Felszólalás adatai

NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! E késői vagy korai órán szeretnék emlékeztetni, különösen azokat szeretném emlékeztetni, akik a nemzetbiztonsági bizottság általános vitára alkalmas minősítő vitáján jelen voltak. Én elfogadtam és támogattam az általános vitára való alkalmasságot, meg is indokoltam azzal, hogy szeretném szakmai vitában itt, a Ház nyilvánossága előtt nagyító alá venni ezt a kérdést. Azután elbizonytalanodtam egy kissé, amikor végignéztem a történéseket, mert annyira egyértelmű volt az a sorozat, az az út és az a sor, ami ezzel a törvénnyel történt. Azt mondtam magamban, hogy valószínűleg teljesen egyértelmű és kézenfekvő tényeket, dolgokat fogok itt elmondani ebben a vitában, ami nem ildomos - nem is gondoltam, hogy ilyen késő lesz ehhez -, de a vita eddigi menete meggyőzött arról, hogy nem célszerűtlen ismételten feleleveníteni azt, ami történt. Az a véleményem, hogy az okulás célzatával ezt meg is kell tenni. Én igyekszem mindenféle politikai felhangtól mentesen megtenni ezt, nem célom, ugyanakkor el kell hogy mondjam az előttem szólóknak, akik esetleg több politikai töltetet tettek ebbe a kérdéskörbe, mint amennyi kellett volna: megértem őket is, de nem veszem magamra, és igyekszem szakmai vonatkozásait elővenni ennek a kérdéskörnek.

Tehát mint ahogyan említettem is, a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat egy olyan törvény módosítását tűzte ki célul, mely elég hosszú szülési időtartamon ment át, és ezt követően sem volt nyugodt végrehajtási időszaka. Fontos ezt elöljáróban felidézni, hiszen aki nem tanulmányozza ezt a meglehetősen mozgalmas előéletet, vagy valamely más okból von le ebből hibás következtetést, az könnyen rátévedhet a korábban már járhatatlannak bizonyult útra. Érdemes tehát röviden áttekinteni a korábbi történések főbb állomásait és kiemelni a megszívlelendő tanulságokat.

Többen elmondták már itt is, hogy az első szabadon választott parlament utolsónak elfogadott törvényéről van szó. Önmagában már ennek a momentumnak is van jelentősége. A rendszerváltás ugyanis négy évvel korábban kezdődött, és a múló idő sok tekintetben befolyásolta a törvényalkotókat a törvény végleges megformálásában.

Amit most mondok, azt nem én mondom, hanem az Alkotmánybíróság egy későbbi határozatából fogom idézni, de jellemző arra az állapotra, amit az előbb is fölemlítettem. Azt mondja az Alkotmánybíróság - ez a 60-as határozata 1994-ből: "Azalatt az idő alatt, míg Magyarországon a tervezetekből végül is törvény lett, megtörtént, illetve elmúlt a rendszerváltás. A törvény tartalma is más, mint a többi volt szocialista országban. Ez a törvény a politikai és közéleti szereplők, s ezen keresztül az államélet áttetszőségét szolgálja. Ebben találkozik a rendszerváltásból tovább élő morális követelmény a normális jogállami értékrenddel." - mondja az Alkotmánybíróság határozatának egy magyarázó részében.

Ma már tudjuk, hogy nagyon nehéz feladatot készült megoldani akkor az Országgyűlés. Az akkori belügyminisztériumi államtitkár vitazáró beszédében még bizakodó volt. A törvényalkotói munka kiemelkedő szakaszának minősítette a törvény megalkotását, és kijelentette, hogy a kormányzat gondosan mérlegelte és szem előtt tartotta a törvényjavaslattal szemben támasztott alkotmányossági követelményeket. Ma már tudjuk, hogy a remények nem váltak valóra, és az alkotmányossági szempontok gondos mérlegelése sem volt eredményes. Az Alkotmánybíróság ugyanis még az elfogadás évében a 60/1994. december 24-ei határozatával mintegy karácsonyi figyelmeztetésként a törvény számos pontját megsemmisítette, és határozatában kimondta - érdemes ezt a határozatot is szó szerint idézni: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a törvény 2. §-a a közérdekű és személyes adatok elhatárolására nem alkalmazza következetesen ugyanazt az ismérvet, s ez azonos ismérveknek megfelelő személyi köröket tekintve az ellenőrzés alá eső, illetve attól mentes csoportok között alkotmányellenes megkülönböztetésre vezet. A diszkrimináció kiküszöbölésére a törvényhozónak az egységes mércét alkotmányos kereteken belül, saját döntése szerint kell meghatároznia és következetesen érvényesítenie."

Ha ezt most végiggondolják, ami ebben a határozatban leírásra került, és az előző vitának bizonyos pontjait fölelevenítik, egyértelművé válik, hogy az Alkotmánybíróság határozata bizony a most előttünk lévő törvényjavaslat kritikáját is jelenti, de az indoklásban később ezt bővebben is kifejti.

A törvényhozó nem dönthet tehát teljesen szabadon arról, hogy a keletkezésében és működésében alkotmányellenessé vált titkosszolgálati adatnyilvántartásokat megsemmisíti-e, továbbra is titkosan kezeli-e, avagy nyilvánosságra hozza-e, és ha igen, milyen körben. Elhatározásának alkotmányos feltételei és korlátai vannak. A nyilvántartások teljes titkosítása vagy azonnali megsemmisítése alkotmányellenes. A nyilvántartások teljes nyilvánosságra hozásának hasonlóképpen alkotmányossági aggályai vannak. Ilyen például azon személyek információs önrendelkezési joga, akikről adatokat gyűjtöttek.

A közérdekűnek minősített és a továbbra sem nyilvános adatok körének meghatározása alkotmányossági feltételek között olyan politikai kérdés, amely a törvényhozónak viszonylag tág teret nyújt arra, hogy amint szándékozta is, egyensúlyozzon a között, hogy bizonyos funkciókat a rendszerváltás sikere érdekében és a közvéleménnyel szembeni kötelessége folytán teljeskörűen átláthatóvá tesz, míg mások tekintetében a stabilitás igényét érvényesítve korlátozza az adat hozzáférhetőségét, és fenntartja a személyes adat jelleget. A politikai döntés a nyilvánosság határait, azaz az átvilágítás mélységét szűkebben és tágabban is meghatározhatja.

Elhangzott már ez az indoklás és ez a mondat is többektől. De van folytatása is, tisztelt képviselőtársaim! A folytatása pedig a következőképpen hangzik: "Az alkotmányból ez a politikai döntés, azaz az átvilágítandó adatok és személyi kör pontos meghatározása nem vezethető le, hanem egyrészt az a követelmény, hogy az adatok nem tarthatók titokban, de teljeskörűen nem hozhatók nyilvánosságra sem, másrészt hogyha már a politikai döntés megtörtént, az Országgyűlés az átvilágítandó személyi kört és a közérdekű adatokat egységesen határozza meg alkotmányos lehetőségei között." Tehát két feltételnek kell itt teljesülnie, és mind a kettőnek meg kell jelennie a kijelölendő körben.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlegi törvényjavaslat véleményem szerint ismételten igyekszik elkövetni az előzőekben ismertetett konkrét hibát. Teszi ezt annak ellenére, hogy az előző kormány beterjesztette a törvény működéséhez szükséges módosító javaslatot, melyet a parlament 1996-ban a LXVII. törvénybe foglalt. Az alaptörvény így teljesebbé vált, és megkezdődhetett a végrehajtás.

(1.40)

Megvalósultak a korábbi törvényalkotói szándékok, és az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően alakult a törvény. Felmerül a kérdés: indokolja-e, indokolhatja-e valami az évek óta működő és a feladatát lassan beteljesítő törvény módosítását a most tervezett módon? Meggyőződésem szerint nem.

A benyújtott javaslat, bár hivatkozik az Alkotmánybíróság határozatára, sőt szövegszerűen idéz is belőle, a szellemét és az előírásait figyelmen kívül hagyja. Nem sikerült a felállított fogalmi meghatározás, mely szerint: befolyás gyakorlása, minden olyan tájékoztatás, mely közvetve vagy közvetlenül alkalmas a politikai közvélemény formálására, megfigyelő, egységes ellenőrizendő kör kialakítása. Az 1994. évi alkotmánybírósági határozat ugyanis ilyen ismérvek szerint hiányolja a következőket - erről is volt szó, csak nem az Alkotmánybíróság szövegének teljességében, és ajánlom a MIÉP-es képviselőtársam figyelmébe, különösen az egyházról mondottakat.

"Hasonlóképpen felvethető," - mondja az Alkotmánybíróság - "hogy a feladatuk szerint is politikai véleményformáló egyházi testületek vagy tisztségviselők a kötelező ellenőrzésből miért maradtak ki." Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy "az ilyen egyházi személyek ellenőrzése nem ütközik az állam és az egyház elválasztásának elvébe. A politikai közvéleményt formáló egyházi testület vagy személy ellenőrzése nem minősül az egyház belső ügyeibe való beavatkozásnak, mint ahogy az ellenőrzést elrendelő törvény sem sajátosan az egyházakra vonatkozik, hanem úgynevezett általános törvény, amely minden hasonló tényállást egyaránt szabályoz, s így a vallásszabadság alkotmányosan megengedett külső kontrollja."

Hasonlóképpen felvethető: miért hiányoznak a törvényből az országos köztestületek vezetői vagy a szakszervezetekéi, amelyek a politikai közvélemény formálásában bizonyosan szerepet játszanak. Az Alkotmánybíróság e tekintetben nem veheti át a törvényhozóra tartozó politikai kérdés eldöntését, de megállapíthatja az egységes alkotmányos ismérv alkalmazásának a hiányát.

Nos, ez az, amit én is számon kérek ettől a módosítástól, és amitől lehetőség szerint szeretném a képviselőtársaimat és a parlamentet is megóvni. Megállapíthatjuk tehát, hogy ez a törvényjavaslat az elfogadása esetén ismételten az 1994. évi csapdahelyzetbe juttatja vissza a törvényt.

Szeretnék arról egypár szót szólni, említettem a bizottsági ülésen is, hogy megpróbálkoztunk 1996-ban - amikor azt a módosítást elvégeztük, amely végül is lehetővé tette a törvény működését - azzal, hogy olyan kört jelöljünk ki, amelyik egységes ismérvekre támaszkodik, és bővebb annál, mint ami a jelenlegi törvényben meghatározásra került - nem sikerült. Nem tudtunk olyan követelményrendszert felállítani, amivel bővebb körben, markánsabb körben tudtuk volna ezt a folyamatot megindítani. A következő metszete ennek a gúlának vagy piramisnak valahol a 25-30 ezres létszám között van, az akkori számításaink szerint. Nem hiszem, hogy ma kevesebb lenne.

Meggyőződésem, hogy a rendszerváltozás után tíz évvel az az elvárás, amelyet az előterjesztők a törvényjavaslat indoklásában helyesen megfogalmaztak, nevezetesen hogy társadalmi elvárás a közélet átláthatósága, a jelen törvényjavaslat elfogadásával nem biztosítható. Sokkal jobban szolgálná a kitűzött célt az eredeti törvény működésének a fenntartása addig, amíg a kijelölt kör átvilágítása befejeződik.

Ezt követően pedig az átvilágítás szempontjai, melyeket a törvény 1. §-a tartalmaz, átemelésre kerülhetnének - bármennyire is nem tetszett ez az előbb az államtitkár úrnak - a nemzetbiztonsági törvény ellenőrzési részébe. És így ez a folyamat beépülhetne az állam védekező mechanizmusába, biztosítva ezzel azt a lehetőséget, hogy a mindenkori nemzetbiztonsági ellenőrzésen átesők kapcsán az ellenőrzés a most is meglévő, a titkosszolgálati kapcsolatokkal foglalkozó, a kérdőív ilyen kérdésének bővítésével lehetőséget biztosítana arra, hogy egy folyamatos kontroll ezt a területet is érintse.

Mi egy ilyen jellegű változtatást tudnánk támogatni. Miután azonban a törvényjavaslat olyan szerkezetű, hogy ilyen módosító indítványt nem tudunk beadni, ebben a körben önálló parlamenti határozati javaslatot fogunk beterjeszteni, és szeretnénk, ha ezt képviselőtársaink támogatnák.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)