Felszólalás adatai

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokak előtt ismert az a mondás, hogy a statisztika segítségével mindent és mindennek az ellenkezőjét is be lehet bizonyítani. A statisztikának a népesség helyzetével foglalkozó részét egészíti ki a szociológia, amely az adott időszakban a valóság szintjén mutatja be egyes néprétegek vagy az egész nemzet szociális helyzetét. Ez közvetlen, személyes tapasztalatokon épül fel, amit minden esetben kontrollálni lehet. Ez a tudományág a szenvedésekkel és tragédiákkal teli XX. század második felében méltánytalanul mellőzött, visszaszorított, sok esetben büntetendő lett, főleg azokban az országokban, amelyekre a marxizmus gyakorlati megvalósítása, a kommunizmus rátenyerelt. Nemcsak tiltották, hanem büntették is - nemegyszer izgatás címén - azt a vakmerő irodalmárt, aki a valóságot a statisztikával ellentétes módon, konkrét szociológiai felmérésekkel akarta nyilvánosságra hozni.

A legidősebb korosztályunk még emlékezhet rá, hogy a két világháború közt igen sokan elkötelezték magukat a szociológia tudományos gyakorlása mellett, amely valósággal divattá vált. Az egyetemekről külön csoportok rajzottak ki, sokszor minden anyagi támogatás nélkül, hogy hazánkban a trianoni borzalom által okozott nyomorúságot irodalmi szinten mutassák be, megfelelő jobbító szándékkal a nemzet közvéleménye előtt. Gondolom, az idősebb korosztály megjegyezte és még emlékezetében tartja Szabó Zoltán szociológus nevét, aki örök érvényű két könyvében, a "Cifra nyomorúság"-ban, valamint "A tardi helyzet"-ben nagyon érzékletesen mutatja be elsősorban parasztságunknak, tehát a nemzet legszámosabb alkotórétegének a trianoni tragédia következtében kialakult szörnyűséges helyzetét.

Szabó Zoltán munkássága nemcsak nemzetünk számára volt példaadó, hanem európai szinten is úttörőnek számított, könyvét több nyelvre lefordították, és így más nemzetekben is elindítója lehetett a szociológia fellendülésének. Sajnos könyvei, valamint kortársainak tudományos és irodalmi szociológiái már antikváriumokban sem találhatók, és Szabó Zoltánt is a külföld temette el. Azonban az az érték, amit munkásságával ránk hagyott, nem szabad engedni, hogy veszendőbe menjen, különösen most, amikor az 1990-es rendszerváltozás után remélhetőleg ez a tudomány is visszakapja régi értékét.

Nemcsak az idősebb korosztály tudhatja saját tapasztalatából, hogy a felszabadulásnak deformált kommunista megszállás egy még cifrább nyomorúságot hozott hazánkra, amely a párizsi békeszerződéssel és a szocializmusnak nevezett, 45 évig tartó időszakkal jellemezhető. Csodálatos dolog, hogy ezt a 45 évet a szocializmus korszakának nevezték, ugyanakkor ezzel egyidejűleg kivonták a forgalomból a szociológia tudományát, és az tilos, esetenként büntetendő is lett. Ez azzal magyarázható, hogy a nemzetre ráerőszakolt agymosás, amelyet a sajtó és a médiumok gyakoroltak, a statisztika alapján ugyan igazolhatóvá vált, valójában azonban meg sem közelítette a valóságot.

(23.00)

A negyvenöt éves agymosás olyan hatást gyakorolt egész nemzetünkre, hogy sokak gondolatában ennek az időszaknak az emléke olyanként maradt meg, amit vissza kell sírni. Most már láthatjuk, ezzel a negyvenöt évvel hatalmas fehér folt maradt a magyar szociológia történetében, amit feltétlenül fel kell deríteni, hogy a nemzet tagjai megismerhessék azt a valóságot, amit a szocializmus címszóval eltakartak előttünk. Gyönyörű feladat vár azokra, akik szenvedélyes nemzetszeretettel belevetik magukat ebbe a munkába, és felszínre hozzák a még cifrább nyomorúság valóságos történetét.

Mint érdekességre felhívom a fenti időszakot feldolgozó szociológusok figyelmét arra a páratlan jelenségre is, ami 1945 után következett be, és amihez hasonló hazánk ezeréves történetében még sosem volt: nevezetesen arra, hogy volt egy időszak, amikor hazánkban a zsebkendőre luxusadót vetettek ki. Ennek magyarázata, hogy a Keletről ránk szabadított kultúra olyan technológiai újításokat hozott magával, amit a magyar lakosság orrfújással kapcsolatban rakétázásnak nevezett. Ehhez valóban nem volt szükség zsebkendőre, így érthető, hogy aki mégis ragaszkodott ilyen kispolgári csökevényhez, azzal megfizettették a luxusadót.

A munka elkezdésének és lehetőségének huszonnegyedik órájában vagyunk, tehát tekintetbe kell venni a sürgősséget (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), nagy lendülettel kell hozzálátni, hiszen fokozatosan kihal az a korosztály, amelyik még átélte az ötvenes évek padlásseprésétől kezdődően (Az elnök ismét csenget.) az időben kozmetikázott - befejezem -, de könnyűnek egyáltalán nem mondható időszak nyomorúságát.

Holnap folytatom. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)