A felszólalás szövege:

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Itt az előbb egy jogtörténeti fejtegetést is hallottunk, és ez bátorít fel engem arra, hogy én is idézzek az összeférhetetlenséggel kapcsolatban egy régi fővárosi szabályrendeletet, talán a 35/17-est. Ez azt mondja ki, hogy a főváros mint testület üzleti ügyekbe hogyan bonyolódhat a törvényhatósági tagokkal, illetőleg bonyolódhat-e egyáltalán. Kimondja azt, hogy a unokaöcs szintjéig nem lehet üzletelni olyan személlyel, akinek a nagybátyja törvényhatósági tag.

Mindezt azért mondom, mert itt felvetődött annak kérdése, hogy meddig lehet ezt szabályozni, meddig lehet elmenni a rokonság fokának a megállapításánál. Tehát egészen eddig is el lehetne menni, ám nem kell, mert a mi módosító indítványunk pontosan meghatározza azt, hogy meddig kell elmenni, és abban a nagyon érhető logikában gondolkozik, hogy a közös háztartásban élőkig kell elmenni, tehát feleség, kiskorú gyermek és élettárs. (Tóth Károly: Testvér?) Az élettárs fogalmát is elismeri a magyar jog, még a lakásbérlet jogutódlásánál is, tehát akkor természetes, hogy ennél is figyelembe kell venni.

Én ebben az égadta világon semmiféle szörnyűséget nem látok. Nem látom azt, hogy ezeknek az igen közeli hozzátartozóknak a személyiségi jogai mennyivel sérülnének jobban, mint magának a képviselőnek, mert nem vitás, hogy valamilyen fokban sérülnek, nade éppen erre hangzott el, hogy a képviselőnek fel kell vállalnia ezt a sérülékenységet, ugyanúgy a vele közös háztartásban élőknek is. Ebben semmi problémát nem látok, elhangzott ilyen felvetés. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kizárólag magáról a törvénymódosításról szeretnék beszélni, illetőleg annak az eszmeiségéről. Itt mindig felvetik ezt a bizonyos egyedi esetet - nem akarom megnevezni, mert a következő napirendi pontnál majd szó lesz még erről -, egy személyt kipécéznek, és önmutogatásra kényszerítik. Ennek a törvénymódosításnak éppen az a célja, tisztelt képviselőtársaim, hogy senki, se önök, se én, egyik képviselő se kerülhessen olyan helyzetbe soha, amíg parlamenti képviselő, hogy valaki mutogasson rá, és arra kényszerüljön, amire egyébként nem lenne köteles mint halandó személy.

Azt célozza pontosan ez a törvénymódosítás, hogy szabályos rendben legyen minden képviselő és a háztartásában élő hozzátartozója mintegy átvilágítva; tehát olyan nyilatkozattételekre kötelezve - és ismételten, évenként -, ami ezt eleve kizárja. Hogy eleve ne lehessen semmikor, semmilyen körülmények között valakit így kipécézni, mert hisz mindaz a nyilatkozat, amit évenként kitölt, összevethető, és a napnál is világosabbá teszi azt, amit egyébként a közvélemény tudni akar.

Természetesen nem mondom, hogy nem lehet hamis nyilatkozatot tenni; persze hogy lehet. De mégis elemi követelmény egy képviselőtől, hogy ezt ne tegye. Egyébként az is ellenőrizhető. De a jelenlegi formában ez a bizonyos kettős nyilatkozat, hogy majd amikor megszűnik a képviselői mandátuma, akkor tesz egy újabb nyilatkozatot, ez az összevetésre alkalmatlan. Teljesen alkalmatlan pont arra a célra, amit igazán szolgálnia kellene.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nyilvánosságnál folytatva és reagálva Wiener György előadására, miszerint a nyilvánosság nincs megfelelő módon biztosítva a módosításban, a 2. § (2) bekezdés azt mondja: "Az e törvény melléklete szerinti vagyonnyilatkozatot az Országgyűlés elnöke nyilvánosságra hozza." Tehát benne van, csak valóban kétséges, hogy mennyit ér. Hisz mindig arra hivatkoznak, hogy az egész kérdéskört - szerintem nem - Torgyán József ügye robbantotta ki.

Kérem szépen, Torgyán József negyven különböző szervezetnek részletes vagyonbevallást tett (Bauer Tamás: Csak nem azt!): a Magyar Távirati Irodának, gazdasági rovat, belpolitikai rovat; a televízióknak: MTV Híradó, Duna TV Dimény Zoltán, Duna TV, TV2 Tények, RTL Klub, ATV, MTV A Hét, Szatellit, Szamos 4; Kossuth Rádió: Krónika, Kossuth Rádió hírszerkesztés, Inforádió, Danubius Rádió, Magyar Nemzet, Népszabadság, Kis Újság, Világgazdaság, Magyar Hírlap, Népszava, Napi Gazdaság, Mai Nap, Blikk, Heti Világgazdaság, Vasárnapi Hírek, Los Angeles-i Újvilág, Újkelet, Axel Springer, Atlantic Sajtószolgálat, Média Flash, Interfax, Index, Diplomata Magazin s a többi.

Ennek ellenére csak nagyon kevés hírközlés hozta le ezt a nyilatkozatot, ami világosan mutatja, hogy nem erről van szó, tisztelt képviselőtársaim. Egyetlenegy képviselőt sem lehet kitenni annak, hogy ilyen magyarázkodásra kényszerüljön, hanem igenis arról van szó, hogy az egész képviselői kar, tehát minden képviselő olyan szabályos mederben tegye meg ezt a vagyonnyilatkozatát, amely a parlament előtt, az illetékes bizottság előtt ellenőrizhető, mindkét vagyonnyilatkozat, a kezdő és a záró. Erről van szó, és ismétlem, nem hiszem, hogy önök ezt nem értik, hanem szándékosan nem akarják érteni.

Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A távozó Keller képviselő úr már körülbelül négyszer-ötször szinte ugyanezekkel a szavakkal elmondta a mondókáját, élő oroszlánként, azzal a különbséggel, hogy most speciel nem mutogatott, mint a pulpituson, amikor még közvetített a televízió.

(12.30)

Kétségtelenül remek színész veszett el benne. Most hogy csak a rádió hallgatja, most bőven elég volt az orgánum, és mutogatni nem kellett. Nade, kérem szépen, végül is mi pontosan azért terjesztettük be ezt a módosítást, hogy soha egyetlen képviselőt se lehessen arra kényszeríteni, hogy önmutogatásra kényszerüljön, hogy önmutogatásként itt felajánlja, ne haragudjék, tisztelt képviselőtársam, az ellenzék padsoraiban, hogy most itt azt mondja, hogy mi vizsgáljuk át. Nem vagyunk rá kíváncsiak. Nem ez a dolog lényege.

Az a dolog lényege, hogy egy tisztességes rend legyen ebben a parlamentben, ahol évenként felül lehet vizsgálni ezeket az adatokat, nem egy képviselőnek, nem két képviselőnek, hanem mindenkinek. És ezt nem akarják megérteni, hanem állandóan mutogatva személyeskedésre használják fel, és politikai hecckampányt csinálnak ebből az egyébként nagyon komoly kérdésből, amely már nem lenne kérdés, hogyha ezt a kétharmados törvényt megszavaznák, mert abban a pillanatban az óhajuk valóra válna, és az illető képviselő kénytelen lenne akkor bemutatni hivatalosan is azt, amit egyébként már 40 sajtóorgánumnak megmutatott. Köszönöm.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen nagyon jó, hogy a napirenden együtt szerepel ez a napirendi pont és az előző, mert azért összefügg a kettő. Mégpedig itt több mint hat órában majdnem arról vitatkoztunk, hogy kell-e módosítani a képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényt, és ha igen, miért nem és hogyan, és ez teljesen világossá teszi, hogy miért is kell: mert ez az előző napirendi pontban módosításra javasolt jogszabály nem teremtett tiszta képet, nem vágott rendet a vagyonbevallások kapcsán, egyszerűen tényleg használhatatlan volt a régmúltra tekintettel.

Ez a mostani országgyűlési határozati javaslat, amely létrehozná ezt a bizottságot, pontosan ezt a kérdést oldja fel, vagyis visszamenőlegesen vizsgálná azt, mi történt a képviselők vagyonával a képviselői időszakukban, függetlenül attól, hogy 1990-től, '94-től vagy '98-tól képviselő-e, mert azt mondja: a képviselői megbízatása időtartamában és mi van most; tehát ez a régmúltat vizsgálja. Majd ha már ezen túl vagyunk, akkor kerül sor - ha jóváhagyják a törvény - a szabályos, egyévenkénti vagyonbevallásokra. Ezért kell külön bizottság.

Egy bizonyos határidő alatt kell ennek a bizottságnak lefolytatnia ezt a visszamenőleges vizsgálatot, és egyszerűen én magam sem tartom technikailag sem helyesnek, de egyébként sem, elvileg sem, hogy ugyanaz a bizottság folytassa a visszamenőleges vizsgálatot, amelynek egyébként más dolga is van, amellett, hogy vagyonnyilatkozatokat vizsgál, de majd úgyis szerepe lesz a rendes menetben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezeknek a vagyonnyilatkozatoknak a felülvizsgálatában. De ennek a bizottságnak csak a régiekben.

Köszönöm.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Akceptálok minden olyan megnyilvánulást, amely a személyi jogok védelme érdekében történik, de mi is éppen ennek érdekében tettük azt a javaslatunkat, hogy a jelenlegi 1., 2. számú melléklet helyett egyetlen melléklet legyen a vagyonnyilatkozathoz csatolva.

(18.30)

Mégpedig éppen azért, mert az 1. számú mellékletet jelenleg is olyannak tekintjük, amely igenis durván személyiségi jogokat sért. Már bocsánatot kérek, de senkinek semmi köze ahhoz, hogy az én lakásom pontosan hol van, hogy én abban milyen ingóságokat tartok, milyen perzsaszőnyegem van, milyen értékű, ehhez senkinek semmi köze nincs - kivéve, ha bizonyos gyanú esetén egy eljárás folyik ellenem, de akkor sem ezt, hanem akkor bizonyos azonosító adatokat majd a bizottság előtt nekem közölnöm kell, de ezt előre leírnom nem szükséges. Most is le van írva, és mi történt belőle? Hecckampány indult valaki ellen, végig a sajtóban most is állandóan ujjal mutogatnak rá, hogy miért nem mutatja már be a vagyonnyilatkozatát. Ezért nem mutatja be, mert abban olyan adatok vannak, amelyekhez senkinek semmi köze nincs. Ám ha a mi módosításunk alapján van egyetlenegy, valóban mindenre kiterjedő, de nem ennyire nevesített, nem ilyen pontosan, személyiségi jogokat is sértően nevesített kimutatás, amelynek az azonosító adatait azért természetesen be kell mondjam egy eljárás alapján, akkor ez teljesen elfogadható.

Tehát alapvetően ezzel a módosító indítványukkal, tisztelt képviselőtársam, azért nem értünk egyet, mert fenntartja ezt az 1. és 2. mellékletet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Amúgy vannak felhasználható elemei.

Köszönöm.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Szóval, van a dolgoknak egy rendes menete, azt is mondhatnám, hogy van egy normális helyzet; tételezzük fel, de csak tételezzük fel, hogy most normális helyzet van! Nincs az, de erre majd később kitérek még. Tehát a normális helyzetben is szükséges, hogy a képviselők és a hozzátartozóik is igenis megfelelő védelemben is részesüljenek mindenféle állandó vádaskodás ellen, és az is szükséges a közbizalom miatt, hogy nyíltak legyenek, tehát minden dolog tudott legyen a képviselők és hozzátartozóik vagyonáról. Ez a normális helyzet. A mi módosításunk a jelenlegi törvényt ez irányba próbálná elvinni, hogy egyszer s mindenkorra egy igazán tisztességes, szabályozott helyzet álljon elő.

Van aztán egy másik, az abnormális helyzet. Most abnormális helyzet van, mert hónapok óta megy ez a téma, és hónapok óta mindig valaki meg van vádolva, hogy mije van, és mit mutasson be és a többi, és a többi. Ez, kérem szépen, elszámoltatás kérdése. Nem vitás, itt el kell számoltatni nem egy képviselőt, hanem valamennyi képviselőt, hogy ez az abnormális helyzet visszaálljon. De ennek a módja nem ezzel a törvényjavaslattal vagy törvénymódosító javaslattal fog megtörténni, hanem egy másik országgyűlési határozati javaslattal, amely azt a bizonyos bizottságot szándékszik felállítani, hogy abban az abnormális helyzetben próbáljon rendet tenni, és 1990-re visszamenőleg összevetéseket, vizsgálatot folytasson. Erről van szó. Ne keverjük össze a kettőt!

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Baj van, valóban baj van, és valóban ez a baj adta azt az ötletet, hogy ezt a hasznavehetetlen törvényt vagy ennek ezt a részét módosítani kelljen. Mert arra valóban nem kényszeríthető senki, hogy azt a bizonyos titkosnak mondott mellékletét bárhol is közzétegye, mert igenis az személyiségi jogokat sért.

Van olyan képviselő, aki nem érzi sértettnek magát, és közzéteszi saját elszántából, de akkor is személyiségi jogokat sért, mindenféleképpen azt sért, még ha ő nem is érzi sértve magát. Van olyan képviselő, aki ezt nem teszi meg. Most, pillanatnyilag a parlament nagy többsége - úgy tűnik - úgy véli, hogy az az úgynevezett titkos záradék sérti a személyi jogait, és ezért nem is teszi közzé. Ez nem helyes, ez abnormális.

Ezen kell változtatni, ezen szeretnénk változtatni, hogy ilyen elő ne fordulhasson, hanem igenis kötelező legyen egy bizonyos nyilatkozatot közzétenni, amely így nem sérti a személyiségi jogokat, vannak aztán olyan részei, amelyeket egy bizottsági eljárás során természetesen ott a bizottságnak el kell hogy mondjon.

Hogy mennyire rossz ez a törvény: mindenki arra hivatkozik, hogy Torgyán József... Ha nem mutatja be, nem mutatja be. De kötelezhető rá? Nem kötelezhető. Az eljárás során ezt meg lehetne nézni? Nem lehet. Összeférhetetlenségi eljárás során lenne erre mód, de összeférhetetlenségi eljárás nincs, mert az összeférhetetlenségi eljárás során meg kellene jelölni az összeférhetetlenségi okokat, ilyenek nincsenek, vagyis ki kell terjeszteni; és ezt meg is teszi egyébként ez a módosító javaslat, hogy a vagyonnyilatkozatra is ki kell terjeszteni az összeférhetetlenségi eljárást. De hogy mennyire komolyan vesszük mi az ellenzéki képviselők véleményét is: igenis, SZDSZ-es módosító indítványt is elfogadnak az előterjesztők, és MSZP-s módosító javaslatot is elfogadnak, ami előremutató.

Köszönöm.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Keller képviselő úr minden kétpercesét, lehet, hogy majd a fő hozzászólását is arra építi fel, hogy Torgyán Józsefre mondjon bizonyos megjegyzéseket, és ezt körülépíti még valami kis mondandóval. Hát akkor maradjunk ennél, én is erről fogok most beszélni. Ugyanakkor Torgyán József azt is mondta, beterjesztett egy országgyűlési határozati javaslatot, amely azt mondja, hogy álljon fel egy bizottság, és vizsgálja meg, igenis vizsgálja ki minden egyes képviselőnek a '90-94-98-ig, a mostanig fennálló vagyongyarapodását, beleértve természetesen a sajátját is. Azt nem mondja, hogy ezt a bizonyos 2. vagy 1. számú mellékletét bemutatja a közvéleménynek. Ezt akkor mutatja be, ha minden más képviselő is bemutatja, ugyanis nem akar szólózni - ezt úgy hívják a sportban, amikor valaki nem csapatjátékot játszik, hanem szólózik.

Mi képviselők vagyunk, kérem szépen. Miért kell kipécézni valakit, és azt valóban hecckampánnyal, állandó jelleggel sújtani, aminek bármelyikünk ki lehet téve, Keller képviselő úr is ki lehet téve ilyennek, vagy bármely képviselő. Ezt meg lehet akadályozni azzal, hogy egyrészt ezt a módosító javaslatot, másrészt a bizottságot fel kell állítani, és akkor máris meg lehet tudni azokat a bizonyos titkokat, amelyeket meg kívánnak tudni az adott képviselőtől.

Egyébként pedig vissza kell térnem az önök módosító javaslatára, amely változatlanul két mellékletről beszél. A mi gondolatkörünkbe ez valóban nem illik bele. Mi azt mondjuk, hogy egy legyen, az legyen nyilvános, és mindenkire nézve legyen nyilvános, beleértve a házastársakat is, akkor kapunk tiszta képet, akkor lesz mindenkinek tiszta képe a képviselők oldaláról.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Wiener György rám hivatkozva voltaképpen felsorolta a törvény hiányosságait. Mi pontosan e hiányosságok feloldására szeretnénk ezt a módosítást jóváhagyatni az Országgyűléssel.

Azt azonban kihagyta, de én elmondom, hogy a Házszabályban valóban van valamiféle eljárásféle a vagyonnyilatkozatra is, amikor is azt mondja, hogy a mentelmi bizottság elnöke, ha valamiféle eltérést észlel, akkor felszólítja az illető képviselőt ennek a módosítására vagy új nyilatkozattételre, és ha ezt nem teszi meg, akkor valóban indul egy eljárás.

Nos, ebben az esetben, amire Keller képviselő úr mindig nagy szeretettel kitér, ezt sem lehet végigjátszani. Ugyanis '98-ban, amikor a vagyonnyilatkozatokat megtettük, az a bizonyos ingatlan, amit meghurcoltak és mutogattak a televízióban, nyilván nem volt meg. Láttuk a televízióban, épülőfélben van, tehát feltehetően nincs is még használatbavételi engedélye, vagyis telekkönyvi eljárási szinten, földhivatali szinten nem létezik, következésképpen a '98-as vagyonnyilatkozatban nem is lehet természetesen benne.

Ám az a bizottság, amelynek a felállítását szorgalmazta Torgyán József, az igenis a '98-as vagyonnyilatkozatot hasonlítaná össze, meg a '94-est, meg a '90-est azzal, amit most tesznek az igen tisztelt képviselők. És ez a bizottság feladatában végigmenne minden egyes képviselő vagyonnyilatkozatain összehasonlító módszerrel, esetleg más adatokat is kikérve.

Tehát nincs itt semmi titkosság, nincs itt semminek az eldugdosása, csak éppen ezt nem akarják tudomásul venni, és mindig visszatérnek e kedvenc témájukra.

Köszönöm szépen.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Erre kell reagálni, tisztelt elnök asszony, tisztelt Országgyűlés, mert itt nem az egyik fél részéről van csúsztatás, hanem a másik fél részéről van egy teljes paragrafusnak az elhagyása, mert az 5. § után következik a 6. §, és a 6. §-ról volt szó; az 5. § viszont világosan kimondja, hogy az ellenőrzés befejezését követően a bizottság állásfoglalását figyelembe véve az Országgyűlés határozatban dönt a vagyonnyilatkozat tartalmának valódiságáról vagy valótlanságáról. Tehát az Országgyűlés ezt kimondja.

Tisztelt Hallgatóság! Tisztelt Országgyűlés! Legelőször is abból indultunk ki, hogy egy képviselőnek mint közszolgálatot gyakorlónak, erkölcsi felelőssége van. Ennek az erkölcsi felelősségnek már egy kifejezett szankciója, hogy az Országgyűlés nagy nyilvánossága előtt, amit természetesen hallgatnak, néznek a televízióban, kinyilvánítják, hogy esetleg, netán valótlant állított. És ezt követi a még nagyobb szankció, ha nem javítja ki, vagy nem tesz eleget meghatározott határidőre, akkor ugyanaz történik vele, mint aki nem szünteti meg az összeférhetetlenségét, vagyis megszűnik a mandátuma. Tehát erről igazából a korábbiakban soha nem volt szó, de ismétlem, az a bizonyos erkölcsi szankció is az 5. §-ban érvényre jut. Amiről pedig Csákabonyi képviselőtársam beszélt, az csak a 6.-ban, tehát a második fordulatban van benne. Ami pedig az ő módosító indítványaikat illeti, ismétlem, bárhogy is lenne benne néhány felhasználható ötlet, de mindvégig az 1., 2. mellékletről beszélnek, tehát merőben eltérnek a mi nyilvánosságot követő módosító javaslatunktól. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Igaz, hogy mást akartam a két percben mondani, de ez az ügyrendi javaslat most más mondandóra késztet.

Teljesen világos, megint lehullt a lepel, hogy itt az ellenzék semmi másra nem törekszik, mint időhúzásra, már mindent elmondtunk, körülbelül tizenötször elmondtuk, ők is mindent elmondtak az általános vita során, most a részletes vita során is, igazából semmi új elem nincs; ez az ügyrendi javaslat is arra irányul, hogy nem akarják elősegíteni a parlament munkáját, nem akarják azt, hogy lezárjunk egy részletes vitát, és netalán szavazzunk erről a kérdésről. Erre irányul tulajdonképpen a módosító javaslatuk is, amely oly messzemenően - az 1., 2. melléklet fenntartása -, egész koncepciójában eltér, ott nincs miről egyezkedni. Van persze benne több olyan elem, amely máshol is megjelenik, más elfogadható módosító indítványban, de ez is azt mutatja, hogy igazán nem veszik komolyan ezt a kérdést, egyszerűen arra megy ki a játék, hogy húzzák az időt, és ne szülessék meg a módosítása.

Ezt célozza többek között az is, amikor mindig előjönnek a 4. § elhagyásával, pedig ha megnézzük a beterjesztési időpontokat, akkor a vizsgálóbizottság felállítását célzó országgyűlési határozati javaslat korábbi keletű, abban pedig világosan benne van, hogy úgy a '90-, mint a '94-, mint a '98-as bevallásokat is össze kell hasonlítani az újonnan benyújtottal. Tehát szó sincs arról, hogy ezt valaki el akarná leplezni, ezt csak mondják, hogy beleköthessenek e szinten is ebbe a törvényjavaslatba. (Taps a Fidesz soraiból.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tehát a végszóra: igen. A személyes adatokat mi úgy kezeljük, hogy egy melléklete legyen ennek a törvénynek, és az legyen teljesen nyilvános. Ez eddig nem így volt. Az igaz, hogy az elmúlt tíz évben ez ellen senki nem szólalt fel, de hát, mint tudjuk, minden törvény valami olyan társadalmi viszonyt rendez, amivel ha baj van, akkor azt módosítani kell. Tíz évig nem merült fel az, hogy ennek a törvénynek valamiféle hibája van. Most felmerült, nyilvánvalóvá vált, hogy ez a törvény így, ahogy van, nem használható, tehát hasznavehetetlen, következésképpen módosítani kell. Ez a módosítás pedig úgy történne, hogy az eddigi 1. és 2. melléklet helyett egy lenne, és az igenis nyilvános lenne.

(20.10)

Ez úgy lenne nyilvános, hogy maximálisan figyelembe venné a személyiségi jogokat, nem közölne olyan adatokat, amelyek személyiségi jogokat sértenek, ám adott esetben, ha eljárás folyik, akkor azokat bizonyos formában nem közzé kellene tenni, hanem a bizottság előtt nyilvánosságra kellene hozni. Itt az SZDSZ részéről felmerült már olyan is, hogy talán az ingatlanok értékét se kellene feltüntetni, mert az úgysem biztos, hogy annyi. Kérem szépen, akkor viszont az egésznek semmi értelme, akkor semmi értelme sem a képviselői mandátum megszerzésekor, sem annak a végén vagyonnyilatkozatot tenni, mert ha nincs érték, akkor minden teljességgel összehasonlíthatatlan.

Egy ingatlan eltűnik, ha valami a helyébe lép, nem lehet tudni, hogy az mennyibe kerül, tehát hogyan történtek ezek a cserék. Az egésznek akkor semmi értelme. Mi azt akarjuk, hogy tiszta kép legyen, és ez nyilvános legyen.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez év január 6-án, 2001 vízkeresztjekor Rómában bezárult a Bramante és Michelangelo által tervezett, Szent Péterről elnevezett katedrális csodálatos, hatalmas bronzkapuja, jelezve ezzel, hogy vége a szentévnek, és egyben azt is, hogy néhány nappal korábban elmúlt a második évezred, kezdetét vette a XXI. század. (Folyamatos zaj.) Nálunk, magyaroknál, a magyar történelemben, a szűkebb történelmünkben pedig eltelt ezer év a keresztény államalapítás óta, amelyre mindig emlékeztet bennünket a Parlament kupolacsarnokában a Szent Korona, ahova - minden korábbi heccelődés ellenére - közel egymillió állampolgár látogatott el, tisztelegve államiságunk e jelképe előtt.

Ezekről is szólt a miniszterelnök úr most és a Vigadóban elhangzott beszédében, amelyről egyesek fanyalogva azt mondták, hogy a tények mögött nincsenek számok - most hallhattuk a számokat is. Ezek a számok impozánsak, még akkor is, ha a vágyak szemszögéből nézve nem elégségesek; mindenesetre jelzik, hogy elkezdődik talán egy jobb kor lehetősége; jelzik, hogy a gazdaság, a társadalom, a lakásépítés, az oktatás, a tudomány, a foglalkoztatáspolitika erősödik; jelzik azt, hogy a kisgazda hármas jelszó egyike: a család szentsége, a család társadalommegtartó ereje és pillére is erősödik és nő; jelzik tulajdonképpen azt, hogy az 1998-ban elfogadott kormányprogram jó úton halad, és azt is, hogy most, a nemzetközi érdeklődésre is számot tartó Széchenyi-terv új lehetőségeket nyitott a felemelkedésre.

A beszéd tartalmazott szép és találó hasonlatokat is, mert hisz nem vitás, hogy ha fát ültetünk, azt unokáinknak is ültetjük, de az is igaz, hogy az őseink által ültetett fákra is figyelemmel kell lennünk építkezéseink során. És az is igaz, hogy a hajót mindenképpen vezetni kell, még akkor is, ha időközben ellopták a hajó kasszáját.

Nem nélkülözte ez a beszéd a pátoszt sem, és igaz, hogy a pátoszra időnként feltétlenül szükség van, különösen olyan időkben, amikor évtizedeken át mesterségesen rombolták az emberek lelkét. Szükség van a pátoszra, szükség van a hitre; szükség van a hitre, hogy elhiggyük azt: hétköznapjainkat az örökké léthez kell igazítani. Igen, ezt elfogadjuk, azonban azt is tudnunk kell, hogy egyre csökkenő éveinket mégis a mában éljük, ma is szeretnénk jól élni; ahogy a költő mondja: "Adjátok a köznapok titkát, az egyszerű, vézna csodát, csak egyszer jönne legalább!" Tehát a hit mellé jogot is kell adni az embereknek, hogy ezt a mai napot is meg tudják élni, hogy meg tudják élni a vézna csodát.

A jog, a törvény itt születik, a parlamentben; ezeket a törvényeket mi hozzuk, nekünk, képviselőknek az a munkánk, hogy a társadalmi viszonyokat törvényekkel rendezzük. Hatalmas felelősség ez, és azt hiszem, nem használok nagy szavakat akkor, ha azt mondom: az ország sorsa ezért rajtunk áll.

A tavaszi ülésszak kezdetén erre a felelősségre szeretném felhívni az egész patkó figyelmét, hogy ezen óriási felelősség szellemében cselekedjünk most és az elkövetkezendőkben. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt időben két esemény köré csoportosuló hírek, híresztelések korbácsolták fel a magyar belpolitika egyébként természetétől fogva állandóan fodrozódó vizét, más hírek is voltak természetesen: kivénhedt fővárosi villamosok cseréje s egyebek, de e kettő a legöregebb történelmi párt háza táján robbant ki. Először is akkor, amikor egy magát megnevező csoport a pártelnök leváltását tűzte zászlajára, pedig a történelemből tudniuk kellett volna, hogy királygyilkosságot - és ezt a kifejezést természetesen képletesen mondom, hogy izgalmasabb legyen mondanivalóm - nem lehet úgy elkövetni, hogy először szétkürtöljük az országban, pláne, ha az illető nincs is jelen, sőt nemhogy az Óperencián túl, de még az óceánon is túl van, így aztán ez a hecckampány sokkal többet ártott magának a pártnak, annak jóakaratú tagjainak, mint magának a célba vett személynek.

Ezen első felvonást aztán egy második felvonás is követte, amikor is a megüresedett miniszteri bársonyszékre és más magas miniszteriális állásokra ácsingózók vágyai nem teljesültek, és ezért először az esélyesebb jelölt ellen, majd a pártelnök, annak egész családja, végül a párt ellen kezdtek rendkívül alantas, alpári lejáratást.

A két csoport közös nevezője talán az lehetne, hogy mindkét csoport személyei a pártelnök közvetlen környezetéből kerültek ki, és előmenetelüket szorgos és csillapíthatatlan előszobázásuknak köszönhették, semmint a jóakaratú, jobb sorsra érdemes párt akaratának.

Tragikomédiának lehetne nevezni ezt az egész megtörtént eseményt, és főleg azért tragikus, mert ez is sokkal jobban sújtotta a jóakaratú, dolgozni és nem személyeskedni akaró tagságot, mint magát a célba vett személyt, és ez azt is mutatja, hogy ez az út nem járható. Még akkor sem járható, ha ennek a bizonyos, magát reformkörnek nevező társaságnak az egyik személye a minap hosszan, másfél órán keresztül tanácskozott egy belvárosi szállodában a legnagyobb ellenzéki párt egyik prominens személyével - így különösen nem járható ez az út.

De járható és új útnak tekinthető talán az a demokratikus és titkos választás, amely a múlt csütörtökön zajlott le a frakcióban, és amely talán életre hív, munkára szólít olyan erőket is pártban és párton kívül, frakción belül és frakción kívül, akik valóban dolgozni szeretnének, és akik csak demokratikus és egyenjogú környezetben képesek erre, és amely erőre mindenféleképpen szükség van az elkövetkezendő időkben. Szükség van arra, hogy programunkat végrehajthassuk, amit a választóknak ígértünk, és ez csak és kizárólag a koalícióban képzelhető el. De megvalósításra várnak azok az álmok is, amelyek a kisgazda tömegek szívében élnek régtől fogva, és amelyek a majdnem százéves párt értékrendjében megtalálhatók, és amelyek legszebben a kisgazdák hármas jelszavában nyilvánulnak meg, amely egy értékrend, és amely értékrend véleményem szerint utat mutathat bizonytalan időkben is, sőt visszautat mutathat az eltévelyedetteknek is.

Összegezve: a Kisgazdapárt nem leírható, a szalámizások ideje fél évszázada lejárt, hál' istennek.

Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Voltaképpen már szó volt az árvízről, a sajnálatos árvízről, akkor, amikor az interpellációk után közvetlenül Manninger Jenő államtitkár úr tájékoztatást adott erről a sajnálatos eseményről.

Nagyra értékeljük természetesen az MSZP frakciójának ezt a felajánlását. Nem akarok természetesen egyáltalán ilyen súlyos helyzetben nem feltétlenül idevaló szavakat hangoztatni, mégis azt kell mondanom, hogy ez sokkal jobban hangzott volna, ha a tévében jelentik be, mert valami ilyen szándék vezette a frakcióvezető urat. (Moraj az MSZP soraiban.) De mindenesetre a kormány tudja a dolgát, itt megfelelő pénzek rendelkezésre állnak, hogy ezt a munkát el tudja végezni. Tehát jóval korábban megtörtént már a felkészülés a nem várt eseményre is.

(18.30)

Bízunk abban, hogy ezt a nem várt eseményt a kormány megfelelő módon el tudja hárítani, de természetesen együttérzünk azokkal az emberekkel, akik kénytelenek ebben a szörnyű helyzetben most helytállni a gátakon és amögött.

Köszönöm. (Taps az FKGP padsoraiból.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az árvíz sújtotta területen lévő Tákosról, Csarodáról mind ez idáig csodálatos faharanglábaik jutottak az eszünkbe, a református templomok, amelyeket vályogból építettek, vagy vert falai vannak, népi ihletésű, csodálatos fafaragásokkal, festett famennyezetekkel, amelyekről az egykori püspök, Baltazár Dezső úgy emlékezett meg, mint a magyar nép lelkéből épült katedrálisokról.

Ez a vidék tengerré vált három hete, mert rázúdult mintegy 110 millió köbméter víz, miután már elöntötte a Kárpátalját, főleg annak magyarlakta területeit. A beregszászi járásban, a nagyszőlősi járásban mintegy 20 ezer ház állt víz alatt, 36 ezer embert kellett ott kitelepíteni - magyar embereket -, és itt és szűkebb határainkon belül is, mint hallottuk, 11 ezer embert kellett - ideiglenesen legalábbis - kitelepíteni, áttelepíteni.

Ez a tragédia tavaly is bekövetkezett már, tavalyelőtt is, és az előrejelzések szerint feltehetően hasonló eset előfordulhat jövőre is, ami azt jelenti, azt kell hogy jelentse, hogy a természet önszabályozó képessége korlátozódott vagy megszűnt a környezetet befolyásoló emberi káros behatások miatt. Bárhogy is nem akarunk róla beszélni, de mégis ki kell jelenteni, hogy nyolcvan évvel ezelőtt történt az a nagy tragédia, ahova ez visszavezethető, a természetnek ez a felfordulása, amikor is a versailles-i park egyik kis kastélyában - szándékosan ki sem mondom a nevét, olyan sötét foltja a magyar történelemnek - bekövetkezett egy ezek szerint bennünket ma is sújtó esemény.

Ez azt is jelenti, hogy ezek a tragédiák, amelyek feltehetően a jövőben is meg fognak történni, nem háríthatók el, nem korlátozhatóak, csak nagyon szoros nemzetközi összefogással, nemzetközi szerződésekkel, aminek jelei egyébként már e kormány működése alatt észlelhetők, hiszen már korábban megkötődött egy figyelőrendszer kiépítésére szolgáló szerződés, amely miatt a kár nyilvánvalóan most enyhébb volt, mint ahogy lehetett volna, és tegnap is hallottuk, hogy ismételten létrejött egy ilyen nemzetközi szerződés. Ezeket kell forszírozni, ezek mentén lehet csak a majdani károkat elkerülni vagy korlátozni, és egy olyan hosszú távú stratégiával, amely valóban erdőtelepítésekben, tározóépítésekben és egyéb, nagy költségeket magában foglaló tervekben valósulhat meg.

Most az elsődleges feladat a károk valamikénti pótlása. Nagy örömmel üdvözöljük, hogy itt valóban újjáépítésről van szó, hogy az építés száz százalékát magára vállalja a kormány, de szólnunk kell arról is, hogy a károk sokkal nagyobbak lehettek volna, ha azok az emberek ott már az első napokban nincsenek a gátakon. Név szerint kell megemlítenem a beregi terület kisgazda országgyűlési képviselőjét, Lengyel Jánost, Balogh Gyulát, Csaroda, Tákos, Vásárosnamény, Gulács és az összes térség polgármesterét, akik valóban oroszlánként küzdöttek az elmúlt három hétben a gátakon, és minden egyszerű embert, embereket, asszonyokat, akik ott mentették a kis vagyonkájukat.

Tehát a károk felszámolása most az elsődleges, ehhez a Független Kisgazdapárt, bár szerény formában, de a téglajegyek folyamatos vásárlása mellett 3 millió forint értékű természetbeni juttatást ajánl fel e célokra.

Összegezve, én az emberi akaratot, az emberi erőt, az emberi élni akarást emelném ki e szörnyű tragédiából. Dicsérnivaló az, amit a különböző karitatív szervezetek, a honvédség és az egyéb szervezetek végeztek e területen, és rávilágítottak kétségtelenül egy régi titokra, hogy hogyan is maradhattunk mi itt 1100 évig így, hittel, munkával.

Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A 3934. számú előterjesztés, a hírközlésről szóló új törvénytervezet magában foglal szinte teljes egészében három korábbi törvényt is - a postáról szólót, a távközlésről szólót és a frekvenciagazdálkodásról szóló törvényeket -, ám emellett mintegy 18 törvény előírásait érinti oly módon, hogy azokat részben hatályon kívül helyezi, részben módosítja. Ilyen címen nem volt korábban törvényünk, de a szó jelentését ismerjük, s amióta társadalomba szerveződött az emberiség, de feltehetően azelőtt is gyakorolta valamilyen formában a hírközlést, vagyis azt, hogy jeleket adva tájékoztatást adjon másoknak eseményekről, történésekről, tényekről.

Ismertek voltak a füstjelek, a hangjelek, a fény- és zászlójelek ősidőktől fogva, híreket vittek a kengyelfutók, lovasfutárok, postagalambok vagy a mesebeli holló, mint Arany János versében: "Ki kopog? / Mi kopog? / Egy fekete holló! / Nála még / A levél, / Vagy ahhoz hasonló." De ezt nem véletlenül mondtam, hanem azért, mert egy ideig, mégpedig az irányítószámok bevezetésének idején ez a mesebeli holló volt a kürt mellett a posta emblémája. A kürt pedig arra az időre emlékeztetett, amikor váltott postakocsik röpítették a híreket az egyes helységekbe, és mielőtt a helységbe értek volna, kürtjellel jelezték érkezésüket, mint később aztán a vonatfüttyök.

Ezzel a postai utalással arra is szeretnék utalni, hogy bár igaz, hogy a posta egy óriási szervezet, nagyon komoly szabályok vonatkoznak rájuk, de mivel szorosan összefügg a hírközléssel, mégiscsak itt kell tárgyalnunk a postáról szóló előírásokat is.

A társadalom adott technikai szintje határozza meg mindig a legkülönbözőbb hírközlési formákat, módokat. Természetesen a technikai fejlődés mindig ki is hatott a hírközlésre. A rohamos fejlődés azonban az utolsó 150 évben történt meg. Itt nem hallgatható el azoknak a magyaroknak a neve, akik örökérvényűen és nagy betűkkel írták be nevüket a magyar hírközlés történetébe: Puskás Tivadarra, a tudós pap-tanárra, Jedlik Ányosra gondolok és még sok másra. De kétségtelen, hogy a legrohamosabb fejlődés mégiscsak az utolsó tíz évben következett be. Gondoljunk arra, hogy tíz vagy akár csak nyolc évvel ezelőtt is egy távoli szabolcsi faluból telefonálni csak kurblis telefonnal lehetett, azt is csak délután 4-ig, mert akkor bezárt a posta. Tehát óriási a változás, ezért nevezzük ezt a kort talán, amiben élünk, az információ társadalmának.

Miután a hírközlés az adott társadalom technikai szintjének megfelelően változott, e változások maguk után vonták mindig a különböző jogi szabályozásokat is, az adott kérdéskör jogi szabályozását. Egy törvénytervezetet több szempontból is lehet vizsgálni, különösen egy ilyen összetett törvénynél vagy tervezetnél, amely a korábbi három törvényt magában foglalja. Én a szerkezet oldaláról közelítem meg az első vizsgálatot, éppen ezért, mivel egy rendkívül bonyolult, három törvényt is magába foglaló egyesítő tervezetről van szó.

A törvénytervezet preambuluma világosan rögzíti a törvény célját, mégpedig négy csoportban határozza meg a szabályozandó területeket. Ezek egészen leegyszerűsítve: az információs társadalom hírközlési infrastruktúrájának továbbfejlesztése, a fogyasztók védelme, a hírközlési piac fejlődése, a verseny bővítése, és a negyedik a hírközlési hálózatok hatékony együttműködése. Emellett, e fő célok mellett a 2. § még a)-tól l)-ig további célokat jelöl meg 12 pontban. De én azt hiszem, a preambulumban foglalt négy cél a leglényegesebb e pillanatban.

Ugyanakkor az a véleményem, ha ilyen szépen tagozódik a preambulumban ez a négy cél, akkor az lett volna a jó, ha e négy fejezet alakítja ki aztán a sorrendiségét magának a törvény tervezetének is, de ez nem így van. A törvénytervezet logikai sorrendje így nehezebben követhető, és ez a megértés rovására megy. A megértésnek a jogszabály olvasásánál és végrehajtásánál pedig különös szerepe van. Erre elmesélek itt egy történetet, amit emlékezetem szerint már két évvel ezelőtt elmondtam, de törvényhozók lévén, nem árt ezt egy évben egyszer elismételni. Ez a történet pedig az átlagszázados esete, amikor is a Monarchia idején a hadügy-minisztériumban alkalmaztak egy ilyen beosztást, az átlagszázados beosztását. Az volt a feladata, hogy a kimenő parancsokat, szabályokat észrevételezze, véleményezze, de csak két szóval teheti ezt: értem, nem értem.

Ennek azért volt különös fontossága, mert ha ő nem értette, az átlagszázados, akkor nem volt elvárható, hogy jól megértik ezeket a szabályokat, parancsokat azok, akiknek ezt végre kell hajtani, ezért azt át kellett fogalmazni. Én úgy gondolom, erre mindig gondolnunk kellene.

A tervezet 111 paragrafusból áll a záró rendelkezésekkel együtt, 6 részből, 13 fejezetből és 2 mellékletből. Ez is mutatja, hogy egy ilyen bonyolult, átfogó törvénytervezetről van szó. A 111. § 83 pontban határozza meg alfabetikus sorrendben a fogalmakat. Így a 26. pont határozza meg magának a hírközlésnek a fogalmát, ami a törvénytervezet címéül is szolgál, és ami eltér a hírközlésnek az általános szóhasználatban használt fogalmától. Ezért a tervezet kicsit nehezen kezelhető, mert az egyes fogalmaknál folyton előre kell lapozni a 111. §-hoz, és nézni, hogy miről is van igazán szó. Persze, még így sem biztos, hogy mindent megértünk. Mert aki egyszeri olvasásra például megérti... - aki korábban nem foglalkozott vele, tehát a törvénytervezetet olvasva találkozik először ezekkel a fogalmakkal, az biztos, hogy nehezen érti meg, vagy legalábbis zseniális rejtvényfejtőnek kell lenni, ha megérti az előfizetői hurok fogalmát vagy a távközlő végberendezés fogalmát, ami szóösszetétel ráadásul olyan szerencsétlen és gusztustalan. Én nem hiszem, hogy a gyönyörű magyar nyelvben erre ne lehetne egy szebb, találóbb fogalmat kitalálni. Ráadásul ezeket is mindig úgy kell értelmezni, hogy vissza kell lapozni a 26. pontra, hogy miről is van igazán szó.

Összegezve tehát: ha a célok szerint lenne szerkesztve, érthetőbb lenne, logikusabb lenne az egész tervezet.

Most nézzük a tartalmi kérdéseket! Maga a törvénytervezet, annak általános indokolása világosan utal rá, hogy keret jellegű. Igenis, keret jellegű, az a jogszabályszerkesztésben ismert. A társadalmi viszonyokat igenis, lehet keretjellegűen szabályozni, mert hisz az irányokat fogja megmutatni. Szükség van, különösen nagy, átfogó törvényeknél ilyen keret jellegre. Számtalan példát lehetne erre felhozni. Ez nemhogy levon az értékéből, hanem igenis, hozzátesz az értékéhez. Ismétlem: egy ilyen rendkívül bonyolult szabályozásnál egy még részletekbe menőbb szabályozás szinte áttekinthetetlenné tenné az egész törvényt. Majd nyilván lesznek olyan részletekbe menő szabályok, amelyek például a postai szabályoknál fognak olyan fogalmakat rendezni, amelyek értelmetlenül kerülnének egy ilyen törvénybe.

A tervezet tehát helyesen irányokat határoz meg. Három irányt lehet élesen megkülönböztetni: a hírközlési piac működési elveit, kereteit és a szervezet rendszerét határozza meg.

Az egyik lényeges rendelkezés az a liberalizáció, amely megkönnyíti a piacra jutást. Ez valóban külön említésre érdemes, ugyanis ez önmagában véve is elősegíti a versenyt, amely a szolgáltatás jobb minőségét eredményezheti, befolyásolja a szolgáltatási díjakat. Ezek így végül is a fogyasztók érdekeit szolgálják.

A piacra jutásnál tehát lényeg, hogy csak bejelentési kötelezettség szükséges a piacra jutáshoz, vagyis tulajdonképpen nincs semmiféle engedélyezési eljárás. Azonban vannak természetesen olyan berendezések, épületek, amelyek használatba vétele külön engedélyhez kötött, és amennyiben a versenyben, a piacban részt vevők ilyen berendezéseket, épületeket kívánnak működtetni, akkor erre természetesen a saját hatósági rendjében külön engedély szükségeltetik. Ezért a szolgáltatás megkezdésének bejelentésekor közölni kell a hatósággal, hogy ilyen külön engedély egyáltalán szükséges-e

(11.00)

Vagyis itt is egy könnyítés van, egy önbevallás, amikor azt mondja az, aki a piacon részt kíván venni, és bejelentési kötelezettségét megejti, hogy ő semmiféle pluszengedély - építési hatósági engedély vagy egyebek - beszerzésére nem köteles. Ezt természetesen a hatóság ellenőrizheti, de ez is a megkönnyítés érdekét szolgálja.

A hírközlés bonyolult szolgáltatás, amelynek hatályossága nagyban függ más közreműködőktől is, s a versenyben való erőfölénnyel könnyen vissza lehet élni, s más, a szolgáltatásban részt vevőket kizárni a versenyből. Ennek megakadályozására külön szabályok vonatkoznak, főleg az árképzésre és az árképzés ellenőrzésére. Amikor a keret jellegnél azt mondtam, hogy szükségtelennek tartom az egészen részletekbe menő szabályozást, itt, pontosan az árképzés mikéntjénél viszont nem ártana egy valóban szigorúbb, részletekbe menő szabályozás, hogy ez már itt feketén-fehéren kiderüljön, éppen azért, hogy az erőfölénnyel ne lehessen visszaélni azáltal, hogy az árakat úgy állapítom meg, hogy másokat kizárok, vagy nehezítem a piacon való részvételét.

A tervezet a szolgáltatók együttműködésből eredő jogvitáit egy önálló szervezetre bízza, a hírközlési döntőbizottságra, ilyen korábban nem létezett. Ennek feladata nemcsak a jogviták rendezése, hanem még ez előtt az egyeztetési eljárások rendezése is, amely szintén rendkívül fontos; éppen azt célozza, hogy majd igazi viták ne is legyenek.

Szólni kell valóban a postáról, mivel ez egy önálló, hatalmas törvény volt. Rengeteg dolgozót foglalkoztat, felöleli az egész ország hálózatát, egy kicsit el is különül itt a tervezetben egyébként a postai szabályozás, de mégis annak szerves részét képezi, helyesen. Utalás történik az üzletszabályzatra, ahol nyilvánvalóan ez a nagy múltú intézmény majd részletesen meg fogja azokat a szabályokat fogalmazni, amelyek itt nem nyernek szabályozást. Üzleti szabályzat jelenleg is van, de mégis olyan fogalmakat is használ ez a törvény, ami az eredeti postatörvényben sokkal bővebb, tehát most igazán nem lehet tudni, hogy vajon ez pótolja majd fogalmi rendszerében azt, amit az üzletszabályzatban kellene, vagy ez csak részben taglalja. Arra gondolok, hogy a postai résznél a fogalmakat nem kellene külön szabályozni. Viszont olyan rendkívül fontos, mégis az egész törvény keret jellegéhez nem illő fogalmak is vannak, hogy mi a postaláda. Ezeket itt nem lenne szükséges megfogalmazni, ezeket kellene majd abban a bizonyos üzletszabályzatban felsorolni, amivel jelenleg is rendelkezik a posta.

Viszont, ha ez így lenne, akkor utalni kellene arra, hogy ezeket a kérdéseket a posta viszonylatában milyen külön szabályok fogják meghatározni, mint ahogy helyesen, a posta kártérítési szabályozásánál szó is van arról, hogy az itt nem szabályozott kérdésekre a polgári törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók, ami rendkívül lényeges, mert a gyakorló jogászok tudják, hogy a postával, biztosítóval szemben pereskedni rendkívül bonyolult és nehéz dolog. A Ptk. szabályai a kártérítésnél különösen nem elegendőek, itt külön szabályozás is van, és ezeket tartalmazza a törvénytervezet.

Lényeges rendelkezés az egyetemes szolgáltatás mibenlétének meghatározása. Itt egy taxatív felsorolás van, vagyis azoknak a postai, távközlési szolgáltatásoknak a meghatározása tartozik ebbe a fogalomkörbe, amelyek földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül mindenki által elérhetőek, mégpedig szabott áron. Itt felsorolás van, kiemelem ebből, hogy minden 500 lakos alatti helységben legalább egy nyilvános távbeszélőnek kell lenni és ingyenes segélyhívási lehetőségnek.

A Független Kisgazdapárt különösen érdekelt az ilyen kezdeményezésekben, és minden olyan kezdeményezésben, amely azt célozza, hogy a területi elhelyezkedéstől függetlenül bizonyos egyenlőség alakuljon ki a különböző területek között; ez egy ilyen rendelkezés. Ha arra gondolunk, hogy Baranyában, Nógrádban milyen kis helységek, kis települések vannak, ahol valóban rendkívül nehéz bármivel a kapcsolattartás, akkor érezzük át igazán azt, hogy ez a rendelkezés mintegy a vidék felhozatalát segíti elő.

Külön fejezet, a 10. fejezet szól a hírközlési felügyeletről, amelynek szervei a területi hivatal és a már említett döntőbizottság. A felügyelő hatósági eljárásokat szabályozza a 11. fejezet, a hatóság maga a területi hivatal, a helyi hivatal. A döntőbizottsági eljárás pedig a 13. fejezetbe van foglalva, ez egy vadonatúj intézmény. Meghatározza a törvény, hogy 12 tagja lehet ennek a döntőbizottságnak, amely azonban általában három tagból álló tanácsban működik, 12 tagból áll. A teljes ülés akkor működik, ha alapvető kérdésekben dönt, és akkor az elnök maga a hírközlési felügyelet elnöke. Azt is meghatározza, hogy a hírközlési felügyelet elnöke helyettes államtitkári beosztásban van, a döntőbizottsági tagok viszont egységesen főosztályvezetői fizetést kapnak. Kérdés, és ez nem tűnik ki világosan a tervezetből, hogy amennyiben háromtagú bizottságban jár el a döntőbizottság, akkor ki az elnök. Sorsolják, vagy miként lesz ez? Ez azért érdekes, mert egy ilyen döntőbizottság úgy működik, hogy általában az elnök szavazata az utolsó, hogy ne befolyásolja az egyébként szavazóbizottsági tagokat.

A döntőbizottság határozata - és ez garancia - bíróság előtt megtámadható, mint minden államigazgatási határozat. Az is meg van határozva, hogy a döntőbizottsági eljárás miként indul, hogy kezdeményezhető; kérelemre természetesen az, akinek jogát vagy jogos érdekét sérti valamely más versenytárs tevékenysége, ügyködése, fordulhat kérelemmel a döntőbizottsághoz. Illetve fel vannak sorolva azok a szervezetek, amelyek hivatalból is fordulhatnak a döntőbizottsághoz.

Visszakanyarodva a preambulumhoz: igaz, hogy kritika alá vontam olyan szempontból, hogy logikusabbnak tartanám a törvény szerkezetét, ha a preambulum szerinti felosztásban történne a szabályozás. Az azonban kétségtelen és megállapítható, hogy mindaz a négy pont, amely alapvető részét képezi a törvénytervezet céljainak, kiolvasható a törvényből, ezért a Független Kisgazdapárt általános vitára alkalmasnak tekinti. Azt pedig, hogy később módosító indítványokkal próbálja esetleg saját szája íze szerint egyes rendelkezéseit befolyásolni, még meggondoljuk, és akkor be fogjuk terjeszteni a részletes vita során. Köszönöm szépen.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Március 3-án, 4-én kezdődött az a szörnyű eseménysorozat a Tisza térségében, amelyet lélegzet-visszafojtva kísért az egész ország a televízió képernyői előtt, de ugyanígy mi is itt, a parlamentben aggódva figyeltük az eseményeket, és a parlamentben már hatodjára van szó az árvízről és annak következményeiről.

A Független Kisgazdapárt is jelezte, hogy 80 évre vezethető vissza, a 80 évvel ezelőtt történt területcsonkításra, az, ami végül is most az árvíz során is jelentkezik, és nemzetközi összefogással szüntethető csak meg az a sorozatos természeti katasztrófa, amely ebben a térségben észlelhető. Köszönetet mondtunk mi is a polgármestereknek, a kisgazda és más pártok képviselőinek is, akik ott a helyszínen küzdöttek az ár ellen, és próbálták valamilyen formában kivenni a részüket, azokkal az emberekkel együtt, akik a térségben vannak, az elhárító munkákból.

Itt elhangzott korábban már egyszer egy előterjesztés, mely, meg kell mondanom, arcpirító volt, amely politikai fegyvert kívánt kovácsolni a rászorultak sanyarúságából, és már akkor is elhangzott itt a parlamentben, hogy de hiszen ez a kormány dolga. Igen, a kormány dolga, és a kormány teszi is a dolgát, most is hallottuk, most már, hála istennek, túlnyúlva a legnagyobb bajokon, és a helyreállításról beszélvén, hogy mi minden történhet ott, ebben a térségben, és hogy igenis újjáépítés fog itt történni.

Csak azt szeretném jelezni még, hogy az Isten házában, ha adakozás történik, azt szokták mondani, hogy a jókedvű adakozót szereti és megáldja az Isten.

Ehhez hozzáteszem itt, az Országházban (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy aki gyorsan ad, kétszer ad. Ezt köszönjük. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem vonom kétségbe azt, hogy ez a házbizottságon vitára adott okot, ám az is kétségtelen, hogy amikor ez a parlament 1998-ban elkezdődött, erről hatpárti tárgyalás volt, és hatpárti megegyezés történt. Ezt a hatpárti megegyezést lehetséges lenne esetleg módosítani, ám ezen a házbizottsági ülésen nem volt ilyen megegyezés, következésképpen egyáltalán nem látom annak értelmét, és nem is látom igazán tisztán, hogy miért kellene erről külön döntenünk. Egyébként itt a Házban hosszú idő óta ilyen személyi kérdésekről mindig egy csomagban döntött a tisztelt Ház, furcsa lenne, ha most erről külön döntenénk. Ha az ügyrendi kérdésben szavazni fogunk, akkor természetesen majd kérem a nem szavazatokat.

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt határon kívül élő magyar Testvéreink! Püspök Urak! Elnök Urak! Igen tisztelt Országgyűlés! Ha ránézünk Európa hegy- és vízrajzi térképére, Európa közepén, mondhatni, Európa szívében egy nagyon jól körülhatárolt terület látható, a Kárpátok koszorújában, a Duna, Tisza, Dráva, Száva és mellékfolyóinak vízgyűjtő területe, egyszóval a Kárpát-medence, amely területen legalább 1100 éve él egy nép, legendák népe, amely azonos nyelvet beszél, azonos a kultúrája és az azonosságtudata is.

Ez a földrajzilag nagyon jól körülhatárolt terület 80 éve darabokra hullott, és nagyobbik része, kétharmada más országok területe ma már, ahol nem vitásan más nemzetek is élnek, amelyeknek más a nyelve, más a kultúrája, más az azonosságtudata, és ezt tiszteletben is kell tartani. Az azonban kétségtelen, hogy ezen a területen az elcsatolás idején is több mint hárommillió magyar ember élt, mégpedig úgy számítva, hogy például az Erdélyben élő, magukat magyarnak valló zsidóságot nem tekintették magyarnak, és nem tekintették magyarnak a magyar származású, nemzetiségű, de görög katolikus vallású magyarokat sem.

(11.20)

Ugyanakkor például a Szerbiához csatolt Délvidéken több magyar élt ebben az időben, mint szerb. Az arányok természetesen változtak az évtizedek során, maga a népesség azonban körülbelül most is annyi, több mint 3 millió.

Így e 3 millióval és az úgynevezett nyugati magyarsággal, amelynek lélekszáma körülbelül 2 millió, 15 millió magyar él szerte a világban, amelynek így egyharmada nem a Magyar Köztársaság területén él. Ezzel az aránnyal a vezető helyek egyikén állunk Európában. A vezető helyen az írek állnak, akiknek csak 10 százaléka lakik az anyaországban. A legnagyobb részük az Észak-Amerikai Egyesült Államokban él, ahol egyébként az 1985-ös népszámlálás során 1 millió 800 ezer amerikai állampolgár vallotta magát magyarnak, holott jóllehet, ezek nagy része már nem beszéli nyelvünket, harmadik, negyedik generációs magyarok, de megvan a magyar azonosságtudatuk. Amerikában körülbelül 700 ezer ténylegesen magyar él, Kanadában 140 ezer, Ausztriában, Brazíliában 70 ezer, és 50-20 ezres nagyobb csoportok élnek Ausztráliában és a világ különböző részein.

Ez az úgynevezett nyugati magyarság azonban egészen másként éli meg magyarságát, mint az a 3 millió, akiről beszélünk, akik a szomszéd országokban élnek, mert más körülmények között váltak más ország állampolgáraivá. Még ha kényszer hatására is, de a nyugati magyarság mégis önként került más ország állampolgárává, míg a szomszédos országokban élő magyarok saját akaratukon kívül váltak azzá, amik jelenleg is, tehát idegen országok állampolgáraivá.

Három nagy kivándorlás volt Nyugatra. Az első, tudjuk, kivándorolt Amerikába másfél millió emberünk, a másik a két háború között politikai és gazdasági célokkal, a harmadik pedig '56-ban, több mint 200 ezer magyar ember ment ki. Maga az amerikai közvélemény is elismeri, hogy talán ez volt Amerika történetében a legnagyobb, a legjobb minőségű emigráció, tehát önként mentek oda, míg a szomszédos országokban élő magyaroknál a határ változott. Ismert történet a rahói vasutas története, aki még a monarchia idején - Rahó egy nagy vasúti csomópont, jelenleg Ukrajnához tartozik - Magyarország területén volt, ott született ez a bizonyos vasutas magyar állampolgárnak, magyarnak, majd aztán lett belőle csehszlovák állampolgár '45-től, illetve egy ideig újra magyar, majd szovjet állampolgár, végül ukrán, holott, soha egyetlen pillanatig nem hagyta el Rahó városát.

Tehát ezekről az emberekről, erről a 3 millió emberről szól ez a törvényjavaslat. Ez a 3 millió ember, tulajdonképpen ez a tömeg nyelvükben, kultúrájukban, azonosságtudatukban azonos az anyaországéval, ám ott szeretnének lakni, függetlenül attól, hogy jelenleg azt a területet, ahol apáik, nagyapáik éltek, milyen országnak hívják.

A törvénytervezet hosszú előéletet élt. Az Országgyűlési Könyvtár kiadott egy komoly kétkötetes munkát erről; izgalmas és érdekes olvasmány. Amikor már a törvény szövegének a szövegezése folyt, be voltak vonva a különböző szakmai munkákba a határon túli magyar szervezetek, nélkülük ez a munka igazán el sem lett volna végezhető, köszönet érte nekik.

Maga a cím is vitára adott okot. A legtöbben ezt a bizonyos státustörvény kifejezést használják, nem kifejezetten szerencsés kifejezés, már csak azért sem, mert hisz a magyar nyelv védelméről is szól ez a törvény, és rögtön az első szó nem magyar szó. De valóban ez ment át a legjobban a köztudatba. Volt aztán olyan felvetés, amely a nemzetpolgár fogalmat akarta meghonosítani, nem vitásan ez egy kicsit művi, csinált szó, ráadásul az alanya ennek nemcsak a szomszédos országokban élő magyarság, hanem akik Ausztráliában és Új-Zélandon is élnek, tehát nem igazán kifejező. Szerintem nyugodtan lehetett volna akár "az elcsatolt területen élő magyarok" is a cím, még akkor is, ha túlzott szemérmességből ezt a kifejezést nemigen tudjuk vagy nemigen szeretjük használni. Lehetett volna a cím a Kárpátokon belül élő vagy a Kárpát-medencében élő magyarság helyzetéről szóló törvény is. Ez azonban kicsit túlmutatott volna a törvényen, mert hisz ebbe akkor benne foglaltatott volna az a magyar is, aki Csehországban él, vagy Boszniában él, amely ma nem határos Magyarországgal, de kétségtelenül magyarokról van szó, és a Kárpát-medencében élő magyarokról van szó.

A jelen 4070. számú előterjesztés címe: a szomszéd államokban élő magyarokról szóló törvénytervezet; maga a cím rendkívül találó, mert önmagában véve már utal arra is, hogy ki tekinthető a törvény alanyának, tehát a személyi hatályára is utal. Pontosan meghatározza a törvénytervezet, hogy ki is tekintendő az alanyának, a személyi hatálya alá tartozik mindaz, aki a hét szomszédos országban él, aki nem mondott le önként magyar állampolgárságáról, és aki magyar igazolvánnyal rendelkezik. Ez a harmadik pont egy lényeges pont, ugyanis rámutat arra, hogy senki nem válik automatikusan, nem lesz a személyi hatálya alá tartozó ennek a törvénynek, csak és kizárólag a szabad akaratából.

Itt rögtön ugranunk kell, mert a 20. § határozza meg azt, hogy milyen feltételek között és hogyan lehet ehhez a magyar igazolványhoz jutni. Ennek is három feltétele van; az, hogy itt lakjon, ebben a hét országban, az, hogy a határon túli magyar szervezetek ajánlásával rendelkezzen. Ez egy nagyon lényeges pont, mert a 21. § azt bízza a határon túli magyar szervezetekre, amivel tulajdonképpen kikerüli a törvénytervezet azt, hogy neki kelljen meghatározni, hogy ki is a magyar, ami kétségtelenül egy rendkívül izgalmas téma, ugyancsak túlzott szemérmességből erről nemigen szoktunk beszélni.

Illyés Gyulának van egy megfogalmazása, mely szerint az a magyar, aki annak vallja magát, és itt van is egy kis párhuzam a kettő között, mert ha egyszer valaki folyamodik azért, hogy magyar igazolványa legyen, akkor magyarnak vallja magát. Itt valóban megegyezik Illyés Gyula megfogalmazásával, ám a törvény gyakorlatának egy kicsit mégis ellentmond, mert ugyanakkor azt mondja a törvénytervezet, hogy nem lehet az, nem kérhet magyar igazolványt az, aki lemondott magyar állampolgárságáról. Pedig kétségtelenül ez is magyar, bár megtagadta magyarságát.

Én talán a sorsközösség kifejezést tartanám a legjobbnak, hogy az a magyar, aki vállalja a sorsközösséget. Erre számtalan szép példánk van a történelemből. Talán a legszebb az aradi tizenhárom vértanú esete, akik közül - tudjuk - voltak örmények, szerbek, németek és osztrákok, de vállalták a sorsközösséget. Bár nincs kimondva ebben a törvénytervezetben, de mégis egy paragrafusában nyomon követhető ez a sorsközösség-vállalás, amikor is kiterjeszti a személyi hatályt arra az egyébként nem magyarra, nem magyar házastársra vagy gyermekre, akinek a házastársa vagy szüleje viszont magyar igazolvánnyal rendelkezik és magyarnak tekintendő. Tehát ez igenis önmagában véve egy ilyen vegyes házasság is, egy sorsközösség-vállalás, másrészt pedig rendkívül praktikus oka is van, mert ez is kifejezi az együvé tartozást, együtt tudnak jönni Magyarországra, igénybe venni mindazt a támogatást, kedvezményt, amit maga a törvény biztosít.

Mert mi a célja az egésznek? A célja az, hogy a nyelvben, a kultúrában és az azonosságtudatban tovább fejlődjön a határon túli magyar, és hogy meg tudja őrizni ebbéli jártasságát.

(11.30)

Miután meghatároztuk a személyi hatályt, meghatároztuk azt, hogy van ez a bizonyos magyar igazolvány; nem kaphat magyar igazolványt az, aki a 21. § szerinti szervezettől nem tudta ezt beszerezni, vagyis rájuk hárul az a feladat, hogy meghatározzák, ki kap majd ilyet, vagy kinek adnak ilyen ajánlást. Végül is akkor mit ad, milyen kedvezményeket, támogatásokat ez a törvény? Elhangzott a miniszteri expozéban is, hogy különbséget kell eközött tennünk, már csak azért is, mert a kedvezmények itt, a Magyar Köztársaság területén vehetők igénybe, míg a támogatások a határon túl is.

Osztályozhatjuk úgy is ezeket a kedvezményeket, támogatásokat, mint amit maga a törvény is megcéloz, hogy a nyelv, a kultúra és az azonosságtudat fejlesztése. Tehát ha csak a nyelvet vesszük, ennek egy általános és konkrét része is lehetséges. Általános maga tulajdonképpen mindaz, ami azt szolgálja, hogy idejöjjön, kedvezményesen utazhasson, igénybe vehesse a különböző kulturális intézményeket, tehát nyelvbéli jártasságának ezzel is gyakorlatot szerezhessen. De konkrét viszont az, amikor kimondja, hogy azok a kint élő pedagógusok, akik magyar nyelvet tanítanak, utazási kedvezményben, sőt ingyenes utazásban, szállásköltségben részesülhetnek, ha továbbképzésen vesznek részt Magyarországon. Ennek persze külföldi példája is van, a német nyelvterületen. Amikor Ausztria nem volt az Európai Unió tagja, ott erősen alkalmazták ezt Svájcban és Németországban az osztrák német tanárok, úgyhogy ismert példa ez Európában. Konkrét kedvezmény a magyar nyelv tanárait illeti meg: az is, hogy a továbbképzés költségeit is viseli a magyar állam, és e körbe tartozik az is, amikor a hazai akkreditált intézmények szomszédos országokban kihelyezett tagozatainak működését segíti elő a magyar állam. Ez azért is érdekes, mert ilyen már korábban is volt. Tehát működött például a Károly Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Karának levelező tagozata Marosvásárhelyen, amelyet természetesen eddig nem tudtak megfelelő módon támogatni. Ez arra is lehetőséget fog adni.

A kultúra támogatása rendkívül széles körű, taxatíve felsorolja a törvény, hogy mi tartozik ide. Én egyet nem értek ugyan teljesen világosan, amikor a könyvtárlátogatással kezdi; nem értem, miért kedvezmény az. Könyvtárat a legjobb tudomásom szerint bárki látogathat, bármilyen külföldi, feltéve, ha be is iratkozott. Külön rendelkezések szólnak a munkavállalásról és az ehhez kapcsolódó társadalmi és egészségbiztosításról. Volt erről már szó. Többen keveslik a három hónapot, ám gondolnunk kell arra, hogy itt főleg idénymunkáról van szó, és véleményünk szerint hosszabb tartózkodási idő egyébként is az otthoni, tehát a határon túli életvitelt megszakítja, megkérdőjelezi, vagyis pontosan egy hosszabb idő eredményezhetné azt a nem létező vádat, hogy ez a törvény pontosan azt segíti elő, hogy áttelepedjenek és ne átjárjanak. Ugyanakkor lehetőség van arra is a törvény szerint, mivel kerettörvényről van szó, hogy majd miniszteri rendelet ezt adott esetben meghosszabbíthassa.

A kedvezmények körébe tartozik a diákigazolvány bevezetése, amely egyrészt a szomszédos országokban a magyar nyelven tanuló alsó tagozatosokat és középiskolásokat illeti meg, másrészt pedig minden tekintetben a felsőfokú tanintézetbe járókat. Külön kell szólni arról az utazási kedvezményről, amely lehetővé teszi a hat évet be nem töltött és a 65 évet betöltött személyek, törvény hatálya alá tartozó személyek jogosultságát a tömegközlekedési eszközök ingyenes igénybevételére. Magam is tagja vagyok egy olyan szervezetnek, amelynek nagy többsége idős ember és határon túl lakik, személyesen tudom, hogy micsoda óriási megterhelést jelentett eddig ezeknek az embereknek annak a kis útiköltségnek is az összeszedése. Ez mentesíteni fogja őket ez alól.

Külön szólni kell arról is, hogy a szomszédos országok területén működő nyereségérdekelt gazdasági szervezetek is kaphatnak támogatást, feltéve, ha ezzel elősegítik a települések népességmegtartó erejét. Tehát ismét egy olyan paragrafus, amely ellene szól azoknak a vádaknak, amelyek az áttelepülésre vonatkoznak. Külön szervezeteket jelöl meg a törvény, amelyek majd a támogatásokra benyújtott pályázatokat elbírálják. Örömmel hallottam miniszter úr expozéjában, hogy ezek esetleg meglévő szervezetek is lehetnek, társadalmi vagy civil szervezetek. Ez nem tűnik ki világosan a törvény tervezetéből, magam ajánlottam volna, hogy esetleg már működő szervezeteket meg lehetne ezzel bízni, nem kellene újakat létrehozni, mert hisz vannak ilyen, főleg karitatív szervezetek, amelyekkel a magyar állam, a magyar kormány jelenleg is kapcsolatot tart fenn, például az árvízkárosultak megsegítésénél.

Szó volt már többször arról, hogy bizonyos vádak illetik ezt a törvényt, és azt célozzák ezek a vádak, miszerint valami olyan burkolt célja lenne, vagy nem tökéletesen szolgálja azt a célt, hogy a határon túl maradjanak a határon túl élők, és hogy ezek a kedvezmények éppen azt szolgálják majd, hogy átjöjjenek. Nem, én ezt a vádat ki nem olvasom a törvény szövegéből, nem is értem, hogy ez honnan származhat. Kétségtelen, hogy maga a törvénytervezet azt a társadalmi viszonyt, amelyet rendezni kíván, vagyis a határon túli magyarság nyelvének, kultúrájának és azonosságtudatának megtartását, ápolását jól szolgálja, ugyanakkor összhangban áll a nemzetközi előírásokkal is, a magyar alkotmánnyal is, így a Független Kisgazdapárt véleménye szerint nemhogy általános vitára alkalmas a törvénytervezet, de majd annak idején a részletes vita után elfogadásra is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tavaly május 5-én egy kormányhatározat eldöntötte, hogy minden év május 6-a a magyar sport ünnepe, és felhatalmazta, megbízta az ifjúsági és sportminisztert, hogy minden évben méltó és megfelelő módon ünnepeljék meg az ifjúság és a sport ünnepét. Ez először a Magyar Köztársaság történetében pénteken történt meg, amikor az ifjúsági és sportminiszter az általa alapított sportdíjakat adta át a királyi vár kupolatermében. Több díj van sportolóknak, sportvezetőknek, edzőknek.

Szép, megható jeleneteknek lehettünk tanúi: Csík Ferenc-díjat kapott Grosics Gyula, a Fekete Párduc és az egykori aranycsapatnak, a verhetetlen tizenegynek még élő tagjai. Papp László is Csík Ferenc-díjat vett át. Papp László háromszoros olimpiai bajnok - 1952, 1948 és 1956, London, Helsinki, Melbourne -, aki nemrégen múlt hetvenöt éves. Egy idős bácsi vette át az ifjúsági és sportminisztertől a Csík Ferenc-díjat, de amikor meghajolt ezt megköszönvén, mi nem egy idős bácsit láttunk benne, hanem egy ifjút, egy háromszoros ökölvívóbajnokot, vagyis magát az ifjúságot, voltaképpen a saját magunk ifjúságát is. Szép, megható ünnep volt ez, érzelmekkel teli.

Nemcsak ez az ünnep volt tegnap, hanem május első vasárnapja lévén anyák napja is. Valamennyi templomban az édesanyákért imádkoztak tegnap, és minden jóravaló, jóakaratú ember biztosan vitt egy szál virágot az édesanyjának, vagy gondolt a távollévőre, vagy az örökre eltávozottakra. Biztosan mindenki végiggondolt egy-két olyan percet, amely az édesanyjához köti, amikor betegágya mellett ült, vagy ahogy végigkísért mindenkit az édesanyja az egész életen. Nekünk az Országgyűlésben még sok dolgunk van e téren, hiszen tudjuk, hogy az anyaság olyan fogalom, amely jogszabályokkal is még tisztesebbé tehető; ezt még itt az Országgyűlésben meg kell majd tennünk.

Végül is szólnom kell egy harmadik eseményről is, önök biztosan azt várják, hogy erről beszéljek a legtöbbet. Én nem szívesen szólok erről az eseményről, csak azt mondom róla, hogy szomorú volt. (Taps a Független Kisgazdapárt és a Fidesz soraiban. - Zaj, moraj.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kulturális örökség védelméről szóló 4027. számú törvényjavaslat 97 paragrafusból áll, négy fejezetből, és teljes egészében felöleli a műemlékvédelmi törvényt, nagyban érinti a kulturális javak védelméről szóló törvényt és a levéltári törvényt is.

Igen nagy formátumú törvénytervezet, amely meghatároz többek között két konkrét célt is: nevezetesen, hogy megfeleljen ez a szabályozás az európai uniós szabályozásnak, és hogy lehetővé tegye a közigazgatás korszerűsítésének kapcsán az úgynevezett egyablakos megoldást, mely kétségtelenül varázsszó - de több is annál. Aki életében csak egyetlenegyszer is megkísérelt egy erdélyi szőnyeget kivinni, mondjuk, Bécsbe az unokatestvérének, amit az a közös nagymamájuktól örökölt, és először elment a vámhivatalba, majd az Iparművészeti Múzeumba, majd az igazságügyi becsüshöz, aztán megint a vámhivatalba, és még egyéb hatóságokhoz ment és Canossát járt, az igenis tudni fogja, hogy nemcsak varázsszóról van szó, hanem kifejezett áldásról: egyetlenegy hivatal intézi el mindezt az állampolgár érdekében.

(10.40)

Maga a törvény a kulturális örökség védelme címet viseli, és emlékszünk rá, hogy 1998-ban, amikor e minisztérium neve került meghatározásra, milyen óriási vita volt önmagában véve ezen a címen, hogy kulturális örökség védelme. Éppen ezért - és mivel az európai uniós megfelelőségről is szó van - szükségesnek tartom, és egyébként érdekesnek is, hogy végignézzük, mit is értenek Európában kulturális örökségen, és egyáltalán ez a fogalom miként alakult ki.

A nemzetépítésben gyakran példának tekintett Franciaországban is csak az 1860-as években indult meg a történeti emlékek szisztematikus feltárása és osztályozása, még a XX. század '60-as éveiben is főleg csak a műemlékek gyűjtésével, osztályozásával, a régiségek osztályozásával, számontartásával foglalkoztak, az örökség fogalmát nem ismerték, nem használták. Az örökség értelmezésének kitágulása a '60-as évek végén kezdődött el a nemzeti európai törvénykezésben, ekkor jelenik meg először az építészeti örökség fogalma, majd a '70-es évek végén jutunk el a kollektív emlékezéstől a kulturális örökséghez, amely a kollektív emlékezet fogalmával párosul. Franciaország esetében például az 1979-es levéltári törvény említi első alkalommal az örökség fogalmát, az Európai Tanács pedig az 1985-ös granadai kongresszusán határozza meg először ezt a fogalmat.

Az Európai Tanács határozatai között már 1949-ben találkozunk e fogalommal, ugyanis akkor határozza meg ez az intézmény, hogy egyik alapvető célja az európai örökség ápolása. Az a tény, hogy a kulturális örökséget mint normát ilyen nagy tekintélyű szervezet elismerte, azt bizonyítja, hogy a kulturális örökség a legkisebb falusi közösségektől az emberiség egészéig szervezőelvvé vált, mely alkalmasnak tűnik arra, hogy reprezentálja e közösségek identitástudatát.

Az örökség kezelése és feldolgozása a közösség nagyságától és szervezettségétől függetlenül, lényegében ugyanolyan elveken alapszik. A kulturális örökség a közösség számára fontos jelentéssel bíró tárgyak, dolgok készlete, ezeket a tárgyakat megfelelő intézmény összegyűjti, leltározza, megvizsgálja, közszemlére teszi, megőrzi, restaurálja, ha szükséges, megfejti és megérti a rejtett kódokat, levonja a következtetéseket. E folyamat során az eredeti tartalom valami egészen újjal, a birtokba vevő értelmezésével is gazdagodik, így az örökség összekapcsolódik az emlékezettel. Mindkettő az identitás része, amit meg kell keresni, elő kell ásni vagy újra fel kell fedezni. Ebben az értelemben az örökség valójában nemcsak arra szolgál, hogy feltérképezze a bírt javakat, hanem arra is, hogy körülírja, meghatározza az örökhagyó, örökös azonosságát, sokszor anélkül, hogy ennek tudatában lenne.

A kulturális örökség fogalom elterjedésének kulcsa, hogy általa bármely közösség számára lehetővé válik egyéni emlékezésből fakadó, épp aktuális identitásának intézményesítése. Nem véletlen tehát, hogy a kulturális örökség kifejezés egyaránt megtalálható a helyi, regionális, a nemzeti, a kontinentális és a szélesebb körű nemzetközi szinten is. E közösségek szerveződési formái azonban igen eltérőek egymástól, és így nem meglepő, hogy az örökség fogalom alkalmazása és értelmezése más és más.

A fogalom univerzális jelentése azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a társadalmi szereplők ugyanazt értik örökség alatt a különböző szinteken. Különbség van e fogalom nyugat-európai és középkelet-európai értelmezésében. A kelet- és közép-európai országok Magyarországhoz hasonlóan kodifikálni kényszerülnek a kulturális örökséget, ha meg akarnak felelni az Európai Közösség jogi, tudományos, politikai elvárásának. Ez történik most is. Ez ugyanakkor nem jelenti a nyugat-európai gyakorlat átvételét, sőt időnként azzal ellentétes is lehet.

Franciaországban a kulturális örökség fogalma magába foglalja azt a gyakorlatot, mely a másság, a belső különbözőség elismerését nemzeti vagy magasabb szintre emeli. Kérdés, hogy mennyire sikerül majd harmonizálni az ennyire eltérő nemzeti, politikai és tudományos elméleteket, és egyezségre jutni az olyan nemzetek fölötti kulturális örökség meghatározásában és annak alkalmazásában, mint például az európai kulturális örökség.

Az Európai Közösség intézményesülésének hajnalán az Európai Tanács 1949-es alapító okiratában jelenik meg az "örökség" kifejezés először - mint ahogy azt már idéztem -, ez okirat szerint az Európai Tanács többek között azért jött létre, hogy a tagok közötti nagyobb egység előmozdításával a tagok közös örökségét képező eszméket és elveket védje, illetve megvalósítsa, és biztosítsa a tagok gazdasági és társadalmi fejlődését és kiegyenlítését.

Az örökség megőrzésének érdemi munkája azonban csak a '60-as években kezdődött meg az építészeti örökség védelmével, amit a '80-as évektől kezdve egészítettek ki más, a kulturális örökség kategóriájába sorolt tárgyak, emlékhelyek védelmével. Az európai kulturális örökség intézményi hátterét az 1969 óta létező Kulturális Örökségért Felelős Miniszterek Európai Konferenciája és az 1990-ben létrehozott Kulturális Örökség Bizottsága jelenti. Ez utóbbi három kormányzati programot működtet, ezeknek a címe: örökség és társadalom, együttműködési és tanácskozási gyakorlat, valamint európai régészeti terv. E három program lényegében felöleli a kulturális örökség fogalmának alkalmazásával együtt járó összes problémát. A programok célja az, hogy elterjesszék az európai polgárok és mindenekelőtt a fiatalok között a kulturális örökségnek a különbözőség elfogadásán és a kisebbségek szabad megnyilvánulási lehetőségén alapuló európai koncepcióját.

Az európai örökség fogalma tartalmát tekintve hasonlóképpen bővült, mint a nemzeti kulturális örökség. Az 1960-as években csak az épített környezet, s mindenekelőtt Velence városa jelentette a védelemre szoruló örökséget - emlékszünk rá. A '70-es évektől kezdve indult meg a fogalom erőteljes tágulása, előbb a filmművészettel, majd a környezettel, a vallásos emlékhelyekkel, a történeti megemlékezésekkel és a tájjal. Ezzel volt kapcsolatos 1988-ban a romániai falurombolás elítélése.

Az európai kulturális örökség meghatározásához képest részben egyszerű, részben összetettebb a világörökség meghatározása. Az UNESCO általános konferenciája 1972-ben döntötte el a kulturális és természeti világörökségbe tartozó helyszínek meghatározását és védelmét. A világörökség nemzeti szinten folyó megőrzésének kiegészítésére ekkor határozták el a Világörökségi Alap létrehozását. A világörökség intézményes meghatározása részben egyszerűbb, mint az európai örökségé. A világörökség kanonizálása lényegében megmarad a nemzeti örökség logikájánál, egy világörökségi helyszín kiválasztása és elfogadása nemzeti értékként jelenik meg, szinte nemzeti dicsőségként.

A nemzeti dicsőségen túl természetesen itt is szerepet játszik a világörökséggé nyilvánított helyszínre irányuló turizmusból eredő bevétel reménye, illetve a Világörökségi Alapból várható támogatás. Ez korábban igen nagymérvű volt, mivel összesen 20 ilyen volt korábban, ma pedig 690 világörökségi helyszínt tartanak számon: Spanyolországban 36-ot, Németországban 23-at, és így tovább. A nyolc közép-európai országban '89-ben mindössze 19-et tartottak csak számon, és ez az elmúlt évtizedben megnégyszereződött. A dinamikus fejlődés főleg a posztkommunista rezsimek számára volt fontos, hiszen ebből reméltek a '80-as években valami kis pénzpótlást. Magyarország egyik első hivatalos hozzájárulása a világörökséghez Hollókő volt; mindnyájan ismerjük, valóban látványos, és még ezeket a bizonyos turisztikai bevételeket is hozza.

A javaslat egységesen foglalkozik a kulturális örökség védelmével, részletesen, mindenre kiterjedően szabályozza a védelemmel kapcsolatos tennivalókat, elsősorban pótolja azt a hiányt, amely abból származik, hogy a korábbi jogi szabályozás nem határozta meg a kulturális örökség fogalmát.

(10.50)

Itt, e törvénytervezetben a 7. § kifejezetten fogalommeghatározásokat foglal össze rendkívül részletesen, ami azért is praktikus, mert a jogszabálytervezet elején van, nem kell állandóan visszalapoznunk a fogalommeghatározáshoz, ha utólag van meghatározva a fogalom, hanem az elejétől értjük az egészet - bár volt aztán egy olyan fogalom a szövegben, amit én nem találtam meg, de a bizottsági tájékoztatón erre is választ kaptam.

Ennek megfelelően a javaslat hatálya - az értelmi rendelkezéseknek megfelelően - rendkívül széles, a nemzet számára olyan értékekkel bír és fog bírni, amely indokolja a rájuk nézve fennálló közvédelmet, végül is a közkincs funkcióját fogják gyakorolni. A személyi hatály kibővülése azt jelenti, hogy a javaslat mindazon személyekre kiterjed, akik a kulturális örökség fogalomkörébe tartozó javak piacán szereplőként lépnek fel, illetve folytatják gazdasági tevékenységüket.

Ezen a ponton kapcsolódik a kulturális örökség fogalmába a hazai műkereskedelem, amelynek újjáéledése a rendszerváltáshoz köthető: ekkor szűnt meg a Bizományi Áruház Vállalat és a Képcsarnok Vállalat, ezek - végül is - monopóliuma is ekkor szűnt meg, az addig csendesen működő régiségkereskedők pedig nagy aukciós házakká váltak, jelenleg hét ilyen nagy aukciós ház működik Magyarországon. A nemzeti műkereskedelem egyszerre tekinthető kiviteli és tranzitfeladatot ellátó gazdasági társaságnak is.

A javaslattal szemben bizonyos fenntartások is megfogalmazódtak, amelyek szerint a jelenlegi formában történő elfogadás nem hoz jelentős újdonságot a védett műtárgyak tulajdonosai számára, mivel csak a szankciókat, a korlátozásokat tartja fenn, miközben nem nyújt semmiféle támogatást a műalkotások megőrzéséhez, konzerválásához, restaurálásához.

A szakemberek a törvényjavaslat védett tárgyakra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolják, amelyek fenntartják a védett műalkotások kiviteli tilalmát, eladási korlátozásait, ugyanakkor semmilyen támogatást nem nyújtanak a sokszor felbecsülhetetlen értékű műtárgyak tulajdonosainak, pedig az értékek megőrzése, jó állapotban tartása óriási költségekkel jár; vagy gondoljunk arra, ami a ma reggeli hírekben hangzott el, hogy vajon miből lesz pénz a két Munkácsi-képnek - az Ecce homo itt marad -, amely Amerikából letétben van itt, az esetleges megvételére vagy másolására. (Dr. Takács Imre közbeszól.) 300 millió mindössze a vételi ár, 13 millió a másolás összege - miből teremthető ez elő? (Dr. Takács Imre: Országimázs Központ!) Erre is választ kellene kapni e tervezetből; ezek azonban módosító indítványokkal pótolhatók.

Mindezekre tekintettel a Független Kisgazdapárt általános vitára alkalmasnak és nagy formátumúnak, előrevivőnek tartja a törvényjavaslatot, amely az európai szabályozásnak is megfelel.

Köszönöm a figyelmet.(Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetek bírósági eseményeit nagy figyelemmel kísérte a közvélemény. Az állami autó elrablójára kiszabott nyolc évet nem tartották soknak, de az egy fiatal rendőrtiszt halálát okozó popzenész balesetét, gázolását, illetve az arra kiszabott egy évet már kevesellték; különösen, amikor kihirdették a másodfokú bíróságon annak enyhítését is, akkor már valóban felzúdult a közvélemény, különösen az enyhítés indokolására, amely szerint azért történt enyhítés, mert nem volt büntetett előéletű az elkövető, de majd legközelebb már biztos lesújt az igazságügy szigora.

Ugyancsak a múlt héten zajlott az a tárgyalás, amelynek egyik vádlottja részese volt a Nyugati téri sortűznek. Ő volt az egyetlen vádlott, és azzal védekezett, hogy tulajdonképpen csak a földre lőtt, és feltehetően a kőről visszapattanó lövedékek ölték meg ott az embereket. A pufajkásszakasz többi tagja, aki a levegőbe lőtt, tanúként volt csak megidézve. Több tanú el sem jött, írásban mentette ki magát. Egyikük arra hivatkozott írásban, hogy részleteket nem is tud az ügyről, ezért mit is várnak tőle. Az illető csak belügyminiszter volt éppen ebben az időben.

De nemcsak a büntetőbíróság, hanem a polgári bíróság is szolgált meglepetéssel az elmúlt időszakban, amikor is egy rosszhiszemű és valótlan állításairól elhíresült képviselő megjelent a bíróságon, éppen összetalálkozott egy bíróval, és annak nyomban jegyzőkönyvbe mondta keresetét egy olyan eseményről, amelyen részt sem vett. Mit ad isten? Ott volt mellette valaki, aki azt mondta, hogy ő viszont az alperes. Ugyanazt mondta amúgy, mint a felperes, tehát semmiféle érdekellentét közöttük nem volt, és nyomban ítéletet kértek.

Meg is született ez az ítélet. Rögtön le is mondtak a fellebbezés jogáról, így jogerőre emelkedett néhány órán belül ez az ítélet, ami dicséretes lenne, mert hisz' a közvéleményben az van, hogy a bíróságok lassan hoznak ítéleteket, és való igaz, hogy más évekig vár egy ítéletre - nem is az ítéletre, hanem az első tárgyalás kitűzésére is éveket várnak.

Félreértés ne essék, tisztelt Bíróság... (Derültség  - Szórványos taps.) - tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom a bíróság munkáját kritizálni. A legtöbben kiválóan végzik a munkájukat, még a látszatát is el akarom kerülni ennek, az azonban kétségtelen, hogy a bírák az alkotmány szerint csak a törvénynek vannak alávetve - nagyon helyesen.

A bíróságokról szóló törvény ennél egy kicsit már többet mond. Azt mondja, hogy a döntésüket meggyőződésük alapján hozzák, és úgy a hazai, mint a külföldi szakirodalom azt mondja, hogy a meggyőződés kialakulásában társadalmi beágyazottság és az értékítélet is sokat számít. A rendszerváltás óta még csak tíz év telt el, és azt megelőzte majdnem fél évszázad, amely kétségtelenül valamennyiünk értékítéletében szerepet játszott; biztos ennek is szerepe van. Az is igaz, hogy erre a sajátos permódra lehetőséget ad a polgári perrendtartás. Még a tankönyvek is azt mondják, hogy nagyon ritkán fordul elő, a gyakorlatban még ritkábban, talán soha, ezért mégis nagyobb körültekintéssel kellett volna eljárni ebben az ügyben.

De a felelősség nem a bíróságé, tisztelt Országgyűlés, hanem a mienk, mert hisz' ha egyszer a törvénynek van alávetve a bíróság, akkor nekünk kell olyan pontos törvényeket hozni, hogy ilyen elő ne fordulhasson, mert például ebben a konkrét ügyben azt mondja a polgári perrendtartás, hogy a bíróság hivatalból köteles észlelni hatáskörének hiányát.

(14.50)

De mi van, ha nem észleli? Most éppen erről van szó. Az államigazgatási eljárás kapcsán azt mondja a törvény, hogy az államigazgatási szerv, ha nem a hatáskörében hoz határozatot, az a határozat hatálytalan. A polgári perrendtartásban ez nem így van, tehát hiányos a törvény, tisztelt Országgyűlés, pontatlan; nekünk mint törvényhozóknak kell ezen változtatni, hogy a tisztelt bíróságoknak mindig kellő fogódzót adjon a pontos és félremagyarázhatatlan törvény.

A felvetésemre senkitől nem várok választ. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről szóló jelentés, beszámoló, amely a J/4148. számot viseli, valóban tartalomjegyzékénél fogva három részből áll. Egy része, az első része valóban a '94-től 2000. évig terjedő idővel foglalkozik, de csaknem fele foglalkozik magával a 2000. évi tevékenységgel, és egy kis része, a harmadik része foglalkozik a jövővel.

Egyáltalán nem tekintem zavarónak, hogy az úgynevezett hősi múlttal foglalkozik a jelentés első része, mert hisz ez világít rá pontosan ennek a hivatalnak a fejlődésére, hogy miként jött az létre a gázszolgáltatásról, illetőleg a villamos energiáról szóló törvény hatálybalépése után, majd hogyan bővült ki a feladata '98-ban, amikor a távhő-szolgáltatási törvény is hatályba lépett. Sőt, ha a legizgalmasabb részét tekintem ennek a jelentésnek, nevezetesen az utolsó részt, hogy miként fog majd viselkedni a hivatal, milyen szerepe lesz a jövőben, amikor az energiapiac nyitása bekövetkezik, akkor én igenis kiegészíteném ezt a hősmúltat, mégpedig a tanulság kedvéért, hogy hogyan alakult ki ez a monopolhelyzet. Hogyan alakult ki a monopolhelyzet már a múlt század végétől, a századforduló idejétől kezdődően, amikor ezek a vezetékes rendszerek létrejöttek, micsoda óriási piac volt, amelyet először részvénytársaságok végeztek; micsoda óriási verseny volt, mikor a gázvilágításról áttértek a villamos világításra, és bizonyossá tették, hogy még vezetékes rendszereknél is igenis óriási verseny alakulhat ki; hogy fejlődött aztán a villamos világítás a gázvilágítással szemben.

Mindez olyan kérdés, amely rávilágíthat a jövő tevékenységére is, hogy mi lesz akkor, ha itt igazán piac lesz, hogyan lehet kordában tartani mégis a monopolhelyzetet, mit lehet csinálni azokkal a már ma is jelentkező, meglehetősen furcsa és képtelen helyzetekkel szemben, amelyek a beruházási kérdéseket meglehetősen kétes helyzetbe hozzák. Ismerjük azokat a tényeket, hogy ha megvásároltak már egy bizonyos - Démászra gondolok például - villamosművet és annak a vezetékes hálózata is átment az illető részvénytársaság tulajdonába, de a vezetékes rendszer mégis önkormányzatok területén megy át, és az önkormányzatok ezekért az oszlopokért bérleti díjat kérnek, de ugyanakkor ha az önkormányzat akar vagy más akar beruházni, az rögtön átmegy a tulajdonos tulajdonába - tehát rendkívül fontos kérdések merülnek itt fel, múltból levezethető kérdések a jövőre nézve.

(10.00)

De kétségtelen, hogy fő témaként - és mondom és ismétlem, nem egyharmad része, hanem közel a fele - a 2000. évi tevékenységgel foglalkozik, világosan és részletesen leírja a hivatal három fő tevékenységét, nevezetesen az árszabályozást, az engedélyezést és a fogyasztóvédelmet, és maga ez a középső rész - a 2000. évi tevékenységről - ennek taglalásáról szól, kiegészítve a nemzetközi kapcsolatokkal és a tájékoztatási kérdésekkel. Tehát én is ehhez mérem mondanivalómat, vagyis ehhez a hármas tagozódáshoz, amely a hivatal alapvető működéséről szól, és amelyből mindegyik fontos, de mivel monopolhelyzetű létesítményekről van szó, a legfontosabbnak én a fogyasztóvédelmet tekintem.

A hivatal tevékenységének fontos része a fogyasztóvédelem, mert ez különösen érzékelhető a lakosság körében. A fogyasztó azt szeretné látni - és talán már részben látja is -, hogy a hatósági jogkörrel felruházott hivatal a panaszait orvosolni is tudja, és az ő érdekeit képviseli a monopolhelyzetben levő szolgáltatókkal szemben. Én azt egyáltalán nem rovom fel hibaként, hogy nem olyan sok a panasz; mitől lenne jobb, ha több lenne a panasz. Ennél az egész fogyasztóvédelemnél az a lényeg, hogy valóban érezze a fogyasztó, még ha kevés panasza is van, hogy azt tisztességesen, rendesen elintézik, és hogy a hivatal a monopolhelyzetben levő kereskedővel - gáz-, villany-, egyéb kereskedővel - szemben védi meg tulajdonképpen a fogyasztót. Természetesen meg kell akadályozni az esetleges visszaéléseket, ezért is hasznosnak tartjuk a fogyasztói elégedettségi vizsgálatokat, a garantált szolgáltatások követelményrendszerét, valamint az üzemzavari statisztikák figyelését.

Az energiapiac liberalizációja, a villamosenergia- és a gázpiac nyitása az energiaszektor szabályozását és a piacfelügyeletet, valamint a fogyasztóvédelmet új megvilágításba, új alapokra helyezi, egy sor eddig nem létező feladatot is el kell látnia. A kérdés számunkra tulajdonképpen az, hogy az említett változó körülményeknek a hivatal a jövőben is meg tud-e felelni a jelenlegi jogállás és hatáskör mellett. Véleményünk szerint a hivatal működését a jelenlegi szabályozás mellett, majd ha a piac teljesen megnyílik, tehát feltehetően 2003 után mindenképpen törvényben kellene szabályozni. Ez adná meg ellenőrző szerepének a nemzetgazdaságban levő súlyát is, és kihangsúlyozom ismét, a fogyasztók védelmének az érdekében.

A fogyasztók jelenleg gyakran mondják - és ebben biztos igazuk van -, hogy az energiaszolgáltatás színvonala nem javult úgy, mint az várható lett volna, sőt esetenként még romlott is. Tehát amikor az energiaszektor privatizálása során azt mondták, hogy majd a befektetők sokkal jobb szolgáltatást nyújtanak, sokkal egyszerűbb lesz az adminisztráció, ezt igazán nem érzékeli, egyáltalán nem érzékeli. Kétségtelen, hogy azok az irodák, ahol a fogyasztó kapcsolatba kerül a különböző szolgáltatókkal, elegánsabbak, jobbak, de nem igazán érzékelhető, hogy maga a szolgáltatás színvonala javult volna, és éppen ezért van fontos szerepe a hivatalnak.

Mire vezethető ez vissza? Pontosan a monopolhelyzettel nincs igazán kényszerítve, a vezetékes hálózaton mintegy a fogyasztó kiszolgáltatását kihasználó monopolhelyzettel, hogy ezeken javítson. Pontosan ezért van szükség a hivatal működésére, hogy árszabályozással, egyéb jogkörével ezt megfelelő módon befolyásolni tudja.

A magyar villamosenergia-rendszer erőművei összetételükben az elkövetkező években továbbra is változni fognak, több erőművet be kell zárni a környezetvédelmi moratórium lejártával, ugyanakkor új erőművi egységek lépnek be, mint a Csepeli Áramtermelő Részvénytársaság, vagy a debreceni kombinált ciklusú erőmű, illetve ilyenek lépnek be, mint a Budapesti Erőmű Részvénytársaság, a kispesti és az újpesti erőművek. Ezért is célszerű a hivatalnak az áralkalmazás területén nagyobb felhatalmazást adni, hogy a privatizálás után a közüzemi fogyasztókat a feljogosított fogyasztókkal szemben ne érhesse hátrány. Talán a jövőben - különösen a piacnyitás után - célszerű lenne, ha a hivatal foglalkozna a fogyasztói igények felmérésével is, hogy ne fordulhasson elő ilyen, ami már előfordult Kaliforniában, és itt hivatkoztak is rá, még ha más, ennél jobb rendszer is van.

Itt az árszabályozásnál azért még érdemes arról is beszélni fővárosi szinten, hogy a fővárosnak is van árszabályozási szerepköre. Ezt rendkívül nehéz összehangolni, tehát feltétlenül ez is a hivatal erősítését igényelné.

Az energiahatékonyság és az energiatakarékosság terén nagy lépést jelentett az intézményi rendszer megteremtése, az Energia Központ Kht. új szervezetének létrehozása, és bár nem tartozik szorosan a témához, de mégis meg kell említenem a Széchenyi-terv energiatakarékossági programját, amely olyan pályázatokat helyez kilátásba, amivel a lakosság, az önkormányzatok, a termelő szféra és a távhő számára vannak bizonyos finanszírozási és pályázati lehetőségek, amelyek a jelenlegi helyzetnél jobb helyzetet teremthetnének. Ugyanakkor az energetikai társaságok energiatakarékosságát a legkisebb költség elve alapján továbbra is szorgalmazni kell, és ez is a hivatal feladata.

A piacnyitás után még hosszú ideig megmarad a fogyasztók jelentős részére, így a lakossági fogyasztók részére a közüzemi szolgáltatás, ezért továbbra is fontos a hivatal fogyasztóvédelmi tevékenysége, sőt, szerintem még fokozottan fontos lesz, ha a piac teljes egészében megnyílik 2003 után. Tehát nem elég az, hogy kimerüljön a panaszok kivizsgálásában ez a fogyasztóvédelmi tevékenység, hanem más eszközökkel is szükséges ezt megfelelő módon befolyásolni. Már az előző parlamenti vitában is kétségtelenül elhangzott, hogy a hivatal függetlenségének növelése szükséges ahhoz, hogy a hatáskörébe tartozó engedélyezési, árszabályozási és fogyasztóvédelemi feladatok terén önálló, a napi politikától mentes döntés legyen hozható (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezt célozná szerintem a törvényi szabályozás.

Összefoglalva megállapítható, hogy a gáz- és villamosenergia-ipar, valamint az erőmű-, távhőtársaságok tevékenységének szabályozása, fogyasztóvédelme ezen intézménynél kellően biztosítva van, ezért a Magyar Energia Hivatal főigazgatójának beszámolóját elfogadásra javasoljuk.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ebben az évben, 2001-ben naptárilag egybeesett pünkösd és a magyarság gyásznapja, június 4-e. Mindkettőért zúgtak a harangok, természetesen más-más előjellel.

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének a napja. Az Írásban írva vagyon, hogy ekkor, réges-régen mindenki a saját nyelvén értette az üzenetet, hogy szeressék és megértsék egymást. Ama bizonyos 71 évvel (Sic!) ezelőtti június 4-én viszont sem a világ, sem Európa nem értette meg a magyarok jajkiáltását elveszett földjeikért és elveszett lelkeikért. Azóta is nagyon sokat beszélünk arról, micsoda káros hatása van még ma is Trianonnak, de kevesebbet beszélünk arról, mi volt az a folyamat, amely Trianont eredményezte, milyen okok vezettek oda, hogy ez a szörnyű tragédia bekövetkezett.

Természetesen az okok rendkívül összetettek; én egyet szeretnék kiemelni, nevezetesen azt, hogy a magyar termőföld idegen kézbe jutott, idegenek kezébe jutott. Ismerjük ezeket a történéseket ifjúságunk meghatározó olvasmányaiból, az Elnémult harangokból, Az elsodort faluból és Wass Albert számtalan könyvéből. Ismerjük, hogyan kellett a mezőségi magyarnak, a székely embernek hitelt felvennie a kis földjére, hogyan vetettek aztán arra jelzálogjogot, és hogyan húzták ki a talpa alól a földet, hacsak nem kereszteltette meg a gyermekét egy másik templomban, mint ahol őt vagy az őseit megkeresztelték; és hogy lett a Jánosokból Janku, vagy hogyan lett eleve idegen tulajdon a magyar föld.

Persze hallunk most is hasonló híreket, hallunk a zsebszerződésekről, hallunk a dunántúli földvesztésekről, már Borsodból is hallunk ilyenekről. Tudjuk persze ennek az ellenszerét is, tudjuk, hogy a zsebszerződés semmis szerződés, érvénytelen.

Lehetne-e tenni ellene valamit? Nem sokat teszünk. Lehetne tenni ellene például olyat, hogy akár az állam javára marasztalhatnánk - ezzel fel lehetne tölteni a majdani nemzeti földalap földkészletét. De ugyanígy elő lehetne írni az állam elővásárlási jogát, ami szintén a nemzeti földalapba kerülhetne, ha az állam élne ezzel. S még a csatlakozás után is tudjuk ezeknek az ellenszerét, miként lehet diszkrimináció nélkül is korlátozni: szakmai előírásokkal, hosszabb idejű lakhelyhez kötéssel és egyebekkel.

Én azonban nem ebben látom a kérdés megoldását, hanem abban, hogy a magyar parasztot olyan helyzetbe kell hozni, hogy egyáltalán eszébe se jusson eladni a földjét, eszébe se jusson eladni a magyar földet, mert az a számára megfelelő megélhetést és társadalmi elismerést jelent - ezt kellene elérnünk. Ezt el lehet érni hitelkonstrukciókkal, a magyar mezőgazdasági gépipar fellendítésével, különböző termékpályás szövetkezetek létrehozásával, ezek kedvezményezettségének a megteremtésével és egyebekkel; tehát tulajdonképpen azzal, hogy a magyar parasztot olyan helyzetbe hozzuk, hogy versenyképes legyen, s ne csak az osztrák szomszédnak, ne csak a holland telepesnek érje meg Magyarországon mezőgazdasággal foglalkoznia, hanem a magyar földművelőnek, a magyar parasztnak is. Ezeket az intézkedéseket vagy azok nagy részét tulajdonképpen itt kell meghozni, itt, a parlamentben; azok alapjait törvények kell hogy képezzék, például elsődlegesen a nemzeti földalap létrehozása lenne egy ilyen intézkedés.

A magyar paraszt az élni akarásából, a tenni akarásából az évszázadok során már bizonyított - most, tisztelt Országgyűlés, rajtunk lenne a sor; és úgy érzem, a felelősség is a mienk. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)