Felszólalás adatai
67. ülésnap (1999.05.04.), 147. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Hegyi Gyula (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:42 |
Felszólalások: Előző 147 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, néhány szóban érdemes összefoglalni, hogy milyen történetnek vagyunk a tanúi. Három héttel ezelőtt a Ház többsége szakmai meggyőződésére, szakmai becsületére hallgatva nem fogadta el Deutsch Tamás sportminiszter úr interpellációra adott válaszát. Azóta abban a témában, amelyben az interpelláció elhangzott, semmilyen változás nem történt. Nem oldódtak meg azok a kérdések, ugyanott tartunk, mint ahol előtte tartottunk.
A mai lapokban olvasható, hogy Lányi Zsolt és Torgyán József képviselő, illetve miniszter urak követelték, hogy Kovács Attilát mielőbb helyezzék vissza a MLSZ elnöki székébe. Mi ezt már régebben követeltük, de örülünk, hogy kisgazda képviselőtársaink is egyetértenek ezzel a javaslattal. Ezek után azonban meg kell mondanom, hogy a parlamenti szokásokkal ellentétes és furcsa lenne, ha ugyanazok, akik három hete elutasították a választ, ugyanazt a választ szó szerint, lényegében mindenfajta változás nélkül elfogadnák. Azt hiszem, valakinek számot kell adni a választóknak arról, hogy három hét alatt hogyan változott meg a véleménye ebben a kérdésben.
Sokszor elhangzik, hogy a sportot ne rendeljük alá a politikának. A politikának való alárendelése pontosan azt jelenti, hogy koalíciós kényszerből, a nagyobbik kormánypárt fenyegetésére azok, akik szakmai meggyőződésükből valamiképpen szavaztak, három héttel később kénytelenek lennének megváltoztatni ezt a véleményüket. Ezért is lenne helyesebb akkor dönteni, amikor minden képviselő szabadon, lelkiismerete szerint dönthet ebben a kérdésben.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 147 Következő Ülésnap adatai