Felszólalás adatai
120. ülésnap (2020.04.20.), 174. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés |
Videó/Felszólalás ideje | 2:24 |
Felszólalások: Előző 174 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Államtitkár Úr! Az elmúlt 19 esztendőben nem volt még rá példa, hogy ilyen kevesen jelentkeztek volna a felsőoktatásba, mint 2020-ban. A felvételizők száma 91 ezer volt mindösszesen. A kisebb egyetemeken és főiskolákon jelentős, 40-50 százalékos visszaesés volt tapasztalható, még a nagyobb egyetemeken is 20-30 százalékkal csökkent a jelentkezők száma.A kevés jelentkező miatt várhatóan még kevesebb lesz majd a diák az egyetemeken, és ez nyilván súlyos problémákat fog okozni a finanszírozás szempontjából, hiszen az egyetemek aszerint kapják a pénzüket, hogy hány diákot képeznek ki. A hallgatószám csökkenése tehát eléggé egyértelműen mutatja azt, hogy igen válságos helyzetbe kerültek az egyetemek.
Ráadásul erre a dologra még rájön az is, hogy az egyetemek egy részének privatizációval kell szembenéznie, hiszen a miniszterelnök-helyettes beadott egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében hat egyetem privatizálása meg fog történni. Magyarul, ez azt jelenti, ahogy a Corvinus példáján lehetett látni, hogy garantáltan olyan vezetői lesznek, akik semmit sem értenek a felsőoktatási intézmények irányításához, viszont cserébe megbízható NER-társak, tehát jó elvtársak lesznek.
Ezért aztán azt kérdezem államtitkár úrtól és lehet, hogy a másik államtitkár úrtól kell kérdezni, de azt gondolom, meg fognak tudni egyezni majd egymással , hogy a kevés jelentkező és a felvett diákok miatt a forrásoktól eleső egyetemek és főiskolák számára milyen megoldást javasol. Illetve a másik, elnézve ezeket a kapkodásokat: vane valamilyen koncepciója egyáltalán az adott tárcának az egyetemi rendszer átalakítására, vagy pedig a koronavírus-járványra bízzák, hogy majd megoldja a szép lassú kivéreztetést? Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiban.)
Felszólalások: Előző 174 Következő Ülésnap adatai