Felszólalás adatai

Jól látható, hogy amikor azt mondjuk, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy semmilyen, akkor mire gondolunk. Mi volt az az eszme, mi volt az az erkölcsiség, amely mindkét kilengéstől megpróbálta Európát megvédeni, és a mindkettő által kitaszítottaknak próbált menedéket nyújtani? Apor Vilmos is volt, hogy Gyulán, volt, hogy Győrben, volt, hogy szerzetesházban, volt, hogy kórházban, volt, hogy püspökvárban, mindenféle helyen mentette azokat, akik éppen üldöztetést szenvedtek abban a pillanatban.

Tehát nyilvánvalóan ez már a családi neveltetésből is adódott, hiszen mind édesapja, mind édesanyja kiváló ember volt. Báró Apor Gábor államtitkár volt az édesapja, ő mondta el, neki volt a jelmondata, hogy "felejtsük el önmagunkat másokért". Úgy gondolom, hogy ez ma is minden állami vezető vagy parlamenti képviselő számára politikusként fontos jelmondat lehet. De édesanyja, Pálffy Fidélia is azt tanította neki, hogy ha az ember válaszút elé kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út.

Így nevelkedett tehát Apor Vilmos, és a XX. században nem csak ő volt az, aki mindnyájunk számára példakép lehet, ugyanígy 120 éves évfordulója van Mindszenty József születésének, Mindszenty-emlékév is van idén. De ugyanígy nehéz időkben hirdették az igazságot és álltak ki az emberek mellett és az igazság mellett: Márton Áron erdélyi püspök, Scheffler János szatmári püspök, boldog Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök, boldog Meszlényi Zoltán esztergomi, boldog Romzsa Tódor és Orosz Péter munkácsi görög katolikus püspökök vagy éppen Ravasz László református püspökként vagy Ordass Lajos evangélikus püspökként.

Sokan voltak tehát, akik példaképek lehetnek mindnyájunk számára, és a XX. században kiálltak a magyarokért, pontosan azért, mert erős volt a keresztény hitük, erős volt a keresztény meggyőződésük, és ez a hit volt az, ami őket szembe tudta fordítani a legembertelenebb rendszerekkel is.

Végül engedjék meg, hogy két gondolatot idézzek tőle, amelyet már utolsó perceiben mondott, egyrészről, amikor már tudta, hogy közel a vég, megkérdezte, hogy a püspökvárban megmenekültek-e azok, akiket védett saját testével is, és amikor igenlő választ kapott, csak ennyit mondott: "Köszönöm a Jóistennek, hogy elfogadta áldozatomat." Utolsó szavai pedig hasonlóak voltak: "Felajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját bűneimért, de felajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az egyház ellen tesznek. Felajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!"

Köszönöm szépen. (Taps.)