Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a napirendek tárgyalására. Soron következik a magyar tudomány 2003-2004. évi helyzetéről, valamint a magyar tudomány 2005-2006. évi helyzetéről szóló beszámoló, továbbá az ezek elfogadását kezdeményező, az oktatási és tudományos bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának megkezdése. A beszámolókat J/42. és J/4771. számokon, a határozati javaslatot pedig H/4948. számon kapták kézhez a képviselők. A beszámolókhoz a kijelölt bizottságok előterjesztették ajánlásaikat, amelyeket J/42/1-2., továbbá J/4771/1., 2., 3. számokon a honlapon megismerhetnek.

Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztői expozék következnek.

Elsőként megadom a szót Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, akinek 30 perc áll rendelkezésére.

DR. VIZI E. SZILVESZTER, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azzal szeretném kezdeni, hogy megtiszteltetés számunkra, a tudomány emberei számára, hogy a magyar törvényhozás házában beszámolhatunk a magyar tudományosság helyzetéről.

Az Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény alapján a Magyar Tudományos Akadémia elnökének kötelessége beszámolni a magyar tudományosság helyzetéről. Ennek megfelelően jelen beszámoló az elmúlt évek munkájáról szól. Jogszabályi kötelezettségünknek eleget téve szakmai háttéranyagokkal, a kutatás-fejlesztésben érdekelt illetékes minisztériumok segítségével és az országos hatáskörű, különböző intézetek és intézmények anyagaival kiegészítve készítettük el anyagunkat. A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése megvitatta és elfogadta, majd az elnökség kiegészítésével került ez önök elé.

Itt szeretnék köszönetet mondani az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának, amely az Akadémia vezetésének meghívására az Akadémián egy közös bizottsági ülést tartott, és megtárgyaltuk a jelentést. Ugyancsak köszönöm Szabó Zoltán elnök úrnak, Sándor Károly, Zsigó Róbert alelnököknek, hogy lehetővé tették ezt a megbeszélést. Hadd mondjam el: nem első ízben találkoztunk az oktatási és tudományos bizottsággal; az Akadémia többszörösen vendégül látta és megtárgyalta az ország egyik legfontosabb kérdését. Köszönöm a gazdasági bizottságnak, valamint a tudományos eseti bizottságnak, elsősorban Magda Sándornak és Pálinkás Józsefnek, hogy a magyar tudomány helyzetét, egyáltalán a tudomány és a gazdaság kapcsolatának problematikáját 10-10 meghívott, igazán kiváló, nemzetközi hírű szakértő jelenlétében megtárgyalta.

Hölgyeim és Uraim! A politikában vannak jobboldali és baloldali irányzatok - a tudományban nincsenek. Az igazi tudós, az alkotó értelmiség e tevékenysége a világ és a társadalom törvényszerűségeinek feltárása, ez a feladata.

(10.00)

Ez nemzetközi munkamegosztásban folyik. Először igazából a tudomány globalizálódott, és nemcsak azért, mert azonos nyelvet használtunk, valamikor a latint, aztán a németet, a második világháború után pedig az angolt; hanem azért is, mert kalákában, egymás tudományos eredményeire, egymás felismeréseire épül és fejlődik a tudomány. Ez azt jelenti, hogy nálunk a munkamegosztás és a közös gondolatvilág természetes.

A XXI. század nagy-nagy kihívása, hölgyeim és uraim, hogy minden, de minden termékben megjelenik a hozzáadott szellemi érték. Óriási kérdés, hogy vajon Magyarországon az itthon gyártott termékekben milyen mértékben jelenik meg a hozzáadott magyar szellemi tőke, a magyar szellemi érték. Egy áru piaci értékét, hölgyeim és uraim, 80-90 százalékban a hozzáadott szellemi érték adja meg, nem a nyersanyagérték. Itt változott meg az elmúlt évszázad során a világ. Valamikor az anyagi tőke oda ment, ahol nyersanyag volt, ma oda megy, ahol a legfontosabb nyersanyag, a szellemi tőke van. Ezért hatalmas a felelősségünk nekünk, tudósoknak, hogy felhívjuk az önök, a törvényhozók figyelmét arra, milyen fontos kérdés az, amikor közoktatásról, felsőoktatásról, amikor kutatás-fejlesztésről beszélünk; milyen fontos kérdés az, hogy vajon Magyarországon az itt lévő szellemi tőkét hogyan használjuk fel; milyen fontos kérdés az, hogy vajon hány kiváló magyar tudós, oktató megy el külföldre; és milyen fontos kérdés az, hogy milyen jogi, társadalmi, erkölcsi hátteret biztosítanak önök törvénykezésükkel a magyar állampolgárok számára.

Az elmúlt évszázad során a tudomány exponenciálisan fejlődött, teljesen megváltoztatta a világot, hiszen látom, hogy önök előtt ott van a komputer, a zsebükben ott van a telefon, és akár Alaszkával beszélhetnek abban a pillanatban, akár az itt készült fényképet egy másodperc alatt el lehet küldeni a világ bármelyik részére. Ezt mind-mind a tudomány adta a világnak. A nagy kérdés az - és itt vitába szállok sokakkal -, hogy vajon a kutatásnak csak az-e a haszna, hogy termékké váltható ötletet ad, felfedezést ad, vagy honosítja a gondolatot, és kérem, az utóbbinak is nagyon nagy a jelentősége. Nagyon nagy a jelentősége, hogy amikor a miniszterelnök megkérdezi a Tudományos Akadémiát, hogy a geotermikus energiafelhasználásban mi a véleményünk, akkor az Akadémia bal és jobb irányzatoktól függetlenül le tud tenni az asztalra egy tanulmányt, amelyben azt mondja, hogy kérem, ezt gondolja ma a tudomány. Vagy az atomenergia kérdésében mi bátran állást foglalunk, és ez felhasználható a politika, a tisztelt Ház számára. Tehát a tudós tevékenységének van egy olyan haszna is, hogy honosítja a világ tendenciáit, a világon meglévő új felismeréseket, és ezzel növeli a gazdaság, a magyar gazdaság versenyképességét.

Tisztelt Ház! Európai uniós tagságunk teljesen új típusú tudománypolitikát igényel. Nemcsak a kormánytól igényelné, hanem a többi közszereplőtől is, tőlünk is, tőlem is. Igen, ezért van akadémiai reform, ezért van a tudomány területén reform, amelynek egyik célja a minőség biztosítása, a másik célja pedig nyitni a társadalom felé és nyitni a gazdaság felé. Igen, az elefántcsonttoronyból ki kell szállnunk, ki kellett szállnunk és a jövőben is ki kell szállni. Igen, haszonra is szükség van, de ahogy elmondottam, bizony a tudománynak van egy olyan haszna is, amikor a külföldi eredményeket honosítja, nem beszélve arról, hogy a közoktatás és a felsőoktatás számára nyújtja a világban észlelt legújabb tudományos eredményeket.

Tisztelt Ház! Napjainknak van egy sajátos képlete: tudás plusz információ egyenlő hatalom. Sajnos ebből a képletből egyvalami hiányzik, ami ebben az országban is hiányzik: ez az erkölcs. A tudást meg lehet szerezni, az információt az információs forradalomban meg lehet szerezni, ezzel a hatalmat is, de a hatalom megtartásához véleményem szerint erkölcs kell. Ma az országok rangsorát, kérem, nem elsősorban nemzeti jövedelmük nagyságával, nem katonai potenciáljával mérik, hanem azzal mérik, hogy milyen mennyiségű szellemi tőkével rendelkezik. Magyarország ilyen szempontból előnyös helyzetben van, ezt kell, hölgyeim és uraim, kihasználni. Nem véletlen, hogy a Nature egyik vezércikkében éppen arról írt, hogy "the 20^th century was made in Budapest", a XX. századot Budapesten csinálták, a genius loci volt itt - de ez a múlt, erre hivatkozunk, de ez kevés. Itt kell tenni, ma és most, hogy tényleg olyan szellemi tőke legyen rendelkezésünkre, amellyel a magyar gazdaságot, a magyar közéletet is tényleg meg lehet segíteni.

Nem véletlen, hogy George W. Bush a tavalyi union speechében azt mondta, hogy Amerikát még kompetitívebbé, még versenyképesebbé kell tenni, és ehhez kell további matematika és science. Kérem, a német kancellár, Angela Merkel asszony 2006 júliusában az egyik legjelentősebb tudományos lapban úgy írt, hogy a német kormánynak kötelessége a tudományt támogatni. Azt hiszem, hogy ezért fontos a tudomány, ezért fontos a kutatás-fejlesztés.

Beszélnem kell a költségvetésről, és itt köszönetet kell mondanom a magyar kormánynak, a pénzügyminiszternek, aki biztosította, hogy a Magyar Tudományos Akadémia működése meglegyen, és azoknak, akik biztosították azt, hogy tulajdonképpen a harminckilenc tudományos intézettel rendelkező professzionális kutatóhálózat tovább működjön. Fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon van-e ennek haszna. Számtalan példát tudnék felhozni, elmondtam számtalanszor a sajtóban, és hadd mondjam el, örülök, hogy a politika igen tisztelt képviselői kezdik értékelni ezt.

Ami pedig azt illeti, hogy vajon a lisszaboni döntés értelmében eleget tesz-e Magyarország annak az elvárásnak, hogy a nemzeti jövedelemből elegendőt költünk a kutatás-fejlesztésre, és ezzel Európát versenyképessé tesszük Távol-Kelettel - amibe nemcsak Japán tartozik, hanem ma már Kína is - vagy Észak-Amerikával szemben, akkor azt kell mondanom, hogy sajnos jelen pillanatban, az elmúlt évben 1 százalékát költöttük a nemzeti jövedelmünknek a kutatás-fejlesztésre, ez kevés. Jelen pillanatban az európai uniós átlag 1,8-1,9 százalék az EU 25-ökben, még nem a 27-et számolva. Ígéret van arra, hogy 1,8 százalékot fogunk elérni 2010-re, amikorra viszont az Európai Unió már 3 százalékot várna el tőlünk.

Az OTKA költségvetését köszönöm önöknek, valamennyiüknek, akik támogatták. Azt hiszem, nagyon fontos kérdésről van szó, hiszen az alapkutatás az alapja mindennek, és tessék elhinni, hogy az innovációs lánc lerövidült négy-öt évre. Ez azt jelenti, hogy a felismerés pillanatától a termékké válás pillanatáig már csak négy-öt év telik el, elmúlt az az idő, amikor ötven-hatvan-hetven év kellett hozzá. Az Innovációs Alap, amelyet önök megszavaztak a mi előterjesztésünkre - köszönet érte -, minden évben 35-36 milliárd forintot tesz lehetővé, hogy pályázat útján elnyerhessük, a magyar gazdaság elsősorban, a kis- és középvállalkozók, az egyetemek, az akadémiai intézetek.

Meg kell mondanom, hogy keményen kritizáltuk az előző időszakban az NKTH, tehát a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal működését, joggal, most azonban el kell mondanom, hogy Pártos Ferenc vezetésével úgy néz ki, hogy egy igazságos, korrekt allokációs politika valósul meg.

(10.10)

A magyar tudomány teljesítménye két kötetben benne van, de hadd mondjam el azt, hogy a megjelent magyar publikációk 36 százaléka nemzetközi, tehát osztrák, angol, orosz, amit el lehet képzelni, a világ minden tájáról. Tehát globalizálódott a magyar tudomány, és ezt nagyon nagy eredménynek tartjuk. Azt is el kell mondani, elhoztam azt az anyagot magammal, amely alapján a magyar tudományterületek - matematika, elméleti fizika, agykutatás, sorolhatnám - az első tízben vannak. Önök tudják, hogy versenyképességben vagy gazdaságban hányadik helyen áll Magyarország. Van az Európai Uniónak egy felmérése, hogy vajon gazdaságosak-e az európai uniós kutatások. Ebben első helyen van Magyarország, tudniillik, olyan kevés pénzből olyan sok eredményt ér el, erre büszkék lehetünk. De azért hadd mondjam meg, sokkal jobb lenne, ha ez az eredmény nem volna ilyen szép, és sokkal többet költenénk.

Ami a szabadalmi bejelentéseket illeti, sajnos kevés, és csökken. Ennek egyik oka önök is, nevezetesen, hogy nagyon sokba kerül a szabadalmi bejelentés. Az EPO-nál, tehát a European Patent Office-nál nagyon-nagyon sokba kerül. Olyan politikát kellene folytatni, van alap, meg kell mondanom, az NKTH-nál, a Gazdasági Minisztériumnál van alap erre, de kevés ez a pénz.

Ami a kutatás-fejlesztési létszámot illeti, el vagyunk maradva. Az Európai Unióban ezer aktív keresőre hat kutató-fejlesztő jut; Magyarországon 3,8, Finnországban 16. Ami pedig azt illeti, hogy az üzleti szférában hány kutató-fejlesztő van, Magyarországon feleannyi, mint az Európai Unió 25 országában. Feleannyi! Itt nemcsak a kormányzati hozzájárulással van probléma, azzal is, hanem azzal, hogy a magyar gazdaságban nincs igazából kutatás-fejlesztés, vagy nagyon kevés van. Kivétel a gyógyszeripar, amelyről tudjuk, hogy például egyedül a Richter gyár több mint 11 milliárdot költ kutatás-fejlesztésre, több mint 11 százalékát a turnoverének.

Meg kell említeni itt a tudás újraképzését, a közoktatást, a felsőoktatást. Ebben a politikában hibádzik az, hogy kevés tudós, kevés műszaki értelmiségi végez az egyetemeken, pedig erre volna a piacnak igénye. Tehát össze kellene hangolni a piaci igényeket igazából a magyarországi lehetőségekkel. Belehallgattam a tisztelt Ház életébe, Hoffmann Rózsa és Arató államtitkár úr beszélgetésébe, a minőséget mind a ketten preferálták. Nagyon örültem, hogy egyetértenek ezzel. Kérem, a minőség mindenekelőtt! Ennek az országnak egyetlenegy kitörési pontja van a jövőt illetően. Ha ezt a kormányzatok nem veszik figyelembe, akkor baj lesz. Nevezetesen az, hogy a magyar szellemi tőkét fölhasználja, hogy a közoktatásban, a felsőoktatásban a minőséget preferálja.

Hetvenvalahány egyetemünk van. Nonszensz, kérem! Nonszensz, lehetetlen; akkor, amikor jól emlékszem, volt egy törvény, hogy csökkentsük az egyetemek számát. Itt önök szavazták meg, nagyon egyetértettünk vele. Ma hetvenvalahány van. Miért? Mert a parlamenti képviselők úgy gondolják, hogy a saját területükön is kell egy főiskolát legalább egyetemmé minősíttetni és egyetemeket alapítani. Versenyképes magyar egyetem igenis jelentős bevételhez juttathatná az országot, a közoktatást. Van egyetemünk, amelyeken van német kar, van angol kar, és tessék megkérdezni, hogy milyen hatalmas összegeket tud behozni.

Továbbképzés, tanulás életen át, tanítás életen át, ez az Akadémia reformjának egyik motívuma. A Mindentudás Egyeteme mindent elsöprő sikere bizonyította, hogy igenis, a magyar lakosságban van igény a szép és a jó iránt, van igény a tudás iránt. Egy multimédiás vállalkozás, a könyvtől kezdve a Metro újságig, a CD-től kezdve a rádióig, a televízióig, mindenütt adták az előadásokat, hatalmas sikerrel. A Medián felmérése szerint a magyar lakosság 83,6 százaléka több műsort látott. Nem olyan rossz a kép a magyar lakosságról, nem is beszélve most a határon túliakról. Nem olyan rossz a kép, nemcsak az egyéb műsorokat nézik, hanem nézik ezt is.

World Science Forum. Magyarországról úgy beszélnek ma, mint a tudás központjáról a világon, ahol kétévente a világ Nobel-díjasai, kiváló kutatói, oktatói, politikusai, írói, költői, közéleti emberei, törvényhozók, sőt a különböző nagy cégek döntéshozói találkoznak, és a tudomány nagyon gyors fejlődésének következtében bekövetkező társadalmi, szociológiai és egyéb problémákat megtárgyalnak, és üzenetet adnak át a világnak. A CNN kétszer egy percben adott közvetítést a legutóbbi, tavalyi World Science Forumunkról. A következő évben megrendezzük a következőt, amelynek elnöke, Barroso elnök úr mellett ott lesz Macura úr, az UNESCO főtitkára, az ENSZ főtitkára, a magyar államfő és a Magyar Tudományos Akadémia következő elnöke. Igen, a World Science Forum, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia csinál a világon, amelyet a tudomány, a tudás Davosának hívnak, sikertörténet szintén a Mindentudás Egyeteme mellett. Ez a magyar felsőoktatás, a magyar tudóstársadalom dicsősége, mert ők csinálják.

Néhány szót az európai keretprogramról! A VII. keretprogram 52,4 milliárd eurót irányoz elő 2007 és 2013 között. Ebből, ha Magyarország, mint eddig, tessék tudomásul venni, hogy mi jóval többet nyertünk vissza, mint amennyit befizettünk, ha ebben Magyarország ugyanilyen eredménnyel szerepel, akkor évi 30-40 milliárd forinttal több jut kutatás-fejlesztésre. Igen, támogatjuk a European Institute of Technologyt, éppen azt hiszem, Dióssy államtitkár úr beszélt erről. Támogatjuk, hogy jöjjön Magyarországra egy nagy intézmény, amelyet Brüsszel támogat. Nagyon fontos lenne ilyen szempontból a European Institute of Technology Magyarországra kerülése vagy egyéb nagy kutatási centrumnak az idetelepítése.

Mi baj Magyarországon a kutatás-fejlesztéssel? Egyrészt nincs kockázati tőke, nincs forgóalap, a kutatók, fejlesztők képzése és a szellemi tőke újratermelése között nincs kellő összhang, az üzleti szféra innovációs tevékenysége nagyon jelentős mértékben sajnos nem éri el az európai uniós átlagot. Mi Magyarország megítélése, ami a tudományt és a versenyképességet illeti? A high-tech iparágaknak lényegesen jobb a megjelenítése, mint az európai uniós államoké, a diplomások aránya már rosszabb, a szabadalmakban 10 százalékát sem érjük el az európai uniós átlagnak az európai szabadalmi bejelentésekben. A felnőttképzésben is elmaradás van, a vállalatok kutatás-fejlesztési hozzájárulásában is. Tehát van mit tenni.

Utoljára hadd mondjam el a bizalmi indexet, amelyet a Medián készített. Ebben a magyar tudóstársadalom nagyon jó bizonyítványt kapott. A Medián felmérése szerint, amelyet egy bizalmi indexben fejezett ki, messze első helyen a Magyar Tudományos Akadémia végzett, az Alkotmánybíróság, a Magyar Nemzeti Bank, a köztársasági elnök, az ügyészségek, a Magyar Televízió, a bíróságok, a Magyar Rádió, a rendőrség, a hadsereg, az egyházak, a napilapok, a kereskedelmi bankok, a parlament, a biztosítótársaságok, a kormány - amely a 16. -, a szakszervezet és politikai pártok előtt.

Ez azt jelenti, hogy igenis a kormány támogatja a magyar tudományos közvéleményt, igen, és támogatja azt a politikát, amely igazából a magyar tudományosságot és a magyar szellemi tőkét képviseli. Az Akadémia feladata, hogy gondolataiban és cselekedeteiben egyidejűleg fejezze ki a nemzetit és a nemzetközit, a hagyományt és az újdonságot, és mindezt mindenki számára hozzáférhetővé teszi. Ezért alapították eleink a Magyar Tudományos Akadémiát.

(10.20)

A magyar kormány, de megítélésem szerint a parlamentben levő pártok is egy hajóban eveznek, amikor a magyar tudományosságról beszélnek. Szüksége van ennek az országnak, ennek a nemzetnek a magyar értelmiségére, és a Magyar Tudományos Akadémia 1989 óta a világon élő minden magyar tudós akadémiájának vallja magát. Tavaly Kolozsvárott a 6. területi bizottságunkat alapítottuk meg, a következőt Pozsonyban fogjuk.

Meggyőződésem, hogy Magyarország, ha nem akar olcsó munkabéreivel feltűnni, és versenyképes akar maradni az Európai Unióban, akkor nagyon jól képzett munkaerőre van szüksége, nemzetközi színvonalú kutató-fejlesztő szakemberekre. Vallom gróf Széchenyi István "Hitel"-beli gondolatát, amikor arról beszélt, hogy mi lesz Magyarországgal. Meggyőződésem, hogy ha Magyarország, a Kárpát-medencében élő magyarság arra a szellemi tőkére bazírozza a jövőjét, amellyel jelenleg is rendelkezik és amellyel a jövőben rendelkezni fogunk, akkor meggyőződésem, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm az Akadémia elnöknek, Vizi E. Szilveszter úrnak az értékes gondolatait, vitaindítóját és beszámolóját. Most pedig megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, az oktatási és tudományos bizottság elnökének, akinek 15 perc áll rendelkezésére.

DR. SZABÓ ZOLTÁN, az oktatási és tudományos bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az a tény, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolója elfogadását javasoló, meglehetősen formális, egymondatos határozatát a bizottság elnöke terjeszti elő a parlamentben, két dolgot fejez ki. Egyfelől azt, hogy a bizottság nemcsak ezt a határozati javaslatot, hanem mindazokat a gondolatokat, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia két jelentésében foglaltattak, mennyire fontosnak tartja, másfelől mutatja azt az örömteli és fontos kérdésekben e Ház falai között oly ritka egyetértést - mondhatnám: konszenzust, ha ezt a mostanában oly divatos szót szeretném használni -, amellyel a bizottság - mint Vizi elnök úr is mondotta volt - az Akadémia falai között egy hosszú, határozottan azt kell mondanom, hogy jóízű és elemző vitában méltatta, illetőleg vizsgálta ezt a jelentést, az abban foglaltakat.

Tisztelt Ház! A bizottság elnökének ezzel a határozati javaslattal kapcsolatban voltaképpen az az egymondatos mondandója volna, hogy javasolja a tisztelt Háznak a Magyar Tudományos Akadémia által benyújtott jelentések elfogadását. Esetleg hozzátehetném még ehhez, hogy milyen mértékben értek egyet Vizi elnök úrral a tudomány szerepéről, a tudomány társadalomban elfoglalt helyzetéről mondottak tekintetében. Valóban az a helyzet ugyanis, hogy a tudomány, bár az is igaz, amit Vizi elnök úr mondott, hogy az innovációs periódus nagyon lerövidült, tehát hogy a felismeréstől a hasznosításig terjedő átlagos idő a korábbi akár évszázadokról lerövidült 4-5 évre, mégis az a helyzet, hogy a tudománynak önmagában nem elsősorban a hasznosítás a kulcsa, nem elsősorban az érdekli, hogy mire lehet használni.

Annak idején még Gauss mondotta volt azt a számelméletről, hogy a számelmélet azért olyan érdekes, mert nem használható semmire, és ez így is volt egészen a század harmincas éveiig. Most azonban bizony azon elektronikus kütyük, amelyekről szintén Vizi elnök úr beszélt itt az imént, egyike sem léteznék a számelmélet alapvető felismerése, illetőleg a számelmélet nagyon mélyreható, mélyen fekvő tételei nélkül, azok nélkül a felismerések nélkül, amelyek lehetővé teszik mindannak a hihetetlen mennyiségű információnak a továbbítását, amelyek a mobiltelefonokon, az interneten és más hasonló, elektronikus adathordozókon keresztül működnek.

Ez az egyik, hogy úgy mondjam, iránya a tudomány hasznosításának. A tudomány önmagában nem jó semmire, a tudomány önmagában arra jó, hogy az ember természetes kíváncsiságát kielégítse. Az ember abban különbözik az állatvilág többi tagjától, hogy tudni szeretne a világról, tudni szeretne többet is, mint ami a közvetlen létfenntartásához okvetlenül szükséges. Ez a tudomány; ez a tudomány, ami ezt megadja. Hogy ez hasznosítható is, hogy létünk fenntartása, társadalmi létünk fenntartása mindezen felismerése szempontjából könnyebb lesz, az előny, de nem ez a tudomány célja. Ahogyan az imént elmondottam volt, mint a számelmélet esetében, alapvető felismerések, alapvető és látszólag semmire nem jó, a gyakorlati életben semmire nem használható felismerések válnak egyik pillanatról a másikra hasznossá.

A másik irányát a tudománynak, a tudományos élet hasznosulásának megint csak egy, korábbi szakmámból származó matematikai példával tudnám érzékeltetni. A tudományos bulvársajtó, a tudományos lektűrök szintjén közismert az úgynevezett Fermat-sejtés, egy nagyon egyszerűen megfogalmazható matematikai probléma, amelyet közel fél évezreddel ezelőtt fogalmazott meg egy francia, egyébként jogász, de műkedvelő szinten matematikával foglalkozó egyén, Pierre de Fermat, és magát a tényt odaírta egy matematikával foglalkozó értekezés margójára, azzal, hogy a tény bizonyítására nagyon szellemes utat talált, csak sajnos nincs elég hely arra, hogy ideírja.

Tisztelt Ház! A matematika jelentős része, a mai modern matematika jelentős része abból nőtt ki, hogy a matematikusok 500 éven keresztül próbálták megtalálni azt a bizonyítást - egyébként minden bizonnyal téves bizonyítást -, amelyre Fermat gondolhatott annak idején; az egész algebra, a számelmélet jelentős része és így tovább, és így tovább, mindaz, amit ma egyébként nagyon sok mindenre használunk, abból nőtt ki, hogy ezt megpróbálták megoldani. Tehát a tudománynak van egy másik fajta hasznosulási útja, amikor nem maga a felismerés, nem maga a felismerésben foglalt tény az, ami hasznos, hanem azok az ismeretek, amelyekhez a felismeréshez vezető úton jutott az emberiség.

Tisztelt Ház! Mindazonáltal a bizottság ülésén ennél lényegesen több hangzott el, és a hátralevő időben ezekről szeretnék beszélni. A bizottság úgy döntött, hogy mindarról, amit rögzített, mindarról, amiben megállapodott, mindarról, amit a vita során érintett és amiben egyetértésre jutott, egy állásfoglalást fogad el, amely állásfoglalást egyébként megküldtünk a házelnöknek, a társbizottságoknak, és minden képviselőtársunknak rendelkezésére áll. Ez a tudomány- és technológiapolitika legsürgetőbb feladatait foglalja össze; kell-e mondanom, hogy nem túl távol attól a szemlélettől, amit a Tudományos Akadémia két jelentése tartalmaz.

Az állásfoglalás - Jókai óta ez már szokás a magyar közéletben - 12 pontból áll, és lényegében három témára összpontosítható. Az egyik, hogy milyen sürgető teendők volnának szigorúan csak a tudományosság, a tudomány érdekében a köz- és felsőoktatásban, milyen sürgető teendők volnának a tudományos kutatási-fejlesztési, innovációs intézményrendszerben, és a pénz a legkevesebb, de milyen sürgető feladatok volnának a finanszírozásban.

(10.30)

Tisztelt Ház! A bizottság úgy látja, hogy nagyon fontos, üdvözlendő, általában is szinte minden pontban üdvözölte az elmúlt évben, években tapasztalható elmozdulás irányát; úgy látta, hogy a tudománnyal, a tudomány- és technológiapolitikával kapcsolatos lépések jó irányúak, a folyamatok jó irányba haladnak, de szinte minden esetben azt kifogásolta, hogy távolról sem elég gyorsan. A változás szükségessége vitathatatlan, a változás szükségességét fel is ismertük, a változás sebessége az, ami egyelőre nem megfelelő.

A bizottság tehát úgy látta, hogy örömteliek azok a törekvések, amelyek a közoktatásban kívánnak több figyelmet és nem utolsósorban forrást rendelni a természettudományos oktatáshoz, képzéshez, hogy a közoktatásban szükség volna olyan lépésekre vagy legalábbis olyan lépések megfontolására, amelyek a természettudományos tárgyak oktatásának, illetőleg számonkérésének integráltabb formáit próbálnák kialakítani, ha másképp nem, először legalább kísérleti jelleggel.

Csak zárójelben teszem hozzá, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a Magyar Tudományos Akadémiának egy, a teljes közoktatás minden területére, tehát nem csak a természettudományra vonatkozó állásfoglalása, a teljes oktatás átalakítására vonatkozó állásfoglalása. A természettudományos részt éppen Marx György professzor fogalmazta meg, és abban már szerepel ez a - legalábbis a közoktatás alsóbb szintjein integrált módon, egyébként a természet létező egységét tükröző módon folytatott - természettudományos oktatás.

Hasonlóképpen a bizottság úgy ítélte meg, hogy helyes az a törekvés, hogy a természettudományos területen minél többen szerezzenek diplomát, az ebbe az irányba tett lépéseket üdvözli, de mint az összes többi esetében, itt sem tartja kellően gyorsnak és radikálisnak ezeket a lépéseket. A műszaki és természettudományos képzésben, a felsőoktatásban lényegesen nagyobb léptekkel kellene haladnunk annak érdekében, hogy a munkaerő-piaci igényeket ki tudjuk elégíteni. Azokat a munkaerő-piaci igényeket, amelyek a Vizi E. Szilveszter elnök úr által említettekre vonatkoznak, vagyis hogy a magasabb hozzáadott értékű, magasabb tudást tartalmazó és tükröző termékek, szolgáltatások területén próbáljunk előrehaladni.

Ami a kutatás-fejlesztés, innováció intézményrendszerének átalakítását illeti, itt a bizottság régi problémákat fogalmazott meg újra. Mindenekelőtt a jogszabályi környezet, a nehézkes közbeszerzési eljárás innovációbaráttá alakítását sürgette, de fontosnak tartotta a pályázati rendszer és a finanszírozás egyszerűbbé, átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá tételét, és igen nagy hangsúlyt helyezett az ellenőrzés szükségességére, úgy látja, hogy az ellenőrzés területén is igen komoly hiányosságok vannak.

Tisztelt Ház! Mint mondtam, a finanszírozás ügyében tartotta a legsürgetőbbnek a helyzetet a bizottság. Az a helyzet, hogy az Európai Unió ajánlása az, hogy az Unió valamennyi tagállama éves GDP-jének 3 százalékát fordítsa kutatásra, fejlesztésre, innovációra, éspedig olyan arányban, hogy ebből 1 százaléknyit a költségvetés, 2 százaléknyit pedig a gazdaság, az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások fordítsanak erre. Az Európai Unió maga is nagyon messze van ettől, mint elnök úr említette volt, 1,8 százalékos pillanatnyilag, csak a skandináv országokban éri el a kívánatos 3 százalékot ez az arány. Megjegyzem, meg is látszik ez a skandináv országok versenyképességén.

Magyarországon azonban még ennél is rosszabb a helyzet, 1 százalék körül vagyunk. Ebben az 1 százalékban valamivel kevesebb, mint 0,5 százalékot képvisel a költségvetés, és valamivel több, mint 0,5 százalékot a gazdasági élet. Míg tehát a költségvetés felényire van elmaradva az Európai Unió által ajánlottól, addig a gazdasági élet negyedrésznyire maradt el tőle, tehát a gazdasági élet lemaradása sokkal sürgetőbb. Ennek megfelelően a bizottság támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a K+F+I keret költségvetési támogatására irányulnak, és ezeket kívánja meggyorsítani. Ezen belül is azt javasolja, hogy az éves növekmény összegének felét minden évben fordítsuk a gazdasági élet K+F+I területen való érdekeltté tételére, magyarán olyan együttfinanszírozási rendszerekben gondolkodjunk, amire jó példa az Innovációs Alap is, olyan együttfinanszírozási rendszerekben gondolkodjunk, amelyek érdekeltté teszik a gazdasági életet a beruházásokban.

Hasonlóképpen sürgette a bizottság olyan alapok létrehozását, amelyek a hazai finanszírozás kincstári rendszerét, illetőleg az Európai Unió utófinanszírozási rendszerét tudják inkább hozzáigazítani a tudományos élet logikájához. Végezetül támogatta elnök úrnak azt a jelentésben is megfogalmazott elgondolását, hogy amikor 2011-ben Magyarország az Európai Unió elnöki tisztét fogja betölteni, akkor az elnöki program központjában a tudásalapú társadalom, a tudás, az innováció álljon.

Köszönöm szépen, elnök úr, köszönöm, tisztelt Ház; javaslom a tisztelt Háznak a jelentés és az erről szóló határozati javaslat elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: A kormány nevében - sok választási lehetőségünk nincs - Arató Gergely államtitkár úr kíván válaszolni, neki is 15 perces időkeret áll rendelkezésére.

ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vizi E. Szilveszter elnök úr arról beszélt a beszéde kezdetén, hogy megtiszteltetés, ha a tudomány képviselője szólhat az ország házának falai között. Én úgy érzékelem, úgy tapasztalom, hogy gyakran az Országgyűlés számára is megtiszteltetés, ha tudományos témát tárgyalhat, hiszen minden ilyen tárgyalás, minden ilyen alkalom egy kicsit arról is szól, hogy milyen lehetne a magyar közélet, milyen lehetne, hogyha ezt együtt akarnánk.

A most általunk tárgyalt jelentések és az elnök úr által elmondott expozé is rámutatott arra, hogy milyen tág összefüggésrendszere van a tudománynak, az innovációnak, a tudományos kutatásnak. Rámutatott arra, hogy ma a tudományos kutatás, az ezzel összefüggő eredmények egyaránt meghatározói egy ország versenyképességének, gazdasági sikerességének, de ugyanígy az élet minőségének, az állampolgárok jólétének is. Amikor tehát tudományról beszélünk, amikor kutatásról, fejlesztésről beszélünk, akkor az ország sorsát meghatározó egyik legfontosabb kérdésről beszélünk.

A kormány nevében is örömmel kell elmondanom azt, hogy ez egy olyan kérdés, amit az elmúlt években, hosszú ideje távol tudtunk tartani a pártpolitizálástól, távol tudtunk tartani a fölösleges és értelmetlen csatáktól. Nyilván megköveteli ezt a téma, a tárgy természete is, hiszen mégsem lehet kormányhatározatot hozni a nanotechnológia fejlesztésének kívánatos irányairól, vagy éppen népszavazást tartani a génkutatás aktuális eredményeiről, de az is igaz - és talán ez a fontosabb -, hogy ezen a területen az Akadémia vezetése, és ebben köszönetet kell mondanunk elnök úrnak, és a parlament minden oldalán ülő tudománypolitikusok, ezzel foglalkozó szakértő képviselőtársaink nagy önmérséklettel és felelősséggel jártak el. Bizonyítéka volt ennek az oktatási és tudományos bizottság ebben a tárgykörben zajló tárgyalása ez alkalommal is, és bizonyítéka az a javaslatcsomag is, amelyik felelősséggel, átgondoltsággal, mérséklettel, ám mégiscsak határozottan követel számos területen a tudomány számára kedvező változásokat.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A politika felelőssége és lehetősége, a tudománypolitika felelőssége egy demokráciában korlátozott.

(10.40)

Hiszen a tudománypolitika nem a tudomány lényegéhez, nem az érdemi kérdéseihez kell hogy szóljon, nem ezekbe kell beleavatkoznia, hanem az a felelőssége, hogy feltételeket teremtsen. De ez nem kis felelősség, ez nem kis feladat. Ahogy az eddigi vita is mutatta, mind maga a jelentés, mind az ezzel kapcsolatos vita, bizottsági munka ezeket a lényegi és fontos feltételeket vette sorra. Azokat a feltételeket, amelyek ahhoz kellenek, hogy a tudomány betölthesse azt a szerepét és feladatát, amely mindannyiunk számára fontos; azokat a feltételeket vette sorra, amelyek könnyebbé, tág társadalmi értelemben mégis eredményesebbé tehetik a tudományos munkát.

Óhatatlanul beszélünk finanszírozásról, költségvetési kérdésekről. Hiszen valóban az a helyzet, amit elnök úr is említett, és amit a jelentés is tartalmaz, hogy miközben az állami finanszírozás mértéke visszaesés, majd megtorpanás után ismét lassú növekedésnek indult, és miközben a költségvetés kényszerű kiigazítása során is egyetértésre tudtunk abban jutni, hogy lehetőség szerint mentesítsük a tudomány területét ezek alól a megszorítások, megtakarítások alól, eközben az is igaz, hogy az összkép nem megnyugtató. Nem megnyugtató abból a szempontból, hogy milyen a finanszírozás szerkezete. Elnök úr és bizottsági elnök úr is beszélt arról, hogy miközben az állami finanszírozás bár nem elégséges, de mégiscsak biztos alapot teremt, eközben a magánszféra részvétele nagyon alacsony a magyar kutatási területen. Minden példa azt mutatja, hogy azok az országok eredményesek a tudomány, az innováció területén, ahol együtt mozog az állami pénz és a vállalkozások pénze, ahol egymást támogatja és erősíti a közösségi ráfordítás és a magánráfordítás. Úgy látjuk, úgy érzékeljük, hogy ezen a területen még sok tennivaló van.

Azt is el kell mondanom - ezért nagyon megfontolandó az a javaslat, amit mind elnök úr, mind pedig a bizottság tett -, nagyon fontos az, hogy a 2011-es magyar elnökség során a tudományos kérdések, a tudománypolitika, az innováció, a kutatás kérdése az egyik kiemelt témája legyen az elnökségnek, mert nemcsak Magyarország van bajban ezen a területen, hanem Európa egészében az tapasztalható, hogy mindenféle szándék és ösztönzés ellenére nem tudja kellően megmozgatni az üzleti innovációt, a magánpénzeket a jelenlegi európai tudományos és fejlesztési modell. Európai kollégákkal, a Bizottság szakértőivel, vezetőivel konzultálva azt tapasztalom, hogy bizony maga Európa is keresi az utat. Azt látjuk, hogy az az út, amit kijelöltünk a lisszaboni stratégiában, miközben céljaiban helyes, nem feltétlenül hoz eredményt, részben azért, mert másfajta kulturális, illetve a tudománnyal kapcsolatos megközelítésre épülő modellek gyakran mechanikus átvételére épített.

Érdemes megfontolni, illetve kitalálni, hogy mi a tudomány, az innováció fejlesztésének európai útja. Ha találunk ilyen európai utat, akkor ebben a magyar megoldásoknak, a magyar tudományfejlesztési innovációnak biztosan nagyon komoly szerepe lesz. Úgy látom, Európának ebből a részéből kell hogy jöjjenek az új megoldások, az új megközelítések. A skandináv országok tudományos teljesítménye harminc-negyven évvel ezelőtt még nem volt kiemelkedő, ezek az országok akkor még nem voltak fent a tudomány és innováció térképén, mégis találtak olyan megoldásokat, amelyek a kilencvenes és kétezres években kiemelkedővé, éltanulóvá tették őket. Azt gondolom, hogy az újonnan csatlakozott uniós országok feladata az, hogy megtalálják az újabb európai innovációs és kutatási modellt.

Ami az oktatási összefüggéseket érinti: engedjék meg, hogy a kormány nevében nagyon határozottan támogatásról biztosítsam ezeket a törekvéseket mind a felsőoktatás területén, ahol a minőség emelése és a tudományos kutatás számára jobban felhasználható ismeretek, tudományterületek előtérbe állítása fontos és közös feladatunk, mind a közoktatás területén.

Hadd térjek ki arra is, hogy az új tudás programjának egyik fontos területe a természettudományos oktatás megújítása. Ehhez örömmel vesszük az oktatási és tudományos bizottság által megfogalmazott nagyon konkrét elképzeléseket és javaslatokat, és azt kérjük, hogy ebben a vitában vegyenek részt a parlamenti erők, de azt is kérjük, hogy legyen partnerünk a Tudományos Akadémia, s nemcsak a természettudományos oktatás, hanem a közoktatás megújítására vonatkozó törekvések tekintetében általában is. Tehát azt ajánljuk, azt kérjük, beszéljünk arról, hogy hogyan tehető élhetőbbé, hatékonyabbá az oktatási rendszer, és hogyan találunk benne olyan megoldásokat, amelyek aztán megalapozzák a tudásalapú társadalom, a tudásalapú gazdaság lehetőségét, megalapozzák azt a szellemi kapacitást, amelyik képes sikeressé tenni egy ilyen programot.

Tisztelt Ház! Sokat beszéltünk a tudománypolitikai viták kapcsán az elmúlt időszakban az intézményrendszerről, a szervezetrendszerről. Sokat beszéltünk arról, hogyan kell átalakítani, fejleszteni ezt az intézményrendszert annak érdekében, hogy azok a hidak, amelyekről elnök úr beszélt - hidak a tudomány és a társadalom között, hidak az üzleti szféra és az állami szféra között a tudomány területén, hidak az állami szférán belül az akadémiai kutatóhálózat és a felsőoktatási kutatóhálózat között -, hogyan erősíthetők, hogyan tehetők sikeresebbé. Ha az ember megnézi, mi tette sikeressé a finn modellt, azt látja, ennek az egyik legfontosabb eleme - ha nem a legfontosabb -, hogy intézményrendszerben, ösztönzőrendszerben is megteremtették a feltételeit annak, hogy együtt hogyan működnek jól a különböző szereplők, nem megsértve az autonómiájukat, nem központosítva a rendszert, mert a tudományos kutatás, a fejlesztés nem viseli el a központosítást, nem viseli el azt, ha egyetlen helyről, egy minisztériumból, egy szervezetből kívánják az egészét irányítani, hiszen ez egy sokfajta szempontú, sokfajta érdekű rendszer; hanem éppen ellenkezőleg: koordinálva, összehangolva, összeillesztve a különböző törekvéseket lehet egy hatékony és jól működő intézményrendszert teremteni.

Amikor a kormány elfogadta az összes szereplő támogatásával és együttműködésével a tudomány- és technológiapolitikát összehangoló stratégiát, akkor arra tett vállalást, hogy kialakítja és létrehozza ezt az intézményrendszert, hogy kialakít egy olyan intézményrendszert, amely képes hatékonyan összehangolni a törekvéseket és egyesíteni az erőforrásokat.

Ugyanakkor jogosnak fogadom el azt a kritikát, amelyik azt mondja, hogy ez késedelmesen történik, hogy nem elég gyors ez a folyamat. Magunk is arra törekszünk, hogy a kormányzati egyeztetések és az ehhez kapcsolódó kormányon kívüli egyeztetések felgyorsításával a lehető leggyorsabban hozzuk meg azokat az intézkedéseket, amelyek a tudomány- és technológiapolitikai stratégia végrehajtásának minél gyorsabb, hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához szükségesek.

Végül, tisztelt elnök úr, tisztelt akadémiai elnök úr, tisztelt Ház, azt is el kell mondanom, hogy az elmúlt időszak egyik legfontosabb innovációja a tudomány területén talán az a felismerés, hogy csak akkor lehet sikeres a tudomány, ha a széles társadalom elismerését és támogatását meg tudja nyerni ezekhez a törekvésekhez, ehhez a stratégiához. Ebben is szeretnék személyes köszönetet mondani elnök úrnak, aki ennek mindig is élharcosa, támogatója és kezdeményezője volt.

Azt gondolom, hogy az elnök úr által említett példák - a World Science Forum, a Mindentudás Egyeteme, és még hosszasan sorolhatnánk, például a magyar tudomány napjához kötődő rendezvénysorozatot - alkalmasak arra, hogy megismertessék a szélesebb közvéleménnyel is a tudomány által teremtett rendkívüli értékeket, hogy megismertessék a szélesebb közvéleménnyel is a tudomány működését, azt, hogy hogyan kapcsolódik össze a tudomány működése, a tudomány sikerei, a kutatók, a tudósok munkája a társadalom érdekeivel, a társadalom fejlődésével, hogy alkalmas legyen arra, hogy fiatal embereket, tehetséges fiatalokat hozzon, vonzzon a tudományos pályára, a kutatói pályára.

Ahhoz, hogy ez a stratégia sikeres legyen, szükséges az is, hogy megmaradjon az a fajta szakmai egyeztetés, szakmai párbeszéd, amelyik számos sikert, számos eredményt hozott az elmúlt időszakban a tudománypolitika mezőjében is. Talán emlékeznek még arra, hogy az innovációs törvényt egyhangú szavazással fogadta el a parlament. Nagyon kevés olyan törvény volt, amely mögé ilyen széles konszenzust lehetett volna teremteni.

Azt kívánom, hogy a következő időszakban is maradjon meg ez a fajta felelős politizálás, felelős együttműködés a politikai oldalak és - ami talán még ennél is fontosabb - a tudomány szereplői, képviselői és a politika között. Azt hiszem, hogy ez a fajta együttműködés teremthet olyan széles társadalmi konszenzust, amelyik megalapozza akár azt is, hogy a források elosztásánál - legyen szó akár a közvetlen pénzügyi erőforrásokról, akár, hogy egy szakterületemhez közelebb álló példát mondjak, az iskolai óraszámok elosztásáról - is sikeresebb legyen az a közös lobbizó tevékenység, amit együtt végzünk annak érdekében, hogy javítsuk a tudomány feltételeit.

(10.50)

Szeretném megköszönni még egyszer a Magyar Tudományos Akadémiának, annak vezetésének, elnökének, és szeretném megköszönni a szélesebb kutatói társadalomnak azt a munkát, amit az elmúlt években végzett, azt a felelős gondolkodást, amit a tudomány intézményrendszerének működésében, reformjában, átalakításában végzett, és szeretném felajánlani továbbra is ebben a kormány, a kormányzat támogatását és együttműködését.

Köszönöm szépen, elnök úr, köszönöm szépen, tisztelt Ház. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottság állásfoglalásának ismertetése következik, 5 perces időkeretben. Megadom a szót Józsa Istvánnak.

DR. JÓZSA ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! Örömmel jelenthetem a Háznak, hogy a gazdasági bizottság február 20-ai ülésén egyhangú állásfoglalást hozott azt illetően, hogy támogatja a jelentés, illetve a határozati javaslatok általános vitára való alkalmasságát és elfogadását. Úgy gondolom, ez mindenképpen jelzésértékű, több dolgot kifejez. Kifejezi mindenképpen azt, hogy a Ház parlamenti pártjai hasonlóképpen gondolkodnak a magyar tudomány jelentőségéről.

De van egy más típusú üzenete is, hogy a gazdasági bizottságban született ez az állásfoglalás, tehát a parlament gazdaságpolitikával foglalkozó képviselői is nagy jelentőségűnek tartják a magyar tudomány szerepét a tudományos élet területén és ezen túlmenően a gazdaság lehetőségeit illetően is. Úgy gondolom, hogy ha elfogadjuk azt a megállapítást a jelentés alapján is, hogy Magyarországon erős a tudományos potenciál, akkor megtehetjük azt a lépést is, és ez egy előremutató felismerés kell hogy legyen, hogy amelyik országban, így nálunk, erős a tudományos potenciál, az erős bázisa lehet a gazdasági potenciál erősítésének is. És ez lehet az az út, amelyen Magyarországnak, akár Széchenyi óta, akár 2004 óta, az Unióhoz való csatlakozásunk óta járni kell.

Úgy gondolom, hogy az Akadémia elnökének beszámolója nagyon értékes volt ebben a tekintetben, mert nemcsak az értékekre tért ki, hanem azokra a lehetőségekre is, amelyekkel ezen a területen élni kell. Azt hiszem, azon túlmenően, hogy a K+F-re most már egy külön adózási forma is rendelkezésre áll, az a felismerés, amit elnök úr említett, hogy nincs még igazából jelen Magyarországon az a kockázati tőke, amely a tudomány területén működni szeretne, működni tudna, kijelöli a feladatot, hogy mivel a tudomány részéről megvan a lehetőség, a gazdasági szabályozók részéről kell lehetővé tenni, hogy vonzani tudja az ország ezt a tőkét. Tehát ha sikeresek tudtak lenni a világban olyan, mondhatni kis országok - most egy kicsit pejoratív értelemben használják néhányan -, amelyek adóparadicsommá tudtak válni, akkor mi a legpozitívabb értelemben törekedjünk arra, hogy a tudomány számára váljunk olyan adóparadicsommá, ami lehetővé teszi, hogy Magyarország a tudományos bázisa, a szabályozói révén ide tudja vonzani azt a kockázati tőkét, azt a működő tőkét, amely a tudomány területén bázist, magának érvényesülési területet fog teremteni, tud teremteni.

Azt hiszem, hogy a Tudományos Akadémia eredményei, a publikációs visszhang, illetve az a tapasztalat, hogy alapkutatás nélkül adaptációs képességről se nagyon lehet beszélni, mert milyen szakmai bázison történjen meg ez az adaptáció, valahogy azt az ellentmondást, hogy a tudomány valahol önmagáért való lenne... - ez messze nem így van. Az alapkutatást művelni kell, ahogy elnök úr mondta, a minőség mindenekelőtt, és ez lehet az a bázis, aminek talaján aztán az adaptáció, a gazdasági hasznosítás is megtörténhet a későbbiekben.

Szeretnék egy konkrét sikerrel kecsegtető projektet is megemlíteni, bár közvetlenül még nem lehetett része ennek a beszámolónak, de mint gazdaság- és kutatáspolitikával is foglalkozó ember, szeretném itt, a Ház előtt megemlíteni, hogy nagy reményeket fűzünk ESS-projekt, az európai spallációs forrás, a neutronkutatási bázis Magyarországra kerüléséhez. Ez egy olyan kiemelkedő eredmény lehetne, amelyik európai szinten is meg tudná mutatni a magyar tudomány, a magyar innovációs képesség - mert meg is kell építeni ezt a bázist - és a kreativitás lehetőségét. Arról nem is beszélve, hogy széles körű kooperációra van szükség, amiben szintén mutathatnánk.

Köszönöm a szót, támogatjuk az előterjesztést. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben, ezenközben kétperces hozzászólásra nem kerülhet sor. Mielőtt megkezdenénk a vezérszónoki kört, szeretném bejelenteni, hogy a tegnapi Házszabálytól való eltérésnek megfelelően 12 órakor áttérünk a népszavazással kapcsolatos törvényjavaslatok együttes vitájára.

Előzetesen négy frakció jelezte vezérszónoki felszólalási szándékát, a KDNP képviselőcsoportja arról tájékoztatott, hogy nem kívánnak vezérszónokot állítani. Ha az órára nézünk, akkor azt látjuk, hogy ha mindenki a 20 perces időkeretben beszél, akkor már az utolsó vezérszónok nem tudja elmondani most, az első körben, hanem csak délután a frakció álláspontját. Ezért, bár 20 perces időkeretet fogadott el a Ház, arra kérném, azt javaslom, azt kérem a frakciók vezérszónokaitól, hogy esetleg egy kis önmérsékletet tanúsítsanak, és akkor, ha Lezsák Sándor elnök úr is egy kicsit engedékeny lesz a 12 óra vonatkozásában, akkor mind a négy vezérszónoklat elhangozhat. Ez leginkább nyilván Almássy Kornélt fogja előnyösen érinteni, aki utolsó vezérszónokként készül hozzászólására. Ezt az önmérsékletet kérném önöktől, ha lehetséges.

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt Országgyűlés, elsőként Szabó Zoltán képviselő úr következik, az MSZP-képviselőcsoport vezérszónokaként.

DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekezni fogok tartani magamat az önmérsékletre vonatkozó intelméhez. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciója nevében támogatom a magyar tudomány helyzetéről szóló két jelentés, illetőleg az erről szóló határozati javaslat elfogadását.

Tisztelt Ház! Államtitkár úr azt mondta az imént, hogy az ország sorsát meghatározó egyik legfontosabb kérdésről van szó. Én ebben messzemenően egyetértek államtitkár úrral. Miért olyan fontos ez a kérdés? Egyáltalán nem azért, mert maga a tudomány, mert maga a tudományos kutatás - erről már a bizottság állásfoglalását tolmácsoló hozzászólásomban beszéltem -, mert maga a tudományos kutatás önmagában nemzetgazdasági hasznot hajt. Ha annak idején Otto Hahnt megkérdezték volna, hogy miért dobál rádiummorzsákat a héliumba, és miért figyeli, hogy milyen felvillanások keletkeznek, akkor azt mondta volna, hogy azért, mert érdekli. Ha megkérdezték volna, hogy ez milyen nemzetgazdasági hasznot fog hajtani, akkor tanácstalanul széttárta volna a kezét, és azt mondta volna, hogy semmilyet. És ha erre azt mondták volna neki, hogy foglalkozzék talán valami gazdaságilag hasznosabb dologgal, mondjuk a gőzgépek hatásfokának javításával, akkor lehet, hogy ma már olyan gőzgépeink is lennének, amelyek az elméleti 8 százalékot megközelítő hatásfokkal rendelkeznének, viszont nem volna atomenergiánk.

Hogy ténylegesen miért fontos ez a kérdés, arra engedjék meg, hogy egy kis kitérővel és egy személyes emlékkel fussak neki.

(11.00)

Engem négy esztendeje az a megtiszteltetés ért, hogy az ország európai uniós csatlakozása és a 2004-es európai parlamenti választás nyomán összeülő új Európai Parlament alakuló ülése közötti két és fél hónapos időszakban nem választott, hanem az Országgyűlés által delegált képviselője lehettem az Európai Parlamentnek, és ebbéli minőségemben az egyetlen hozzászólásomban ezzel a kérdéssel foglalkoztam. Arról van szó, hogy az európai munkaerő meglehetősen drága. Ezt gyakran szokták negatívumként, a versenyképesség akadályaként emlegetni, holott nem erről van szó. Ez jó. Jó, hogy drága, mert ez teszi lehetővé az emberhez méltó életet a dolgozók számára, és ez teszi lehetővé az emberhez méltó életet azok számára, akik még vagy akik már nem dolgoznak, azok számára is, akik átmenetileg kiválnak a munkából. A versenyképességnek fontos, de csak egyik összetevője a munkaerő ára.

A másik összetevője a munkaerő minősége. Amikor az általában globalizációnak nevezett folyamat elindult, akkor elméletileg vége kellett volna hogy legyen annak az európai gazdasági és jóléti modellnek, amelyet jóléti államnak hívtak. Ez ugyanis arra az előnyre épült, amely a globalizációval megszűnt. A tőke gyakorlatilag szabadon mozoghatott, semmi nem akadályozta meg abban, hogy egy olyan országba meneküljön a magas adó-, járulék- és egyéb terheket viselő vagy kirovó országokból, ahol ezek a járulékok alacsonyabbak, ahol tehát a profit magasabb. A jóléti államok meg ott maradtak volna tőke és munkahely nélkül, és szép lassan tönkrementek volna. Mint jól tudjuk, nem ez történt. A jóléti államok töretlenül virágzottak egészen a hetvenes évek végéig, holott a globalizáció akkor már nagyban tény volt. Ennek oka az volt, hogy hiába menekült volna el a tőke a fejlett világból a harmadik világba olcsóbb munkaerőhöz, az ottani munkaerő minősége nem volt elegendő gyakran a legegyszerűbb munkák elvégzéséhez sem. Vagyis az európai munkaerő, egy monopolhelyzetben lévő, fejlett világbeli munkaerő rendelkezett egy olyan monopóliummal, a munkaerő minőségével, amellyel nem tudott versenyezni senki, és amelynek következtében versenytárs nélkül a munkaerő magas árát is el tudta fogadtatni a tőkével.

A helyzet akkor változott meg, amikor a világpiacra berobbant a fejlett világbeli munkaerőtől minőségben alig vagy mára már egyáltalán nem elmaradó távol-keleti munkaerő, ráadásul sokkal olcsóbban. Abban a helyzetben tehát, tisztelt Ház, amikor ezzel a dilemmával kell szembenéznie a fejlett világnak, akkor nem az a megoldás, hogy ha versenytársaink Kínában, Tajvanon, Malajziában, Dél-Koreában lényegesen olcsóbban dolgoznak, ez az említett országok egyikére-másikára már nem is igaz, hogy lényegesen olcsóbban dolgoznak, de ha igaz lenne az, hogy ezek olcsóbban dolgoznak, nem az a megoldás, hogy akkor az amerikai, a német és a magyar munkás is dolgozzék olyan olcsón, mint ők. Nem az árban kell visszaszerezni a versenyképességet, hanem a minőségben.

Ez a felismerés volt az, amely az Európai Uniót 2000-ben az úgynevezett lisszaboni stratégia megfogalmazására késztette, annak a lisszaboni stratégiának, amelynek kulcsfontosságú elemei, amelynek célja, hogy Európát 2010-re a világ legversenyképesebb régiójává tegye, és amelynek kulcsfontosságú lépései az oktatás, a képzés, az élethosszig tartó tanulás, a kutatás, a fejlesztés és az informatika. Ezek a célok az Európai Unió megfogalmazásában az úgynevezett lisszaboni stratégiában öltöttek testet. Ez megítélésem szerint egyike volt az Európai Unió legnagyszerűbb, leginkább előremutató, legtávlatosabb döntéseinek - talán nem véletlen, hogy egyike volt azoknak, amelyeket a legkevésbé hajtottak végre.

Én az államtitkár úrral ellentétben azt gondolom, hogy az út, amit a lisszaboni stratégiában kijelöltünk, célhoz vezetne, ha követtük volna ezt az utat. Nemcsak mi, Magyarországon, hanem mi itt, Európában mind a huszonöten, illetve most már huszonheten. Nem követtük, tisztelt Ház, amint azt az előző felszólalásomban említettem volt, pusztán a kutatás-fejlesztés területén az Európai Unió Bizottsága által ajánlott 3 százalék helyett az Európai Unió a GDP-jének mindössze 1,8 százalékát költi kutatásra, fejlesztésre. Más kérdés, hogy mint ugyancsak megemlékeztem volt róla, Magyarország még ezt az 1,8 százalékot sem éri el. Ha tehát mi itt, Európában és mi itt, Magyarországon a versenyképesség visszaszerzésében az olcsóbb, ámde jó minőségű távol-keleti és most már egyre kevésbé csak távol-keleti, de keleti munkaerővel szemben elvesztett versenyképességünk visszaszerzésére törekszünk, akkor a kutatásra, a fejlesztésre, továbbá az oktatásra, a képzésre és az élethosszig tartó tanulásra igen nagy hangsúlyt kell fektetnünk.

Az Európai Unió, amely most már nyolc esztendeje ezt a - még egyszer mondom - nagyon pozitív és nagyon előremutató állásfoglalását, javaslatát, stratégiáját megfogalmazta, saját maga nem követi ezt az utat. Az Európai Unió szövetségi, uniós szinten csaknem százszor annyit költ az Unió mezőgazdaságának támogatására, mint az Unióban folyó kutatás és fejlesztés támogatására.

Tisztelt Ház! Ha ezen az arányon nem sikerül változtatni az Unióban, akkor Európa lemarad, akkor az európai szociális modell, amely, mint mondottam volt, az európai munkaerő magas minőségére és ezáltal versenyképességére épül, egy olyan rokonszenves kísérlet marad, amely gazdasági alapok híján nem fog fenntarthatónak bizonyulni. Azt gondolom, hogy mindannyiunknak Európában és ezen belül Magyarországnak is ezzel szemben kell állást foglalnunk, ezzel szemben kell haladnunk, végre kell hajtanunk azt, amit közösen elhatároztunk, végre kell hajtanunk Európában, és végre kell hajtanunk itt, Magyarországon is.

Az az állásfoglalás, amelyről a bizottság nevében az imént beszéltem, ennek az útnak a legsürgetőbb lépéseit vázolja fel, azokat a lépéseket vázolja fel, amelyeket a leghamarabb megteendőnek gondolunk annak érdekében, hogy a kutatás-fejlesztés - és itt most zárójelbe tenném a dolog többi részét - elnyerhesse azt a helyét és szerepét, amelyet hivatott betölteni a magyar gazdaság, még egyszer mondom, nem közvetlen gazdasági hasznosulás útján, hanem a munkaerő termelékenységének, minőségének, hasznosulásának útján hivatott betölteni abban, hogy Európa vissza- vagy megszerezhesse vezető szerepét a világ versenyképességében.

A helyzet ugyanis az, hogy amikor ezt a stratégiát 2000-ben megfogalmaztuk, akkor Európa le volt maradva az Egyesült Államok mögött, akkor Európa azt az igényét, azt a célját fogalmazta meg, hogy ezt a lemaradást az Egyesült Államokhoz képest behozzuk, és Európa az Egyesült Államokkal szemben legyen a világ legversenyképesebb régiója. Mára ahelyett, hogy behoztuk volna ezt a lemaradást, a lemaradás nőtt, és Európa a legutóbbi mérések szerint versenyképességben nemhogy megelőzte volna az Egyesült Államokat, hanem visszaesett a távol-keleti régió mögé a harmadik helyre. Én tehát mindenképpen úgy gondolom, hogy e tekintetben Magyarországnak és egész Európának igen sürgető lépéseket kell tennie.

(11.10)

Tisztelt Ház! Azokban a javaslatokban, azokban a kritikákban és azokban a - talán nem erős a szó - követelésekben, amelyeket a tudomány helyzetéről szóló két beszámoló tartalmaz, én üdvözlöm azt a gondolkodásmódot, amely arra sürget, hogy mindezt a lemaradást, mindezt a lépéshátrányt igyekezzünk behozni.

Tisztelt Ház! Ennek megfelelően nagyon melegen ajánlom, hogy az ugyancsak az Akadémia jelentésében foglalt javaslat, amelyre az oktatási és tudományos bizottság általam említett határozati javaslata is kitér, hogy tudniillik a 2011-ben sorra kerülő magyar uniós elnökség elnöki programja a versenyképesség, a versenyképes tudás, a tudásalapú társadalom, magyarán, egy új lisszaboni stratégia - nevezzük most talán budapesti stratégiának -, egy új budapesti stratégia legyen, ennek megfogadását a kormánynak és a tisztelt Háznak nagyon melegen ajánlanám.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Csakugyan az a helyzet, hogy 2011-ben akkor fog sor kerülni a magyar uniós elnökségre, amikor ez a lisszaboni stratégia lejár, amikor a tízéves időszak végén elszámolást kell készíteni, és aligha kétséges, hogy ez az elszámolás nem szólhat másról, mint hogy az Európai Unió - hogy egy klasszikust idézzek -, bár sokat tett, de nem eleget ahhoz, hogy ezen az úton végigmenjen, és 2010-re elérje a világ legversenyképesebb régiójának státusát.

Magyarországnak úttörő szerepe lehet abban, hogy az Európai Unió figyelmét arra fordítsa, hogy itt strukturális változásokra, költségvetési szemléletbeli változásokra van szükség, súlypontáthelyezésre van szükség, az Európai Unió minden egyes tagállamában és az Európai Unió egészében együttvéve. Ahhoz pedig, tisztelt Ház, hogy Magyarország ennek az Európai Unión belül élharcosává válhassék, az elkövetkező három éven belül a saját portánk előtt is söprögetnünk kell, meg kell valósítanunk azokat a célokat, amelyeket mi magunk is magunk elé tűztünk, és el kell indulnunk azon az úton, amelyet a lisszaboni stratégiában Európa maga elé tűzött.

Ennek támogatásával, erre ösztönözve kérem a tisztelt Házat, hogy ezeket a jelentéseket fogadja el, és azt is, hogy a benne foglalt intelmeket, tanácsokat pedig fogadja meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Szabó Zoltán képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Húszperces időkeretben megadom a szót Pálinkás József képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Tudományos Akadémia fontos, egyik alapvető közfeladatának tesz eleget akkor, amikor benyújtja a magyar parlamenthez jelentését a magyar tudomány helyzetéről. A két kötet címe is ez, és nem pusztán a Magyar Tudományos Akadémiáról, hanem a magyar tudomány helyzetéről szól ez a jelentés.

Annak már kevésbé örültem, hogy ez a két jelentés most kerül elénk, azaz a korábbi, 2003-2004-es jelentéssel együtt tárgyaljuk meg, de talán, ha optimistán nézzük a dolgot, akkor mindenben lehet találni valami jót. Most egy nagyobb távot átfogva láthatjuk a magyar kutatás-fejlesztés helyzetét.

Sok szó elhangzott arról, hogy a tudomány mi mindent adott az emberiségnek. Ha megengedik, ezt a sort én nem folytatom, noha szívesen tenném ezt, hiszen rengeteg olyan eredményt lehet felsorolni, amely az életünket jobbá, szebbé, elviselhetőbbé tette. Elég csak az orvostudomány óriási eredményeire gondolni.

Ugyanakkor nekünk itt most az a feladatunk, hogy az elénk tárt képen vagy az elénk tett tükörben megvizsgáljuk azt, hogy mi mennyire tettünk eleget azoknak a feladatoknak, amelyek az országgyűlési képviselők, amelyek a kormány feladatai abban, hogy a magyar tudomány számára, a magyar tudomány alkotói számára megfelelő körülményeket biztosítsanak ahhoz, hogy a magyar tudomány alkotói hozzájárulhassanak az emberiség tudásának fejlesztéséhez, növeléséhez. Hiszen sokan elmondták, globalizált világban élünk, ennek a globalizált világnak számos jó és persze számos kevésbé jó vetületével, részével.

Nem kétséges, hogy egy országnak ahhoz, hogy élvezze más országok tudományos intézményeinek eredményeit, magának is hozzá kell járulnia ahhoz, amit az emberiség, a világ tudásának nevezünk. Fel kell tennünk tehát a kérdést - és ez a jelentés választ is ad erre a kérdésre -, hozzájárult-e Magyarország az elmúlt kettő vagy négy évben - attól függ, hogy a két- vagy négyévi jelentést együtt tárgyaljuk-e - ahhoz, hogy súlyának, erejének, lehetőségeinek megfelelően hozzájáruljon az emberiség tudásához. Azt gondolom, hogy a válasz igen. Elegendő megnézni például ennek a jelentésnek a 33. oldalát, amely a magyar tudományos életben létrehozott eredmények idézettségét mutatja tudományterületenként.

Miért hozom ide az idézettséget? Nagyon sokat beszéltünk eddig a tudomány közvetlen hasznáról. Én ebben osztom Szabó Zoltán képviselőtársam véleményét, hogy néha talán a gazdaság rosszabb teljesítménye idején szeretjük azt mondani, hogy majd a tudomány megoldja ezeket a kérdéseket - nem fogja egyedül megoldani. A tudomány arra szolgál, hogy jobban megismerjük a világot, és ezt az ismeretet közvetve vagy közvetlenül felhasználva jobbá tegyük életünket.

A tudományos idézettség egy dolgot mindenképpen mutat: mennyire tartanak minket számon a világon, mennyire ismernek el minket tudós nemzetként. S ha ezt megnézzük, akkor azt láthatjuk, hogy sok tudományterületen elismernek minket. Elismernek minket a matematikától a fizikán keresztül az idegtudományokig. Vannak olyan területek, ahol egészen kimagasló a magyar tudósok teljesítménye. Nemrég nem tudományos folyóiratban, tehát hetilapban is megjelentek a magyar tudomány kiváló képviselőinek idézettségi és egyéb adatai. Láthattuk azt, hogy Magyarországon, hála istennek, sokan vannak, akiket a világ elismer, méltányol, számon tart. Ennek örülnünk kell - a magyar tudomány sikere Magyarország sikere; a magyar tudomány sikere a magyar nemzet sikere.

Örülnünk kell ennek a sikernek, de látnunk kell néhány aggasztó jelet is. Természetesen nehéz kilépni valakinek a különböző szerepeiből. Nekem is néha nehéz kilépnem az egyetemi oktatói szerepből, illetve nem elmondani itt olyan tapasztalatokat, amelyeket egyetemi oktatóként tapasztalok. A magyar tudomány eredményei ma, azt gondolom, elismertek a világban, de súlyos gondokat látok a magyar tudományos utánpótlás tekintetében.

(11.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért is részben köszönöm azt a támogatást és azt az egyetértést, amely az oktatási és tudományos bizottságban megnyilvánult aziránt, hogy kilépve egy kicsit a tudományos eredmények közvetlen értékeléséből, nézzük meg azt, hogy mi lesz 5-10-15-20 év múlva. Hiszen azt, hogy mi lesz 5-15-20-30 év múlva, az most az iskolákban dől el. Hogy az ország legtehetségesebb fiataljainak érdeklődését sikerül-e a tudomány, az alkotómunka irányába fordítani - nem azt mondom ezzel, hogy csak a tudomány az alkotómunka -, sikerül-e tehát a tudomány és az alkotómunka irányába fordítani, ezen múlik az, hogy a magyar tudomány hogyan produkál majd 5-10-15-20-30 év múlva.

Itt látom az egyik legjelentősebb felelősségünket, és a parlament oktatási és tudományos bizottságának elnöke említette azt a javaslatot, amelyet a bizottság megfogalmazott. Én ennek egy pontját hadd emeljem ki külön, ez pedig a tudományos műveltség szerepe a közéletben. Ma nagyon sok kérdésben kell dönteniük az állampolgároknak, kell döntenünk, amelyek kellő mérlegeléséhez műveltségre, tudásra van szükség. Dönteni kell környezetvédelmi kérdésekben.

Ehhez szükség van arra az alapvető természetismereti tudásra, amely nem föltétlenül a vasgyártás részleteit jelenti vagy valamilyen bonyolult matematikai képleteket, de azt mégiscsak, hogy az adott környezetvédelmi kérdésben, adott energetikai kérdésben az állampolgárok nagy többsége felelősséggel tudjon véleményt nyilvánítani; legyen ez a véleménynyilvánításnak bármilyen formája, választások, szavazás vagy véleménynyilvánítás bármilyen kérdésről.

Ezt akkor tudják, tudjuk megtenni, ha kellő figyelmet fordítunk arra, hogy az egyébként kényelmessé tett világunk, amelyben - elnök úr említette, hogy a mobiltelefonunkról képeket küldhetünk bárhová, a komputereinken könnyen hozzájutunk információhoz - azt is el kell érnünk - és ez a tudományos kutatásnak, a tudomány embereinek különös felelőssége -, hogy minél jobban megértsük ezeket a könnyen megszerezhető információkat. A minél jobb megértéshez az is hozzátartozik, hogy az iskolában ezeket érthetően elmondjuk, és az is hozzátartozik, hogy meggyőződünk arról, hogy igaz, hogy érthetően elmondtuk, de meg is értették-e ezt a gyerekek, meg is értették-e ezt a tanulók.

Ezért tettük a bizottságban azt a javaslatot, és a bizottság egyhangúlag támogatta ezt a javaslatot, hogy Magyarországon legyen egy természettudományos tárgyból kötelező az érettségi. Ezt nem lehet egyik napról a másikra megcsinálni, és számomra megnyugtató volt a miniszter úr reakciója is, aki azt mondta, hogy 3-4-5 éves távlatban erről szó lehet. Ezt még csak nem is úgy képzeljük, hogy visszatérnénk ahhoz, hogy minden tárgyból érettségit kelljen tennie egy diáknak, hanem azt a módszert, azt az elvet valósítanánk meg, hogy maradnak az egyes természettudományos szaktárgyak, de létrehozunk egy olyan természetismereti érettségi vizsgatárgyat, amelyet azok a hallgatók, azok a diákok, akik tudják, hogy szaktudományként nem fogják felhasználni... - középiskolában egyébként sokszor gyakran elég mélyre mennek, és érdemes megvitatni, hogy néha nem túl részletekig menően magyarázzuk, tanítjuk-e őket. Ugyanakkor egy ilyen lépés jelentős mértékben megnövelné a köznek a természettudományokról, a köznek a természetismeretről való tudását.

A másik kérdés természetesen a kutatás, a fejlesztés támogatása. A Magyar Tudományos Akadémiának ez a jelentése még erősebb meggyőződésemmé teszi, hogy akár törvényi szabályozás változtatásával is a Magyar Tudományos Akadémiának még több jogosítványt kell adnunk a tekintetben, hogy ezeket a jelentéseket, felméréseket elvégezze. Bizonyára vannak itt olyanok, akik elolvasták, belenéztek ebbe a jelentésbe, látták itt ezeket a pókhálószerű ábrákat, amelyek már egy kicsit a bonyolult könyveket idézik, ugyanakkor ezeket a részletes vizsgálatokat valakinek el kell végeznie, mert a tudományos versenyképességnek éppen úgy, mint egy csapat olimpiai felkészítésének, megvannak az apró részletei.

Ha megnézzük ezeket a részleteket, akkor derül ki, hogy melyek azok a területek, ahol Magyarország hátrányban van, melyek azok a területek, ahol előnyben van, és természetesen akkor a tudománypolitikai döntések - ha emögött megfelelő elemzés áll -, azt hiszem, megalapozottabbak és mindenképpen a magyar kutatás-fejlesztés érdekeit jobban szolgálók lesznek.

2001-2002-ben elindult egy jelentős fejlesztés, egy jelentős költségvetési forrásnövelése a magyar tudománynak. Rá kell nézni a 16. oldalon az első ábrára, és látjuk, hogy 2002-ben már elértük az 1 százalékot a kutatás-fejlesztés nemzetiössztermék-arányos ráfordításában. Sajnáljuk, hogy ez 2004-re 0,89 százalékra csökkent, és örülünk annak, hogy 2006-ra sikerült elérni az 1 százalékot, ugyanakkor ki kellene tűznünk egy reális értéket, mert én most itt 2008 tavaszán a 2009-2010-es 1,8 százalékot veszélyben látom, egy kicsit félek, hogy 2010-ben majd arról fogunk beszélni, hogy miért nem sikerült ezt elérni.

Fontosnak tartanám, hogy ebben szülessen egy parlamenti javaslat, határozat, és nézzük meg, mi a reális szám, és egyszer végre próbáljuk meg azt, hogy kitűzünk egy reális célt, és azt tartjuk akkor is, ha nehéz, és nem próbálunk meg utána mentségeket keresni, hogy ez miért nem teljesült.

Szó volt itt a kutatásnak egy fontos, számomra különösen fontos részéről, az alapkutatásról. Az országos tudományos kutatási alapprogram, az OTKA támogatása az elmúlt években jelentős mértékben csökkent. Többször javasoltuk, és nagyon örülök annak, hogy az oktatási bizottságban ebben egyetértettünk, remélem, a képviselőtársaim segítenek majd abban, hogy a költségvetési bizottságban is egyet tudjunk érteni abban, hogy az elkövetkezendő években itt jelentősebb, az átlagos növekedésnél jelentősebb növekedést tudjunk elérni.

És mivel az országos tudományos kutatási alapprogram a Magyar Tudományos Akadémia költségvetési fejezetében van, az is jó lenne, ha őszintén tudnánk arról beszélni, hogy amikor a költségvetésben a különböző költségvetési fejezetek közötti megosztásról szó van, akkor bizony mindenki ragaszkodik a költségvetési fejezetéhez, nézi, hogy mennyivel nőtt a fejezeti főösszeg, és - bocsássanak meg az őszinte kifejezésekért, de - az Akadémia is nézi, hogy mennyi az ő költségvetési főösszege.

(11.30)

És ha meg tudunk állapodni abban, hogy az OTKA-nak kiemelt támogatást adunk, és ezt nem az Akadémia költségvetéséből, az akadémiai kutatóintézetek költségvetéséből vesszük el, akkor nagyot léphetünk előre a 2009-es, 2010-es költségvetés megalkotásával.

Jó lenne, ha még egy dologban megállapodhatnánk és megegyezhetnénk: ez pedig a fiatal kutatók jelentősebb támogatása és annak a stabilitásnak a megőrzése, amit ma Magyarországon a kutatói életpálya jelent. Ezt a kutatói életpályát nyilvánvalóan még vonzóbbá kell tennünk ahhoz, hogy a legtehetségesebb fiataljaink ezt a pályát válasszák.

Akadémiai Elnök Úr! Köszönjük a jelentést, köszönjük a reális képet. A Fidesz parlamenti frakciója nevében a jelentés elfogadását támogatom.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, Pálinkás képviselő úr. Megadom a szót Sándor Klára képviselő asszonynak, az SZDSZ képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó.

DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném azt elmondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége természetesen támogatja a jelentés elfogadását, de azért annyira nem szeretnék önkorlátozó lenni, hogy itt rögtön be is fejezzem, annál is kevésbé, mert nagyon fontos dolgokról esik most itt szó a magyar parlamentben ennek a jelentésnek a kapcsán, és azt gondolom, hogy ilyen szempontból is nagyon jó, hogy ilyen jelentéseket kapunk, és hogy ilyen alapos, előkészített munkát kaphattunk a kezünkbe.

Többen beszéltek már erről, úgyhogy én erről csak rövidebben szeretnék, hogy Magyarország helyzete milyen ma a többi európai országhoz képest. Egyrészt azt állapíthatjuk meg, ami nem különösebben örvendetes, hogy lassan a leszakadó országok közé kezdtünk tartozni, hiszen a GDP 1 százalékát fordítjuk kutatásra és fejlesztésre, és ez nagyon messze van még attól a 3 százaléktól, amit a lisszaboni célkitűzés értelmében mi is szeretnénk majd elérni.

Azt is látjuk - ahogy ez már elhangzott -, hogy az EU átlaga is viszonylag messze van még ettől a 3 százaléktól, bár nem olyan messze, mint a miénk, és erre azért kell nagyon odafigyelnünk, mármint hogy nem szabad a leszakadó országok csoportjába tartoznunk ebből a szempontból sem, mert a jelentés szerint is egyértelmű az összefüggés a K+F ráfordítások mértéke és az adott ország versenyképessége, életminősége között. Nagyon fontosnak tartom, hogy erre az összefüggésre odafigyeljünk, akkor is, ha nem derül persze egyértelműen ki, hogy az együtt előfordulásban a kauzalitás, ha van, akkor milyen irányú, de azt gondolom, mindenképpen legalábbis interakció van a ráfordított pénz és az életminőség között vagy a versenyképesség között. Nevezetesen arra gondolok, hogy persze meg kell vizsgálni, hogy azért fordítanak-e rá többet, mert nekik már nagyon jó az életminőségük, és sokat tudnak ráfordítani, vagy azért lett nagyon jó az életminőségük, merthogy nagyon sok pénzt fordítottak erre. Azt gondolom, hogy mindenképpen interakció van a két folyamat között, de ez azt jelenti, hogy nekünk több pénzt kell kutatásra fordítanunk.

A ráfordítások összetételével van leginkább gond Magyarországon, ezt is sok hozzászólótól hallottuk már. Az állami ráfordítás már elérte az uniós országok átlagát, ezt a bizonyos 0,7 százalékot, és nagyon örvendetes az is, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program prioritása a kutatás-fejlesztés, és hogy a keret egyharmada ebbe az irányba lesz majd kifizetve.

Az is örvendetes, hogy egy évvel ezelőtt a kormány 2007. március 28-án elfogadta a tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégiát, és ezt elkezdtük megvalósítani. Nem mondom azt, hogy nem lehet soha több állami ráfordítást kutatás-fejlesztésre fordítani, természetesen lehet és örvendetes is, de az elsődleges az lenne, hogy most már a gazdaság, a vállalkozói szféra alacsony részvétele változzon meg, és legyen sokkal nagyobb arányú. Erről az elnök úr is beszélt és sokan mások is beszéltek, akik hozzászóltak.

Tudjuk, hogy alacsony a tudásáramlás foka a gazdaság és a kutatás között, ez mindkét félnek hátrányos, tehát az lenne a jó, ha ez minél előbb megváltozna. Legalábbis jó folyamatok indultak el, a jelentésből azt olvashatjuk, hogy a kutatók számának a belső arányváltozása olyan irányt mutat, hogy megkezdődött a gazdaság szereplői által foglalkoztatott kutatók számának emelkedése, tehát elkezdett növekedni az ő számuk.

A tudományos utánpótlás kérdését a professzor úr az előbb említette. Teljesen egyetértek azzal, hogy mindenképpen nagy figyelmet kell rájuk fordítani, én is a közoktatásról is és más aspektusokról is beszélek majd itt néhány szóban. Nyilván meg kell itt említenünk, hogy nem önmagában a PhD-képzésben részt vevők számával van a baj, pontosabban csak némely területeken. Én most saját területemen maradok, és nem a természettudományokról, hanem a bölcsészettudományokról beszélek vagy a társadalomtudományokról talán kitágítva. Azt gondolom, hogy vannak olyan intézmények - itt a minőség problémája is rögtön bekapcsolódik -, ahol szabályos PhD-gyárak működnek. Ez mindenkinek rossz, rossz azoknak, akiknek a PhD-jük igazán értékes, és rossz azoknak, akik egy ilyen értéktelen papírt kapnak.

Itt kell megemlíteni azt a szemléletet, amit néhány évvel ezelőtt hallottam - azt remélem, hogy egyre kevesebbet hallunk ilyeneket, de a professzor úr persze nem mondta ezt -, hogy sokan vannak, a legtehetségesebbeket majd elviszi a gazdaság. Ez nem baj természetesen, sőt, ahogy az aránytalanságokból látjuk, az lenne a legjobb, ha elvinné őket a gazdaság. Nagyon nagy szerepet kapnak a tudományos egyetemek és a tudományos kutatóintézeti hálózat; azt nem mondom, hogy helytelenül, hiszen a tudáspotenciál még ma is jelentős mértékben ott van, de aránytalanul nagy szerepet kapnak a gazdaságban foglalkoztatott kutatókhoz képest a kutatás-fejlesztésben. Ez azt jelenti, hogy az ő számukat kell nyilvánvalóan növelni, megtartva természetesen a kutatóintézeti hálózatban, illetve az egyetemen dolgozó kutatói státusokat, tehát semmiképpen nem a meglévő számot kell megtartani és az arányokat megváltoztatni, hanem olyan mértékben megváltoztatni a belső arányokat, hogy a gazdaságban dolgozó kutatás-fejlesztők legyenek még többen, mint ahogy manapság vannak. Azt gondolom, hogy ehhez persze egyetemi, utánpótlás-nevelési és társadalmi szemléletváltoztatásra is szükség van, több szempontból is.

Itt térnék rá arra, amit mindannyian tudunk, hogy nincs elég műszaki és természettudományi területen végzett diplomás. Én is azt gondolom, hogy tovább kell növelni a keretszámokat, ez egyébként már megkezdődött, tovább kell folytatni ezt a folyamatot, de a másik oldalon is probléma van: egyelőre nem nagyon vannak jelentkezők, akik betöltenék ezeket a helyeket. S az meg mégsem normális állapot, ami néhány évvel ezelőtt egyébként konkrét esetként előfordult, hogy 72 felvételi ponttal lehetett elméleti fizikusnak bekerülni egy magyarországi felsőoktatási intézménybe, ami nem nagy dicsősége sem az egyetemnek, sem a hallgatónak, sem az elméleti fizikának; azt gondolom, hogy nem őket várják az egyetemek tárt karokkal, különösen nem ilyen szakra.

Ahhoz, hogy ezen változtassunk, hogy legyenek felvehető hallgatók ezeken a műszaki és természettudományos területeken, nyilvánvalóan - és ezt is nagyon sokan mondták - a közoktatásban rendkívül jelentős előrelépéseket kell tennünk, több szempontból. Az egyik az, hogy módszertanban és szemléletben nagyon sokat kell változnia a közoktatásnak szerintem ahhoz, hogy vonzóvá tegye ezeket a tantárgyakat a gyerekek számára. Azt gondolom, hogy most olyan lehetőség előtt áll a magyar pedagógia és a magyar közoktatás, ami egyike azoknak, amit a tudomány adott nekünk, és nyugodtan felsorolhatjuk a mobiltelefonok és a számítógépek mellett, mert gyakorlatilag ugyanarról van szó: a digitális táblákról beszélek értelemszerűen. Tudjuk azt, hogy pedagógiai forradalmat jelentett annak idején, amikor Comenius egyszerű képeket tett az Orbis pictusba, a könyvébe, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal hatékonyabb módszert tudott így bevezetni az oktatásba.

(11.40)

Akkor gondoljuk el azt, hogy az az eszköz, amely a lehető legteljesebb módon imitálja a világot, a digitális virtualitásról van szó nevezetesen; hogy az, amelyik most már nemcsak képeket közöl, hanem összefüggéseket, folyamatokat és mozgást mutat, micsoda kognitív forradalmat jelent, és ezekből a tulajdonságokból következően természetesen kognitív szempontból a lehető legjobb környezetet biztosítja a gyereknek egy jó tanár mellett, persze, a legjobb kognitív környezetet biztosítja a természettudományos tárgyak tanulásához elsősorban, de persze a humán tudományokhoz is, az most megjelenik majd lehetőleg, azt remélem, hogy minden iskolában és minél több osztályteremben, és egy olyan pedagógiai, módszertani, szemléletbeli változást hoz, amely egyébként majd megnöveli a természettudományok iránt érdeklődő diákok számát, olyan tananyagokkal persze, amelyek a gyerekek életkori sajátosságaihoz a leginkább illeszkednek.

Teljesen egyetértünk azzal, sőt az SZDSZ oktatáspolitikusai nagyon régóta szeretik azt a gondolatot, hogy a természettudományok legalábbis részben, de szerintünk akár teljesen az első időkben, az 5-8. osztályban integrált formában, természetismeretként kerüljenek a gyerekek elé, később akár a gimnáziumban is. Teljesen egyetértünk azzal is, hogy a természettudományos érettségi akár váljon kötelezővé. Nem szeretnek liberálisok kötelező dolgokról beszélni, de ebben az esetben azt gondolom, hogy nyugodtan megengedhető és szükséges akár az, hogy egy integrált természetismeret tantárgyat válasszon a diák az érettségi tárgyának, akár az, hogy valamelyik természettudományos tárggyal váltsa ezt ki, mert nyilvánvaló, ha orvosi egyetemre megy, akkor más tudásra van szüksége, mint ha, mondjuk, magyar szakosnak vagy történelem szakosnak megy.

De egyetértek Pálinkás professzor úrral, a természettudományos műveltségre legalább olyan szükségünk van, mint a humán műveltségre. Én bölcsészként nagyon gyakran tapasztalom azt, hogy természettudományból, műszaki területről érkező emberek tulajdonképpen megpróbálják igazolni, hogy ők milyen műveltek, mondjuk, irodalomtudományban vagy történelemben. Nagyon kevés olyan bölcsésszel találkoztam még, aki megpróbálja bemutatni ennek az ellenkezőjét, hogy ő milyen felkészült, mondjuk, a természettudományokból vagy akár matematikából. Én könnyen mondom ezt, mert a felvételi beadásakor az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy természettudományi vagy bölcsészettudományi karra megyek, de azt gondolom, az lenne a jó, ha minél több diák lenne ezzel így, és mind a kettőből olyan tudást kapna a közoktatásban, olyan érdekes tudást kapna, olyan módon kapna tudást, hogy ne is tudja nagyon könnyen eldönteni, hogy melyik a legérdekesebb része a világnak, vagy melyik a legérdekesebb kutatási aspektusa a világnak.

A társadalomtudományokra még néhány mondat erejéig rátérve: a jelentésből egy kicsit hiányoltam a társadalomtudományokat. Értem, hogy science-ről szól, és bizonyos kultúrákban, bizonyos nyelvhasználati formákban a science a társadalomtudományokra és a humán tudományokra nem vonatkozik, de nyilvánvalóan a Magyar Tudományos Akadémián nem ez a helyzet, tudom. Azt is tudom, hogy bizonyos grafikonokban szerepel, tehát nyilván, amikor pályázati pénzekről és egyebekről van szó, akkor igen. De azért, ha már ott tartunk, hogy a gazdaságban mi hasznosítható és mi nem, akkor hadd mondjam el: azt gondolom, hogy a társadalomtudományok, amelyek par excellence alkalmazott tudományok, hiszen eleve az adataikat empirikus módon a társadalomból veszik, és azt gondolom, hogy kötelességük visszafordítani a megkapott tudást a társadalom javára, ezt teszik is egyébként.

Azt gondolom, hogy akár a humán tudományokban is nyugodtan lehetne az alkalmazott tudományoknak sokkal nagyobb szerepet kapniuk. Ehhez is szemléletváltásra van szükség. Nálunk egy kicsit fordítva van, mint amikor azt halljuk, hogy az alapkutatásokat kell védeni az alkalmazott tudományokkal szemben, én úgy gondolom, hogy az alkalmazott tudományoknak a humán tudományokban is sokkal nagyobb presztízst kellene kapniuk, hiszen Nyugaton, az Egyesült Államokban, Kanadában, Nyugat-Európa bizonyos országaiban léteznek olyan alkalmazott humán tudományok, amelyekből nagy haszna van a társadalomnak. Akár a törvényszéki nyelvészetet mondhatnám itt, akár a művészet- és kultúrapszichológia, művészet- és kultúraszociológia eredményeit vagy akár egy Magyarországon is most lábra kapó új tudományág, a humán információtudomány eredményeit. Nyilvánvaló, hogy a humán tudományokat is lehet olyan irányba ösztönözni, hogy minél nagyobb szerepet kapjon az alkalmazott kutatás kutatásszinten is. Ahogy mondtam, semmiképpen nem az alapkutatások ellen szeretnék beszélni, de itt nagyon sokan beszéltek már az alapkutatások jelentőségéről és fontosságáról, ezekkel teljesen egyetértek.

Ami pedig a minőséget illeti, megint csak nagyon sokan vagyunk, akik mindig elmondjuk, hogy valóban sok az a bizonyos - mert elnök úr említette ezt a 72 felsőoktatási intézményt. Teljesen egyetértünk, hogy ez túl sok. De ha már létrejött, akkor nagyon nehéz őket úgy megszüntetni, hogy némelyikre rámutatunk, és azt mondjuk, hogy most akkor ezt bezárjuk meg azt bezárjuk, mert nyilvánvalóan azok, akik odajárnak, akik ott dolgoznak, nagyon elégedetlenek lennének, és nagyon nehéz azokat a kritériumokat megtalálni, amelyek alapján igazságosan megmondható, hogy melyiket lehetne bezárni és melyiket nem.

Azt is nagyon egészségtelennek találtam, találom, hogy sok olyan intézmény van, ahol nem helyi oktatói gárda, hanem innen-onnan utaztatott, úgynevezett intercity-professzorok, sokszor nem professzorok persze, de mondjuk, intercity-oktatók tartják az órákat. Nincs Magyarországon annyi oktató, kutató, amennyi felsőoktatási intézmény van, tehát amennyi el tudná látni ezt a 72 felsőoktatási intézményt. De éppen ezért kezdtünk el egy olyan folyamatot, amely megszünteti ezeket az egészségtelen állapotokat. Ezért kezdtük el azt, hogy az intercity-professzorok száma csökkenjen, és megpróbáltuk visszaszorítani a tavalyi felsőoktatási törvény módosításával a nagy számot.

Ezért szorgalmazzuk azt, a Szabad Demokraták Szövetsége nagyon szeretné, ha az Akadémiának vagy bármilyen magyar tudományos pályázatnak a zsűrije nemzetközi zsűri lenne, mert azt gondolom, hogy ez egy alapvető követelmény lehet. Kicsi ez az ország, és kevesen vagyunk sok területen. Ez persze megint nem minden területre vonatkozik, de nagyon egészséges verseny alakulhatna ki akkor, és nagyon sokat tennénk a minőség érdekében, azt gondolom, ha nemzetközi zsűrik bírálnák el akár az OTKA-pályázatokat, mindegyiket. Tudom, hogy ez némelyiknél már megvan, de hogy mindegyiknél így lenne ez.

Természetesen itt az együttműködésről is sokat beszéltek. Én is azt gondolom, hogy a magyar politikának és a magyar tudományos életnek messzemenő érdeke az, és elsősorban a magyar társadalomnak messzemenő érdeke, hogy együttműködjünk egymással. Ezért kérjük azt időnként, hogy olyan folyamatokban, amibe nincs beleszólásunk - helyesen, mondjuk a Magyar Akkreditációs Bizottság döntéseibe -, azt kérem, hogy ott is egy kicsit legyenek szigorúbbak, elnök úr. Például amikor olyan szakok jönnek létre az országban, mint a mezőgazdasági kommunikáció, amit én nyelvészként a traktorokkal való beszélgetésként tudok ebben elképzelni, mert egyébként azt gondolom, hogy ugyanarra van szükség, mint bármilyen más kommunikációban; amikor ilyen szakok jöhetnek létre, de nem jöhetnek ugyanakkor létre olyan szakok, és ez az ország versenyképességében már lényeges, amelyek Európában vagy az Egyesült Államokban bevett szakok, azért, mert eddig Magyarországon olyan nem volt, akkor azt gondolom, hogy bizony az akkreditációs bizottságnak is van még feladata, de ezeket a feladatokat nyilván együtt kell ellátnunk.

Még egyszer lezárásképpen szeretném én is megköszönni ezt az alapos jelentést, szeretném kérni a további együttműködést, és természetesen, ahogyan mondtam, támogatjuk a javaslatot.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Sándor Klára képviselő asszony. Megadom a szót Almássy Kornélnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja vezérszónokának. A kártyáját helyezze be a helyére, kedves képviselő úr, akkor működni fog. (Megtörténik.) Köszönöm szépen. Öné a szó, képviselő úr.

ALMÁSSY KORNÉL az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! A Magyar Demokrata Fórum nevében én is szeretném megköszönni ezt az igen színvonalas és őszinte jelentést, amit olvashattunk és amit tárgyalhat a Magyar Országgyűlés. A Magyar Demokrata Fórum úgy látja, hogy a kutatás-fejlesztés állapota, a tudomány állapota hűen tükrözi az ország gazdasági versenyképességét, és a kutatás-fejlesztés támogatása a gazdasági versenyképességünk növelésének a motorja is lehet egyben.

Ebben az anyagban nagyon őszinte képet kapunk a magyar tudomány helyzetéről, a magyar tudomány lehetőségeiről. Azt gondolom, hogy azok az eredmények, amelyeket ebben a jelentésben olvashatunk, annak tükrében, hogy a magyar gazdaság milyen problémákkal küzd, a magyar egyetemek, főiskolák, magyar kutatóintézetek milyen problémákkal küzdenek, ezeknek a számoknak, ezeknek az adatoknak és tényeknek a tükrében azok az eredmények, amelyeket a magyar tudomány, magyar tudományos élet, a Magyar Tudományos Akadémia tudott prezentálni, kiválóak, előremutatóak és támogatandók.

Nagyon örülök, hogy azokra a problémákra, amelyekre a jelentés fölhívta a figyelmet, itt az Országgyűlésben is hasonlóan reagáltak a képviselőtársaim.

(11.50)

Bízom benne, hogy azok a problémák, amelyek ebben a jelentésben megjelennek, a kormány figyelmét is föl fogják kelteni.

Én azért szépen sorra mennék a problémákon, mert azt gondolom, nem lehet ezt elégszer elmondani, hogy milyen fontos és milyen jelentős dolog lenne, ha a magyar kormányzat - a mindenkori magyar kormányzat, teszem hozzá - a kutatás-fejlesztésre nagyobb figyelmet fordítana, mert valóban, a kutatás-fejlesztés a gazdasági versenyképességünk nagy-nagy támogatója lenne, és főképpen egy olyan helyzetben, amikor Magyarország gazdasági növekedése egyszázalékos, akkor jó lenne elgondolkodni azon, hogy a kutatás-fejlesztésre nagyobb forrásokat és nagyobb energiákat kéne fordítani.

Kezdem először a K+F ráfordításokkal. Az Európai Unió átlagában ez 1,91-92 százalék, Magyarországon ez 0,8-0,9 között mozog, elérte már az egy százalékot is, tehát gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy 1 százalék körüli szinten mozog a GDP-arányos ráfordítás. Ez mindenképpen nagyon elszomorító az Unió átlagát tekintve. Magyarország hátul kullog. És volt ebben a jelentésben olyan adatsor és olyan táblázat, hogy nem a felzárkózó mezőnyben vagyunk, hanem egy olyan mezőnybe kezdünk kerülni a kutatás-fejlesztési ráfordítások tekintetében és az ország tudományos élete tekintetében, ami egyre inkább azt mutatja, hogy Magyarország leszakad az Európai Unió átlagához viszonyítva is.

Azt is tudjuk, hogy az Európai Uniónak is komoly kihívás a kutatás-fejlesztés támogatása, hiszen szeretnénk versenyképesek lenni Japánnal, az Egyesült Államokkal, de ehhez az is nagyon fontos, hogy az Európai Unión belül az újonnan csatlakozott országoknak a kutatás-fejlesztési támogatása, hozzájárulása is növekedjen. Azt gondolom, hogy ezeket az aggasztó számokat mindenképpen ki kell javítania a kormányzatnak.

Ami még nagyon érdekes ebben az anyagban, ami világosan mutatja, hogy Magyarországon a K+F ráfordításoknak a struktúrája sem megfelelő, hiszen miközben az Európai Unióban 54,5 százalékát az üzleti, vállalati szektor teszi ki a K+F ráfordításoknak, Magyarországon ez 39 százalék. Elismerem, hogy a kormányzat tett lépéseket annak érdekében, hiszen a GVOP-pályázatokon ezt láthattuk, hogy a vállalkozói szektort hozzuk helyzetbe a kutatás-fejlesztési támogatások odaítélésével, azonban azt gondoljuk, hogy itt nagyobb adókedvezményekre, nagyobb kormányzati inspirálásra lenne szükség arra vonatkozóan, hogy serkentsük a gazdaság vállalkozó kedvét, hogy fektessenek be a kutatás-fejlesztésbe. Magyarországon ez az arány teljesen fordított, és Magyarországon ma is inkább az egyetemek, főiskolák végeznek nagyobb részt a kutatás-fejlesztésben, mintsem a vállalati szektor. Azt hiszem, hogy adókedvezményekkel lehetne ezt serkenteni.

Nagyon jó dolog az innovációs hozzájárulás. Én néztem, a bizottsági vitában elhangzott az, hogy ezt egy sarcként fogják fel a vállalkozók. Szerintem nem sarcként fogják fel a vállalkozók, jó dolognak fogják föl az innovációs hozzájárulást, és örülök annak, hogy a kormányzat a nyári ellentmondó hírekkel és próbálkozásokkal szemben nem szüntette meg az innovációs hozzájárulást, mert azt gondoljuk, hogy ez lehet egy kapocs, egy első lépés ahhoz, hogy minél többet fordítsanak a vállalatok kutatás-fejlesztésre.

Az is kiderül ebből az anyagból, hogy az első ezer K+F vállalkozásból az Unióban mindösszesen három magyar cég van, kettő a három közül az EGIS Rt. és a Richter Rt., és inkább a gyógyszeripar az, ami húzza a magyar vállalkozások ráfordítását a K+F szektorba. Ezen túlmenően a kis- és középvállalkozások gyakorlatilag alig-alig jelentkeznek a K+F fejlesztések tekintetében, és sajnos a többi nagyvállalat sem vállal forrást és vállal lehetőséget abban, hogy a K+F vállalkozások tekintetében ráfordításokat eszközöljön.

Meggyőződésem, hogy ha a K+F támogatások a kormányzati oldalról is nyitott fülekre találnak, akkor összességében elmondható, hogy a magyar gazdaság versenyképességét tudjuk növelni.

Nagyon megdöbbentő az az adat, ami a szabadalmak számának az alacsony voltát jelzi Magyarországon. Itt is azt gondolom, hogy a kormányzatnak át kellene tekintenie azt, hogyan lehet könnyebbé és olcsóbbá tenni a szabadalmi bejelentéseket, mert sok vállalkozó, sok olyan ember, aki szeretne szabadalmaztatni egy terméket vagy egy gondolatot, nem tudja megtenni anyagi erőforrások hiányában.

Elhangzott a vitában az is, és a jelentésből is világosan kiderül, hogy aggasztó a műszaki és természettudományi friss diplomások alacsony száma. Ez valóban így van. Az MDF nevében én majdnem minden felszólalásomkor elmondom azt, amikor itt tandíjról vitatkozunk meg a felsőoktatási reformról, hogy igazából el kellene már mozdulni végre a műszaki és természettudományi helyek számának a növelésében. A kormányzat egy százalékkal növelte ezeknek a helyeknek a számát az elmúlt években, mindig elmondják, hogy növeltük a számukat, igen, egy százalékkal növelték az elmúlt években ezt a számot, miközben azért elhangzott, hogy persze kedvet is kéne csinálni a természettudományi meg műszaki képzéshez. Szerintem igenis lehetne informatikai képzésre hallgatót találni, műszaki területre lehetne hallgatót találni, és a természettudományi képzés nehezebb terület, de ott is meg lehetne találni ezeket az eszközöket. Egyetértek az előttem elhangzott mondatokkal, amit Sándor Klára képviselő asszony mondott, hogy valóban, a természettudományos képzést át kell alakítani.

Bízom abban, hogy ebben kialakul egy ötpárti konszenzus. Én is azt gondolom, hogy át kellene alakítani a természettudományos oktatást a közoktatásban, ez a közoktatás feladata. A kémia, fizika, biológia oktatása, és ha a földrajzot is ideveszem, akkor ez négy tárgy, igazából nem eleget tevő és nem jó arra, hogy idevonzzuk a hallgatókat a természettudományos területre. Valóban el kellene gondolkodni egy olyan átalakításon, ami már Nyugat-Európában sikeres tud lenni, hogy komplexen, integráltan oktassuk a természettudományos tárgyakat. Szerintem ezt az általános iskolában meg lehet tenni.

De ami viszont nem hangzott el a vitában, hogy ehhez bizony arra is szükség van, hogy a pedagógusképzésünket, a tanárképzésünket is átalakítsuk, mert ma sajnos nem vagyok arról meggyőződve, hogy olyan pedagógusok kerülnek ki a természettudományi képzésről, akik valójában el is tudják adni ezt a területet a hallgatóknak. Én magam egyébként majdnem elborzadtam a természettudományos képzéstől a gimnáziumban, nagyon-nagyon nehezen találtam rá arra a pályára, amire végül is rátaláltam, én magam mérnök vagyok. De valóban, hasonlóan Sándor Klára képviselő asszonyhoz, az utolsó pillanatban döntöttem én is - én fordítva döntöttem -, hogy nem történelem szakra és nem bölcsészterületre megyek, hanem mérnöki tanulmányokat fogok folytatni. És abban, hogy ez a döntés ilyen nehezen született meg, azt gondolom, bizony el kell mondanom, hogy bűnösek voltak azok a tanárok is, akik engem nem tudtak megfelelően inspirálni, hogy érdeklődjek a fizika vagy a kémia területén.

Azt hiszem, hogy a pedagógusképzésünket így is át kell alakítani, mert nagyon szükséges az, hogy élvezzenek a gyerekek egy kémiaórát, egy biológiaórát, és mondjuk, ne párhuzamosan vagy ne adj' isten, egy-két év múlva tanuljanak meg olyan dolgokat kémiából, amit már biológiából előbb megtanultak, és fordítva. Azt gondolom, ilyen jellegű átalakításra mindenképpen szükség van. Ez a közoktatás feladata.

De jó, hogy egyébként ebben az anyagban egy független köztestület mondta ki azt, hogy a természettudományos képzésre nagyobb energiát kell fordítani, és a természettudományos képzést bizony át kell alakítani. És akkor talán nem az lesz a vita, hogy elég-e az óraszám a kémiaórára meg a biológiaórára, hanem hogy van egy megfelelő, a XXI. századnak megfelelő kísérleti, informatikai háttérrel alátámasztott természettudományi képzés Magyarországon. Szerintem ez egy fontos dolog, és ezt a közoktatási reform során meg kell tenni.

Ami szintén elhangzik ebben az anyagban, és leírásra került, az a magyar pályázati rendszer, illetve az európai uniós pályázati forrásokhoz való hozzáférés. Valóban, a GVOP-pályázatok nagyon sikeresek voltak Magyarországon, azonban amin változtatni kell vagy amire oda kéne figyelni, az egyrészről az előfinanszírozás kérdése, hogy könnyebben, egyszerűbben hozzá lehessen jutni az előfinanszírozáshoz, másrészről pedig elképesztő és elborzasztó - legalábbis egy évvel ezelőtt még az volt, nem tudom, mennyiben változott - a pályázati elszámolások helyzete. Olyan bonyolult pályázati elszámolási rendszer van Magyarországon, ami egész egyszerűen követhetetlen, és nem hiszem, hogy ma egy akadémiai kutatóintézet vagy egy egyetemi kutatóintézet vagy egyetemi tanszék föl van arra készülve, hogy különböző pályázati adatlapokat, gazdasági számításokat készítsen el. És nagyon nehezen lehet lehívni ezeket a forrásokat.

Én magam megint csak személyes példát hozok, 2004-ben nyertünk a GVOP-pályázaton eszközbeszerzésre pénzt, ami nem egy bonyolult dolog, mert csak eszközt kell venni, nincs benne bérpótlék, nincs benne bértámogatás, tehát nem kell bérszámfejteni; egy eszköztámogatási pályázatot 2004-ben nyertünk, és 2007 áprilisában jutottunk hozzá a forrásokhoz. Ha a Budapesti Műszaki Egyetem, ahol én tanítok, nem olyan jól menő és gazdag egyetem, hogy meg tudja ezt finanszírozni, akkor csak 2007-ben jutottunk volna hozzá az eszközökhöz, amelyek már korántsem biztos, hogy olyan korszerű eszközök lettek volna 2007-ben, mint amikor 2004-ben mi ezt megpályáztuk.

Azt gondolom, ezen mindenképpen változtatni kell. És van olyan tanszék a Műegyetemen, és gondolom, más egyetemen is, amely még mindig nem jutott hozzá a teljes forráshoz a 2004-es, 2005-ös pályázatokból.

(12.00)

Biztos vagyok benne, hogy itt túl komplikáltan és túl komplexen vettük vagy értelmeztük az európai uniós elszámolási rendszert. Kérem az illetékeseket, hogy ezen gondolkodjanak el, mert elborzasztja egyébként a pályázókat, és én magam is kétszer vagy háromszor meg fogom gondolni, hogy újra pályázni fogok-e uniós forrásokra, ami pedig érdeke lehet minden egyetemnek, hogy minél több európai uniós forrást hozzunk a támogatási rendszerbe.

Amiről még mindenképpen szeretnék beszélni, az az utánpótlás kérdése, illetve a PhD-hallgatók kérdése, a fiatal kutatók ott-tartása az egyetemeken, főiskolákon. Azt hiszem, ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni a kutatásban, és valóban vonzóvá tudjuk tenni ezt a pályát, anyagi értelemben is vonzóvá kell tudni tennünk a kutatást. Mi azt várjuk el, hogy a kutatásban az egyetemeken és a főiskolákon, a kutatóintézetekben a legjobb képességű fiatalok maradjanak ott.

A doktori ösztöndíjak még úgy nagyjából rendben vannak - nyilván ez is növelésre szorulna -, de az már nagyon nincsen rendben, hogy három év doktori képzés után nem lehet megszerezni gyakorlatilag egy PhD-fokozatot. Nagyon nehéz megszerezni, nagyon kevés példa van arra, hogy három év után sikerül, legalábbis a műszaki és természettudományi területen az a jellemző adatsor, hogy inkább öt-hat év után tudnak egy PhD-fokozatot megszerezni a hallgatók. Így aztán sokan ki is kerülnek az egyetemekről, főiskolákról, és egészen más úton-módon próbálják megszerezni a PhD-fokozatukat.

Másrészről pedig, mondjuk, egy kezdő tanársegédnek, ha bruttó 150 ezer forintot keres, akkor nem biztos, hogy vonzó pálya ott maradni az egyetemen, miközben a piacon, a gazdaságban jóval többet, a dupláját, tripláját tudja megkeresni akár egypár év múlva annak a végzettségének megfelelően, amit megszerzett. Énszerintem ezen mindenképpen el kéne gondolkodni. Ugyan vannak különböző ösztöndíjak, de ezeknek az ösztöndíjaknak a lehetősége nagyon kevés. Itt fontos lenne a gazdaság szereplőinek és az egyetemeknek, főiskoláknak, az állami szektornak az együttműködése. Megint csak azt tudom mondani, hogy ha erre adókedvezményeket nyújtana a kormány, ha van egy gazdasági szereplő, aki fölvállalja, hogy fizeti egy állami egyetemen vagy főiskolán dolgozó kutatónak a bérét, akkor bizony ehhez lehessen kapni adókedvezményeket.

Németországban erre jó példák vannak, Németországban az egyetemeken, a kutatóintézetekben csak néhány dolgozónak a bérét adja az egyetem vagy a kutatóintézet, és a bérek egy jó részét egyrészt pályázati forrásból, másrészt a gazdasági szereplők együttműködése által tudják megteremteni, de ehhez az állam - a tartományi kormányzat vagy a német állam - bizony adókedvezményeket nyújt. Magyarországon is ezen el kéne gondolkodni, mert nem lehet egzisztenciát és családot alapítani bruttó 150-160 ezer forintos keresetekre, így nem lehet ott tartani a fiatal kutatókat.

Nyilvánvalóan magának a PhD-fokozatszerzésnek meg egyáltalán az egyetemi karrierlehetőségnek vagy egy kutatóintézeti karrierlehetőségnek is a helyzetét át kéne tekinteni, mert mindenképpen vonzóvá kell tennünk ezt a pályát, és fontos, hogy minél több fiatal, minél több tehetség Magyarországon boldoguljon, és Magyarországon kerüljön be az egyetemekre és kutatóintézetekbe. Nyilvánvalóan a nemzetközi egyetemeken, külföldi egyetemeken oktató fiatalokat, fiatal kutatókat pedig vissza kell hozni Magyarországra. Az MDF-nek a középosztály 13 pontjában elmondottak alapján erre fontos javaslatai voltak, mi ezt miniszterelnök úrral megvitattuk. Várjuk azt, hogy erre reakció szülessen, és várjuk azt, hogy tényleg vissza tudjuk hozni Magyarországra a tehetséges fiatal kutatókat.

Végezetül amiről még szeretnék beszélni, hogy fontosnak érzem és jó lenne, ha a kormányzat erre vonatkozóan szintén támogatást nyújtana és kommunikálná, hogy mit gondol az európai uniós neutronkutató központról, mert például azon túlmenően, hogy egy napirend előtti fölszólalásban az Európai Innovációs és Technológiai Központ idehozataláról beszéltem, legalább ilyen fontosnak tartom, hogy ez a debreceni projekt megvalósuljon. Ami ha megvalósulna - ez egy hosszú távú projekt, 2009 tájékán kéne elkezdeni a kutatóközpont felállítását, és ha jól tudom, Svédország és Spanyolország is vetélytársunk ebben -, akkor egyrészt Debrecenben és abban a térségben meg szerintem egyébként Nagyváradon is munkahelyeket lehetne teremteni, és több ezer diplomás mérnökre, kutatóra lenne szükség egyrészt Magyarországról, másrészt pedig Európa minden részéből, és Magyarország lehetne ennek a központja. Ebben a tekintetben nagyon fontos lenne, ha a kormányzat lépéseket tenne.

Magyarországon azt is egyértelművé kéne tenni - és ebben az Akadémiának fontos szerepe van, és látom is egyébként a törekvéseket -, hogy a tudomány, a kutatás-fejlesztés nem valami távol lévő, a mindennapoktól távol lévő dolog, nem néhány professzor kémcsővel a kezében próbál valamit kutatni: a kutatás-fejlesztés munkahelyeket teremt. Munkahelyeket teremt, a legjobb tudást hozza az országba, és komoly gazdasági erőforrást jelenthet egy országnak, ha a kutatás-fejlesztésre fordít. Azt gondolom, hogy ez a mi közös felelősségünk, a Magyar Országgyűlés felelőssége, az Akadémia felelőssége és a kormányzat felelőssége is az, hogy fölvállalja a kutatás-fejlesztés támogatását.

Végül hadd idézzem akadémiai elnök úrnak a bizottsági ülésen elhangzott idézetét, amit egy írországi jegyzőkönyvből és szaklapból vett ki, amit az Írországban lefolytatott hasonló vita kapcsán mondtak az ír professzorok. "Ez az utolsó lehetőségünk; a kormány eddig csak pofázott, most kell elköteleznie magát, különben Írország lassan meg fog halni, és nem marad más belőle, mint a multinacionális ipari világ egyik telephelye." Azt gondolom, hogy Magyarországon is hasonló elgondolásnak kéne végigmennie a kormányzatban és minden politikusban is, hogy támogassuk a kutatás-fejlesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Almássy Kornél képviselő úr.

A vezérszónoki felszólalások végére értünk. A beszámolók és a határozati javaslat együttes általános vitáját elnapolom, folytatására és lezárására 17 óra 30 perctől kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi döntésünknek megfelelően most áttérünk a népszavazással kapcsolatos törvényjavaslatok együttes vitájára.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik tehát a 2008. évi március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint a 2008. évi március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat együttes, összevont általános és részletes vitája. A kormány előterjesztését T/5191. sorszámon, Orbán Viktor, Fidesz, Semjén Zsolt, KDNP, valamint Mikola István, Pokorni Zoltán és Varga Mihály, Fidesz, képviselők önálló indítványát pedig T/5190. sorszámon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Először az előterjesztői expozékra kerül sor. A kormány jelezte, hogy az általa benyújtott törvényjavaslatot két miniszter ismerteti a rendelkezésre álló 20 perces időkeretben.

Először megadom a szót Horváth Ágnes egészségügyi miniszter asszonynak. Öné a szó, miniszter asszony.