Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy jó is ez az időzítés, mert valóban érdekes volt végighallgatni az előző vitát vagy beszélgetést, amiben számos olyan pont merült már fel, ami a jelenlegi előterjesztés szempontjából is érdekes lehet. Akkor itt hangsúlyozzuk megint, hogy ismételten erőszakról beszélünk, méghozzá jelenleg a kapcsolati erőszakról.

Ez egy létező jelenség Magyarországon is, Magyarországon ugyanúgy, ahogy egyébként a világ többi országában is, és az, hogy ezt ma is napirendre tűztük, az, hogy ma erről a kérdésről is szó van, ahogy az előző napirendi pontról is szó volt, ez is éppen azt jelzi, hogy mi szembenézünk ezzel a jelenséggel, foglalkozunk vele, kiemelten foglalkozunk vele, és odafigyelünk rá. Szeretném hangsúlyozni azt az elkötelezettségünket is, ami azt jelzi, hogy számunkra nem elfogadható az erőszak. Nem elfogadható a kapcsolati erőszak sem.

Vannak olyan nők és férfiak, és itt fiatalokról és idősekről egyaránt beszélünk, és ennél még súlyosabb, hogy vannak olyan gyermekek is, akik a környezetükhöz tartozóknak a fizikai vagy a lelki bántalmazását szenvedik el rendszeresen. És vannak olyan súlyosan, rendszeresen bántalmazott személyek, ezek a kiszolgáltatott áldozatok, akiknek fokozott odafigyelésre van szükségük, akik támogatásra szorulnak. Hangsúlyoznám, hogy az ő helyzetük, az ő problémáik nem tekinthetők magánügynek akkor sem, ha zárt ajtók mögött történnek, hanem ezek mindannyiunk közös ügyének tekinthetők, ezért is tartom fontosnak, hogy erről a kérdésről ma ilyen körben beszéljünk az Országgyűlésben. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a magyar kormány elutasítja a kapcsolati erőszak minden formáját, és elkötelezettek vagyunk az ezzel szembeni fellépésre.

Azt sem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy amikor a kapcsolati erőszakról beszélünk, akkor mi az áldozatok oldalán állunk, az áldozatok érdekeit tartjuk mindenekelőtt szem előtt. És azt szeretném, ha itt is kialakulna egy olyan tartalmi, érdemi, szakmai vita, ami nem egy pártpolitikai csatározásról szól, hanem tényleg a lényegre koncentrál, és erről a jelenségről beszélünk, és ezzel kapcsolatban tudjuk megosztani az azonos vagy a különböző véleményeket.

Itt mondanám el, hogy a mi megközelítésünk szerint hármas célkitűzésünk van ebben a tekintetben. Egyfelől nagyon fontos, hogy azokat az áldozatokat, akik ilyen helyzetbe kerültek, akik a kapcsolati erőszak áldozatául váltak, őket segítsük, adjunk nekik támogatást, értessük meg velük, hogy van segítség, hogy érdemes hallatni a hangjukat, hogy ne a látencia erősödjön, hogy számíthatnak arra, hogy segítő támogatásban fognak részesülni, és védelmezzük ezeket az áldozatokat. Ez egy nagyon fontos célkitűzésünk.

Ugyanakkor, és én itt kapcsolódnék Harrach képviselő úrhoz, és talán itt van a szemléletbeli különbség közöttünk, én azt hiszem, hogy nem lehet erről a kérdésről úgy beszélni, hogy nem beszélünk a megelőzésről; nem beszélünk a prevencióról, nem beszélünk a szemléletformálásnak a kezdeti időszakáról. Csak az egyik dolgunk az, hogy az áldozatokat kiemelten támogassuk, hogy megadjuk nekik ezt a segítséget, hogy legyen egy olyan ellátórendszer, amelyhez fordulhatnak, és aki már ilyen helyzetbe került, ott segítséget kap. De legalább ilyen fontosnak tartom azt, hogy hosszú távra előretekintve is beszéljünk ezekről a kérdésekről már pici korban. Legyen ez a része a formális és az informális oktatásnak, segítsük a leendő potenciális áldozatokat abban, hogy ők is megelőzhessék az áldozattá válást, és erősítsük a családokat, erősítsük a párkapcsolatokat, és igenis hozzunk létre olyan stabil közösségeket, amelyeknél kisebb az esélye annak, hogy kapcsolati erőszak áldozatául válnak, mondjuk, a családtagok. Nekem szent meggyőződésem az, hogy ebben a tekintetben nekünk felelősségünk van, és hogy erre a kérdésre ugyanúgy oda kell figyelnünk, és ha nyitottan beszélünk erről a problémáról, hogyha látják azt a kisgyermekek is, a fiatalok is, hogy erről a problémáról ők is tudnak beszélni, nem elhallgatni kell, akkor sokat tudunk tenni már a megelőzés érdekében.

S természetesen van egy harmadik feladatunk is, az pedig már a felelősségre vonás, hogy ha egy ilyen kapcsolati erőszak megtörtént, akkor hogyan tudjuk az elkövetőket felelősségre vonni és retorziót venni. Ez egy hosszú távú feladat, ez egy olyan hosszú távú feladat, amely nem ma keletkezett, hanem már régóta szembesültünk vele, és feladatokat határozott meg az elmúlt évekre és az előttünk álló időszakra is.

Én csak kiemelnék néhány olyan elemet, amelyet szerintem érdemes magunknak is rögzíteni. Úgy beszélünk néha itt az áldozatokról, mintha nem lenne egyáltalán hová fordulniuk. Jelenleg is működik, és most már jó ideje működik egy olyan országos krízisintervenciós telefonközpont, amely a nap 24 órájában rendelkezésükre áll az áldozatoknak. És itt emelném ki azt is, hogy éppen most 2015-ben ‑ a mi kezdeményezésünkre ‑ adott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, tehát az NMHH egy olyan ajánlást, amiben arra hívja fel a média képviselőit, hogy amennyiben tudósítanak olyan esetekről, ahol a kapcsolati erőszak áldozatairól van szó, akkor mindig tüntessék fel ennek a krízistelefonnak az elérhetőségét, éppen azért, hogy ne csak az elrettentés kerüljön napirendre, hanem a segítségnyújtást is rögtön tegyük oda mellé.

Tehát működik egy ilyen krízis-telefonközpont, és működik egy teljes krízisellátó rendszer, amit egyébként még a minket megelőző kormányok hoztak létre, és szerintem ez egy nagyon jó dolog volt, nagyon jó kezdeményezés volt, hogy elindult, de jelentősen bővíteni kellett ennek a hálózatnak a befogadóképességét és a számát. Így mi az elmúlt időszakban négy új krízisközpontot hoztunk létre, tehát most jelenleg Magyarországon 14 olyan krízisközpont működik, ahol fogadni tudjuk ezeket az áldozatokat. És mondhatom azt, hogy ha valaki olyan krízishelyzetbe kerül, hogy segítségért folyamodik, akkor igazán veszélyeztetett krízishelyzetben lévő ember nem maradhat támogatás és segítségnyújtás nélkül, meg fogja kapni a megfelelő támogatást, be fog jutni az ilyen krízisközpontokba. A krízisközpontok egy átmeneti időszakra nyújtanak természetüknél fogva megoldást, éppen ezért fontos az, hogy a félutas kiléptető házaknak a rendszerét is kialakítottuk, és éppen ennek a jogszabályi hátterét teremtettük meg 2011-ben, ami miatt most már megfelelő jogszabályi háttérrel is működhetnek ezek a félutas kiléptető házak.

Fontos változás volt az is a krízisellátás területén, hogy az ellátási területet szélesítettük. Ez azt jelenti, hogy ha valakit ilyen bántalmazás ér, ha kapcsolati erőszak áldozatává válik, akkor nemcsak az adott településen tudják elhelyezni egy krízisközpontban, hanem országos ellátási kötelezettsége van a krízisközpontoknak, tehát máshol is tud segítséget kapni. És működik egy olyan titkos menedékházunk is, ahol pedig még azt az anonimitást, teljes védelmet is megadjuk az igazán bajban lévő, nagyon súlyos helyzetben lévő áldozatoknak, hogy kiemelve őket az ő lakókörnyezetükből, ahol ki vannak téve a veszélynek, egy ilyen titkos menedékházban teljes anonimitás és teljes titoktartás mellett lehet őket elhelyezni.

Egyébként ezt az ellátórendszert 2014-ben teljeskörűen monitorizáltuk, megnéztük a működésüket, és ennek megfelelően ki is adtunk egy új szakmai protokollt, amelynek megfelelően kell működniük ezeknek a központoknak.

Amiről az imént beszéltem, a prevenció, ott most nem mennék nagyon-nagyon részletesen bele, azt hiszem, hogy mindannyian az itt lévők közül ismerik azt, hogy mik azok a lépések, amelyeket annak érdekében tettünk és teszünk nap mint nap, hogy a családokat megerősítsük. És itt én most arra helyezném a hangsúlyt, hogy kifejezetten a kapcsolati erőszakkal kapcsolatosan indítottunk egy olyan prevenciós programot, ami fiataloknak, 14-18 éves korú gyermekeknek a felvilágosítását, tájékoztatását szolgálja.

(12.10)

Egyébként éppen a civil társadalom egy jeles képviselőjével együttműködve végezzük folyamatosan ezt a prevenciós munkát és megyünk el az iskolákba, illetve mennek el a civilek az iskolákba és beszélnek erről a jelenségről.

Mindannyian tudják, hogy 2013. július 1-jével lett önálló büntetőjogi tényállás a kapcsolati erőszak. Azt hiszem, ez megint egy olyan nagyon fontos lépés volt, amit éppen a mi kormányunk tett meg annak érdekében, hogy legyen a kapcsolati erőszak egy olyan kérdés, aminek önálló büntetőjogi tényállása van, illetve ami ennek megfelelően kellőképpen szankcionálható. Amit a képviselő asszony is említett, fontosnak tartom, hogy legyenek szemléletformáló kampányok. Nem tartanám szerencsésnek egyébként, ha percről percre folyamatosan csak arra hívnánk fel a gyerekek figyelmét, hogy őt most bármilyen kapcsolati erőszak érheti, viszont hogy erről a jelenségről időről időre beszélni kell, ezt én is fontosnak tartom. Éppen mi támogattunk egyébként egy olyan, civilek által kezdeményezett kampányt ‑ nem tudom, ismeri-e, ez a „Vedd észre!” kampány ‑, ami kifejezetten arról szólt, hogy ne hallgassa el valaki, ha áldozattá válik, és kérjen segítséget. Az ilyen típusú kampányokat a múltban is támogattuk, épp jelenleg is fut egy ilyen típusú kampányunk, és a jövőben is támogatni fogjuk.

Itt mondanék néhány gondolatot az isztambuli egyezményről, hiszen ez időről időre felmerül, és azt hiszem, nincsen rend a fejekben ebben a tekintetben. Ellentmondásos az is, amit itt a képviselő asszonyok ebben az ügyben már mondtak. Amikor ratifikálunk egy nemzetközi egyezményt, azt mondják, hogy ez csak egy technikai dolog, és nem fog semmit vagy sokat változtatni a helyzeten, amikor pedig éppen arról van szó, hogy a ratifikáció folyamatban van, akkor viszont azt mondják, hogy amennyiben most, azonnal ratifikálnánk, akkor hirtelen mindent megoldana a helyzet. Szerintem ez nem így van. Ezek komoly dolgok, és szerintem vegyük is magunkat komolyan. Egy nemzetközi egyezmény aláírása, ratifikációja egy folyamat; folyamat Magyarországon, és folyamat minden egyes Európa tanácsi ‑ most itt Európa tanácsi egyezményekről beszélünk - tag­államban.

Éppen mi, a mi kormányunk volt az 2014-ben, amely aláírta az isztambuli egyezményt. Ha aláírunk egy nemzetközi egyezményt, és ez egyébként az ezt megerősítő kormányhatározatban is szerepel, akkor utána egy olyan feladatot is kapunk, hogy ezt nekünk ratifikálnunk kell. Tehát ez a ratifikáció egy saját magunk által saját magunknak előírt feladat. Mi ezt a feladatot szépen, normális ütemben végre is hajtjuk. Felállt egy olyan munkabizottság, amely kifejezetten ezzel a kérdéssel foglalkozik. Kérdem én önöktől, hogy mi a jó megoldás. Ha úgy ratifikálunk egy nemzetközi egyezményt, hogy tudjuk is vállalni annak a végrehajtását, és ha ismerik az isztambuli egyezmény tartalmát, biztos vagyok benne, hogy ismerik, akkor tudják azt is, hogy ez számos olyan kötelezettséget ír elő, ami egyébként nem pénzkérdés, de fel kell rá készülni, hogy olyan adatszolgáltatásokat tudjunk például nyújtani az Európa Tanácsnak, amely az ő rendszerük szerint való, amit jelenleg nem ebben a formában gyűjtünk Magyarországon. Még számos olyan feladatunk van, amire megfelelőképpen fel kell készülnie az összes tárcának. Mi ezt a munkát folyamatosan végrehajtjuk.

Örülnék annak, ha önök hagynák is, hogy ebben az ügyben nyugodtan dolgozhassunk, és nem lenne ekörül egy olyan, azt kell hogy mondjam, néha már hecckampány kategóriába sorolható hisztéria, ami szerintem árt az ügynek. Hiszen itt miről beszélünk? Itt erőszakról beszélünk, áldozatokról beszélünk. Ha ezt úgy állítjuk be, mint egy pártpolitikai csatározás tárgya, akkor tartok tőle, hogy ez az áldozatokat inkább visszarettenti, nekik ez ártani fog. Az isztambuli egyezményt aláírtuk, és ratifikálni is fogjuk. Úgy, ahogy az összes többi Európa tanácsi tagállam, tesszük ezt a magunk normál ütemében. Bizonyára ismerik önök is a számokat, a 47 Európa tanácsi tagállam közül 37-en írták alá, és eközül 18-an ratifikálták. Tehát én nem mondanám azt, hogy Magyarország egy olyan elmaradásban lenne akár nemzetközi összehasonlításban is, amit fel lehetne ebben az ügyben róni, illetve ismerik már, többször ismertettem a ratifikációra és a hatályba léptetésre vonatkozó időtartamokat a különböző Európa tanácsi tagállamokban; ha ezeket nézzük, abban is finoman szólva sem vagyunk elmaradásban. Én azt mondom, hogy az isztambuli egyezmény egy fontos dokumentum, ugyanakkor a ratifikációra a megfelelő időt rendelkezésre kell számunkra bocsátani.

Itt mondanám el azt is, hogy a jövő évi költségvetésben a krízisközpontok finanszírozását másfélszeresére emeljük. Ez jelenleg is szerepel a 2016-os költségvetés tervezetében, illetve most van éppen a Ház előtt az a gyermekvédelmi törvénymódosítás, ahol a titkos menedékházat egy külön nevesített szolgáltatási formaként állapítjuk meg. Tehát ezek azok a kis elemek, amelyeket én most csak kiemelnék az elmúlt évek eseményeiből ebben a tekintetben, illetve hangsúlyoznám, hogy mivel most indul a következő európai uniós fejlesztési ciklus, ez a 2014-2020-as emberi erőforrás operatív program, itt összesen 2,3 milliárd forintot különítünk el arra a célra, hogy kifejezetten a kapcsolati erőszak megelőzésére és az áldozatokat fogadó intézményrendszerre tudjuk fordítani. Azt hiszem, hogy ez nagyjából minden eddiginél nagyobb összeg. Ennek keretében a krízisközpontokat és a félutas-kiléptetőházak számát is, illetve ezt a hálózatrendszert növelni fogjuk. Ugyanígy folytatjuk a prevenciós munkát, a szemléletformáló kampányok folytatását, illetve amiről már volt szó, és én is nagyon fontosnak tartom, folyamatosan képezni kell a rendszerben dolgozó szakembereket. Erre is ez a forrás fog biztosítani a továbbiakban is többletfedezetet.

Akkor röviden arról, hogy mi is egyáltalán a kontextusa annak, hogy ezt az országgyűlési határozatot benyújtjuk, ezen túl. Van egy 2003-as országgyűlési határozatunk. A 2003-as országgyűlési határozat az akkori kormánynak határozott meg feladatokat, zömmel 2004. március 31-ig. Mi most ezt a 2003-as országgyűlési határozatot néztük meg, vizsgáltuk felül, néztük meg, hogy melyek azok a pontok, amelyek ebből teljesültek, melyek azok, amelyek nem. Tételesen el tudom önöknek sorolni, hogy mi volt a soronkívüliség, gyorsított eljárás során az, ami már teljesült, bántalmazott családtagoknak a kiemelt védelme a büntetőeljárások során, az egységes protokollok megállapítása, ami különböző ajánlásokban jelent meg, hogyan kell bővíteni és korszerűsíteni a biztonságos menedékház-hálózatot, amiről éppen idáig beszéltem, az országos krízisintervenciós telefonközpontot, hogyan lehet az áldozatok számára többletsegítséget biztosítani. Ezeket tételesen nem szeretném… ‑ szívesen, ha kérdezik, bármelyik pontot szívesen elmondom, hogy melyiket milyen alaposan megnézve állapítottuk meg azt, hogy ezeknek a határozati javaslati pontok többsége az elmúlt években teljesült. Azt néztük meg, hogy mi az, ami teljesült, mi az, ami nem. Ami teljesült, azokat úgy gondoljuk, hogy nem érdemes most jelenleg még egyszer feladatként számunkra meghatározni, ami pedig nem teljesült, az ismételten beemeltük az új országgyűlési határozati javaslatba. Tehát ezek ismételten megjelennek. De a jelenlegi országgyűlési határozat nem olyan, mint a 2003-as abban a tekintetben, hogy ez nem egy évre határoz meg nekünk feladatokat, hanem összefoglaltuk, hogy melyek azok az elvek, melyek azok a meghatározó pontok, amelyek mentén a jövőben is dolgozni kívánunk, és amelyek mentén fontos tartjuk a jövőbeli munkánkat.

Én ebből emelnék ki, most nem megyek bele a 2003-as határozat részletes taglalásába, itt most áttérnék a jelenlegi országgyűlési határozat néhány pontjának a kiemelésére. A jelenlegi országgyűlési határozati javaslat kimondja többek között a következőket. „Az Országgyűlés elutasítja a kapcsolati erőszak valamennyi formáját, és elkötelezi magát a bántalmazás felszámolásának ügye mellett.” Kimondja azt, hogy a kapcsolati erőszak nem tekinthető magánügynek. Kimondja azt, hogy a kapcsolati erőszak bűncselekmény, mely komoly fenyegetést jelent a házasság, a család és a gyermekek sérelmére. Kimondja azt is, hogy a kapcsolati erőszak aránytalanul érinti a nőket és a gyermekeket, de a férfiak is válhatnak kapcsolati erőszak áldozataivá, valamint ‑ és azt gondolom, ez is egy nagyon fontos, új szempont ‑ a gyermekek szemtanúként is a kapcsolati erőszak áldozatai. ezek alapján kéri fel a kormányt bizonyos intézkedések megtételére, és igen, itt kihangsúlyozzuk a prevenció fontosságát, ami korábban nem jelent meg ilyen határozottan. Kihangsúlyozzuk azt is, hogy a gyermekek érdekeit fokozottan figyelembe kell venni, ami korábban szintén nem volt kiemelt szempont. Elmondjuk azt, hogy a krízisközpontok és félutas-kiléptetőházak számát növelni kell, tehát az ellátórendszer növelésére is határozunk meg magunkra nézve feladatot.

Olyan szolgáltatások biztosítására kell törekedni, melyek révén megelőzhető, hogy a kapcsolati problémák erőszakhoz vezessenek. Ez szintén a megelőzés, a prevenció fontosságát hangsúlyozza. Itt megemlítjük azt, hogy milyen fontos a szakemberek képzésének folyamatos biztosítása, tehát erre vonatkozóan is határozunk meg feladatot, valamint a tudatosságnövelést. Azt is meghatározzuk a magunk számára, hogy a kapcsolati erőszak is egy olyan kérdés legyen, amelyet a kormányzás egészében szempontként szem előtt tartunk, és éppen ezért tekintjük át az, hogy hogyan tudjuk ezt minél inkább a kormányzati munka egészében érvényesíteni.

Összességében azt látom, hogy az, hogy erről a kérdésről tudunk beszélni, megint van egy apropó, hogy ezt a kérdést napirendre tűzzük és kifejezzük azt a közös elkötelezettségünket, hogy a kapcsolati erőszak ellen fel kell lépnünk, és ez egy olyan jelenség, amivel szembe kell néznünk és küzdenünk kell ellene, azt hiszem, ez egy olyan dolog, amelyben, bízom benne, hogy számíthatunk az önök támogatására is. A saját képviselőtársaink támogatására természetesen kiemelten számítok. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)

(12.20)