Felszólalás adatai

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A harmadik napja folyó költségvetési vitában szeretnék kiemelni az eladósodás mellett még egy olyan kérdést, amely a költségvetésnek igen zavaros pontja, mégpedig a kormányzat, illetve a költségvetésben tükröződő nemzetközi pénzügyi elszámolások helyzete, amellyel kapcsolatos sarokszámok vagy tételes kimutatások rendkívül zavarosan, keszekusza módon szerepelnek a költségvetés ágazati bontásában, nincs ezekről egy összefoglaló, áttekintő elemzés. Ezért lehetséges, hogy a gyorsan készített munkának ez a következménye, hogy nem sikerült ezt végiggondolni és egy nagyon szisztematikus rendszerbe összefoglalni. Reméljük, hogy ez nem azért történt, mert esetleg bizonyos forrásoknak különböző ágazati megcímzett tételek mögé történő rejtése van e mögött a keszekusza elszámolási rendszer mögött.

Mindenekelőtt kiemelném, hogy az Európai Unióval kapcsolatos kiadásokat, a Phare-programnak a legkülönbözőbb helyeken megjelenő kiadásait, ahol nem tiszta: mi az, ami a költségvetés kiadását terheli, mit jelentenek a támogatások, mit jelent a segély, és legfőképpen nem tisztázott, hogy ennek felhasználása hogyan történik, vagy legalábbis erre vonatkozó utalás sincsen a költségvetési anyagban.

Ide sorolnám még a Világbankkal kapcsolatos elszámolásokat, ami az egyik legkritikusabb területe a nemzetközi pénzügyi elszámolásoknak, hiszen közismert, hogy a Világbankkal megkötött különböző úgynevezett projektfinanszírozási források mögött igen sok olyan tényező van, amely gyakorlatilag ezeknek a forrásoknak a nem megfelelő felhasználását tükrözi. Meggondolandó, hogy szükséges-e felvenni világbanki hiteleket, nem mindig alacsony kamatlábra, ráadásul olyan feltételek mellett, amikor a világbanki hitelek - amelyeket használjanak bár az egészségügyben vagy az oktatásban, kiemelten a felsőoktatásban - nemegyszer 30-40 százalékban külföldre visszamennek, hiszen a világbanki hitelek ilyen célú felvételének egyik feltétele, hogy külföldi szakértőket kell, sőt kötelező alkalmazni, olyan külföldi szakértői csoportot, amelynek tagjai nemegyszer semmit nem értenek a témához, csak azért jöttek el, mert világbanki és egyéb pénzügyi küldetésük van, ugyanakkor óriási forrásokat visznek el, hiszen a számukra kifizetett napidíj 500 és 1500 dollár között van, emellett természetesen a teljes ellátásukat is finanszírozni szükséges.

Amikor egy ország ilyen rendkívüli mértékben mesterségesen eladósított, amikor 1,3 milliárd dollárnyi nettó tőkekivonás történt az országból, amikor kamatkifizetés, illetve adósságtörlesztés címén a költségvetésnek közel 50 százaléka kerül elvonásra, akkor az ilyenfajta külföldi hitelnövelés, amit a világbanki hitel is jelent, ez nemhogy nem szükséges, hanem kifejezetten káros. Ezért javasoljuk, hogy a Pénzügyminisztérium szíveskedjen felülvizsgálni nemzetközi pénzügyi elszámolásait, és természetesen ezeket a tételeket, ha lehet - sőt, ez szükséges is - emelje ki a költségvetésből, és ezek finanszírozását le kell állítani.

Ha összehasonlítjuk, hogy milyen folyamatot írt le eladósodásunk és ehhez kapcsoljuk a humán fejlesztési beruházásokat, akkor bizony egy nagyon kritikus trendvonal jelenik meg ebben az idősorban, hiszen ha a '89 és '98 közötti tíz évet fogjuk át, akkor miközben az eladósodásunk, a belső adósság több mint kétszeresére növekedett, a külföldi bruttó adósság is ehhez az időszakhoz képest több mint kétszeresére növekedett, a kamatterhek az adatok szerint 181 százalékra, tehát gyakorlatilag majdnem kétszeresére növekedtek, addig a humán fejlesztési beruházások, tehát az oktatás, a kultúra, az egészségügy és sorolhatnánk a munkaerő védelmét szolgáló infrastrukturális beruházásokat, 60 százalékra csökkentek.

Ez egyszerűen tarthatatlan állapot, hiszen a felsőoktatás, az egészségügy, különösen a fekvőbeteg-ellátás szinte romokban van, és bár most a '99-es költségvetésben nominális értéken 20-25 százalékos kiadásnövekedést terveznek, ez nagyon hasznos, de ezzel sem a felsőoktatás, sem a kultúra, sem az egészségügy bajait nem tudjuk megoldani, miután a forrásokat más csatornán külföldi pénzügyi intézmények finanszírozására használják fel. És nagyon jól ismerjük, hogy minden évben a Nemzetközi Valutaalappal megkötött és szigorúan titkosított szándéknyilatkozat alapján történik ezeknek a költségvetéseknek az elkészítése, illetve mintegy pénzügyi és gazdaságpolitikai felügyelők - Magyarországon helytartók - végzik ezeknek a sarokszámoknak az összeállítását.

Ezért javasoljuk, hogy felül kellene vizsgálni a humán fejlesztési beruházások mutatóit, feltétlenül nagyobb mértékű emelkedést kell betervezni a következő évi költségvetésbe. Ennek megvannak a forrásai is, szeretném felhívni a figyelmet, mert hiszen, ha csak annak a bizonyos 600 milliárd forintnak, amit a Magyar Nemzeti Banktól tisztességtelenül átvett a költségvetés, és piaci kamatozású devizahitellé alakított át, ha ennek a '99-es 600 milliárd forintos terhét kiemeljük a költségvetésből, akkor természetesen ezek a tételek finanszírozhatók.

(16.20)

Mint ahogy finanszírozhatók lennének a szociális kiadások is, beleértve akár a családok pénzügyi alapjainak növelését, akár a nyugdíjak rendezését.

Szeretném kiemelni a felsőoktatás helyzetét érintően, hogy javasolni szeretnénk a Széchenyi-ösztöndíjak megszüntetését - amely további forrást teremtene, hiszen ez több mint 500 millió forinttal szerepel a költségvetés '99-es kiadási rovatában - azért, mert ez egy igazságtalan elosztás. Nem azoknak juttatják a Széchenyi-ösztöndíjat, akik valóban megérdemlik, hanem akik jobban tudnak lobbyzni, a baráti körhöz tartoznak, ezért ennek a megszüntetése tisztességesebb lenne. Természetesen ezt a forrást vissza kell juttatni a felsőoktatási dolgozók bérének emeléséhez, hiszen tanársegédek és adjunktusok éhbérért dolgoznak az egyetemeken, főiskolákon, de ugyanúgy a többi docens vagy professzori szint fizetése is alacsony, és egy nagyon súlyos kontraszelekció következett be már vagy indult el az egyetemeken és a főiskolákon, amit párhuzamosan egy tanári elöregedés is kísér. Természetesen az oktatás minőségének kárára megy, ha ezen nem változtatnak.

Ide sorolnám továbbá a kutatási források emelését, hiszen a statisztikák szerint, de ismerjük a gyakorlatból is, a kutatásra fordított összeg a GDP 0,7-0,8 százaléka körül van, ha ezt megduplázzuk is, rendkívül alacsony, hiszen óriási elmaradottság van azon a területen, amelyben Magyarország még a világ élvonalában van. Ezért a kutatási források bővítésére pont az általam megjelölt 600 milliárd forintból is lenne lehetőség, mindenekelőtt olyan formában, hogy az egyetemek és a főiskolák kutatási bázisát növelni kell, és ez megtartó erő és generációváltó erő lehet, amely nélkülözhetetlen a felsőoktatás számára.

Úgyszintén kiemelten idesorolom az egészségügyben mindenekelőtt a fekvőbeteg-ellátás műszerezettségének és kutatási bázisának a növelését, amely rendkívül elmaradott színvonalon és állapotban van, és ez kórházanként, térségenként is nagyon változó. Ebből a forrásból ennek a megoldása, finanszírozása is elvégezhető. Nem jelenik meg a költségvetésben az egészségügyben végrehajtandó béremelés, amely nélkül valójában az egészségügy fejlesztése és problémáinak a megoldása elképzelhetetlen. Tehát ehhez egy olyan módosításra van szükség, amely a költségvetés kiadási oldalait épp az általam említett forrásokból is úgy korrigálja, hogy ezek finanszírozhatók lehetnek és legyenek.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmüket, hogy Magyarország az 1989-90-es évfordulón - amikor a nagy rendszerváltás reményeivel együtt vártuk az átalakulást -, ha a fajlagos mutatókat tekintem, Európa viszonylagosan egyik gazdag országának számított, hiszen megvolt a vagyona, vagy még minimális volt az, ami a spontán privatizáció során eltűnt; egyetlenegy fillér belső adóssága sem volt; minimális volt a munkanélküliség, és elviselhető, törleszthető volt a külföldi adósság. Ma Magyarország a világ egyik legszegényebb országa, hiszen az egy főre jutó közel 4000 dolláros adósságállományával a világ harmadik vagy negyedik legeladósodottabb országának számít, eltűnt a vagyona, és óriásira nőtt a munkanélküliség, az eladósodottsági szintje pedig példátlan méreteket öltött, amely gyakorlatilag egy összeomlott gazdaság tükörképét adja.

Ezen csak úgy lehet változtatni, ha hozzányúlnak azokhoz a pénzügyi forrásokhoz, amelyekhez nem mertek eddig hozzányúlni, amely valójában a gazdaság megújhodásának a forrása is lehet, tehát a külföldi vállalatok és pénzintézetek adómentességének megszüntetéséhez és mind a belső, mind a külső adósság nagyon radikális leépítéséhez. Enélkül nem lehet végrehajtani sem a szociális kiadások biztosítását, sem pedig az életminőség javítását.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)