Felszólalás adatai

DR. CSAPODY MIKLÓS, a külügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tragikusan beszédes és drámai fordulata ennek a végét járó évszázadnak, hogy a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Európa tanácsi keretegyezményt itt, az Országgyűlésben éppen egy nappal a Jugoszlávia elleni légicsapások előtt, március 23-án hirdettük ki törvényben is.

Az a nemzetközi dokumentum, mely sajnálatosan későn, csak 1995 februárjában született meg, volt az első olyan multilaterális kisebbségvédelmi okmány, melyben az aláíró felek végre tételes kötelezettségeket vállaltak a kegyetlen diktátumok és más történelmi megrázkódtatások után kisebbségi helyzetbe jutott különböző európai nemzetrészek és néptöredékek védelmezésére, az asszimilációs politika elutasítására, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak egyénileg és másokkal közösségben való gyakorlása biztosítására.

(20.30)

A keretegyezményben foglaltakat sokan vállalták, de kevesen teljesítették, amiként írott malaszt maradt megannyi más jogvédő dokumentum is. A következményeket pedig nemcsak Koszovóban, korábban meg Horvátországban és Boszniában, de különböző, mégis hasonló célzatú változataiban sokfelé láthattuk Kelet-Közép-Európa más tájain is, és láthatjuk ma is.

Most egy korábbi, ugyancsak Strasbourgban napvilágot látott és némiképpen szerencsésebb dokumentum fekszik előttünk, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, amelyet hazánk négy évvel ezelőtt megerősített, jogilag pedig már '98. március 1-je óta hatályos. Ez a charta pedig épp azoknak az anyanyelvéről, azok anyanyelve védelmezéséről beszél, akiket a másik keretegyezmény is hivatva volna védeni. Ez is ráépül az ENSZ Polgári és Politikai Jogi Egységokmányára és a koppenhágai záródokumentumra, és végre kimondja, hogy az Európa különböző országaiban és régióiban a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelme és fejlesztése fontos hozzájárulás egy olyan Európa felépítéséhez, amely a nemzeti szuverenitás és a területi integritás keretei között a demokrácia és a kulturális sokrétűség elvein alapul.

A dokumentum leszögezi, hogy a kisebbségi nyelvek magánéleti, de közéleti gyakorlása is elidegeníthetetlen jog, mégis számos, Európa keleti felén már kiskapuként működő engedményt tesz, választási lehetőséget kínál, válogatási alkalmat is biztosít azon aláíró országok számára, melyeknek nem elhatározott szándéka, inkább csupán Európának szánt diplomáciai aktus volt a charta aláírása, mondván hogy mely kisebbségi nyelvekkel kapcsolatban úgymond vállalják a charta III. fejezetében vállalt kötelezettségeket, illetve a kötelezettségek közül is kiválaszthatják azokat, amelyeket vállalni tudnak és kívánnak. Fontos azonban, hogy a charta felsorolja azokat a célokat és elveket is, amelyeket a részes államok a területükön használatos valamennyi kisebbségi nyelv vonatkozásában kötelesek figyelembe venni, és azokat a konkrét intézkedéseket is rögzíti, amelyekkel az oktatás, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, a tömegtájékoztatás és a kultúra területén hogyan és miként lehet az adott nyelvek használatát előmozdítani. Miként lehetséges és kívánatos, mondja a dokumentum, miként kellene, mondanánk mi, tekintve hogy a szándéknál fontosabb az eredmény, a normánál fontosabb a gyakorlat?

Tisztelt Országgyűlés! A külügyi bizottság április 6-ai ülésén a chartát megtárgyalta, és azt az Országgyűlésnek egyhangúlag elfogadásra ajánlja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)