Felszólalás adatai

NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék eltérni attól az egyáltalán nem haladó hagyománytól, amit az előttem szólók némelyike - többek közt, aki éppen elhagyta a termet - gyakorol, hogy nem érzi jól magát, és valamiféle kielégületlenség jelei tapasztalhatók nála, ha nem rugdos nagyokat teljesen értelmetlenül és igazságtalanul a parlamenti patkó másik oldalán ülőkbe. Én azt gondolom, hogy erre a költségvetési vita során az égvilágon semmi szükség nincs, úgyhogy jobb lenne, ha arról beszélnénk mindannyian - és én ebben igyekszem példát mutatni -, ami tulajdonképpen a költségvetésben benne van, és amit mindannyian szeretnénk valamilyen módon elérni.

Hiszen, ha jól belegondolunk, Magyarország minden egyes polgára elsősorban abból indul ki, amit közvetlenül saját maga körül tapasztalhat a saját önkormányzata, a saját települése működése során, és abból ítéli meg, hogy mekkora a jólét, mennyire halad az ország, mennyire rohan, esetleg milyen nagy a lendülete. Igazából ebben a szavaknak viszonylag kevés súlya van. Sokkal nagyobb súlya van annak, hogy el tud-e időben jutni a munkahelyére, találkozik-e minden áldott nap olyan helyzettel, hogy fél óráig áll egy útkereszteződésben, mire ki tud jutni abba az irányba, ahol éppen dolgozik, vagy egyszerűen egy kamionforgalomtól nem tud átmenni a kisgyerek az utca egyik oldaláról a másikra, és ez nem országúton történik, hanem viszonylag belvárosi utakon, és így tovább.

Folytathatjuk akár azzal is, hogy milyen az óvoda, van-e abban fűtés, nem romlott-e el úgy a kazán, hogy nem tudják megjavítani, és ezért nem tudnak a gyerekek óvodába járni, mert az önkormányzatnak nincs rá pénze, vagy ha megbetegszik, órákig ül a rendelőintézet folyosóján, ahol huzat van, ahol olyan tömeg áll, hogy esélye sincs arra, hogy aznap már dolgozni tud. Ezek sokkal inkább meghatározzák az ott élők közérzetét, mint azok a nagyhangú és nagyon mély meggyőződéssel előadott lózungok, amik itt a parlamentben elhangzanak akármelyik oldalról is.

Éppen ezeknek a tudatában, amikor Horváth Zsolt képviselőtársammal a költségvetéshez módosító javaslatokat adtunk be, azt gondoltuk, hogy elsősorban azokról a kérdésekről kell beszélnünk, amelyek az emberek mindennapi életét határozzák meg, és azokban kell lehetőséget adni arra, hogy jobb körülmények között éljenek - amelyek mindennap körülveszik őket -, jobban érezzék magukat a bőrükben.

(15.40)

Éppen ezért a mi javaslataink három pont körül csomósodnak. Az első pont az egészségügyi és gyermekjóléti, a gyermekekkel kapcsolatos feladatok ellátása, a másik a szociális ágazat, azon belül is részint az idősek, részint az önhibájukon kívül nyomorúságba került emberek ellátása, a harmadik pedig az az infrastruktúra, amely körülveszi a városlakókat, például az utak állapota. Persze másról is lehetne beszélni, de mértéktartóak voltunk, és mi ketten összesen Kecskemét városára vonatkozóan tíz módosító javaslatot tettünk. Ennek az összértéke sem olyan hátborzongató, hogy felborítaná a költségvetés általános számait. Ráadásul ezek mind már meglévő, részben elkészült, részben már hosszú-hosszú évek óta megoldásra váró feladatokhoz kapcsolódnak. Ezeket szeretném elmondani, és kérni a kormánypárti képviselőtársainkat is, hogy fontolják meg ezeknek az elfogadását, annál is inkább, mert bár itt most nem ül egyetlen képviselőtársam se, aki szintén az Alföld közepén lévő hírös városban lakik, de az önök frakciójában is ülnek hárman is olyanok, akik onnan valók.

Ami az első csoport vagy az első csomópont köré csoportosuló javaslatainkat illeti, az az egészségügyi és a szociális ellátás. Ha egy kis logikát is viszek a dologba, akkor kezdem azzal, hogy szeretnénk, ha a megyei kórház gyermekosztályának és szülészetének, nőgyógyászatának jutna a felújításra, bővítésre pénz, hiszen mind a két helyen a körülmények ezt már évek óta szükségessé tennék.

Hasonlóképpen nem véletlenül mondtam, hogy van olyan bölcsőde Kecskeméten, ahonnan valószínűleg azért kell hazaküldeni most a gyerekeket - és a legközelebbi bölcsőde onnan három kilométerre van -, mert elromlott a kazánjuk, és nincs az önkormányzatnak arra pénze, hogy most ráköltsön 20-30 milliót pillanatnyilag. Valamiféle pályázati önrésszel szeretnénk segíteni ezen a helyzeten, és elsősorban azokon az embereken, akik a gyereküket oda hordják.

Hasonlóképpen befejezésre vár Kecskeméten az egykori SZTK, a városi egészségügyi szakellátási központ, tehát egy kis további segítségre vár. Bár az előző kormányzat idején elég szépen sikerült hozzá állami támogatást kapni, de sajnos az is kevés volt ahhoz, hogy ez befejeződjön.

Ahogy említettem, a másik súlyponti kérdés a szociális ellátás javítása, amiben, azt hiszem, minden településnek vannak adósságai. Elsősorban az idősek ellátásában vannak nagy hiátusok - nyugdíjas otthonok, idősek átmeneti otthona -; és éppen az előzőekben, tegnap esett szó a hajléktalanellátásról, ami mint minden nagyobb városban, sajnos nálunk is egyre súlyosabb probléma, és ennek a megoldása nem csak és kizárólag egy-egy város problémája, hanem tulajdonképpen tekinthető egyfajta állami feladatnak is, ha úgy vesszük, és ebben nyilván nem a teljes összeg erejéig, de bizonyos hozzájárulásokat várunk a kormányzattól is.

Utoljára, de nem utolsósorban az említett infrastrukturális fejlesztések közül kettőt emelek ki - egyébként ennyire adtunk be módosító javaslatot. Az egyik az, ami közel tíz éve folyamatosan húzódik, és a NATO-csatlakozás által és egyéb olyan szempontok által is befolyásolt, ami mindig valamilyen oknál fogva - az elismerése, a szükségessége mellett - hátrébb tolta ezt a beruházást. Utoljára 2002-re kaptunk ígéretet, hogy elindulhat ez a munka legalább a tervezés szintjén. Jött a kormányváltás, és most a jelen pillanatban már hivatalban nem lévő gazdasági és közlekedési miniszter úr laza mozdulattal ezt az egész ügyet eltolta 2009-re - ez az úgynevezett északi elkerülő útja Kecskemétnek -, ami gyakorlatilag most azt okozza, hogy az ország délkeleti, tehát mondjuk, romániai fő irányból érkező összes kamionforgalma átzúdul a város egy külső kerületén. Ott gyakorlatilag napi példa az, hogy gyerekek, kisgyerekes anyák, iskolába menő gyerekek, idősebb emberek percekig, olykor negyedóráig nem tudnak átmenni az út egyik oldaláról a másikra, mert egyik kamion a másikat éri egy majdhogynem belvárosi úton, és ennek az útnak a hossza, ha összeadjuk, körülbelül 15 kilométer, ami a városon keresztülhalad. Nyilván ez egy tarthatatlan állapot.

Hasonló gondokkal küzd a város nyugati részén lakó polgáraink többsége is, ahol az autópálya bevezető szakasza laza következetlenséggel hol kétsávos, hol négysávos. Ennek következtében - csak zárójelben jegyzem meg - ott szűkül le kétsávossá, ahonnan egy körülbelül 8-10 ezer lakosú városrész teljes forgalma minden reggel és minden délután ki-, illetve betorkollik, elképzelhetetlen közlekedési káoszt okozva. Nyilvánvalóan egy körülbelül 5 és 6 kilométer közötti hosszú út négysávosítása és az ahhoz szükséges egyéb létesítmények, egyéb közlekedési objektumok megépítése sem megy kizárólag önkormányzati forrásból, ezért ehhez is a kormányzat, illetve az állami költségvetés segítségét kérjük.

Kérem azt, hogy ezeket a kéréseket anélkül, hogy bármilyen módon igyekeztem volna a jelenleg hatalmon lévő koalíció érzékenységét sérteni, és ezt a továbbiakban sem teszem, szívleljék meg, gondoljon mindannyiuk, aki egyéni körzetben indult, arra, hogy az ő saját településén hasonló problémák özönével találkozva vajon mit mondana a választóinak, akármilyen pártállású is, hogy miért nem készülnek ezek a dolgok, miközben sok minden másra, úgy tűnik, szinte számolatlanul jut pénz.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)