Készült: 2024.05.11.02:05:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

323. ülésnap (2013.11.12.), 209. felszólalás
Felszólaló Varga Géza (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:09


Felszólalások:  Előző  209  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én természetesen a mezőgazdasági és vidékfejlesztési kiadások fejezetéhez szeretnék hozzászólni, hiszen ahhoz nyújtottam be módosító javaslatokat.

Tóth József képviselőtársunk sajnos már kiment, és a fideszes és KDNP-s képviselők közül összesen hatan ülnek a teremben, ami a méltatlan érdektelenségét mutatja a költségvetés részletes vitájának, de ezzel kell gazdálkodnunk. Tehát Tóth József képviselőtársam objektivitást kért az ellenzéki felszólalóktól, ami a költségvetést illeti. Véleménye szerint a költségvetés teljes mértékben megfelel a kormányzati céloknak, és azokat híven tükrözi. Nézzük!

A kormány deklarált célja, hogy a kis- és közepes gazdaságok arányát 80 százalékra emelje. Én abból a szempontból néztem át a költségvetést, és a módosítóimat is annak megfelelően nyújtottam be, hogy a módosítóimmal segítsem ezt a kormányzati célt, ugyanis véleményem szerint a jelenlegi formájában ez ezt nem szolgálja. Célja a kormányzatnak továbbá a munkahelyteremtés, ez a bizonyos egymillió munkahely - én azt hiszem, hogy ez a magyar társadalom tudatába a 2010-es választási kampányban rendesen be lett vésve, ezt nem fogja tudni onnan kitörölni, tehát emlékszünk rá.

Mi történik a mezőgazdaságban? Fazekas miniszter úr még a tegnapi felszólalásában is azt mondta, hogy a mezőgazdaságban nő a foglalkoztatottak száma, nő a regisztráltak száma. Megnéztem a statisztikai adatokat, a Statisztikai Hivatal jelentését, és jelentem, az októberi adatok szerint valóban nőtt a foglalkoztatottak száma a közmunkának megfelelően szinte minden kategóriában, egyedül a mezőgazdaságban csökkent 11 ezer fővel. Tehát az elmúlt évi hasonló adatokkal összehasonlítva 11 ezer fővel csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Erről a kormányprogramról, ha nem kezeli kiemelten ezt a tragikus csökkenést a mezőgazdaságban, akkor semmiképpen nem mondhatjuk azt, hogy eléri a kormány céljait.

Tehát a módosítóimmal arra szorítkoztam, mert a negyedik alkalommal vitatkozunk a következő év költségvetéséről, és már megvan az a tapasztalatom, hogy ellenzéki módosítókat nem szokás elfogadni, ennek ellenére kísérletet tettem rá, már csak azért is, hogy a részletes vitában is erről tudjunk beszélni, és legalább exponálni lehessen ezeket a kérdéseket.

A módosítóim szerint ahhoz, hogy a kis- és közepes gazdaságok száma nőjön, úgy vélem, a szakoktatás területén jelentősen emelni kellene a költségvetési előirányzatot. A szakoktatási intézmények az a bizonyos 59 középfokú intézmény, ahol a mezőgazdaságra történő képzést szeretnénk, hogy megvalósuljon, ezt 1,2 milliárddal javasoltam növelni azért, hogy ezekhez a szakközépiskolákhoz mindenütt hozzá lehessen rendelni egy középüzemet és egy kisüzemet, egy 5 hektár alatti üzemet és egy 100 hektár alatti középüzemet. Ahhoz, hogy ezek a hallgatók ezekben az üzemekben valódi gyakorlati tapasztalatra tegyenek szert, hogy ne csak a tangazdaságnak a belső védett környezetével ismerkedjenek meg, mire kikerülnek, hanem a való életből, a valódi gazdaságokból, természetesen ezeknek a szakközépiskoláknak kapcsolatot és szerződéses kapcsolatot kellene kötni ezekkel a környékükön lévő kis és közepes családi gazdaságokkal. A kormánynak ez nem volt megfelelő.

Az agrárkutatásokra szintén javasoltam egy 500 millió forintos növelést, nem nagy összeg igazán, be kell látniuk, hogy nemcsak azért tettem számszerű javaslatokat, hogy mondjak egy nagy számot, hanem próbáltam a realitás talaján maradni, 500 millió forintos növelést javasoltam, mert méltatlanul 68 millió forintot szán a kormány egy évre az agrárkutatásokra. Akik néhányan ülünk a teremben, az elnök urat is beleértve, akik valamennyire a mezőgazdaságból jövünk, tudjuk, hogy 68 millió forinttól nem fog előremenni a magyar agrárkutatás. 500 millió forinttal javasoltam ennek a megemelését, és a kutatásokat elsősorban arra fordítani, hogy szintén tesztüzemszerűen felmérjük és kutassuk azokat az akadályokat és lehetőségeket, amelyekre a kormány céljainak megfelelően a kis- és középüzemek 80 százalékos arányának az eléréséhez szükség van.

A tájfajták vizsgálatára, kutatására és fenntartására is tettem javaslatot, hogy emeljük az összeget, hiszen tudják, hogy ezekben a génmegőrző intézményeinkben, akár gyümölcsről, akár más magvakról, zöldség- és gabonamagvakról van szó, olyan magvak vannak elfekvőben, amelyeknek az újraszaporítása, termesztésbe vonása elengedhetetlen és szükséges volna. Nem támogatta a kormánypárti többség.

Az öntözés kutatására szintén tettem javaslatot. Egy öntözési intézménynek a létrehozása szerepel a költségvetésben, azonban ez nem volna elég. Én egy pilotprojekt beindítására is tettem javaslatot, és 400 millióval megemelni javasoltam ezt a költségvetést azért, hogy az ártéri gazdálkodást és azokat a korszerű és takarékos öntözési módszereket, amelyeket kifejezetten a kis- és középüzemben lehet hasznosítani, pilotprojekt formájában tudja ez az öntözési kutatóintézet vagy intézet - amelynek a létrehozása szerepel - folytatni.

Az agrár-szaktanácsadásra, az osztatlan közös tulajdon kiméretésére és még sok más területre tettem javaslatot, az NFA-nak a termőföld vásárlására, az osztatlan közös tulajdonra most egy közel megfelelő törvényt alkottunk az elmúlt hetekben, de ez azt eredményezi, hogy ennek a törvénynek a végrehajtása során felszínre fognak kerülni várhatóan a zsebszerződéssel érintett területek, és ezeknek a területeknek a felvásárlására nincs meg a költségvetésben a fedezet. Javaslatot tettem rá, hogy ezt tegyük bele.

Még sokáig lehetne folytatni az agráriumban szükséges módosításokat, de ez a méltatlan időkeretbe szorított vita ezt nem teszi lehetővé.

(14.10)

Mi bizonyára ki fogjuk tölteni az időnket, ami talán kevésbé lesz elmondható a jelen lévő négy kormánypárti képviselőről, akik jelen vannak. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  209  Következő    Ülésnap adatai