Felszólalás adatai

ELNÖK: Frakcióvezető úr, tájékoztatom önt, hogy a Házszabály pontos szabályozást tartalmaz arra vonatkozóan, ki és mikor, hogyan kritizálhatja a házvezetést - ez az egyik. (Dr. Bánk Attila széttárja a karját.)

A másik, amiről szintén szeretném önt tájékoztatni: amennyiben önnek ezzel kapcsolatosan kifogásai vannak, ebben az esetben lehetősége van arra, hogy a megfelelő, hatáskörrel rendelkező bizottsághoz forduljon, természetesen ennek minden lehetősége megvan az ön számára. Tájékoztatni szeretném továbbá - bár ön akkor még nem volt a teremben -, hogy a mai napon ilyen szituáció már előfordult, amikor is Szájer József frakcióvezető úrnak adtam hasonló esetben szót. (Zaj a Független Kisgazdapárt padsoraiból.) Amennyiben hasonló gyakorlat fordul elő, hogy önök folyamatosan kritizálják a házvezetési gyakorlatot, úgy azt hiszem, ez messzemenő következtetésekre enged vezetni, hiszen én minden egyes alkalommal kellő objektivitással, távolságtartással és konzekvensen igyekeztem a Ház üléseit vezetni. Önnek minden joga megvan arra természetesen, hogy az ön számára nyitva álló lehetőségeket kihasználja. (Dr. Bánk Attila bólint.)

Ezzel ezt az ügyrendi vitát befejezettnek tekintem. A napirendi hozzászólások végéhez értünk.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megkezdjük mai munkánkat. Soron következik a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/626. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/626/1. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Őry Csaba szociális és családügyi minisztériumi politikai államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának.

Államtitkár úr, önt illeti a szó.

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 1992-ben lépett hatályba a munka törvénykönyve, követve a piacgazdaság elvárásait, s alapjaiban módosította a foglalkoztatás, illetve a munkavállalás jogi kereteit.

Az azóta eltelt időszak számos tapasztalatot hozott, melyek szükségessé teszik a törvény felülvizsgálatát. Ezt a kormány programja is célul tűzi ki, mi több, az európai uniós tárgyalások során kötelezettséget vállaltunk arra, hogy a 2000. év közepéig áttekintjük és módosítjuk mindazokat a részleteket, amelyek nincsenek összhangban az európai uniós gyakorlattal és szabályokkal.

Ez a javaslat, amely most önök előtt van, elsősorban alkotmányos kötelezettség indokával került most elénk; az Alkotmánybíróság határozata '99. február 28-ai hatállyal ugyanis megsemmisítette a munka törvénykönyve és a közalkalmazotti törvény bizonyos rendelkezéseit. A joghézag elkerülése érdekében az ezt követő napon tehát mindenképpen szükséges a javaslat tervezet alkotmányellenességet orvosló részeinek életbe léptetése. Ez indokolja a javaslat sürgős tárgyalását is.

Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmet arra is, hogy ez a javaslat, bár alkotmányos kötelezettség indokolta, egyben előkészítő lépése is annak az átfogó felülvizsgálatnak, melynek megkezdésére a minisztérium nemrég bizottságot hozott létre, s az ebben való részvételre meghívta mind a munkáltatók, mind a munkavállalók képviselőit.

Úgy ítéltük meg, hogy az alkotmányos kötelezettségen túlmenően, ehhez kapcsolódva, szükséges és értelmes néhány olyan rendelkezés módosítása is, melyek alkalmazása során egyrészt jogszabály-szerkesztési hibák, másrészt - visszaélésre alkalmat adó tartalmuk miatt - számos gyakorlati probléma merült fel.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság határozata alkotmányellenesnek minősítette a munka törvénykönyve és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény azon rendelkezéseit, melyek a munkáltató jogellenes intézkedése és ilyen indítványa esetén a bíróság számára kötelezővé tették a munkavállaló eredeti munkakörbe való visszahelyezésének mellőzését. A javasolt módosítás lehetővé teszi a bíróság számára a mérlegelést mind a visszahelyezés mellőzése, mind az ehhez kapcsolódó következmények terén. A bíróság a mérlegeléskor figyelembe veszi többek között az adott munkavállaló szakmai képzettségét, az általa betöltött munkakört, az életkorát, a régió munkaerő-piaci helyzetét, a munkáltatói jogsértés súlyát.

A jövő évtől kezdve jelentősen módosul polgári perrendtartás munkaügyi perekre vonatkozó része is. A perrendtartás bevezeti a bíróság előtti tárgyalást megelőzően lefolytatandó egyeztetést. Mivel a munka törvénykönyvében jelenleg is van utalás a kötelező egyeztetésre, ezért úgy ítéltük meg, hogy a pert megelőző egyeztetési kötelezettség fenntartása az egyeztetés megkettőzéséhez vezetne. A cél természetesen az, hogy ha lehet, kerüljük el a bírósági eljárásokat. Tehát az egyeztetés értelmes és hasznos intézmény lehet; de hogy megkettőzzük, és ilyen értelemben feleslegesen elhúzzuk a bírósághoz fordulás időszakát, ez viszont nem célszerű. Ezért a javaslat, erre tekintettel, javasolja hatályon kívül helyezni a kereset beindítását megelőző kötelező egyeztetést.

A javaslat sarkalatos pontja a felmondási védelemre vonatkozó szabályok átalakítása. Szeretném a figyelmüket felhívni arra, hogy a tervezett szabályozás a hatályoshoz képest szigorúbban mondja ki, hogy a felmondási védelem időtartama alatt a felmondás nem közölhető a munkavállalóval. Jó ezt kihangsúlyozni, hisz elég sok és egymásnak ellentmondó híradás látott napvilágot az elmúlt időszakban, tehát a szabály a jelenleg létezőnél szigorúbb lesz. Ezt a rendelkezést egészíti ki a javaslat azzal, hogy a hosszabb tartamú távollétet követő munkába állás esetén csak meghatározott idő eltelte után teszi lehetővé a felmondási idő megkezdését.

A törvényjavaslat viszont megváltoztatja az eddig visszaélésekre alkalmat adó szabályt, mely lehetővé tette, hogy abban az esetben, ha a felmondás közlésének és a felmondási idő kezdetének a napja nem esett egybe, a közbeeső időben a munkavállaló táppénzre meneküléssel - valamennyien ismerjük ezt a gyakorlatot - meghiúsíthassa a vele szembeni - egyébként jogszerű - felmondást. Ennek megfelelően tehát a felmondás közlését követően bekövetkezett olyan körülmények, például keresőképtelen betegség, melyek egyébként a felmondási védelmet megalapozzák, nem vezethetnek a már közölt felmondás jogellenességéhez. Tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben a szabály szigorúbb, ha úgy tetszik, nagyobb védelmet ad a munkavállalónak, viszont egyértelműbb, tisztább helyzetet teremt, nem teszi lehetővé a kiskapuk, a jogszabállyal való visszaélések további gyakorlatát.

A javaslatban más, régóta alkalmazási problémát okozó kérdések rendezésére is sor kerül. A javaslat részletesen szabályozza például a leltárfelelősség kérdését, mely felelősségi forma eddig csak kollektív szerződés rendelkezése esetén volt alkalmazható.

A javaslat meghatározza a leltárhiány fogalmát, szabályozást nyertek a leltárhiányért való felelősség feltételei, továbbá a leltárfelelősségi megállapodás szükséges tartalmi elemei, illetve a felelősség mértékére vonatkozó rendelkezések. A munkaügyi ellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében a javaslat kötelezi a munkáltatókat a munkaidővel, a túlmunkával, illetve a szabadsággal kapcsolatos adatok megfelelő módon történő nyilvántartására.

Szükséges volt a nyugdíjjogosultsággal összefüggő munkatörvénykönyvi szabályok áttekintése, s a fogalomhasználatnak a nyugdíjtörvényekben alkalmazott terminológiához való igazítása is.

(10.10)

Ezzel összefüggésben egyértelműen szabályozza a tervezet a nyugdíjjogosult munkavállalók munkaviszonyának megszüntethetőségével kapcsolatos kérdéseket. A közalkalmazottaknál és a köztisztviselőknél már eddig is lehetséges volt a jogviszonyuk ilyen címen történő megszüntetése. A munka törvénykönyvébe a javaslat nyomán kerül be ez a rendelkezés, mely szerint nincs szükség indokolásra a nyugdíjjogosult munkavállaló munkaviszonyának felmondásához. Ezzel a módosítással elkerülhető az a méltatlan helyzet, amely szerint a nyugdíjas korú munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésekor nem megfelelő munkavégzésre, alkalmatlanságra vagy átszervezésre kell hivatkozni.

Emellett a javasolt módosítás foglalkoztatáspolitikai szempontból is jelentős lépés, hiszen lehetővé teszi a más ellátásra jogosultsággal nem rendelkező munkavállalói réteg munkához jutását, vagy legalábbis bővíti a lehetőségeket.

A megváltozott munkaképességű dolgozókat továbbra is ösztönözni kívánja a szabályozás a rehabilitációban, az aktív munkában való részvételre. Erre figyelemmel a rokkantsági nyugdíjra jogosult, de azt igénybe nem vevő, hanem tovább dolgozó munkavállaló munkaviszonyát a nyugdíjjogosultságra tekintettel nem lehet megszüntetni.

A munkavállalókra nézve kifejezetten kedvező változást jelent az a szabály, amely szerint az úgynevezett további munkaviszonyok - a mellékfoglalkozásról van szó - esetén a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatosan a felmondási védelemre, illetőleg a végkielégítés fizetésére vonatkozó szabályok alkalmazásánál a jövőben azonos lesz az elbírálás a főállású munkaviszonyokéval, vagyis ebben az esetben is megilletik a munkavállalót mindazok a jogosultságok, amelyek főállású munkaviszonyával járnak a részére.

Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat szerint a jövőben nem lenne kötelező a munkáltató számára a szakszervezet által igénybe nem vett munkaidő-kedvezmény pénzbeni megváltása. Álláspontunk szerint a munkaidő-kedvezmény azt a célt szolgálja, hogy a szakszervezet az érdekvédelmi tevékenység ellátásához szükséges mértékben tisztségviselőit mentesíthesse a munkavégzési kötelezettség alól. A jelenleg hatályos törvényi rendelkezés ezzel a céllal ellentétes. A munkaidő-kedvezmény kötelező megváltását előíró törvényi rendelkezés valójában a szakszervezeti tevékenység munkáltató általi pénzbeni támogatását jelenti. Ezért az eredeti törvényi szabállyal összhangban a felek megállapodására bízza a javaslat, hogy miként rendelkeznek a szakszervezet által fel nem használt munkaidő-kedvezményről.

A javaslat lehetővé teszi, hogy azoknál a munkáltatóknál, ahol szakszervezet nincs, az üzemi tanács az egyéni munkaviszonyra is kiterjedő hatályú kollektív szerződést köthessen. Ez az a szakasz, amely az egyik legnagyobb vitát váltotta ki az utóbbi időben. A cél az, hogy az ilyen munkáltatóknál is lehetőség legyen arra, hogy a munkavállalók tekintetében kollektív megállapodás rendezhesse a munkaviszonnyal kapcsolatos lényeges kérdéseket. Fontos korlátozás azonban, hogy az üzemi megállapodással kapcsolatban is olyan kérdésekről, amelyek szabályozása kizárólag kollektív szerződésben történhet - ilyen például a túlmunkával összefüggő korlátozások kérdése, a kártérítési felelősség kérdése, mértéke -, üzemi megállapodás nem rendelkezhet.

Szeretnék itt utalni még egy körülményre. Ma Magyarországon körülbelül 800 ezer vállalkozás van, körülbelül 6000 olyan vállalat, ahol 50 főnél több munkavállalót foglalkoztatnak. Az a kör, ahol a törvény alapján kötelező üzemi tanácsot választani, ez éppen az 50 fő fölötti vállalkozás. 1996-ban az ismert kollektív szerződések száma nem érte el a félszázat. A tavaly bevezetett kötelező regisztráció - tehát kollektív szerződésre kötelező regisztráció - végleges eredményei még nem ismertek, a feldolgozás folyik jelen pillanatban is; most még a Gazdasági Minisztériumban, nemsokára átkerül ez a feladat a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz.

Az előzetes adatokból azt lehet látni, hogy körülbelül 3500-3600 között van azoknak a kollektív szerződéseknek a száma, amelyeket az elmúlt évben regisztráltattak. De ezekből 2000 körül van azoknak a száma, amelyek, mondjuk, iskolákra vonatkoznak, ahol minden egyes iskola a jelenlegi munkáltatói és fenntartói szerepkörök különválása miatt önálló szerződéseket köt. Következésképpen nem éri el a 2000-et, tehát nem éri el az egyharmadot sem azon munkahelyeknek a száma, ahol elvben kötelező. Ahol üzemi tanács van, szakszervezet is nagy valószínűséggel van, hiszen az a tapasztalatunk, hogy legtöbb esetben ott választanak üzemi tanácsot, ahol szakszervezetek is vannak, és ennek ellenére mégsincs kollektív szerződés.

Azt gondolom, ahol nincsen szakszervezet, ahol egyáltalán semmiféle kollektív párbeszéd nem folyik munkaadó és munkavállaló között, hogy ebben az esetben - megegyezően a nemzetközi gyakorlattal, hisz számos nyugat-európai országban ismeretes ugyanez a szabály -, ahol nincsenek meg a kollektív párbeszéd feltételei, ahol ennek semmiféle gyakorlata nem létezik, ott az egyébként is a törvény által kötelezően létrehozandó és létrehozott üzemi tanácsok tárgyalhassanak, megállapodásokat köthessenek a szakszervezeti jogosultságoknál korlátozottabb mértékben, ez feltétlenül indokolt, és feltétlenül az ott dolgozó munkavállalók érdekeit jelenti, az ott dolgozó munkavállalók érdekeit védi, támogatja.

Van a javaslatnak egy másik eleme, amely ugyancsak sok vitát váltott ki az elmúlt években, nem is annyira a javaslat, mint az a jelenség, amelynek szabályozására vonatkozik, s ez pedig a vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezések körét jelenti. A jelen módosítás egyfelől megteremti a kulcspozíciót betöltő személyekkel szemben a szigorúbb felelősségi szabályok alkalmazhatóságát, tehát szigorítja a szabályokat, másfelől összeigazítja a gazdasági társaságokról szóló törvény és a munka törvénykönyve vezetőkre vonatkozó szabályait. Azt gondolom, régóta szükséges lépésről van szó.

A javaslat ennek érdekében szabályozza a vezető gazdasági összeférhetetlenségének eseteit, kitérve a közeli hozzátartozók szerepére is, másfelől kimondja a vezetők polgárjogi felelősségét. Jelentős szigorításnak tekinthető az, mely szerint csőd vagy felszámolási eljárás alatt a vezető munkaviszonyának megszüntetésekor a részére járó díjazást a tulajdonos jogosult visszatartani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel arra, hogy a munka törvénykönyve hatással van a munkaviszonyon kívül más munkavégzésre irányuló jogviszonyok szabályozására is, szükséges a munka törvénykönyve változásához igazítani a közalkalmazottak, a köztisztviselők, a bírák, az igazságügyi alkalmazottak, illetőleg az ügyészek jogállását rendező törvényeket is. Ez utóbbi jogszabályok változtatásával kapcsolatban kikértük az Országos Igazságszolgáltatási Tanács véleményét is, mely ezzel egyetértett.

A javaslattal kapcsolatban több alkalommal került sor vitára az Érdekegyeztető Tanács szakmai bizottságaiban, illetve a költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsában, ahol partnereink, így a szakszervezetek is elmondhatták álláspontjukat a tervezett változtatással kapcsolatban. Meglehetősen sajátos körülmény volt az, hogy miután a szakbizottságokban kialakultak kompromisszumok - számos ilyen elem megfogalmazódott -, az Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén a szakszervezetek úgy döntöttek, hogy nem kívánják tárgyalni a javaslatot.

Ezek után valóban bekerültek olyan elemek a kormány-előterjesztésbe, amelyek az eredeti előterjesztésben nem voltak, de ezek az elemek egy kivételével valamennyien olyan elemek voltak, amelyek a szakértői egyeztetés során kompromisszumos megoldásként alakultak ki, tehát ha úgy tetszik, a kormány egyoldalúan elfogadta azokat a fölvetéseket, amelyeket éppen a szakszervezetek vetettek fel a szakértői egyeztetés során.

Egyetlen ilyen elem van, amely valóban új elem, ez az üzemi tanácsok jogosítványainak a bővítése. Erről pedig azt gondolom, hogy miután utólag merült föl, az egyeztetést is csak utólag folytathattuk le. A tegnapi napon egyébként sor került egy egyeztetésre az Érdekegyeztető Tanács munkajogi bizottságában. Azt gondolom tehát, hogy a párbeszéd erről megkezdődött és folyik.

A javaslat indokoltságáról már szóltam, és valóban csak remélhetjük azt - mint az Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén elhangzott, a szakszervezetek egyértelműen deklarálták -, hogy a munka törvénykönyvével kapcsolatos kérdésben ezentúl nem fordulhat elő, hogy nem kívánnak tárgyalást folytatni. Ennek csak örülhetünk, és remélhetőleg olyan ellentmondások és olyan egymásnak ellentmondó hírek, amelyek megjelennek egy-egy törvényjavaslat kapcsán, kevésbé lesznek látványosak, kevésbé lesznek ellentmondásosak, ha ez így lesz a jövőben is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a munka törvénykönyve és az ehhez kapcsolódó egyéb, előbb idézett törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot megvitatni, majd a részletes vitát követően elfogadni szíveskedjenek; tehát elfogadásra javasolom.

Köszönöm a szót, elnök asszony. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi és a foglalkoztatási bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. A házbizottság ajánlása szerint a bizottsági előadó felszólalására és a kisebbségi vélemény ismertetésére 5-5 perc áll rendelkezésre.

Először megadom a szót István József képviselő úrnak, az emberi jogi bizottság előadójának. Képviselő úr, önt illeti a szó.

(10.20)

ISTVÁN JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr expozéjában most elmondott munka törvénykönyvének, a T/626. számú beterjesztést és az ehhez kapcsolódó négy törvénytervezetnek a módosítását - a közalkalmazottakról szóló, a köztisztviselők jogállásáról szóló, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvénytervezetek javasolt módosítását - az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 1999. február 3-ai ülésén megtárgyalta, megvitatta.

A bizottság meghallgatta a helyettes államtitkár úr beszámolóját a munka törvénykönyve és a vele szorosan összefüggő törvények átfogó módosításáról. A helyettes államtitkár úr részletesen kitért a hatáskört érintő kérdésekre, a felmondási szabályokra, a rendkívüli felmondás változataira, a vezető állású munkavállalókra vonatkozó eltérő rendelkezésekre, a leltárfelelősségre és még sok mindenre.

A bizottság úgy ítélte meg, hogy a törvényjavaslat eleget tesz az Alkotmánybíróság 4/1998.(III.1.) számú határozatában foglaltaknak, illetve a kormányprogramban előírt általános koncepciós felülvizsgálati kötelezettségnek, ezenkívül a leltárfelelősség részletes szabályainak, valamint a vezető állású munkavállalók jogállására vonatkozó rendelkezéseknek, az egészségügyi ágazatban teljesítendő ügyeleti feladatok érdekében a speciális szabályok megalkotását lehetővé tevő feladatoknak, s mindannak, amit a törvénytervezet célul tűzött ki.

Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a vita után szavazott a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról, és 9 igen, 6 nem és nulla tartózkodással a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tekinti, a tisztelt Háznak általános vitára ajánlja, és kéri a törvénytervezet általános vitájának a megkezdését.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kisebbségi véleményt Kósáné Kovács Magda, a bizottság elnöke ismerteti. Elnök asszony, öné a szó.

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, vallásügyi bizottság véleményének kisebbségi képviselői nem vitatták, hogy az Alkotmánybíróság határozata kötelezettséget ró a parlamentre. Vitatták viszont az előterjesztőnek azt az állítását, amely szerint a benyújtott törvénymódosításból stratégiai irányvonal bontakozna ki. Az előterjesztő három irányban jelölte meg a stratégiai fejlesztés jövőbeni lehetőségét: a munkaviszony megszüntetésének szabályaiban, a vezetői munkaviszony rendezésében, illetve a leltárfelelősségben.

A kisebbségi vélemény képviselői megállapították, hogy a munkaviszony megszüntetésének szabályaival könnyebbé válik ugyan a munkavállalók elbocsátása, de nem tudták elfogadni, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése önmagában, indokolás nélkül munkaviszony-megszüntetési ok legyen, mint ahogy - beismerve azt, hogy a táppénzes állományba való menekülés néha visszaélésekre adhatott okot - nem tudják elfogadni a javasolt orvoslás módját. Ha lehetséges az, hogy Magyarországon egészséges embereket vegyenek táppénzre, és hosszú ideig táppénzen tartsák őket csak azért, hogy a munkaviszony megszüntetését el lehessen kerülni, akkor joggal felvethető, hogy ez a probléma miért csak a munkavállalók oldalán történő törvényszigorítással orvosolható, és miért nem oldható meg az orvosi ellenőrzés szigorításával.

A kisebbségi vélemény vitatta azt, hogy a vezetői munkaviszonyra vonatkozó változások egyértelműen csak rendező típusúak lennének; megállapította, hogy a gazdasági összeférhetetlenség puhább lett, és nem tartja feltétlenül helyesnek, hogy a munkaszerződésben a törvénytől eltérő megállapodások kötését szigorítja meg a törvény. Végül részletesen nem foglalt állást a leltárfelelősség kérdésében, erről majd a vitában fogjuk kifejteni álláspontunkat.

Amit viszont a csomag a kisebbségi álláspont képviselői szerint feltétlenül előrevetít, az két dolog. Az egyik a szakszervezetek jogainak súlyos korlátozása: az államtitkár úr említette expozéjában azt a tényt, hogy üzemi megállapodás is helyettesítheti a kollektív szerződést, erről szintén a vitában mondjuk el részletesen álláspontunkat. Súlyosnak tartjuk, hogy csoportos létszámleépítés esetén a szakszervezet és az üzemi tanács véleményének ki nem kérése, az egyeztetés elmulasztása nem jelenti azt, hogy a felmondás érvénytelen, mint ahogy ez a korábbiakban volt. A javasolt törvényi megoldást cinikusnak tartjuk, hiszen bírósághoz csak annak megállapítása érdekében lehet fordulni, hogy a szakszervezetek, illetve az üzemi tanácsok nem gyakorolhatták a jogaikat, és pestiesen szólva, ezután a bírósági döntést a munkavállaló a kalapja mellé tűzheti.

Nehezményezzük, hogy a munkaügyi jogvita kezdeményezésénél nem szolgáltat alapot munkaügyi jogvitára a munkáltatók szabályt sértő intézkedése. Ki-ki csak igényét érvényesítheti, márpedig tudjuk azt, hogy a munka világában, ebben a bonyolult világban lehetnek olyan sérelmek, amelyek konkrét igényérvényesítéssel nem járnak együtt, de az új szabályozásban ezeknek a sérelmeknek a jogosságát bírósági eljárásban megítélni nem lehet. A szakszervezetek jogainak csorbítása mellett a törvénycsomag minden bizonnyal erősíti a jogbizonytalanságot a jogalkalmazásban és erősíti a jog alanyainak bizonytalanságát is.

Rendkívül szerencsétlen - ezt természetesen nem csupán a polgári kormánynak rovom fel -, hogy a munka világát érintő szabályok folyamatos változásban vannak. Tudjuk, hogy a jogalkalmazás meglehetősen nehezen követi a jogalkotó lépéseit, és különösen nehezen tanulják meg az új törvényeket a jog alanyai. Ennek a törvénynek elég a címét megnézni: egy egész jogszabályi hálót érint; a felsorolás, amelyben a legkülönbözőbb kapcsolódó törvények változnak, szinte követhetetlen, és gyakorlatilag, ha az egységes szerkezetbe foglalt új szövegek nagyon rövidesen meg nem jelennek, a speciális jogviszonyokat érintő törvények a jelenlegi módosítás után használhatatlanná válnak.

Mindezek alapján, különös tekintettel arra, hogy a benyújtott szabályok a munkavállalókat, a dolgozó embereket hátrányosan érintik, a bizottság ellenzéki képviselői a törvénycsomagot általános vitára nem tartották alkalmasnak.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök asszony. A foglalkoztatási bizottság véleményét Babák Mihály képviselő úr ismerteti.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

BABÁK MIHÁLY, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 1999. február 3-án megvitatta a T/626. szám alatt benyújtott törvényjavaslatot, mely a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény legsürgősebb módosításait van hivatott megejteni.

Elöljáróban megemlítem, hogy a munka világának törvényi szabályozása, illetve a munka törvénykönyvének átfogó felülvizsgálata, az azt követő módosítása a kormányprogram része. Jelen törvényjavaslat csupán megelőzi az átfogó felülvizsgálatot, és a legsürgősebb módosítandó részeket tartalmazza a most beterjesztett javaslat. Tehát a javaslat halaszthatatlan kérdések megoldását irányozza elő a törvényjavaslatban. A bizottsági vita hosszasan arról szólt, hogy a halaszthatatlanság milyen mértékben áll fenn, és mennyire indokolt a törvénymódosítás, a beterjesztett javaslat mértéke és tárgyköre. Abban vita nem volt, hogy az Alkotmánybíróság 4/1998.(III.1.) alkotmánybírósági határozatában megszabott határidőben, mely 1999. május 1-je, hatályba kell léptetni a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó felülvizsgált és átalakított szabályozást.

(10.30)

A polgári perrendtartásról szóló törvény az 1997. évi módosítások kapcsán szintén módosításra szorul, és indokolt a munka törvénykönyve módosítása is.

Két nagyobb lélegzetű módosítási javaslat került kidolgozásra, amely időszerű volt, ilyenek: a leltárfelelősség részletes szabályozása, a vezető állású munkavállalók jogállására vonatkozó szabályok több ponton való pontosítása. Egyebekben régen indokolt változások ezek.

Felhatalmazás szükséges az egészségügyi ágazatban az ügyelettel kapcsolatos speciális szabályok megalkotására, több, a javaslatban felsorolt törvény tekintetében pedig indokolt a munka törvénykönyvének alkalmazására vonatkozó utalás, szabályaira való hivatkozás beépítése.

Az alkotmánybírósági határozatra való tekintettel történő módosításokkal kapcsolatban teljes egészében egyetértés volt a bizottságban, viszont az azon túlmutató módosítások kérdésében vita bontakozott ki a bizottságunkban. A bizottság többségi véleménye azt tükrözte, hogy a törvényjavaslatban beterjesztett módosítások szükségesek és időszerűek, azok elhalasztása egy átfogó felülvizsgálatig indokolatlan és felesleges, mihamarabb szükséges a változtatás.

A bizottság meghallgatta a munkavállalói oldal és a munkaadói oldal megjelent képviselőinek véleményét a törvénymódosító javaslattal összefüggésben. A többségi vélemény által leszögezetteket szeretném sommásan, pontokba szedve megfogalmazni:

1. Az alkotmánybírósági döntés szabta határidőn belül szükséges a módosítást törvénybe iktatni.

2. Csökkenteni kell azon jogviták területét, amelyek a bírósági pereket generálják, indítják a közéletben.

3. A leltárfelelősség kérdését pontosabban szükséges szabályozni, mint ahogy az eddig volt a törvényben.

4. Az egészségügyben az ügyelettel kapcsolatos speciális szabályok kidolgozására felhatalmazást szükséges adni, mivel a neuralgikus pontok megszüntetése hosszú ideje várat magára.

5. A munkaviszonnyal kapcsolatos egyéb jogszabályokban a munka törvénykönyvére való hivatkozást, az általános szabályok alkalmazását és az arra való hivatkozást lehetővé kell tenni, azaz be kell emelni más törvényekbe a munka törvénykönyvére való hivatkozást.

6. Ahol nem működik szakszervezet, ott a munkástanácsoknak meg kell adni a lehetőséget a munkahelyi kollektív szerződések megkötésére. (Dr. Nagy Sándor: A munkástanács egész más!)

7. A munkahelyi kollektív szerződések intézményét erősíteni szükséges.

A jogilag tisztázatlan helyzetekből adódó konfliktusok számát csökkenteni indokolt, amire kiváló módot ad a jelen törvényjavaslat. A vezető állású munkavállalókra vonatkozó törvényi fejezet újrafogalmazása szükséges és indokolt. A munka törvénykönyve átfogó felülvizsgálatát és az ezzel kapcsolatos törvénymódosító javaslatokat 2001-ig el kell végezni.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mint kiemelt bizottság a T/626. számú törvényjavaslatot 11 igen szavazattal, 9 nemmel, 0 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm a Ház figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A foglalkoztatási bizottságban megfogalmazott kisebbségi véleményt Filló Pál képviselő úr ismerteti. Képviselő úr, önt illeti a szó. Kérem a képviselő úr mikrofonját bekapcsolni!

FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság ülésén éles vita bontakozott ki a benyújtott javaslatról, és ez nem véletlen. A rendszerváltás és a gazdasági nehézségek legsúlyosabb terheit a munkások, a bérből és fizetésből élők viselték és viselik a mai napig.

A munka törvénykönyve több mint 3,5 millió magyar munkavállalót érint, ezért mondhatjuk, hogy az egyik legnagyobb társadalmi feszültséget hordozó törvények egyike, amelynek megváltoztatását gondos előkészítés után, az érintett szociális partnerek bevonásával, az ellenérdekű felek, a munkaadók és a munkavállalók érdekeinek együttes figyelembevételével - és csak így - lenne szabad a tisztelt Ház elé benyújtani.

A foglalkoztatási bizottság ülésén - csupán egy szavazattal - kisebbségben maradt képviselők véleményével szeretném megismertetni a tisztelt Házat.

Ez a javaslat véleményünk szerint egyértelműen munkavállaló- és szakszervezet-ellenes. A munka törvénykönyve ilyen nagyságú változtatását semmi sem indokolja. A bizottság ülésén elhangzott: az Alkotmánybíróság döntéséből fakadó, illetve a pontosító jellegű módosításokat valamennyi parlamenti párt támogatni tudná, de csak annyit és nem többet.

Miért utasították el képviselőtársaim a törvénytervezet alkalmasságát? Azért, mert a javaslat tartalma ellentétes a munkavállalók érdekeivel és egyben tovább nehezíti a szakszervezetek tevékenységét. Mindezzel párhuzamosan természetesen növeli a munkáltatók mozgásterét, a már egyébként is rendkívül kiszolgáltatott munkavállalók terhére. E hátrányok miatt volt eredménytelen az Érdekegyeztető Tanácsban megkísérelt egyeztetés is. Ráadásul ehhez az érdekegyeztetési folyamatban megbukott jogszabály-módosítási csomaghoz a kormány ülésén még hozzá is tettek. A javaslat 2. §-ának beépítésével előzetesen senkivel sem egyeztettek, ez pedig már nyíltan a jogalkotásról szóló, egyébként kétharmados törvény 2. §-ának a megsértése a kormány részéről. Felvetődik tehát a kérdés: hogyan várható el jogkövető magatartás a társadalomtól, ha éppen a vezetésére választottak szegik meg a legalapvetőbb törvényeket?

Tisztelt Ház! A bizottság ülésén a legnagyobb teret ez az utólag a kormány által javaslatba illesztett 2. § kapta. Ez lehetővé tenné, hogy a munkahelyeken, ahol szakszervezet nincs, de üzemi tanács - és nem munkástanács, ahogy képviselőtársam említette - van, ott az üzemi tanács és a munkáltató közösen üzemi megállapodásban szabályozzon. Ez teljes nyíltsággal azt jelenti, hogy a kormány a szakszervezetek eddig kizárólagos kollektívszerződés-kötési jogát korlátozni, munkahelyi szerveződését pedig akadályozni kívánja. Tudnunk kell ugyanis, hogy az üzemi tanácsok sehol a világon, így hazánkban sem a dolgozói érdekvédelmi szervezetek, sőt még csak nem is önálló szervezetek, hiszen bár a dolgozók választják, a munkáltató szervezetének, a cég vezetésének a részét képezik, jogi személyiségük, gazdasági vagy egyéb függetlenségük nincs, érdekvédelmi eszközeik, sztrájkszervezési joguk szintén hiányzik. Gondolhatjuk, milyen megállapodásokat fognak kötni olyan esetben, ha a munkáltató önmagával állapodik meg.

Tisztelt Ház! Vitát váltott ki a bizottságban az 1. § is. Ez a szabály a szakszervezetek mozgásterét szűkíti, de szándékai ellenére a munkáltatóknak sem jó. Eddig költségként, adómentesen, a saját hasznukra megválthatták a szakszervezeti tisztségviselői munkaidő-kedvezmény egy részét, most a javaslat szerint a tisztségviselő arra lesz késztetve, hogy szakszervezeti munkáját munkaidőben, a kedvezmény idejét teljesen kihasználva végezze. Ez munkáltatónként is és országosan is igen jelentős munkaidőalap-vesztést jelent, tehát senkinek sem jó.

Tisztelt Ház! Szóba került a bizottság ülésén a leltárfelelősségre vonatkozó szabályok indokolatlansága is. Szeretnénk hangsúlyozni: hasonló szabályozás a jogállam keretei között élő piacgazdaságokban sehol sincs. A jogi szakértők rámutattak e javaslattal kapcsolatban a súlyos alkotmányos aggályokra is. Szintén komoly problémákat láttunk és látunk a felmondással kapcsolatos szabályok szigorításában.

Végezetül, de nem utolsósorban arra utalok, hogy szóba került a bizottság ülésén a munka törvénykönyve átfogó felülvizsgálatának kérdése. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mi úgy gondoljuk, hogy az átfogó felülvizsgálatot az érintettek bevonásával a jövőben kell elvégezni, ezért az elmondottak alapján a bizottság kisebbsége a javaslatot nem tartotta általános vitára alkalmasnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalása következik, a házbizottság ajánlása alapján 15-15 perces időkeretben, ezek között kétperces felszólalásra nem kerül sor.

Először megadom a szót Sümeghy Csabának, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Képviselő úr, az öné a szó.

DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt teljes mértékben egyetért azzal, hogy az elmúlt tíz év vesztesei a bérből és fizetésből élők voltak. A kérdés valóban kényes, hisz az állampolgári jogokon túlmenően sok esetben sérültek a munkavállalói jogok is.

(10.40)

Az alapvető különbség az ellenzék és a mi felfogásunk között az, hogy mi ezt a jogsérelmet szeretnénk rendezni, és az élet által diktált szükségszerűségből kifolyólag, valamennyi területen törvényességet, biztonságot szeretnénk elérni. Ez a szabályozás egy részterülete az egész társadalmi szabályozásnak, de nem elhanyagolható, sőt számunkra is fontos terület.

Szeretném elmondani, hogy - szemben az elhangzottakkal és a bizottságban mondottakkal - két alapvető indoka volt a munka törvénykönyve módosításának. Az egyik a már hivatkozott alkotmánybírósági határozat, a másik pedig az, hogy az élet már az 1995. évi, és fokozottan az 1997. évi munkatörvénykönyv-módosítást is szükségessé és időszerűvé tette, tehát tulajdonképpen azt a mulasztást kellett ennek a törvénynek pótolni, amit akkor nem tettek meg.

Szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra is, hogy a munka törvénykönyve módosításával egy időben folyik a munka világa legfontosabb fórumának, az Érdekegyeztető Tanácsnak az átszervezése is. A témák összefüggése miatt nem lehet a kettőt elválasztva tárgyalni, ezért néhány mondattal szeretnék utalni az érdekegyeztetés jelenlegi helyzetére.

Az 1988-ban, de igazán 1990-ben megalakult Érdekegyeztető Tanács a magyar társadalomban a munka világának az egyik legfontosabb fóruma volt. Ezt az akkor hatalmon lévő kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői egyaránt a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartották. Nagyon jó példa erre az 1992-ben kötött munka törvénykönyve, ahol hosszas egyeztetés, vita és vajúdás előzte meg a munka törvénykönyvében foglalt rendelkezéseket.

Sajnos az a felfogás, amit a kormány az érdekegyeztetésről alkotott, 1995-ben megbomlott, amikor az akkori kormány a tgm látványos bukása után az érdekegyeztetés mechanizmusát kezdte vizsgálni, a tartalmi elemeket háttérbe szorítva. Ezért elmondhatjuk, hogy 1995-től 1998-ig az érdekegyeztetés gyakorlatilag formálissá, parcipiálissá vált, és nem töltötte be azt a funkciót, amit az élet rendelt neki.

Ezt felismerve a Fidesz-kormány egy új, eurokonform elgondolással jelentkezett az érdekegyeztetésben részt vevők számára, amely jelenleg tárgyalás alatt van, és amely az élet minden területén lehetőséget ad a munkavállalói-munkáltatói vélemények artikulálására. Úgy gondolom, hogy szervezetében, módszerében, korszerűségében és nem utolsósorban eurokonformitásában a jelenleg folyó érdekegyeztetés lényegesen klasszikusabb és tartalmasabb megoldást kíván, mint amilyen az elmúlt időszak érdekegyeztetési rendszere volt.

Tisztelt Ház! Államtitkár úr kiemelt néhány fő kérdést, ami a munka törvénykönyve szabályozásának a homlokterébe került. Szeretném erősíteni a kérdéseket, hiszen a képviselőházban nem esett szó arról, hogy ma Magyarországon a 3,6 millió munkavállaló jelentős része kiszolgáltatott helyzetben van, és igen jelentős az a réteg, amelynek a túlmunka, de általában a munkavégzés biztonságát szolgáló lehetőségeit bekorlátozzák. Amikor a bevezetőben arról beszéltem, hogy ez a réteg volt a társadalom nagy vesztese, azért tettem, mert az élet tényszerű dolgait figyelembe kell venni.

Tisztelt Ház! A védelmet a tisztességes dolgozóknak biztosítani kell, de egy dolgot egyszer s mindenkorra be kell látnunk: azt, hogy azok a dolgozók, akik a joggal visszaélnek, nem elsősorban a munkáltatót károsítják, hanem munkavállaló társaikra nézve károsak. Ez ellen fel kell lépni, mert Magyarországon a törvényesség nemcsak azt jelenti, hogy jogos védelmet kell adni a munkavállalóknak, hanem azt is, hogy a jogszerűtlenül eljárókkal szemben pontosan a tisztességes munkavállalókat kell megvédeni.

A másik a leltárfelelősség kérdése. Hölgyeim és Uraim! Nem kellene struccként a homokba dugni a fejünket. Amikor az ellenzék és nem utolsósorban a szakszervezeti vezetők élesen kifogásolják a leltárfelelősség kérdését, elfeledkeznek arról a mostanra kialakult helyzetről, hogy ma a legtöbb kereskedelmi elárusítóhelyen a dolgozóktól kauciót kérnek, betétkönyveket vesznek el, és a leltárhiányt ebből elégítik ki. Úgy gondolom, ellenzéki képviselőtársaim sem gondolják komolyan, hogy ez a törvényesség megfelelő rendje, és ez a megfelelő módszer arra, hogy a törvényesség a magyar munkavállalók érdekében érvényesüljön.

Azt is szeretném elmondani, hogy jelen pillanatban a leltárfelelősség érvényesítésére csak kollektív szerződésen keresztül van lehetőség. Államtitkár úr nagyon szemléletesen mondta el, hogy ma Magyarországon alig van kollektív szerződés, a versenyszférában pedig különösen kevés. Ezért a lehetőség tulajdonképpen kicsúszott, mert a polgári jogi út igénybevétele a munkáltatók számára nagyon nehézkes. Ezért nem férhet vita a leltárfelelősség kellő jogi bástyával körülhatárolt rendelkezéseinek a bevezetéséhez, mint ahogy véglegesen tisztázni kellett a vezetők eltérő jogállását is, hisz a vezető másfajta felelősséggel tartozik, mint a segédmunkás, és ma a tulajdonosi jogokat is védeni kell. Nem fogok újat mondani azzal, hogy Magyarországon 1999-re kialakult az a rend, amikor a munkáltatók - ezen belül is elsősorban a tőke - és a munkavállalók érdekei eltérőek, és ebbe a szituációba kell beilleszteni a menedzsment helyzetét is.

Már az eddig elhangzott négy hozzászólásból is kitűnt, hogy a legvitatottabb az üzemi tanácsok - mondhatnám azt is, hogy munkástanácsok, hisz valamikor onnan indult - helyzete. (Dr. Nagy Sándor: A kettőnek semmi köze egymáshoz!) Hölgyeim és Uraim! Mi indokolja az üzemi tanácsok kollektívszerződés-kötési jogkörét? Először is az - amin szakszervezeti tisztségviselő barátaim nagyon jót mosolyognak -, hogy 1997-ben a munka törvénykönyve módosításának egyharmada a szakszervezeti tisztségviselők védelméről, a szakszervezeti jogosítványok kiterjesztéséről és általában a szakszervezetek bebástyázásáról szólt. Az embernek akkor olyan érzése volt, hogy tulajdonképpen el is felejtették a munkavállalókat, és csak a szakszervezeti jogosítványokat deklarálták.

A másik ilyen kérdés az akkor fetisizált kollektív szerződések ágazati rendszerének a kiterjesztése volt. Hozzá kell tennem, egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hisz a szakszervezeti jogok törvénybe foglalása ellenére a szakszervezetek az elmúlt időszakban sajnos nem erősödtek, hanem gyengültek, a kollektív szerződések száma pedig nemhogy nőtt volna, hanem - csakúgy, mint tartalmában - jelentősen csökkent. Ezért mindenképpen elgondolkoztató, hogy a versenyszférában elenyésző a kollektívszerződés-kötések száma, és egy olyan terület jelentkezik, ahol a kollektívszerződés-kötésen keresztül a dolgozói, de ugyanakkor a munkáltatói jogvédelmet is biztosítani lehetne.

Engedjék meg, hogy idézzek egy megállapítást: 1997-ben a kollektív szerződések száma egyharmadára csökkent 1990-hez - nem tévedés, 1990-hez! - viszonyítva. Tetszik tudni, ki mondta ezt? Kiss Péter volt munkaügyi miniszter. Úgy gondolom, nincs lehetőségem és módom arra, hogy kétségbe vonjam az állítás igazát, mint ahogy Horn Gyula akkori kormányfő mondását sem, aki egy sajtóinterjúban arról polemizált, hogy a kollektív szerződések kötését kényszerré kell tenni. Számomra egyértelmű tehát, hogy a kollektívszerződés-kötés fontosságát az előző kormány felismerte, csak nem volt ereje - illetve volt ereje, csak a lobbyk nem engedték ilyen mértékben - megvalósítani.

Az üzemi tanácsok kollektív szerződéshez hasonló szerződéskötési jogkörét mindenképpen meg kell engedni és helyeselni kell. Helyeselni kell, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján látható, hogy ezt a feladatot a Magyarországon működő szakszervezetek nem tudják megoldani.

(10.50)

Hozzáteszem azt a nagyon lényeges dolgot, hogy üzemi tanácsnak munkaszerződés-kötési lehetősége csak azokon a helyeken van és engedi meg a jogszabály, ahol nincs szakszervezet. Hölgyeim és Uraim! Akkor tisztelettel kérdem: kinek a jogát sérti? Én úgy gondoltam eddig, hogy a szakszervezetek a munkavállalók érdekeit képviselik, és nem a sajátjukat. Ha ezt a tételt tagadjuk, akkor úgy gondolom, hogy a szakszervezetek azt tagadják, hogy a munkavállalók érdekeiben léteznek, és - remélem, hogy megcáfolnak - nem önmagukért. Gyakorlatilag azt a lehetőséget nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni, hogy szakszervezet hiányában az üzemi tanács kollektívszerződés-szerű munkaszerződéseket kössön, és senki nem mondja a szakszervezeteknek, hogy ne szervezzenek ezeken a munkahelyeken szakszervezeti bizottságot, amikor is természetszerűen az üzemi tanácsok ilyen lehetősége megszűnik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Többen felvetették, hogy az üzemi tanácsok jogköre később került be, egyeztetés nélkül. Szeretném megkérdezni a parlamentet, hogy nem tisztességesebb módszer-e az, hogy egy valóban nem teljesen egyeztetett rendelkezést a kormány betesz, és a vitát tulajdonképpen fent hagyja - hiszen a minisztérium megkereste a szakszervezeteket ez ügyben, akik nem válaszoltak e kérdésre -, mint az, ami 1995-ben történt, hogy hasonló jellegű módosítást a kormány nem tett be a munka törvénykönyvének módosításába, hanem képviselői csatlakozó módosító indítvánnyal vitte véghez. Úgy gondolom, hogy a becsületes, őszinte és tisztességes magatartás az, amit ma a kormány tett ezzel.

Tisztelt Ház! 1997-ben a Fidesz az előterjesztett munka törvénykönyvet megszavazta; megszavazta benne a szakszervezeti jogok kiterjesztését, a szakszervezeti jogbiztonságot, mert úgy érezte, hogy egy modern demokratikus államban ez létszükséglet, és ez harmonizál az európai uniós jogalkotással. De fölvetettük már akkor is az üzemi tanácsok kollektívszerződés-kötési lehetőségét, amit válaszra sem méltatott az akkori kormánykoalíció.

Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor, mint említettem, szakszervezeteink nem képesek átfogóan dolgozóik védelmére, a munkavállalók érdekvédelmére, mindenféleképpen kell egy olyan demokratikus lehetőséget találni, ahol a dolgozók által választott és a dolgozók által megbízott személyek a vezetéssel szót értsenek. Biztató és megnyugtató számunkra a minisztériumnak az az állásfoglalása, hogy 2000-ben egy teljesen új munkahelyi szabályozás fog készülni, beleértve a munkatörvénykönyv átfogó reformját is, amelyet, gondolom, úgy természetes, hogy részletről részletre, társadalmi vitában fognak kiérlelni a törvényjavaslat elkészítői. Ezzel a kormány tulajdonképpen az összes aggodalmat meg fogja oldani, de azt hiszem, hogy ma nem lehet összetéveszteni az ellenzéki és a szakszervezeti érdekeket a 3,6 millió magyar munkavállaló érdekeivel, és úgy gondolom, hogy ezért a Ház a munkatörvénykönyvet egységesen támogatni fogja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Nagy Sándor képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

DR. NAGY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jelentős kérdéskörrel foglalkozik a Magyar Országgyűlés, hiszen a munka törvénykönyve a köztisztviselők, a közalkalmazottak jogállásáról, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról, az ügyészségi szolgálati viszonyról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvények szinte teljeskörűen átfogják a bérből és fizetésből élők, az alkalmazottak vagy másként tekintve a versenyszférában, illetve a közszférában dolgozók munkavégzésével és annak javadalmazásával összefüggő legalapvetőbb szabályokat, a munkahelyhez és a munkavégzéshez kötődő munkáltatói és munkavállalói felelősségi viszonyokat, azaz röviden fogalmazva: a munka világának legfontosabb szabályait. Ezért minden esetben jelentős felelősséget visel a kormány, amikor törvénymódosításokat kezdeményez ebben a körben, illetve maga az Országgyűlés, amikor dönt egyes szabályok módosításáról vagy éppen új szabályok megfogalmazásáról.

A jelenlegi módosítás közvetlen kiindulópontja - ahogy azt az államtitkár úr is elmondta, és eddig a hozzászólók is hivatkoztak rá - az Alkotmánybíróság egy határozata, amely a munkaviszony, illetve a közalkalmazotti jogviszony jogellenes, munkáltató általi megszüntetése esetén a munkavállaló eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének bírósági mérlegelésével kapcsolatos. Másfelől kétségtelen tény, a javaslatban megjelennek technikainak minősíthető, egyéb jogszabályok változásával összefüggő, illetve a munka törvénykönyvének változása miatt más jogszabályokban - például a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben - szükségessé váló módosítások.

Semmilyen módon nem illeszkedik ebbe a sorba azonban néhány nagyobb jelentőségű, illetve nagyobb terjedelmű módosításra vonatkozó javaslat, amelyek túlmutatnak a valóban szükséges változtatásokon, és minden különösebb koncepcionális végiggondolás és megokolás nélkül, ennek mellőzésével kerültek a törvényjavaslatba. Ilyennek tekinthető a 2. §, azaz a kollektív szerződés fogalomkörébe tartozó egyes kérdések üzemi megállapodásban történő szabályozásának lehetővé tétele; ilyennek tekinthető a 7. § (2) bekezdése, azaz a nyugdíjra jogosulttá váló munkavállalók hátrányos megkülönböztetése a felmondási indokok mellőzhetősége folytán, amely egyébként - csak mellesleg jegyzem meg - ellentmond a hátrányos megkülönböztetés munkatörvénykönyvi általános tilalmának. Ilyennek tekinthető a 14. §, amely akár csekély súlyú dolgozói jogsértés esetén is aránytalanul súlyos anyagi következményeket helyez kilátásba, lényegében bírságot ró ki, amely egyébként ütközik a pénzbírság kirovásának tilalmára vonatkozó szabályokkal. Ilyennek tekinthető a 18. §, amely a leltárfelelősség új szabályaival ismeretlen okból előálló hiány, azaz tényleges munkavállalói károkozás hiánya esetén is kollektív anyagi felelősséget irányoz elő; vagy a 28. § (3) bekezdése, amely az egészségügyi dolgozók esetében lehetővé teszi az ügyelettel kapcsolatos külön szabályozást, adott esetben természetesen a dolgozók hátrányára.

Félreértés ne essék, tudatában vagyunk annak, hogy a munka törvénykönyve alkalmazásának tapasztalatai számos ponton felvetik a változtatás szándékát és lehetőségét, és még csak azt sem vitatom e helyütt, hogy a felsoroltak között is van ilyen. Azt azonban a leghatározottabban állítom, hogy a fentiekben érintett, illetve a javaslat által nem érintett, de változásra váró szabályok olyan természetűek és olyan léptékűek, hogy módosításuk csak egy átfogó, koncepcionálisan is megalapozott módosítás keretében képzelhetők el. Enélkül ugyanis a tervezett változtatások iránya és tartalma abszolút esetleges, nincs rá semmi garancia, hogy beleilleszthetők egy későbbi, átfogó módosítás logikájába. Semmilyen észérv nem szól a mellett tehát, hogy az egyébként valóban szükséges módosításokon túl most, ebben a pillanatban az Országgyűlés ilyen természetű módosításokat eszközöljön a munka törvénykönyvében.

Sajátos módon ezt támasztotta alá Babák Mihály képviselő úr megszólalása is, aki elmondta, amit mi is tudunk, hogy a kormány egyébként készül a munka törvénykönyve átfogó módosítására. Akkor az a kérdés, hogy miért kell elébe menni rendszerértékű, a munka világán belül alapvető jelentőségű módosításokkal, ha úgy tetszik, egy lopakodó törvénymódosítással ennek az átfogó szabályozásnak. Persze lehet, hogy tévedek, hiszen e javaslatoknak van bizonyos kitapintható logikája, irányultsága, mert egyfelől nyilvánvalóan egyoldalúak, csak a munkavállalókat, illetve azok szervezeteit érintik, illetőleg úgy is mondhatnám, hogy munkáltatópártiak, másodszor a jelenleg érvényes szabályokhoz képest kisebb vagy nagyobb mértékben hátrányosak a munkavállalók számára.

(11.00)

Végül, de nem utolsósorban lényegüket tekintve a szakszervezetekkel szembeni szabályokat - legalábbis hátrányukra vonatkozó szabályokat - fogalmaznak meg.

Szeretném alátámasztani és megindokolni mindhárom állításomat. Ami az egyoldalúságot illeti, a korábbi módosítások során a kormány, vagy ha úgy tetszik, a kormányok, ha nem is mindig teljes sikerrel és osztatlan megelégedésre, de legalábbis törekedtek arra, hogy a munkavállalókat és a munkáltatókat érintő szabályozás, illetve ezek változása egyfajta egyensúlyban legyenek. Ebből fakadóan érdemi lehetőség kínálkozott a munkavállalók és a munkáltatók részéről az érdemi mérlegelésre. Ennek a lehetősége a mostani javaslattal összefüggésben teljes mértékben hiányzik, és ez az előterjesztés ennyiben is példa nélkül áll a munka törvénykönyve által érintett szabályozások, illetve módosítások történetében.

Másrészről az is nyilvánvaló, hogy a javasolt módosítások nemcsak egyoldalúan, de hátrányosan érintik a munkavállalókat. Általában nézve szigorodnak a szabályok, súlyosbodnak a szankciók például a leltárfelelősség újraszabályozásánál vagy a munkaviszony munkavállaló részéről történő jogellenes megszüntetése esetén. Növekszik a munkavállaló kiszolgáltatottsága például az egészségügyi dolgozók ügyeleti tevékenységével összefüggő külön szabályozás lehetővé tételével. Mindez természetesen még akkor is aggályos, ha a javasolt módosítások között lehetne olyat találni, ami megfontolás tárgyát képezhetné egy átfogó módosítás által teremtett új jogi környezetbe helyezve. Itt azonban erről szó nincs!

Végül, de nem utolsósorban az előzőekből szinte már magától értetődően következik, hogy a javaslat irányultsága egyértelműen hátrányos a szakszervezetekre, következményeiben persze természetesen a munkavállalókra nézve. Ez mindenekelőtt azzal kapcsolatos, hogy a javaslat lehetővé tenné, hogy ott, ahol nincs szakszervezet, az üzemi tanács kössön kollektív megállapodást. Ez a javaslat jogi szempontból is aggályos, hiszen egy nem jogi személyiségű, érdekvédelmi eszközökkel nem rendelkező, pénzügyileg nem önálló formációval kötne megállapodást a munkáltató. Könnyű belátni, hogy milyen pozicionális különbség van a két fél között. Azt hiszem, ehhez nem kell külön magyarázatot fűzni.

Kétségtelen tény, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim és tisztelt Sümeghy Csaba képviselő úr, van ilyen modell, létezik ilyen konstrukció Európa néhány országában, elsősorban a német nyelvterületen. Ezekben az országokban azonban van néhány döntő jelentőségű különbség a magyarországi viszonyokhoz képest. Az egyik ilyen az, hogy a szakszervezet ezekben az országokban nem a munkahelyen belül, hanem döntően munkahelyen kívül szerveződik, legalábbis döntéshozó struktúrájukat tekintve. A másik döntő különbség - ez az érdemi -, hogy ezekben az országokban hagyományosan kialakult rendszere van az erős ágazati kollektív szerződéseknek. Ez azt eredményezi, hogy az üzemi tanácsi megállapodások az ágazati kollektív szerződések keretei között lényegében attól pozitív irányban térhetnek el. Azt gondolom, hogy a továbbiakban ennek a jelentőségét nem kell hosszan ecsetelni.

Itt elérkezünk egy nagyon lényeges kérdéshez, a munkabéke megteremtésének és fenntartásának egyik legfontosabb eszközéhez, a kollektív szerződés intézményéhez. A kollektív szerződés intézményének, lehetséges tartalmának, illetve megkötése szabályainak újragondolása megítélésünk szerint is indokolt; sőt, azt merem mondani, hovatovább elkerülhetetlen. Az egyik probléma ugyanis az, hogy ellentmondás található a munka törvénykönyvében a 13. § (2) bekezdésében megfogalmazott fő szabály és egyes konkrét rendelkezések között. Ez a fő szabály ugyanis azt mondja, hogy el lehet térni a törvény harmadik részében a munkaviszonyra vonatkozó szabályok tekintetében a törvény szabályaitól. Ennek általános feltétele azonban az, hogy a kollektív megállapodás a munkavállalóra nézve kedvezőbb feltételeket állapítson meg. Ez az úgynevezett jóléti elv, amikor a magasabb szintű megállapodástól csak pozitív irányba lehet eltérni.

Ehhez képest számos konkrét rendelkezés - a mi számításaink szerint legalábbis tíznél több - megengedi, hogy a törvényi szabályozás kedvezőtlenebb feltételeket is rögzítsen a kollektív szerződésben. Ez a körülmény számos esetben lehetőséget teremt arra, hogy a bértárgyalásokkal összefüggésben a munkáltatók egyéb területeken kedvezőtlenebb feltételeket kényszerítsenek a munkavállalókra, azaz sajátos módon lerontsák a munkakörülmények változtatásával a bértárgyalásokon elért eredményeket. Ez az ellentmondás az új munka törvénykönyve születésétől kíséri a szabályozást. Ilyen körülmények között az üzemi tanácsoknak megadni a megállapodás jogát, ahol még rosszabb a pozíciója a munkáltatóval szemben az előbb mondott okok miatt, teljesen nyilvánvaló, hogy még tovább ezen az úton a munkavállalók hátrányára születő megállapodás formájában fog testet ölteni.

A másik probléma a kollektív szerződés megkötésének szabályaival kapcsolatos. Ezek a szabályok bonyolultak, körülményesek, és tulajdonképpen azzal kapcsolatosak, hogyha egy munkahelyen több reprezentatív szakszervezet működik. Ilyen esetben ugyanis nem érvényesül egy józan többségi elv, ami adott esetben szükségtelen munkahelyi konfliktusok forrásává is válhat. Mindannyian tudnánk erre példát mondani. A jelenleg érvényes szabályozás 1992-ben még indokolt lehetett, mára azonban újragondolásra szorul. Ezt támasztja alá egyébként sajátos módon a kormány javaslata, az üzemi tanácsokra nézve meghozott javaslata, hogy tudniillik köthessenek kollektív megállapodást.

További súlyos problémája a benyújtott módosításnak, hogy ha eltekintünk ezektől a feszítő tartalmi problémáktól, hogy az az érdemi érdekegyeztetés mellőzésével született. Formális egyeztetés ugyan kezdődött, de még odáig sem jutott el, hogy a munkavállalók javaslatait legalább szakértői szinten megbeszéljék. Az ÉT plenáris ülésén a munkavállalói oldal azért nem vett részt a vitában, mert ilyen előzmények után nem kívánta a nevét adni ehhez a formális egyeztetéshez és ahhoz, hogy itt, a parlamentben azt lehessen mondani, hogy az Érdekegyeztető Tanács megtárgyalta ezt a javaslatot. Az eredménytelen érdekegyeztetés után a kormány elfogadta a tervezetet, és azt további, a korábbi tervezetben nem szereplő, a munkavállalókra, illetve a szakszervezetekre hátrányos javaslattal egészítette ki.

Ilyen körülmények között, azt gondolom, joggal mondhatom a Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében, hogy ez a módosítás elfogadhatatlan. Már szinte hallom: semmilyen törvényt nem sért a kormány, amikor az érdekegyeztetés mellőzésével terjeszti be a törvénymódosítást. Erről nekem egy Deák Ferenc-anekdota jut eszembe. Deák egykor elment egy Zalai megyei kis faluba, és ott a notabilitásokkal beszélgetve egy idő után azt kérdezte, hogy szabad-e itt pipázni, mire az elöljáró azt válaszolta, hogy szabad, de tisztességes ember nem teszi. Tehát van lehetőség így beterjeszteni egy törvényt, de a munka világának alapvető szabályait ilyen módon megkerülve, az érdekegyeztetést átalakítani, azt gondoljuk, hogy nem tisztességes.

Éppen ezen az alapon arra hívom fel a kormányt, hogy az Alkotmánybíróság döntéséből származó módosítás, valamint néhány technikai módosítás kivételével a beterjesztett módosításokat vonja vissza, illetve fogadja el a szocialista képviselőcsoport erre irányuló módosító javaslatait. Ugyanakkor a kormány haladéktalanul indítsa el a munka törvénykönyve átfogó módosításának folyamatát. Ha ez nem így történik, ellenkező esetben a Szocialista Párt nyilván minden törvényes alkotmányos eszközt meg fog ragadni annak érdekében, hogy az általunk elmondott feltételeket mellőző elfogadása a törvénymódosításnak megváltoztatásra, vagy ha úgy tetszik, megsemmisítésre kerüljön.

Azt gondolom ugyanis, tisztelt képviselőtársak, hogy nemcsak retorikában, de konkrétan tartalmában is el kell indulnunk a szociális Európába vezető úton, és ez az út nem az az út, hacsak a kormánynak nem az a szlogenje, hogy megyünk előre a felszedett úton.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Boda Ilona képviselő asszonynak, aki a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében szólal fel.

DR. BODA ILONA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az FKGP-frakció megvizsgálta a munka törvénykönyve és a vele szoros összefüggésben álló törvények átfogó módosítására irányuló T/626. számú törvényjavaslatot. Úgy ítéljük meg, hogy a jelen törvényjavaslat általánosságban eleget tesz az Alkotmánybíróság 4/1998. számú határozatában foglaltaknak, illetve részben tesz eleget a kormányprogramban előírt, a munka világát érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálatát célzó koncepciónak.

(11.10)

Az FKGP már most hangsúlyozza azon kritikai észrevételét, hogy a jogbiztonságot az szolgálná megfelelően, ha a munka törvénykönyve átfogó felülvizsgálatára olyképpen kerülne sor, hogy egyrészt figyelembe venné a jogalkotó az 1992. év óta, az az új Mt. hatálybalépése óta eltelt időszak jogalkalmazói tapasztalatát, továbbá az érdekképviseleti szervek e téren kialakult gyakorlatát. Ugyanakkor elválasztódna egymástól a munka törvénykönyve, a közalkalmazotti, a köztisztviselői törvény, azaz szorgalmazzuk más jogszabályok, például a bírák és ügyészek jogállására vonatkozó önálló törvényi szabályozáshoz hasonló önálló közalkalmazotti kódex és önálló köztisztviselői kódex megalkotását. Mindaddig, amíg az Mt., valamint a közalkalmazottak és köztisztviselők jogállására vonatkozó törvények egymástól minden téren elválasztást nem nyernek, a jogalkalmazók, de a társadalom minden polgára számára az egymással sok átfedést, de sok ellentmondást tartalmazó fenti három jogterület törvényi rendelkezéseinek értelmezése és alkalmazása számos területen jogbizonytalanságot eredményez.

Mindezeket egybevetve úgy ítéljük, hogy a T/626. szám alatt előterjesztett törvényjavaslat nagyobb részben a 4/1998. számú AB-határozat végrehajtásának felel meg, és csak kisebb részben követi az 1992. év óta kialakult munkajogi jogalkalmazói gyakorlatot. Úgy véljük ugyanis, hogy amennyiben a T/626. számú törvényjavaslat valóban az 1992. július 1. óta kialakult tapasztalatokat képezi le a törvényi szabályozás szintjén, sokkal bátrabban, sokkal határozottabban kellett volna hozzányúlni az egyes törvényi rendelkezések felülvizsgálatához. Mire gondolunk itt? Gondolunk itt például arra, hogy - szemben más frakciók álláspontjával - a mi álláspontunk az, hogy egyes szakszervezeti jogosítványok indokolatlan mértékben megkötik a munkaadók kezét. Elfogadhatatlannak tartjuk például a továbbiakra nézve az orvosi igazolás nélkül igénybe vehető betegállomány lehetőségét. Túlzottan merevnek ítéljük meg a jelen Mt.-beli szabályozást, például a munkaidő beosztása vonatkozásában. A munkaadók költségét ugyanis jelentősen növeli, hogy a napi 8 órás munkaidőt, ha a kollektív szerződésben nem sikerül külön megállapodni a szakszervezetekkel, két hónap átlagában kell teljesíteni.

Ugyanakkor üdvözöljük a T/626. számú törvényjavaslat 15., 16. §-át, amely a folytonos munkarendben foglalkoztatott munkavállalók munkaidőkeretének egyszerűsítésére irányuló szabályozást teremt, illetve lehetőséget ad a speciális munkakörülmények között munkát végző munkavállalók részére kollektív szerződés megkötésére, az egyéni munkavégzési körülményeik körültekintőbb figyelembevétele mellett.

Ugyanígy üdvözöljük azt is, hogy a tervezet 28. §-a lehetőséget teremt az egészségügyi ágazat eddig is sok problémát jelentő ügyeleti rendszerének átfogó újraszabályozására egy ágazati miniszteri rendelet útján.

Nem osztjuk egyes frakciók aggodalmát a tekintetben, hogy a törvénytervezet egyes módosító rendelkezései ellentétesek a munkavállalók védelméről szóló nemzetközi egyezményekkel.

Nem osztjuk azon érdekképviseleti szervek véleményét sem, hogy a jelen törvénytervezet tovább rontja a dolgozók amúgy is hátrányos helyzetét, tovább rontja a dolgozók kiszolgáltatottságát.

A mi határozott álláspontunk az, hogy a tervezet 2. §-a egyértelmű eligazítást ad arra nézve, hogy csak olyan munkáltatónál veheti át az üzemi tanács a szakszervezeti jogosítványokat, ahol nincs szakszervezeti érdekképviselet, és ezen munkáltatónál is csak korlátozott körben köthet üzemi megállapodást a munkáltatóval olyan kérdésekben, amelyek a törvényi szabályozásnál kedvezőbbek lehetnek az adott munkahely munkavállalóira nézve.

Jelen törvényjavaslat 2. §-a ezért meggyőződésünk szerint nem rontja, hanem tovább növeli az üzemi tanácsi jogosítványok szélesítésével a munkavállalók érdekvédelmét, valamint az üzemi megállapodások üzemi tanács általi megkötésének lehetősége módot ad arra, hogy a munkáltatónál felmerülő speciális kérdések a munkavállalókra nézve akkor is szabályozást nyerjenek, ha és amennyiben a munkáltatónál szakszervezet nem működik. Megjegyezzük idevonatkozóan azt is, hogy a helyi üzemi tanácsok az ágazati szakszervezeteknél nyilvánvalóan jobban ismerik a helyi munkavégzés, illetve munkafeltételek speciális körülményeit. Így már csak ezen okból is az üzemi tanácsok munkajogi jogosítványainak kiterjesztése semmiképpen sem sérti sem a participáció, sem az érdekképviselet elveit.

A szakszervezetek feladatát illetően úgy ítéljük meg, hogy a szakszervezetek feladata elsősorban az érdekvédelem. Tisztségviselői az érdekvédelmi feladataik ellátása érdekében részesülnek munkaidő-kedvezményben. A fel nem használt munkaidő-kedvezmény munkáltató általi kötelező megváltásának eltörlése véleményünk szerint arra ösztönözheti a szakszervezeti tisztségviselőket, hogy tevékenységüket a munkaidő-kedvezmény természetbeni igénybevételével aktívabban fejtsék ki az általuk képviselt munkavállalók érdekében. Így a szakszervezeti jogosítványok sérelméről beszélni a mi álláspontunk szerint értelmetlen dolog e törvényjavaslat vonatkozásában.

Nincs szó arról sem a törvényjavaslatban, hogy a beteg dolgozó elbocsátható lenne a betegsége időtartama alatt. A jelen változtatás lényege minden ellenkező magyarázat és félremagyarázat ellenére, hogy továbbra sem lehet a beteg dolgozónak felmondani, a felmondási idő nem a betegség tartama alatt, hanem azzal a nappal kezdődik, amikor a beteg dolgozó majd egészségesen munkába áll.

A nyugdíjkorhatár elérése önálló felmondási okként való szabályozása amellett, hogy megfelel az európai uniós jogszabályoknak, nem hátrányos a munkavállalóknak, nemcsak azért, mert elősegíti a munkaerő-piaci mobilitást, de megóvhatja a dolgozót olyan megalázó helyzettől, hogy 30-40 évnyi munkaviszony után - más ok nem lévén, például számítógépes ismeret hiánya miatti alkalmatlanság okából - küldjék el a munkahelyéről. Már itt megjegyezzük azonban, hogy a végkielégítés rendszerét a nyugdíjazás önálló felmondási okként való kodifikálásával összhangba hozandónak ítéljük, mivel a nyugdíj eleve jóval alacsonyabb életszínvonalat biztosít a munkabérnél. Önmagában a nyugdíjra jogosultság végkielégítést kizáró körülményként való megfogalmazását nem tartjuk más megoldási lehetőséggel fel nem váltható szabályozásnak, lévén, hogy a jelen szabályozás például másodállás, mellékfoglalkozás megszüntetése esetén is lehetőséget ad a végkielégítés megállapítására, jóllehet a munkavállaló ilyen esetekben is részesül más forrásból, főállásból munkabérben.

Az Alkotmánybíróság 4/1998. számú határozatából levezetettnek tekintjük a rendkívüli felmondás újraszabályozását, de kiemeljük, hogy a fél perbeli rendelkezési jogával minden esetben össze kell egyeztetni a munkajog alapelvét a bizalmi elvvel. Ezért a nemzetközi gyakorlattal összhangban a bírói mérlegelésnek a munkaviszony helyreállításának mellőzése, illetve a munkaviszony helyreállítása esetén is ki kell terjednie az eset összes körülményeinek vizsgálatára, így különös figyelmet kell fordítania a kialakítandó bírói gyakorlatnak a felek között kialakult viszonyra, a munkavállaló életkorára, valamint munkaerő-piaci helyzetére.

Felvetjük idevonatkozóan azt, hogy a jogellenes munkaviszony megszüntetése esetén átgondolandó a jelenlegi szabályozás. Annak kimondása, hogy amennyiben a munkavállaló nem kéri a munkaviszonya helyreállítását, munkaviszonya a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg, azzal a következménnyel jár, hogy a bírósági eljárások esetleges törvénysértő elhúzódása a munkáltató oldalán indokolatlan kárt okoz.

(11.20)

Másrészről a munkavállalót a kötelező kárenyhítés kimondásának mellőzésével nem ösztönzi arra, hogy az elmaradt munkabérét más forrásból, például újbóli munkavállalásával pótolja. Egyetértünk a vezetői felelősség újraszabályozásával, a leltárfelelősség új elemeivel, a polgári perrendtartás 1997-es módosításából következőnek tartjuk a jogérvényesítés újraszabályozását.

Végezetül ismételten hangsúlyozzuk a javaslat 33-36. §-aihoz igazodóan azt, hogy a jogállamiság követelményének az felel meg, a jogbiztonságot az szolgálja hatékonyan, ha a különböző életviszonyokra a munka világában is önálló törvénykönyvek jönnek létre, és ezáltal is mellőzhető az egymásra utaló, a jogalkalmazást elnehezítő szabályozás.

Megjegyezzük továbbá azt is, hogy a bírói jogállási törvényből még mindig hiányzik az Mt. 95 §-a szerinti szabályozás, jóllehet az 1998. évi XC. törvény a munka világának minden más területén újraszabályozza a végkielégítést, és újrafogalmazza a mértékét - szemben a bírói jogállási törvénnyel, amely ezt nem is ismeri, és a jelen módosításban sem szerepel ez.

Mindezeket egybevetve a Független Kisgazdapárt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Tardos Mártonnak, az SZDSZ képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Tessék!

TARDOS MÁRTON, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egyetértek az eddig elhangzottakkal abban, hogy a munka törvénykönyve alapvető törvénykönyv, amelynek a megváltoztatása nagyon gondos munkát, jelentős feladat elvégzését tételezi föl, mert nem lehet a munkaviszonyt szabályozó törvényt gyakran változtatni. A törvény stabilitása és a törvény érdekérvényesítő tulajdonsága fontos az egész társadalom, a munkaadók és a munkavállalók számára egyaránt.

Az a véleményem, és az a szabaddemokrata képviselőcsoport egyértelmű véleménye, hogy az Alkotmánybíróság határozata alapján jelentős előkészítő munka nélkül is indokolt volt napirendre tűzni a törvény módosítását, de ennek a módosításnak arra kellett volna korlátozódnia, amit a munka törvénykönyvén feltétlenül végre kell hajtani az Alkotmánybíróság döntése alapján.

Akkor, amikor a kormányprogramban a munka világa szabályozási kérdéseinek újbóli végiggondolása szerepel, és egy általános törvénytervezet kialakítása, elkészítése is szerepel, amely nemcsak a piacon élő, a versenyszférában dolgozók munkaviszonyát szabályozza, hanem a közalkalmazotti világ szabályait is újrafogalmazza, akkor véleményünk szerint nem szabad vagy csak különlegesen fontos esetekben szabad részletkérdéseket fél vagy akár háromnegyed évvel az elkészített törvénycsomag előtt a Ház elé hozni.

Miért gondolom, hogy ez így van? Azért, amit az előbb mondtam, mert a munkaviszony szabályozása az egész gazdaság teljesítőképességének szabályozását is jelenti, hiszen a munkaadók és a munkavállalók együttes viszonya konfliktusos viszony, amit sikeresen csak konszenzussal lehet szabályozni, tehát minden módosítás jelentős előkészítést követel, és nemcsak előkészítést, hanem együttműködésre való készséget is a felek oldaláról.

Nem valószínű, hogy ezek olyan kérdések, amelyekben a felek könnyen azonos véleményt foglalnak el. Nem véletlenül mondja a közgazdaság-tudomány, hogy a munka és a tőke között van ellentét. Ez az ellentét nem jelentéktelen, de hatékony nemzeti fölemelkedés, nemzetgazdasági politika csak akkor folytatható, ha a tőke és a munka képes kooperatívan viselkedni, együttműködni, közös feladatokat vállalni. Ez igaz az ország egészére, igaz az egyes vállalatokra vonatkozóan is.

A fentiek után engedjék meg, hogy az előterjesztett törvényjavaslat néhány egyértelmű hibájára, gyöngeségére hívjam fel a figyelmet. Ilyen fontos kérdésnek tartom azt, hogy nem szabad a törvényhez hozzányúlni a kötelezettségeken túl akkor, amikor ezt a nagyon fontos problémát - hogy a versenyszférában a bérviszonyok, a munkaviszonyok szabályozása és a közalkalmazotti viszonyokban a bérviszonyok szabályozása, a felmondási lehetőségek szabályozása, különböző törvényekben egymással ellentétes módon vannak szabályozva - nem tekintettük át egységesen. Egy akut hibát gyorsan ki lehet javítani, az egész rendszert azonban együttesen kell áttekinteni. Ameddig ez az áttekintés nem történt meg, ameddig a felek nem tárgyaltak arról, hogy mivel értenek egyet és mivel nem, az Országgyűlés képviselői nincsenek abban a helyzetben, hogy meggondolt döntést hozzanak az előterjesztett javaslatokról.

Nagyon fontos kérdés, amiről előttem már többen szóltak, a szakszervezetekkel és az üzemi tanácsokkal kapcsolatos keverés, amit a törvény végrehajt. Teljesen egyetértek azzal, hogy ott, ahol nincs helyi szakszervezet, ott is fontos, hogy megteremtődjenek az előfeltételek arra, hogy kollektív szerződés kötődjön, hiszen mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak fontos érdekük, hogy megállapodjanak egymással a munkaviszonyok lényeges kérdéseiről.

Kérdés azonban, hogy erre alkalmas szerv-e az üzemi tanács. Való igaz, hogy a német gyakorlatból vettük át az üzemi tanácsok példáját, és a magyar üzemi tanácsok nem is a Mitbestimmungsrecht összes német sajátosságával rendelkeznek, de igyekeznek abban az irányban mozogni. A Mitbestimmungsrecht egy gazdasági döntési rendszer, a vállalatért való felelősség rendszere, amibe bevonják a munkavállalókat, de ez nem azonos a bérviszonyok, az elbocsátási viszonyok, a munkafeltételekről való tárgyalásokon kialakult álláspontok egyeztetésének kérdésével.

Kifejezetten olyan jogrendezés került bele a módosító csomagba, amely csak az ellentétes felek együttes vitája alapján rendezhető, és erre az üzemi tanács német rendszere nem alkalmas. Érdekes módon ez a javaslat nem került megtárgyalásra az érdekképviseleti szervekkel, és itt az a sajátos helyzet fordul elő, ami a többi vonatkozásban nem igaz, vagy legalábbis nem ilyen mértékben igaz, hogy mind a két fél - a munkaadók és a munkavállalók - érdekképviselete egyaránt elveti a javaslatot.

(11.30)

Véleményem szerint ennek az elfogadása jogi zavart keltene, ezért semmiképpen nem javasolhatom.

A többi kérdés kapcsán, amely felmerült, nem tudok ilyen egyértelmű jogi álláspontot elfoglalni; véleményem szerint a nyugdíjasok elbocsátásával vagy a betegekkel kapcsolatos szabályozási kérdések itt felvetett sorozata elképzelhető megoldás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaadói érdekképviseletek zöme az itt megfogalmazott javaslatokkal egyet is értene, legalábbis hozzám ilyen információk jutottak el.

Ami miatt azt gondolom, hogy ez mégsem tárgyalható: az egész kérdéskomplexumot együtt kell tárgyalni; konszenzusra kell törekedni, sokkal nagyobb mértékben, mint ahogy eddig történt. Különösen arra hívom fel a figyelmet, hogy amikor ezt a kérdést újra napirendre akarják tűzni - hiszen az itt elhangzott vélemények szerint általános felülvizsgálat keretében 2000-ben erre mindenképpen sor fog kerülni -, akkor meggondolandó, hogy szabad-e ebben a vonatkozásban az év elején döntéseket hozni, mert könnyen lehet, hogy ezek a döntések nem lesznek összhangban azokkal a megállapodásokkal, amelyeket a felek az együttes tárgyalás során, közmegállapodás alapján fognak kialakítani.

Ennél jelentősebb, egyértelműbben vitatható kérdésnek tekintem a leltárszabályozás kérdését. Egyetértek-e azzal, hogy a leltárkérdés szabályozható a munkaviszonyokban? Igen, szabályozható - jó lenne, ha ez megtörténne. A kérdés azonban az, hogy az itt megfogalmazott javaslat alkalmas-e, megfelelően tárgyalt-e. A foglalkoztatási bizottság vitájára hívom fel a figyelmet: elhangzott az az érv, hogy ilyen tételes megfogalmazás a törvényben, hogy mi a káló, és mi a nem kálónak minősíthető veszteség a leltárban, az általános törvényjavaslatokban nem szerepel, hasonló módon csak a szovjet mintájú tervgazdálkodásokban fogalmazódott meg.

Nem tudok most javaslatot tenni arra, hogy mi a jó eljárás, de abban biztos vagyok, hogy ilyen módon, előkészítetlenül, az érdekképviseleti szervekkel, a kereskedelmi szervezetekkel való tárgyalás nélkül nagyon konkrét javaslatot a Ház elé hozni hibás.

Ez volt tulajdonképpen minden, amit el akartam mondani, s fontosnak tartottam, hogy a Ház figyelmét felhívjam rá. Ennek alapján a bizottsági üléseken mi, szabaddemokraták úgy fogalmaztunk, hogy az általános vitára való alkalmasságot nem támogatjuk. A véleményemet fenntartom, de tudomásul veszem, hogy az alkotmánybírósági döntés alapján viszonylag gyorsan döntést kell hoznunk egy kérdéscsomagot illetően.

Valószínűleg azzal is számolnunk kell, hogy a Ház többsége az általános vitára való alkalmasságot meg fogja szavazni. Ebben az esetben azonban nem tehetünk mást, mint hogy ezen bizonytalan kérdések kapcsán, amelyeknél a kormány az aktualitást, a sürgősséget nem tudja jobban bizonyítani, módosító javaslatokat kell beadnunk, és arra kell kérnünk képviselőtársainkat, hogy ezeket a módosító javaslatokat támogassák, hogy ezek ne kerüljenek be az Országgyűlés által most elfogadásra kerülő határozatba.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Varga Istvánnak, az MDF képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Tessék!

DR. VARGA ISTVÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A kezünkben lévő előterjesztés első pillantásra szokatlannak tűnik, mert látszólag egymástól viszonylag távoli társadalmi viszonyokról szól. Mielőtt azonban a javaslat tételes elemzésébe belemennék, meg kell néznünk a jogalkotó alapvető szándékát, és azokat a gondolatokat kell megtalálnunk, amelyek a jogalkotót e csomag együttes előterjesztésére vezették.

Létezik-e az a közös elvi alap, amely megfelel a demokratikus alapelveknek és a kormányprogramban meghirdetett céloknak? A különböző jogszabályok alapvetése összecseng a szöveg megismerésével, és megállapítható, hogy valamennyi szabályozandó kérdés a munkavállalók és a munkáltatók közötti különböző jogviszonyok és szabályrendszer részbeni megváltoztatásával, illetőleg a hiányos szabályozás kiegészítésével foglalkozik. Általánosságban azt kell mondanunk, hogy a javaslat a sajtóban és a közvéleményben időnként negatívként terjesztett várakozásokkal szemben minden részében - szeretném hangsúlyozni: minden részében - elsődlegesen a munkavállalói réteg érdekeinek fokozottabb védelmét és a jogszabályok kiszámíthatóságát tűzte ki alapelvéül, s ez a javaslat egészén végigvonul. Példálódzó jelleggel megemlítem, gondolok itt mindjárt a javaslat 1. és 2. §-ában foglaltakra: a rendelkezés aktualitását éppen az a napokban felröppent hír adja, mely a vasutassztrájk napjaiban kétes hírnévre szert tett szakszervezeti vezetővel összefüggésben éppen a munkaidő-kedvezmény megváltásával kapcsolatos anomáliákról szól.

Fontosságánál fogva ugyancsak kiemelendő a 3. §, amely a tankötelezettségnek 18 éves korig való, kormányzat által finanszírozott kiterjesztéséről szól, s teljesen összhangban van a kormánynak a magyar polgárosodás jövőképéről meghirdetett elképzeléseivel.

A javaslat szükségességét indokolja az a lépéskényszer, melybe a kormányzat az Alkotmánybíróság sokszor emlegetett 4/1998-as határozata alapján került, amely a kardinális munkajogviszonyt érintő kérdésekben a normakontrollt gyakorló testület határozatának teljesítésére 1999. március 1-jei határidőt írt elő.

Ezek után kiemelném a javaslat szövegéből az általunk leglényegesebbnek tartott elemeket és változásokat. Az általános jellegű megfogalmazásokban - gondolok itt az 1., a 7., a 10., a 11. és a 14. §-okra - a munkáltatói jogok kiszélesítését, illetve a nyugellátáshoz szükséges esetek precízebb meghatározását találjuk, melyek egyértelműbb utasításokat adnak a jogalkalmazóknak, s megkísérlik bezárni azokat a kiskapukat, amelyekkel a munkáltató, illetve annak erőfölénnyel rendelkező apparátusa a kisembert hátrányba tudná szorítani.

A javaslat 13. §-a a hivatkozott alkotmánybírósági döntés előírásainak tesz eleget. Kétségtelen tény, hogy a hatályos munka törvénykönyve felmondással kapcsolatos szabályozási körének egyik neuralgikus pontja volt az, amikor a munkáltató a diszkrecionális jogkörében eldönthette, hogy bizonyos többletköltségek vállalásával végképp meg akar-e szabadulni a dolgozójától. Ez a módszer igen sokszor elhanyagolható, materiális kötelezettséget hárított a munkáltatóra, mert az egyébként járó végelszámolás összességében sem érte el azt az összeget, amely arányban állt volna azzal a körülménnyel, hogy a munkavállaló végül is jogszerűtlen intézkedés kapcsán veszítette el munkahelyét.

Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy feltétlenül léteznek olyan munkakörök, például a felső vezetés környékén dolgozó, magasabb beosztású személyek, amelyeknél a munkáltatói vezetés bizalma nélkül értelmetlen lenne a munkaviszony fenntartása, s olyan állapot alakul ki, amely nem teszi lehetővé az együttdolgozást a jövőre nézve. Gondoljunk az olyan állásokra - könyvelés, magasabb szintű, de nem vezető állású pénzügyi dolgozók -, amelyeknél a bizalmi jelleg megkövetelhető, ennek hiánya esetén a munkáltatótól nem várható el a visszahelyezés, ha másért nem, azért, mert ez esetben előbb-utóbb a felmondás előtti helyzet ismétlődik meg.

Gondoljunk azonban az ennél sokkal gyakoribb ellenkező esetre, amikor a munkáltató például egy gyár 150 fizikai, mechanikus munkakört betöltő alkalmazottja közül bocsát el néhányat jogellenesen. Ugyan miféle érdek állhat fenn a munkáltató javára, hogy a vállalati működésre ki nem ható, megfelelő munkát végző embert nem fogadja vissza kis pénzért, indok nélkül elküldi, s ezzel esetleg - mert a jogszabály döntően ilyen emberekre gondol - súlyos anyagi helyzetbe hozhat családokat?

(11.40)

Könnyű belátni, hogy a hatályos végkielégítés, a hatályos törvény által engedett legmagasabb elszámolás szabályai éppen a kis keresetűeket, a mindennapi kisembert sújtják. Mindenképpen alapvető és lényeges változás az alapelvek meghatározásában a munkavállalók elhatározása és a döntésnek független bírói mérlegelés alá helyezése. A jogszabály alapelvként a visszahelyezést fogadja el, amikor úgy szól, hogy - idézem - "ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a munkavállalót kérelmére eredeti munkakörében kell tovább foglalkoztatni". Kivételes szabályként említi, és a tiltó szabályokat kivéve bírói mérlegelésre bízza a visszahelyezés és a továbbfolytatás eldöntését. A jogszabály szigorú kivételeket tesz, amikor a visszahelyezést kötelezően rendeli el azokban az esetekben, amikor a munkáltatói intézkedés alapvető alkotmányos jog vagy ezen alapuló, így az érdekvédelem szabadságát sértő jogszabályba ütközik. Eszerint a munkáltató indokolt kérelmére sem alkalmazható a visszahelyezési kérelem, ha a munkáltató intézkedése a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeibe, a hátrányos megkülönböztetés tilalmába, illetve a felmondási védelembe ütközik, vagy a munkáltató választott szakszervezeti tisztségviselője előírt munkajogi védelemben részesülő munkaviszonyát jogszabályba ütköző módon szüntette meg.

A javaslat előreláthatóan elsődlegesen a munkavállalóra bízza azt, hogy kíván-e továbbra is olyan helyen dolgozni, ahol nem nézik jó szemmel. A jogalkotó bölcsen mérlegeli azt az emberi szempontot, hogy egyfelől a dolgozó - habár a munkára szükség lenne - nem kíván ott maradni, ahol nem látják szívesen, másfelől a megromlott bizalom miatt a további közös munka a munkáltatótól sem várható el. A jogszabály itt tág, legalábbis a jelenleginél jóval szélesebb körű lehetőséget ad a bíróságoknak, hogy a dolgozó materiálisan megfelelően kárpótolva legyen. Az idevonatkozó jogszabályok, a 100. § (4) bekezdése: ha a munkavállaló nem kéri vagy a munkáltató kérésére a bíróság mellőzi a visszahelyezést, a bíróság a munkáltatót az eset körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével a munkavállaló legalább 2, legfeljebb 12 havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezheti a munkáltatót. Ezzel rokon szabály az is az (5) bekezdés szerint: ha a bíróság mellőzi a visszahelyezést, a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedésének napján szűnik meg a munkaviszony. Tovább bővíti a reparációs lehetőségeket, amikor a (6) bekezdés ez esetben nemcsak a munkavállaló elmaradt munkabérét és járandóságát, hanem az ezzel kapcsolatosan felmerült kárát is megtéríteni rendeli.

Az előbbi korrekt megfogalmazás egyértelművé teszi, hogy az előbbiek miatt kárt szenvedő dolgozó a körülményekhez képest a legoptimálisabb anyagi helyzetbe kerüljön. Ugyanakkor elzárja ettől azt, aki új, biztos, esetleg jobban fizető állás nyombani megléte esetén volt munkáltatójától indokolatlanul többet kér - ez a (6) bekezdés második mondata.

Lényeges megemlíteni, tisztelt Országgyűlés, a polgári perrendtartás módosításához való harmonizáció miatt is szükségessé váló, de egyebekben az eljárást felgyorsító azon rendelkezést, amely a javaslat 20. §-ában szerepel, miszerint a perindítást megelőzően nem teszi kötelezővé az egyeztetést, de ki sem zárja azt. Engedjenek meg egy személyes példát. Mint gyakorló ügyvéd, hadd mondjam, hogy egyeztetés ide, egyeztetés oda, ennek az egyeztetésnek soha gyakorlati jelentősége nem volt, vagy az esetek nagy részében soha nem sikerült megegyezni. Ez az én személyes gyakorlati véleményem. Ettől függetlenül természetesen üdvözöljük ezt az elképzelést. A bírósághoz való jog alkotmányos alapelve jobban érvényesül és biztonságosabb a felek számára véleményünk szerint, amikor vitájukat bírói kontroll alatt próbálják rendezni.

A javaslat részletesen foglalkozik a leltárhiány szabályozásával, különös tekintettel arra, hogy a hatályos jog e kérdésben sok esetben az objektív felelősség határa felé közelít, ami a demokratikus jogrendszerekben kárfelelősség megállapítására alapot nem szolgáltathat. A javaslat figyelembe veszi elsődlegesen, hogy a leltárfelelősséget csak szigorú alakszerűségek betartásával lehessen érvényesíteni. 2. A leltári készlethez a felelős dolgozókon kívül sokszor szép számmal olyan dolgozók, illetve személyek is hozzáférhetnek, akiket csak bizonyított vétkesség esetén lehet ezért felelősségre vonni. 3. Olyan lehetőségeket vesz számba, ahol elképzelhető, hogy a leltárhiány olyan időszakban keletkezett, amikor a felelős e munkakörében még nem dolgozott. 4. A készletet többen kezelik, de az eddigi jogszabályok nem engedték az egyetemleges felelősség alóli mentesítést. Ehhez képest a javaslat 170/A. §-ának (1) bekezdése és a B. pont (1) bekezdése igen szigorú alakszerűségekhez köti a leltárhiány-felelősségi megállapodást.

A 170. § (2) bekezdése biztosítja a külső hozzáférés lehetősége esetén a felelős munkavállaló jogait, amikor így szól: "Ha a leltári készletet a leltárért nem felelős munkavállaló is kezeli, a leltárfelelősség megállapításához szükséges az is, hogy a leltárhiányért nem felelős, de a leltári készletet kezelő munkavállalót a munkáltató a leltárhiányért felelős munkavállaló előzetes hozzájárulásával foglalkoztassa az adott munkakörben, illetve munkahelyen. A leltárhiányért való felelősség csak azzal a munkavállalóval szemben érvényesíthető, aki a leltáridőszaknak legalább a felében az adott munkahelyen dolgozott". A 170/B. § (2) bekezdése lehetőséget ad - nagyon helyesen - a munkáltató csoportos leltárfelelősségének megállapítására és e felelősség munkavállalók közötti megosztására.

Tisztelt Országgyűlés! Külön szeretnék foglalkozni egy módosító javaslattal, melyet a Magyar Demokrata Fórum nyújtott be, és amely érinti az előterjesztés 15. §-át, illetve a munka törvénykönyve 117. § (4) bekezdését. Ezzel kapcsolatosan szeretném emlékeztetni az igen tisztelt Országgyűlést arra a tragédiára, amely nem olyan régen történt Deutschlandsbergben, Ausztriában. Nekünk az az álláspontunk, ellentétben a javaslattal, amely a munka- és pihenőidőt kollektív szerződésre bízná, hogy célszerű lenne, ha a mindenkori állam, kormány - mindegy, hogy milyen szintű - jogszabállyal rendezné a pihenőidőt és a munkaidőt, hisz ilyen tragikus balesetek megakadályozásának nemcsak a tárgyi, hanem a személyi feltételeit is biztosítani kell. A tisztelt Országgyűlés és a közvélemény előtt is ismeretes, hogy ennek a tragédiának döntően az is a tanulsága, hogy ma Magyarországon kik, milyen formában szervezhetnek ilyen utakat, milyen feltételrendszert biztosítanak, és milyen felelősségi rendszer van. Kérem a tisztelt Országgyűlést és képviselőtársaimat, hogy a benyújtott módosító javaslatunkat legalábbis elvben próbálják támogatni.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat alapvető rendelkezései véleményünk szerint a munkavállalók fokozottabb munkajogi védelmének szem előtt tartásával és az összes érintett jogszabály értelmezésének szellemében fogantak, ezért a Magyar Demokrata Fórum az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja és azt támogatja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Fenyvessy Zoltánnak, a MIÉP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előrebocsátom, egyetértünk azzal, hogy felül kell vizsgálni a munka törvénykönyvét, mégpedig nem csupán azért, mert az Alkotmánybíróság döntése erre kötelezi a parlamentet és a kormányt, hanem a megalkotása óta eltelt hat és fél év gyakorlati tapasztalata alapján is.

Hogy az Alkotmánybíróság által kötelezővé tett módosításokon túl egyéb fontos, lényegi változtatásokat is most kell-e megtenni vagy a későbbre ígért átfogó rendezésben, az már más kérdés. Az emberek életének legalapvetőbb szabályozói közé tartoznak a munkaviszonyukkal kapcsolatos rendelkezések, éppen ezért nagyon-nagyon átgondoltan szabad csak hozzányúlni az ilyen szabályokhoz. A szakmai átgondolások mellett legalább annyira figyelemmel kell lenni azok emberi vonatkozásaira is.

(11.50)

A gyakorlati tapasztalat ugyanis az, hogy minél inkább a munkáltatónak megfelelő szabályozók kerülnek előtérbe a munkavállalókkal kapcsolatos rendelkezések során, a munkaügyi bíráskodás annál inkább áll a munkavállalók oldalára a munkaügyi viták elbírálása során. Alig hiszem, hogy bárki is azt tartaná igazságosnak és követendőnek, hogy amit a jogszabály az egyik fél javára billentve szabályoz, azt a bíróságnak kellene helyrebillentenie. Ez nem csupán az elmélet és a gyakorlat ellentéte, hanem a munkavállalók egy jelentős részére ez joghátránnyal is jár, nevezetesen azok részére, akik nem fordulnak jogorvoslatért a bírósághoz.

Az előterjesztett tervezet ebből a szempontból kettős. Egyrészt a munkavállalókra előnyös, hogy azoknál a munkáltatóknál is lehetővé teszi üzemi megállapodás kötését - amely hasonlít a kollektív szerződéshez -, ahol nem működik szakszervezet, de működik üzemi tanács. Ez tehát kibővíti azok körét, akik valamiféle kollektív jogokat érvényesíthetnek a munkáltatójuknál. Másrészt viszont a tervezet néhány helyen csorbítja is a munkavállalók eddigi jogait; gondoljunk csak arra, hogy a munkáltató a tervezet szerint indokolás nélkül elküldheti a munkavállalót például előrehozott öregségi nyugdíjba. Ezáltal kevesebb lesz a munkavállaló szolgálati ideje, vagyis ennek következtében kevesebb nyugdíjra lesz jogosult, végkielégítést pedig nem kap. Vagyis gyakorlatilag a munkáltató egyoldalúan dönthetne arról, hogy a munkavállaló az életéből hátralévő időben mennyiből éljen meg. Ez csak akkor lenne korrekt, ha az elmaradó nyugdíjrész összegét a munkáltató megtérítené a munkavállalónak, vagy közös megegyezéssel történne ilyen esetekben a munkaviszony megszüntetése, például megfelelő végkielégítés mellett.

De említhetném a tervezetnek azt a részét is, mint a munkavállalóra hátrányos rendelkezést, amellyel az előterjesztő a munkáltató felmondási korlátait kívánja csökkenteni, vagyis nagyobb szabadságot biztosít a munkáltató részére a felmondások terén.

Ha a munkaviszonyra vonatkozó szabályok lényeges módosítása kerül sorra - mint esetünkben is -, aligha kerülhető el annak a vissza-visszatérő kérdésnek a megvitatása, hogy célszerű, hasznos volt-e a munkakönyv megszüntetése 1992-ben vagy sem. Nem kívánom az akkori vitát feleleveníteni, hiszen az akkori előterjesztők jó szándéka nem kérdőjelezhető meg, de ők akkor még csak feltételezésekből tudtak kiindulni. Azóta azonban a több mint hat év tapasztalata alapján úgy vélem, nem ártana újból átgondolni a kérdést. A cégek többségének jelenlegi nyilvántartásával persze nincs gond, az elmélet a becsületes munkáltatókra, a megfelelő nyilvántartást vezetőkre vonatkozna, de az elmúlt évek azt igazolták, hogy nemcsak ilyen munkáltatók léteznek a hazai munkaügyi piacon.

Nem túlzás azt állítani, hogy ma Magyarországon tömegek dolgoznak olyan cégeknél, amelyek ma itt, holnap ott bukkannak fel, ma megtalálhatók, holnap megtalálhatatlanok, de még a folyamatosan egy helyen működő cégek között is igen sok olyan található, amelyről a munkavállaló nem tudja, hogy őt a munkáltató egyáltalán bejelentette-e, és ha igen, akkor a valós bérével van-e bejelentve. A tervezet erre a problémára nem ad megoldást.

Nem állítom, hogy a munkakönyv az egyetlen lehetséges megoldás a munkavállaló munkaviszonyának megfelelő igazolására, de az bizonyos, hogy jobb volt munkahelyeinek és munkavégzése időtartamainak egy helyen történő nyilvántartása, mint most a minden munkáltató általi külön igazolás, amiből például ha csak egy is elvész, és évek múlva - például a nyugdíj kiszámításakor - kellene igazolni, de időközben a volt munkáltató megszűnt - ami ma nagyon gyakran előfordul -, akkor igen-igen nehéz annak a munkaviszonynak az igazolása, míg a munkakönyv hitelesen tanúsította a munkaviszonyt külön megőrzendő bizonylatok nélkül is. Persze - mint jeleztem - nemcsak a munkakönyv visszaállításával tudnám a könnyebb, biztonságosabb nyilvántartást elképzelni, de hogy a mai megoldásnál szükséges lenne jobbat kitalálni, az aligha lehet kétséges. Ezért kérem az előterjesztőt ennek a kérdésnek is az átgondolására.

Problémát okoz továbbá, hogy a tervezet olyan kifejezést is használ, amely eddig nem szerepelt a munka törvénykönyvében. Ha egy új kategóriát kívánna bevezetni, akkor azt meg kellene határoznia. A munkavállalók munkaidejének, szabadságának és egyéb munkaidő-kedvezményeinek nyilvántartásával egyet lehet érteni, de ott rendkívüli szabadság kiadásának a nyilvántartását megkövetelni érthetetlen. A munka törvénykönyve ugyanis rendes szabadságról, pótszabadságról és a munkaviszony szünetelése időtartamára vonatkozó egyéb szabadságesetekről rendelkezik, azonban rendkívüli szabadságról mint kategóriáról nem. A mostani tervezet sem tesz említést erről mint új bevezetendő kategóriáról - csak egy helyen említi, hogy nyilvántartást kell vezetni a rendkívüli szabadságról. S mivel nincs meghatározva a rendkívüli szabadság fogalma, mibenléte, ezáltal a munkáltatót megoldhatatlan helyzetbe hozzuk, ha kérni akarjuk tőle a nem létező rendkívüli szabadság nyilvántartását.

A tervezet több részében is pontosítást érzek szükségesnek. Így például a 4. § (3) bekezdésében a munkáltató kezesi felelősségének szabályozásánál a munkavállalót jobban védené a munkáltató készfizető kezessége. Csak egy szó betoldása, mégis mekkora különbség lehet a munkavállaló javára! Vagy: a leltárfelvétel befejezése utáni határozatot a munkavállalóval hatvan napon belül közölni kell, de hogy mi módon, az nincs szabályozva. Véleményem szerint rögzíteni kellene, hogy írásban kell azt a munkavállalóval közölni, igazolva annak átadását a munkavállalónak vagy az átadás megkísérlését. A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi a leltár eredményének akár szóbeli közlését is, ami utána egy jogvita esetén nagyon nehezen bizonyítható.

A munkavállaló részére megalázónak találjuk, hogy a munkáltatónak nem kell indokolnia a felmondást, ha a munkavállaló öregségi nyugdíjra szerzett jogosultságot, vagy előrehozott öregségi nyugdíjban, illetve szolgálati nyugdíjban részesül. Ilyen esetekben szerintünk legalább hivatkozni kellene arra, hogy a munkavállaló ne azt érezze, hogy feleslegessége miatt, hanem kora, illetve elért szolgálati ideje miatt kézbesítették részére a felmondást.

Ha a munkavállaló munkaviszonyból származó igényének érvényesítése során a most még kötelező, perindítás előtti egyeztetés elmaradna - mint az előterjesztő jelezte, a polgári perrendtartásban az majd valamikor egységes szabályozásra kerül -, akkor felmerül a kérdés, mi lesz akkor, ha ebből a törvényből ez az egyeztetés most kimarad, de valamely okból a Pp.-be mégsem kerül be, mert a parlament a szavazáskor esetleg úgy dönt. Vagy bekerül ugyan a polgári perrendtartásba - de mikor? Nyilván jóval később, mint a mostani törvénymódosítás hatálybalépése! Ez pedig azt jelentené, hogy lehet egy bizonytalan időintervallum, amikor ez az egyeztetés nem létezik. Mivel ma a munkajogi jogviták jelentős része ezen a szinten az egyeztetéskor lezárul - és nekem ez a gyakorlati tapasztalatom Varga István tapasztalatával szemben -, ennek a fórumnak a kiesése, még az esetleges időleges kiesése is a bíróságokon óriási többletteherként jelentkezne. Aligha lehet ez a jogalkotó szándéka a bíróságok mai leterheltsége mellett.

Összegezve: bár - mint a bevezetőmben jeleztem - a tervezet néhol a munkavállalóra kedvező előírást tartalmaz, más helyeken pedig a munkáltatóra, összességében azonban mégis inkább munkáltatóbarátnak tűnik.

(12.00)

Pedig a munkáltató a pozíciójából adódóan összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben van, mint a munkavállaló, hiszen neki lehetősége van bármely munkavállaló pótlására elég könnyen, míg a munkavállalónak egyáltalán nincs ilyen könnyű lehetősége az esetlegesen elvesztett munkahelyének pótlására. Ha egy kicsit keményebben akarnék fogalmazni, akkor azt is mondhatnám, hogy ez a tervezet nem egyenjogú partnerekről szól, nem egyenjogú partnerként kívánja rendezni a munkaadó és a munkavállaló viszonyát. Ha ez szándékos, akkor baj. Ha csupán a nagy munka közben óhatatlanul előforduló hibákról van szó, akkor azok megfelelő szándék esetén javíthatók.

Nem vitatjuk, hogy nagyon sok jó elem van a tervezetben, de most nem az a feladat, hogy a jó részeket felsoroljuk, hanem hogy a szerintünk szükséges és indokolt javításokra felhívjuk a figyelmet. Várjuk tehát a kormányzat javításait, hogy ebben az esetben jó szívvel támogathassuk majd az előterjesztést.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására ma este kerül sor.

Szünetet rendelek el, 13 órakor folytatjuk munkánkat. Köszönöm szépen.