Felszólalás adatai

ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai reggelen, és köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 29. ülésnapját ezzel megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Kapronczi Mihály jegyző urak lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Tudományos Akadémia beszámolója a magyar tudomány 1997-1998. évi helyzetéről és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. Az előterjesztéseket J/809. és H/1945. számokon kapták kézhez.

Elsőként megadom a szót Glatz Ferenc úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, akit ezúttal is szívből köszöntök. Elnök urat illeti a szó.

DR. GLATZ FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem panaszkodni jöttem ide, nem is kérni, hanem a magyar társadalom jövőjéről együttgondolkodni. Együttgondolkodni, ha van kivel.

A magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolót az Országgyűlés tisztelt képviselői megkapták, a beszámolót az Országgyűlés egyes bizottságai megtárgyalták. Erről számot adni nem az én kötelességem, de nem mulaszthatom el kiemelni, hogy mind a négy bizottságban rendkívül konstruktív, sok észrevétellel fűszerezett vita alakult ki, és senki nem vitatta azt, hogy a magyar tudományról a magyar politikai elitnek felelősséggel kell gondolkozni.

Az oktatási és tudományos bizottság legutolsó ülésén azt írtam fel a jegyzeteim közé: Kossuth Lajos '48. július 11-én, amikor előterjesztette az újoncokra és a megsegítésre vonatkozó kérését a képviselőház előtt, arról beszélt, hogy csak annyi lelkesedést a kivitelben, mint amennyit a megajánlásban. '48-49 történelme ugyanúgy bizonyítja, mint az elmúlt 150 év történelme: a lelkesedésben, a megajánlásban a politikai elitben nincs hiány - aztán hogy a kivitel megtörténik-e vagy nem, engedjék meg, hogy túl sokat tudnék erről mint történész beszélni, így arról most ne szóljak.

Ha a magyar tudomány helyzetéről beszélünk, akkor nem egy termelési ágazatról van szó - mondottuk a bizottságok előtti előterjesztésben -, ahogy az iparról, a mezőgazdaságról és a különböző termelési, fogyasztói ágazatokról beszélünk. A tudomány ma már átszövi a napi társasági életünket, egészségünk megőrzésében, termelőmunkánkban ugyanúgy helyet kap, mint mindennapi emberi, baráti, szerelmi érintkezési kultúránkban. Ma hozzáadott érték az egyszerű környezetünk berendezési tárgyaiban: túl van a 80 százalékon, míg az anyag, mi benne rejlik, nem éri el a 20 százalékot. A századfordulón az arány pont fordított volt. Ez a hozzáadott érték mutatja azt, hogy a tudásnak és a tudásiparnak, a tudománynak a jelentősége milyen nagy lehet, amikor a jövőről beszélünk. Ezért is mondom azt, hogy nem panaszkodni jöttem ide, nem kérni, hanem a magyar társadalom, a magyar nemzet jövőjéről együttgondolkodni. Mint mondottam, természetesen csak akkor, ha van kivel. Amikor a magyar tudományról beszélünk, ezért tehát úgy gondolom, nemzetünknek olyan jövőjét érintő kérdéseket kell feltenni, amely, ha akarjuk, ha nem, e kérdések megválaszolása nélkül megfelelő életszínvonal, megfelelő gondolkodási színvonal nem lesz jelen Kárpát-medencében a XXI. században.

Tisztelt Képviselők! Megkapták a beszámoló szövegét, az ahhoz írott elnöki előszót, amelyben néhány kérdést exponálok. Engedjék meg, hogy a füzet, a beszámoló beadása, ez év februárja óta eltelt tíz hónap tanulságaiból a mostani vitára három kérdéskört bocsássak előre.

Az egyik kérdésem így hangzik, amiről szeretnék együttgondolkodni: mi történt a világban az elmúlt két esztendőben? A másik: mi történt Magyarországon? A harmadik: mi történt a tudományban?

Mi történt a világban 1996 óta, azóta, hogy december 22-én a Magyar Országgyűlés határozatot fogadott el a magyar tudományról és a magyar tudománypolitikáról? Az egyik bennünket érdeklő, érdekes fejlődési tendencia, hogy a tudomány helyzete alapvetően megváltozott. Az itteni ülést követően négy hónappal, 1997 áprilisában az Egyesült Államok elnöke egy papírt bocsátott a kongresszus elé, amelyik azzal foglalkozik, hogy milyen lesz 2015-ben az Egyesült Államok helyzete a világ gazdaságában és a világ tudásiparában. A mai legjobb szakmunkások 20 százaléka nem éri el azt a követelményt - mondja Clinton jelentése -, amely követelmény elé kell állnia 2015-ben a szakembereknek az Egyesült Államokban. Amennyiben ezt a szakértelem hatékonyságát fokozó tényezőt, a tudományt nem támogatjuk jobban - mondja a jelentés -, ha nem tesszük hatékonyabbá, az Egyesült Államok elveszíti vezető szerepét, nemcsak a katonapolitikában, de elveszíti a technikában és a kultúrában is.

Ezt a jelentést olvasva rögvest hozzá kell tennem, hogy amerikai kollegáink észrevették azt is, hogy a tudomány és a tudás funkciója is megváltozik a 2000 év környékén. A tudós nem elvonatkoztatott gondolataiba merülő, oszlopok között sétáló, álmodozó és ábrándozó, ahogy ókori görög kultúránkat elődeink leírták, s tulajdonképpen máig szerepel a közgondolkodás előtt, hanem a tudós ma emberi újratermelésünk köznapi munkása. A tudós ma nemcsak feltaláló, hanem a tudós ma kanalizáló, a világ élenjáró technikai tudáseredményeit idekanalizálja a lokális társadalomba, és a tudós ma karbantartó is. A hazai tudásipar, legyen szó akár a mezőgazdaság egyszerű, az ipar egyszerű vagy a tanári pálya egyszerű munkásairól, ennek színvonalának karbantartója, üzemeltetője. Feltaláló, kanalizáló és karbantartó; ilyen értelemben a helyi, lokális társadalom életminőségének a biztosítója.

Ma már nem lehet úgy kezelni a politikai elitek részéről a tudományt, ahogy azt utoljára még a századelőn is tették, hogy azt egy szűk társadalmi réteg önmegvalósító tevékenységének fogták fel, hanem a tudományt ma már a világ élenjáró államaiban a termelési színvonal, az életminőség megőrzése legfontosabb tartalékának és biztosítójának tartjuk.

(8.10)

Amennyiben Magyarországon - szoktam mondani, aki elkötelezett képviselője vagyok a magyar Alföld, a magyar vidék megmentésének - a politikai elit nem veszi tudomásul ezt a tényezőt, azt, hogy élenjáró kutatási eredmények nélkül nincs jó tankönyvirodalom, nincs jó egyetemi képzés, akkor ez a politikai elit még meg fogja érni azt, hogy a mi alföldi hatéves kisgyermekeink, akik belépnek az általános iskola kapuján, egy másodosztályú tudásanyaggal rendelkező iskolába lépnek be, és eleve nem lesznek versenyképesek a nagy nemzeti kultúrákba született gyermekekkel. Nemcsak nemzeti kultúránk süllyedhet el ennek következtében, szűnhet meg ma még meglévő versenyképessége, de a magyar állampolgárok gyermekei nem lesznek szociálisan és termelőképességüket tekintve sem versenyképesek a nagy társadalmak kisgyermekeivel.

Ha azt kutatom, mi történt a világban bennünket érintően az elmúlt években, akkor nem mehetek el észrevétel nélkül az ipari-technikai forradalom - amelyet szeretünk információs forradalomnak nevezni - rendkívüli felgyorsulása mellett. 1997-99 között megsokszorozódott az információs ipar hatékonysága, megsokszorozódott általában az információáramlás jelentősége, ami nemcsak azt jelenti, hogy a hardver és a szoftver ára, megbecsültsége felment a világban, hanem azt is jelenti, hogy egy új érintkezési-kulturális forradalom zajlott le, amelyre a figyelmet már korábban felhívták a világ élenjáró gondolkozói, de amelyik technikailag éppen az elmúlt esztendőkben erősödött meg.

Az ipari-technikai forradalom eredményeként a sokszor említett globalizáció és a kegyetlen verseny tör ránk. Lehet, kérem, ezt a globalizálódást nem szeretni. Én sem szeretem a McDonald's-kultúrát, mondhatnám, hogy személyileg ellene vagyok a McDonald's-kultúrának, de tudomásul kell venni, hogy ez a globalizáció létezik. És amennyiben nem tudjuk a helyi lokális érdekeinket, hagyományainkat és érdekeinket világszinten megfelelően képviselni, akkor ebben a versenyben elbukunk. Nemzeti kultúránk elbukik, elbukunk a McDonald's-szel szemben! Nagy magyar betegség, Széchenyi figyelmeztetett már rá, mi azt hisszük, hogy a versenyben csak győzni lehet. Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, a versenyben veszteni is lehet, a versenyben el is lehet bukni. Most dől el, mi lesz a magyarság helye a világban. Nem azért, mert 2000-et írunk, nem azért, mert az annyira szent államalapítási évfordulónk most van, hanem azért, mert ezekben az években olyan fejlődési hullám indult meg a világ kultúráiban, amellyel lépést tartani legalább oly nagy tett, mint amilyen nagy tett volt Szent István és apja, Géza részéről, hogy az akkori legfőbb modernizációs erő, a kereszténység mellé tudja állítani népét és nemzetét.

Hogy emelkedő nemzet leszünk vagy nem, az nemcsak nemzeti hagyományaink és lokális erőink számbavételén múlik, hanem azon is múlik, hogy képesek vagyunk-e világszinten megfogalmazni a saját adófizetői közösségünk, a saját nemzetünk érdekeit. Megmondom őszintén, az utóbbi időben néhányszor rájegyzetelem a céduláimra, vajon nem a hanyatlás jele-e az, hogy többet vitatkozunk a múltról, nagyapáink tetteiről, cifrázzuk valós vagy vélt sérelmeiket - és kinek ne lenne sérelme egy ilyen hányatott nemzet történelmében -, és sokkal kevesebbet beszélünk kilátásainkról. Keveset beszélünk - elnézést - az internetről, keveset beszélünk oktatási intézményeink, felsőoktatási, kutatási intézményeink ellátottságáról, keveset beszélünk életminőségünkről, keveset beszélünk táplálékkultúráról, szellemi megőrzésünkről, ehelyett sokat vitatkozunk arról, hogy nagyapáink vagy dédapáink egymással mikor milyen viszonyban voltak. Közgondolkodásunkat egy egyoldalú múltba nézés veszélye fenyegeti, és nem figyelünk a jövőformáló tényezőkre. A jövőorientált gondolkodás ismerheti csak fel, hogy a jövő legerősebb alkotóeleme a tudomány.

Ha azt kutatjuk, mi történt a világban az elmúlt két esztendőben, amióta utoljára szerencsém és lehetőségem volt e székről beszélni, akkor azt kell mondanom, hogy az állami politikákban az egyik leglényegesebb mozzanat az, hogy az államok tudománypolitikailag aktivizálják magukat. Említettem az Egyesült Államok 1997 áprilisi akcióját. Oda sorolódik mellé Németországban a kutatóbázis és a tudománypolitika reformja, ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozva, mint ma mi foglalkozunk. Ide kapcsolódik a CNRS, a nagy francia kutatóbázis rendszerének reformja, az olasz kutatóbázis reformja. Vagyis a világ vezető államai - most nem beszélek Finnországról, Ausztráliáról, amelyeknek a neve a cédulámon fel van írva - rájöttek arra, hogy a gyors kibontakozásnak és a versenyben való helytállásnak az egyik alapköve a tudománypolitika, az állami tudománypolitika aktivizálása; ami nem egyszerűen - mint szeretnék erre utalni - pénzráfordítás, hanem okos kiegyensúlyozó és menedzselő szerep az állam részéről.

Úgy gondolom, hogy az Országgyűlés 1996. december 22-ei határozata ezért is nagyon korszerű volt, amikor megfogalmazta, hogy Magyarországon aktív tudománypolitikát kell követni, hogy Magyarországon az állami költségvetésnek a GDP megfelelő százalékát - akkor 1,5 százalékban fogalmazták meg - kell ráfordítani a tudományra, és a kutatóbázis reformja, a tudomány és társadalom viszonyának újraértékelése mellett foglalt állást. Azt is meg kell mondanom, hogy azokban a reformokban, amelyeket 1996 decemberében megkezdtünk, ezek az országgyűlési határozatok igen nagy segítségünkre voltak. Nem útmutatók voltak - ahogy ezt apáink korában szokták mondani -, hanem segítőink voltak.

(8.20)

Ugyanakkor azt is számba kell venni, hogy mi történt Magyarországon az elmúlt években. Ez a másik kérdéscsoport, amit vitára szeretnék bocsátani. Sokat beszélünk az európai uniós integrációról, talán túl sokat, és túl keveset teszünk az egyes ágazatokban. Úgy gondolom, hogy az európai integrációról végre tudomásul kell venni, hogy az nem egy segélyprogram.

Elnézést, nem szeretek személyeskedni, de a földművelésügyi tárca vezetője van itt, és azt kell mondanom, hogy ez egy olyan tárca és egy olyan politikai szféra, amely tényleg felismerte, a kevés szféra közül, hogy ez, kérem, egy kegyetlen verseny lesz. Ez egy kegyetlen verseny lesz, ahol nem egyszerűen az értelmiség fog megmérkőzni a nyugat-európai értelmiséggel, de a magyar élelemtermelő paraszt, a magyar ipari munkás, a magyar tisztviselő, a magyar konzumbiztosító társadalom fog megmérkőzni a világgal, és amennyiben mi nem készülünk fel a csatlakozásig arra, hogy a szektorokat megfelelő szintre hozzuk, akkor, kérem, nem egyszerűen ágazatok fognak elbukni ebben az előbb említett versenyben, hanem egy lakosságnak a munkaképessége és termelőképessége fog elbukni.

Melyik az az ágazat, melyik az a szféra, amelyik leginkább segíthet a politikai elitnek, hogy megtalálja a kitörési pontokat, melyeknél benyomulhatunk a világpiacra, a termelési és a kulturális világversenybe? Azt hiszem, az elmúlt években szinte egész Európában rádöbbentek arra, hogy a tudomány az. Nem véletlen, hogy az Agora-2000 címen az európai uniós értelmiség stratégiai kutatásokra vállalkozik, ahol - elnézést, ez nem felvágás - a magyar példát, ahová 1996-ban kezdte meg az értelmiség a stratégiai témákat napirendre tűzni, veszik alapul, és hívnak meg bennünket ötleteket adni és tapasztalatokat átadni.

A saját érdek érvényesítése igenis Magyarországnak, a magyarságnak ugyanúgy célkitűzése, mint ahogy a németeknek, a franciáknak és az angoloknak is az. Tudomásul kell venni, hogy egyrészt az európai integráció egy kényszer-modernizáció, de tudomásul kell azt is venni, hogy az európai integráció ránk kényszeríti azt, hogy egyfajta nemzeti egységben - és ez alatt nem valamiféle, elnézést, a nemzeti álmainkhoz, nemzeti múltunkhoz tartozó mondatoknak az ismétlését értem, hanem az érdekeinket értem - ezen nemzeti érdekeink egységességére, egységére próbáljunk törekedni. És a tudománynak e nemzeti egység megteremtésében, érdekegyesítési programban galvanizáló szerepet kell betölteni.

Magyarországot ugyanakkor az elmúlt években sokkírozó hatással éri és fogja érni a területrendezési erőknek azon munkálkodása, amely egész Európában mozog. A nemzetállamoknak olyan szent attribútumait kell feladni kontinentális szintre, mint amilyen a pénzügy, a külügy, a hadügy. Amióta állam létezik a történelemben, a pénzügy, a külügy és a hadügy a legszentebb attribútuma volt az államoknak. Most megrázzuk a fejünket, körülnézünk, és azt látjuk, hogy ezektől az attribútumoktól megmentik, ha úgy tetszik, felmentik a nemzeti államokat, hiszen azokat a kontinentális igazgatási, termelési és védelmi szövetségeket, amelyeknek már tagjai vagyunk vagy leszünk, ha úgy tetszik, alapjában elvonják a nemzetállamtól. Ugyanakkor ennek a nemzetállamnak igen sok kérdésben, kultúrában, szociális és egyéb kérdésben, le is kell adni jogosítványokat az alsóbb szintekre, így mindenekelőtt az önkormányzatok és a régiók szintjére.

Kevéssé figyel talán oda a politikai elit, hogy milyen nagy dolgot tett az elmúlt esztendőben, illetve az elmúlt két esztendőben akkor, amikor szinte erőszakkal felrajzolta az eurorégiók határait Magyarország térképére, és megpróbálja a szomszédos államok térképére is ezt rárajzoltatni. Azok az eurorégiók, amelyek most kialakulnak, lesznek a XXI. század területszervezési alapvető egységei. Ilyen értelemben, ha azt vizsgáljuk, hogy ezek a régiók, regionális erők hogyan fejthetik ki igazán hatásukat, akkor tessék megfigyelni, mi történt Spanyolországban, mi történt Portugáliában. A helyi, a regionális értelmiséget, a regionális tudományos értelmiségi erőt erősítették, kormányhatározatokkal, kormánygazdasági eszközökkel, mert ez a regionális értelmiségi központokban, egyetemeken, kutatóintézetekben jelen lévő erő az, amely meg tudja fogalmazni egy-egy régiónak a saját érdekét, és meg tudja fogalmazni azokat a pályázatokat a kontinensre és a kontinentális egység irányába, amelyek alapján milliókat vagy milliárdokat lehet idehozni az országba. Nem a kormányon keresztül, nem Budapesten keresztül fog létrejönni az európai uniós csatlakozásunk, hanem a régió és a regionális értelmiségen keresztül. Ezt tudomásul kell venni.

Ezért is tehát, ha most már következtetést is akarok levonni az elmúlt években végbement változásokból, politikai, társadalmi változásokból, akkor azt kell mondanom, Magyarországon az integráció és az integrációban a saját érdekünknek a megtalálása, valamint a regionális fejlődésnek az előtérbe kerülése arra ösztönöz bennünket, hogy részben a tudománypolitikával aktívabban foglalkozzunk, részben pedig jobban koncentráljunk az ország regionális, kulturálisan és tudományosan is regionális fejlődésére.

Mi a másik jelentős folyamat, amely végbement Magyarországon az elmúlt két esztendőben? A kormányváltás. Amikor 1996 decemberében a képviselőház előtt, nem sokkal nagyobb számú képviselői együttes előtt, mint most, a magyar tudományról az első beszámolót tarthattam, akkor őszinte örömömre szolgált, különösen, hogy most átnéztem tegnap este az akkori felszólalásokat, közbekiáltásokat, tapsolásokat, hogy az akkori ellenzéki sorokban ülő képviselők rendkívül határozottan foglaltak állást a tudomány fokozottabb támogatása mellett, és foglaltak állást azon reformok mellett, amelyeket akkor előterjesztettünk.

Ez is bizalommal töltött el, amikor 1998-ban a kormányzati hatalmon változás következett be; megkérdeztek engem, hogy vajon folytathatóak lesznek-e azok a tudománypolitikai és tudományos reformok, amelyek 1997-ben megindultak. Folytathatók? - kérdeztem én. - Még valószínűleg nagyobb erővel jelenhetnek meg majd a magyar politikában és a magyar tudományban. Különösen bizalommal töltött el az, hogy kollégáink, akadémikusaink, akadémiai doktoraink nemcsak egyes miniszterek tanácsadó testületeiben, de a kormányzati adminisztrációban is súllyal kaptak helyet. Lehet-e ennél kedvezőbb széljárás a tudomány hajója számára? - kérdeztem én.

Nincs még itt az ideje, hogy következtetéseket vonjunk le ezekből a változtatásokból. Hiszen egy év telt el a kormányzásban, és a kormányzati ciklusnak nagyobb része hátravan. Én csak bizalommal nézek az elmúlt hónapok négy bizottsági vitája után a jövőbe. Mert igaz az, hogy 2000 nem lesz a tudomány éve, de azt is hozzá kell tennem, mint ahogy hozzátettem az Akadémia közgyűlésén is, minden reményünk megvan arra, hogy 2001-től a tudomány egy növekvő támogatásban és növekvő megbecsülésben részesüljön.

Az az egyforma távolságtartás a politika erőitől, amelyet 1996 decemberében meghirdettünk, úgy látszik, jó elképzelés volt. Ez a kormányzat ugyanúgy tudomásul veszi a tudomány autonómiájának szükségét, mint ahogy az előző tudomásul vette. Lassan tudomásul veszik azt is, hogy a függetlenség nem azonos az ellenzékiséggel. Amikor erről 1996 decemberében beszéltem, sokan értetlenül néztek rám. Sok picinyke Joszif Visszarionovics millió-, tízmilliószámra él a fejünkben a kelet-európai társadalmakban. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) A függetlenség a szovjet rendszerben valóban ellenzékiséget jelentett, mert az a rendszer, antidemokratikus rendszer lévén, nem bírta el a függetlenséget. A demokrácia egyik lényeges sajátossága, hogy a függetlenség az függetlenség, minden politikai erőtől való egyforma távolságtartás, tegnap is és ma is.

Kellenek azok az intézmények, mint amilyen a Magyar Tudományos Akadémia, kellenek azok a tevékenységi formák, mint amilyen a tudományos kutatás, amely, ha úgy tetszik, a folytonosságot képviseli a nemzet érdekében, és kellenek azok az intézmények, amelyek az adott esetben a nemzeti érdekegyesítés programját megfogalmazzák az egymással harcoló napi politikai erők között.

Ha most már összegezni akarom a második kérdésre adott válaszomat, hogyan látom a tudomány helyzetét a magyarországi és a kontinensből bennünket érintő változások után, azt kell mondanom, a válaszra majd két év múlva kerülhet sor, amikor is már biztonsággal, tudományos alapozottsággal lehet arra válaszolni, hogy a kormányváltoztatások - amelyeket nyilván a következő évtizedekben további változtatások fognak követni - vagy az európai integráció folyamatában megtaláltuk-e mi a jövőben az érdekegyesítést biztosító tudományos kutatás helyét.

(8.30)

A harmadik és utolsó kérdéskör, amelyről szólni kívánok és amelyben az együttgondolkodást szeretném kérni, az lényegében egy kérdésállítás a tudományról és a tudomány területén történtekről. Mi történt a magyar tudományban az elmúlt két esztendőben?

Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy megindult egy tudománypolitikai reform - éppen az országgyűlési határozatnak megfelelően -, amelynek az volt a célja, hogy versenyképes és világszínvonalú kutatást teremtsen, segítsen elő Magyarországon, ugyanakkor lokálisan elkötelezett kutatók tevékenységét segítse elő Magyarországon. Mert igaz, mi valljuk: munkaszobánk a nagyvilág, a világ minden részén otthon vagyunk mint egyetemesen gondolkodó kutatók, de valljuk azt, hogy a hazánk itt van, a Kárpát-medencében és Magyarországon. Az a tevékenység, amelyet kifejtünk, az egyik szálon kapcsolódik az egyetemes gondolkodási módszerekhez, eljárásokhoz, tematikákhoz, másrészt pedig lekötelezetten ahhoz a társadalomhoz, amely itt él, ahhoz a földhöz, ahhoz a környezethez, amelynek minőségét meg kell hogy őrizzük, tovább kell hogy fejlesszük.

Szeretném jelezni, hogy tavaly megjelent a tudománypolitika szintetizálásának kötete, amelyet a képviselő hölgyek és urak kézbe kaphattak. Szeretném jelezni, hogy elkészült a "Tézisek a magyar tudományról" című kötet, amelyet a kezemben tartok. Szeretném jelezni, hogy lezajlottak, elkészültek a diszciplína-viták, amelyek azt mondják meg: melyek azok a tudománykutatási ágazatok, amelyekbe érdemes vagy szükséges nagyobb pénzeket belehelyezni a következő időben. És végre készülőben van a magyar kutatói kataszter áttekintése is.

Engedjék meg, hogy röviden - tulajdonképpen semmi különösebb szándékkal - felolvassak néhány mondatot a jövő tudománypolitikájára vonatkozó elképzeléseinket tartalmazó könyvből, abból, amelyet a képviselő hölgyek, urak is megkaptak.

"Az állami tudománypolitikai céljainak megvalósításához vagy egy adminisztratív utasításos, vagy pedig egy gazdaságpolitikai, demokratikus eszközöket felhasználó politika létezik. Az egyikre a szovjet rendszer mutatta az utat, az utasításosra, a másikra a demokratikus. Az adminisztratív utasításos eszközök feltételezik, hogy a végrehajtó hatalom körében olyan intézményeket hívnak létre, amelyek az állami fenntartású tudományos intézmények felett irányító funkcióval rendelkeznek. Itt a finanszírozás másodlagos eszköze a tudománypolitikának. Ezzel szemben az autonómiákra épülő tudománypolitika céljai elérésére elsősorban gazdaságpolitikai eszközöket használ. Mint a fentebb mondottakból egyértelmű, mi ez utóbbit tartjuk a magyarországi kívánatos modellnek. Az állam nem irányít, hanem megrendel, vagyis szigorúan feladatot jelöl ki, és mér. Az ezredforduló magyar tudománypolitikájának a demokratikus modell lehet az intézményes alapja."

Ez természetesen azt a kérdést is felteszi, hogy milyen államot képzelünk mi el a XXI. század Európájában, Magyarországon és a Kárpát-medencében. Én úgy gondolom, hogy erős változtatás vár a hagyományosan hatalom-, vagyis végrehajtóhatalom-túlsúlyos kelet-európai nemzetállamokra, így a magyar államra is. Az integráció következtében leadott és feladott jogosítványokat az állam ugyanakkor egy súlypontáttolódással élheti túl. Vagyis az állam elsősorban nem hatalmi, hanem szolgáltató intézmény kell hogy legyen, és a tudománypolitikának ezt a bizonyos szolgáltató funkciót kell kiteljesítenie.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy folytatásra vár az a tudománypolitikai reform, amelyet megkezdtünk, és én a magam részéről biztatónak tartom azt, hogy a magyar miniszterelnök ez év november 3-án megjelent a Magyar Tudományos Akadémián, így több mint húsz év óta először magyar miniszterelnök formális előadást tartott az Akadémián a magyar kutatók autonómiájának egy képviselő-testületében, és szólt arról, hogy aktívabb tudománypolitikát kell folytatni a következő években. Ilyen értelemben reménykedem abban, hogy a kutatóbázis felülvizsgálata, amely '97-ben kezdődött meg, tovább fog folytatódni. Az Akadémián ez a kutatóbázis-felülvizsgálat megtörtént, az alapellátás feltételei biztosítva vannak, de a garantált létszám, a bekerülési költség kiszámításán és a telephely rendbehozásán túlmenően nem tudtunk még mit kezdeni a bérezéssel és a műszerellátottsággal. Remélem, hogy az Akadémia intézethálózatában mind a bérrendezés, mind pedig a műszerellátottság tovább fog javulni a következő években, hogy remény lesz a reform folytatására.

Ugyanilyen nagyon pozitív, előremutató reform indult meg az egyetemi szférában. Az az integráció, amely az elmúlt esztendőkben olyannyira elfoglalta a tárca vezetőit, biztosíték lehet arra, hogy éppen az előbb említett regionális fejlődéshez még nagyobb energiákat adhat a regionális, lokális értelmiség, és így segítheti a mi törekvéseinket. Úgy gondolom, hogy részben az egyetemi integráció szervezeti fejlődésének és átszervezésének a befejezése, részben a kutatóhálózatban megindult reform azt jelentheti, hogy a következő esztendőkben befejezhetjük a magyar kutatóbázis reformját, és lehetségessé válik az, hogy azok a bizonyos injekciók, amelyeket a tudomány kapott, valóban hatékonyan működjenek a tudomány területén.

Azt is szeretném természetesen elmondani, hogy az úgynevezett fejlesztési tervekkel is készen vagyunk. Ma már nagyon jól tudjuk, hogy a fizika, a kémia '50-60-as évekbeli - a mesterséges anyag a '60-as években - fellendülése után szükségszerű volt a molekuláris biológia fellendülése a világ minden részén, így hála istennek, Magyarországon is. Örömmel látjuk, hogy a '980-as években számítástechnikai kutatóbázis jött létre nemcsak a világ haladó országaiban, de Magyarországon is. Ugyanakkor látjuk, hogy a fejlesztési tervekből az elmúlt 15 esztendőben kimaradt az ökológia, kimaradt az Alföld, a vízkutatás, és ezeket - legyen ennek az oka akár politikai vagy éppen mulasztás - mi ma már történelmi kérdésként kezeljük és igyekszünk ezeket behozni.

Úgy gondolom, hogy a szervezeti reform megtörténik, és a szervezeti reform egyik lényeges pontja, amelynek a tekintetében itt '96 decemberében nagy támogatottságot kaptam, az, hogy az államnemzeti konstrukciót a tudománypolitikában kultúrnemzeti alapokra helyezzük. Vagyis én mint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nemcsak a 10 millió magyar állampolgárnak, választópolgárnak mondom azt, hogy az ő akadémiai elnökük vagyok, hanem az egész magyarság, az egész kultúrnemzet akadémiai elnöke vagyok, mert ők is a magyar kulturális, a magyar nemzeti értelem fenntartói, művelői, és ilyen értelemben az Akadémia és a tudományszervezet fejlődésében a következő periódus ezen kultúrnemzeti elvek továbbvitele. Úgy gondolom tehát, hogy elindult a reform - folytatásra vár.

Végül azt is szeretném elmondani, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy a magyar tudomány szerepvállalása a nagy nemzeti, az érdekegyeztetést kívánó feladatokban megtörtént. A stratégiai kutatások, amelyekről épp ez az Országgyűlés foglalt állást '96 decemberében, sikerekkel jártak. Sikerekkel járt ez olyan értelemben, hogy ma már meg tudjuk mondani azt, hogy egy európai csatlakozás esetén mennyibe kerül, ha a magyar erdőgazdaságot európai szinten akarjuk működtetni: 8 milliárd forint pluszba. Meg tudjuk mondani azt, hogy az agrár- vagy egyéb környezet-, iparikörnyezet-kultúránknak a szintre emeléséhez mennyi pénz szükséges - ezt nem tudtuk két-három évvel ezelőtt! Meg tudjuk mondani, hogy az új vasúti és közlekedési rendszerekben milyen stratégiákat ajánlatos követni, hiszen ha kimaradunk ezen stratégiai rendszerekből, a következő nemzedék szegényebben fogja megélni az életét. Ma már tudjuk azt, hogy a társadalmi konfliktusok - cigánykérdés, kisebbségi probléma, anyanyelvi probléma - feloldása nélkül nem tudunk eredményesen működni a következő évtizedekben.

(8.40)

Tehát azt mondhatom egyrészt, hogy az Akadémiában tömörült köztestület - és kérem, a Magyar Tudományos Akadémia az egész magyar kutatói társadalomnak a köztestülete -, a nemzeti stratégiai kutatások egyrészt választ adnak korábban még nem ismert, érvényesülésünket segítő kérdésekre. Én a magam részéről, noha tudom, hogy a pártpolitika más szavakat igényelne, nagyon örülök annak, ha egyik tárca vagy a másik tárca azért keresi meg az Akadémia tudósait, nem intézményesen az Akadémiát, hogy segítsen a csatlakozásunkhoz szükséges kérdések megválaszolásában. Sajnálattal látom, hogy a tárcák többsége nem veszi ma igénybe ezen segítséget, nem veszi igénybe azt a szürkeállományt, amelyik az Akadémián fölgyülemlett, és sokszor - nem akarok a tegnapi szavazásokra utalni - olyan konfliktusokat előzhetnénk meg a tudóstársadalom bevonásával a politikai gondolkodásban, amely konfliktusok megítélésem szerint feleslegesen viszik el a politikai elit erejét. Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy a kutatóknak is nagyon hasznos a stratégiai kutatás, hozzászoktat bennünket, hogy törődjünk azzal a környezettel, amely környezet számára mi alapkutatásokat végzünk, amely számára olvasmányokat végzünk. Egy új, szintetizáló, társadalomorientált kutatói gondolkodást segít a nemzeti stratégiai kutatások programja.

Azt is el kell természetesen végül mondanom, hogy a mi értékelésünk szerint a magyar tudomány hol áll 1999-ben. Azt írom ebben a füzetben, hogy a magyar tudomány helyzete labilis - nem azt, hogy válságos. Nemcsak azért írom azt, mert mint mondottam, én nem panaszkodni jöttem ide, nem kérni, hanem azért írom azt, mert az ember a saját szakmájáról és saját magáról beszéljen önkritikusan és komolyan. A magyar tudomány ma még világszinten áll. A mérhető kutatási ágazatokban, a természettudományokban a 22., a publikációs rendszerben - figyelembe véve, hogy milyen kis nyelv vagyunk és meddig éltünk elzárkózásban -, a 31. helyen állunk a világon, ami valami, ha úgy tetszik, nemzeti világcsúcsnak is fölfogható. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy számtalan olyan világszintű találmány jelzi: a számítógépek biológiai receptori áthelyezésének a kérdésköre vagy például a mesterséges kromoszóma a szegedi biológiai kutatóban, a géntechnikának a fellendülése vagy Lovász Lászlónak a matematikai, az elmúlt évben szerzett Nobel-díj szintű kitüntetése, történészeinknek, közgazdászainknak a világfórumokon való szereplése arra mutat, hogy a magyar tudomány, ami a teljesítményeket illeti, világszinten áll. De labilis a magyar tudomány helyzete, mert műszerellátottsága nyomorúságos, könyvtárellátottsága nyomorúságos, infrastruktúrája nyomorúságos. A labilitás azt is jelzi, amennyiben nem történik tudatos beavatkozás a következő években, akkor ez a labilitás válsággá fog fokozódni.

És még valamit hadd mondjak el, amit a tisztelt képviselő hölgyek és urak keveset hallhatnak, mert talán újságíró kollégáim nem hívják föl erre a figyelmüket, ők pedig végül is nem kell és nem is találkozhatnak ezzel a problémával. Nem gondoltak arra egyszer már a kollégák - én is, meg kell mondanom, hogy csak később gondoltam rá először -, hogy az az óriási tőkebefektetés, ami Magyarországra áramlik, az elsősorban azért történik meg, mert itt rend, biztonság van politikailag? Ez az önök érdeme. Másrészt pedig azért történik meg, mert van egy olyan középréteg, van egy olyan tudásorientált középréteg, amely a számítástechnikától kezdve a konzerviparig képes a modern munkafolyamatokat levezényelni és a legélenjáróbb technikákat alkalmazni. A kutatói bázis, fizikusaink, kémikusaink, biológusaink tulajdonképpen az illatos és színes virágokhoz hasonlíthatóak, amelyek a pillangót, a nemzetközi tőkét idecsábítják a világ különböző részeiről. És úgy gondolom, hogy nem egyszerűen az általam főzött pörkölt vagy halászlé vagy szép mezőinknek árvalányhajai miatt jönnek ide a nemzetközi befektetők, hanem elsősorban a jól képzett értelmiség miatt, még csak nem is az olcsó munkaerő miatt. Ennek tehát a megtartása, az úgynevezett emelkedő nemzet elérése megítélésem szerint csakis egy ilyen tudatos tudománypolitika eredménye lehet.

Úgy gondolom, hogy ez a közhaszna a tudománynak kevésbé van jelen a gondolkodásunkban, és úgy gondolom, hogy a Nobel-díjasok mellett ezt a több tízezres tömegű magyar kutatói értelmiséget is tudomásul kell venni, a leghatékonyabb termelési tényezőként kell számon tartani.

Tehát összefoglalva azt mondanám, a magyar tudományban jó ütemben megy a szervezeti átalakulás, az alapvető szervezeti átalakulások megtörténtek, ilyen értelemben érdemes pénzt fektetni a magyar tudományba, érdemes a tudománypolitikába nagyobb erőket beinvesztálni. De ennek az alapja csakis az lehet, ha itt a panaszok, a kölcsönös vádaskodások, a lobbizások, a kunyerálások helyett egy együttgondolkodás jön létre: új típusú együttgondolkodás a kutatói és a politikai elit között.

In hoc signo kívánok én önöknek jó vitát, és köszönöm, hogy elvárásaimat messze meghaladóan részt vettek ennek az elnöki expozénak a meghallgatásában. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Most pedig megadom a szót Lezsák Sándor úrnak, az oktatási bizottság elnökének, a határozati javaslat előterjesztőjének. Bizottsági elnök urat illeti a szó.

LEZSÁK SÁNDOR, az oktatási és tudományos bizottság elnöke, a napirendi pont előadója; valamint az MDF képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök asszony. A támogató figyelmét és segítségét kérem abban, hogy lehetővé tegye: együtt, egy megszólalásban mondjam el a bizottsági véleményt, ajánlást, valamint a határozati javaslat előterjesztését, és mivel nincs ellentmondás benne, a Magyar Demokrata Fórum véleményét is.

ELNÖK: Elnök úr, ezt az ön számára lehetővé teszem és időkorlát nélkül.

LEZSÁK SÁNDOR, az oktatási és tudományos bizottság elnöke, a napirendi pont előadója; valamint az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 3. §-ának (3) bekezdése értelmében az Országgyűlésnek az Akadémia elnöke köteles rendszeresen beszámolni a magyar tudomány általános helyzetéről, továbbá az Akadémia munkájáról. Ezt a törvényből fakadó kötelezettséget részletesebben is megfogalmazta az az 1996. december 16-án elfogadott országgyűlési határozat, amely javasolta a beszámoló technikájának és előkészítésének a továbbfejlesztését és megerősítette a magyarországi kutatások nyilvántartásában a Magyar Tudományos Akadémia szerepét.

Az idézett törvény és országgyűlési határozat értelmében az 1998. év októberében elkészült beszámolót az Akadémia 1998. évi decemberi közgyűlése megvitatta és elfogadta. A beszámolót az Akadémia elnöke ez év február 26-án nyújtotta be az Országgyűlésnek, amit az Országgyűlés március 5-én már tárgysorozatába vett. A tisztelt Ház a jelentés általános vitára való alkalmasságának megítélésére és a határozati javaslatokhoz érkező módosító indítványok elbírálására négy illetékes bizottságot jelölt ki, közöttük elsőként az oktatási és tudományos bizottságot nevesítette.

Tisztelt Országgyűlés! Most, 1999 utolsó heteiben tárgyalunk tehát egy olyan beszámolót, amit 1998 októberében zártak le, legkedvezőbb esetben is 1998. első félévi adatok alapján. Nagyon lassú tehát az Országgyűlés munkavégzése a benyújtott beszámolók, jelentések elbírálása területén, s emiatt nyilvánvalóan sok esetben formális és nem tartalmi jellegű az Országgyűlés ellenőrző szerepe akár a Magyar Tudományos Akadémia, akár más, az Országgyűlésnek jelentésre kötelezett intézmények felett. Meg kell említenem, hogy mint felelős bizottsági elnök, több esetben sürgettem ennek a beszámolónak és a beszámolót értékelő bizottsági önálló indítványnak a napirendre tűzését.

(8.50)

Tanulságként mondom, hogy a jövőben célszerű lenne meghatároznia a házbizottságnak olyan határidőket, amelyek megtartása révén a tisztelt Ház elkerülheti több éve lezárt adatokon és eseményeken alapuló, nyilvánvalóan sok esetben elavult tartalmú jelentések megtárgyalását. Ha kellő időben tárgyalhatta volna az Országgyűlés a magyar tudomány helyzetéről készített beszámolót és az ehhez fűződő országgyűlési határozattervezetet, akkor a képviselők jobb helyzetismerete miatt talán több költségvetési támogatás jutott volna tudományos célokra a jövő évi költségvetésből.

A 2000. év költségvetési vitájában több képviselőcsoport szónoka hangsúlyozta, hogy a költségvetési kiadások területén az előirányzathoz képest lényegesen többet kell áldozni a tudományos kutatásra, fejlesztésre. Többen említették afölötti aggodalmukat, hogy az elmúlt években az akadémiai kutatóhálózat bérhelyzete gyorsuló mértékben romlott. Az akadémiai kutatók bérelmaradása a közismerten nem jól fizetett egyetemi kutatókhoz képest is már 40 százalékos. Egyre több nemzetközi hírű kutató megy külföldre, s vonja ki ily módon szellemi tőkéjét a magyar gazdaságból.

Ma egyre több intézményben nincs pénz tudományos szakfolyóiratok beszerzésére, értékesebb műszerek rendszeres szervizelésére és korszerűsítésére. Az Országgyűléshez címzett üzenetükben a szegedi akadémikusok többek között hangsúlyozták: "Ha a tudományos terület értékteremtő feltételei ma nincsenek meg, akkor a jövő kormányai nem tudnak majd mire építkezni a gazdaságstratégiai programjuk végrehajtása érdekében. A kutatás és fejlesztés mai nagyobb támogatása nélkül - teszik hozzá - a jövőben országunk még a közepesen fejlett országok tudományos teljesítményét sem lesz képes megközelíteni, ami egyértelműen fékezi növekedési lehetőségeinket. Fékezi, mert országunknak a jövőben le kell mondania az új termékek és új eljárások révén elérhető, hagyományosan magasabb jövedelmekről."

Hadd emlékeztessem a tisztelt Házat arra, hogy a költségvetéssel kapcsolatos viták során a költségvetési forrásokat kereső képviselőtársainkat szellemes szófordulattal kincskeresőknek minősítették. Solymosi akadémikus professzor írta ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzetben: "Rejtett kincseket a költségvetésben valószínűleg nem találhatunk, viszont vitathatatlanul a ma még ismeretlen tudományos eredményekben rejlenek a jövő kincsei. Ha mi nem indulunk megkeresésükre, akkor majd indulnak mások, és ezt a kincset majd maguknak tárják föl, akár a mi számkivetett, netán külföldre száműzött kutatóink révén is. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy lemondjunk erről a számunkra még elérhető lehetőségről."

Sajnos, Solymosi akadémikus úr intelmeit legközelebb már csak a 2001. évi költségvetési vita idején fogadhatja meg a tisztelt Ház.

Az Országgyűlés a Magyar Tudományos Akadémiát mint a magyar tudomány sorsáért kiemelt felelősséget viselő testületet kérte fel nem csupán az akadémiai kutatóintézetekre kiterjedő, hanem az egész magyar tudományos életet átfogó beszámoló elkészítésére. Ez a feladat alapjaiban teljesült. De a jelentést olvasva érzékelni lehetett, hogy az Akadémia csak részlegesen juthatott hozzá azokhoz az adatokhoz és információkhoz, amelyek az akadémiai intézményeken kívüli kutatóhelyekre vonatkoznak.

A magánegyetemeken folytatott kutatások jelentős része feltehetően feltáratlan. Hasonló módon nem kerülhettek a jelentés látókörébe honvédelmi célú vagy biztonságpolitikával foglalkozó kutatások; az egyházaknak a hitéletre, a vallásgyakorlás mikéntjére vonatkozó felmérései - valószínűleg a múltból fakadó, tartózkodó távolságtartás miatt. A vállalati kutatóhelyek piackutató, riválisaik üzletpolitikáját figyelő és gazdasági stratégiájukat eldöntő elemzései, üzleti titkok miatt, a közvélemény-kutató és médiafigyelő tevékenység pedig azért hiányozhatott a jelentésből, mert az ilyen eredmények valódiságát és tudományos értékét sokan kétségbe vonják.

Tényként állíthatom, tisztelt Országgyűlés, hogy ez a beszámoló önhibáján kívül nem vonatkozik a magyar tudományos élet egészére. Az Országgyűlésnek ebből a tényből le kell vonnia azt a tanulságot, és annak elérése érdekében, hogy a jövőben a Tudományos Akadémia legalább nyilvántarthassa az országban folytatott kutatásokat, a képviselőknek változtatniuk kell mind az akadémiai törvényen, mind a gazdasági és társadalmi szervezetekkel kapcsolatos, információgyűjtést szabályozó törvényi előírásokon is.

Annak megemlítése tehát, hogy a beszámoló nem vonatkozik a magyar tudományos élet egészére, elsősorban az Országgyűlést figyelmezteti tennivalóira, és nem az Akadémia most tárgyalt jelentését minősíti. A tudomány helyzetére vonatkozó megállapítások a részlegesség ellenére is nyilvánvalóan helytállóak, hiszen 47 akadémiai kutatóintézet, mintegy 120 egyetemi kutatócsoport, 20 ágazati kutatóintézet és 193 közgyűjteményi, múzeumi, levéltári kutatóhely munkáját összegezve készült el ez a beszámoló.

Az Akadémia 11 tudományos osztályának tevékenységéről a beszámolóhoz mellékelt függelék tartalmaz információkat. A beszámoló adatai és megállapításai - mivel a tudományos élet egészét kívánják megragadni - eltérnek az akadémiai kutatóintézetek kutatásait összefoglaló függelék megállapításaitól. A J/809. számú jelentésnek ez a része is jól szerkesztett, önálló tudománypolitikai beszámolónak tekinthető.

Az Országgyűlés gyakorlatában a jelentésben leírt szöveg megfogalmazását, tartalmát lehet ugyan vitatni, de a benyújtott jelentés szövegén változtatni már nem lehet. Az oktatási és tudományos bizottságnak a jelentéssel foglalkozó eddigi két ülésén egyik parlamenti képviselő sem tett olyan észrevételt, amely kétségbe vonta volna a jelentés valamely megállapításának helyességét, vagy hiányosságokat fedezett volna fel. Mindezek miatt bizottságunk figyelme elsősorban a benyújtott jelentést záró országgyűlési határozattervezet tartalmára irányult.

Az Országgyűlésnek beszámolási kötelezettséggel tartozó intézmények jelentéseit nem feltétlenül szükséges országgyűlési határozat révén nyugtázni. Sok esetben elegendő az illetékes szakbizottságoknak a jelentést elfogadó szavazása is.

Bizottságunk úgy döntött, hogy a magyar tudományos élet jövője szempontjából célszerű lesz országgyűlési határozat révén is jóváhagyni a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeti hálózatának reformlépéseit. Egyben a kormányt is fel kell kérni a kutatási-fejlesztési kiadások költségvetési támogatásának növelésére, továbbá a ma hatályos akadémiai törvény módosításának előterjesztésére.

Bizottságunk abban is egyetértett, hogy a jelentéshez mellékelt országgyűlési határozattervezetet - részben a benyújtás óta eltelt idő történései miatt, részben viszont a bizottsági tagoknak az előterjesztőtől eltérő véleménye miatt - át kell dolgozni. Az elkészült határozattervezetek közül egyet H/1927. sorszámmal jelölve már elküldtünk a képviselőknek. További észrevételek és javaslatok következményeként ezt a terveztet bizottságunk visszavonta, és H/1945. sorszámmal jelölve egy új határozati javaslatot terjesztett a tisztelt Ház elé. Ez a határozati javaslat több országgyűlési bizottság pártállástól függetlenül megszövegezett szakértői ajánlásainak olyan közös nevezője, amelyet az Akadémiával is egyeztetett.

A továbbiakban röviden felsorolom azokat az indokokat, amelyek alapján bizottságunk elfogadta vagy átdolgozta a tisztelt Ház előtt lévő, J/809. sorszámú jelentés határozati javaslattervezetét, és készített ebből egy új, H/1945. sorszámú határozati javaslatot.

(9.00)

Az akadémiai beszámoló határozati javaslatának első pontja ennek a jelentésnek az országgyűlési jóváhagyása volt. Bizottságunk egyetértett azzal, hogy az Országgyűlés fogadja el a magyar tudomány helyzetéről írt beszámolót. Ezzel egyidejűleg nem értettünk egyet azzal az akadémiai indítvánnyal, miszerint ugyanezen pontban javasoljuk azt, hogy a jövőben ezt a beszámolót ritkábban, csupán háromévente készítse el az Akadémia. A beszámolási időszak három évre történő kiterjesztésével sem az Akadémia érdekeire való tekintettel, sem az Országgyűlésnek szokás szerint beszámolásra kötelezett szervezetek egyenjogúságát szem előtt tartva nem tudtunk egyetérteni.

Az Országgyűlés figyelmét és munkáját kiérdemelni rangot jelent. Azaz minél ritkábban és esetlegesebben foglalkozik a tisztelt Ház bizonyos intézményekkel, annál inkább csökkenti ugyanezen intézmények jelentőségét. Önmagát értékelné le a Magyar Tudományos Akadémia, ha teljesült volna az a javaslata, hogy jelentése ne kétévente, hanem csupán háromévente jusson el az országgyűlési képviselőkhöz.

Jelenleg a legfontosabb közintézmények évente tájékoztatják munkájukról az Országgyűlést. Csupán néhányat említek közülük: Állami Számvevőszék, Magyar Nemzeti Bank, Gazdasági Versenyhivatal, Magyar Távirati Iroda, Magyar Energia Hivatal, Közbeszerzések Tanácsa, Országos Rádió és Televízió Testület, Országos Igazságszolgáltatási Tanács.

1996-ban az Országgyűlés jóváhagyta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kétévente készítsen beszámolót. Bizottságunk nem kíván változtatni az 1996. évi országgyűlési határozaton.

A beszámolóban ajánlott határozati javaslat 2. pontját nem fogadta el a bizottságunk, így ez a pont nem szerepel a H/1945. számú bizottsági önálló indítványunkban. Ez a javaslat kedvezőtlen színben tünteti fel a napi politikában részt vevő tudósokat, s mintegy erénynek tekinti a közélettől, a politikától való távolságtartást. El kell mondanom, hogy ennek a pontnak az elhagyása nem váltott ki bizottsági vitát, mivel valamennyi képviselő átérezte a tudósok közügyekben való részvételének a fontosságát. Véleményünkkel az Akadémia elnöke is azonosult, hiszen az akadémiai jelentést felvezető elnöki előszó első oldalán olvasható az a kívánatos állapot, miszerint: "a kutató-oktató értelmiség vezető szerepet játszhat a társadalmi közkulturális reformokban".

Az eddigi tíz év tapasztalata szerint a reformkorban komoly szerepet játszani csak akkor lehet, ha az illető tudós egyben reformpolitikus is, azaz politizál.

A beszámoló határozati javaslatának 3. pontja, a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium rendszeres működése fontos célkitűzés. Bizottságunk egyetértett ezzel a javaslattal. Bizottságunk önálló indítványának 3. pontjában felkértük a kormányt a kollégium munkájának a megerősítésére.

A beszámoló határozati javaslatának 4. pontja adókedvezményekkel ösztönözné a vállalkozói szféra tanszékektől, tudományos intézményektől történő megrendeléseit. Bizottságunk minden tagja lélekben egyetértett ugyan ezzel az indítvánnyal, de alkotmányossági problémák miatt határozattervezetünkből kimaradt ez a javaslat. A versenysemlegesség alkotmányos garanciáját sértené egy ilyen direkt gyakorlat - fogalmazták meg. Áttételesen, indirekt eszközök igénybevételével talán több eleme megvalósulhatna egy ilyen célnak. Ennek érdekében a H/1945. sorszámú bizottsági önálló indítványunk 3. pontjában az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy kedvező jogi feltételek megteremtésével segítse elő a hazai kutató- és fejlesztőintézmények kutatói potenciáljának vállalati hasznosítását, és ösztönözze a külföldi vállalkozások kutató-fejlesztő bázisainak Magyarországra történő telepítését.

Ugyanezen pontban az Akadémia javasolta, hogy az ország kutatási és fejlesztési kiadásai érjék el a GDP másfél százalékát. Ezzel a céllal egyetértett a bizottságunk, s a 2002. év állami költségvetésében lehetségesnek ítéli e cél megvalósulását. Meg kell említenem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke irreálisnak véli ezt a célt; véleménye szerint a 2000. évi költségvetésben a hazai tudományt támogató döntések elmulasztása csökkenti annak a lehetőségét, hogy a leépülő kutatói hálózat 2001-ben és 2002-ben hirtelen nagy összegű fejlesztéseket és támogatásokat hatékonyan hasznosíthasson.

A beszámoló határozati javaslatának 5. pontja a nemzeti stratégiai kutatások programjának folytatását szorgalmazza. Ezzel a javaslattal egyetértett a bizottságunk, de ennek az indítványnak az elhagyását javasolta, miszerint ezek a programok úgymond a politikai elit segítését szolgálják. A képviselők többsége a középosztályt kívánja megerősíteni, és elveti a felső tízezer - idézőjelben -, a hatalmi elit segítését vagy szolgálatát.

Véleményünk szerint a tudósok önbecsülését is erősítené az a tudat, hogy munkásságukra nemcsak egy vékony, elit réteg, hanem egy egész ország igényt tart. E helyütt hadd emlékezzek meg századunk első felének nagy akadémikusairól: Teleki Pálról, Magyari Zoltánról vagy Karácsony Sándorról, akik közismerten nagy tudású és egyben puritán életvitelű tudósok voltak, és ösztönösen irtóztak attól a minősítéstől, hogy ők egy nép fölött álló elit tagjai. Ez a szerény magatartásuk nem elszürkítette, hanem kiemelte szellemi nagyságukat.

A beszámoló határozati javaslatának 6. pontja fontosnak tartja a tudás alapú közgondolkodás értékrendjének megerősítését. Ezt a javaslatot csak helyeselni tudnám, azzal a kiegészítéssel, hogy a közgondolkodásban az erkölcs alapú értékrend primátusa mellett szükséges a tudás alapú értékrend erősítése. Századunk legborzasztóbb tettei ugyanis nem a tudatlanságra, hanem az erkölcstelen gondolkodásra vezethetők vissza.

Pragmatikus okokból nem vállaltuk ennek a vitának az eldöntését, ezért határozattervezetünkből kimaradt ez a javaslat. Bizottságunk minden tagja egyetértett a tudás alapú közgondolkodás erősítésének a szükségességével, mivel az ülésekre meghívott akadémikusok példák sokaságával illusztrálták, hogy áltudományos hiedelmek és a médiában terjesztett közönséges babonák az elmúlt néhány évben milyen mélyen beleivódtak a közvéleménybe.

Jóval kisebbek lennének a tudomány művelőinek az anyagi gondjai - fejtette ki több meghívott akadémikus -, ha a sarlatánságokra, jóslatokra, asztrológiára, távgyógyászokra és csodaelixírekre eddig fizetett lakossági milliárdok ténylegesen is tudós kutatókhoz kerülnének. Nem azért hagytuk el tehát ezt a pontot, mert nem értettünk egyet az akadémikusoknak a mai helyzet feletti aggodalmával, hanem azért, mert nem kívántuk szembeállítani a tudás alapú értékrendet az erkölcs alapú értékrenddel, hiszen ebben a kérdésben az Akadémia tagjai között sincs egyetértés.

A beszámoló határozati javaslatának a 7. pontja szorgalmazza a Tudomány és tudománypolitika Magyarországon című munkák folytatását. Ezzel a javaslattal egyet lehet érteni, bár valószínűleg akkor is folytatódnának ezek a munkák - például kormányfelhatalmazás alapján -, ha ezt a célt nem országgyűlési határozati javaslatban fogalmaznánk meg. Ez utóbbi megfontolás miatt előterjesztett bizottsági indítványunk már nem tartalmazza ezt a feladatot.

A beszámoló határozati javaslatának a 8. pontja kívánatosnak tartja, hogy autonómiájuk megőrzésével közeledjék egymáshoz az egyetemi és kutatóintézeti bázis. Határozati javaslatunk első pontjában kiemelten támogatjuk ezt a célt.

A beszámoló határozati javaslatának 9. pontja célul tűzi ki a tudományos értelmiség szellemi és anyagi helyzetének felmérését és ennek alapján a helyzetüket javító intézkedések meghozatalát.

(9.10)

Ebben a direkt formában megfogalmazva bizottságunk nem támogatta ezt a célt, mivel a kutatóhelyekről, a tudományos kutatók létszámáról, tudományágáról, nyelvismeretéről, megjelent könyveikről és tudományos cikkeikről, a kutatási kiadások alakulásáról a Központi Statisztikai Hivatal minden évben tájékoztatja a szakmai közvéleményt. Mind az akadémiai kutatóintézetek, mind az egyetemeken dolgozó kutatócsoportok ennél részletesebb információkat is közölnek magukról. Nem felesleges kiadás, hogy megtörténjen a tudományos értelmiség a jelenleginél részletesebb szellemi feltérképezése, de úgy tűnik, hogy a ma már rendelkezésre álló adatokra támaszkodva is lehet tudománypolitikai és helyzetjavító intézkedéseket hozni, azaz csak a szükséges döntést elodázó szokásos hivatkozás az adathiány emlegetése.

A személyiségi jogok betartása miatt az anyagi helyzet felmérése jóval bonyolultabb feladat lenne. Felettébb kétséges, véleményem szerint, hogy megtörténhet a kutatók jövedelmeinek a felmérése, ahogyan ezt javasolja az akadémiai beszámoló. Egy ilyen összeírásról amúgy is csak törvényjavaslat intézkedhet, és nem a jelenlegi országgyűlési határozati javaslat. Bizottságunk úgy döntött, hogy felmérések nélkül is nyilvánvalóan mostoha anyagi körülmények között dolgoznak a tudományos kutatók.

A határozattervezet 3. pontjában felkérjük a kormányt a tudományos kutatásban dolgozók bérének a felzárkóztatására egy átfogó kutatási-felsőoktatási bérreform keretében. A beszámoló határozati javaslatának 10. pontja szorgalmazza a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és az Oktatási Minisztérium együttműködését a kutatások nyilvántartásának és finanszírozásának központi koordinálása érdekében. Ezt a célt helyeselte a bizottságunk, de nem kívánta megkötni a kormány kezét abban a kérdésben, hogy mely szervezetek együttműködése révén kívánja megvalósítani ezt a feladatot.

Bizottságunk határozati javaslatának 3. pontjában az Országgyűlés felkéri a kormányt egy országos kutatási-fejlesztési információs adatbázis kialakítására, és a kutatás-fejlesztés nemzetközi kapcsolatainak a koordinációjára. A beszámoló határozati javaslatának 11. pontja a fiatal kutatók szakmai és egzisztenciális segítését irányozza elő. Bizottságunk határozati javaslatának 3. pontja szerint az Országgyűlés a kormány feladatává tenné e gond megoldását.

Tisztelt Országgyűlés! Az eddig elmondottak röviden abban foglalhatók össze, hogy a bizottságunk, az oktatási és tudományos bizottság tagjai egyhangúlag elfogadták a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a magyar tudomány 1997-98. évi helyzetéről készített beszámolójának a szövegét, de más a véleményünk a közeljövő tudománypolitikai stratégiáját megalapozó országgyűlési határozat tartalmáról, pontosabban talán a szövegéről. A H/1945. számú határozati javaslatban összegzett indítványaink talán közelebb állnának az Akadémia indítványaihoz, ha azok kidolgozása idején egy szervezet vagy egy tudománypolitikai tanácsadó közelítette, koordinálta volna az államigazgatás, az Országgyűlés és a tudományos élet eltérő igényeit és érdekeit.

Egy esztendő nem attól lesz a tudomány éve - valljuk sokan -, hogy majd sok állami támogatást kap a kutatói szféra, hanem attól, hogy egy folyamatosan megújuló szerkezetben az eddiginél hatékonyabb kutatói koordináció és bővülő vállalati megrendelés feltételeit kívánjuk megteremteni. Reméljük azt is, hogy az országgyűlési határozati javaslatban említett tudománypolitikai finanszírozási garanciák elsősorban a nem piacosítható humán tudományok helyzetét is javíthatnák. Ehhez egy olyan erkölcsi tudatú, folyamatos szemléletváltás szükséges, amely mentesíti a haszontalanság ma sugallt bűntudatától a történettudomány, a nyelvészet, a régészet, az irodalomtudomány vagy a filozófia és a teológia tudósait.

Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk a Magyar Tudományos Akadémiának a tudomány 1997-98. évi helyzetéről benyújtott jelentését általános vitára alkalmasnak ítélte, és a bizottság H/1945. számú indítványa határozati javaslatainak megfelelően elfogadásra ajánlja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztések elhangzását követően most megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőjét, hogy kíván-e szólni. (Dr. Pálinkás József: Nem!) Nem kíván szólni a kormány jelen lévő képviselője.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Isépy Tamás úrnak, a kulturális bizottság előadójának, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

DR. ISÉPY TAMÁS, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Országgyűlés! A részletes és megalapozott előadói expozé után engedjék meg, hogy én a kulturális bizottság előadói felszólalását egy olyan szubjektívnek látszó mondattal kezdjem, hogy megrögzött olvasóként nagyon szeretem még az ilyen beszámolók olvasását is, amelyek kézzelfogható tényeket tartalmaznak, adatokkal alátámasztottak, logikusan tagoltak, tehát megfelelnek az olvasmányosság elvárásának is.

Külön szeretném felhívni a figyelmet a beszámoló stílusára, mert általában a tudománnyal foglalkozó írásműveknek az az alapvető betegségük, hogy a szerzők csak azt tekintik tudományos munkának, ami nyakatekert, bonyolult, és csak az ötödik nekifutásra emészthető mondatokat tartalmaz. Ez a beszámoló viszont világos, és ahogy mondani szokták, közérthető adatokat tartalmaz.

A beszámoló - a már említett logikus tagoltság jegyében - a bevezetésben összefoglaló megjegyzéseket tartalmaz a magyar tudomány helyzetéről, a tudomány társadalmi szerepvállalásáról, és a tudománypolitikai reform címszó keretében a finanszírozás és a kutatásszervezés kérdéseiről. Az ezt követő rész szól a Magyar Tudományos Akadémia és az intézményrendszer működéséről, az európai integráció és a tudománypolitika összefüggéseiről, továbbá a magyar tudomány ezredfordulós teljesítőképességéről.

Végül a függelék részletes adatokkal alátámasztva összefoglalja a hazai kutatás feladatait és eredményeit, és ennek keretében kitér a társadalmi-gazdasági célokat közvetlenül és közvetve szolgáló, valamint a társadalomtudományi kutatásokra. Egyébként a társadalomtudományi kutatásokból csak néhány mondatot idéznék, hiszen többször elhangzik a globalizáció gazdasági kihívása, hogy tudunk kulturálisan, az identitás megőrzésével ellenállni a globalizáció kulturális kihívásainak.

Ez a beszámoló a magyar kultúra címszó alatt három vezető feladatkört jelöl meg; az első a múlt máig ívelő ismeretanyagának, a nemzeti kultúra örökségnek az egybegyűjtése - Arany szavával szólva, a felkincselése -, a múlthoz fűződő viszonyunk újrafogalmazása és korszerű értelmezése, s végül az új globális korszakra, az információs társadalom időszakára való felkészülés. Tehát összefoglalja három vezető gondolatban azt, amit a Magyar Tudományos Akadémiának a globalizáció kulturális kihívásával szemben meg kell tennie. A felszólalásomban utalok majd arra, hogy mit tett eddig ennek az érdekében.

Ami a határozati javaslatot illeti, azt az oktatási bizottságnak az előadója részletesen összefoglalta. Én egy házszabályi aggodalmat azért megismétlek; az előadó úr részletesen kitért arra, hogy mit vett át az elfogadásra ajánlott határozati javaslat, és mit nem.

(9.20)

Egyelőre azért két határozati javaslat fekszik a Ház előtt, ugyanis a beszámolásra és a jelentésre kötelezett önálló határozati javaslatot is benyújtott. Nem tudom, hogy visszavonta-e vagy nem. Nyilván vissza kell vonni, de egyelőre az egyik a másiknak a módosítása, tehát házszabályilag ezt rendezni kell.

Összefoglalva: a kulturális és sajtóbizottság ugyancsak egyhangú döntéssel, úgy a beszámolót, mint a határozati javaslatot elfogadásra ajánlja az Országgyűlésnek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig a frakciók vezérszónokainak felszólalásai következnek a napirendi ajánlás értelmében 15-15 perces időtartamban. Természetesen a vezérszónoki felszólalások között kétperces felszólalásra nem kerül sor.

Elsőként megadom a szót Isépy Tamás képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek; őt követi majd Bazsa György képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében. Öné a szó.

DR. ISÉPY TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! - és a beszámoló politikai jelentőségét átérző, csekély számú Képviselőtársak! A Magyar Tudományos Akadémiának a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolója vitájában a felszólalónak valójában két dologról kellene beszélnie: a beszámolóról, valamint az oktatási és tudományos bizottság által benyújtott határozati javaslatról.

Viszont elkerülhetetlen, hogy egy-két mondat el ne hangozzék a tudomány fontosságáról, a társadalom életében betöltött tudatformáló szerepéről és - ne féljünk a szótól - a tudomány hasznosságáról. Ezekről fennkölt és magasan szárnyaló mondatokat lehetne itt elmondani, de már elöljáróban szeretném megnyugtatni aggódó képviselőtársaimat, hogy nem a saját alacsonyan szálló nézeteimet fogom közteherré tenni, hanem inkább arra törekszem, hogy a kérdésben járatos bölcsek gondolatai váljanak közkinccsé.

A neves angol filozófus, Francis Bacon megfogalmazása szerint "emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz". Neki nyugodtan elhihetjük, hiszen a tépelődő filozofálás mellett lordkancellár is volt, és így tökéletesen ismerte a hatalom természetét és fogalmi tartalmát.

Az igazi hatalmat valóban az energiák felszabadítása és megszelídítése, a természetnek az emberiség szolgálatába állító átalakítása, a laboratóriumok és tudományos műhelyek hálózata, a kutatóintézetek, az új gyógymódok, a technikai újdonságok, a felfedezések és találmányok, a műszaki és szellemi alkotások jelentik, nem pedig az, amit mi itt politika címszó alatt művelünk, annak ellenére, hogy a társadalmi és gazdasági viszonyokat alapvetően a politika alakítja és határozza meg. A tudomány társadalmi szerepe és fontossága azért jelentős, mert ez a hatalom feltartóztathatatlanul fejlődik, folyamatosan új, ismeretlen területeket hódít meg, szakadatlanul terjeszkedik, és szüntelenül megújul.

Ma már csak tudománytörténeti csodabogárként tartják nyilván az amerikai szabadalmi hivatal igazgatójának száz évvel ezelőtt elhangzott azon nyilatkozatát: "Mindent, amit föl lehetett találni, már föltaláltak." Ugyanebbe a sorba illeszkedik a fizikus Lord Kelvinnek egy 1900-ban elhangzott kijelentése: "A röntgensugár, kérném szépen, egy nagy szélhámosság, ami el fog múlni." De idézhetném még a mégoly híres feltalálónak, Edisonnak egy 1922-es megnyilatkozását is: "Ez a rádió nevű őrület hamarosan elmúlik a múló idővel."

A tudomány hatalma azonban nem ismer kíméletet, és a hivatkozott nyilatkozók most elcsodálkoznának a chipeken, a digitális technikán és egyéb szörnyűségeken.

Az Akadémiát alapító Széchenyi is a tudás hatalmában hitt: "A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma." A tudomány igazi humanizmusát, hasznosságát pedig Kölcsey fogalmazta meg a legegyszerűbben és legtisztábban: "Emberi tudomány legfőbb célja maga az ember."

Rátérve a beszámolóra: a beszámoló bevezetője egyszerre megijeszt és ugyanakkor megnyugtat. A beszámoló ugyanis azzal kezdődik, hogy "A hazai tudomány az ezredfordulón bizonytalan, labilis állapotban van. A kutatói állomány teljesítőképessége erős, képes arra, hogy lépést tartson a világban felgyorsult kutatás-fejlesztéssel, ugyanakkor a kutatási feltételek, a műszerezettség és a finanszírozási körülmények alulfejlettek."

Ugyanakkor a címszó azzal fejeződik be: "A magyar tudomány labilitása nem válságot, nem hanyatlást jelez. A magyar tudomány labilitása abban áll, hogy a kutatói kar színvonala messze felette áll a felszereltség színvonalának, és abban áll, hogy a kutatók és a tudománypolitika művelői érzik, a szellemi versenyképesség nem tartható tovább a kutatási feltételek javítása nélkül."

A megijesztés és megnyugtatás ellentétpárja olyan, amikor valaki azzal kezdi a beszámolót, hogy van egy jó és van egy rossz hírem, és ilyenkor arra kérik, hogy ha lehet, akkor inkább először a jó hírt mondja el. Tehát én is a beszámoló jó híreivel kezdem.

A nemzeti stratégiai kutatások programjának teljesítése folyamatos. A megjelent szintetizáló kötetek száma lassan eléri a 20-at, és sorozatosan megjelennek a stratégiai kérdéseket érintő műhelyelemzések. Csupán néhány cím az eddig megjelent kötetekből: Globalizáció és nemzeti érdek, A demokrácia intézményrendszere Magyarországon; az életminőség tárgykörében: Egészségügy és piacgazdaság; az agráriummal kapcsolatban: Az agrártermelés tudományos alapozása, A magyar agrárgazdaság jelene és kilátásai, és a napokban megkapott legújabb kötet: A magyar nyelv az informatika korában.

Nem tudom, hogy hányan forgatják, pedig a História vagy a Köznevelés mellékleteként rendszeresen megkapjuk a szinte új műfajt teremtő, közéleti, tudományos esszéket tartalmazó Ezredforduló című füzetet, például az 1998 júliusában zárt tartalomjegyzék 683 tanulmányról számolt be. Ugyancsak a jó hírek közé számít, hogy készül a Magyarország az ezredfordulón című könyvsorozat.

A feltételezésekben mindig bőkezű vagyok, és ezért biztosra veszem, hogy képviselőtársaim közül a félelmetes időhiány ellenére sokan forgatják, és a napi munkájukban eredményesen hasznosítják az említett köteteket, és velem együtt érdeklődéssel várják a beszámolóban 2000-re ígért, A magyar tudomány az ezredfordulón című háromkötetes munka megjelenését.

A beszámoló jó hírei közé tartozik, hogy a tudomány társadalmi szerepvállalásában és a tudomány befogadottságának javításában jelentős előrehaladás történt. A Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium munkája rendszeres. A tudományos kérdésekkel foglalkozó politikai akarat határozottabb. A tudomány világkonferenciája az 1999. esztendőben a közérdeklődés figyelmét felkeltő eseménynek bizonyult, és ugyancsak jelentős rendezvény a minden év november 3-án megrendezésre kerülő magyar tudomány napja.

A magyar tudomány nemzetközi megítélése jó, történelmünk legkiválóbb tudósai és tudományos teljesítései a világban ismertek, egyre növekszik a nemzetközi együttműködésben írt publikációk aránya, és - ahogy az elnök úr is említést tett róla - a tudományos kutatás minőségét kifejező idézettség szempontjából a világ országainak sorában az előkelőnek számító 22. helyen állunk.

(9.30)

A jó hírek után természetesen jöjjenek a rosszak! Idézet a beszámolóból: "Gazdasági lehetőségeinktől messze elmaradóan járultunk hozzá saját kutatóbázisunk fejlődéséhez." Most csak a sajtóban megjelent néhány adat: Japánban, Svédországban és az Egyesült Államokban csaknem tizenegyszer, az OECD-országokban átlagosan hatszor annyit fordítanak egy főre vetítve kutatás-fejlesztésre, mint Magyarországon. Miközben Svédország fejlődése az elmúlt évtizedben lelassult, a kutatás-fejlesztésre fordított hányadot az 1991. évi 2,9 százalékról 3,6 százalékra növelték. Nálunk ez a hányad jelenleg 0,8 százalék körül mozog.

A tudomány társadalmi megbecsülése kétségtelenül növekszik, viszont az anyagi megbecsülés és támogatás nem növekedett ezzel arányosan. Pierre Curie, a francia fizikus találóan jegyezte meg: egyáltalán nem érzem a kitüntetés szükségszerűségét, de nagyon nagy szükségem lenne egy laboratóriumra.

Szerencsés egybeesésnek mondható, hogy a beszámoló vitája csupán néhány nappal követi a Magyar Tudományos Akadémia 1999. évi második rendes közgyűlését. Csak néhány mondatot idéznék az ott elhangzott elnöki expozéból: "A 2000. év nem a magyar tudomány éve lesz." Persze minden elnöki expozéban vannak túlzások, ha én elnök lennék ugyanezeket mondanám, mert csak így lehet a vészriadót megfújni, de kétségtelen, hogy a költségvetésnek a tudományra fordítható számsora nem áll arányban a tudomány társadalmi megbecsülésével.

A beszámoló talán legérdekesebb része az adatokban lenyűgözően gazdag függelék, mert az ebben felsorolt adatok valójában a közvélemény előtt szinte ismeretlenek, mert a médiában általában nagyobb hírértéke van a látszatnak, mint a mélyben meghúzódó és hallgató tényeknek. Vajon hányan tudnak az életminőség javítását szolgáló kutatásokról és eredményekről, amelyek kiterjednek többek között az élelem egészségügyi biztonságára, minőségére, a hazai lakosság egészségügyi helyzetére, az orvosi kutatásokra. A molekuláris biológia és a technológia területén elért kutatások elért eredményeit nem is merem nevesíteni, mert a nyelvtörés mutatványát nem merem vállalni.

Tisztelt Országgyűlés! Most röviden a határozatról; a vita keretében feltétlenül vissza kell tekinteni a korábbi, az 1996-os beszámolót elfogadó határozat egyes pontjaira, amelyből örömmel kell rögzíteni, hogy az 1. és 3. pont teljesült. A zárszóban nyilván választ kapunk arra, ami még nem teljesült, hogy a magyar tudomány helyzetét és lehetőségeit rögzítő részletes elemzés elkészítése az elnöki felszólalásban szerepelt mint befejezett munka, nyilván rövidesen megkapjuk.

Most a határozati javaslat megismétli az Akadémiáról szóló törvény módosítására irányuló igényt, s felkéri a kormányt ennek 2001. június 30-ig történő teljesítésére. A tényálláshoz tartozik, hogy a módosítás előkészítő munkái már az elmúlt ciklus végén megindultak, sőt a bizottsági viták is eredményesen lezajlottak. Ami helyeselhető újdonság a javaslatban: a kormánynak a felkérése bizonyos gazdasági feltételek megteremtésére és a tudományos kutatók bérének a felzárkóztatására.

Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül: Arany János, akinek volt némi köze az Akadémiához, a Széchenyi emlékezete című nagyívű versében Széchenyi szájába adja a sötét bibliai jóslatot: "Elvész az én népem, elvész - kiálta -, mivelhogy tudomány nélkül való."

Ha Arany János feltámadna, és főtitkári székébe visszaülve szétnézne az országban, akkor ma biztosan nem írná be ezt a két sort a versbe, hanem a szétnézéssel szerzett tapasztalatok birtokában örömmel hirdetné, hogy ez a nép nem vész el, mivelhogy van tudománya, eredményesen működnek a tudományos műhelyek, alkotnak a tudósok, az egy főre eső Nobel-díjasok számához viszonyítva a világon előkelő, dobogós helyen állunk. Ennek a népnek van egy fiatal, dinamikus kormánya, amelyik nemcsak megbecsüli a tudományt és tiszteli tudósait, hanem az időnként felhangzó vészjelzések ellenére, bár most is a gazdasági lehetőségeken túlmenő mértékben támogatja a tudományt, vállalta és vállalja, hogy évenként fokozatosan emelkedve ez a támogatás, a ciklus végére eléri a GDP másfél százalékát - tehát Arany János megnyugodva térhet vissza költőtársai közé az elíziumi mezőkre.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nevében ezeknek a gondolatoknak a jegyében s azzal a megalapozott bizakodással ajánlom elfogadásra a beszámolót és az országgyűlési határozatot, hogy az esedékes következő beszámoló tele lesz jobbnál jobb hírekkel, kutatási eredményekkel, a fokozódó társadalmi megbecsülés és a növekvő anyagi támogatás dicsérő elismerésével, és még elvétve sem találunk majd benne egyetlen rossz hírt sem.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)