Felszólalás adatai
206. ülésnap (2001.05.09.), 197. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Hegyi Gyula (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:03 |
Felszólalások: Előző 197 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Balogh László azt mondta, hogy nem az ő kompetenciájuk - de gondolom, nem is a Szocialista Párt kompetenciája. A Fidesz, az MDF és a Kisgazdapárt képviselője az Európa Tanácsban beterjesztettek egy olyan módosító indítványt, amely azt mondja, hogy a médiaválság Magyarországon azért keletkezett, mert a legkisebb ellenzéki párt kétszer annyi helyet kíván magának a kuratóriumokban, mint a nálánál tízszer nagyobb képviselettel rendelkező vezető ellenzéki párt - tehát a MIÉP, illetve az MSZP. Ezt, hangsúlyozom, a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MDF képviselői terjesztették be és fogadták el. Ebből következően tehát nem általában kellene célozni a megjegyzését.
Molnár Oszkár képviselőtársammal addig, amíg a törvénymódosítás első részéről beszélt, teljesen egyetértek. Valóban szeretnénk, ha ezek az erőszakos műsorok egyre inkább kiszorulnának a televízióból. Bár szeretném megmondani, képviselő úr, minden politikai vita nélkül köztünk, hogy ha ön megnézi a televíziókat, azt látja, az a valóság, hogy azokban a nyugat-európai országokban, ahol már elfogadták ezt a jogharmonizációt, sajnos ezek a jellegű műsorok ugyanúgy jelen vannak. Tehát csodát ettől a módosítástól nem kell várni.
Ezzel együtt természetesen, ha a kuratóriumi feltétel teljesül, jó szívvel megszavazzuk, és azon leszünk, hogy be is tartsák a valóságban.
Várhegyi Attila államtitkár úrnak - aki itt reggel 9 óta különböző napirendi pontokban szorgalmasan helyt áll - annyit szeretnék mondani, hogy természetesen itt egy módosítást terjesztettek be önök, és ennek nem része a kuratórium. De az eredeti törvény, amelyet önök módosítani szeretnének, mégiscsak előírja a médiakuratóriumok felállítását! És ellenzéki részről persze azt mondjuk, hogy előbb jobb lenne egy törvényt betartani és betartatni, mint utána módosítani. Tehát azt a logikát is elfogadja, gondolom, államtitkár úr, hogy ha módosítjuk, előbb jobb lenne, ha teljesülne az eredeti törvény.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 197 Következő Ülésnap adatai