Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvénynek ahhoz a paragrafusához kívánok hozzászólni elsőtől, amikor az alkalmasságról, az elbocsátásról, a felmentésről esik szó a törvénymódosításban, a törvény szövegében is, a beterjesztett okmányban és a módosításokban is. Ehhez a témához tennék néhány megjegyzést.

Kezdem azzal, hogy a köztisztviselő munkát végez, olyan munkát, amit abban a szférában úgy lehet hatásosan, tisztességesen elvégezni. Most itt, ennek a feladatcsoportnak és igen jelentős számú köztisztviselőnek a reputációjára időnként árnyék vetődik, hogy a bürokrata, az időtöltő, úgy került oda, hogy nem is érdemli meg, nem is tudja, tehát el kéne távolítani, el kéne bocsátani, de nincs rá mód, mert más rendelkezések garantálják a tékozlást és az időlopást, a közérdek elleni állapotot.

(15.20)

Hogy ezt meglássuk, és ezt hozzuk a törvényhozásunk középpontjába, segítene, és jó néhány téves vagy olyan érvet feleslegessé tenne, amit használunk, amit hallunk.

Az alkalmasság és az alapvizsga. Milyen jó volna, ha ez lenne a visszatérő témája, hogy egy kicsit tudományosan mondjam, a light motive-ja annak, amikor alkalmazunk, és aki azt a döntést hozza, és elbocsátunk. Mert vannak bizony olyan megrögzött, begyöpösödött szokások, ami miatt úgy van, hogy aki egyszer köztisztviselő, az addig köztisztviselő, amíg csak kívánja, vagy amíg ki nem hal belőle, vagy amíg nyugdíjba nem megy, vagy talál okot, ürügyet arra, hogy még korábban is nyugdíjba menjen; szóval ezek az árnyékok, ezek a felhők.

Talán demonstrálja ezt a mentalitást, ezt a szemléletet, ha idézek egy olyan mondást, amit más nyelvről fordítok, de körülbelül így hangzik magyarul: a feladatok szaporodnak olyan ütemben, hogy igényeljék az összes időt, amelyik elérhető annak az elvégzésére. Még egyszer: a feladatok szaporodnak olyan ütemben, hogy igényeljék az összes időt annak az elvégzésére. Tehát kitalálnak feladatokat a bürokraták azért, hogy aztán az igazolja az ő ottani tevékenységüket, vagy még újabb íróasztalok beállítása mellett érveljenek. Így aztán létrejönnek azok a duplikációk, amiket látunk; állampolgárok panaszkodnak.

Hadd mutassak én, tisztelt Ház, egy példát ilyen duplikációra. Nem ez az egyetlen, bizonyára vannak jobbak is, de most hirtelen eszembe jutott, elővettem a tárcámból. Itt van két, elegánsan, modernül nyomtatott okmány, énrólam, Horváth Jánosról szól. Az egyiken az van: Magyar Köztársaság, Republic of Hungary, személyazonosító igazolvány. És ott van egy fénykép és bizonyos dolgok rólam: anyja neve, születési helye és egy szám. És itt van egy másik, amelyik lakáscím-igazoló hatósági igazolvány, Magyar Köztársaság s a többi. Tisztelt Országgyűlés! Miért nem lehet ez a kettő egy? Az ezen a kettőn közölt információ miért nem lehet egyen? Azért, hogy több nyomdásznak legyen munkája? Vagy azért, hogy több köztisztviselőnek legyen valamilyen helye, ahova ezeket bevezeti vagy ahonnan kimásolja?

Szóval, amikor a köztisztviselők jogállásáról beszélünk, szeretném, ha visszanyúlnánk oda, hogy ők munkát végeznek, de olyan munkát végezzenek, ami közérdek, és olyat, amit nem fölösleges, és olyat, ami nem irritálja, nem bántja az állampolgár közérzetét, és akkor kevesebb lesz az a fölösleges ablak, ahova küldözgetnek bennünket. Amikor én bemegyek a Margit körúti önkormányzati irodára valamiért, legalább öt-hat ablakhoz el kell jutnom, és mi állampolgárok, ezen keresztülmegyünk.

Szóval, tisztelt Országgyűlés, amikor erről a témáról beszélünk, szeretném, ha ez a mentalitás, ez a tapasztalat is része lenne törvényhozói megfontolásainknak.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)