Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Frakcióvezetők számára 5-5 perces időkeretben van lehetőség felszólalásra.

Elsőként megadom a szót Dávid Ibolya frakcióvezető-helyettes asszonynak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes asszony.

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt hetekben a Magyar Szocialista Párt egy mosópor- és egy üdítőreklám között óriásplakátokon ígérte azt az igazságosságot az embereknek, amelyről most miniszterelnök úr itt, a parlamenti ülés előtt is beszélt. A céllal senki nem száll vitába. Mi mindannyian igazságosságot akarunk. Nyilván az igazságosság nem egy szocialista érték, hanem egy univerzális érték, amelynek megteremtése mindannyiunknak kötelessége is ebben a parlamentben. De vajon az MSZP-SZDSZ-kormány a meghozott vagy a tervezett döntéseivel igazságosabb Magyarországot teremt-e?

Azzal egyetértünk, miniszterelnök úr, hogy a minimálbér kapcsán van tennivalónk. Az a kérdés, hogy mindaz, amit miniszterelnök úr elmondott, hogy abból meg is lehessen élni, azt hogyan fogják kiszámolni. Erről nem beszélt miniszterelnök úr, pedig ez a legkardinálisabb kérdés. Ha elfogadjuk az Európai Uniónak azt a javaslatát, hogy az átlagbér 60 százaléka legyen egyfajta minimálbér, akkor egyetértünk, és azt a Magyar Demokrata Fórum támogatja. Ha elkezdenek számolni, és a kormány fogja kiszámolni azt, hogy egy hónapban mennyi pénzből lehet megélni, akkor elindul egy számháború. És miután abban sem tudunk egyetértésre jutni immáron hetek óta, hogy nettó vagy bruttó befizetők vagyunk az Európai Unióban, hogy valójában mennyi is az államháztartás hiánya, ezért arra kérem miniszterelnök urat, hogy az átlagbér 60 százalékában jelöljék meg azt az összeget, amely egyben a megélhetést szolgálja, és amely egyben a minimálbér fedezetét kell hogy jelentse.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Igazságosnak érzi-e valójában a családtámogatási rendszert, amiről beszélt, akkor, amikor a három- és többgyermekes családok az új rendszernek köszönhetően nyilvánvalóan kárvallottjai lesznek a változtatásnak? Ők nem érzik annak. Mindennap találkozunk egy nagycsaládossal, aki ebbéli tiltakozásának hangot ad. Pontosan azokat sújtja a kormány ezzel a változtatással, akik egyébként a mai, rendkívül alacsony gyermekvállalási hajlandóság közepette vállalnak három-négy-öt gyermeket. Őket aztán igazán meg kellene becsülni, és őket támogatni és ösztönözni kellene!

De a kormány arra is rendkívül büszke volt az elmúlt időszakban, hogy a rászoruló gyermekek támogatásában nagyot léptünk előre. Nos, az a támogatás, amit a kormány adott, 40 ezer gyermek étkeztetéséhez elegendő. Ma a Gyermekétkeztetési Alapítvány és az UNICEF legfrissebb felmérése szerint 120 ezer gyermek szorul támogatásra. Ebből adódóan igazságos-e az a rendszer, hogy 40 ezret támogatunk, csak alsó tagozatosokat, viszont az ugyanabban az iskolában, ugyanabból a családból érkező felső tagozatos gyermek nem kaphat semmiféle támogatást? Valószínű, hogy nem igazságos így ez a rendszer.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Igazságosnak érzik-e Magyarországot a kistelepülésen élők, akiknek az életkörülményeiben az elmúlt időszakban jelentős változás állott be? Hiszen egy igazságosztás jegyében születnek meg a kórházak bezárásai, az egészségügyi intézmények átszervezése, az iskolabezárás, a tömegközlekedés leépítése, az óvoda, a posta… - nem sorolom tovább; ez valójában mindenütt a kistelepüléseket sújtja. De szeretném elmondani, hogy a vízkárok kapcsán a kistelepüléseket sújtotta leginkább az például, hogy az előző költségvetés egy forintot nem adott a vízitársulatoknak. Ebből adódóan hány kistelepülést ért felesleges kár, pontosan azért, mert nem tudták a szükséges munkálatokat elvégeztetni?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Itt van aztán a legutolsó bejelentése miniszterelnök úrnak a kispénzű nyugdíjasokkal kapcsolatban! A miniszterelnök úr megígérte, hogy a távfűtéses lakásban élő kisnyugdíjasok fűtési költségeit 10 százalékkal csökkentik októbertől. Szeretném megkérdezni, mi lesz azokkal a kisnyugdíjasokkal vagy alacsony jövedelműekkel, akik családi házban laknak, vagy akik szénnel, olajjal vagy fával fűtenek. Ők másodrendű állampolgárok lesznek? Kérdezzük meg őket a falvakban, a tanyákon, a kistelepüléseken, ahol nincs távfűtés, ahol nem társasházi lakásokban laknak, hanem kicsi falusi portákon, hogy vajon ők igazságosnak tartják-e ezt a kormányzati intézkedést.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Igazságosságot ígérni lehet, és mi mindannyian törekszünk is egyfajta igazságosság felé. De az egészen biztos, hogy másképp igazságtalan a mostani rendszer, mint amilyen volt, mondjuk, három évvel ezelőtt. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Mert abban egyetérthetünk, hogy egy olyan országot, ahol a kétgyermekes értékesebb, mint a nagycsalád…

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes asszony!

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): … ahol az alsó tagozatos értékesebb, mint a felső tagozatos, ahol a városban élő fontosabb, mint (Az elnök ismét csenget.) a falvakban élő, azt nem nevezhetjük igazságosnak.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Áder János frakcióvezető urat illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr beszédét azzal kezdte, hogy nagyon sokan szeretnének az osztrák életszínvonal szerint élni, nagyon sokakban volt ez az illúzió a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás időszakában. Be kell látnunk, hogy ma már a választópolgárok többsége ennél kevesebbel is beérné - örülne, ha lenne munkája. Mert, miniszterelnök úr, az önök kormányzása alatt jelentősen nőtt a munkanélküliség; csak mióta ön a miniszterelnöke ennek az országnak, az elmúlt egy évben közel 60 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma.

Még riasztóbb a pályakezdő fiatalok esetében a munkanélküliség növekedése, itt most már minden ötödik fiatal munkanélküli. Bizonyára tudja ezt, miniszterelnök úr.

(13.30)

Annak mindenesetre örülök, hogy az az izgága hang, ami az elmúlt két megszólalását jellemezte a parlamentben, úgy néz ki, hogy a mai beszédéből legalábbis kimaradt, és megspórolta a gyűlöletfélórát is, aminek megint csak tanúi lehettünk az elmúlt két alkalommal az ön megszólalásait figyelve. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.)

Miniszterelnök Úr! Sajnálattal látom, hogy ön nemcsak hogy a 2002-es választási ígéreteikre nem emlékszik, nemcsak hogy a kormányprogramban egy évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatokra nem emlékszik, de arra sem emlékszik, hogy mit mondott néhány hónappal korábban. Hadd emlékeztessem néhányra!

Ön most is, a beszédében is és a hétvégén is földosztást ígért. Földosztást. Hadd emlékeztessem egy két hónappal ezelőtt elmondott beszédére, ahol a következőket mondta a magyar mezőgazdasággal kapcsolatban. “Nagyon sok féligazság jellemezte az elmúlt éveket. Ezeknek egy része abból indult ki, hogy hozzuk vissza az egykor volt magyar mezőgazdaságot, agráriumot; az ťegykor voltbaŤ nagyon sokan beleértik a két világháború közöttit meg a második világháború utáni földosztást követő időszakot. Ha beleszakad a szívünk, ezt az időszakot akkor sem tudjuk visszahozni.ö - mondta ön néhány hónappal ezelőtt, miniszterelnök úr, majd a Benelux-országok példájára hivatkozva, a minél nagyobb földbirtok-koncentrációk mellett érvelt.

De nézzük a fűtés, a távfűtés problémáját! Ön most nagy sikerként könyveli el, hogy arra törekszik a kormány, hogy a panellakásban, távfűtéses lakásban élő emberek, egészen pontosan a nyugdíjasok egy kicsiny részének valamilyen kompenzációt szeretne adni a kormány. Hogyan nézett ki ez az ígéret két hónappal ezelőtt? Hadd idézzem ismét az ön szavait! “A fűtési rendszerek korszerűsítésével, a távfűtés árának felülvizsgálatával, a szolgáltatók árképzésének ellenőrzésével és az adórendszer átalakításával átlagosan 5-10 százalékkal csökkentjük a távfűtéses lakásban élők terheit.ö De mindenkiét, miniszterelnök úr! Ön mindenkinek ígérte. 1 millió 800 ezer ember él ma távfűtéses lakásban, két hónappal ezelőtt még mindannyiuknak ígérte a távfűtéses lakások fűtési költségeinek csökkentését, ma pedig csak mintegy 200 ezer nyugdíjasnak fogalmazta meg ugyanezt az ígéretet.

De ugyanígy probléma van a rendőrök fizetésével is. Mert lehet azt mondani, hogy az jó dolog, hogy most pótlékot adnak a közterületi feladatot ellátó rendőröknek, csakhogy az önök választási programjában az szerepelt, hogy kiemelt béremelést nyújtanak a rendőröknek, mindenkinek, kivétel nélkül, azért, hogy a közbiztonság javulhasson Magyarországon.

Végül a minimálbérről. A minimálbér emelése helyes dolog. Érdemes azonban egy összevetést alkalmazni, hiszen az előző ciklusban, az Orbán-kormány idején a minimálbér 19 500 forintról 50 ezer forintra nőtt. Most, ha az önök szándékai megvalósulnak, akkor négy év alatt 50 ezer forintról 63 ezer forintra nő majd a minimálbér. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Csak éppen adómentes!) Ez önmagában még nem mond semmit sem, ezek csak rideg számok, és azt gondolom, hogy sokkal izgalmasabb - és akkor hadd elégítsem ki a bekiabáló szocialista képviselők igényét -, ha arról beszélünk, mennyi marad az emberek zsebében.

Nos, a polgári kormány időszakában a zsebben maradó rész négy év alatt 20 ezer forinttal nőtt, tehát a ciklus végére 20 ezer forinttal több maradt egy minimálbérből élő zsebében, mint a ciklus kezdetén. Ha az önök elképzelései megvalósulnak, ez az összeg 17 ezer forint lesz. A 3 ezer forint - ön mondta a hétvégén: ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli - bizony, azt gondolom, hogy ebben a jövedelmi kategóriában sokat számít. Ráadásul, ha hozzátesszük azt, hogy a családtámogatási rendszer segítségével azok a minimálbérből élők, akik egy vagy két gyermeket neveltek, sokkal magasabb jövedelemhez jutottak hozzá, így a különbség már lényegesen nagyobb.

Tehát azt javaslom önnek, miniszterelnök úr, hogy bátorság, bátorság a minimálbérek emelkedése vonatkozásában is - tegyenek rá még egy lapáttal!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Göndör István frakcióvezető-helyettes urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Frakcióvezető-helyettes úr!

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A minimálbér nagyon fontos a munkavállalónak, a munkáltatónak és a költségvetésnek is. A munkavállaló szeretne többet keresni, mert növekedhet a biztonsága. Mi történik a munkáltatónál? A terhei növekedhetnek, a versenyképessége vagy javul, vagy romlik, és ugyanez van a költségvetésnél: vagy növekszik a bevétele arányosan a minimálbérrel, vagy hajlandó lemondani egy bizonyos részről a versenyképesség javítása érdekében.

Nekünk, ennek a kormánynak az a célja, hogy a legkisebb bérhez a lehető legkisebb foglalkoztatási költségek járuljanak, hogy munkahelyek ne kerüljenek veszélybe. Áder Jánosnak, aki most már nagyon sokszor bonyolódik a számok furcsa rendszerébe, csak szeretném elmondani, hogy az önök kormányzásának idején az 1 forint bérhez 90 fillér munkáltatói terhek járultak, jelenleg - tehát nem a jövőben - 1 forinthoz mindössze 58 fillér.

Az a növekmény, amiről ön beszélt, képviselő úr, valós; csak azt ne tessék elfelejteni, hogy közben a közterhek 201 százalékkal növekedtek! Ezt kellett befizetni a munkáltatóknak és a munkavállalóknak. Tehát megfordítva: annak az összegnek, amiről ön beszél, mindössze 54 százalékát tetszettek otthagyni a munkavállalóknál, és a költségvetés terheit havonta 16 ezer forinttal terhelték rá a munkáltatókra és a munkavállalókra. Ennyi többletjövedelmet szedtek be a minimálbéren élő emberektől!

Ezzel szemben mi van most jelenleg, képviselő úr? Jelenleg 11 500 forinttal kap többet nettó keresetként a munkavállaló, és a közterhek több mint 4 ezer forinttal csökkentek havonta. Ez már most tény. A foglalkoztatási költségek mindeközben mindössze 6700 forinttal növekedtek.

Tehát azt gondolom, nyugodtan beszélhetünk arról, hogy a minimálbéren élők esetében a reálkereset-növekedés nagyobb, mint az átlagos, de a hazai munkaerő bérversenyhelyzete nem romlott, és a reálnövekedés jelentősebbik részében a költségvetés mondott le az adóforintokról, a járulékokról, és ezzel javította ezt a pozíciót. Tehát a bérfelzárkóztatás folyamata kormányzati segítséggel zajlik, és közben nem romlik a vállalkozások versenyképessége.

De kell beszélni más területekről is! A bérfelzárkóztatás elkezdődött az egészségügyi, oktatási, szociális, kulturális területen és a köztisztviselői körben is. De kell hogy beszéljek arról, amiről a frakcióvezető úr hallgatott. Mennyi volt akkor az infláció, amiről ön beszél, szemben azzal, hogy az infláció ma olyan alacsony, amilyen nem volt több mint húsz éve (Varga Mihály: Folyamatosan romlik a forint!), és árstabilitás van. Azt gondolom, hogy az árstabilitás a minimálbéren élők számára az egyik legfontosabb kérdés.

És hogy miben segít a kormány? Október 1-jétől segítjük azokat a fiatalokat, akik pályakezdőként belépnek a munkaerőpiacra, az első évben mindössze 15 százalékos járulékot kell fizetni a munkáltatónak az eddigi 29 százalékkal szemben. (Font Sándor: Csak munkahely kell nekik, az a kis probléma!) Azt gondolom, hogy ez rendkívül fontos.

A szocialista frakció nevében üdvözlöm azt a folyamatot, amely szerint nyugdíjasok ezreinek javul a pozíciója attól, hogy az aktuális nyugdíjszabályozás hibáit kijavítjuk. Nagyon fontos, hogy működik az Érdekegyeztető Tanács, mert ennek az eredménye az, hogy a versenyképességet ők ítélik meg, és ők tudnak abban dönteni, hogy mennyit vállaljon a költségvetés és mennyit a munkáltató.

A hétköznapi biztonságunk szintén rendkívül fontos, tehát örülünk annak, hogy a rendőrségnél a bérek átlagon felül növekednek.

Összességében: minden olyan intézkedés, amit eddig tettünk és ezután teszünk, abba az irányba mutat, hogy megérje a munkáltatónak foglalkoztatni, a munkavállaló pedig garanciát kapjon arra, hogy utána a járulékokat befizetik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Fodor Gábor frakcióvezető-helyettes urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

(13.40)

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr azzal kezdte a beszédét, hogy utalt a rendszerváltás körüli időszakra és az osztrák példára, vagyis hogy oly sokan gondolták annak idején a rendszerváltáskor, hogy milyen jó lesz, ha mi is minél hamarabb elérjük azt az életszínvonalat, amelyet nyugati szomszédaink a sajátjukénak vallhatnak.

Nos, valóban így van, mindannyian emlékszünk rá, hogy ez egy lényeges mozgatórugó volt, de volt más is akkor. Nemcsak az életszínvonalat szerettük volna elérni, hanem egyszerűen búcsút akartunk mondani annak a világnak, annak a szürke, unalmas, hazugságokra épülő világnak, vagyis azt akartuk, hogy olyan politika legyen ebben az országban, amely hiteles. A hitelességről szeretnék most néhány szót mondani a miniszterelnök úr felszólalása kapcsán, és az ellenzéki felszólalások kapcsán is.

Szóval, a hitelesség, kedves képviselőtársaim, ez is rendkívül fontos a politikában, sőt gyakran fontosabb, mint hogy az embernek éppen emelnek-e nyugdíjat vagy sem, ugyanis a magyar választások nem ezen szoktak múlni, hanem a hitelességen. Amikor arról beszélünk, hogy hogyan élünk, milyenek a bérek, mit értünk el, akkor érdemes szembenézni azzal, hogy számok röpködhetnek itt a parlamentben is, de illik igazat mondani. Nemrég, pár műsorral ezelőtt Varga Mihály volt pénzügyminiszter úr járt a Nap-keltében, és megkérdezték tőle, hogy vajon most rosszabbul élnek-e az emberek az országban, mint néhány évvel ezelőtt, és ő nagyon korrekten nem tudta azt mondani, hogy igen, rosszabbul élnek, mert nem élnek rosszabbul - mindannyian tudjuk, hogy nem -; a reálbérek növekedtek, méghozzá 2000-től tartósan növekednek.

Tehát jobban élünk, képviselőtársaim, viszont nekünk azt a kérdést kell föltennünk, természetes, hogy a politika azt a célt kívánja szolgálni, hogy jobban éljünk, de jót teszünk-e a jövőnek mindazokkal a lépésekkel, amelyeket ennek érdekében teszünk. Vagyis: lehet-e egyszerre mindenhová adni? Lehet-e egyszerre mindenkinek a kedvében járni? Mert biztos, mindenki ezt szeretné. Lehet-e egyszerre autópályát építeni, és, mondjuk, emelni a nyugdíjakat, rendezni a minimálbért, és hozzányúlni a Nemzeti Földalaphoz? Meg lehet ezt tenni?

Áder János képviselő úr, frakcióvezető úr azt mondta, tegyen rá egy lapáttal a kormány. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy a felelős magatartás nem ez ma a magyar parlamentben, és nem ez Magyarországon, hanem az, hogy ha az ellenzék kritizál, és nekimegy - természetesen, mert ez a dolga - érdemi és tartalmi koncepciókban a kormánynak, a kormány kifejti a véleményét. De ne abban próbáljuk egymást túllicitálni - és ez mindannyiunkra érvényes természetesen -, hogy ki tud népszerűbbet mondani, ki tud izgalmas ígéretet tenni, ki tud széles fórumok előtt úgy beszélni, hogy tízezrek ünnepeljék, és fölkeltsünk bennük indokolatlan vágyakat.

Nem ez a verseny tárgya ma. Nem erre szövetkeztünk annak idején, a rendszerváltás idején. Egyáltalán nem ez a dolgunk. Ez egy téves felfogása a hivatásunknak és a politikának. Az a dolgunk, hogy keményen harcoljunk egymással, mert ez a dolga az ellenzéknek, nagyon helyesen teszi, ne kímélje a kormányt. Az a dolga a kormánynak, hogy kormányozzon, és természetesen vegye figyelembe az ellenzék javaslatait, ha vannak ilyenek, de menjen a maga útján. Erre kapta a választói felhatalmazást.

De amivel szembe kell mennünk az az, amit a miniszterelnök úr is említett néhány héttel ezelőtt; a populizmus a politikában; és azt gondolom, hogy az elmúlt években ez okozta a legtöbb kárt Magyarországon. Menjünk bele ígéretversenybe, hogy ki tud szebbet ígérni az embereknek, hogy hogyan fogjuk növelni a béreket? Tegyünk még rá egy lapáttal? Ez lenne a dolgunk? Nem ez a dolgunk, tisztelt képviselőtársaim, és a Szabad Demokraták Szövetsége nem is kívánja adni sohasem a nevét ilyen politikai programhoz.

Nekünk, liberálisoknak, és mindenki másnak, aki nem liberális, hanem más politikai nézetrendszert képvisel ebben az országban, de felelősséggel tartozik a jövőnek, az a dolga és az a feladata ma Magyarországon, hogy ahogy a rendszerváltás idején tudtunk szövetkezni fontos célokért, most azért a célért szövetkezzünk, hogy hitelesen képviseljük a politikát, mert az emberek elfordulnak a politikától, és azt mondják, hogy röpködnek a számok, és magunk se tudunk kiigazodni itt a parlamentben, egyik ezt mondja, másik azt mondja, ilyen százalékkal emelkednek, olyan százalékkal emelkednek, kinek higgyek most. Azért nem hisznek, képviselőtársaim, mert a hitelességét veszíti el a politika. S akkor leszünk hitelesek, ha megvan bennünk az a felelősség, hogy el merjük mondani a nehéz dolgokat is, szembe merünk ezzel nézni, és nem az a legfontosabb szempont nálunk, hogy ráteszünk-e még ugyan egy lapáttal.

Úgyhogy az SZDSZ ezt a magatartást várja a kormánytól. Mi arra szeretnénk kérni önöket, hogy mindannyian, akik a parlamentben ülünk, különböző politikai pártok képviselői, ezt a hitelességet adjuk vissza a politikának.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A miniszterelnök urat viszontválaszra illeti a szó.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ez egy jó vita. Ez az a fajta diskurzus, azt gondolom, amely előrevisz minket. Egyetértek Fodor Gáborral, amikor azt mondja, hogy a demokratikus politikust a sok más mellett éppen az különbözteti meg, mondjuk, a populistáktól, hogy van egy világos, olyan programja, amely megmondja, hogy mi az a nagyon sokfajta, helyenként egymást keresztező igények, szándékok, célok, tervek közül, amelyet tud támogatni, mi az, amit nem; mi az, ami belefér egy közös programba, ahol a program egyes elemei összhangban vannak egymással, nem egymásra vannak csak lapátolva, és mi az, ami nem fér bele ebbe a programba.

2002 óta ezt a kormányt - beleértve Medgyessy Péter úr kormányát is - ugyanaz a törekvés hatja át. Rendkívül ambiciózus program volt ez, látom, hogy hol vannak ennek a programnak a korlátai. Azt mondta egyik oldalról 2002-ben az akkor hivatalba lépett koalíció, hogy a gazdasági modernizációt nagyon jelentős, államilag is finanszírozott infrastrukturális beruházásokkal próbáljuk meg meglendíteni - az autópálya-építés átfogó és nagyszabású programja mutatja ezt, mutatják mindazok a fejlesztések, amelyek százaival valósulnak meg az országban -, másik oldalról szolgáljuk a szociális igazságteremtés, a szociális igazságosztás szempontjait. Nem kétséges, ez a két szempont együttesen az államháztartásra rendkívül jelentős terheket ró.

Az elmúlt pár év éppen azt mutatja meg, hogy az állam, az államháztartás, miközben tisztességes és jó célokat szolgál, autópályát épít és nyugdíjat emel, vagy családtámogatási rendszert alakít át, közben elérkezik a maga lehetőségei korlátjaihoz, és csak akkor tud továbbmenni, ha a közösségi erőfeszítések, önkormányzati, kormányzati erőfeszítések és a magán-erőfeszítések a mainál hatékonyabban kapcsolódnak össze. Amikor én sokat vitatkozom éppen az ellenzékkel, mondjuk, privatizáció dolgában, amely a magyar politikában úgy tűnik, hogy bűnbak lett, akkor éppen azért vitatkozunk, mert azt látom, hogy ha egy fejlett, modern országot akarunk, akkor van egy sor olyan dolog, amelyet csak állami forrásból nem tudunk megcsinálni. A kérdés úgy vetődik fel, hogy teljesen lemondunk róla, nem fejlesztjük ezeket a dolgokat, nem fejlesztünk iskolát, egyetemet, kórházat, repülőteret, hiszen ott van az állam a teherviselő képességei határánál - önök legalább olyan jól ismerik a számokat, mint én -, vagy együttműködünk, szabályozottan természetesen, ellenőrzött módon a magánkezdeményezésekkel. Én egy ilyen országban hiszek, sőt azt gondolom, hogy a rendszerváltás alapüzenete is ez volt, hogy magán- és közösségi kezdeményezés egymást támogatva lépjen fel.

Ha meg vitát folytatunk erről a dologról, akkor nem kell elvi vitát folytatnunk, mert elvileg, állítólag, olvasva valamennyi parlamenti párt programját, egyetértünk. Szüksége van Magyarországnak a cselekvő polgárokra, a kezdeményező magántársaságokra és magánemberekre. Az egy értelmes vita egyébként, hogy az egyes gazdasági társaságoknál, az egyes tevékenységeknél hol a határ magán- és közösségi erőfeszítés között, de akkor konkrétan kell beszélni, akkor nem elvont politikai vitát kell egymással folytatnunk, mert normális esetben nem lehetne közöttünk elvont vita arról, hogy helye van Magyarországon a magánkezdeményezésnek, a magánkezdeményezésen alapuló fejlesztéseknek.

Ami a konkrét felvetéseket illeti a vitában, hogy ezekre reagáljak: Dávid Ibolya elnök asszonynak mondom, hogy Európában nincsen egyetlenegy olyan ország sem - éppen a múlt héten bocsátott ki, úgy emlékszem, hogy az OECD egy minimálbérekkel kapcsolatos elemzést -, ahol a minimálbér az ország átlagbérének elérné a 60 százalékát, a legmagasabb ilyen érték a luxemburgi érték. Luxemburg és Málta a két, e tekintetben leginkább elöl járó ország, mind a kettőnél 55 százalék esetében van. Magyarország azzal, ha megteszi azt, amit mi most itt javasolunk - valahol kiszámoltam ezt, ebbe a papírrengetegbe nem kutatok bele, de tudok mondani többé-kevésbé pontosan két számot -, egy differenciált minimálbér-rendszerünk lesz, 63, 70, 77 ezer forint körül. A közepe ennek olyan 70 ezer forint lesz átlagosan.

(13.50)

Ez bruttóban már meghaladja a 40 százalékot, nettóban pedig - merthogy a minimálbér adóterhelése sokkal kisebb - meghaladja az 50-et. Tehát Magyarországnak e tekintetben nincsen mitől félnie, itt a nettóban a minimálbérek lényegesen jobban megközelítik az átlagbéreket, mint a bruttó értékben, éppen annak köszönhetően, hogy a minimálbérek adómentességét megteremtettük. Még valamit hozzáteszek: 1989 óta a mindenkori átlagbérek és a mindenkori minimálbér között így lesz most a legkisebb különbség.

Azzal egyébként egyetértek, és ezt Áder frakcióvezető úrnak nagyon szívesen és készséggel elismerem, hogy minimálbér dolgában az egymást követő kormányok tisztességes és jó munkát végeztek. Azt gondolom, nem kell azt elvitatni, amit megtett az előttünk lévő kormány, de érdemes akkor pontos számot mondani. Nem hiszem, hogy elkerülte a frakcióvezető úr figyelmét, de szakképzettségtől függő, differenciált minimálbérről beszélünk. Ez azt jelenti, hogy amikor ön különbséget mond, akkor legalább három számot kell mondani.

Mondok önnek három számot, ön nyilván csak véletlenül használta a legkisebb számot, semmilyen célzatosságot nem látok ebben, de hogy a nézők tudják, hogyan állnak ezek a számok, elmondanám akkor önnek. Igaz, hogy a 2006-os legalacsonyabb minimálbér és a 2002-es minimálbér között 17 ezer forint különbség lesz - ez alacsonyabb, mint az ön által hivatkozott, az Orbán-kormány alatti 20 ezer forintos emelkedés -, az átlag körüli 70 ezer forintos minimálbér esetén már ennél nagyobb, 21 500 forint lesz, a felsőfokú szakképesítést igénylő munkakörök betöltői esetében pedig ez még további 5 ezer forinttal több, 26-27 ezer forint lesz. (Dr. Áder János: És a gyerekek után járó adókedvezmény?) Azt hiszem, hogy tisztességesen járunk el ebben a kérdésben, Magyarországon korrekt és - még egyszer mondom, mert ez egy fontos elvi szempont - a megélhetési költségekhez végre igazodó, a létminimumhoz igazodó minimálbérrendszer lesz.

Újra és újra visszatérünk a családtámogatás rendszeréhez, újra és újra visszatérünk ahhoz a rendszerhez, amelynek ez a kormány az érdemi átalakítását javasolta, és amelynek a vitája ma elkezdődik. Két, egymástól eltérő világfelfogás van itt. Mind a kettőt legitimnek tartom, az egyikkel nem értek egyet, ezért megváltoztatjuk az abból fakadó jogi szabályozást, azzal tudniillik, hogy Magyarországon az önöktől, a mai ellenzéktől megörökölt családtámogatási rendszerben azok kaptak többet, akiknek magasabb volt a jövedelme. Van olyan család, ahol háromszor annyi családtámogatás jutott egy gyermekre - és ezek a magasabb jövedelmű családok voltak -, mint máshol, tizenhétezer-egynéhányszáz forint és 5-6 ezer forint közti különbségek voltak ebben a történetben. Mi azt gondoljuk, hogy ezt meg kell változtatni.

Egyébként, hogy sok millió gyermek között az átalakulásban, amelyhez hozzá kell tenni egyébként a jövő évben bevezetendő családi segélyezés intézményét is, nem fog mindenki jól járni, ezt én szívesen elismerem. De éppen ez a prioritásválasztás, amiről Fodor Gábor beszélt, hogy el kell dönteni, mi az, amit támogat egy kormány. Én azt a rendszert, amit az önmagát polgárinak nevező kormány hagyott örökül, nem tartom igazságosnak, mert azt mondom, hogy a rendszernek támogatnia kell a munkavégzést, kettő: a kisebb és magasabb jövedelmű családok közül semmiképpen nem lehet annak többet adni, ahol több a jövedelem, legalább tegyük azt meg, hogy ezek egyenlők lesznek - minden gyermek egyenlő. Én nem állítom, hogy ezzel az elvvel egyet kell érteni, nem állítom azt, hogy egyébként ez az elv azonos azzal, amit önök követnek, azt állítom, hogy úgy is lehet gondolkodni az országról meg így is. Mi ezt tartjuk igazságosnak, és miután erre kaptunk meghatalmazást a választóktól, természetesen ezt a programot hajtjuk végre.

Elmondtam két héttel ezelőtt is, hogy két olyan kihívást látok az ország előtt, amelyre oda kell figyelni. Az egyik az, amit itt Áder frakcióvezető úr is megemlít, hogy tudniillik hogy állunk a foglalkoztatási kérdésekkel. Magyarországon az elmúlt három évben több mint 300 ezer új munkahely keletkezett, de több mint 200 ezer megszűnt. Amit egészen biztosan állíthatunk, hogy ma többen dolgoznak Magyarországon, mint 2002-ben, a foglalkoztatottak száma növekedett. (Dr. Áder János: Ez se igaz!)

Amit továbbá állíthatunk még, hogy ma többen keresnek munkát, bejelentkeznek a munkaügyi ellátórendszerbe, és igazuk van, emiatt a munkanélküliség rátája növekszik. Ez egy elképesztően nagy kihívás. Azt kértem a munkaügyi miniszter úrtól, hogy e hónap végéig nyújtson be jelentést az Országgyűlésnek, közösen beszéljük végig, ebben a nyugodt hangnemben, mit tettünk eddig annak érdekében sokfajta és változatos eszközzel, amelyben nem csak munkapiaci ösztönzők, hanem fejlesztéspolitika, adópolitika, társadalombiztosítás átalakítása van, hogy egyébként támogassuk a munkahelyteremtést, és nézzük meg, hogy mit tudunk még tenni, minek mi volt a hatása.

Hozzáteszem, volt egy ilyen hasonló vita nem is olyan messze tőlünk, Németországban egy évvel ezelőtt. Ott is szociáldemokraták kormányoztak - kormányoznak ma is -, közösen a konzervatív ellenzékkel együtt a parlamentben végignézték, nem bekiabálva, nem egymást lehazugozva, hanem okosan végignézték, hogyan lehet javítani azon a helyzeten, ami a miénknél két nagyságrenddel rosszabb volt, de nekik ez az igazi problémájuk, hogy csináljunk egy olyan gazdaságot, amelyben több munkahely teremtődik. Szerintem ez egy korrekt és tisztességes törekvés.

A munkaügyi miniszter úr benyújtja ezt a jelentést, érdemi elemzését adja annak, hogy mi az, amit az elmúlt években jól csináltunk, mi az, amit rosszul, a kormánynak lesznek javaslatai, hogyan lehet még továbbmenni ezen a területen, és nyilvánvalóan meg fogunk hallgatni minden elképzelést. E tekintetben azonos az érdekünk: önök is több munkahelyet akarnak meg mi is. Szerintem önöknek is lesz javaslata, nekünk is van. Közben ráadásul már látni fogjuk a költségvetést. Ugye, tudatosan azt szerettük volna, hogy a költségvetés vitája és ez a jelentés közösen fusson, mert úgy általában persze lehet mit mondani, de itt a költségvetés keretei között kell maradni, mert a következő hetek épp arról szólnak, hogy hol tartunk az államháztartás dolgaiban: több munkahelyet, egy virágzó gazdaságot, törekedve a teljes foglalkoztatásra, hogy aki akar, az tudjon dolgozni Magyarországon, nem megnyugodni abban, hogy bár növekedett a munkahelyek száma, de nem elegendő mértékben, és ebben az ügyben közös felelősséget is vállalni természetesen, annyit, amennyi egy ellenzéktől közös felelősségvállalásban elvárható és igényelhető.

A panelprogram megy, hála istennek, nagyon sok elemében. Az idei évben több panellakást újítunk fel, mint az azt megelőző négy évben együtt, 50 ezret. Ez nagyon fontos dolog. Ennek a programnak van egyetlenegy eleme, hogy mit teszünk a távfűtéssel, de mi a távfűtést önmagában igazságtalannak tartjuk.

Elnök asszony, ön négy évig volt egy kormányban, az előző kormányban 2002 előtt, természetesen mindig tudok mondani öt-hat olyan dolgot, amit még meg lehetne csinálni, mindig tudok mondani olyan javaslatot, amire én magam azt mondom, hogy persze lehetne ennél még többet. Van egy fontos feladatunk: elindulni az igazságteremtés irányába, és akkorákat lépni, amekkora lépésekbe mi magunk nem fogunk belebotlani. Én azt látom, hogy van ma egy alapvető igazságtalanság: a távfűtéses lakások fűtési díja - beleértve a 60 százalékot kitevő alapdíjat, amit nyáron is fizetni kell - átlagban 20-50 százalékkal magasabb, mint az egyedi fűtésű lakások díja. Ráadásul a távfűtéses lakásokban lakók nem tudják szabályozni a hőmennyiséget az esetek többségében. Itt ezt az igazságtalanságot akarjuk csökkenteni. (Mádi László: Három év kellett hozzá! Mit tettetek?)

Persze, tovább kell majd menni, meg kell nézni az árképzés egész rendszerét. A kormány jogszabály-módosítással példának okáért szeretné azt, ha ebben az ármegállapításban több ellenőrzési jogunk lenne. A jogszabály előkészítésén most dolgozunk.

És nézni kell azt is, hogy hol vannak még olyan társadalmi csoportok, amelyek ilyen segítségre szorulnak. De nekem ezt a javaslatot, amit most teszek, a hét végén benyújtandó költségvetésben már szerepeltetnem kell, és a végére majd írnom kell egy számot, és élnem kell azzal a felelősséggel, amire Fodor Gábor figyelmeztet: olyat tessék elvállalni, amit lehet majd teljesíteni. Olyat tudok mondani, amely után Magyarországon százezrek és milliók fogják majd imába foglalni a nevünket, csak olyat kell mondani, hogy mindezt közösen meg is tudjuk csinálni. A lehetőségek és felelősségek okos és igazságos egyensúlyát megteremteni - ez a legnagyobb kihívás.

Egyébként azt tudom mondani a velem szemben ülő ellenzéki képviselőknek: voltak önök kormányon, adtak ingyenes étkeztetést egyetlenegy gyereknek is? Nem adtak! Ha nem adtak, akkor, azt gondolom, meg kell emelni a kalapjukat, hogy mi legalább a rászorultaknak most már az első négy évfolyamban és óvodában és bölcsődében adunk. Megyünk majd tovább!

Adtak egyébként tankönyvet ingyen az arra rászorultaknak? (Dr. Áder János: Bizony, bizony! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Igen!) Nem adtak. Tessék továbbmenni ezen az úton, és azt gondolom, hogy bővíteni azt a szerepvállalást, ami az arra rászorultak számára könnyebb életet tesz lehetővé.

(14.00)

Pontosan tudom, hogy merre kell majd még tovább menni, és tovább is fogunk menni ezen az úton, mert úgy látom, hogy értik az emberek, hogy ez egy olyan kormány, amely kellő bátorsággal tesz azért, hogy ez egy igazságosabb ország legyen, és minden évben megy előre, éppen annyit, amennyinek a számláját aztán képes kifizetni, mert ugyanúgy viselkedik, ugyanazzal a felelősséggel, mint ahogyan otthon is tesszük.

De hadd fejezzem be azzal, amivel elkezdtem: ez egy jó, okos és kulturált vita, arról szól, hogy hogyan lehet Magyarországon több biztonságot, több nyugalmat teremteni, hogy melyek azok az eszközök, amelyeket inkább az ellenzék javasol, melyek azok az eszközök, amelyeket a kormány javasol. Ez a helyes, okos és jó parlamenti munkamegosztás, mert abban nincsen kétségem, bármelyik oldalán ülünk a parlamenti patkónak, mindegyikünk az ország fölemelkedését szolgálja. Azt hiszem, hogy az a mód, ahogy ezt a kormánykoalíció teszi, messzebb és előrébb mutat, ráadásul egy igazságos és biztonságos országhoz vezet.

Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)