Felszólalás adatai

DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hadd bocsássam előre, hogy hozzászólásom más jellegű lesz, mint a Fidesz vezérszónokának hozzászólása volt. Abban egyetértünk, hogy ez a mai vita és az országgyűlési biztos idei beszámolója túlmutat a szokásos éves beszámolók jelentőségén.

Ez azzal az ugyancsak már szóba került ténnyel van összefüggésben, hogy a biztosok megbízatása hamarosan lejár, és természetes ezek után, hogy a 2000. év számadása kapcsán nemcsak egy esztendő munkája van napirenden. Mutatja ezt az is, hogy különböző formákban, egyelőre még itt a parlamentben nem, de a bizottsági hozzászólásokban és az utóbbi hetekben olvasható nyilatkozatok alapján megállapíthatjuk, hogy ez az alkalom sokak számára azt is jelenti, hogy megfogalmazzanak bizonyos fajta kritikát a biztosi intézménnyel szemben, felnyissanak korábbi vitákat, ideértve a biztosi intézményre vonatkozó jogi szabályozást is.

Mindeközben időről időre javaslatok fogalmazódnak meg, hogy egyes újabb területekre további országgyűlési biztosok kerüljenek megválasztásra, ami azt mutatja, hogy egy időben van jelen egy komoly társadalmi igény olyan funkciókra, amelyeket az országgyűlési biztosok jelenleg betöltenek, és mutatja azt is, hogy egyidejűleg vannak olyan nézetek, amelyek ennek a szükségességét megkérdőjelezik. Úgy tűnik továbbá, hogy az országgyűlési biztos intézménye megítélésében nyomon követhető bizonyos, ha úgy tetszik, politikai törvényszerűség. És ezt az intézmény nem hosszú történetének egyes fejleményei is igazolják.

Arról van szó, hogy az eddigiek szerint elsősorban a jobboldali pártok képviselői részéről fogalmazódtak meg olyan vélemények, amelyek alapján meg lehet kockáztatni, hogy elsősorban a jobboldali pártok szimpatizálnak kevésbé - finoman szólva - az országgyűlési biztosi intézménnyel. Ezt nem cáfolja az sem, hogy a törvényi szabályozás az első jobboldali kormány időszakában jött létre, de akik akkor ebben a munkában részt vettünk, tudjuk, hogy ebben nagyobb szerepe volt néhány korrekt kormánypárti képviselőnek, mint magának a kormányzatnak. Hozzátartozik a történethez, hogy 1994-ben éppen az akkori kormánypárti többség nem szavazta meg a biztosnak javasolt személyeket, és ezért csak 1995-től kezdhették meg a munkájukat. Napjainkban pedig, ahogy már említettem, ugyancsak jobboldalról hangzanak el óvatos, vagy kevésbé óvatos, vagy új megoldások felvetésében burkolt kritikák az országgyűlési biztosokkal, illetőleg magával az intézménnyel szemben. És ezen a képen ez az itteni vita sem változtat, és az sem változtat, hogy a biztosok beszámolóit az Országgyűlés ez ideig minden alkalommal elsöprő többséggel fogadta el.

(11.30)

Tisztelt Országgyűlés! Természetesen senkinek nem lehet kifogása az ellen, ha bárki kritikusan viszonyul egy alkotmányos intézmény létéhez vagy működéséhez. Nem is ezért hozzuk szóba ezt a dolgot, hanem azért, mert mögötte olyan problémák húzódnak meg, amelyek - mint ahogy ez általában lenni szokott - jelentősége meghaladja a konkrét ügyet. Manapság a kérdés, nem túlzás azt mondani, úgy vetődik fel, hogy a szabadság szül-e rendet ebben az országban, vagy egy demokratikus jogállami alkotmány mellett is kialakul egy tekintélyelvű állam és ehhez igazodó társadalom. A tényleges kérdés továbbá az, hogy milyen válaszokat adunk a kor újabb kihívásaira, amikor a technikai és tudományos fejlődés egyszerre nyit soha nem látott távlatokat az emberiség előtt, és teszi ugyanakkor kiszolgáltatottá az egyes embert vagy azok csoportjait. És akkor még nem szóltunk arról a mindennapi jelenségről, ami abban áll, hogy hiába léteznek demokratikus jogok és intézmények, ha vannak olyanok - és ma Magyarországon milliós nagyságrendben beszélhetünk ilyen emberekről -, akik szociális helyzetük és kulturális hátrányaik miatt nem képesek élni írott jogaikkal.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt évtized egyik legfontosabb hozadéka, hogy a nemzeti érdek és a nemzeti értékek újra elfoglalták, ha vadhajtásokkal is esetenként és túlzásokkal ugyan, az őket megillető helyüket a társadalmi közgondolkodásban. E helyzet egyik paradoxona, hogy mindez akkor történik, amikor a globalizáció következtében a nemzetállam hatóköre, cselekvési lehetősége szűkül. A másik paradoxona pedig az, hogy míg sokszor ugyan torzan és az adott kor fő vonalaihoz képest retrográd célok érdekében is, de a magyar alkotmányosság évszázadokon keresztül nagyon erősen jelen volt a mindenkori hatalom legitimációjában, a nemzeti identitás kialakulásában és fenntartásában, a nemzeti szuverenitás védelmében; napjainkban azonban - amikor valóban a kor követelményeinek megfelelő, azokkal azonos értékeket felmutató alkotmányunk van - az alkotmányosság mint eszme, mint érték, mint mindenki által elfogadott követelmény és tegyük hozzá: mint nemzeti szimbólum, sokkal kevésbé van jelen a társadalom tudatában, konfliktusainak megoldásában, mint ami kívánatos lenne.

Ez több más mellett azt a veszélyt hordozza magában, hogy az ellenőrzött hatalomgyakorlás mint az alkotmányosság egyik alapvető kritériuma, megkerülhetővé, időszerűen szólva: kicselezhetővé válik, és a társadalmilag hátrányos helyzetben lévők számára a legális és a valóságos élet közötti szakadék tovább bővül. Napjainkban ennek, mármint az alkotmányosság eszméje érvényesülésének van egy további aktualitása. Az, tudniillik, hogy miután - a miniszterelnök szavaival élve - az egész pályás védekezés és a kormánykoalíció nyíltan bevallott konfrontációs politikája meghozta az eredményét, vagyis hogy pártkatonák ülnek a hivatalokban, a magyar vállalkozók egy jelentős része zsebben van, és akkor, amikor egyes klientúrák még további bővülés előtt állnak; akkor, amikor a nagyobbik koalíciós partner elnökének helyét nem találjuk a magyar parlamentben, ilyen körülmények között hirtelen előkerül egy gondolat, a nemzeti egység gondolata. Az már, azt hiszem, természetes ezek után, hogy ezen nemzeti egység gondolatának tartalmát a Fidesz-Magyar Polgári Párt értékei kell hogy adják, és megtestesítője pedig maga a miniszterelnök. Azt hiszem, aki nyomon követte a magyar közélet utóbbi hónapokbéli eseményeit, igazolva látja ezt a megállapítást.

Tisztelt Országgyűlés! Szeretném hangsúlyozni, hogy nem valamifajta ellenzéki akadékoskodás miatt hozom fel ezt a témát, mert a Szocialista Párt rendkívül fontosnak tartja és rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a nemzeti szolidaritásnak, a nemzeti összetartozásnak, a közös múltnak, kultúrának és együvé tartozásnak. Nem hiszünk azonban abban, hogy modern társadalomban egyetlen párt vagy személy értékrendje összetartó erő lehetne; ideig-óráig talán igen, de csak a tekintélyelvűség és a hatalom erejénél fogva. Hiszünk azonban abban - és ezért hozom fel ezt a témát e napirend kapcsán -, hogy éppen a jelenkori alkotmányosság eszméje és értékrendje, a mindenki számára egyenlő esélyt nyújtó emberi és állampolgári jogok mindenki számára történő valóságos érvényesítése és érvényesülése, a tényleges és nem a virtuális demokrácia, az állampolgári és emberi jogok biztosítékainak érvényesülése, a legális és a valóságos világ egybeesése az, és csak ez, ami képes arra, hogy a nemzet tagjai között együttműködést és szolidaritást, ha úgy tetszik, nemzeti egységet teremtsen.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt ezekre az összefüggésekre tekintettel értékeli az országgyűlési biztosi intézményt és az országgyűlési biztos, illetőleg biztosok munkáit. Az előzőek alapján talán nem meglepetés, ha azt mondom, hogy fontos és hasznos alkotmányos garanciát látunk az intézményben, és ellene vagyunk mindenfajta revíziójának. Ez vonatkozik arra is, hogy egyelőre a jogi szabályozást illetően sem látunk szükségesnek lényeges változást. Megítélésünk szerint a miniszter asszony által hosszan idézett alkotmánybírósági határozat gyakorlatilag nem érinti lényegesen a biztos feladatkörét. Az a határozott álláspontunk, hogy az lenne célszerű, ha még egy ciklus személyi és működési tapasztalatai alapján mérlegelné a köztársasági elnök úr és maga az Országgyűlés is az esetlegesen szükségessé váló változtatásokat.

Ami az országgyűlési biztos és volt általános helyettesének eddigi munkáját illeti, véleményünk szerint eredményes tevékenységet tudhatnak maguk mögött. Azt a szerepet, ami a magyar szabályozás sajátossága, vagyis hogy az országgyűlési biztos a hatóságokkal való viszonyában elsősorban jogvédő szerepet tölt be, és nem valamifajta közigazgatási racionalizáló képében lép fel, helyeselni lehet, és meg kell a jövőre nézve is erősíteni. Ugyanakkor figyelmeztető lehet a biztos jelentésének azon része a kormány és az Országgyűlés számára is, amikor azt írja, hogy a polgárok és a hatóságok is egyre nehezebben igazodnak el a bürokrácia útvesztőjében.

Támogatjuk a biztos tevékenységében azt a törekvést, ami az ez évi jelentéséből is kitűnik és itt már szóba került, hogy fokozott figyelmet fordít a gyenge érdekérvényesítő képességekkel rendelkező társadalmi rétegek emberi jogai érvényesülésének elősegítésére. Tapasztalataink szerint az országgyűlési biztos magas társadalmi elismertségnek örvend hazai és nemzetközi mércével mérve is, ami lényeges körülmény munkájának hatásfoka szempontjából. Ezt azért kell kiemelni, mert a biztos, illetőleg a biztosok ajánlásai nem kötelező erejűek, s a hatóságok, hatósági személyek, közszolgáltatók - mint ahogy erről már itt volt szó - gyakran ellentétes érdekeik miatt javaslataikkal szemben időnként ellenállást tanúsítanak.

Az Országgyűlésnek - mint saját intézményét tekintve is - arra kell törekednie, hogy a maga eszközeivel ezt az elismertséget s ennek nyomán a biztosi tevékenység hatásfokát növelje, és ehhez hozzátartozik az is - és ezt lehet önkritikának is venni -, hogy fokozott figyelmet fordítson azokra az ajánlásokra, amelyek törvényalkotásra vagy -módosításra vonatkoznak.

(11.40)

Célszerűnek tartanánk, ha a házbizottság a közeljövőben napirendre tűzné azokat a javaslatokat, amelyeket a biztos az Országgyűlésnek tett, és eldöntené sorsukat.

Végezetül, tisztelt Országgyűlés, engedjék meg egy idézet felolvasását. Érdemes megszívlelni a nemrég elhunyt Takács Imre alkotmányjogász professzor szép szavait, mert talán eligazítást adhatnak az országgyűlési biztos beszámolója megítélésének, de talán ezen túlmenő gondolkodáshoz is kapaszkodót adhat. Takács professzor a következőket írja: "Az alkotmány nem a kormányé, nem a pártoké és nem az Országgyűlésé. Az alkotmány nem egy nemzedék kiváltságlevele, nem egy válsághelyzet kezelési programja, hanem a köz dolgaiban való döntés rendje (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) tegnap, ma és holnap. Az alkotmány a nemzet életformája, jogainak forrása, jövőjének támasza. Az alkotmány nem Biblia, de az lenne az ideális állapot, ha szinte azzá válna."

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)