Felszólalás adatai

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kezemben tartom azt a könyvet, amit önök is a mai nap folyamán megkaptak, Magyary Zoltán 1923-ban írt könyvét a magyar állam költségvetési jogáról. Én egy héttel ezelőtt is láttam ezt a könyvet, amit az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottsága adott ki Nyikos László elnök úr kezdeményezésére. Ha ezt fellapozzák, és megnézik Magyary Zoltán előszavának első mondatát, akkor azt a mondatot fogják látni, hogy "a közigazgatás feladata a cselekvés".

A közigazgatás csúcsán a kormány van, a kormány a parlamenti többséggel együttműködve cselekszik. Ezt még önök sem vitatják el. Ha mást nem rónak fel pozitívumnak, akkor legalább azt lássák, hogy ez a kormány cselekedni akar. A parlamenti többség, az előző időszak parlamenti többsége és a kormány is elszokott a cselekvéstől, és egy kicsit az ország közvéleményét is elszoktatták a cselekvéstől. Valahogy az emberek is mintha azt a fajta tespedtséget, amit a politika diktált, valamilyen módon elfogadták volna látszatra. Remélem, hogy ez csak az emberek egy kisebbségére igaz, azok, akik most is értetlenül nézik azt a cselekvési lendületet, amit ez a kormány és ez a parlamenti többség képvisel. Az emberek többségére ez egészen biztos, hogy nem igaz, sőt a többség a cselekvést várja el tőlünk. Ezt bizonyítja az a két választási győzelem, amit a tavaszi országgyűlési választások és az önkormányzati választások eredménye bizonyít. Azt is mondhatnánk, hogy a választók többsége, az a hárommillió szavazó, aki minket a parlamentbe juttatott és nekünk többséget adott, egyszerűen elvárja tőlünk a cselekvést. Azt is mondja ez a parlamenti többség, ez a választói akarat, hogy az az út, amit eddig jártunk, járhatatlan, és valami mást kell követnie az új kormánynak.

Amikor egy ország költségvetését megtervezzük - és ez ma már itt szóba került -, akkor legalább két évet vissza kell tekintenünk, és két évet előre is néznünk. Amikor két évet visszatekintünk a 2011-es költségvetéshez képest, amit most itt megalkotni készülünk, akkor ismerjük a 2009-es év zárszámadás tényadatait most már törvénybe öntve, és az év vége felé járva, 2010 vége felé járva már többé-kevésbé megbecsülhetjük azt is, hogy a 2010-es évet hogyan fogjuk zárni. S nyilvánvalóan minden költségvetés két évre előretekintést is tartalmaz, így ez a költségvetés is.

Amit eddig elmondtam, azok csak a költségvetés technikájának a kérdései; hogy ilyen szempontból az előző két év költségvetéséhez kötve vagyunk, ez természetes. A nagyobb baj, hogy kötve vagyunk ahhoz is, amit önök, tisztelt szocialista képviselők, nyolc év alatt költségvetés kapcsán a parlamentben műveltek a magyar költségvetéssel és a magyar gazdasággal. Ezt a nyolc év költségvetését vagy ezeket a költségvetéseket nem tudjuk meg nem történtté tenni, ezért nem csináljuk sajnos azt, amit akarunk, vagy nem csináljuk olyan gyorsan azt, amit egyébként akarnánk, vagy amivel a mi választóink felhatalmaztak minket. Kötve vagyunk a múltunkhoz.

Ha ezt a múltat, ezt a nyolcéves múltat akarom leírni, akkor ezt két részre oszthatnám, és azt mondhatnám, hogy 2002-től 2006-ig volt egy olyan költségvetési politikájuk önöknek, tisztelt szocialista képviselők, ami mindent a hitelfelvételeikre épített. Kihasználták a világgazdaság akkori pénzbőségét, hogy mindenre volt pénz, mindenre meg az ellenkezőjére is. Hitelfelvételekkel mindent fedezni tudtak, jóléti kiadásokat finanszíroztak, rosszul megalkotott infrastrukturális beruházásokat finanszíroztak, és jutott jócskán pénz az önök klientúrájának éltetésére is. 2006-tól kezdve ez a hitelfelvételekre épülő költségvetési politika már nem volt folytatható, ekkor önök elővették a régi, jól bevált fegyvert: jött a megszorítások időszaka. Amikor önök megszorítanak, akkor mindig egy jövedelemtulajdonos réteget biztosan megtalálnak, ezek a magyar emberek mint jövedelemtulajdonosok, és a Magyarországon működő vállalkozók mint jövedelemtulajdonosok.

A választók azt mondták számunkra, hogy ez az út járhatatlan, valami mást keressünk. Megszorítani mi nem akartunk, ezt elég világosan rögzítettük a választási kampányban. Azt is elmondtuk, hogy ezeknek a megszorításoknak az eredményeit ma mindenki érzékeli. Ha ezt néhány tényadattal érzékeltetni akarnám, akkor a megszorítások politikájának és a hitelfelvételek politikájának a következménye az a 20 ezer milliárdos adósság, amely mindannyiunk vállát nyomja. Ahogy a miniszterelnök úr fogalmazott, minden választó, és nem csak választó, kisded és aggastyán nyakára kétmillió forint adósságteher nehezedik.

A gazdaság mélyrepülése következett be 2008 végén, a GDP növekedése mínusz 6,3 százalék volt, tehát negatív növekedésről beszélhetünk, egy év múlva is ez még mínusz 0,1 százalék volt. Az idei év végére, 2010 végére jó, ha ez a növekedés eléri az 1 százalékot, és azt reméljük, hogy a 2011-es költségvetésben megalapozottan kalkulálunk azzal, hogy 3 százalékkal fog növekedni a magyar gazdaság. Hogy miért gondoljuk ezt megalapozottnak, erről majd a későbbiek során még érvelni fogok.

De ha még jellemezni akarnám azt, hogy az önök politikájának szintén mi az eredménye, akkor azt is mondhatnám, hogy hárommillió ember van ma az országban, akik vagy a létminimumon, vagy a létminimum közelében élnek, teljesen kilátástalan körülmények között. Az ország demográfiai katasztrófahelyzetben van. Ez igaz egész Európára, de Magyarország az európai országok közül is az egyik olyan ország, aminek a demográfiai mutatói a legelkeserítőbbek. A fiatalok helyzete kilátástalan, csak az elvándorlásban gondolkodnak. Az előző miniszterelnök persze ehhez biztatást is adott számukra. Mi azt gondoljuk, hogy nekik, a fiataloknak is Magyarországon kell életfeltételeket biztosítanunk.

Szintén jellemzője volt az önök politikájának az a nagyfokú bizalomvesztés, amit a piacok tükröztek a magyar gazdasággal szemben, és a legtragikusabb az, hogy 2008. október 9-ére egy államcsőd közeli helyzetbe jutott a magyar gazdaság. Minden ilyen megszólalásomban felidézem ezt önöknek, ha nem is tetszik Varga képviselő úrnak, hogy ezt az október 9-ei napot azóta is fekete csütörtökként emlegeti a magyar gazdaságpolitika. Ekkor szembesült először Magyarország azzal, hogy a bizalomvesztés olyan fokú, hogy a külföldi piacok, a külföldi hitelezők bármilyen nagy kamatfelár ellenében nem jegyzik le a magyar államkötvényeket. Ha ezt a helyzetet nem tudták volna önök valamilyen módon kezelni, akkor beállt volna az államcsőd. Ezt önök akkor sem vitatták, amikor ezeket a napokat éltük, bár egy darabig megpróbálták elfedni ezeket a tényeket.

Az államcsődöt, ugye, azzal lehetett elkerülni, hogy az Európai Unió és az IMF rendkívüli hitelekkel segítette az országot ebben a kilátástalan helyzetben, de ezeknek a hiteleknek már feltételei voltak. Addig csak úgy adtak hitelt, hogy azt csinálhattak önök velük, amit akartak, de ezeket már feltételekhez támasztották. Sőt, azt a szégyent is lenyelették még önökkel, hogy jogszabályban, egy kormányrendeletben rögzítsék azt, hogy a magyar állam és az Európai Unió között egy ilyen megállapodás jön létre, és ebből a kormányrendeletből adódóan a mindenkori költségvetésnek milyen lépéseket kell a parlamentben megtervezni azért, hogy a megfelelő hitelmennyiséget ebből az alapból lehívhassák.

(20.10)

Azt kell ezzel mondanom, és ezt semmilyen gazdaságpolitikus nem vitatja, hogy ezzel gyakorlatilag Magyarország elveszítette gazdasági szuverenitását. Addig, amíg egy európai uniós országban természetes az, hogy az Európai Uniónak, egy közösségnek vagyunk tagjai, ahol minden ország önálló gazdaságpolitikát folytat, de nyilvánvalóan nem lehet, hogy ez a gazdaságpolitika 27-felé szerteszaladjon, ezért ezeket a gazdaságpolitikákat az európai intézményrendszer, ha úgy tetszik, integrálja és összehangolja a normális országok esetében. Mi, akik hitelteleneknek bizonyultunk, nekünk megmondják, hogy mit kell tennünk, tehát mi nem összehangoljuk a gazdaságpolitikánkat, hanem megtesszük azt, amit az Európai Unió és az IMF elvár tőlünk.

Ez volt a tegnap, ebből a helyzetből kívánunk szabadulni. És nemcsak kívánunk szabadulni, hanem ez a választók elvárása is. A választók bölcsek voltak akkor, amikor kétharmados többséget biztosítottak az új kormánynak, mert azt már meggyőződéssel látom, hogy ha nem lenne kétharmados többségünk, akkor ugyanaz a dagonya menne tovább, amit önök nyolc éven keresztül a gazdaságpolitika kapcsán érvényesítettek. Ez a példátlan választói felhatalmazás ad számunkra lehetőséget arra, hogy rövid idő alatt gyorsan, néhány hét alatt olyan adóintézkedéseket hozzunk, ami a kilábalás lehetőségét megteremti. Lehet szidni ezeket a rendkívüli adóintézkedéseket, válságadókat, amiket mi meghozni kényszerültünk. Nem azért, mert boldogok vagyunk attól, hogy ilyeneket tehetünk, hanem mert meghozni kényszerültünk ezeket az adókat. Ahogy Matolcsy miniszter úr fogalmazott különböző konferenciákon, tényleg brutális mértékű adók ezek bizonyos szektorokban, de ezek a nagyon nagy arányú adók, amit a kétharmados többség bevezetni volt kénytelen, és egyébként tudott bevezetni, teremti meg számunkra annak lehetőségét, hogy elmozduljunk arról a gazdasági mélypontról és holtpontról, ahová önök, tisztelt szocialista képviselők, juttatták ezt az országot a költségvetésen keresztül.

Ha, most már a költségvetésre térve, azt vizsgáljuk, hogy milyen célok fogalmazódnak meg ebben a költségvetésben, vagy mik azok a főbb nézőpontok, amelyek átjátsszák az egész költségvetést, akkor három dolgot említenék meg. Amikor költségvetésről beszélek, akkor természetesen a költségvetést megalapozó adótörvényeket is magam előtt látom. Az egyik egy átlátható adórendszer és egy átlátható adórendszeren keresztül a bizalom megteremtése a belföldi adóalanyok irányában és a külföldi hitelezőkkel szemben. Ez az adórendszer, amit húsz éve toldozunk-foldozunk, amellett, hogy már fenntarthatatlan volt, azért is bizalomvesztő volt, mert csak adószakértők tömkelege volt képes eligazodni ebben a dzsungelben. Ennek leegyszerűsítése mindenképp indokolt volt, és azt gondolom, hogy az egyszerűbb és átláthatóbb adórendszer a bizalom visszaállításának is az egyik metszete.

A másik, ami a költségvetésünket minden szempontból áthatja, a munka becsületének visszaállítása, és mindenáron, erőltetett módon munkahelyek létrehozásának ösztönzése, a harmadik ilyen fontos szempont pedig a családok helyzetének megerősítése és a családokon belül is elsősorban a gyermeket nevelő családok pozícióinak javítása. Aki gyermeket nevel, az a jövőért vállal kötelezettséget, és ezt a mindenkori költségvetésnek el kell ismernie. Nem négy éven keresztül, nem ennek a kormánynak az időszakában, hanem azt reméljük, hogy hosszú távon is, és ezért valamilyen módon ennek megjelenítése az alkotmányban is indokolt.

Ha azt nézem, és azt villantom fel önöknek, hogy ha úgy tetszik, milyen nagy számokra, makroszámokra épít a költségvetés tervezete, akkor a következőt kell megemlítenem önöknek. Egyrészt már beszéltem arról, és majd még érvelni fogok amellett is, hogy miért kalkulálhatunk megalapozottan egy 3 százalékos növekedés mellett. Azt is reméljük, hogy az infláció tovább fog csökkenni, a tervezet 3,5 százalékos inflációval számol. Azt reméljük, hogy a háztartások fogyasztása végre növekedni fog, mintegy 2,6 százalékot prognosztizálunk. Azt is reméljük, hogy a beruházások tovább erősödnek, és a következő évi költségvetésben egy 7 százalékot közelítő beruházási bővülésnövekedéssel számolunk. A Mercedes beruházása, az Opel beruházása, az Audi beruházása, hogy csak a legnagyobbakat említsem meg önöknek, erre okot is adnak. Azt is tudjuk, és persze kalkulálunk is ezzel, hogy a beruházások növekedése az importot is ösztönözni fogja, és a beruházások egy részének erős importvonzata van. Ez persze rontani fogja valamilyen mértékben a folyó fizetési mérleget, de ezt a folyó fizetésimérleg-romlást is ellensúlyozni fogja a tőkemérleg aktívuma, főleg, ha ebbe az EU-transzfereket is beleszámítjuk.

A központi költségvetés mint az államháztartás legnagyobb fejezete, 16 996 milliárd forint kiadással kalkulál és 16 197 milliárd forint bevétellel. A hiány ennek megfelelően, ezt még megemlítem, 789,8 milliárd forint. A pénzforgalmi hiány 2,8 százalékra van kalibrálva, az eredményszemléletű hiány 2,94 százalékkal kalkulál. Ezek a számok azért fontosak, mert végre 3 százalék alá kerülünk, és ezzel teljesítjük ilyen szempontból a maastrichti hiánymutatót. Kevés európai uniós tagállam lesz, akik a 2011-es költségvetésükben a 3 százalékos hiánymutatót teljesíteni tudják. Ez azért is volt már nagyon ildomos, és azért is helyeselhető, mert köztudott, hogy az önök költségvetési politikájának eredményeként 2004 óta vagyunk túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt. Ezen a fajta szégyenen, hogy ilyen hosszú ideig leckéztet minket az Európai Unió, példátlanul hosszú időszak az európai uniós tagállamok életében, mindenképpen túl kell lépnünk, mert az ilyen országok hiteltelenek, az ilyen országok piaci bizalomvesztést szenvednek el, a piac értékítélete negatív az ilyen országokkal szemben.

Ha az alapok költségvetését emelem ide, akkor azt mondhatom, hogy az egészségügyi alap 98,2 milliárd forintos hiánnyal kalkulál. A nyugdíjalap, és erről azért beszéljünk bátran egy kicsit többet, 3085 milliárdot kíván költeni, és ennyi is lesz a bevétele, ennélfogva egyensúlyban lesz a nyugdíjalap. És persze, ennek az egyensúlyát azzal tudjuk megteremteni, hogy a nyugdíjrendszert átalakítjuk. Ez egy olyan téma, amiről mi nyugodtan beszélünk, mert azt a teljesen torz és hamis nyugdíjrendszert, azt a hárompilléres nyugdíjrendszert, amit önök kialakítottak, és amit az IMF Kelet-Közép-Európára, ha úgy tetszik, ráoktrojált, az, mára mindannyiunk számára világos, hogy nem váltotta be a reményeket.

Ez a kötelezőnek mondott magán-nyugdíjbiztosítási alap, ami a rendszer második pillérét jelenti, csak akkor működőképes, ha a központi költségvetés az állami nyugdíjalapban keletkező sok száz milliárdos hiányt kipótolja. Azok, akik nem érintettek a kötelező magánnyugdíjalapban, persze kétkedve nézik azt, hogy néhányan, akik ennek a rendszernek részesei vagyunk, ott hogyan forgatjuk a pénzünket, annak reményében, hogy egyszer magasabb legyen a nyugdíjunk. De akik ebben nem érintettek, gyakorlatilag a költségvetési adóforintjaikon keresztül az állami nyugdíjalap kipótlásával tartják egyensúlyban ezt a rendszert. Ezért Matolcsy miniszter úrnak igaza volt, amikor itt a parlamentben azt mondta, hogy ez a legkevésbé egy magánalap, sokkal inkább kötelező, bizonyos korosztályok számára aztán abszolút kötelező volt, de valójában ez is egy félállami alap vagy az első alapot kiegészítő állami alap.

Ezt a rendszert akarjuk ésszerűsíteni, nyilvánvalóan az öngondoskodás eszméjét nem félretolva és kidobva, erre szükség lesz. Azt gondolom, a rendszert úgy kell alakítani, hogy egy állami nyugdíjalap mellett maradjon továbbra is, sőt az elkövetkezendő időszakban gondolkodni kell azon is, hogy hogyan lehet ösztönözni a megtakarításokat egy valódi önkéntes nyugdíjalapon keresztül, ami most a harmadik alapot jelenti mindannyiunk számára.

Beszéljünk nyíltan arról, hogy miért nem váltotta be ez a kötelező magán-nyugdíjpénztári alap a várakozásokat. Itt csak egyetlen tényadatot ismertetek önökkel, hogy alig 1 százaléknyi reálhozamot produkált ez az alap az elmúlt több mint egy évtizedben, viszont nagyon sokba került ennek az alapnak a működtetése. A Magyar Hírlapban nemrég olvastam erről egy eszmefuttatást, és ezt itt a parlamentben valamelyik este el is mondtam önöknek. Itt csak megemlítem azt, hogy nemzetközi összehasonlításban ennek a második pillérnek a menedzsmentköltségei évi 12 milliárd forinttal haladják meg, mondjuk, a nyugat-európai ilyen típusú alapok költségvetéseit.

(20.20)

Ez azt jelenti, hogy 18 év alatt az a menedzsment, aki működteti ezt a rendszert, és a menedzsment mögött lévő partnerszervezetek mintegy 200 milliárd forinttal gazdagították önmagukat, és 200 milliárd forinttól fosztották meg azokat, akik a kötelező magánpénztárban tagként részt vesznek. Ennek a rendszernek az újragondolásával a jövőre vonatkozóan az indokolatlan menedzsmentköltségeket megtakaríthatjuk magunknak azzal, hogy az állami nyugdíjalapot fogjuk erősíteni.

Az állam 110 milliárd forintos hiánnyal tervezi meg az önkormányzatok költségvetését. Elhangzott a szocialista képviselők megszólalásában, hogy az állam az önhiki rendszerét eltörli. Ez persze nem igaz. A költségvetésben az van, hogy azt a három kicsi tételt, amely az önkormányzatok normatív ellátáson felüli gazdálkodását segítette, az állam valóban összevonja, és ezeknek a forrásoknak a működését újragondolja. Megalapozottan kell arra gondolnunk, hogy ilyen típusú összegekre szükség van, mert sok önkormányzat kerül önhibáján kívül hátrányos helyzetbe, ezért az ilyenfajta forrásokról a költségvetés nem mondhat le.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a költségvetésnek mi az alapvető célja, akkor azt mondhatnám, hogy a gazdasági növekedés beindítása, ennek eszközeként a foglalkoztatás növelését látjuk, és mindezt úgy akarjuk megteremteni, hogy a költségvetés stabilitását semmi ne veszélyeztesse. Beszéltem már erről, most csak újra megemlítem, hogy minden módon tartani akarjuk - és tartani is fogjuk - 2010-ben az államháztartás 3,8 százalékos hiánycélját, és 2014-ben eredményszemléletű hiányként 2,94 százalékkal kalkulálunk. Ezeket a hiánycélokat nyilvánvalóan csak úgy tudjuk tartani, hogy különadókkal, rendkívüli adókkal operálva teremtjük meg ennek a feltételeit.

Matolcsy miniszter úr azt mondta, újra azzal szembesült a parlament, a parlamenti többség, a kormány, amikor megörökölte az államkasszát, hogy önök újra csaltak. Mivel miniszter úr keményen fogalmazott, én úriemberként elmondhatom azt, hogy önök újra rosszul számoltak a 2010-es költségvetés során is, nagyon rosszul számoltak. Miniszter úr elmondta a súlyos milliárdokat, amelyek behajtása nélkül a hiánycélokat tartani nem tudtuk volna. Én itt csak megemlítem, hogy mintegy 120 milliárd forint költségvetési tételt zárolt az új kormány, több mint 180 milliárd forint bankadót vetett ki, durván 160 milliárd forint az, amit az energiaszektor a nyakába kap - bocsánat ezért a kifejezésért -, valamint a távközlés és a kereskedelmi ellátás.

Idetartozik az is, amiről már beszéltem, hogy 14 hónapon át a magánnyugdíjpénztárba szánt forrásokat az állami nyugdíjkasszába fogjuk irányítani. Ez két hónapon keresztül kétszer 30 milliárd forint, majd a jövő év teljes egészében 360 milliárd forint. És azzal is kalkulálunk, hogy olyan feltételeket tudunk fogni felkínálni a ma még magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy ők át fogják hozni a megtakarításaikat az állami nyugdíjalapba. Itt óvatos becsléssel kalkulálunk: 530 milliárd az, amit behoznánk a nyugdíjrendszer finanszírozásába. Megjegyzem, ez az alap ma már 300 milliárd forinttal rendelkezik. Ha ennél többet hoznak vissza az állami rendszerbe - én egyébként azt gondolom, hogy jóval többet fognak visszahozni -, akkor ezt nem folyó kiadások finanszírozására fogjuk fordítani, hanem az államadósság csökkentésére fogjuk ezeket a tételeket költeni.

Ezek a számok azért fontosak, mert mi is tudjuk azt, hogy ezekkel csak átmenetileg operálhatunk, és nincs szándékunk arra, hogy hosszú távon terheljük a magyar gazdaság bizonyos szereplőit ezekkel a súlyos adókkal, mert hosszú távon ezek az adók versenytorzítók. Azonban azt merjük kimondani, hogy olyan szektorokat terheltünk többletadókkal - bankok, energiaszektor, távközlés, kereskedelem -, amelyek még a válság idején is, amit mindenki megérzett, jócskán gazdagodtak, ezért azt gondoljuk, eljön a pillanat, hogy a közös teherviselésből akkor, amikor rendkívüli intézkedések meghozatalára kényszerül a kormány, nekik többet kell vállalniuk, hisz a magánemberek, a normál vállalkozói világ vitte eddig a terhek jó részét, s most ebből ezek a szektorok is részesülni fognak.

A költségvetés bevételi oldalán láthatják azokat a bevételi többleteket, amiket különadókkal szerzünk be, de legalább ilyen fontos - a mi nézőpontunkból talán még fontosabb - az is, hogy 16 százalékos egykulcsos adót vezetünk be, ami egy átlátható rendszert fog biztosítani, és azt fogja eredményezni, hogy az emberek érdekeltek lesznek abban, hogy a normál gazdaságban dolgozzanak, ne kényszerüljenek a szürke- vagy feketegazdaságba, hisz elviselhető adóterheket kell teljesíteniük. S azt is reméljük, hogy ezt az elvárható adómértéket meg fogják fizetni. Aki többet fog keresni, az több adót fog fizetni, aki tízszer többet keres, az tízszer több adót fizet. Azt gondolom, ez egy igazságos és átlátható rendszert fog eredményezni.

Nyugodtan mondjuk ki, még ha ezt önök el is akarják vitatni, hogy ez egy soha nem látott mértékű adócsökkentést eredményez a személyi jövedelemadó rendszerében, 300 milliárd forintot tart a családoknál, és elsősorban is a gyermeket nevelő családoknál. Amikor önök azzal érvelnek, hogy nincs adócsökkentés, akkor persze odateszik mellé a különadók rendszerét, amit kényszerből hoztunk meg és csak átmenetileg fogunk működtetni. Ez a rendszer a családok támogatása, a gyermeknevelés támogatása egy hosszú távon működő rendszerhez. Merjük felvállalni, hogy ez egy példátlan adócsökkentés; kereszténydemokrata nézőpontból pedig az adótörvények és a költségvetés legmarkánsabb jegye. Nyugodtan legyünk erre büszkék!

Az a baj, hogy késve lépjük meg ezeket a lépéseket. Kelet-közép-európai versenytársaink már rég ezt a szisztémát alkalmazzák, de mivel önök képtelenek voltak ezen az úton elindulni, ezért azt a versenyhátrányt, amit eddig elszenvedtünk a kelet-közép-európai versenytársainkkal szemben, egy huszáros ugrással, egy lendületes cselekvéssel versenyelőnnyé akarjuk változtatni.

Vádként elhangzik, célként ugyan kitűzhetjük, hogy tíz év alatt 1 millió munkahelyet akarunk létesíteni, de ez a költségvetés semmit nem tesz azért, hogy ezek a munkahelyek létrejöjjenek - fogalmaznak elsősorban szocialista képviselőtársaink. Mondanék néhány adatot azért, hogy ez miért nincs így. Egyrészt már sokat beszéltünk arról, hogy 10 százalékra csökkentjük a társasági jövedelemadót 500 millióig, de a következő évben ezt növelni fogjuk. Ez egy olyan alacsony adókulcs, ami már a magyarországi adóparadicsom képét is előrevetíti, aminek ilyen szempontból én örülök. A 10 százalékos társasági jövedelemadó nyilvánvalóan megtakarításokat jelent a vállalkozásoknál, amit munkahelyek létesítésére fognak használni.

S mi azt az adóklímát, amit létrehozunk, konkrét lépésekkel ösztönözni is fogjuk. A legfontosabb az új Széchenyi-terv. 1124 milliárd forintot fogunk a gazdaság irányában hét programon keresztül felkínálni a vállalkozásoknak, hogy munkahelyeket létesíthessenek: gyógyító Magyarország, egészségfejlesztés, megújuló Magyarország a zöldgazdaság fejlesztésére, otthonteremtés, vállalkozások fejlesztése, üzleti környezet fejlesztése, tudomány, innováció, növekedés, a foglalkoztatás ösztönzése, a közösségi közlekedés fejlesztése.

Az új Széchenyi-kártyát talán már el is felejtettük, pedig nagyon fontos, amiből a kis- és középvállalkozások részesednek. Négy hitelcélra használhatják fel ezeket az összegeket: likviditási gondjaik enyhítésére, forgóeszközhitel felvételére, beruházási hiteleket fogunk adni nekik 50 millió forint erejéig, és európai uniós pályázatok önerejét is ezen a rendszeren keresztül lehet majd segíteni és ösztönözni. Ha ezeket együtt vizsgáljuk és együtt látjuk, akkor a gazdasági szereplőknek nemcsak egy általános adóklímát teremtünk meg ahhoz, hogy munkahelyeket akarjanak és tudjanak létrehozni, hanem konkrét ösztönző segítséggel is támogatni fogjuk az ilyen irányú törekvéseiket.

(20.30)

Fontos beszélni arról - mert ez szintén a vállalkozások helyzetét határozza meg -, hogy hogyan alakítottuk át a kormányzati szerkezetet, mert amikor Magyarország versenyképességét vizsgáljuk, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy az eddigi - a különböző szektorokat vizsgálva - kormányzatunk versenyképessége volt gyakorlatilag a legtragikusabb. A kormányzat a saját működését - az új kormány - úgy alakította át, hogy az a vállalkozók számára kedvező legyen. A területi közigazgatást átalakítjuk, közel visszük az igazgatást az emberekhez és a vállalkozásokhoz, összevontuk az APEH-et és a VPOP-t - illetve összevonás alatt van -, Nemzeti Földalapkezelőt hoztunk létre, bürokráciát fogunk csökkenteni, Matolcsy miniszter úr az expozéjában konkrétan számszerűsítette is ennek hatásait. Itt én csak arra utalok, amit már megléptünk. Csökkentettük a kisadókat, egyszerűsítettük a Ket. szabályait, a vállalkozáslétesítés feltételeit egyszerűsítettük, és még folytathatnám a sort.

A kiadások terén igazuk van önöknek akkor, amikor azt mondják, hogy gyakorlatilag még a régi kiadási szerkezetet visszük tovább, de hát néhány hónapja kormányzunk, lehetőségünk sem lett volna arra, hogy azt a kiadási szerkezetet néhány hónap alatt megújítottuk volna. De nem fogjuk elülni az időt.

A miniszterelnök úr a mai expozéjában úgy fogalmazott, hogy most nem lehet megállni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi nem fogunk megállni, és az elkövetkezendő egy évben elindítjuk azokat a kiadásszerkezeti ésszerűsítéseket, ami a nagy rendszerek átalakítását fogja jelenteni, és ez azt is fogja eredményezni, hogy akkor, amikor már külön nem lesznek rendkívüli adóbevételeink, addigra lesz egy olyan kiadási szerkezetünk, ami fenntartható pályára állítja hosszú távon is a magyar költségvetési gazdálkodást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)