Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szó, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha röviden és tömören kívánom összefoglalni a Lehet Más a Politikának a véleményét, akkor az az, hogy éppen ideje volt már annak, hogy Magyarország ratifikálja ezt az Európa tanácsi egyezményt. Az LMP már 2010 óta sürgeti a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális zaklatása elleni védelemről szóló egyezménynek a ratifikációját. Időről időre a közvélemény értesül bizonyos esetekről a sajtón keresztül, és ezek a legmélyebb felháborodást váltják ki a jóérzésű magyarországi lakosokban, de tudniuk kell, hogy Magyarországon minden tizedik gyermeket ér valamilyenfajta szexuális inzultus.

Azt is tudniuk kell, hogy Magyarországon a prostitúcióba való bekerülés átlagos életkora 14 év. Ezt különösen azoknak üzenem, akik úgy gondolják, hogy a prostituáltak tehetnek arról, hogy milyen helyzetbe kerülnek. 14 éves korban kerül be átlagosan egy prostituált azon körülmények közé, amiből utána nem tud vagy csak nagyon nehezen tud kiszakadni. Ismert előttem is és sokunk előtt például olyan példa, hogy volt egy kislány, akit elástak a földbe, napokon keresztül éjszakákat kellett ott töltenie, úgy, hogy csak a feje látszott ki, és addig csinálták ezt ezzel a kislánnyal, amíg nem egyezett bele abba, hogy prostituáltként fog működni a következő időszakban.

Ilyen megrázó történetek sorát tudnám önöknek elmondani, viszont legyen elég most annyi, hogy én tényleg azt gondolom, hogy épp ideje volt, hogy ezt önök ratifikálják, és azt gondolom, hogy nincsen és nem is szabad abban eltérést keresni a pártok között és nem is szabad pártpolitikai kérdéssé tenni, hogy a gyermekeinket minden lehetséges módon meg kell védeni a szexuális erőszaktól, a kizsákmányolás minden formájától. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben azok az emberek, akik a gyermekekkel ezt teszik, azok legtöbbször a gyermek legszűkebb közegéből kerülnek ki. Olyan emberekről van szó, akik élvezik a gyermek támogatását, úgymond bíznak bennük a gyermekek, családtagok, nevelők, gondozók, olyan emberek, akik nagyon közel tudnak férkőzni a gyermekhez. Ezek az emberek többségében azok, akik a megrontók lesznek.

Ráadásul a gyermekbántalmazás, mint olyan, az egy olyan esemény, amire csak nagyon kevés esetben derül fény. Ráadásul, amikor fény is derül ezekre az esetekre, tipikusan nem születik megnyugtató megoldás, nagyon sok esetben nem emelik ki a bántalmazót a családból, a gyermek környezetéből, és ennek számos oka van, és ez az a pont, amikor azt gondolom, hogy az országgyűlési képviselőknek és a kormánynak is nagyon alaposan meg kell vizsgálni azt, hogy a rendszer miért működik ilyen rosszul. Nagyon fontos lépés az, hogy ezt az egyezményt végre ratifikáljuk, viszont legalább olyan fontos az, hogy itt megálljunk egy pillanatra, és végiggondoljuk azt, hogy miért vannak ilyen rossz állapotok, és miért nem változnak hosszú idő óta.

Azt látjuk, hogy vannak pedagógusok, házi orvosok, védőnők és családgondozók, akik egyszerűen nem tudják, mert nincsenek rá fölkészítve nagyon sok esetben, hogy a gyermekbántalmazást felismerjék, bizonytalanok abban, hogy mit kell tenniük, nem vállalják a beavatkozást, nem tudnak a különböző intézményeknél dolgozó emberek egymással együttműködni. Én azt gondolom, hogy itt, a törvényhozásban dolgozó embereknek, nekünk az a feladatunk, hogy ez a helyzet javuljon.

Szeretném felhívni a figyelmüket egy olyan nemzetközi projektre, amit talán itt sokan, akik itt ülünk a teremben vagy többen ismerünk, ez a „Pandóra szelencéje” nemzetközi projekt. Egy 2011-es magyarországi kutatásában kimutatta, hogy ha felső tagozatos általános iskolásokra gondolunk, akkor ezeknek a gyermekeknek, ezeknek a fiataloknak a harmada, csaknem harmada, 30,1 százaléka ismer olyan gyermeket, aki szexuális erőszaknak az áldozata lett, és ezek a gyermekek tudnak ezekről a történtekről, tehát ezt elmondták a kutatásban is. Ráadásul a megkérdezett gyermekeknek a 17 százaléka szenvedett el maga valamilyenfajta szexuális visszaélést, és ez az elemzés mondja ki azt is, hogy az ügyeknek csak a 64 százaléka jut el a vádemelésig. 64 százalék, ez jut el addig, hogy egyáltalán vádemelés legyen. Én azt gondolom, mielőtt itt nagyon messzemenő következtetéseket vonnánk le, ez az a pont, amin el kell gondolkodni, hogy vajon miért csak 64 százalék jut el odáig, hogy egyáltalán vádemelés legyen.

(11.00)

Itt jön be egy olyan megoldás, amit már többször javasoltunk: a magánindítvány, mint olyan, ami blokkolja azt, hogy nagyon sok vádemelés megtörténjen. A jelentés pontosan leírja azt, amit az LMP is már hosszú ideje mond, hogy a gyermek áldozatoknak szinte még nehezebb dolguk van, ha feljelentést akarnak tenni, mint a felnőtt áldozatoknak, a gyermekek helyett a törvényes képviselő az, aki kedvezményezheti ezt az eljárást. És vannak olyan családok ‑ sőt, ez a tipikus ‑, ahol a gyermek bántalmazása együtt jár az anyának a bántalmazásával, így az édesanyának a lehetőségei borzasztóan korlátozottak.

Ráadásul, ha a gyermekek jogairól beszélünk, akkor azt is láthatjuk, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem megfelelően működik, és ez most már visszatérő téma a közvélemény számára is a sajtón keresztül, ez megjelenik folyamatosan. Van egy-egy eset, amit hosszabb ideig tárgyal a média, ezek közfelháborodást kiváltó esetek, és ennek kapcsán az elmúlt időszakban is felmerült és úgymond fókuszba került az, hogy szükséges lenne a jelzőrendszert hatékonyan működtetni. És itt jön a kritikám a kormány felé, amit annak ellenére, hogy ez nem egy pártpolitikai téma, meg kell tennem, mert én úgy látom, és sokan látjuk úgy, hogy a kormány ezen a területen nem lép elég határozottan, holott a témával foglalkozó szervezetek tapasztalatai szerint a gyermekvédelem csak ritkán foglalkozik mélyrehatóan a gyermekek elleni szexuális visszaélésekkel. Egyszerűen rengeteg esetben nem kapják meg azt a képzést azok a szakemberek, akik fel tudnák ismerni a problémát, amire elengedhetetlenül szükségük van ahhoz, hogy hatékonyan be tudjanak avatkozni az esetbe. A legnehezebb helyzetben ráadásul azok a gyermekek vannak, akik vagy a családjukban, vagy valamilyen intézményben válnak szexuális erőszak, kizsákmányolás vagy prostitúció áldozatává, az ő esetükben sem biztosított a védelem az újabb áldozattá válással szemben, és a terápia sem biztosított rengeteg esetben. És itt jön az, hogy ha ez megtörténik gyermekkorban, hosszú idő, gyakorlatilag egy egész élet rámehet erre.

Úgyhogy nagy tisztelettel kérem a kormányt arra, hogy amit tud, azt tegye meg, és szerintem önöknek kormányon most megvan minden lehetőségük, hogy lépni tudjanak, mert azt is tudják bizonyára, hogy ez a gyakorlati működésképtelenség most már egy olyan helyeztet idéz elő sorozatban, hogy a gyermekeknek a családból való kiemelése túl későn történik meg.

Szeretném felidézni itt a parlamentben is, beszéljünk a szigetszentmiklósi brutális gyermekkínzásról. Az egész országot sokkolta, ami ott történt. A szigetszentmiklósi esetben a szülők hosszú éveken át elhanyagolták, súlyosan bántalmazták és rendszeresen megerőszakolták három gyermeküket úgy, hogy ebből a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai sokáig semmit nem észleltek. Az eset kapcsán ombudsmani vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy az áldozatok egyszerűen nem kaptak segítséget ‑ a szakemberek nem ismerték fel időben, hogy ki kell emelni őket a családból. Erről beszélek, hogy nem történik meg időben a családból való kiemelés. Ráadásul azt is feltárta a jelentés, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai között nem volt együttműködés, és a kiemelésnek az eljárása mint olyan évekig húzódott. Ráadásul a szexuális bántalmazás végig rejtve maradt a jelzőrendszer különböző tagjai előtt, és a gyermekeket végül súlyos elhanyagoltság miatt vették védelembe, tehát nem is a sorozatos megerőszakolás és a brutális kínzások, hanem az elhanyagolás miatt. Ezt az esetet azért is fel kellett itt idézni, mert gyakorlatilag egy olyan példa, ami egy állatorvosi lóként viseli magán a gyermekvédelmi jelzőrendszer összes problémáját.

Szeretném ismételten mondani, hogy ezek csupa olyan problémák, amelyeken lehet segíteni, és önöknek minden eszközük megvan arra, hogy ezt a segítséget megadják. Kik is ennek a jelzőrendszernek a tagjai? Nyilván a háziorvos, a védőnő, az óvónő, a pedagógus, a gyermekjóléti szolgálat munkatársa, vagy adott esetben még a rendőr, ezeknek a szerveknek kellene tudni egymással együttműködni, nekik kell tudni felismerni a gyermekbántalmazást, ehhez azonban módszertani útmutatókra van szükségük, és folyamatos továbbképzésekre.

És itt kell megemlítenem azt is, hogy mit várunk vagy mit várhatunk egy olyan rendszertől, amely ennyire súlyosan alulfinanszírozott. Az ombudsman annak idején az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, és a minisztérium a gyermekbántalmazás felismerését elősegíteni hivatott módszertani útmutatót biztosította, de ezen kívül nem történt más érdemi előrehaladás ebben a kérdésben ‑ én ezt hiányolom. Mert annak érdekében, hogy ezeket az eseteket el tudjuk kerülni, azonnali megerősítésre van szükség a gyermekvédelmi jelzőrendszerben, és ehhez megfelelő forrásokat kell biztosítani. Sajnos, a gyermekvédelmi törvény életbelépése óta igazából soha nem álltak rendelkezésre azok a személyi, tárgyi, anyagi feltételek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a törvény ne csak leírt szó maradjon, hanem végre is tudják hajtani azok az emberek, akik kinn vannak a terepen.

A gyermekvédelem mint olyan egy nagyon komoly szakemberhiánnyal küzd, és önök is tudják, hogy nagyon magas a fluktuáció, nagy a dolgozók leterheltsége. Ami meg külön szomorú és külön fájdalmas, hogy minél kisebb településre megyünk, a jelzőrendszer annál jobban haldoklik, nincsenek megfelelő képzések, továbbképzések, és mint már többször mondtam, sokszor már a felismerésnek a szintjén elakad ez a történet, és a gyermekek nem kapják meg a segítséget. Ezért azt gondolom, hogy a szociális és gyermekvédelmi ellátásban növelni kell a szakemberek létszámát, csökkenteni kell a leterheltségüket, és biztosítani kell a személyi és tárgyi feltételeket.

És akkor itt érkeztünk el egy olyan problémához, amiről sokat beszéltünk, és ha rajtam múlik, akkor még sokat is fogunk: ez az, hogy gyakorlatilag immár hét éve változatlan a dolgozók bére ebben a szektorban. Magyarországon a szociális dolgozók átlagbére a létminimum alatt van, gyakorlatilag a nemzetgazdaság legrosszabbul fizetett ágazatáról van szó ‑ ez a szociális és gyermekvédelmi ágazat. De természetesen az anyagi elismerésen túl ‑ ami szerintem egy alap, és meg kellene hogy történjen azon nyomban ‑ a szakmai képzésekre és a továbbképzésekre is hatalmas szükség van, tehát ez egy másik fontos lépés, amit önöknek meg kellene tenni, pontosan azért, hogy a gyermekek veszélyeztetettségét fölismerjék, tehát mielőtt bármi történik, már azt észrevegyék, hogy itt egy nagyon komoly rizikófaktor van.

És itt van egy olyan másik momentum, aminek meg kell történni, ez pedig az együttműködés. Ahogy említettem, ebben a helyzetben nagyon sok szervnek kell együttműködni egymással, és nem hibázhatnak. Ha bármelyikük hibázik, bármelyikük nem lép időben, nem ismeri fel, az gyakorlatilag egy gyermeknek, hogy úgy fogalmazzak, az életébe kerülhet. A felelősségviszonyokat tisztázni kell, és ha mulaszt valaki ebben a jelzőrendszerben, akkor a felelősségre vonatkozó szabályokat viszont szigorítani kell, úgy gondolom. Nem tudom, hogy a kormánynak mi a véleménye arról, amit elmondtam, de azt gondolom, hogy ha azt valljuk ‑ és én azt vallom, és a Lehet Más a Politika úgy gondolja ‑, hogy a gyermekek érdeke mindenek felett való, akkor ezeken a területeken a továbbképzéseknek, a felismerésnek, az együttműködésnek, a mulasztás szankcionálásának, a béremelésnek mind meg kell történni záros határidőn belül.

Még egyet kérek önöktől: vannak civil szervezetek ebben az országban, amelyek kifejezetten azért dolgoznak, hogy ezek az esetek ne történjenek meg. Ezek az emberek nagyon nehéz körülmények között dolgoznak, és olyan munkát végeznek, amire, ha röviden akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy megfizethetetlen. Ugyanis, ha családon belüli erőszakról beszélünk, vagy gyermekbántalmazásról, akkor ahhoz is, hogy ezt megelőzzük, kellenek programok. Ezek prevenciós programok, amik kellenek, felvilágosító, információs kampányokat kell szervezni, erősíteni kell a jogtudatosságot az embereknek, hogy kinek mihez van joga, hol tud segítséget kérni, és olyan oktatási programokra is szükség van, amelyek úgymond nem mennek félre, mint ahogy volt az elmúlt időszakban ilyen, de amelyek segítenek megelőzni ezeket a helyzeteket.

Én nagyon kérem önöket, hogy támogassák azokat a szakmai civil szervezeteket, amelyek ilyenekkel foglalkoznak, és ismerjék fel azt, hogy egy erős Magyarországon szükség van olyan civil szervezetekre, amelyek elköteleződésből és a szakmai tudásuk legjavával azon fáradoznak, hogy segítsék a mi munkánkat, a törvényhozás munkáját is olyan téren, hogy hatékonyabbak tudjanak lenni azok a törvények, amelyeket itt megalkotunk.

Úgyhogy röviden és tömören azt tudom önöknek mondani, hogy ennek az egyezménynek a ratifikációja nem várathat magára, ez fontos és jó, hogy megtörténik, viszont ez a jéghegy csúcsa, rengeteg még a teendő, és én abban kérem a kormány és minden párt együttműködését, hogy ez megtörténhessen, hiszen amiről beszélünk, az a világ egyik legsúlyosabb problémája. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)