Felszólalás adatai

Az egyik az, hogy miközben a kormányzat integrált műemlékvédelemről beszél, valójában éppen hogy megszüntetik az integrált műemlékvédelmet és örökségvédelmet azáltal, hogy az ezzel kapcsolatos feladatokat különböző tárcákhoz, különböző intézményekhez sorolják. Önmagában az, hogy ennek a törvényjavaslatnak a benyújtója a Belügyminisztérium és önmagában az, hogy a kormányrendelet az örökségvédelemért felelős miniszternek a belügyminisztert nevezi ki, az világosan mutatja azt, hogy itt nem a kulturális szempontok, hanem egyéb szempontok kerekednek felül.

A KÖH megszüntetése kapcsán már elmondtuk, és tulajdonképpen ez a politikai szándék van most törvénybe foglalva, hogy nem tudunk egyetérteni az egyébként ha nem is tökéletesen, de valószínűleg az új rendszernél az örökségvédelmi szempontból sokkal hatékonyabban működő rendszernek a szétbontásával, és főként nem tudunk egyetérteni azzal sem, hogy ez jelentős szakembergárda elbocsátását fogja jelenteni.

Amíg a KÖH működött, addig is egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy az egyes ügyek kapcsán az örökségvédelmi szempontok vagy pedig más szempontok, beruházói vagy egyéb szempontok fognak felülkerekedni. Amikor a KÖH működött úgy, hogy mögötte álltak a törvények, akkor is nagyon nehezen tudott a törvénynek igazat szerezni néhány emblematikus ügyben. Képviselőtársam említette az V. kerületi Zeppelin ügyét, ahol egyébként fontos megjegyezni, hogy akkor éppen ennek a beruházásnak az V. kerületi megvalósításában az akkori V. kerületi főépítész, Cselovszky Zoltán működött közre, aki azóta a KÖH jogutódját vezeti. Ez mutatja azt a hangsúlyeltolódást, amit azért látni lehet a örökségvédelmi szempontokból.

Gyakorlatilag ez összefügg azzal a jelenséggel is, amit szintén elmondtunk már többször, hogy magának a kulturális ágazatnak nagyon mostoha sorsa van ebben a kormányzatban, hiszen egyrészt a kultúra legfontosabb területei vagy a terület jelentős része bekerült egy olyan gigaminisztériumba, ahol rendkívül sok ágazattal együtt kellene megküzdeni a költségvetési forrásokért, és ebben a küzdelemben rendszeresen alulmarad. Éppen tegnap olvastunk újabb 2,5 milliárdos zárolást a kulturális területen. Ráadásul még csak azt sem mondhatja el magáról, hogy minden kulturális feladat nála van, hiszen például a filmügyek vagy a külföldi magyar intézetek ügyét kiszervezték más minisztériumokhoz, és most elveszít egy nagyon fontos területet, a kulturális örökségvédelem területét, ami gyakorlatilag a Belügyminisztériumhoz fog átkerülni.

A KÖH megszüntetése persze nem volt előzmény nélküli, és úgy a régészeti feltárásoknál, mint az örökségvédelem szabályozásánál, tulajdonképpen egy lopakodó törvényalkotási folyamatot láttunk. Többen említették már ennek a különböző állomásait. Például azoknak a teljesen irreális költségplafonoknak a meghatározását, amelyeket a régészeti feltárásoknál már előírtak, vagy pedig annak a lépésnek a felemlítése nagyon fontos itt, amikor éppen egyébként három történetiváros-vezető, fideszes polgármester javaslatára vesztette el a KÖH az építésügyi hatósági feladatait, és ennek hatására mondott le a KÖH akkori vezetője.

Tehát tulajdonképpen ez már nem is tudom, hanyadik törvénymódosítás ami az örökségvédelmi, régészeti szempontokat érinti, azt hiszem már az ötödik, ha belevesszük a megyei múzeumok helyzetét is, ahol gyakorlatilag folyamatosan háttérbe szorulnak ezek a szempontok, és most ez a folyamat teljesedik be azzal, hogy nemcsak a kormányrendelet fejezi ki a kormánypártok szándékát, hanem törvénybe lesz foglalva az, hogy tulajdonképpen az örökségvédelem nem a kulturális ágazathoz és nem a kulturális szempontok alá rendelve fog megjelenni a kormányzati döntéshozatalban, hanem a Belügyminisztériumhoz kerül.

Nem csak erről van szó azonban, és a második indok az, hogy számos ponton a javaslat és ez főleg az indoklás szóhasználatából derül ki, tulajdonképpen egyedüli feladatának azt tartja, hogy minél könnyebben lehessen különböző befektetéseket, beruházásokat megvalósítani, és itt egyértelműen felborul az a kényes egyensúly, ami az örökségvédelmi és a beruházói szempontok között kialakult korábban.

Számos olyan paragrafussal találkozunk, ahol az örökségvédelem csak a törvény szövegében szerepel, és általában a törlések révén az indoklásban pedig csak a beruházói érdekek szerepelnek, az ezekre való hivatkozással van tele az indoklás, és ez, azt gondolom, mindennél jobban mutatja, hogy mi is ennek a törvényjavaslatnak az igazi filozófiai magva.

Csak egy példát hadd emeljek ki, hogy korábban éppen egyébként a régészeti feltárásokkal kapcsolatos első nagy törvénymódosítás tette háromfázisúvá a régészeti feltárások szabályozását, bevezette az előzetes régészeti dokumentációt, a próbafeltárásokat és a megelőző feltárások háromlépcsős folyamatát alakította ki, amit most tulajdonképpen kétlépcsőssé tesznek - az indoklás szerint csökkentve ezzel az adminisztrációs terheket.

A harmadik szempont a jogbizonytalanság szempontja. Itt szintén többen is szóvá tették és ezzel kapcsolatosan is nyújtottunk be módosító indítványokat, bár ahogy látom, egyébként nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti frakciók is. Ennek nagyon örülök, tehát remélem, hogy azért ez a törvény ebben a formájában semmiképpen nem lesz elfogadva például azzal kapcsolatosan is, hogy tényleg néhány alapvető fogalmat kormányrendelet szintjén akar meghatározni ez a javaslat.

Ez nemcsak azért problémás, mert az a fajta rugalmasság, amit most előnyként olvasnak ki a javaslatból kormánypárti képviselőtársaim, ez inkább egy félelem az én szempontom és az LMP álláspontja szerint, hogy ez a rugalmasság még egyszer újra a beruházói érdekeket fogja érvényre juttatni az örökségvédelmi szempontok rovására. Ráadásul tényleg olyan alapvető fogalmak esetében is fölmerül az, hogy kormányrendelet szintjén szabályozzák ezeket, amelyeket korábban törvény szabályozott.

(20.30)

A mi módosító indítványunk arra vonatkozna, hogy ezeket igenis a törvény szövegébe emeljük vissza. De önmagában az is a jogbizonytalanság problémáját vetíti előre, ha jól számolom, ez már a hatodik olyan törvénymódosítás, ami ezt az ágazatot többé-kevésbé érinti. Először visszaadták a régészeti feltárásokat a megyei múzeumoknak, utána a múzeumokat államosították, azután visszaadták az önkormányzatoknak, a régészeti feltárások szabályozását kétszer módosították; először L. Simon László nyújtott be egy módosító indítványt, utána L. Simon László tiltakozott egy másik módosító indítvány ellen, ami azután végül is gyakorlatilag azt a nevetséges 200 milliós értékplafont meghúzta, ami fölé a régészeti feltárás költségei nem mehetnek, és mindez kiegészítve azzal, hogy a törvényjavaslat eleve kormányrendelet szintjére visz néhány nagyon fontos elemet. Ez nemcsak egyszerűen azt jelenti, hogy a műemlékvédelem korábban magas szintjéről nyilvánvalóan visszalépünk, hanem azt is, hogy bizonytalan lesz a jogi környezet.

A negyedik dolog, ami ezt a bizonytalanságot nagyon erősen indokolja, az az egy bizonyos szócska, az a bizonyos "jelentős" szócska, ami, ugye, a régészeti örökség fogalmához bekerül. Eddig volt egy egzakt definíció, ami az 1711 előtt keletkezett természetes vagy mesterséges üregekben megtalálható értékekre vonatkozik. Most azáltal, hogy ez a "jelentős" szó bekerül, tulajdonképpen egy olyan banánhéjra kerül az egész örökségvédelmi intézményrendszer, amin bármikor elcsúszhat, hiszen mit tekintünk jelentősnek, ez főleg a föld mélyében rejlő kincsek esetében enyhén szólva tragikomikus fordulat lenne, hiszen nem tudjuk felmérni ezeknek a jelentőségét, ráadásul az előzetes régészeti feltárások fogalmát is újraszabályozva valójában tulajdonképpen a kulturális örökségünk felszámolására ad lehetőséget önmagában ez az egyetlen szócska. Erre is adtunk be módosító indítványt, és erre is adtak be kormánypárti képviselők módosító indítványt, úgyhogy remélem, ez a szócska ki fog kerülni a szövegből, hiszen ha a régészeti örökség fogalmát ennyire szubjektív megítélés alá vetjük, akkor valójában az egész javaslat okafogyottá válna, hiszen nem fogjuk tudni pontosan, hogy mit értünk örökség alatt. Mivel nem lesz olyan intézmény, amit kifejezetten az állam azért tart fenn az adófizetők pénzéből, hogy az örökségvédelmi szempontokat érvényesítse, így azután még inkább veszélyeztetve lesznek azok a kincsek, amelyeket a föld rejt még magában, és ki tudja, micsoda kincsekről is van szó.

Az ötödik szempont, ami miatt nem tudjuk elfogadni ezt a javaslatot, hogy a javaslat, egyébként szintén kormányrendelet mögé bújva, tehát nem tudjuk pontosan, hogy milyen mértékben, de tulajdonképpen a régészeti feltárásra jogosult szervezetek körét kinyitja. Eddig ez egy viszonylag világos kör volt, alapvetően a megyei múzeumok, illetve bizonyos összefüggésekben a Nemzeti Múzeum vagy más, de valóban a kultúra iránt elkötelezett és megfelelő szakértelemmel rendelkező állami intézmények voltak azok, amelyek a régészeti feltárásokat végezték. Nem világos az, hogy ez most egyfajta ilyen piacnyitás, egyfajta liberalizáció, vagy pedig valami ésszerűbb feladatmegosztás a különböző állami intézmények között, de amennyiben az állami intézmények között kell ezeket a feladatokat továbbra is megoldani, akkor nem világos, hogy miért kerültek ki ezek az intézmények a törvényből, és miért nincsenek felsorolva azok között az intézmények között, amelyek ilyen típusú feltárásokat végezhetnek. Ráadásul, amint a szakmai szervezetek véleményéből megtudtuk, a BM által eredetileg közzétett tervezetben ez nem is szerepelt, tehát a szakmai szervezetek a végső javaslat szövegéből tudták csak kiolvasni az ezzel kapcsolatos kormányzati szándékot.

A hatodik ok, ami miatt nem tudjuk támogatni ezt a javaslatot, bár ez önmagában már csak hab a tortán, hogy az LMP parlamenti frakciójának az az álláspontja, hogy az alaptörvényben meghatározott elvek, amelyek a nemzeti kulturális örökséggel kapcsolatos feladatokat, az állami és a közösségi feladatokat meghatározzák, azok ennél magasabb szintű jogszabályi garanciákat követelnének meg kulturális örökségünk védelme érdekében. Ráadásul Magyarország, ugye, a vallettai egyezményhez csatlakozott, amelynek a szövege itt van most az asztalomon. Azt gondolom, ennek a szövegnek, ennek a nemzetközi egyezménynek a szövegével és a tartalmával is ellentétes az, hogy igazából nincsenek kemény jogszabályi kritériumok, garanciák az örökségvédelem szintjének a fenntartására.

Így összességében azt gondolom, hogy ez a javaslat bizonyos szempontból végállomása annak a folyamatnak, amit az elmúlt főleg egy évben láttunk, amely egy évben rendszeresen azt kellett tapasztalnunk, hogy az örökségvédelem folyamatosan le lett szalámizva a kormánypárti képviselők javaslatai által. A többször módosított régészeti feltárásokkal kapcsolatos törvény, az örökségvédelmi törvény, a KÖH először jogköreinek elvétele, majd utána az intézmény szétverése mind-mind abban az irányban rajzolnak egy egyenes utat, amelynek a végállomása ez a javaslat lehet, hogy tulajdonképpen már nem is a kultúra része az örökségünk, hanem átkerült a Belügyminisztériumhoz, és így nyilvánvalóan egy másfajta feltételrendszer részévé vált.

Azt is hozzá kell tenni, itt képviselőtársaim szintén már emlegették például azt a tegnap elfogadott, a kiemelt beruházásokról szóló törvénymódosítást, amely gyakorlatilag lehetővé teszi azt, hogy politikai szereplők utasítására gyorsítsák fel az eljárásokat, az építésügyi eljárásokat, az engedélyezési eljárásokat. Beszélhetnénk arról is, hogy a környezetvédelmi hatóságok leépítése és bizonyos hatósági jogkörök visszanyesése hogyan befolyásolja azt, hogy a kulturális örökség mellett önök a természeti örökség rovására is bizonyos befektetői csoportokat előnyhöz juttassanak.

Cser-Palkovics András képviselőtársam azt mondta, ezek csak szavak, amiket mondunk. Én azt gondolom, hogy a KÖH által megvívott csaták, amelyeket nagyon nehezen tudott megnyerni, például mondjuk a VII. kerületi zsidónegyed lebontása kapcsán, vagy a Citadellára engedély nélkül épített terasz lebontása kapcsán mutatták azt, hogy amikor még keményebb jogszabályi garanciák voltak, és intézményi garanciák is voltak, akkor is milyen nehéz volt az örökségvédelmi szempontokat érvényesíteni, amikor valamilyen befektetői csoport megindult valamilyen ingatlan megszerzése érdekében vagy valamilyen ingatlanfejlesztés érdekében.

Azt gondolom, a múltban is vannak példák, de van egy jelenkori példa is, amivel kapcsolatosan egyébként éppen annak a bizonyos kulturális bizottsági ülésnek, amelyre hivatkozott a bizottsági elnök úr, éppen egy nappal előtte Győrben volt egy tüntetés, ahol a győri Duna-kapu lebontása kapcsán tüntettek a civilek, amely az egyik legjelentősebb reneszánszkori lelet Magyarországon, és amely, könnyen lehet, hogy egy mélygarázsépítés áldozatává válhat. Nem gondolom, hogy ezek légvárak, amelyekről beszélünk, vagy olyan félelmek, amelyeket nem igazolt volna eddig az élet. Végső soron, azt gondolom, a szakmai szervezetek tiltakozása is intő jel lehetne a kormánynak, hogy bizony nem jó úton jár ezzel kapcsolatosan. Azt is hozzá kell tennem, bár tényleg próbáltam a vitát szakmai szinten tartani, de azért az is mélyen elgondolkodtató, hogy egy magát nemzetinek vagy konzervatívnak gondoló kormány folytat szabadságharcot a kulturális örökségünkkel.

És hogy nemcsak én gondolom így, hanem a szakmai szervezetek is, engedjék meg, hogy a végén felolvassam a Magyar Régészeti Szövetség egyik közleményéből az alábbi mondatot: "A műemléki és a régészeti hatósági ügyek szakmai kontroll nélküli kezelése egy olyan ország képét rajzolja elénk, ahol az állam értékrendjében nem a nemzeti értékek, hanem az aktuális helyi gazdasági és politikai érdekek állnak az első helyen." Ennél pontosabban sajnos én sem tudtam volna megfogalmazni a jelenlegi helyzetet.

Köszönöm, hogy meghallgattak. ((Taps az LMP és az MSZP soraiban.)