Felszólalás adatai

Én megkockáztatok... - nem is megkockáztatok, hozzá vagyok én szokva életemben, ha témával foglalkozom, megpróbálok adni neki egy címet. Adok most egy címet a felszólalásomnak, így hangzik: eredményes külpolitika a hatásos belpolitika.

Eredményes külpolitika a hatásos belpolitika. Tehát ha azt kívánjuk, hogy külpolitikánk hatásos legyen, hogy úgy lássunk a világban, úgy látszódjunk a világban, ahogy szeretnénk, akkor csináljuk dolgunkat itthon, a honban úgy, hogy a világnak az úgy tetsződjék. Mert hiszen halljuk azt úton-útfélen ebben a Házban is, és divatos dolog olyant mondani, hogy jobban kell csinálni a kommunikációt, el kell mondani a világban, hogy milyennek szeretnénk látszani. Hát, barátaim, ez egy nemes dolog, és vannak erre szakmák, és vannak, akik ebből meg is élnek, azonban annál, hogy mi milyennek látszik, még egy dolog fontosabb: hogy mi milyen, mi a valóság. Persze, ismerjük mi azt a mondást, hiszen élünk vele, hogy dolgoknak nemcsak szépnek kell látszani, hanem olyannak is kell hogy lássa az, aki szemléli, mégis visszajövök az eredeti tézisemhez, ahhoz, hogy úgy kell csinálni, úgy kellene csinálni itthon a dolgainkat, hogy a világ úgy ránk nézzen, és azt mondja: nahát, ezek a magyarok, Magyarországon úgy mennek a dolgok, hogy abból lesz valami, és azt lehet dicsérni, lehet kritizálni, tehát vannak ott, amikre jó odafigyelni. És a világ odafigyel ránk. Miért? Azért, mert a világ olyan, hogy kíváncsi is, és ha nem is figyelne oda ránk kíváncsiságból vagy szimpátiából, vagy szeretetből, akkor is odafigyel ránk a világ, ha jól mennek dolgaink, mert abból a világnak is haszna van, akkor eljönnek hozzánk ide, inkább eljutnak, el tudják adni itt a portékáikat, inkább kívánatos lesz itt beruházásokat keresni, és udvarolnak nekünk, magyaroknak, hogy teremtsük meg azokat az infrastrukturális helyzeteket, hogy itt tehessék azt, amit gyártanak vagy produkálni képesek.

Odáig eljutni a magunk belpolitikájában, képviselőtársaim, hogy ilyennek lássunk a világban! Rendben van, értem én ezt, hogy elmegyünk, és minisztériumot szervezünk, és megmagyarázzuk a világnak, kinek-kinek, a Valutaalapnak meg Brüsszelnek, hogy bízzanak meg bennünket, mert mi jobbak vagyunk, mint aminek látszunk, vagy aminek a rossz szándékú emberek mutatnak bennünket, de mégiscsak az a valós, eredményes megoldás, hogyha azok az éles szemű és vizsgálgató vállalkozások szerte a világban, ők maguk látják meg, hogy Magyarországon valami olyasmi történik, amiből nem szeretnének kimaradni, mert Magyarországon profitábilisabban, eredményesebben lehetne tevékenykedni, mint mondjuk, két országgal odébb vagy másutt.

(14.40)

Tehát ide jutok vissza megint azzal a címmel, hogy a jó honi politika, a belpolitika, a jó külpolitika.

És akkor még egyszer, hogy a hírverés nem elég, az a jó, ha a valóság képe felé haladunk, hogy azt a valóságot olyanná teremtsük, alkossuk, és ki más nem, ha a törvényhozás, amelynek döntő szerepe van ebben, és akkor a jövőképelvárások mások lesznek, nemcsak az, hogy mi van már most, a vállalkozó embernek, még a sárbogárdi suszternek is - hogy Sárbogárdon lesz-e élelmiszer-feldolgozó üzem vagy nem, mondja nekem a képviselőtársam, attól függ, hogy milyennek látszanak a dolgok, a kilátások, az elvárások.

Persze, különösen a nagyvállalatok, a nemzetközi nagyvállalatok, amelyek ezt tudományosan végzik, hogy mi is várható, és annak fényében cselekszenek, és amikor cselekszenek, az elvárás megvalósul. Lehet ezt mondani úgy, mintha azt mondanánk, az imádság megvalósulása. Valamit kívánunk, kívánjuk, nagyon kívánjuk, teszünk érte, és akkor meg is valósul. Valami hasonló pszichológiai kép itt is érvényes talán.

Na, hogy most erre mik a kilátások, egy professzori értekezést tartok-e valamiről, vagy pedig ez valóság lehet, barátaim? Hát, lehet valóság azért, mert gondolom, hihetően hangzik, ahogy elmondom, de alátámasztom érvekkel. Hát, bőven vannak érvek, barátaim, ha megdörzsöljük a szemünket, és megnézzük, hogy mi is történt ezzel az országgal, a hazánkkal az elmúlt évszázadban. Voltak-e olyan események, amelyekre igenis odafigyelt a világ, és azt mondta, hogy igen, anélkül, hogy a magyarok a diplomáciájukkal ékeskedtek volna, azzal tűntek ki, hogy otthon jól csinálták a dolgaikat? Persze, hogy kellenek a jó nagykövetek, kell a jó külpolitika, kellenek az intézmények, de azért itthon kell jól megművelni a földet, jól megtanulni a mesterséget, és hogy összeálljon minden. Nos, erre voltak példáink, barátaim. Hát, szokjunk hozzá, tanácsolom. Nem dicsekedésképpen, de szokjunk hozzá, hogy emlegessük a sikertörténeteinket. 1956-ban a világ odafigyelt Magyarországra, és azt várta volna, hogy a következő évtizedekben az a Magyarország, amire képes volt '56-ban, azt a stabilizált béke, a polgári demokrácia világába hova vitte volna tovább. Persze, demokratikus választások, piacgazdaság, fejlődés - hát olyan csodálatos fejlődés, példa állt előttünk, a világ előtt, mielőttünk 1956 után, mint ami tíz évvel korábban történt 1945-46-ban. A meggyalázott, megvert Magyarország akkor, az alatt a két-három év alatt, mielőtt a szovjet beavatkozás szét nem verte, 1945-ben újjáépítés, földreform, hidak építése, forintstabilizáció, a hiperinflált pengő eltűnt, és politikai stabilizáció. 1946 végén, '47 elején már, a mai történelemtudósok mondják, ma már látszik, hogy akkor majdnem döntetlenre állt, mint egy sakktáblán, döntetlenre állt, hogy Magyarországon polgári stabilizáció lesz-e vagy pedig kommunista diktatúra lesz.

Miért? Megint visszatérek az 1956-os sikerpéldára, ami már gyökerezett a '45-46-os eseményekben. Akkor a földreform olyan csudákat teremtett, mert a nagybirtokos világ szétesett, a nagybirtokosok elmentek valahová Nyugatra, vagy a gépeket elvitték, a lovakat elvitték a németek is, meg az oroszok is, szóval az egyetlen megművelése a földnek a kisgazdaság volt, és az megművelte a földet, és az ország kenyerét megteremtette, és lehetett forintstabilizáció, és lehetett épülés. Nos, mekkora sikeres külpolitikának számított ez akkor! Hát, a magyar miniszterelnök akkor az a Nagy Ferenc volt, aki a Független Kisgazdapárt parasztképviselője volt, elment Sztálin miniszterelnökhöz, és Sztálin - hogy mennyi volt ebben a politikai diplomácia? - dicsérte a magyar sikereket. Két hét múlva elment Nagy Ferenc Washingtonba Truman elnökhöz, és hasonlóképpen elismerést kapott Magyarország, az a polgári kormányzás, amely jól csinálta itthon a dolgokat, és Magyarországnak jó lett a híre az akkori két nagyhatalom fővárosaiban is, pedig Magyarország akkor megszállt ország volt, még csak szuverén se volt. Mégis, mivel csodálatosan jól csináltuk a dolgainkat itthon, a külpolitikai gyümölcsök is megteremtek. Ilyen szemléleteket szeretnék, képviselőtársaim, időnként az asztalra tenni, hogy többen elgondolkozzunk otthon is, a falunkban, a városunkban, itt, az Országgyűlés házában, és akkor rájövünk arra, hogy a költségvetés kritizálása, aminek én híve vagyok, és talán ne használjuk azt a szót, hogy kritizálása, hanem mondjuk azt, hogy elemzése, mérlegelése, analízise, hát tegyük azt, és elhiszem a képviselőtársaimnak, én ilyen jó lélek vagyok, én szeretném elhinni, hogy minden képviselő itt sorban azért mondja, hogy jobb legyen.

Persze hallok olyan szavakat, tegnap is éppen szóvá tettem, hogy a képviselőtársam a másik oldalon azt mondta, hogy ez egy szénakazal, ami össze van hányva, és ne nevezzék ezt költségvetésnek, én mégis kérem, hogy nevezzük költségvetésnek. Költségvetési vitában vagyunk, elemzésben vagyunk, és ha valaki úgy gondolja, képviselőtársaim, én is úgy gondolom, hogy vannak ennek hibakomponensei, de akkor fejezzük ki számokban vagy valamilyen mérhető módon a hiba valószínűségét. Tudományosan szoktuk mondani, hogy ennyi meg ennyi számot mondunk, 95 százalékot és 5 százalékos hibalehetőséggel, vagy valamiféle statisztikai elemzési módszerek vannak, de akkor használjuk ezt az elegáns, tudományos, hihető kritikát, és akkor aki ezt nem teszi, az könnyű súlyú, és nevetségessé válik.

Szóval, számunkra, tisztelt képviselőtársaim, megvan a lehetőség arra, hogy úgy beszéljünk a költségvetésről, hogy jól érezzük magunkat itt közben, mert analizáljuk, elemezzük, és kikeressük azokat a példákat, amikor valami sikerült, jól ment, mert vannak ilyenek a magyar valóságban, és akkor összeáll a dolog, és a végén nem azt mondjuk, hogy ez nem is költségvetés, hanem valamiféle... Hát, egek ura, ha valaki azt gondolja, hogy nem jó, akkor fejezze ki, hogy félig jó! Akkor mondja, hogy félig jó! De hogy semmit nem ér... Hát itt a magyar gazdaság és a magyar élet komponenseit elemezzük és rakjuk össze! Tehát tiszteljük meg egymást azzal, hogy meghallgatjuk egymást, és ha valaki szamárságot mond vagy tájékozatlan, bocsánat a szamárság szóért, tehát ha úgy tűnik, valaki tájékozatlan, akkor arról is híresnek lehet ám lenni. Nemcsak Kossuth Lajos lett azért híres, mert azt mondta, hogy leborulok a nemzet nagysága előtt, és elmondta a nagy beszédet, hanem ha valaki ostobaságot mondott, akkor arról lett híres.

Tehát jó volna, ha valamiféle ilyen mentalitásra képesek volnánk a költségvetés tárgyalásakor, és bocsánatot kérek, képviselőtársaim, hogy ezt én most ilyen akadémikus vagy prédikáció módon mondom el, de úgy érzem, hogy elhangzottak, amiket hallottunk tegnap meg ma is, és az előző napokban is, talán kevesebb forró levegő vagy köd szálldogál majd itt és több szavahihető érv, megnyilatkozások és kérdések és válaszok, és akkor jobban érezzük magunkat, és jobb lesz a termék is. Hát nem jó dolog az? Gondoljunk bele, jobb lesz a költségvetés, és közben úgy megyünk haza, hogy azt mondhatjuk, hogy jól éreztük magunkat az Országházban, és nem pedig magas vérnyomással és egymásra csúnya szavakat használva.

(14.50)

Tisztelt Ház! Az ilyen Magyarország lehetséges. Külpolitikáról van szó, azzal kezdtem, egyetlenegy példát hadd mondjak. Amikor Magyarország igen nehéz helyzetben volt a forradalom napjaiban vagy 1945-46-ban, azt kérdezték, hogy kik azok a polgári, patrióta vezetők ebben az országban. Amikor Mikojan és Szuszlov eljött Magyarországra - ugye ez egy nagy külpolitikai esemény volt -, akkor kivel tárgyalt? Nagy Ferenccel, Tildy Zoltánnal, Varga Bélával, nem Rákosi Mátyással és Nagy Imrével, még Nagy Imrével se. A polgári demokratikus piacgazdaságot ígérő politikusokkal, mert az jelzett még az akkori gyarmatosító Szovjetunió számára is valamiféle stabilitást, a kiszámíthatóság horizontját. Legyünk a kiszámíthatóság horizontja, és azok leszünk, ha jóhiszeműen, minőséggel csináljuk dolgainkat.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)