A felszólalás szövege:
UGHY ATTILA (Fidesz): Tisztelt Parlament! Elnök Úr! Nem kértem volna szót, ha tisztán szakmai alapon szólt volna hozzá a korábbi főpolgármester úr ebben a vitában. Annak a bizottságnak vagyok az... (Dr. Láng Zsolt: Helyettes!) - főpolgármester-helyettes úr. Annak a bizottságnak vagyok az elnöke a fővárosban most már három éve, amely ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, és mindennap találkozik vele.
Úgy gondoltam, hogy nem teljesen minden tanulság nélkül való, ha önök is tudják azt, hogy milyen ügyek fordultak elő a különböző kerületi kérelmekkel a fővárosban, és hány alkalommal nem fogadták el azokat, és hány alkalommal ellentétesen döntött a kerület kérésével szemben. Még akkor is, ha ezeket az előterjesztéseket a kerületek úgy tették meg, hogy saját maguk finanszírozták volna a saját maguk közterületén felállítandó szobrokat.
Nagyon sok vita volt ebből a Fővárosi Közgyűlésben már, és végre megszületett az a bátor javaslat, amely arra vonatkozik, hogy ezt a kérdéskört olyan módon kívánja rendezni a főváros és a kerületek között, hogy azok, akik közvetlen közelében élnek, azok, akik finanszírozzák ezeket, tudjanak dönteni arról, hogy milyen típusú emlékművet állítunk.
Ráadásul nagyon nagy probléma az egyébként, hogy számtalan esetben szocialista vezetésű önkormányzatok sem teszik meg ezeket az egyeztetéseket, és sokkal később, utólagosan kell helyreállítani a rendet ezeken a területeken, és utólag rendeletszerűvé tenni ezeket a dolgokat.
(19.20)
Számtalan ilyen van a bizottság előtt, és sokkal értelmesebb és jobb lenne az, ha a kerületekhez ezeket a jogosítványokat vissza tudnánk adni és vissza tudnánk telepíteni. Azt gondolom, hogy a gyakorlat azt mutatja, hogy bizony a jelenlegi gyakorlat, ami kialakult, nem megfelelő, rossz és hibás. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem vagyok egyszerű helyzetben itt éjszaka, amikor feltartom önöket egy ilyen témával, ami nem feltétlenül érdekli önöket, főleg ez után az izgalmas, érdekfeszítő vita után, de azért engedjenek meg egy történetet, amit szeretnék megosztani a közterületi emlékműállítással kapcsolatban a tisztelt Országgyűléssel.
Amikor Napóleon Bécs városához érkezett 1805-ben, megkérdezte tanácsadójától, hogy mit tehetne, mit tegyen a rebellis magyarokkal. Akkor azt mondta neki a tanácsadója, hogy szüntesd meg a múltjukat, szüntesd meg az emlékeiket, és akkor ezzel egy időben gyakorlatilag eléred azt, hogy bármit meg tudsz velük csinálni, bármit megtehetsz velük, amit akarsz.
Gyakorlatilag ez jutott eszembe akkor, 2008 második felében, amikor egy kis kalotaszegi település, Körösfő delegációja kérését próbáltam a Fővárosi Közgyűlésben érvényre juttatni, ugyanis azt szerették volna, hogy emléket állítsanak Vasvári Pálnak, a '48-as magyar ifjúnak, annak a honvéd tisztnek, aki egyébként a pákozdi csatában Jellasics ellen szabadcsapatot szervezett, majd 1849-ben Erdélyben, az erdélyi-Szigethegységben az egyik Rákóczi-szabadcsapatnak volt a vezetője, irányította és védte Avram Iancu felkelőivel szemben az erdélyi-Szigethegységben a magyar érdekeket, illetve a magyar falvakat, és 1849. augusztus 2-án botrányos körülmények között gyakorlatilag egy vérengzés áldozatává vált. Ennek az embernek szerettek volna emléket állítani Körösfő lakói, azért Körösfő lakói, mert Körösfő határában történt ezt a csata, fönt, a Funtinelli-síkon, az erdélyi-Szigethegységben.
Gyakorlatilag a 160. évfordulóra szerettek volna kopjafát állítani, Budapesthez fordultak, a főpolgármesterhez fordultak, a hivatalhoz fordultak, és gyakorlatilag három-négy hónap keserves munkájának végeredményeként oda jutottunk, hogy hiába van még hátra közel nyolc hónap az elesésének, halálának 160. évfordulójáig, nem lesz már lehetőség és alkalom arra, hogy emléket állítsunk neki.
Ekkor ötlött fel a gondolat, az, hogy hogyan lehetnek kijátszani, hogyan lehetne túljárni a jogalkotó eszén, hogyan lehetne mégiscsak lehetőséget biztosítani arra, hogy ez a kopjafa és ez az emlékhely Budapesten létrejöjjön.
(2.40)
A városvezetők nem voltak ebben partnerek, ők inkább a hatályos román történetírásnak adtak igazat, akik azt mondták, hogy Vasvári Pál románfaló volt, ezért nem érdemel semmilyen emlékhelyet Romániában, ezek szerint Budapesten sem. Ennek következtében nem nyújtottak segítséget az emlékmű felállításához. Azután utána sikerült egy délkelet-pesti település református gyülekezetével megállapodni, s a szokásos módszer szerint közterületen, de mégsem közterületen, egy templomkertben felállítani ezt a kopjafát. Ez azért volt fontos, mert gyakorlatilag ez az egyetlen olyan emlékhely, ami ma Vasvári Pál emlékét Budapesten őrzi. Közadakozásból, a helyi polgárok adóforintjaiból gyűlt össze a posztamens, Körösfő városa, Körösfő települése és a környező falvak adakozásából pedig egy hatalmas, négy méter magas kopjafa, amelynek a súlya több mint két tonna, adta azt a végleges emlékművet, amelyet sikerült a halálának 160. évfordulóján felállítani.
Miért is mondtam el, mi is adja az aktualitását ennek a történetnek? Az aktualitását az adja, hogy három héttel ezelőtt az Országgyűlés elfogadott egy ilyen törvényt, amelyik Budapesten megváltoztatja az emlékműállításra vonatkozó jogszabályokat. Ez azért nagyon fontos, mert végre elértük azt, hogy talán így Budapesten, saját maguk, a közösségek tudnak maguknak emlékhelyeket állítani, nincsenek rászorulva arra, hogy egy magasabb, felsőbb hatalom befolyásolja és megakadályozhassa ezt. Saját pénzből, saját erőből, saját aktivitásból végre elértük azt, hogy saját magunk tudunk dönteni a saját sorsunkban. (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Talán ez volt számomra az egyik legfontosabb törvény, ami megváltozott az utóbbi időszakban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napirend utáni felszólalásnak az adja az apropóját, mint ahogy a címben is ez jelezve volt, hogy a múlt héten szombaton volt Pestszentlőrincen egy olyan évforduló, amellyel kapcsolatban mindenféleképpen fontosnak tartottam, hogy a mai napon itt felszólaljak.
1957. július 17-én, valamivel este tíz után jelentek meg az '56-os forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtó hatalom pribékjei, hogy otthonából elhurcolják Pestszentlőrinc azon kiemelkedő alakját, aki korábban kisgazdapárti helyi képviselő volt, majd a XVIII. kerületi Ideiglenes Nemzeti Bizottság tagja, dr. Balogh Györgyöt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Balogh György 1904-ben született Budapesten, '37-től ügyvédként dolgozott, 1939-től egészen Magyarország német megszállásáig a pestszentlőrinci képviselő-testület tagja volt. 1945-ben mint köztiszteletnek örvendő polgár tagja lett a város életét irányító Pestszentlőrinci Nemzeti Bizottságnak, majd a Független Kisgazdapárt színeiben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, és a kommunista hatalomátvételt követően pedig teljesen önként visszavonult a politikai élettől, és ügyvédként praktizált.
Dr. Balogh György 1956. október 28-án került ismét a helyi politika élvonalába, amikor újra összehívták a Pestszentlőrinci Nemzeti Bizottság 1945-ben megválasztott tagjait, hogy a forradalom következtében önként távozó kommunista városvezetés helyett átvegye Pestszentlőrinc irányítását. A testület ülését 1956. október 30-án este hívták össze. Amikor dr. Balogh György a kitűzött ülésre igyekezett, a ma Kossuth térnek hívott korábban Hősök terén gyülekező tömeggel találta magát szembe. A téren hangosbemondók tudatták a jelenlevőkkel, hogy az Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Bizottság megválasztására kerül sor. A mintegy hatezer fős tömeg közfelkiáltással dr. Balogh Györgyöt választotta meg a bizottság elnökének.
1956. november 4-éig dr. Balogh György mindennap a tanácsházán dolgozott. A bizottság tagjai az elnök irányításával beindították, működtették a tanács adminisztrációs apparátusát, ügyeltek a rendre, a közbiztonságra és a forradalmi napok tisztaságára.
A szovjet támadás, illetve a forradalom leverése után dr. Balogh György önként távozott tisztségéből, a kerület irányítója így újra a forradalmi események miatt korábban elmenekült Víg László lett. Víg László, értékelve a régi városvezetőnek a tevékenységét, a kerületbe érkező vöröskeresztes csomagok szétosztásával bízta meg Balogh Györgyöt, aki egészen 1957. január 30-áig láthatta el ezt a feladatot.
(21.20)
Időközben azonban nagyot fordult a világ: megerősödött a forradalmat szovjet segítséggel vérbe fojtó Kádár János hatalma, és megkezdődött a szocialisták bosszúja az '56-os eseményekben részt vevőkkel szemben, így dr. Balogh Györggyel szemben is, akit mondvacsinált indokokkal, koncepciós eljárás keretében vádoltak meg.
A jegyzőkönyvek tanúsága szerint az Üllői út 207. szám alatti lakásán 1957. július 17-én, éjjel 22 óra 20 perckor jelentek meg a hatalom pribékjei. Először Kistarcsára szállították, majd a gyűjtőfogházba, a Markó utcába. 1957. augusztus 9-étől előzetes letartóztatásba helyezték.
A börtönhónapok mindennapi megpróbáltatásairól keveset tudni. Feleségének a beszélőn többször mondta, hogy "megfuttatták", szemüvegét összetörték, bántalmazták. Az asszony több szinten próbálkozott férjének kiszabadításával, mindvégig sikertelenül. Hiába volt az orvosszakértői vizsgálat, amelyik azt állapította meg, hogy a letartóztatott magas vérnyomásban, következményes szívtúltengésben és szívelváltozásban szenved, mégsem engedték szabadlábra helyezését a tárgyalásáig.
A bírósági tárgyalásra 1958. február 6-án került sor. A bíró egészségi állapotára való tekintettel a 8 órányi tárgyalást követően szabadlábra helyezte a vádlottat.
A hazatérést követően dr. Balogh Györgyné súlyos feladat előtt állt. Akkor kellett volna közölni férjével, hogy ameddig távol volt, börtönben volt, addig édesanyja meghalt. A hírt az este folyamán nem merte közölni a férfival, de ennek ellenére a tragédia bekövetkezett, ugyanis dr. Balogh György kiszabadulásának éjszakáján rosszul lett, és már a hajnalt sem érhette meg otthon, február 7-én, alig 12 órányi szabadlábon eltöltött óra után meghalt. A boncolás megállapította, hogy halála természetes okból, szívkoszorúér-elégtelenség miatt következett be. 54 éves volt, és elhurcolása előtt abszolút semmilyen betegséggel sem küzdött.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hiszem, hogy a múltunkat nem végképp eltörölni kell, hanem megismerni. Ezért kértem szót ma este, és ezért hívtam fel a tisztelt Házban dr. Balogh Györgyre az önök figyelmét.
Köszönöm. (Taps.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék egy más dimenziójára rávilágítani az Európai Unió soros elnökségének, elsősorban arra, hogy Budapest, a nemzet fővárosa milyen szerepet tud és milyen szerepet fog vállalni ebben a félévben, amikor Magyarország az Európai Unió soros elnökségének szerepét tölti be.
Ennek kapcsán egyébként a fővárosra és az országon belül is különösen nagy figyelem fog irányulni nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európai Közösségen belül. A legtöbb esemény itt fog zajlani, ezért nagyon fontos, hogy mennyire hangsúlyos és pozitív szerepet és képet tudunk majd nyújtani Budapestről az elkövetkezendő fél, háromnegyed esztendőben. Ennek a fontosságát még inkább az is alátámasztja, hogy a 14 országot érintő, de a teljes Európai Unió felhatalmazását igénylő Duna-stratégia elfogadása is a magyar elnökség ideje alatt lesz, és majd Budapesten történik ennek az aláírása.
Ezeket az óriási lehetőségeket ugyanakkor meg kell tölteni tartalommal, hogy az egész ország a lehető legtöbbet tudja profitálni a dunai együttműködésből és az Európai Unió elnökségéből. Szakítani kell azzal a gyakorlattal, amit eddig a főváros folytatott, hogy a tettek helyett a szavak, az elméletek és az eredmény nélkül lezárult konferenciák játszották a legfőbb szerepet. A Duna-stratégiának akkor van értelme, ha a Duna-medencében élő emberek mindennapi életére erőteljes és pozitív kimenetellel, hatással lesznek az ebben megfogalmazott célok.
Szakítani kell azzal a hozzáállással is, hogy nemzetközi téren azt hangsúlyozzuk, hogy Budapest a Duna királynője, ezért nekünk előjogaink vannak a Duna menti együttműködések szervezésében, a többi ország pedig ezt majd önként tudomásul veszi, és hagyja, hogy majd mi megszervezzük őket. Nem működik ez sem nemzetközi színtéren, sem pedig Magyarországon. Különösen úgy nem, hogy óriási disszonancia mutatkozik a szavak és a tettek, illetve a teljesítmény között.
Budapest az elmúlt húsz évet elszalasztotta. Elszalasztotta arra, hogy a Duna királynője legyen. Természetesen mi, itt élők tudjuk, hogy valóban a mi fővárosunk a legszebb főváros a Duna mentén, és a legjobbak az adottságai, ám azt éppen nekünk kell egymás között hangoztatnunk, hogy erre méltónak is kell lennünk a későbbiekben. Kifelé az együttműködést kell hangsúlyoznunk, de okosan, úgy, hogy a versenyelőnyünket kihasználjuk. Tudomásul kell vennünk, hogy mindenki magát helyezi a középpontba, a saját érdekeit keresi az együttműködésben, mi pedig úgy tudjuk vezetni ezt az együttműködést, ha felismerjük mások érdekét, és hozzásegítjük őket, hogy megtalálják számításaikat, de elsősorban ezen belül is a mi saját közép-európai, budapesti és budapesti regionális érdekeinket tudjuk hatékonyan érvényesíteni. És mindenekelőtt úgy kell cselekednünk, hogy három-négy-öt esztendő múlva mások mondják azt rólunk, hogy Budapest valóban a Duna királynőjévé tudott válni.
Az Európai Unió soros elnökségére szintén igaz az, hogy az előző kormány elmulasztotta a felkészülést erre a feladatra. Nekünk most kevesebb, mint három hónapunk áll rendelkezésre, hogy a fővárost is felkészítsük az elnökségi eseménysor lebonyolítására. Elég csak arra felhívnom a figyelmet, hogy a repülőtér és a városközpont között a repülőtéri gyorsforgalmi út milyen állapotban van, és hogy azt hogyan lehet kikerülni, és hogyan lehet alternatív útvonalakat kijelölni a delegációk számára, hogy minden fennakadás nélkül azon a szűkületen keresztül tudjanak haladni, amit a kőbánya-kispesti építkezés jelent, illetve az ahhoz kiadott felelőtlen építéshatósági engedélyek.
(17.30)
Ezenkívül a félév nagyon komoly kommunikációs lehetőségeket is tartogat, tartogathat a főváros számára. Nemzetközileg ugyanakkor viszont olyan, Európa felé jól mutató, összehangolt üzeneteket kell közvetítenünk, ahol Budapest az egyik legfontosabb márkanév, és ez a márkanév a későbbiekben a lebonyolításban, a kommunikációban egységesen szerepel a Külügyminisztérium, Budapest főváros és az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők által is. Alapvetően fontos, hogy mindenki ugyanazt és ugyanúgy mondja Budapestről, és ehhez nemzeti szinten is együttműködésre van szükség. Ehhez kérem az országgyűlési képviselők, illetve a kormányzat segítségét is.
Ami a tetteket illeti, Budapest úgy a Duna-régió, mint Európa középpontjában fekszik, így katalizátor- és hídszerepet is be kell töltenie egyben. Budapest lesz az a helyszín a szó szoros és képletes értelmében is, ahol találkozhat az európai üzleti innováció és kreativitás. Ezért szerepet kívánunk vállalni a nemzetközi klaszterek létrehozásában, és támogatni kívánjuk a meglévő hazai klasztereket is. Ehhez elérhető európai forrást le kell tudnunk hívni, minden olyat, amelyik még rendelkezésre áll, de ezen kívül a magánszférát is erőteljesen be kell vonni ebbe az együttműködésbe.
Ezenkívül küzdeni kell azért, és küzdeni is fogunk azért, hogy ne álljanak meg Bécsnél vagy Pozsonynál a nagy volumenű transznacionális infrastruktúra-fejlesztések, mint például a Magistral gyorsvasút, amelyik Párizsból indul, Bécsen keresztül Pozsonyig van jelen pillanatban tervezve, de nagyon szeretnénk, hogy ez elérjen Budapestig is. Vagy az a széles nyomtávú vasút, ami jelen pillanatban Záhonynál ér véget, és óriási a verseny, hogy Szlovákián keresztül Bécsnél döfjön a Duna testébe, vagy pedig valahol a közép-magyarországi régióban, Budapest környezetében.
Végre most ezeket a terveket meg lehet valósítani, hiszen azonos színű a kormány és a főváros vezetése, és ezek nem egymás ellen, egymás ellenében dolgoznak, hanem képesek összhangban kihasználni azokat a szinergiákat, amik rendelkezésre állnak. Azonban azt gondolom, hogy minden ezen múlik, mert ha az adottságainkat nem használjuk ki, akkor hiába tölt be katalizátor szerepet a város, akkor nem fogjuk elérni azokat az eredményeket, amiket elvárunk és remélünk Budapesttől. Leginkább az eddigi kishitűséggel kell szakítanunk, hogy azt gondoljuk, nem tudunk nagy változást elérni, miközben ennek a városnak óriási változásra van szüksége. A város kisugárzása az egész régióra kulturálisan és gazdasági értelemben is hatalmas. Ezeket az előnyöket kell tudni, ezt a szelet kell a vitorlába belevezetnünk.
Azt kell mondanom, hogy egy megismételhetetlen esélyünk és lehetőségünk van arra, hogy ebben a városban nagyot tudjunk alkotni. Az elmúlt húsz év sajnos eltelt, úgy telt el, hogy elszalasztottunk nagyon sok lehetőséget, de azt gondolom, hogy a következő húsz évre már nincs időnk, és nincs időnk arra, hogy a következő húsz év úgy teljen, ahogy az előző húsz telt. Nekünk, ennek a nemzedéknek, akik most itt az Országgyűlésben, a fővárosban dolgozunk, lehetőségünk van arra, hogy visszaadjuk Budapestnek a Monarchia idején elért gazdagságát, fényét, és azt a márkáját, azt az arcát, amit akkor őseink felépítettek. Szeretném, ha ez a félév, az Európai Unió soros elnöksége arra adna nekünk lehetőséget, hogy ezt meg is tudjuk valósítani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Nekünk, akik polgármesterként és országgyűlési képviselőként egyaránt dolgozunk a mindennapokban, különösen nagy büszkeség az és nagy felelősség is, hogy az alkotmány és az alaptörvény végén majd a nevünk is szerepel ennek az okmánynak az aláírói között. Ez ugyan egy név lesz, de ez az egy név azonban azokat is képviseli majd, akik annak idején bennünket megválasztottak városunk, kerületünk vezetőjévé. Így nekem - és engedjék meg, hogy ezt az önzőséget most itt önök elé tárjam - mindenekelőtt az számít leginkább, hogy az új alkotmány hogyan tud majd új értékeket és kereteket adni a XVIII. kerület, Pestszentlőrinc és Pestszentimre életének és polgárainak. Mondom ezt természetesen úgy, hogy mindenkinek tudnia kell, ahogy mi lőrinciek, imreiek azt szeretnénk, hogy szeretett városrészünk úgy épülne és úgy fejlődne, hogy hamarosan büszkén és elégedetten nézzünk körül, úgy szeretnénk azt is, hogy az egész ország gyarapodjon és fejlődjön.
Talán nem kell újra és újra megtenni, de mégis idekívánkozik: az alkotmányban az "alkot" ige jelenik meg, és ezt sohasem szabad szem elől tévesztenünk. Nem szabad, mert több jelentése is van annak, mert az "alkotni" ige többet mond mindennél.
(14.10)
Az alkotmány a kimondott, a kimondatlan, a hagyományokban rögzült, a jelenben élő, a jövőben pedig megerősítendő vágyott értékekből alkotott olyan tér, amelyben egy ország és annak minden polgára ki tud majd teljesedni. Vagyis örökségünk okán alkotunk és teremtünk, azért, hogy a jövőben nyugodtan tudjunk újabb és újabb dolgokat teremteni, alkotni, hogy később pedig a mi munkánk és elkötelezettségünk jelölje ki a következő nemzedékek viszonyítási pontjait. Vagyis alkotni és teremteni; és egészítsük ki ezt még egy szóval: megteremteni. Nekünk mindannyiunknak itt a parlamentben és otthon a polgármesteri szobákban is az a dolgunk, hogy megteremtsük annak a lehetőségét, hogy a mindennapi életben könnyebben tudjanak boldogulni azok, akik hisznek és tesznek magukért és a közösségért. A keretek kijelölése a cél, mert ha azok megvannak, akkor a tartalom megtalálja a formáját.
Mostanában nehéz, sokszor érthetetlen és kínos szituációkba keveredik mindenki, amikor saját portáján az elmúlt évek történéseivel próbál szembesülni. Nem értjük és nem tudjuk pontosan, hogyan kerültünk oda, ahonnan most el akarunk mozdulni. Az új alkotmány nem az indulás tényét kell hogy rögzítse, hanem arra kell hogy választ adjon, melyik az az irány, amelyre nekünk az elindulás után fordulnunk kell. Olyan kapaszkodót, olyan általános segítséget és biztonságot ad, amely deklarálja, legitimálja, érvényesíti az értékeinket, és egyben morális és törvényi kereteket is ad a gondolatainknak és tetteinknek. Egy tisztességes világban ugyanis a gondolkodás minősége és az emberi értékek határozzák meg, hogy milyen lépéseket teszünk.
Vagyis először magunkban kell rendet raknunk. A mi fejünkben kell helyre tenni a tisztaság, a tisztesség, a becsületesség, a szolidaritás, az alapvető emberi értékek fogalmait. Ezeket a fogalmakat kell nekünk megtölteni tartalommal, és ennek helye a mindenkori alkotmány. Ha ez megtörténik, a többi már jön magától. Ha van emberi tisztesség és szolidaritás, ha az ember jó és hisz az értékközpontú, tradíciókra épülő közösség erejében, akkor minden politikai és gazdasági lépését ehhez fogja igazítani. A politikai és a gazdálkodási eszközök bizony csak eszközök. Olyan eszközök, amivel meg tudjuk mutatni, hogy mi miként gondolkodunk a világról, és amikor arról van szó, hogy milyen gondokkal kell megküzdenie egy politikusnak, és milyen körülmények között kell döntéseket hoznia, akkor a szakértők nagyon sokszor elfelejtik, hogy a számok, a paragrafusok embereket jelentenek és emberekről szólnak. Nőkről, férfiakról, nyugdíjasokról, idősekről, családokról, fiatalokról, akik csak egy személytelen listán számítanak számoknak, csak jogszabályokban a törvény alávetettjei, és ez elfogadhatatlan, országgyűlési képviselőnek éppúgy, mint állampolgárnak vagy városvezetőnek. Nekünk az a dolgunk, hogy a közösséget sokszínű, élő, dolgozó, gondokkal küzdő, de vágyakkal telített közegnek tartsuk. Olyan emberek összességének, akik akkor tudnak tenni egymásért, ha mi biztosítjuk nekik, hogy egyenként jól éljenek, hogy egyénenként is biztonságot és kiszámíthatóságot kapjanak. Csak ez lehet a célunk, és ehhez megfelelő kereteket kell nekünk biztosítani. A most születő alkotmány ennek a legfőbb és legelsődlegesebb záloga. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jóval kisebb vitát kiváltó dologra, de mindenféleképpen egy közügyre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, és azzal a lehetőséggel szeretnék élni, hogy ez a nyilvánosság ráirányítja a figyelmet egy fontos fejlesztési dologra. De mielőtt magáról erről a fejlesztésről beszélnék, néhány dolgot azért szeretnék megemlíteni.
Az első, amiről szeretnék beszélni, mindenféleképpen az, hogy a fővárosban - ellentétben a vidéki nagyvárosokkal - az utóbbi időszakban, az elmúlt két évtizedben inkább megszűntek a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközök lehetőségei, mint hogy növekedtek volna. Az 1-es, 3-as villamos kivételével sokkal több olyan példáról tudunk az elmúlt időszakban, amelyik arra vonatkozott, hogy bezártak ilyen pályákat. És nagyon jól tudjuk azt, hogy az Európai Unió különböző közösségi közlekedésfejlesztési irányelvei pontosan a nagy hatékonysággal bíró, környezetkímélő és ütemes közlekedést biztosító közösségi közlekedési rendszereket, azaz a városi vasutat és a villamost támogatják. Ennek megfelelően számos vidéki nagyvárosban indult pályázat ezzel kapcsolatban, Debrecenben, Szegeden, ezek olyan stádiumban vannak, hogy rövid időn belül egyébként ezeket a vonalakat át is tudják adni. Ellentétben ezzel Budapesten gyakorlatilag inkább ennek a rendszernek - amelyik már a századforduló idején is sokkal nagyobb hálózattal rendelkezett - az elsorvasztása zajlott az 1-es, 3-as villamos kivételével, amelyik néminemű fejlesztésen esett át az utolsó másfél-két évtizedben.
Ezzel ellentétben a főváros a Podmaniczky-tervben már nagyon korán megfogalmazta azt a szándékát, hogy a peremkerületek irányába megpróbálja valamilyen módon ezt a folyamatot megfordítva, új vasútvonalak építésével, városi vasútvonalak építésével elindítani. Erre 1999-ben külön tervpályázat is készült a 42-es villamos felújításának, illetve pályájának meghosszabbítása érdekében. Ezen a területen, ha a tervek megvalósulnának, akkor nagyjából 40-50 ezer új városlakót lehetne bekapcsolni a közösségi közlekedésnek a korszerű, környezetbarát formájába.
1998 után elindult ennek a dolognak a tervezése, több fővárosi, illetve regionális szintű egyeztetés után majdnem teljesen kész az a tervezet, amelyiknek az utolsó simításai is most már gyakorlatilag elkészültek, és el lehetne kezdeni az építkezést. Két-három olyan nagyon fontos probléma és olyan vita volt, amit az érintett önkormányzatok, Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata és a kispesti önkormányzat között, illetve a Fővárosi Közgyűlés között, a budapesti szintű regionális önkormányzat között kellett megoldani.
(1.00)
De azt gondolom, hogy olyan példás szintű volt az együttműködés az elmúlt hat-nyolc hónapban, hogy ezeket a problémákat sikerült kiküszöbölni. Ezt elsősorban egy külön szintű csomópont kialakítása jelentette a lajosmizsei vasútvonal mentén. Erre azért volt szükség, mert ez lett volna vagy ez lenne jelen pillanatban ennek a vasúti pályának az a pontja, ahol a legszűkebb a keresztmetszet, és ahol leginkább az ütemes közlekedéssel, illetve a menetidővel kapcsolatban problémák merülhettek volna föl, ha ez szintben találkozik. Ez gyakorlatilag némi többletköltséget okozva 12-14 milliárd forintra növelte a beruházás összegét.
Amiért én ma itt szót kértem, és ami miatt én mindenféleképpen az Országgyűlés plénuma elé szerettem volna hozni, ha másképp nem, napirend utáni felszólalásban ennek a kérdéskörnek a lezárását, az az, hogy a három önkormányzatnak sikerült megállapodnia, a XVIII. kerületi önkormányzatnak, a kispesti önkormányzatnak és a Fővárosi Közgyűlésnek is sikerült ezt a projektet a jelenlegi formájában jóváhagynia. Most már csak az illetékes minisztériumi államtitkárság támogatói levelének kiadására vár ez a projekt, hogy el tudjon indulni.
Én remélem azt, hogy ez a figyelemfelhívó vagy -felkeltő napirend utáni felszólalás hozzásegíti a projektet ahhoz, hogy nagyon rövid időn belül el tudjon indulni, és annak a 40-50 ezer XVIII. kerületi, XIX. kerületi, és a régióban élő polgárnak a közösségi közlekedési lehetőségeit javítja, illetve a metróhoz való eljutását fogja segíteni, ha ez megvalósul.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás tapsol.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Semmiképpen nem szeretném szakmai mivoltában az előttem szólót megcáfolni, de azért arra felhívnám mindenféleképpen a figyelmet, és nem szeretném a levegőben hagyni azt, hogy amit a benzinárakról mondott, az nem valós. (Babák Mihály: Más se!) Saját empirikus tapasztalatom is ezt mutatja, de hogyha felüti egyébként az újságokat, amik nem olyan régen megjelentek, akkor ajánlom figyelmébe a ma megjelent újságnak az összeállítását, ahol Ausztriára vonatkozóan legalább 5 százalékkal alacsonyabb benzinárak vannak Magyarországon, mint Ausztriában, ugyanez igaz Szlovákiára, ugyanez igaz a környező országok közül szinte mindegyikre, kivétel nélkül Romániára és Ukrajnára.
Lehet, hogy az előttem szóló egyébként közgazdaság-elmélet tekintetében mindenféleképpen szaktekintélynek számít, de azt gondolom, hogy ezt a hozzászólást, legalábbis ezt az elemét nem tekintette és nem járta körül kellőképpen, mielőtt szólásra emelkedett volna.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, leánykori nevén a lakástörvény szabályozza a lakások bérbeadásának és elidegenítésének feltételeit, a bérbeadó és a bérlő kötelezettségeit. A törvényben foglaltak mára sok esetben meghaladottá váltak, jelen formájukban inkább akadályozzák, mintsem elősegítik az önkormányzati lakások rászorulók, illetve piaci alapon jelentkező bérlők részére történő kiutalását. Az alábbi példák bemutatják, hogy milyen szabályozási visszásságok miatt tartom szükségesnek mielőbb az új lakáskoncepció és vele párhuzamosan az új lakástörvény megalkotását.
A lakástörvény kötelező jelleggel előírja az önkormányzatok számára, hogy rendeletben állapítsák meg az önkormányzati tulajdonú lakások lakbérének mértékét. Emellett a törvény külön előírásokat tartalmaz a piaci alapon bérbe adandó lakások lakbérmértékének meghatározására is. Ennek következtében az önkormányzat nem rendelkezik kellő szabadsággal a piaci alapú bérbeadásra szánt lakások lakbérének meghatározásakor, mivel rendeleti úton az összes lakás esetében egységes lakbérmérték kerülhet csak megállapításra, miközben a kategórián belül az egyes lakások esetében jelentős eltérések is vannak. A valós piaci viszonyok felmérését követő versenyeztetésre sincs mód, az önkormányzati tulajdonú lakások bére gyakran jelentősen eltér a hasonló, magántulajdonban lévő lakások árszintjétől, így az önkormányzat jelentős többletbevételtől esik el a lakások bérbeadása során.
Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások elidegenítése viszont nem történhet meg rendeltetésszerű gazdálkodás kívánalmai nélkül, valamint a tulajdonos önkormányzat döntése szerint, ugyanis a lakástörvény rendelkezései rugalmatlan, az önkormányzatokra nézve rendkívül kedvezőtlen feltételeket szabnak a lakások elidegenítésére vonatkozóan.
A lakástörvény 54. §-a arról rendelkezik, hogy önkormányzati rendeletben kell meghatározni a törvény alapján elővásárlási joggal érintett lakások eladása esetén a lakás vételárának mértékét, a megkötéskor fizetendő vételárrészlet mértékét, a részletfizetés időtartamát, a szerződéses kamat mértékét, a kamatmentesség lehetőségét és feltételeit, a vételárengedményt, illetőleg a vételárhátralék megfizetésére adott engedmény feltételeit és mértékét is, sőt elővásárlás esetén az ajánlat tartalmát és az ajánlati kötöttség idejét is.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a feltételek meghatározása során a bérlő vagyoni és jövedelmi helyzetét kell elsősorban figyelembe venni. Egyfelől az elővásárlási jog önmagában nem értelmezhető a lakásingatlan elidegenítési szándéka nélkül, márpedig a lakástörvény az elővásárlási jog keretszabályainak megalkotására is kötelezi a képviselő-testületet ezzel egyidejűleg. Másrészt az Áht.-ról szóló törvény az alábbiakat mondja ki: a vagyonnal felelős módon kell gazdálkodni.
A fentiek alapján joggal vetődik fel az a kérdés, hogy az önkormányzat a tulajdonában levő lakásokkal gazdálkodik vagy pedig bérlőket szociális alapon lakástulajdonhoz juttat. A kettő ugyanis egyidejűleg semmiféleképpen nem lehetséges.
Ezenkívül a lakástörvény 11. § (3) bekezdése előírja, hogy az önkormányzati lakás esetén a bérbeadónak a bérlő igazolt költségeit haladéktalanul, egy összegben kell megtéríteni. Ugyanakkor azt nem szabályozza a törvény, hogyan kell dokumentálni a munkálatokat, mikor kell jelezni, hogy azonnali beavatkozásra volt szükség, és melyek az elszámolás fontos, kötelező elemei.
Ezenkívül a lakástörvény 21. § (2) bekezdése kimondja, hogy az önkormányzati lakásba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének gyermekét vagy annak szülőjét. Ezen szabályozás mindenképpen átgondolásra és pontosításra szorul, mivel számos probléma merülhet fel az utólagos befogadásra kerülő hozzátartozók későbbi jogviszonyával kapcsolatban.
A lakástörvény a következők szerint szabályozza a bérleti szerződés felmondásának eseteit: a lakbérfizetés időpontra nem történik meg, a bérlő a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt lényeges kötelezettségeit nem teljesíti, vagy a vele együttlakó személyek a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos magatartást tanúsítanak.
A törvény viszont nem tér ki arra az esetre, ha a bérlő jelentős közüzemi díjtartozást halmoz fel, erről sok esetben a bérbeadó csak későn értesül, hiszen a szolgáltatási szerződést a bérlő közvetlenül a szolgáltatóval köti, a tartozás a szolgáltató felé irányul, annak ellenére, hogy a lakástörvény a tulajdonos önkormányzat mögöttes felelősségét ezekben az esetekben is megállapítja.
Mindezekre való tekintettel külön kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ezekben a kérdésekben mielőbb igyekezzen a lakástörvény módosítását a tisztelt Ház elé terjeszteni, mert enélkül az Országgyűlés nem tudja ezeket az önkormányzatok számára elengedhetetlenül fontos dolgokat reparálni, javítani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha Vágó Gábor nem emelkedett volna szólásra, akkor én sem válaszoltam volna, mert azt gondolom, hogy amit ön említ, és amit ön az imént Bagdy úrnak felrótt, az egy előzetes felszólalás következménye. Akkor ön nem volt itt a teremben, amikor hosszú időn keresztül próbáltuk azokról a dolgokról meggyőzni ellenzéki képviselőtársainkat, amik egyébként a törvényjavaslatban nem is szerepelnek, csak ők maguk szerették volna ebbe belelátni. Ez az egyik probléma.
A másik pedig az, hogy a nők egyenjogúságának kérdését önök mantraszerűen, ceterum censeóként folyamatosan olyan dolgokba keverik bele, és olyan dolgokkal hozzák összefüggésbe, amihez tulajdonképpen az előterjesztésnek és a törvényjavaslatnak semmi köze nincs, hiszen mindannyian tudjuk azt, hogy reggel felkel a nap, este pedig lenyugszik. Ezt nem kell törvényjavaslatban és egyéb jogszabályokban rögzíteni.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezt a kormánypártoktól se várják el, se most, se később. Elhiszem, hogy az önök számára ez egy nagyon fontos elvi kérdés, hogy amikor a családvédelemmel kapcsolatos kérdésekről szó esik, akkor önöknek leírják, hogy akármilyen hozzászólás kerül napirendre, akkor ezt mondják el, de legalább ebben a körben próbáljunk egymással értelmes vitát folytatni. Azt gondolom, képviselőtársam, hogy ha ön így reagál ezekre a kérdésekre, akkor nagyon rossz úton járunk, és nem fogunk tudni értelmes párbeszédet lefolytatni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Nem állhatom meg szó nélkül, hogy Pál Tibor képviselő úr hozzászólásához néhány megjegyzést ne fűzzek.
A képviselő úr a felszólalásában néhány valótlan állítást említett, és erre szeretném felhívni a figyelmet, nem is azzal a szándékkal esetleg, hogy önt meggyőzzem, de talán nem szerencsés, ha ez a levegőben marad a későbbiek szempontjából. Elsősorban ön fölépített egy nagyon szép ívű beszédet arra vonatkozóan, hogy hogyan szünteti meg az önkormányzatiságot ez a kormány, és ebben említette egyik elemként azt, hogy az alpolgármesterek választása hogyan változott, és hogy külsős alpolgármestereket is lehet behívni.
Szeretném felhívni tisztelt képviselőtársam figyelmét, hogy a korábbi időszakban nemcsak az alpolgármestereket lehetett kívülről választani, volt egy olyan időszak is, amikor nemcsak az alpolgármestereket, hanem a polgármestert is lehetett kívülről hozni a képviselő-testületbe, és lehetett polgármester belőle.
A másik kérdés, amit szintén fontos itt ebben a pillanatban megemlíteni, ez a 23 kiskirályság versus Budapest közti különbség. Ez az önök idejében, 1994-ben az önkormányzati törvény módosításával jött létre. Akkor szüntettek meg számtalan olyan funkciót, ami a főváros, az egységes főváros városrendezési és a hozzá kapcsolódó építéshatósági ellenőrzések tekintetében addig korábban a fővárosban létezett. Ezt önök szüntették meg 1994-ben, illetve az MSZP-SZDSZ-koalíció az akkori változással.
A 4-es metróról néhány mondatot hadd szóljak! A 4-es metró az a költségvetési elem, amelyik úgy növekedett, mint egy száraz, aszályos nyáron a parlagfű, 279 milliárd forinttal indult, és most már több mint 750 milliárd forintról beszélünk. Azt gondolom, az volna tisztességes és egészséges, ha önök ebben a Házban talán a 4-es metrót mint projektet nem említenék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm, még egy kétpercesben szeretnék néhány dologra reagálni, képviselő úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Akkor folytatnám még az észrevételeim sorát képviselőtársamhoz. Itt megemlítettük, említésre került az ön előző nagy felszólalásában egyrészt a dugódíj, másrészt a fővárosi fejlesztések elmaradása, és példaként hoz néhány fővárosi fejlesztést. Én szeretném felhívni a figyelmet, hogy például ebben a költségvetésben vagy ebben a ciklusban fog megoldódni egy olyan kérdés is, amelyik hosszú-hosszú évtizedek óta a főváros egyik szégyenfoltja, és nem sikerült kormánytól, illetve városvezetés színeitől függetlenül nagyon hosszú ideje megoldani, ez például a Várbazár kérdése, a Várbazár helyreállítása. Azt gondolom, hogy erre a nagyjából tízmilliárdos nagyságrendű beruházásra azt mondani, hogy ez egy jelentéktelen, a város életében nem fontos szerepet játszó fejlesztés, hát, ízlés kérdése, de szerintem a világörökség közvetlen közelében, a pesti Duna-parton, a Vár déli szoknyáján egy ilyen fejlesztés minimum jelentősnek tekinthető.
A dugódíj, illetve a közösségi közlekedés finanszírozásának kérdésével kapcsolatban pedig én arra hívnám fel a figyelmet, hogy lehet most, ebben az időpillanatban arról beszélni, hogy azok a kísérletek, amelyeket a főváros és a kormányzat annak érdekében tesz, hogy fenntarthatóvá váljék a közösségi közlekedés finanszírozása, nem csak Budapesten - itt azért felhívnám a figyelmet, hogy Budapest és agglomerációjának kérdései nem választhatók szét, ez szervesen összefüggő probléma, mert ön is említette, hogy nem csak azokat érinti ez a kérdés, akik Budapesten élnek, hanem akik napi szinten ingáznak, Budapest infrastruktúráját veszik igénybe, de egyébként az adófizetés nem Budapesten történik. Ezért szükséges olyan típusú megoldásokban gondolkodni, amik nem feltétlenül jelentik a dugódíjat, vagy nem azt a dugódíjat, amire ön gondol, de mindenféleképpen egy olyan közös teherviselést, ahol agglomeráció, főváros, illetve azok az érdekelt szereplők tudnak részt venni a finanszírozásban, illetve a közösségi közlekedés fenntartásában, akik azt elsősorban használják.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormányzó pártok soraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, ez most már csak egy perc lesz, és lezárja a dugódíj kérdéskörét.
Szeretném mindenkivel megosztani azt a talán nem közkeletű ismeretet, hogy a dugódíj bevezetésére egyébként Demszky Gábor vállalt kötelezettséget, amikor a 4-es metró finanszírozási szerződését aláírta. Tehát hogyha ezt akkor nem tette volna meg, akkor most Pál Tibor képviselő úrnak sem kellett volna a dugódíjról beszélni. Persze, ettől természetesen a probléma még létezik a közösségi közlekedés finanszírozása tekintetében, de az, hogy egész egyszerűen ma arról kell beszélnünk, hogy Budapesten a dugódíj egyáltalán felmerül, létezik, és ilyen kérdésről gondolkodniuk kell a városvezetőknek, ezt Demszky Gábornak kell köszönni, és nem a jelenlegi kormánynak.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Az önkormányzatok nevében - hogy Pál Béla képviselőtársam is megnyugodjon - néhány szóban szeretném a benyújtott módosító indítványokkal kapcsolatban, illetve a törvényjavaslattal kapcsolatban a véleményemet kifejteni.
Az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatás, a szociális törvényben szabályozott átmeneti segély és a temetési segély, valamint a gyermekvédelmi törvényben szabályozott rendkívüli gyermekvédelmi támogatás egységesülne önkormányzati segélyként a javaslat szerint, amely rögzíti azt a jövedelemhatárt is, amelynek mértékéhez kötődik a jogosultság. Ezzel kapcsolatban a javaslat szerint ezt a határt az önkormányzatok nem határozhatják meg a családban egy főre a mindenkori nyugdíjminimum 130 százalékánál, azaz jelenleg 37 050 forintnál alacsonyabb összegben.
A juttatás a tervek szerint eseti jelleggel vagy meghatározott időszakra havi rendszerességgel, illetve természetben is nyújtható, de akár tanszerre vagy tandíjra is fordítható lenne. Az egyaránt válsághelyzetek kezelésére szolgáló támogatási formák rendszerének átláthatóbbá tétele és az ellátások egyszerűsítése érdekében összevonásra kerül, és az önkormányzati segély kerül kialakításra ellátásként, mindez egy törvényben, és a kapcsolódó kormányrendeletek hatálya alá tartozóan a szociális törvényben.
Ezzel kapcsolatban a 2. § a szociális törvény 45. §-át módosítja. Ennek (4) bekezdése tartalmazza a válsághelyzetben lévő várandós anya fogalmát, amelyet a gyermekvédelmi törvény 5. § o) pontja tartalmaz, amely fogalom nem kerül átemelésre a szociális törvény értelmező rendelkezései közé, amit mindenféleképpen orvosolni kellene a közeljövőben módosító indítvány, kapcsolódó módosító indítvány keretében.
A 8. § a szociális törvény szövegcserés módosítását szabályozza, ugyanakkor a szociális törvény 4. § (1a) bekezdés 1. pontja tartalmazza a cserélni kívánt temetési segély és az átmeneti segély fogalmát is, a módosítás viszont csak az átmeneti segély szövegrészt érinti. Ugyanezen bekezdés 2. pontja tartalmazza a szintén módosítandó rendkívüli gyermekvédelmi támogatás fogalmát, ennek módosítása azonban hiányzik a szövegből, erre is felhívnám a figyelmet a részletes vita alkalmából.
Jó néhány település képviselő-testülete a szociális rászorultságtól függő ellátásokat, így az átmeneti segély, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítását is önkormányzati rendeletben oly módon szabályozta, hogy a rendeletben meghatározott jogosultsági jövedelemhatárt el nem érő egy főre eső havi jövedelmen kívül konkrét, krízishelyzetet megalapozó indokokat sorol fel. Ezen indokok dokumentumokkal alátámasztott igazolását követően kerülhet csak sor a támogatás megállapítására és annak a későbbiekben történő folyósítására.
A jelenleg hatályos önkormányzati rendeletek szabályozása alapján általában a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás célzottan a kiskorúak, az átmeneti segély és a temetési segély a felnőttkorúak krízishelyzetének megelőzésére szolgál. A három támogatási forma egymástól eltérő krízishelyzetek kezelését segíti elő, ugyanakkor ismert dolog, hogy az országnak számos pontján számos település ezen támogatási formák alkalmazását vagy összemossa, vagy teljesen külön kezeli, és közöttük semmilyen éles összefüggő határ nincs, illetve összefüggés nem fedezhető föl. Esetleg konkrét indokoltságokat sem kell igazolni a kérelmezőnek, elég, ha a jogosultsági jövedelemhatárt nem éri el az egy főre eső havi jövedelem, és így megállapítható a három közül bármelyik támogatási forma.
Ilyen értelemben mindenféleképpen támogatandónak javaslom és javasoljuk magát az alapjogszabályt, illetve jó néhány ehhez kapcsolódó módosító indítvány elfogadását is, azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fent leírt krízishelyzetek esetén a későbbiekben is az önkormányzat kötelezettsége lesz erkölcsi és anyagi értelemben is a helytállás, amit egyik szempontból fontosnak tartunk, másik szempontból pedig mindenféleképpen az önkormányzatok, illetve a települések teherbíró képessége szerinti valamilyen módon történő differenciálást szükségesnek tartunk a későbbiekben. Úgyhogy a jogalkotót szeretnék erre felhívni.
Ráadásul a módosítást követően is az önkormányzatok feladata lesz meghatározni az önkormányzati segélyre való jogosultság feltételrendszerét, ami a későbbiekben is számtalan olyan problémát fog felvetni, ami a helyi képviselő-testületekben felesleges vitákat és indulatokat fog megjeleníteni. Tehát szeretnénk javasolni azt, hogy a későbbiekben ezzel kapcsolatban a jogalkotó határozottabban foglaljon állást, hogy kinek és milyen módon lesz erre a későbbiekben lehetősége.
Mindezzel együtt javaslom a törvény végleges elfogadását, de mindenféleképpen javaslom azt is, hogy ezeknek az észrevételeknek, a gyakorló önkormányzati vezetők észrevételeinek a figyelembevételével kerüljön sor a kapcsolódó módosító indítványok elfogadására, illetve a később esedékes benyújtására a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Szerintem válasszuk ketté a két témát. Józsa képviselő úr tisztán politikai kérdésekhez kíván hozzászólni. Erre inkább nem is reagálnék (Dr. Józsa István: Mert szégyelli magát, polgármester úr.), mert azt gondolom, hogy ezeket az agent provocateur magatartásmódokat, amiket ön ebben az ülésteremben tesz, azért teheti meg, mert jelen pillanatban ellenzéki ülésvezetés van.
Képviselő úr, polgármester úr, egy tea vagy egy kávé keretében szívesen átnyújtom a névjegyemet, és tudunk beszélgetni olyan kérdésekről, amelyek a fővárost érintik (Dr. Józsa István: Bizottsági ülés is volt!), ezt nagyon szívesen megteszem ebben az ügyben. Ha kérdése van, akkor állok rendelkezésére, és én is egy hosszabb normál felszólalásban fogom azokat a véleményeket ezzel kapcsolatban elmondani, tisztán szakmai módon, ellentétben Józsa képviselő úr folyamatos bekiabálásával. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány szóban szeretnék reagálni arra, amit Tóth József talán 14 pontban jelzett a törvényjavaslattal kapcsolatban, illetve a kisebbségi vélemény megfogalmazásaként. Először is szeretném rögtön leszögezni, hogy azokra a részekre nem kívánok reagálni, amelyek kifejezetten politikai jellegűek voltak, és amelyeket szerintem maga az elmondója sem gondolt komolyan. Tehát itt a különböző pénzbeszedésekre vonatkozóan, hogy hídpénzt meg egyéb pénzeket szednek be. Sem pedig arra, ami az ilyen típusú ingatlanfejlesztési panamákra vonatkozik.
(21.40)
Higgye el, polgármester úr, hogy ha valaki, akkor most a kormánypárti oldalon én tényleg átérzem azt, hogy egy polgármesternek felelőssége az, hogy a saját kerületéért mindent tegyen meg, és harcoljon azért, hogy azok a korábban kivívott jogok vagy jogosnak vélt dolgok a kerületi önkormányzat, illetve a kerület szűkebb közösségének befolyása alatt maradjanak. De azért polgármester úr, higgye el, ha a szívére teszi a kezét, és otthon a tükör elé áll, akkor ön is láthatja azt, hogy az, amit itt most ön 13 vagy 14 pontban felsorolt, gyakorlatilag nem állja ki az igazság próbáját.
Egyrészt azért nem állja ki az igazság próbáját, mert nagyon fontos az, hogy egy kerület vezetője mit gondol valamiről, de nagyon fontos az, hogy az milyen módon illeszkedik egy nagyobb, össz-budapesti vagy akár össznemzeti értékrendszerbe, érdekkörbe.
Ezt mondom azért, mert 2006-2010 között, illetve 2010-ig körülbelül lehetőségem volt a főváros városfejlesztési bizottságát vezetni, és mint ilyen személy, számtalanszor találkoztam a Margitsziget problematikájával. Az a kérdés, hogy a Margitsziget - és ezt minden képviselő úrnak jelzem, Józsa képviselő úrnak is - egy önálló státust kapjon, és kikerüljön a XIII. kerület hatásköre alól, erről bizony a szabad demokrata, szocialista vezetésű Fővárosi Önkormányzat idején is szó volt. Pontosan azért került ez szóba, mert számtalan anomália volt fejlesztési tekintetben ezen a területen.
Az akkor még hatályban lévő előző Étv. alapján a fővárosi szabályozási keretterv, a BVKSZ és a kerületi szabályozási tervek elfogadása tekintetében hosszú-hosszú hónapokon keresztül nem tudott megállapodni egymással a XIII. kerületi önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat. Számtalan szabályozási terv nem készült el időben, sőt nagyon sok esetben példának okáért csatornafejlesztések, közműfejlesztések esetében teljesen eszement, agyrém megállapodások születtek azért, mert nem tudtak az érdekelt felek megállapodni, és ez nem most volt, hanem akkor, amikor azonos színű volt a főváros vezetése és a XIII. kerület vezetése. Kérem, ezt vegyék figyelembe.
Elhiszem, hogy nagyon jól hangzik így az esti órákban, és Józsa úr is valószínűleg azért jött, hogy itt a mára kirendelt (Dr. Józsa István: Én reggeltől itt vagyok!) szocialista evangéliumot elmondja nekünk, de azért ezeket vegye figyelembe, kérem tisztelettel, jó?
Szeretném még jelezni azt, hogy a XIII. kerület és a főváros esetében ezen kívül is számtalan olyan probléma volt, ami mind a mai napig nem tudott megoldódni. És hogy még egy példát megemlítsek: ugyan a jövőben beszélünk arról, hogy az 5-ös metró majd egyszer valamikor megépül, de azon, hogy a Margitszigeten az 5-ös metrónak legyen-e megállója vagy ne legyen megállója, elég hosszú időn keresztül nem tudott a Fővárosi Önkormányzat és a XIII. kerületi önkormányzat megállapodni.
Mondom: ezek mind-mind azok a példák, amelyek azt mutatják, hogy a Margitsziget esetében igenis, fontos az, hogy végre egy kézbe kerüljön a felelősség, bizonyos tekintetben természetesen az önkormányzati bevételek, amelyek ebből a felelősségből következnek, és a fejlesztési lehetőség, amit ezekből a forrásokból lehet a Margitszigeten megvalósítani.
Én kérnék mindenkit arra, hogy egy picit a politikai üléspontjától elrugaszkodva egy-egy ilyen kérdésben - kivéve természetesen és megértve a XIII. kerületi polgármester álláspontját -, azon kívül a saját frakciójában próbáljon olyan érvekre találni, hogy ez egy olyan össznemzeti, össz-budapesti érdek, ami szerintem azon kevés esetek közé tartozhat, amikor a parlamenti patkó bal és jobb oldala, ellenzéki és kormánypárt talán egyet tud érteni és együtt tud fellépni.
Nyilvánvalóan azon lehet vitatkozni, amit képviselő úr itt elmondott, hogy ez most milyen mértékben számít nemzetközi turisztikai szempontból fontos területnek vagy nem, meg hogy mennyire a városlakók használják, és mennyire nemzetközi turisztikai látványosság. Nyilvánvalóan, ha szükséges, akkor a részletes vitáig elő tudok állni statisztikákkal is ezzel kapcsolatban, de szerintem ezt a vitát még döntetlenre sem fogja tudni az ellenzék hozni.
A végén pedig természetesen a kezdeményezésről. Itt úgy tűnt fel, elsősorban polgármester úr abban a személyében, amikor megszólalt, mint a kisebbségi vélemény előadója az önkormányzati bizottság részéről, mintha ez egy bűnös dolog volna, hogy ha a kezdeményezés, mondjuk, a Fővárosi Önkormányzat részéről érkezett volna.
Én nem tudom, hogy egyébként a Fővárosi Önkormányzat részéről érkezett-e ez a kezdeményezés, de nem értem, hogy miért volna ez egy olyan bűnös gondolat, ami ellen fel kell lépni, és mondjuk, emiatt általános vitára alkalmatlannak tartani ezt az elénk terjesztett törvényjavaslatot.
Azt gondolom, hogy ha a Fővárosi Önkormányzat felelősen gondolkodik ezekről a területekről, a Duna szigeteiről, akkor igenis, szükség van ebben a tekintetben ilyen típusú előterjesztések megfogalmazására.
És hogy néhány mondatban kitérjek Szilágyi képviselőtársam véleményére is, engedje meg azt, hogy talán általánosságban ne fogalmazzunk arról, hogy mondjuk Németh Szilárd vagy Wintermantel Zsolt vagy bármelyik más, a teremben meg nem jelent képviselő mikor mit mondott, és hogy önök hogyan vélik azt, hogy ez most mennyiben tekinthető össz-Budapest-ellenesnek, amiket ők egy-egy adott időpillanatban mondtak. Én nagyon szeretném azt, ha legközelebb ezeket úgy mondanák el, hogy egyrészt az érintettek itt vannak, másrészt pedig pontosan idézik, hogy mit gondolnak az ő felszólalásukban olyannak, ami az össz-budapesti érdekeket sértette volna.
Másrészt pedig szeretném jelezni azt, hogy ez az előterjesztés nem teljesen önmagában áll, hiszen a Fővárosi Önkormányzat közvetlenül a Duna partszakaszaival kapcsolatban is elég hosszú időben egyeztet mind a kerületi önkormányzatokkal, mind pedig már az előző önkormányzati ciklus idején elkezdődött és azóta tovább folytatódott egy nagyon hosszú folyamat keretében az úgynevezett "partraszállás". Ezt most ne értse senki félre, ez annak a munkaprogramnak a címe, amelyik azt jelenti, hogy hogyan lehetne a főváros városszövetébe visszakapcsolni a Duna-parti területeket, úgy, mint más európai városban, sokkal intenzívebben használni, illetve kihasználni a Duna által adott lehetőségeket a városnak.
Szóval ez a fejlesztés olyan stádiumába érkezett, amelyik stádiumát nemrégen első körben megtárgyalta a Fővárosi Önkormányzat, és második tekintetben is most már nemsokára meg fogja tárgyalni, és meg fogja az ezzel kapcsolatos döntéseket hozni, ami az év második felétől a dunai partszakaszok használatának is jelentős változását fogja jelenteni.
Ez azért fontos, mert ez szervesen illeszkedik abba a koncepcióba, amit a Margitszigettel kapcsolatos törvényjavaslat elénk fektetett ebben az időpillanatban.
Tisztelt Országgyűlés! Én ezért mindenféleképpen megfontolásra javaslom az ellenzék részéről azt, hogy támogassa ezt az előterjesztést, és szeretném kérni azt, hogy legalább a közvetlenül érintett képviselőkön kívül a baloldali ellenzék tagjai is gondolják meg azt, hogy érdemes-e egyszer legalább egy parlamenti ciklusban össz-budapesti vagy össznemzeti érdeket figyelembe véve támogatni egy ilyen javaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány nagyon rövid megjegyzést szeretnék tenni. Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy ha inszinuálunk egy képviselőt, akkor az úgy elegáns, még ha a Jobbik is teszi, ha ő itt van az ülésteremben. (Szilágyi György: Jöjjenek be! Senki nem tiltja meg nekik!) Ez az első megjegyzésem. (Szilágyi György: Senki nem tiltja, hogy bejöjjenek!)
A másik megjegyzésem ezzel kapcsolatban a következő, hogy a partraszállás-munkacsoportban szakemberek vesznek részt, építészstúdió, építésziroda, öt éve folyik ennek a munkacsoportnak a munkája. Gyakorlatilag nagyon sok prezentációt tartottak már szakmai körökben, városvezetési körökben is. Ha szükségesnek tartja, ezen prezentációk egy részét szívesen elküldöm a Jobbik részére is (Szilágyi György: Megköszönjük.), de úgy tudom, hogy a Jobbik-frakció képviseli magát a Fővárosi Közgyűlésben. Tehát első körben a kormánypárti jogsegélyszolgálat megkeresése helyett a saját képviselőiket próbálják rávenni arra, hogy ezekről a dolgokról beszéljenek. (Szilágyi György: Ne beszéljünk úgy képviselőkről, hogy nincsenek itt!)
Harmadrészt szeretnék beszélni arról, amit Józsa képviselőtársam itt említett. A remény hal meg utoljára. Én megpróbálom még egyszer és harmadszor is szakmai útra terelni, bár tudom, hogy Józsa képviselő úr, vagy legalábbis úgy látom, hogy nem ezért jött ma, hogy szakmai érvekről beszélgessünk, hanem azért, hogy a mára rendelt evangéliumot, amit a Szocialista Párt úgy gondolt, hogy a mai nap folyamán el kell mondania legalább 44-szer, azt most, teljesen mindegy, hogy milyen törvényjavaslat van az Országgyűlés napirendjén, azt el kell mondani. Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen fontos kérdésben szakmai vitát nem lehet folytatni Józsa képviselő úrral (Dr. Józsa István: Csak egy érvet!), de akkor arra kérném meg, hogy addig legalább az ülésteremben ne nyomjon kétperceseket, ameddig érdemben és szakmai módon nem tud a kérdéshez hozzászólni. (Dr. Józsa István: Mondjon egy szakmai érvet! Egyetlen érvet csak!)
Illetve a polgármester úrnak azt szeretném jelezni ezzel kapcsolatban, amiket megemlített, hogy továbbra is elfogadom azt az érvet, hogy nagyon fontos az, hogy egy kerületi önkormányzat ezekért a dolgokért vitázzon és megpróbáljon harcolni. Egy következő kétpercesben majd befejezem.
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nyilván Szilágyi képviselő úr az imént csak teljesen véletlenül tett egy utalást egyik képviselőtársnőnk tapasztaltsága okán esetleges korára, tehát szeretném, ha ez egy félreértés lenne csak, és a férfinem nevében megkövetem képviselő asszonyt.
A kétperces hozzászólásom tartalma arra vonatkozik, hogy a képviselő úr a fejlesztésekről kívánt beszélni velünk, illetve arra kívánt utalni, hogy milyen típusú fejlesztések zajlanak majd a fővárosban. Természetesen fejlesztési koncepciók vannak már az asztalon, és nyilván ön is tudja, képviselő úr, hogy forrásszegény időszakban bátran beszélni egy-egy fejlesztésről, elég nagy merészség annak a felelősségével, hogy ez mikor és milyen módon, ütemezhetően mikor tud megvalósulni.
Tisztelettel szeretném jelezni, hogy ha Szilágyi képviselő úr erre kíváncsi, akkor nem az Országgyűlés keretei között kell ezeket a kérdéseket megvitatni, mert ezek elsősorban szakmai kérdések. Olyan szakmai kérdések, amelyek a Fővárosi Önkormányzat különböző bizottságaira, illetve a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésére tartoznak. Ön rendszeres látogatója a Fővárosi Közgyűlésnek. Kérem, hogy a saját frakciótagjaival konzultálva egyeztessen ezekről a fejlesztési tervekről. Nagyon szívesen áll szerintem a Fővárosi Önkormányzat apparátusa rendelkezésre, hogy ezeket a későbbiekben meg tudja önökkel majd osztani.
Még egyetlenegy megjegyzést engedjenek meg. A legelső alkalommal Józsa képviselő úr említett valamit, hogy miért arról beszélünk itt, hogy mi történt egy előző ciklusban, és hogy ez milyen módon tudja a későbbiekben... (Dr. Józsa István: Beszélgettem!)
ELNÖK: Tisztelt Józsa Képviselő Úr! Kis türelmét kérem. Mivel nem ismeri még a Házszabályt, a következőt szeretném elmondani. "Aki az Országgyűlés tanácskozási rendre vonatkozó szabályait megszegi, azzal szemben a levezető elnök a kizárás lehetőségével élhet."
Ön nem közbeszól vagy közbekiabál, hanem állandó jelleggel a felszólaló képviselőtársával szemben folyamatosan olyan módon beszél, hogy az illető felszólalását teszi lehetetlenné. Ezért arra kérem önt - most felolvastam azt a szabályt, amelyet be kell tartanom, ismertettem önnel -, hogy ezt kellő módon fogadja el, és örülök, hogy bejelentkezett, mert ezek szerint házszabályszerűen is lesz mondanivalója, érdeklődéssel várjuk.
Elnézését kérem, képviselő úr, folytassa, de élni fogok ezzel a lehetőséggel, hogy ön nyugodtan elmondhassa a felszólalását.
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Arra szerettem volna utalni, hogy azért említettem volt ezt az előző négyéves ciklust, amikor volt időm és alkalmam szakmai alapon elmélyedni a Margitsziget fejlesztésével kapcsolatos kérdésekben, mert azt gondolom, hogy a múlt és a múltban tapasztalt problémák, amelyek azonos szintű városvezetés és azonos szintű fővárosi vezetés mellett zajlottak le, nem hagyhatók figyelmen kívül annak tekintetében, hogy miért került az asztalunkra ez a törvényjavaslat.
Ha a képviselő úr azt gondolja, hogy ez az előterjesztés szempontjából teljes egészében irreleváns és nem fontos, akkor tényleg nem értem, hogy miért ülünk és miért beszélgetünk vagy miért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vitatkozunk egy-egy kérdésről.
Köszönöm szépen a türelmét, elnök úr. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Polgármester úrnak válaszolnék abban a tekintetben, hogy miért nem más területek. Azért, mert a többi nem sziget, és ilyen földrajzi tekintetben nem ilyen módon elkülönülő területről beszélünk. Természetesen nyilvánvalóan a jogalkotónak szabadságában áll, hogy a későbbiekben más területekről is gondolkozzon ebben a tekintetben.
A másik kérdés, hogy mondjunk példákat, hogy az utóbbi két-három esztendőben milyen fejlesztés maradt el. Az a helyzet, hogy azért beszéltem - úgy tűnik, hogy Józsa képviselőtársamnak ez nem tetszett - az előző 6-8 éves időszakról, mert nem az elmúlt 2-3 esztendőben, hanem egy folyamat következménye az, ami a Margitszigeten kialakult akkor, amikor együttdöntési jogosítványok voltak a fővárosi és a kerületi önkormányzat között, akkor rendszeresen maradtak el, lassították ezeket a folyamatokat. Számtalan olyan program és projekt nem tudott időben megvalósulni, számtalan olyan kérdésről kellett másképp dönteni; például a csatornázási gerincvezeték tekintetében egy teljesen bolond megoldás született a Margitsziget tekintetében, pontosan azért, mert nem tudtak valamilyen módon szakmai megállapodásra, egységre jutni az érdekelt felek a kerületnél és a Fővárosi Önkormányzatnál.
Erről beszélek, és ezt szerettem volna jelezni, hogy ez az egyik legfontosabb indoka. Azt gondolom, hogy ez az ország és a főváros sem elég tehetős és gazdag ahhoz, hogy ilyen buta dolgokat megengedhetne magának, hogy jóval drágábban valósít meg egy-egy beruházást azért, mert két közigazgatási egység nem tud egymással megegyezni. Nincsenek meg azok a konszenzuslehetőségek, amelyek ezeket a fejlesztéseket ésszerű pénzügyi keretek között tudnák megvalósítani. Többek között ez is az indoka, polgármester úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Először is szeretném előrebocsátani, hogy valóban sokkal szegényebb lenne az Országgyűlés Józsa képviselő úr bekiabálásai nélkül. 20 év múlva vagy 30 év múlva, amikor egy egyetemi hallgató majd a Parlamenti Naplót olvassa, akkor biztos jókat fog kacagni képviselő úr közbeszólásain. (Dr. Józsa István: Vagy tanulnak belőle.) Ezért mindenféleképpen fontos az, hogy képviselő úr ebben a jogában mérsékelten korlátozódjék csak, természetesen úgy, hogy ne akadályozzuk meg az ülés normális menetét.
Képviselő úrnak egyetlenegy rövid mondat. Nem beszélgetés formájában hangzottak el ezek a dolgok, hanem a beszélgetésen volt egy napirendi pont, és a napirendi pont keretében hangzottak el ezek a felszólalások. A kezdeményezők. Bármilyen furcsa is, nem az akkori ellenzék képviselőinek szájából hangzottak el ezek a szavak, hanem az akkori kormánypárt, a fővárost és a XIII. kerületet is irányító kormánypárt szájából. Tehát talán érdemes lenne (Dr. Józsa István: És ez jogforrás?) az abban az időszakban involválódott fővárosi képviselőkkel beszélgetni, és akkor lehetne tudni, hogy milyen szándékok voltak már abban az időszakban is a Margitszigettel kapcsolatban.
Én azt gondolom, hogy talán érdemes lenne ezt a részét a vitának lezárni.
Schiffer képviselőtársam mindig előhozogat ilyen kérdéseket. Én azt gondolom, hogy az előbb már válaszoltam erre, vagy nem volt az ülésteremben, vagy nem figyelt a képviselőtársam erre. (Dr. Schiffer András: De, itt voltam, csak hátul.) Képviselőtársam esetében látok még reményt arra, hogy meggyőzzem, hogy mennyiben különbözik egy sziget státusa. Azért azt ön is tudja, hogy persze nyilván viccnek nagyon jó az, hogy a Csepel-szigetet itt említjük ebben a tekintetben, de akkor még jó néhány szigetet fel lehetne sorolni Grönlandtól kezdve, amelyet hasonló példával lehetne ugyanígy szigetnek tekinteni. Illő tisztelettel szeretném, hogyha megőriznénk a komolyságát. Tehát ezeken a szigeteken vagy ezen a szigeten állandó lakos nem lakik (Szilágyi György: Az Óbudain se.), az Óbudai-Hajógyári-szigeten sem lakik, az újpesti Népszigeten sem lakik senki, tehát vannak olyan szigetek a városban, ahol nem laknak. Ezekről érdemes beszélni, és nem véletlenül beszéltem az imént arról, hogy egy átfogó budapesti Duna-koncepció készül valamilyen formában, és ezekbe illeszkedően kellene ezeket a törvényjavaslatokat az ellenzéknek (Az elnök csenget.) és a kormánypárti képviselőknek is kezelni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Három dologra szeretnék reagálni, bár amikor erről a záróvitáról szó esett először, hogy hozzá kell szólni, nem gondoltam, hogy reagálnom kell Szilágyi György képviselőtársam hozzászólására. Szeretném jelezni felé, hogy amit az imént mondott, a legkevésbé sem felel meg a valóságnak, úgyhogy kérem, hogy alkalmasint ezt beszélje meg a saját képviselőtársaival, hogy honnan szedte ezeket a zagyva információkat. Számtalan fővárosi kerületben a kerület és a főváros együttműködésében zajlanak olyan projektek, amelyek korábban hosszú időn keresztül nem jöhettek volna létre.
Egyetlenegy dologról szeretnék beszélni, amiről talán önnek is tudnia kell, hiszen minden fővárosi képviselő-testületi ülésen jelen szokott lenni, ez nem más, mint a Békisz-projekt, amely a főváros teljes körű csatornázásával foglalkozik, ez a kerületek és a főváros együttműködésével alakult ki és valósul meg.
De nem erről kell most beszélnünk, hanem a Margitszigetre vonatkozó jogszabályról, amely most előttünk fekszik. Nagyon szeretném elkerülni azt a személyeskedést, amiben arra kéne rákérdeznünk, hogy az előző két évtizedben, amikor azonos színű volt ebből jelentős részben az ország vezetése, a XIII. kerület vezetése és a főváros vezetése, és szinte az utolsó ciklus kivételével azonos színű volt a XIII. kerület vezetése és a főváros vezetése, akkor ebben az időszakban milyen típusú fejlesztéseket hajtott végre ebben a helyzetben a XIII. kerületi önkormányzat. Mint olyan ember, aki elég gyakran kell hogy foglalkozzon a Margitszigettel, a Margitsziget kérdéskörével és problémájával, azt kell mondjam, gyakorlatilag semmi. Ebből kifolyólag szeretném a következő kérdést feltenni. A mostani árvízi munkák, amelyek a főváros területén megjelentek, nettó 700 millió forint körül vannak. Ebből a 700 millió forintból körülbelül kétharmad részt a Margitsziget védekezésére kellett fordítani. Illő tisztelettel szeretném kérdezni, hogy ha minden tekintetben a XIII. kerületnek kellene helytállnia és az adóbevételekből a védekezést is megoldania jelentős részben, akkor ebből mekkora összeget tudna fordítani vagy a főváros számlájára átutalni ahhoz, hogy megvédjék a Margitszigetet.
Egyébként ezzel szemben nézzük meg azt, hogy az ott megjelenő építési és telekadó milyen mértékben gazdagította a XIII. kerületi önkormányzat büdzséjét, nemcsak most, hanem az elmúlt két évtizedben összesen. Ezért én azt gondolom, hogy komplexitásában kell kezelni és komplexitásában kell vizsgálni ezt az egész kérdéskört. A komplexitás pedig azt jelenti, hogy aki képes és alkalmas arra, hogy egy ilyen fejlesztést végrehajtson vagy bármilyen fejlesztést végrehajtson a Margitszigeten, és nemcsak képessége, hanem ötlete is van rá, annak lehetősége nyíljon e feladat elvégzésére. Mert ha ezt nem tesszük meg, hogy ezt egy kézben összpontosítjuk, akkor bizony a Margitszigeten lehetetlenség lesz a közeljövőben olyan fejlesztéseket végrehajtani, amire, azt gondolom, függetlenül attól, hogy itt az Országgyűlés patkójának a bal vagy jobb oldalán ül egy képviselő, mindannyian áhítozunk. A Margitsziget nemcsak fővárosi jelentőségű vagy regionális jelentőségű zöldfelület, hanem a Margitsziget bizony egy olyan terület, amely az egész nemzet büszkesége lehet. Ez egy lehetőséget ad arra, hogy ebben a központosított kezelésben a közeljövőben lehetőség legyen a későbbiekben a fejlesztéseket olyan mértékben megvalósítani, hogy mindannyian büszkék lehessünk erre.
Tulajdonképpen ezenkívül számtalan egyéb kérdés merült még fel itt a Margitszigettel kapcsolatban. Csak egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmet a Margitszigettel kapcsolatban. A Margitsziget olyan földrajzi, geopolitikai területen helyezkedik el, amely a vízszabályozás következtében valamikor egy sziget volt, valamikor három sziget volt, valamikor négy sziget volt. Azt gondolom, hogy ez az a tipikus helyzet és ez az a hely, amelynek közigazgatási szempontból nem egy kerülethez kell tartoznia, hanem a fővároshoz, mert bármikor, bármilyen időpillanatban ennek a szigetnek a mozgásából adódóan bármikor sokkal közelebb kerülhet a II. kerülethez vagy a III. kerülethez, és akkor pedig majd a XIII. kerület vitatkozni fog arról, hogy miért a II. vagy miért a III. kerület.
Illő tisztelettel kérem egyébként a képviselőtársaimat, hogy a kormány kiegészítő javaslatával együtt támogassa a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy nagyon rövid reakciót szeretnék az előttem felszólaló két képviselőtársamhoz mondani. Szilágyi György képviselőtársam, én nem tudom, hogy ön miről beszél, milyen ellentétekről, illetve az előttem szóló független képviselőhöz azt szeretném hozzáfűzni, hogy ez abszolút nem politikai kérdés. Ha önök ebből is politikát próbálnak csinálni, egy terület fejlesztéséből, és mindenféle olyan dolgot próbálnak beleképzelni, aminek egyébként a valóságtartalma zérus, akkor tényleg azt gondolom, újra kellene gondolni akár az új politikai alakulat későbbi szereplését, másrészt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) pedig nagyon erőteljesen azt gondolom, a környezeti elkötelezettségüket is újra kellene gondolni.
(17.50)