Felszólalás adatai

CSIZMÁR GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt a törvényt alkalmatlannak tartja a tárgyalásra. Úgy gondolja, hogy e törvény nem alkalmas sem a tankönyvpiac rendjének szabályozására, sem a tankönyvekkel kapcsolatos más kérdések szabályozására. Azt kérjük, hogy a kormány vonja vissza ezt a törvényjavaslatot, és akkor hozza vissza az Országgyűlés elé, ha azzal legalább az érintett szakmai szervezetek egyike egyetért, merthogy jelenleg az a helyzet, hogy egyetlenegy szakmai szervezet sincs, amely ebben a kérdésben érintett lenne és támogatná ezt a törvényjavaslatot.

Úgy gondoljuk, minimumkövetelmény, hogy ha a kormány nem is a szakma teljességének egyetértését vagy többségének egyetértését tudja elérni, de legalább valakinek az egyetértését el tudja érni egy ilyen törvényjavaslat benyújtásakor.

Mi a probléma? Ha egyszerűen és kicsit cinikusan akarnék fogalmazni, akkor kettő probléma van e törvényjavaslattal. Az egyik probléma azok a kérdések, amelyek nem szerepelnek a törvényjavaslatban, és a másik, amelyek szerepelnek ebben a törvényjavaslatban. Lényegében csak ez a kettő fogalmazható meg. Ugyanis a kormány megint mellébeszél, mást mond, mint amit cselekszik, megszoktuk ezt már számos más kérdésben. Most is benyújt egy olyan törvényjavaslatot, amely a tankönyvpiac rendjéről szól - legalábbis a címe szerint -, valójában itt egy más szabályozásról van szó, létre akar hozni egy köztestületet - az eredeti szándék legalábbis nem erről szól -, egyébként meg olyan kérdéseket szabályoz, amire nincs szükség, és olyan kérdéseket nem szabályoz, amire szükség lenne.

Nézzük sorban, mi az, ami nincs benne a törvényben, és benne kellene hogy legyen. Egy pici kitérőt tennék én is a Tárki már idézett felmérésére. E felmérésben az érintettek, tehát a pedagógusok, intézmények, intézményvezetők és szülők három problémát fogalmaztak meg a tankönyvpiac kapcsán. Az első a tankönyvvé minősítési eljárás, itt csaknem 70 százaléka az érintetteknek azt mondta, hogy ez az eljárás használhatatlan. A második a tájékoztatás a választékról, ennek hiánya és problémái, a harmadik pedig a tankönyvtámogatások elégtelensége.

E három probléma fogalmazódott meg, ami a tankönyvpiaccal kapcsolatosan az érintettek számára a Tárki felmérésében megfogalmazódott. Tessenek kitalálni, hogy miről nem szól ez a törvény! Pontosan e három kérdésről nem szól e törvény, pontosan ez a három dolog nem szerepel e törvényjavaslatban. Úgy gondoljuk, hogy ha már születik megalapozott törvény a tankönyvpiac rendjéről, akkor elsősorban az a kérdés, hogy a törvény definiálja pontosan, hogy mi a tankönyv, és hogy milyen eljárásban lehet tankönyvvé minősíteni valamely kiadványt.

Az államtitkár úr, úgy tűnik, nem olvasta pontosan sem a törvényjavaslatot, sem a létező miniszteri rendeletet, mert az expozéjában arról beszélt, minta ez a törvényjavaslat ezt tartalmazná. Ez a törvényjavaslat ezt nem tartalmazza, ez a törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy továbbra is miniszteri hatáskör legyen az egész eljárás megállapítása, holott pont ez a kulcskérdés a tankönyvpiacon, hogy mitől tankönyv a tankönyv.

(9.50)

Ha ezt most nem emeljük törvényi szintre, nem mondjuk meg, hogy kik, milyen eljárásban, milyen szempontok szerint minősítenek tankönyvvé, akkor az egész teljesen felesleges és értelmetlen szabályozás úgy, ahogy van. A mi álláspontunk szerint az eljárást kell szabályozni, az eljárást márpedig úgy kell szabályozni, hogy nem miniszteri hatáskör a tankönyvjegyzékbe való felvétel, ez csak egy adminisztratív típusú hatáskör lehet; a minősítési hatáskör megítélésünk szerint a szakma hatásköre kell hogy legyen. Korábban az Országos Köznevelési Tanács tankönyvbizottsága egyetértési jogot gyakorolt e tekintetben, úgy gondoljuk, ezt a jogot kell helyre állítani. A szakma joga megállapítani, hogy mely kiadványok felelnek meg azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján tankönyvvé lehet valamit minősíteni, és ha ez megtörténik, akkor a miniszternek adminisztratív kötelezettsége legyen felvenni a tankönyvpiacra. Azt gondolom, egy elemet persze meg lehet tartani: a miniszteri vétót vagy a miniszteri újravizsgálatra való visszaadás lehetőségét, de a döntés joga a szakmáé kell hogy legyen, és nem a politikáé.

A második ennek a bizonyos tájékozódásnak, informálódásnak a kérdése. Azt gondolom, ennek a kötelező elemeit nem tartalmazza a törvény, pedig kellene, ugyanis az a legfontosabb kérdés, hogy az iskolai döntés előtt az intézményvezetők, a pedagógusok megismerhessék a választékot, és nemcsak listából, hanem megfoghassák, megnézhessék, elolvashassák, kikölcsönözhessék, a mérlegelés előtt legyen lehetőségük összehasonlítani a különböző tankönyveket. Erre vonatkozóan lehet törvényi garanciális szabályokat megállapítani, lehet állami kötelezettségeket előírni, sőt mi több, önkormányzati kötelezettségeket is előírni, hogy milyen lehetőséget biztosítsanak az intézmények számára a fenntartók a tankönyvpiac választékának megismerésére, ezt azonban sajnálatos módon a törvény nem tartalmazza, holott ez megoldhatná azt a problémát, amit a pedagógusok a legfontosabb problémának tartanak.

A harmadik dolog ennek a bizonyos tankönyvtámogatásnak az ügye. Jelenleg körülbelül 3,2 milliárd forint jelenik meg támogatásként a körülbelül 8 milliárdos piacon, tehát lényegében a tankönyv árának 40 százalékát a támogatások lefedik; úgy gondoljuk, ezt legalább a duplájára kellene emelni. Megítélésünk szerint az alsó tagozaton lényegében ingyenessé kellene tenni a tankönyvet, és a további iskolafokokban pedig el kellene érni, hogy a rászorulók lényegében ingyen jussanak hozzá a tankönyvhöz. Ez nem olyan nagyságrend, amit a költségvetés ne bírna el. A képviselőtársaim is tudják, hogy ebben az évben nagyjából 300 milliárd forint rendkívüli bevétele származik a költségvetésnek, ennek pontosan 1 százaléka az, amiről beszélek mint emelési lehetőség. Úgy gondolom, ezt meg kellene tenni, és valamifajta sztenderd szabályozást kellene kialakítani ebben a törvényben arra vonatkozóan, hogy kik, milyen szempontok szerint juthatnak tankönyvtámogatáshoz, és magának a tankönyvtámogatásnak az összege miként alakul.

Nézzük sorba azokat a problémákat, amelyek a törvényben benne vannak!

Azt gondolom, a törvényjavaslat szabályozási tartalma nem létező, nem valóságos gondokra reagál, nincs szabályozási kényszer, nincs szabályozási szükséglet azokban a kérdésekben, amelyek a törvényjavaslatban megjelennek. Lényegében a bizottsági vitában meg is kérdeztem a minisztérium képviselőit, hogy melyek azok a tankönyvpiaci problémák, amelyekre szerintük válasz ez a törvényjavaslat. Tessék megnézni a bizottsági jegyzőkönyvet: összesen egyfajta, egyetlenegy érdemi válasz volt, ami arról szólt, hogy a ma miniszteri rendelet szintjén lévő szabályozást alkotmányossági okokból törvényi szintre kell emelni. Ez egy érdemi érv volt, de az a baj, hogy a miniszteri rendeletnek pont azon elemei, amelyek kulcskérdések a tankönyvpiac szempontjából - például a minősítési eljárás -, maradnak miniszteri rendelet szintjén a törvény felhatalmazása alapján. Ez az érv tehát már a minisztérium saját gyakorlatában megbukott.

Ezen kívül érdeminek nem mondható érvként megfogalmazódott, hogy túl sok tankönyv van a piacon. Azt gondolom, ez egy elég szerencsétlen és buta érv, mert nem ez a probléma, hanem az, hogy hogyan lehetne minden információt erről a választékról eljuttatni. Egyébiránt pedig, ha szűkíteni kell, akkor meg azt lehet mondani, hogy azt kell pontosan szabályozni, milyen szempontok szerint minősítik a kiadványokat tankönyvvé - no, ez sincs a törvényjavaslatban. Végül is tehát valós problémákra nem reagál.

Ami megjelenik a törvényjavaslatban - egy pici kitérőt az adatokra muszáj tenni. Ez a piac mindösszesen 7-8 milliárd forintos nagyságrendű piac kétszáz szereplővel, de ha egészen pontosan nézzük, akkor lényegében tizenöt szereplő lefedi a piac 95 százalékát. Gondoljanak bele, képviselőtársaim, ha Magyarországon minden olyan termékre, amely valamilyen szempontból érzékeny termék - például egészségre káros lehet vagy ilyen típusú veszélyekkel járhat -, minden olyan piacra, amely 7-8 milliárdos nagyságrendű, minden olyan piacra, amely kétszáz szereplős vagy lényegében tizenöt szereplős, törvény születne ebben az Országgyűlésben, akkor azt gondolom, a Magyar Köztársaság alkotmányából kihúzható lenne a piacgazdaság fogalma is, mert hiszen lényegében állami, sőt parlamenti szabályozás alá kerülne mindenfajta piac Magyarországon.

Úgy gondolom, ez nem helyes irány, nem is gondolom, hogy alkotmányos lenne. Azért kell ugyanis piac - és én a piacnak efféle szabályozásával értenék egyet -, hogy legyen választék a tankönyvek között; hogy versenyezzen a minőség egyfelől a tartalomban, másfelől a tankönyv-kivitelezésben; harmadsorban pedig hogy versenyezzen az ár. Ha ez mint piac működik, akkor az intézmények számára, a tanulók számára, a szülők számára, ha lehet, olcsó, és ha lehetséges, a legjobb minőség fog megjelenni a tankönyvpiacon.

Ez a törvény azonban szűkíteni akarja a választékot, ez a törvény a tartalomról a miniszter kezébe adja a döntést, ez a törvény az árat maximálja - amit egyébként helyesnek tartok bizonyos korlátok között, legalábbis a szabályozásnak ez az eleme az egyetlen, ami elfogadható -, a kivitel tekintetében a kiadók számára pedig olyan költségeket jelentet meg, amelyek meg fognak jelenni az árban; ha az ár maximált, akkor viszont a tankönyvek küllemében, állagában, kiszerelésében nyilvánvalóan meg fognak jelenni ezek a költségek. Ez a törvény tehát piacellenes, árt a közoktatás minőségének és nagy terhet ró a szülőkre, ezért rossz, káros, nem kell megalkotni ezt a törvényt ilyen formában.

A tankönyvpiac államosításáról és központosításáról szól ez a törvényjavaslat. Úgy gondolom, nem lehetséges, hogy minden egy kézben legyen ebben a kérdésben, kezdve a minősítési eljárással, folytatva a listára kerüléssel, befejezve azzal, hogy egy létrejövő köztestület törvényességi felügyelete is a miniszter kezében legyen. Képtelenség egyébként, hogy a piac minden eleme, minden intézménye, minden szabályozási pontja ugyanabban a hatáskörben legyen. Ez tipikusan az államosítás, a centralizáció logikája, sőt merném mondani egy kicsit torzítva, egy kicsit durván, hogy ez a lenyúlás logikája, ez az uralom logikája, mert ez teszi lehetővé, hogy megágyazzunk a korrupciónak, a kijárásnak, hiszen egy apparátus felé kell csak mindenkinek az érdekeit érvényesíteni, és ha ezt meg tudja oldani, akkor nyilvánvalóan a piacon kedvezőbb pozícióba jut. Nem a fogyasztónak kell gazsulálni e tekintetben, hanem a minisztériumnak kell gazsulálni, és ez lehetővé teszi az összes olyan korrupciós változatot, ami ellen egyébként épp a piacszabályozással kellene fellépni.

Drágábbak és rosszabb minőségűek lesznek a tankönyvek; drágábbak, mert a tankönyvkipróbálás egyébként szakmailag teljesen megalapozatlan kötelezettsége a tankönyvkiadók költségeként jelenik meg. Semmi nincs arról ebben a törvényjavaslatban, hogy egy gyereken, egy csoport gyereken, tíz csoport gyereken, egy falun, egy városon, ezer gyereken, tízezer gyereken kell kipróbálni egy tankönyvet; hogy a második, harmadik, ötödik, nyolcadik, tizedik, éppen csak átdolgozott kiadást is ugyanúgy ki kell próbálni vagy nem kell kipróbálni, és sorolhatnám az összes aggályt, amely a tankönyvkipróbálással kapcsolatosan megjelenhet. Ez egy szakmailag teljességgel megalapozatlan, végig nem gondolt kötelezettség, ennek költségeit ugyanakkor a kiadókra és a fogyasztókra hárítva.

Hasonlóképpen drágítani fogja a könyveket a köztestület javasolt szabályozása, hiszen itt több tucat bizottsági tag, testületi tag működési költsége jelenik meg, amit a kiadók nyilvánvalóan az árban fognak megjelentetni.

(10.00)

Befejezésül csak érintőlegesen szeretnék két dolgot említeni. Az egyik: az az eljárás, hogy az érintett testületek támogatása vagy részbeni támogatása nélkül kerül az Országgyűlés elé egy törvényjavaslat - sőt mi több, érdemi szakmai érdekegyeztetés nélkül, hiszen az érdemi egyeztetés a benyújtás után kezdődött el a szakmai szervezetekkel -, rossz kormányzati gyakorlat, sajnos nem egyetlen, sorozatosan fordul elő ilyen törvénybenyújtás az Országgyűléshez. Jó lenne, ha a kormány végre betartaná a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény előírásait, és a benyújtás előtt lefolytatná a szükséges kötelező véleményeztetési és egyeztetési feladatait.

Ami a köztestületi szabályozást illeti: szerintem is szükség van köztestületre, de a meglévő, tíz éve létező és a szakma, az intézmények, sőt a minisztérium által is elismerten működő tankönyves vállalkozók testületének köztestületté való átalakítása célszerűbb, mint egy új, a kormány által irányítottan szervezett köztestület létrehozása. Örülök, hogy államtitkár úr az expozéjában ennek a lehetőségét már nem zárta ki, mint ahogy a törvényjavaslat ezt kizárja.

Összességében tehát azt javaslom a kormánynak, gondolja újra ennek a szabályozásnak a tartalmát és szükségességét, vonja vissza ezt a törvényjavaslatot, végezze el a szükséges egyeztetéseket, és érett, végiggondolt formában nyújtsa be ismét az Országgyűlés elé. Akkor szívesen támogatnánk, most azonban nincs erre módunk, hiszen nem arról szól, amiről szólnia kellene.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)