Készült: 2024.05.09.03:18:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

103. ülésnap (1999.11.30.), 86. felszólalás
Felszólaló Dr. Füle István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:08


Felszólalások:  Előző  86  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Én is azok közé tartozom, akik régebben nyomták be a gombot, így aztán a végén kezdem. Fazekas úr azt mondta, hogy felelős a kialakult helyzetért az előző kormány. Én viszont azt mondom, hogy több mint 500 ezer munkanélküli még az Antall-kormány időszakában alakult ki. Ehhez képest a Horn-kormány időszakában ez a szám lecsökkent 400 ezerre, és jelentősen azóta sem tudunk előrelépni, mint ahogy a tegnapi, tegnapelőtti újságok is jelezték: újból 400 ezer a munkanélküliek létszáma.

Egy további megjegyzésem arra vonatkozik, hogy a kormánypártiak feltehetőleg összekeverik a munkahely növekedését, illetve a segélyezési, illetve munkanélküli-támogatási rendszert, ugyanis a munkahelyek, a foglakoztatás növekedése alapvetően a gazdasági növekedéstől függ. Ezt összekapcsolni azzal, hogy a segélyezési rendszert szűkítjük, illetve korlátozzuk, és ettől lesz több munkahely, ez egy alapvető tévedés, illetve az egész koncepciónak alapvetően hibás kiindulópontja. A két rendszer ugyanis nem igazán függ össze egymással.

Menjünk tovább! Pósán képviselő úr azt mondja, hogy munkahelyeket kell biztosítani a tanároknak, a villanyszerelőknek. Itt először is az a kérdés, hogy a jelenlegi rendszerhez képest a közmunka támogatásának rendszere - amit a mostani kormány akar - körülbelül négyszeres költségráfordítással valósítható csak meg; ezek tízmilliárdok egyébként. Ha, mondjuk, 30 milliárdról el akarunk mozdulni 120 milliárdra, akkor meg kell mondani, hogy honnan van ez a pénz. Ilyen pénz pedig nincsen, mert a kormányzati elképzelések szerint is körülbelül 6,5 milliárd forint menne be ebbe az új rendszerbe; de, mondom, akkor még nincs közmunkahely-teremtés.

Pósán képviselő úr azt is mondja, hogy a tanároknak, villanyszerelőknek, másoknak az önkormányzat különböző munkákat tud felajánlani, csak azt felejti el, hogy ezek egyrészt nem tipikus munkanélküli-kategóriák; másrészt - főleg a villanyszerelőkre és másokra vonatkozóan - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) másoktól veszik el a munkát. Elnézést, a két perc lejárt.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  86  Következő    Ülésnap adatai