Felszólalás adatai
50. ülésnap (2010.11.22.), 106. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Koszorús László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:07 |
Felszólalások: Előző 106 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, és egyben üdvözlöm azt, hogy a fogyasztóvédelem végre a helyére kerül ebben a fontos ügyben, és a fogyasztóvédelem markánsan a törvénytervezet középpontjában áll.
A Fidesz-frakció egyetért azzal, hogy az élet minden területén, így a táv- és hírközlésben is markánsabb fogyasztóvédelemre van szükség, ezért üdvözöljük, hogy az új törvénytervezet lépéseket tesz ebbe az irányba. Mint a legnagyobb frakció képviselője üdvözlöm azt is, hogy bár a korábbi kormány mulasztása, az előkészítetlenség miatt könnyen egy újabb fiaskó lehetett volna a történet végéből, a jövőben, úgy látszik, ez a kérdés is megoldódni látszik.
A tényleges törvényi előkészítés és a kodifikáció során viszont arra kérem önöket, hogy folytassanak valódi egyeztetést a hazai, és ebben kiemelten az infokommunikációs cégekkel annak érdekében, hogy a fogyasztók mellett az iparág is nyertese legyen a változtatásoknak. Nyomatékosan azt kérem önöktől, hogy ahogy eddig, úgy a jövőben is kérjék ki az érintettek, a civilek, az iparági és szakmai szervezetek véleményét.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 106 Következő Ülésnap adatai