Felszólalás adatai

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Rádióhallgatók! Egy olyan nagy témával foglalkozunk, az elszegényedés megállításával, ami azt hiszem, hogy nem egynapos vitát igényelne, hanem többnapos vitát is, és minden valószínűség szerint nagy eredményre többnapos vita után sem jutnánk.

Mondom ezt azért, mert amikor erről a témáról itt szó esik, akkor valójában a lényegről eltereljük a figyelmet. Hiszen arról kellene valóban beszélni, hogy mi okozta az elszegényedést, mi a forrása ennek, hogyan lehetne visszaszerezni azokat a forrásokat, amelyeket törvényesített szabadrablás keretében ebből az országból kiszállítottak, vagy egy nagyon szűk réteg korrupció, visszaélés, gazdasági bűncselekmények kapcsán zsebre vágott. (Rozgonyi Ernő: Így van!)

Megmondom őszintén, hogy kicsit még cinizmusnak is tartom, hogy itt ez a téma most megvitatásra kerül, abban a parlamentben, ahol az elmúlt tíz év alatt számtalan olyan törvény született, ami ezt az elszegényedést okozta, megtámogatták az ország lerablását, a források felszámolását, elherdálását, és miután tönkretették a nemzetgazdaságnak, a népességnek több mint kétharmadát, akkor arról beszélünk, hogy kérem szépen, mi is van ezzel az elszegényedéssel, hogyan lehet ezen valamit változtatni, ahelyett, hogy visszanyúlnánk azokra a forrásokra, és szembenézne a parlament önmagával, hogy miért is hozott olyan törvényeket például, amelyek a privatizációt segítették, miért asszisztált és törvényesítette a források szabad kiáramlását, miért hagyta jóvá száz százalékkal mind a két oldalon, mindegyik oldalon az 1997-es adósságcserét, amelyről nagyon sok vita szólt már itt, hogy a költségvetésnek szinte 40 százalékát nem a lakosság életminőségének a javítására fordítják, hanem források kiáramoltatására, és bizony nem egy itt ülő képviselő klientúrájának a meggazdagodására.

(12.00)

Miért nem azt a kérdést tesszük fel, hogy mi történt például a SZOT vagyonával, hová lettek az üdülők, ami az elszegényedésnek egy nagyon komoly forrása? Miért nem kérdezzük meg például azt, hogy az elmúlt tíz év alatt hova lett az a vagyon, ami a magyar nemzet, a magyar népesség tulajdonát képezte, amivel rendelkezett; de ha már ezt elherdálták, akkor hova lett ennek az eredménye?

Miért nem fizettetjük be az adót azokkal a cégekkel, multinacionális vagy magyar cégekkel, amelyek ezt nagyon olcsón kézbe kapták, és nem fizetnek adót utána? Miért hagyjuk azt, hogy a pénzintézetek adómentesen létezzenek a magyar spekulatív pénzpiacon, és vigyék ki a forrásokat? Ha rendes adófizetés történne, és nem a bevételnek 8 százaléka lenne a társasági adó, amit elsősorban multinacionális cégek nem fizetnek be, és ezeket lehet ideológiailag, pejoratívan értelmezni, ezek konkrét pénzügyi tények, ha azt engedélyezzük, hogy a pénzintézetek 0,5 százalékos adót fizessenek be, ami Európában sehol, egyetlenegy országban nem található és szégyenletes, és hogyha azt jóváhagyta a parlament, hogy a magyar családok az adóknak több mint 66 százalékát fizessék be az igen kicsi jövedelmükből, akkor kérem szépen, miről beszélünk most, mit vitatunk meg itt? Hogy okoztuk az elszegényedést, és utána megsimogatjuk őket és sajnálkozunk rajta?

Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy '98-ban is az ígéretek ellenére tovább folytatódott a korábbi négy év meg az azt megelőző négy év, meg korábban a spontán privatizáció időszakának a folyamata, és az ígéretek ellenére kemény kézzel nem állították meg ezt a privatizációt, nem állították meg az erőforrásaink kiáramoltatását és ennek a lehetőségét az országból. Hogyha ehhez persze rétegeknek, fiataloknak, ez rendkívül fontos, az édesanyáknak támogatást adunk, ez nagyon dicséretes dolog, de ez egy kicsit pótcselekvés is, mert hiszen ha források így erodálódnak, akkor nem lesz elég forrás ennek a fenntartására.

Ott van a gazdasági növekedésnek a mutatója, amit mellveregetéssel, dicsekvéssel mondunk, hogy 5 százalék. De nézzünk az 5 százalék mögé: ez egy elszegényítő növekedés, hiszen az országban maradó, mögötte meghúzódó jövedelem nagysága, ami a tényleges, országban maradó, rendelkezésre álló jövedelemnagyság - sajnos a pénzügyminiszter úr erre nem tudott válaszolni nekem -, az körülbelül a megtermelt bruttó hazai terméknek 50 százaléka. Hát akkor miből fogjuk az elszegényedést leállítani?

Nézzük az Európai Unióhoz való csatlakozás izzadságszagú törekvéseit! Mindent föláldozunk csak azért, hogy a klubba beléphessünk, fizessük a klub tagsági díját. Feltették-e már egyetlenegyszer is a kérdést, hogy az Európai Unió bürokratái mit fognak nekünk cserébe adni? Megállítják-e az elszegényedésnek a drasztikus és katasztrofális folyamatát? Mert erre ugye az a válasz, ha megnézzük, bár aláírtuk a szociális chartát, de annak szinte egy pontját nem fogják teljesíteni, hogy a munkahelyekkel szemben vagy a munkaerő áramlásával szemben nagyon kemény diszkriminációt fognak alkalmazni, hogy egy fillérrel nem járulnak ahhoz hozzá, hogy a nemzetgazdaságban élő magyarságnak az életminőségét tudjuk javítani, mert azt fizesse - nemegyszer hallottam konferenciákon -, aki be akar lépni a klubba, azé a felelősség és azé a teherviselés. Hát kérem szépen, akkor ilyen klubba addig belépni, amíg ezeket a kérdéseket meg nem oldottuk, nem szabad, mert ez egy nemzetellenes tett és tevékenység lesz!

És ha megnézzük a harmadik területet, a családok rétegződését és helyzetét, miniszterelnök úr is többször hivatkozott rá: kétharmada a magyar népességnek, a magyar családoknak még ma is a létminimum szintjén és ez alatt él. Ennél magasabb volt korábban az arány, kétségtelen. De mit tettek azért, hogy ez ne kétharmadnyi legyen, hanem legyen esetleg 10-20 százalék között, ami európai átlag? Ezért, ennek a megszüntetésére, miután nagyon erősen életkori, generációs differenciálódást hajtanak végre, alig tettek valamit.

Tehát szembe kell nézni, és mondja el végre valaki már tisztességesen, hogy az elmúlt négy évben, '94-98 között itt tévedtünk, '90 és '94 között ezt csináltuk rosszul, és az új kormány mondja, hogy ezeket mind meg fogjuk változtatni és javítani fogjuk, azért, hogy az életminőség javítása megtörténjen, hogy a nyugdíjas tisztességesen meg tudjon élni, és erre hatástanulmányt csinálunk, hogy a középgenerációnak legyen még életlehetősége, mert 40-45 évvel nem lehet egy embert eltemetni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Tehát a megoldás, ha ezeket felülvizsgáljuk (Az elnök folyamatosan csenget.), a gyökerekhez nyúlunk vissza, és ezen keresztül munkahely- és életminőséget javító programot alkotunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps, közbeszólás a MIÉP soraiban: Úgy van!)