Felszólalás adatai

BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Jegybankelnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Három év jegybanki jelentése fekszik most a Magyar Országgyűlés előtt: az 1998., az 1999. és a 2000. évről szóló beszámolók és jelentések.

Azért tartottam fontosnak elmondani, mert több hozzászólásban is ennél korábbi, illetve ennél későbbi időszakok különböző gazdaságpolitikai fejleményei is szóba kerültek. A magam részéről ezt természetesnek tartom, hiszen ha a gazdasági és pénzügyi folyamatokat nézzük, nem lehet kivenni tetszőlegesen egy-kettő, akár három évet a folyamatokból, hiszen előzményei is vannak ezeknek a folyamatoknak és következményei is vannak ezeknek a folyamatoknak.

Én magam is időnként kitekintek tehát más évekre is, annál is inkább, mert több olyan hozzászólás is elhangzott, amely nemcsak hogy ugyanezt tette, de megállapításait tekintve vitatható. Ha tehát szorosan azt a három évet vizsgáljuk, a '98., a '99. és a 2000. évet, akkor ha a gazdasági növekedést nézzük, elmondhatjuk, hogy a gazdasági növekedés e három évben - bár eltérő mértékben - markáns és töretlen volt. Ez természetesen nem köszönhető semmiféle új gazdaságpolitikának - ilyen nem következett be 1998-ban. Egyszerűen arról van szó, hogy a már 1997-ben megindult kedvező folyamatok a következő években is folytatódtak. Ez mindenképpen örvendetes, hiszen 1997-ben 4,6 százalékos volt a gazdasági növekedés, '98-ban 4,9, majd 4,2, végül 5,2 százalékos volt az éves átlagos gazdasági növekedés. Ezen belül persze eltérő tendenciák is mutatkoztak, hiszen az 1995-ös sikeres stabilizációs politikát követően valóban erőteljes gazdasági növekedés bontakozott ki és folytatódott, de 2000 első negyedévében ez a kedvező tendencia megtört, a magyar gazdaság fejlődése azóta folyamatosan lassul.

Ennek persze vannak okai. Ha megnézzük a beruházások alakulását, akkor az okok egy részére talán rábukkanhatunk, hiszen 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben a beruházások csökkenő tendenciát mutatnak. Bár a miniszter úr hozzászólásában gazdaságélénkítésről beszélt, autópálya-építkezésekről, a szomorú igazság ezzel szemben az, hogy míg 1998-ban az előző évhez képest több, mint 12 százalékkal nőttek a beruházások, úgy 2000-ben ez a növekedés mindössze 6,5 százalékos volt.

Szó nincs tehát gazdaságélénkítő új csomagokról, ellenkezőleg: a beruházások fejlődésének elmaradásáról, ezek csökkenéséről van szó. Ha már az autópálya-építkezés szóba került, éppen az állami beruházások visszaesése volt az egyik oka ezeknek a statisztikai számoknak, hiszen az Orbán-kormány úgy döntött, hogy az addigi autópálya-programot leállítja, és közel három évig gondolkozott azon, hogy milyen új konstrukcióban indítsa újra az autópálya-építkezéseket, és amíg rá nem jött arra a megoldásra, hogy hogyan lehet a közbeszerzési eljárásokat kicselezni, egyetlen centiméter autópályát sem épített.

Ugyancsak furcsának találom a hivatkozást a Széchenyi-tervre is. Már csak azért is, mert 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben, tehát a vizsgált időszakban Széchenyi-tervről egyáltalán nem beszélhetünk. A Széchenyi-terv pályázatai, megítélt pénzei igazából 2001-ben váltak erőteljesekké. De itt is meg kell jegyeznem, hogy ha nemcsak azt nézzük meg, mennyi pénzt ítéltek oda a vállalkozásoknak, hanem azt is megnézzük, hogy mennyi pénzt fizettek ki a Széchenyi-terv keretében a vállalkozásoknak, akkor 2001-ben ez a szám egyelőre még nincs túl a 6 milliárd forinton, és miután túlvagyunk ezen az esztendőn, már nem lehet 2001-ben több pénzt kiutalni. Más kérdés, hogy nyilván a vállalkozók várják a többi részét is a Széchenyi-tervnek, de ezt a 6 milliárdos Széchenyi-tervet is 2001-ben, nem pedig az azt megelőző három évben a magam részéről nagyon markáns gazdaságélénkítő tevékenységnek nem ítélném.

Ugyancsak ki kell egészítenem a miniszter úr szavait a lakásépítésekre vonatkozóan is, hiszen a miniszter úr és a minisztériumok előszeretettel hivatkoznak az építési engedélyek kimagasló számára. Ezzel kapcsolatban két apró baj van, tisztelt Ház.

Az egyik apró baj, hogy mint tudjuk, egy épülő házra az épülés különböző fázisaiban többször is lehet kérni és kapni építési engedélyt, de ettől még nem épül több ház Magyarországon.

A másik - ennél szomorúbb - tény, hogy építési engedélyekben nem lehet lakni. Lakni használatba vett lakásokban lehet. Ha a Központi Statisztikai Hivatal idevágó számait megnézzük és összehasonlítjuk az Orbán-kormány teljesítményét az előző kormány teljesítményével, ha az első, második, harmadik, negyedik évet összehasonlítjuk, akkor rendre azt kapjuk, hogy a használatba vett lakások számát tekintve ez a ciklus gyengébb eredményeket produkált, mint az azt megelőző kormány alatt történt.

Tisztelt Ház! Valószínűleg a legnagyobb vita, ahogy eddig is a gazdaságpolitikában, ha az elmúlt éveket vesszük, az infláció alakulása körül zajlott, és minden bizonnyal fog is zajlani. Ugyanis adatokkal könnyűszerrel lehet cáfolni mindazokat az észrevételeket, amelyeket itt a mai ülésnapon is többen, a miniszter úr is, a Fidesz vezérszónoka is hangoztatott. Könnyű ezeket a számokat ellenőrizni, hiszen ez nemcsak a Központi Statisztikai Hivatal számaiban szerepel; azokban a jelentésekben, amelyeket a jegybank benyújtott, és ezen jelentések mellékleteiben bármelyik képviselőtársam, aki a KSH számait nem kívánja idő hiányában lapozgatni, utánanézhet. Tehát én azt kérem a kormánypárti képviselőktől, hogy legalább annak az előterjesztésnek a számait ne vitassák, amely itt most az Országgyűlés előtt fekszik, és amelyet tulajdonképpen vitatunk, és amelynek mellékletében az ezzel kapcsolatos számok könnyen elolvashatók.

Nézzük tehát az inflációval kapcsolatos konkrét tényeket, tisztelt képviselőtársam! (Babák Mihály: Azokról beszélünk.) 1994-ben az éves átlagos infláció 118,8 százalékos (Sic!) volt. Ha csak a növekményt nézzük, akkor '98-ban 14,3 százalék, '99-ben 10 százalék, 2000-ben 9,8 százalék. Tehát ha a kormánypárti képviselőtársaim annyira büszkék a '98-ban és '99-ben bekövetkezett 4 százalékpontos csökkenésre az infláció tekintetében, akkor gondolom, legalább ennyire méltányolják, hogy 1994-hez képest '98-ra ugyanígy 4 százalék körül volt az infláció mérséklődése Magyarországon. (Babák Mihály: Közben felszökött a csillagos égbe. - Varga Mihály: Közben tönkrement az ország.) Ezek azok a rideg tények, amelyek az önök figyelmét ebben az előterjesztésben elkerülték.

Azért nem hivatkoztam arra, hogy '95-ben és '96-ban az infláció ennél magasabb volt, mert akkor ez a csökkenés még magasabb lett volna, tehát még kedvezőbb számokat mondhattam volna. De ha a kormányidőszak elején lévő inflációt és a végén lévő inflációt megnézzük, akkor önök ezen a téren semmivel nem lehetnek büszkébbek a saját teljesítményükre. Annál is inkább, mert az infláció kezelése és tervezése az Orbán-kormány ideje alatt nagyon sajátos képet mutat.

(18.00)

Nevezetesen egyrészt azt, hogy az infláció három éven keresztül beragadt 10 százalék körül, tehát az első év csökkenést egyáltalán nem követték a következő évben további csökkenések. A másik és ennél súlyosabb tény, hogy az Orbán-kormány az inflációt manipulációra használja fel. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Rosszhiszeműség!) Oly módon teszi ezt, hogy tudatosan alultervezi az inflációt, ennek keretében és következményeként spórol az önkormányzatokon, az egészségügyön, a nyugdíjakon, a közszféra bérein is, miközben a másik oldalon többletbevételre tesz szert. Ilyen manipulációs eszközként való felhasználása az inflációnak a korábbi kormányok idején nem történt, erre egyszerűen nincs példa.

Ha megnézzük a negyedik tényezőt, az adók alakulását ebben a három évben, akkor kiderül - ha már a többletbevételekről beszéltem -, hogy ez a gazdaságpolitika hozott valami újat első három évében: növelte az adókat. Kérdés, hogy ennek az újságnak, ennek az új tendenciának kell-e örülnünk. Ha megnézzük az összes adóbevétel arányát a bruttó hazai termékhez képest, magyarán megnézzük, hogy bármely száz forint megtermelt értékből az állam hány forint adót von el, akkor azt kapjuk, hogy 1998-ban minden száz forint megtermelt értékből a kormány több mint 38 forint adót vont el a gazdaságból, és ez a szám a következő években nőtt, a vizsgált időszak utolsó évében, 2000-ben ez már meghaladta a 39 forintot is.

Itt bizony minden 1 százalék súlyos milliárdokat takar, a GDP értéke most 16 ezer milliárd forint körül van, ennek 1 százaléka is 160 milliárd. Tehát itt egy-egy százalék is nagyon komoly pénzeket takar. Nem akarom itt most taglalni a jegybank jelentései kapcsán, hogy a 160 milliárd forintból egy-egy százaléknyi különbségből, mondjuk, az egészségügyben mit lehetne csinálni, de ha lenne közöttünk itt most az ülésteremben egészségpolitikus, ezt biztos... (Béki Gabriella jelzésére:) Bocsánat, van egészségpolitikus közöttünk, elnézést kérek, képviselő asszony. Akkor ezt nyilván ő nálam sokkal jobban el tudná mondani.

Ezek tehát egyértelműen kedvezőtlen tendenciák: lassuló gazdaság, az infláció beragadása, növekvő adóterhek. A vizsgált három év legfontosabb gazdaságpolitikai trendjeit ezek a tendenciák képezik.

Az árfolyam-politikáról ejtsünk néhány szót, hiszen ebben is állt be változás, és ennek az árfolyam-politikának a vizsgált időszakban komoly értékei voltak. Mint tudott, a csúszóárfolyam-leértékelés keretében az előre meghirdetett leértékelések és az árfolyam kiszámíthatósága következtében a forint árfolyama a gazdaság szereplői számára tartósan kiszámítható volt, és ez a kiszámíthatóság a gazdaság minden szereplője számára egy olyan előrejelzés volt, amit azért vettek komolyan, mert ellentétben például az előbb említett inflációs adatokkal, a jegybank és az akkori gazdaságpolitika is tudta ezeket a számokat tartani. Ha egy intézmény, legyen az a jegybank vagy akár a kormány az előrejelzéseit pontosan képes tartani, ez önmagában olyan bizalom a gazdaságban, amely érték.

Mint tudjuk - bár ez a vizsgált időszakon kívül esik, de ez a vitában szóba került, ezért én is szóba hozom -, ez a leértékelési rendszer immár a múlté. Az én megítélésem szerint ez a döntés rossz időben született. 2000-ben az első negyedévben voltak viták arról, hogy érdemes-e változtatni és a forint sávját kiszélesíteni. Azt hiszem, hogy akkor erre minden gazdaságpolitikai feltétel adott volt. Az elmúlt éveket tekintve abban a negyedévben volt a magyar gazdasági növekedés a legmagasabb, és miután az inflációval komoly bajok voltak, talán ez a lépés az infláció hűtésére jótékonyan hathatott volna ki, úgy, hogy az a gazdasági növekedés, amely ebben a negyedévben mutatta a legmagasabb értéket a vizsgált időszakban, elviselte volna az exportképesség romlását.

Nem ez történt. Ennek okait majd talán kormányzati jegyzőkönyvekből tudjuk meg, ha valamikor ebbe betekinthetünk. Az történt, hogy erre az intézkedésre egy évvel később került sor, akkor, amikor a gazdaság már lassuló pályán volt és az inflációs adatok sem voltak kedvezőek. Így tulajdonképpen a kedvező hatásai elvesztek. Volt egy kedvezőtlen hatás, ami viszont biztosan jelentkezett, ez pedig az, hogy a magyar cégek exportlehetőségeit csökkentette. Ez elsősorban azoknak a középvállalkozásoknak volt fájdalmas lépés - akár egész nyereségüket is elvihette ez az árfolyam-politika -, amelyek már voltak annyira erősek az előző évek gazdasági növekedésének következtében, hogy már exportra is termeltek - sajnos, nem sok ilyen középvállalkozás van még az országban -, és ahelyett, hogy ezek lehetőségeit, versenyképességét javította volna a monetáris politika, ez a döntés csökkentette a versenyképességüket.

Esett ma szó néhány számról. Nem akarok különböző számokat összehasonlítani, de Domokos képviselő úr a Fidesz vezérszónokaként mondott két dolgot, ami egymással ellentétes. Az egyikkel teljes mértékben egyetértek, nevezetesen, hogy a jegybank legfontosabb teendője az árfolyam stabilitása, és ehhez képest mondott egy másik mondatot, hogy ugyanakkor egy konkrét veszteség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ennél fontosabb tétel is lehet. Nos - befejezem, elnök úr (Közbeszólások: Elnök asszony! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Fiúsította, ilyen zavarban van!) -, ez az árfolyam-politika a múlt évben a jegybanknak 200 milliárdos veszteséget okozott, ezt önök is nagyon jól tudják. (Az elnök ismét csenget.)