Felszólalás adatai

ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Minden évben megjelenik, minden esztendőben megjelenteti az Ifjúsági és Sportminisztérium a jelentését a magyarországi kábítószerhelyzetről. Ennek a jelentésnek az előszavánál van egy mottó, amely úgy hangzik, hogy "sokaknak semmi sem lehetetlen". Ha egy szóban kellene összefoglalni a kábítószer-ellenes nemzeti stratégia lényegét, akkor ez az egy szó az "összefogás" lenne: összefogás a kormányzaton belül, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ez is egy olyan területe a magyar társadalomnak, amely nagyon sok közigazgatási szervet, minisztériumot érint; összefogás a társadalommal, mert azt gondolom, valóban olyan fontos ügyeket, olyan problémákat, amelyekre nehéz megoldást találni, tényleg csak együtt, összefogva tudunk megoldani, és összefogás azokkal a nemzetközi szervekkel, amelyek ezzel az üggyel foglalkoznak - az ő tapasztalataik begyűjtése, az ő eredményeik, illetve az ő eddigi munkájuk megismerése. Még egyszer mondom, ennek az anyagnak az összefogás a lényege.

Nagyon nehéz volt - és ezt most is érezzük - elkezdeni egy olyan munkát, amelyben ugyan hittünk, hogy eredményre vezethet, de nagyon biztosak nem lehettünk benne. Ez a kábítószer-megelőzés volt. Mindannyian tudjuk, hogy mindig azoknak a problémáknak a megoldására van lehetőségünk, amelyekre politikai válasz érkezik, akarat a központi kormányzattól arra, hogy segítsen ezt megoldani. A kábítószer-probléma az a tipikus terület, amelyre későn érkezett a politikai válasz. 1997-ben itt a magyar parlamentben létrejött egy eseti bizottság, amely - azt gondolom, és most is azt mondom, minden bizottsági ülésen el is mondtam - nagy munkát végzett abban - valóban összegyűjtötte a fontosabb területekről jövő szakembereket -, amiket mindenképpen meg kellett tenni, és elkezdődött egy olyan munka, amelyet ugyan nem tudott végigcsinálni, de mindenképpen valamiféle alapot jelentett. Későn érkezett a politikai válasz a kábítószerügyben, akkor, amikor már nagyon sok helyen volt probléma, amikor már nagyon sok fiatal fogyasztott kábítószert. Nagyon könnyen mondjuk persze mostanában - és ez talán jó indok is lehet -, hogy telítődött a piac, ezért lassul a kábítószereket kipróbálok aránya. Azt gondolom, ez mindannyiunk felelőssége.

1998-ban a polgári kormány hivatalba lépése után a kormányprogramban is szerepelt a kábítószer-megelőzés fontossága, létrejött az ifjúsági és sportbizottság a parlamentben, amire még nem volt példa. Nagyon sokat beszéltek sokan az ifjúságot érintő problémákról, és azt gondolom, ezzel, hogy egy főbizottsága van a parlamentnek, mindenképpen fontos helyre került ez a kérdés; és létrejött az Ifjúsági és Sportminisztérium, melynek egyik helyettes államtitkársága felelős a kábítószer-koordinációért.

(20.50)

Létrejött tehát az az intézményrendszer, amely a nyolcvanas évektől kezdve a Magyarországon dolgozó szakembereket, a szertefutó akaratokat össze tudja fogni, valóban alkalmas arra, hogy egy mederbe terelje. El is kezdődött egy olyan munka, amely nagyon sokrétű volt. Az első nagy terület talán a pályázati rendszer. Nagyon sok olyan programot, rendezvényt, kiadványt szerettek volna már kiadni civil szervezetek, szakemberek, amelyekre mindenképpen szükség lett volna, éppen azért, ami az előbb is elhangzott, hogy a társadalom, a családok, a szülők, a pedagógusok ne kezeljék ezt a kérdést "tabuként", de nem nagyon volt lehetőség arra, hogy ezek támogatást nyerjenek.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatai lehetőséget adtak arra, hogy az ország minden részén, ahol erre akarat volt, nagyjából meg tudtak szervezni olyan rendezvényt, amelyeket régóta terveztek. Sikerült olyan kiadványokat létrehozni, amelyek tájékoztatásul szolgáltak azoknak, akik mindenképpen hiteles információhoz szerettek volna jutni, és elindulhattak olyan képzések, beszélhetnék akár a kortársképzésről, akár az Oktatási Minisztérium és az Ifjúsági és Sportminisztérium közös összefogásaként létrejött olyan rendezvényekről az általános iskolákban, amelyek szintén megfelelő információkat hordoztak.

Még mielőtt létrejöhetett volna a nemzeti stratégia, még egy fontos dolog mindenképpen előttünk állt. Ez pedig az, hogy olyan kutatások jöjjenek létre, olyan számokkal rendelkezzünk, amelyek valóban világossá teszik azt nekünk, hogy milyen problémával is állunk szemben. Úgyhogy kutatásra, ifjúságkutatásra és - az előbb a miniszter úr mondta - felnőttkutatásra is sor került. Sor került egy olyan nagymintás ifjúságkutatásra is, amelyre Magyarországon még nem volt példa. Ez nagyon sok kérdés mellett rákérdezett a kábítószerhelyzetre is. Ez azt mutatta, hogy amikor Magyarországon a megkérdezett fiataloktól azt kérdezték, hogy mit tart az ifjúság legfőbb problémájának, akkor ötödik helyen a kábítószer-problémát emelte ki.

Összegezve tehát: nagyon fontos volt, hogy létrejöjjön egy olyan kábítószer-ellenes nemzeti stratégia, amely mellé felsorakozik a szakma, felsorakoznak a civil szervezetek, a politikai pártok, és azt az egységes képet tudják mutatni és olyan közös akaratot tudnak létrehozni, amely az egyetlen megoldás lehet arra, hogy a kábítószer-probléma terjedésével szembeszálljunk.

Valóban, a magyar közigazgatás történetében kivételesen egyedülállóan széles körű társadalmi egyeztetés előzte meg a nemzeti stratégia parlamenti vitáját, hatpárti egyeztetésre is sor került, és végül sikerült azt elérni, hogy 2000 decemberében a Magyar Országgyűlés nagy többséggel fogadja el ezt a nemzeti stratégiát. Azt a nemzeti stratégiát, amelynek elfogadása után ugyan 8-9 hónap telt el a jelentés elkészítéséig, de mindenképpen elindított olyan folyamatokat, amelyek ha nem is sikerrel - és erre nagyon nehéz szót találni -, de valamilyen eredmények elérésével kecsegtetnek minket.

Elég, ha csak néhány dolgot említünk ez ügyben. A nemzeti stratégiának négy fő célja van, és egyébként is az egész jelentés készítőinek - csúnya szóval - szemére hányták, hogy a nemzeti stratégia összeállításának módszerével készült. Azt gondolom, hogy a nemzeti stratégia olyan rendszerszerű anyag, amely egyébként hasonlít az Egyesült Királyság kábítószer-ellenes stratégiájára, amelyben már eredetileg is benne volt minden helyen a monitorozás, a hatékonyságvizsgálat. Azt gondolom, hogy úgy érdemes, egyedül úgy volt érdemes megcsinálni ezt a vizsgálatot, ezt a jelentést, hogy valóban végigköveti a nemzeti stratégia rendszerét, és valóban megpróbál beszámolni a folyamatokról; habár ugyanúgy, ahogy a büntető törvénykönyv módosításának vizsgálatához kevés az az idő, amely eltelt, ugyanúgy ez a 8-9 hónap is kevés arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le. Azt gondolom, hogy mindenkinek - akár a szakterületén, akár a lakóhelyén - vannak olyan tapasztalatai, amelyek megerősítik azt, hogy valóban érdemes volt egy ilyen stratégiát létrehozni.

Ha másról nem is beszélünk, az összefogásnak az a formája valóban a legfontosabb volt, az, hogy helyi szülők, helyben pedagógusok, civil szervezetek valóban ne kezeljék tabuként ezt a témát, valóban ne csak akkor forduljon elő, hogy egy kábítószertémában felvilágosítással foglalkozó civil szervezet alakul szülőkből, amikor már megtörtént a baj, amikor olyan szülők alakítanak ilyen egyesületeket, akiknek túladagolásban meghalt a gyermekük - ilyenre példa volt eddig -, hanem valóban összejöjjön egy olyan helyi összefogás, amelyben pedagógusok, szülők, civil szervezetek, az önkormányzat és még számtalan olyan szakember, illetve olyan ember, aki tenni szeretne ez ügyben, összejöhet, van támogatás rá, összedughatják a fejüket, hiszen ők ismerik legjobban helyben azokat a folyamatokat és azokat a problémákat, amelyek megvannak. Központi segítséggel, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet szakmai segítségével eljuthatnak egy olyan fokra, amikor valóban helyben is tudják kezelni azt a problémát, időben észreveszik, és valóban hatékonyabban tudnak dolgozni ellene.

Létrejöttek tehát a helyi, a megyei és a regionális kábítószerügyi egyeztető fórumok. Ez a rendszer, úgy látszik már 9 hónap után is, olyan rendszer lesz, amely valóban sikeres lehet. Sikeres lehet abból a szempontból is, hogy mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon a kilencvenes évek eleje-közepe felé még csak nagyjából Budapesten volt probléma a kábítószer-fogyasztás, most már megyeszékhelyeken, kisebb városokban is az. Ez ügyben semmiképpen nem látok elvesztegetett időt. A Fidesz-frakció nevében mondhatom, hogy a kábítószerügyi egyeztető fórumok rendszere valóban sikeres rendszer lehet.

Nagyon sok mindent lehetne még mondani a nemzeti stratégia mellett. Természetesen nagyon sok olyan dolog van, amelyben nem vagy csak kevés eredményt értünk el, de soha nem mondtuk azt, hogy mindent elértünk; mindig azt szoktuk mondani, hogy a nehezén vagyunk túl és nem a nagyján.

Azt látom, hogy hatalmas erőfeszítésekkel, valóban szakemberek összefogásával tudjuk elérni azt, hogy a gyerekek jövője biztosítva legyen. Az látszik, hogy ez az összefogás valóban olyan módon is létrejött, hogy nem lett pártpolitikai csatározások terepe, és remélem, hogy a politikai kampány része sem lesz a kábítószer-megelőzés. Azt gondolom viszont, hogy mivel elindultak folyamatok, és vannak még olyan területek, ahol megoldásokat kell találnunk, arra az összefogásra, amely létrejött, mindenképpen most van a legnagyobb szükség, hiszen ekkor lehet esélyünk arra, hogy valóban eredményt érjünk el.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)