Készült: 2024.05.07.05:46:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

145. ülésnap (2016.04.26.), 109. felszólalás
Felszólaló Gúr Nándor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:20


Felszólalások:  Előző  109  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Orvoshoz, kórházba nem szívesen megy az ember, főleg akkor, hogyha azt látja, hogy alulfinanszírozottság van, szervezetlenség adott esetben és bizonyos értelemben túlterheltség is. Nézzék, nem mindenki VIP-szolgáltatást vesz igénybe, mint a fideszes képviselők meg az államtitkárok, úgyhogy valószínűleg ezért látnak keveset a világból. (Dr. Józsa István a páholyban tartózkodó és Harrach Péterrel, valamint Révész Máriusszal beszélgető dr. Cser Ágnesre mutatva: Nézd már, mi van a háttérben!) Azt kell hogy mondjam önöknek, ha egy picit is belelátnának abba, hogy az egészségügyben dolgozó emberek átlagfizetése hogy néz ki, akkor elszégyellnék magukat. Elszégyellnék magukat már csak azért is, mert 2002-ben ez 71 ezer forint volt, majd ezt követően, négy év elteltével, 2006-ban ez 36 ezerrel több, 107 ezer forintra rúgott. Majd újabb négy esztendő után, 2010-ben ez már 122 ezer forint volt, azaz abban a nyolc esztendőben 51 ezer forinttal nőtt. 2010 és ’14 között 19 ezer forinttal nőtt. Egyébként, hogyha visszaszámolnánk, mai értékre átszámítva az a 36 ezer forint 67 ezret érne. Magyarul, önök majdnem hogy semmit nem csinálnak, majdnem hogy semmit nem adnak az emberek kezébe. Mondom még egyszer, nem a VIP‑es szolgáltatások szintjén kell nézni a dolgokat, amiben önök részesülnek, hanem a mindennapjait élő emberek irányába megjelenő szolgáltatást.

Közben az egészségügyben dolgozók számára a kafetériát sem fizették ki. Eger ‑ ismerős, ugye? ‑ , Markhot Ferenc Kórház. De lehetne sok minden másról, az ügyeleti pótlékok kérdéséről vagy éppen a hálapénzről, a várólisták kérdésköréről beszélni. Tudják, egy CT 2-10 hét. Ja, nem tudják? Honnan tudnák?! (Cseresnyés Péter: Színésznek is rossz vagy!) Tudják vagy tudhatnák, ha utánanéznének, egy MR 2-6 hónap. Ja, nem önöknek. Ja, igen ‑ hát akkor nincs semmi baj!

Szóval a kérdés az, hogy önök szembe akarnak‑e egyszer végre világosan nézni azzal, hogy az átlagember hogyan és miképpen tudja a szolgáltatásokat igénybe venni.

Az egészségbiztosításnak az átláthatóságát szüntették meg, egy igazságtalan társadalmi elosztást hívtak életre, a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben még az egészségügyi szolgáltatás hozzáférése is sokkal rosszabb. Ezt kellene megváltoztatni, ebben kellene élen járni! Abban, hogy a higiéniás dolgokban előbbre lépjünk, hogy a kórházi fertőzések ne több embert vigyenek el a halál irányába, mint a közúti balesetek. Abban, hogy a fertőzések egynegyede, amelyek a kórházakban felütik a fejüket, azok halálokhoz vezetnek. Ne ez következzen be! Abban, hogy azt a 60-70 százalékot a fertőzések szintjén, amit meg lehetne előzni, azt előzzék meg. És abban, hogy a szakemberhiányt változassák meg, ne legyen szakemberhiány. Ezer főre átlagos értelemben 8-8,5 ápolónak kellene jutni, Magyarországon 5,5 az ápolók száma. Abban, hogy akadályozzák meg a kivándorlást. Abban, hogy ne alulfinanszírozottság, szervezetlenség és túlterheltség legyen az egészségügyben; hogy az orvosnak ne adminisztrálnia kelljen, hanem gyógyítania. Abban, hogy 2015 első felében ne 912 ember kérjen hatósági bizonyítványt a külföldi munkavállalás lehetőségéhez, és ebből ne 520 feletti orvos legyen jelen. Abban kellene, hogy egy egész esztendőben ne közel kétezer hatósági bizonyítványt kérjenek. És abban, hogy vegyék számításba és figyelembe például azt, amit a különféle szakszervezetek, példaként a Független Egészségügyi Szakszervezet is mond. Egyenlőséget az egészségügyben, olyan típusú arányos közteherviselést, amely normálisnak mondható!

A munkavállalók érdekképviseleti ellenőrzését kellene megteremteni az Egészségügyi Alap befizetéseinek a forrásai felett. Ebben kellene élen járni! Abban, hogy kipihent egészségügyi dolgozók legyenek, ne legyenek túlterheltek, mert úgy a hibázás lehetősége sokkal nagyobb. Abban, hogy az európai uniós színpadon, mármint az egészségügyi ellátás színpadán ezek a dolgozók, akik itthon végzik a munkatevékenységüket, a szakszervezet követeléseihez illesztetten átlagosan az ottani bérek 60 százalékát elérjék. Ebben kellene éllovasnak lenni! És abban, hogy végre csináljanak már egy olyan minisztériumot, ami szakminisztérium, és nem egy nagy, monumentális minisztérium keretei között próbál valamit tenni az ügyek érdekében.

És tudják, miben még? Abban, hogy például a hátrányos helyzetű megyékben a szállítási tartozások meg a közszféra felé való tartozások ne olyanok legyenek, mint például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a szállítói tartozások államtitkár úr elmondása szerint, már nem a most itt ülő államtitkár elmondása szerint, hanem az egészségüggyel foglalkozni kívánó és nyilatkozni kívánó államtitkár szerint 3 milliárd forintos nagyságrendűek voltak tavaly januárban csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és több száz millió forintos a közszféra irányába való tartozás.

Na szóval, önök hiteltelenné váltak ebben a dologban. Sok mindent már nem fognak tenni az elkövetkezendő két esztendőben sem, de legalább ne ártsanak többet! Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  109  Következő    Ülésnap adatai