Felszólalás adatai

PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, amint az már elhangzott, alapvetően a távmunkához kapcsolódó szabályozásokat tartalmazza.

A rohamosan fejlődő világunkban hazánkban is új jelenségként figyelhető meg, párhuzamosan az európai tendenciákkal, az informatika fejlődésével, használatának egyszerűsödésével, széles körű hozzáférésével a munka világának az átalakulása. A távolság - mint a munkavégzés egyik akadálya - megszűnőben van. A távmunka olyan új alternatívát jelent, melynek révén a klasszikusan a munkahelyeken dolgozó alkalmazottakhoz képest a távmunkát végző munkavállaló lényegesen önállóbb és függetlenebb, ami az időbeosztást és a munkavégzés módját illeti. Ez a munkaviszony bizonyos általános jellemzőjét, a munkáltató részletes utasítása alapján történő munkavégzést áttöri, így a távmunka a jogirodalomban atipikusnak nevezett munkaviszonyok közé sorolható.

A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint tehát a távmunka szabályozása szakmai szempontból mindenképp helyesnek tekinthető, főleg figyelembe véve azt is, hogy az előterjesztő már tekintettel van a várható uniós kötelezettségekre is. Az elmúlt időszakban mind jobban terjed ez a foglalkoztatási forma, a szabályozás hiánya azonban mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára bizonyos bizonytalanságot jelent. A felek megállapodásban, szabályzatokban próbálják e sajátos foglalkoztatással összefüggő kérdéseket szabályozni, ami a törvényi-jogszabályi háttér hiányában nem mindig tekinthető megnyugtatónak. Aggályosnak tartjuk azonban, hogy a távmunkavégzéssel kapcsolatos, igen fontos szabályozásra - például költségviselés - a kormány kapott felhatalmazást. Semmi okát nem látjuk, a sietségen kívül persze, hogy ezt ne tartalmazhatná a törvényjavaslat. Nehezen helyeselhető az is, hogy ismét egy úgynevezett salátatörvény benyújtására került sor.

A javaslat keretében módosításra kerül a még hatályba sem lépett törvény, mely az egységes munkaügyi nyilvántartás szabályait állapítja meg. Ez nem szolgálja a jogbiztonságot, de az előterjesztőt sem dicséri meg, ha ilyen rövid idő alatt kell a jogszabályt módosítania. Az pedig mind jogbiztonsági, mind kodifikációs szempontból alaposan kifogásolható, hogy a hatályba léptető rendelkezések között ismét úgynevezett amnesztiaszabályt fogalmaz meg.

A tervezetet áttekintve az alábbi gondolatok merültek föl bennem. A javaslat nyitva hagyja azt a nagyon fontos kérdést, hogy a távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatás milyen feltételek megléte esetén tekinthető munkaviszonynak, illetve a polgári jog hatálya alá tartozó egyéb munkavégzési jogviszonynak.

(13.10)

A távmunkavégzés számos olyan sajátossággal rendelkezik, ami sokkal inkább az önálló, mintsem a munkaviszony keretében történő, függő munkavégzésre jellemző. Az elhatárolás kérdésének tisztázása elengedhetetlenül fontos, mert a gyakorlatban kezelhetetlen helyzet alakulhat ki a már említett, színlelt szerződésekkel kapcsolatos értelmezési problémák miatt is. A gyakorlatban már ma is vannak egyéni vállalkozók, akik például egyetlen megbízó számára, a megbízó által rendelkezésükre bocsátott számítógépen és programmal végeznek adatrögzítést a lakásukon. A munka törvénykönyvének módosításával igen reális a veszélye annak, hogy a hatóságok - munkaügyi felügyelőség, illetve az APEH - az ilyen típusú foglalkoztatásokat munkaviszonynak fogják tekinteni. A javaslatnak tehát rendelkeznie kellene arról, hogy a távmunka keretében történő foglalkoztatás milyen feltételek, milyen körülmények esetében tekinthető munkaviszonynak.

Az előzőekben említettek tisztázatlanságával függ össze véleményem szerint az is, hogy nem igazán értelmezhető a javaslat 192/A. § (1) bekezdés a) pontja, mely szerint meg kell állapodni a távmunkát végzőnek a munkavállalóként történő foglalkoztatásában. Ezt akkor lehetne igazán precízen értelmezni, ha tudnánk, hogy mik az alapvető feltételek, sajátosságok, amelyek a munkavállaló foglakoztatását munkaviszony keretében történő távmunkás foglalkoztatásnak minősítik.

Pontosabban kellene rendelkezni a munkavégzés helye tekintetében is. Megítélésem szerint a helyes az lenne, ha a távmunkás munkavégzésre irányuló munkaviszonyt főszabályként csak a munkavállaló lakásaként szolgáló vagy ahhoz kapcsolódó ingatlanban engedne létesíteni a jogszabály. Ha ugyanis ilyen jogviszonyt lehetne létesíteni például a munkáltató által bérelt irodában, akkor már nem indokolt a távmunkavégzés speciális szabályainak alkalmazása jó néhány területen, például a kárfelelősség tekintetében.

Természetesen a korlátozásokat indokolt alaposan végiggondolni, de úgy gondolom, hogy inkább a megszorítóbb megoldás híve lennék a munkavégzés helye tekintetében. Ennek a kérdésnek a kiemelt kezelése azért is indokolt, mert a munkavégzés helye a távmunkavégzés egyik legalapvetőbb sajátossága a tipikus munkaviszonyhoz képest. Nem számol a javaslat azzal a jelenlegi gyakorlatban egyébként elterjedt változattal sem, amikor csak részleges távmunkás foglalkoztatásra kerül sor, azaz a munkavállaló munkaidejének csak egy részét tölti távmunkás munkahelyén, de egyébként a munkáltató telephelyén végzi munkáját.

Úgy gondolom, hogy nem helyes az az adatvédelmi korlátozás, miszerint az elérhetőséghez szükséges adatok harmadik személlyel csak a munkavállaló hozzájárulásával közölhetők. A gyakorlat az általános hozzájárulás megadását ilyen adatok tekintetében nem engedi meg. Ezért, ha a távmunkás nemcsak a munkáltatóval, hanem mással is kapcsolatot kell hogy tartson, nehezen kezelhető helyzet állhat elő, különösképpen, ha a foglalkoztatásnak esetleg épp külső ügyfelekkel való kapcsolattartás a lényege.

Nem pontos, sőt úgy gondolom, kissé kaotikus a munkaidővel kapcsolatos szabályozás. Itt sokkal pontosabb szabályozásra lenne szükség, mely tekintettel van például arra is, hogy lehetséges részleges távmunkás foglalkoztatás is, továbbá, hogy az elérhetőséghez a munkáltatónak ilyen esetben is fontos érdeke fűződhet, sőt, távmunkás foglalkoztatás esetén sem kizárt a kötött munkaidő meghatározása.

A betekintési tilalom előírása nincs összhangban az egyéb szabályokkal. Ha ugyanis a munkáltató megtiltja, hogy a rendelkezésre bocsátott eszközt a munkavállaló más célra is használhassa, semmi nem indokolja, hogy a munkáltató ellenőrzési jogát korlátozza a törvény.

Teljességgel elnagyoltnak tartom a kárfelelősség szabályainak megállapítását. Megítélésem szerint a munkavállalói oldalról a munkavégzés önálló jellege mindenképp nagyobb kárfelelősséget indokol. A már előbb említett 193/A. §-ban foglalt feltételek - a munkáltató utasítási joga - nincsenek összhangban a kárfelelősség mértékével. A munkáltató kárfelelőssége szempontjából pedig nem a munkavégzés eszköze, hanem a munkavégzés és különösképp annak helyének jellege jelenti a sajátosságot, ami alapján meg kell határozni a munkáltató kárfelelősségét.

Összességében tehát elmondható, hogy a javaslat célja, egy atipikus munkavégzési forma szabályozása mindenképp pozitív, előremutató és támogatandó. Sajnos azonban a tervezet jelen formájában számos olyan hibával terhes, amelyek a gyakorlatban inkább gondokat, mint könnyebbséget okoznak. A jogi szabályozás hiánya keltette jelenlegi bizonytalanságot ugyanis a felek ma részletes megállapodásokkal, szabályozásokkal tudják kezelni. Egy rossz jogszabály a korlátozásaival ezen a helyzeten azonban csak rontani tud; ahelyett, hogy bizonyosságot adna, további kérdéseket gerjeszt.

Mindent összevetve tehát: a Magyar Demokrata Fórum a törvénytervezetet így, ebben a formájában nem tudja támogatni.

Köszönöm figyelmüket.