Felszólalás adatai

Azt gondolom, hogy ezen a vitán, miután az agrárszakma olyan szereplői vannak jelen, akikkel igazából eddig sem szoktunk nagyokat vitatkozni, akivel meg én konkrétan szoktam, ő meg most nincs itt, tehát nem gondolom, hogy hosszú vita elé nézünk. Egyértelműen el lehet mondani erről a jelentésről, hogy egy abszolút korrekt és tényszerű anyag, előnyére változott 2010 óta. Akkor, ugye, még az új kormányzati hevület nagyon vitte a kormányt az önfényezésre, most az kevésbé van benne, és nagyon helyesen, mert ugyanis a jelentésnek mindig is az volt a lényege, hogy a szakemberek, az érdeklődők számára egy korrekt képet adjon, alapvetően statisztikai alapokra építve, és abból nyilván mindenki más-más következtetést von le, vagy nem is biztos, hogy mást-mást, de lehet belőle jó következtetéseket levonni.

Az tény, hogy főleg a 2010. évvel összehasonlítva, amiről Farkas Sándor beszélt, úgy gondolom, egy rendkívül jó év volt, az meglátszik mindenen. Tehát szinte nincs olyan paramétere, talán csak az élelmiszeripar, de volumenében még az is tudott hozni, nyilván a bővülő alapanyagok mennyisége miatt, minden ágazat, minden szakágazat majdnem jobb évet produkált, mint az előző, ami nem volt olyan nagyon nehéz, de azt is látjuk, hogy sajnos a szerencse forgandó, és a következő éves jelentés, ami majd jövő ilyenkor lesz előttünk, biztos, hogy nem egészen ugyanilyen paraméterekről fog beszámolni, mert most a legnagyobb gond például az állattartóknál az, hogy egyáltalán hogyan bírják ki a 2013-as évet addig, ameddig az új takarmánybázist nem tudják elkezdeni betakarítani. De ha szerencsénk van, tehát azért mindig igaz az, hogy a természet mindig önmagát korrigálja, mert azért ez az ősz teljesen máshogy indult el, én nagyon optimista vagyok olyan szempontból, hacsak valami nagy tragédia a tavasszal nem történik, a jövő évi őszi kalászos mennyiségünk jelentős részben garantálható, ez általában így van, nyilván a kukorica meg a többi az még egyelőre a földben sincsen.

Az államtitkár úr említett itt különböző dolgokat, egy mondattal hadd reagáljak azért erre a fagykárhitelprogramra, ez úgy megütötte a fülemet. Én, ha jól tudom, összesen kilenc ilyen szerződés köttetett, tehát azért erről nagyon nem biztos, hogy olyan marha sikeres volt, ez a lényege a dolognak. Lehet, hogy azóta több szerződés köttetett, de szeptember környékén kilenc darab volt.

(19.20)

Sok mindent elmondtak előttem, és felmerültek itt a tanács ajánlásai. A tanács egy nagyon korrekt ajánlást tett, és szerintem nyilván hozzáértő szakemberek ülnek benne, jól is látják a helyzetet, és sok témába azért óvatosságra is int bennünket. Tehát amit mi szoktunk mondani itt az új földtörvény okán, hogy nem lehet azért kiönteni a fürdővízzel a gyereket is. Erre külön fölhívja a figyelmet, hogy nem okozhat kapacitáscsökkenést, beruházások elértéktelenedését és foglalkoztatási problémákat. Hát az örök vita, ami most nyilván nagyon nem fog kinyílni, hogy hol mennyi ember van, meg ki mennyit foglalkoztat. Ez azért e jelentés kapcsán is előjött még a bizottságban is, hogy most mennyi is az annyi.

De azért egy dologra fölhívnám a figyelmet: éppen a múlt héten jelent meg a Bizottságnak egy anyaga, amiben 2014-20 között nagyjából 10 százalékos foglalkoztatáscsökkenést prognosztizál Európa mezőgazdaságában. Tehát lehet nekünk ilyen grandiózus tervünk, hogy majd a jelenlegi statisztikai 400 ezerről - mert ezt mindig hozzá kell tenni - majd 700 ezerre növeljük mi az agrárium által eltartottak számát, de azért legalább magunkat ne akarjuk becsapni. Ugyanis Európában is ez a helyzet azért fog előállni, mert nem ússza meg Európa az agrármodernizációt, és az agrármodernizációnak bizonyos ágazatokban egyértelmű velejárója, hogy kisebb emberigény lesz. Itt az lesz a nagy kérdés, hogy mit tudunk kezdeni a felszabaduló munkaerővel, találunk-e olyan utakat, amire azért Európa általában mindig talált valamilyen megoldást, amelyek ezt a kieső foglalkoztatotti kört fölszívják vagy valamit próbálnak vele. Nyilván egy fellendülő gazdaságban a szolgáltatások, az ipari tevékenység általában mindig tud pluszkapacitásokat fölvenni, de azért a mezőgazdasági alaptevékenységre nagyon ne ácsingózzon senki, hogy itt több százezer új munkahely lesz, mert akkor viszont nem fogja megérni csinálni.

Amit még mondanék itt: a termelők bevonása a feldolgozóiparba. Ugye, a legnagyobb bajunk ott van - az idén is ott lesz, hiszen látszik, elindultak a csődök -, ha nem tudunk egy olyan technikát kitalálni, és itt a '14 utáni támogatáspolitikára gondolok elsősorban, ahol állami szerepvállalással jönnek létre új kapacitások - nagyon hangsúlyozom, hogy új és korszerű kapacitások -, amik mondjuk, a fejlett világban száz év alatt, szövetkezeti alapon jöttek létre. Ezt nyilván úgy lehet elindítani, hogy az állam is igényelhet európai uniós támogatást saját beruházáshoz, ha az úgy indul, hogy világosan látszik az a partneri kör, amely ebben szerepet vállal. És ha vannak most olyan feldolgozók, amelyek nyilván elavult, korszerűtlen technikával dolgoznak, és bevállalják azt, hogy ezt fölszámolják, és helyette beszállnak akár részvényesként, akár tulajdonostársként az állam által létrehozott, teljesen modern, teljesen korszerű feldolgozókapacitásokba, akkor az állam nyilván ebből fokozatosan majd kivonulhat, és ugyanebbe a körbe lehet bevonni a termelői kapacitásokat is, nyilván arányos részt adva nekik a tulajdonból.

Ezt azért hangsúlyoznám, mert nyilván a helyi érdekeket mindig megpróbálják fölülírni, mert ez óhatatlanul jár olyanokkal, hogy majd lesznek helyek, ahol szűnnek meg kapacitások. De az ország szempontjából, ha modernizáljuk ezt az ágazatot, amit sajnos nem tudtunk megcsinálni - nagyon sok pénz belement, szeretném jelezni, de még mindig nem tartunk ott, hogy versenyképesek legyünk a korszerű feldolgozókapacitásokkal, és sajnos a piac nem szelektál olyan értelemben, hogy most a mi minőségünk valamivel jobb vagy nem -, általában mindig az első feldolgozottsági pont után kezdünk versenyhátrányba kerülni. Tehát mondjuk, általában a dánokkal sem élősúlyban van hátrányunk a sertésönköltséggel, hanem amikor hasítva kerül a piacra, és innentől kezdve ebben nekünk valamit lépni kell, mert különben bajban leszünk, és még ennyi állatunk sem marad.

Azt gondolom, hogy nagyon sok közös pontot lehet találni, amiben tovább lehet lépni. Óriási felelősség hárul nyilván a kormányra, és nem tudom, ezt majd teljesen magába akarja-e zárni, vagy értelmes párbeszédet kezd a szakma szereplőivel vagy akár a parlamenti pártokkal is a 2014-20 közötti fejlesztési program kidolgozásában, aminek már egy komplex programnak kell lenni. Ez lényeges változás, hiszen az Európai Bizottság el fogja várni, hogy komplex fejlesztési stratégiát adjon le az ország, amiben valamennyi alap benne van, és én nyilván arra biztatom az ágazatot, a szakmát, hogy próbálja megtartani magánál az ezek között a pénzek közötti rendelkezést, de hogy meg tudja-e, az más kérdés, ugyanis itt nagy, óriási viták lesznek majd, hogy akkor ki is kezelje ezeket az alapokat. Viszont meggyőződésem, hogy ha nem komplex vidékfejlesztési programok indulnak el, amibe én beleértem az agrármodernizációt is, akkor nagyon le fogunk maradni, és borzasztó problémáink lesznek a következő időszakban a versenytársakkal szemben.

Tehát én csak arra tudom biztatni a kormányt, hogy ebben érdemben kezdje meg az előkészítő munkákat, mert egy ilyen program elfogadtatása legalább másfél év, ezt saját tapasztalatunkból tudjuk. Hozzátéve: azt is tudjuk, hogy még nincs elfogadott költségvetés, tehát még magának a programnak a szerkezete meg struktúrája sincs elfogadva. De azért lehet előre gondolkodni sokféle témában - úgy gondolom -, és ezt meg is kellene tenni.

Nagyon sok szó esett itt az öntözésről. Tehát mondhatnánk azt is, hogy két olyan ügy van - ebből a jelentésből is látszik -, amit nem fogunk tudni megúszni, és szerintem magunktól meg sem tudjuk csinálni. Az egyik az élelmiszeripar teljes átalakítása és modernizálása, a másik pedig az öntözéssel kapcsolatos, elsősorban vízpótlási feladatok biztosítása. Itt már elég nagy vita volt a Dunáról, én egyszer szóltam bele, mert itt aztán már mindenről szó volt, csak pont a legfontosabbról nem, hogy miért engedjük el a vizet Magyarországról. Nem gondolom, hogy meg lehet úszni olyan értelmű környezeti beavatkozások nélkül ezt a kérdést, amihez most mereven ragaszkodnak a zöldszervezetek.

Tehát szerintem arra figyelemmel kellene lenni a változatlanság mellett és a természetbe való beavatkozás minden formájának elutasítása mellett kardoskodóknak, hogy lehet a természetet nagyon-nagyon jó állapotban tartani és megőrizni, csak kérdés az, hogy milyen áron. Hogy onnantól kezdve tudja-e az emberiség saját magát élelmiszerrel ellátni, ha prioritásnak tekintjük, hogy mindent érintetlenül kell hagyni, és nekem - el kell mondjam - ez a bajom a jelenlegi magyarországi környezetvédelmi rendszerrel is, a nemzeti parkokkal is, hogy azok azért olyanok, mert az őseink azon értelmes gazdálkodó tevékenységet végeztek, most meg egy Őrségi Nemzeti Parkban hat alkalmazott van 40 ezer hektáron. Tehát azt hiszem, hogy az ésszerű, természet közeli gazdálkodást mindenképpen tudomásul kell venni még azoknak is, akik azt szeretnék, ha biciklivel tekernénk magunknak az áramot.

Nekem ez állandó problémám, tehát úgy gondolom, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy Magyarország adottságait - mondjuk, akár az agrártermelésben is - csak azért ne használjuk ki, mert nem akarunk mondjuk, vizet tározókon keresztül megtartani Magyarországon, mert azt mondjuk erre, hogy az durva beavatkozás a környezetbe. Én nem látom olyan nagyon tragikusnak például a Tisza-tó környékét, hogy az olyan nagyon-nagyon rossz ökoszisztéma lenne. Sőt meggyőződésem, hogy hasonlókat lehetne még csinálni, és ezzel nem azt mondtam, hogy Magyarországon mondjuk, vízi erőműveket kell csinálni, mert azzal én sem értenék egyet. De az, hogy vizet tároljunk be, és fogjuk meg a magyarországi vizeket, és próbáljuk meg az Alföldet értelmes agrártevékenységre és egyre fejlettebb agrártevékenységre bevonni, azt biztosan nem fogjuk megúszni, és Európa sem fogja megúszni. Mert olyan egy-két millió hektárról van szó - hiszen ez Magyarország területének majdnem a fele -, amit ha Európa nem von be a saját ellátásába, akkor nagyon nagy problémák lesznek. Ugyanis szorul ki a földterületekről, nem bővíthető, és ha nem hozzuk ki magunkból azt a maximális kapacitást, amire képesek vagyunk, akkor nem a saját ellátásunk - mert azért ez az ország még harmada kapacitással is ellátja saját magát -, de azért azzal kell számolni, hogy nagyon sok olyan ország lesz, amely viszont nem tudja ellátni saját magát, és nyilván élelmiszer-behozatalra és kiegészítő élelmiszer-termelésre szorul.

Tehát ezt tartom a második legfontosabbnak, hogy a következő 7 évben belátja Európa, hogy függetlenül a mi támogatási szintünktől, áldoz erre pénzt. Ugyanis áldozni kell erre pénzt, mert enélkül nem tudunk termelni. Most már az nem kérdés, hogy kell-e öntözni vagy sem. Ezelőtt 4-5 évvel, amikor még 15 ezer meg 35 ezer körül ugrabugrált a búza meg a kukorica ára, akkor még meggondolandó volt, hogy egyáltalán az ember költsön-e öntözésre, de mikor már egymillió forint körüli árbevételt tud egy új fajtával egy jó kukoricaterület produkálni, akkor már nem lehet kérdés, hogy öntözzünk vagy ne öntözzünk, tehát ezen már régen túl kell lenni.

De ugyanígy elhangzott a vetőmag. Ki az az őrült fajtatulajdonos, aki mondjuk olyan területre bízza rá a vetőmagtermesztését, amin nincs öntözés? De ez igaz a szántóföldi zöldségre is, meg nagyon sok másra, nem beszélve arról, hogy általában a zöldségkultúrákra, sőt most már egyre inkább a szőlő- meg a gyümölcskultúrára is. Tehát olyan szinten fejlett most már az öntözés a világban, hogy ezeket nem lehet megúszni és nem szabad megúszni.

(19.30)

Én ezeket tartanám ebből a jelentésből kikövetkeztethetőnek. Ezekben, nem gondolom, hogy vitatkoznunk kellene, hanem le kellene egyszer ülni hideg fejjel, aztán leírni, hogy a következő hét évben mit is akarunk csinálni. Ehhez persze az kell, hogy a szereplőket ne akarja senki provokálni semmiféle olyan jogszabállyal, ami ma is volt előttünk, mert látok sokszor direkt provokatív szándékokat. Ezt el kellene egyszer és mindenkorra felejteni.

Annak vagyok a híve, hogy szerves fejlődéssel alakuljon ki a magyar mezőgazdaság. A szerves fejlődés már eddig is azt eredményezte, hogy míg Európában nőnek, nálunk inkább csökkennek a birtokok, és egyre inkább megy át a magántevékenységbe a dolog. Ezelőtt húsz évvel még úgy indult, hogy 70-30 volt a társas vállalkozás-magángazdaság aránya, most eljutottunk oda, hogy most már csak 45 százalék a társas és 55 százalék a magán. Biztos, hogy ez folytatódni fog, hiszen a társas vállalkozások tulajdonosi köre is abban érdekelt, hogy a maga családi alapú tevékenységét végezze, de ezt nem szabad úgy csinálni, hogy közben szétverünk egy kapacitást, hanem hagyjuk a szerves fejlődést. Ebben például biztos, hogy rossz előjelet mutat az új földtörvény. Ilyen drasztikusan nem szabad beavatkozni a rendszerbe. El fog az jönni magától is nagyjából, bár lehet, hogy nem olyan gyorsan, mint ha valaki alól direkt kihúzzuk a szőnyeget.

A másik, hogy erre a feladatra fel is kell nőni, ehhez kell tudás, kell szakértelem. Most hallom, hogy 10 ezer ember lehet jövőre a felsőoktatásban állami finanszírozásból. Vajon mennyi lesz abból az agráros? Egyötöde, hatoda? Ötöde? (Magyar Zoltán: Se.) Egytizede se, vagy egyszázada. Erre aztán nem lehet agrárpolitikát építeni, az biztos! Értelmes emberek nélkül ez nem fog menni.

Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, biztos, hogy a jelentés rendben van, nem is kérdés, hogy megszavazzuk-e, de szánnunk kellene rá időt - és nem ilyenkor, és lehet, hogy nem is a tévé nyilvánossága előtt -, hogy ezeket a közös dolgainkat megbeszéljük, aztán egy normális következő időszakot kialakítsunk, függetlenül attól, hogy a patkónak ki melyik oldalán és milyen helyén ül.

Köszönöm szépen a figyelmüket.