Felszólalás adatai
206. ülésnap (2001.05.09.), 82. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Ékes József (MDF) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:42 |
Felszólalások: Előző 82 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Az eddigi vitával kapcsolatosan, hiszen nem az önkormányzati törvény módosítását fogalmazta meg a törvénytervezet, és talán egy példaként a bezárt iskolákkal kapcsolatban, az én városomban tulajdonképpen általános iskolát nem zártunk be. Tehát olyan intézményt nem szüntettünk meg, amely alapvetően iskolának épült, sőt, mi több, bölcsődéből, óvodából csináltunk iskolát.
(Németh Zsoltot a jegyzői székben dr. Vidoven Árpád váltja fel.)
Ezzel a törvénnyel, ami valóban megpróbálja helyre tenni akár pénzbeli támogatással, akár épületegyüttes átadásával kapcsolatosan az egyházak számára a lehetőséget, egyrészt a hitoktatás területén egyfajta bővítési lehetőséget tud biztosítani a pénzbeli hozzájárulás az önkormányzatok részéről vagy az állam részéről, a másik oldalon pedig lehetővé teszi azt is, hogy valóban az egyházak, akár más területen, így szociális, egészségügyi területen is az önkormányzatoktól átvállaljanak olyan feladatokat, amelyek ezekben az intézményekben nagyon jól megvalósíthatóak. Így az önkormányzatoktól egyfajta tevékenységi kört is tulajdonképpen átvesz, és ezáltal az önkormányzatok további eszközöket tudnak számukra adni, biztosítani.
Azért is mondom, hogy ennek mindenképpen így kell alakulni, hiszen nagyon sok területen azok az intézmények már nem állnak rendelkezésre, amelyek annak idején egyházi tulajdonban voltak, és ha az egyház igényt tart pénzbeli kiváltására, akkor a lehetőséget meg kell adni, hogy adott esetben saját területén levő hitoktatási bővítésekkel ezeket a funkciókat minél jobban el tudják látni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Felszólalások: Előző 82 Következő Ülésnap adatai