Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Döbbenten veszem tudomásul, hogy pontosan annak a bizottságnak a tagjai nincsenek itt, a Népjóléti bizottság kormánypárti képviselői, és hogy a jegyzőkönyvben szerepeljen, pont az előterjesztők. Az elnöke a Népjóléti bizottságnak dr. Selmeczi Gabriella, tagjai dr. Bene Ildikó, Hirt Ferenc, dr. Tapolczai Gergely, dr. Molnár Ágnes, Kovács Sándor, Révész Máriusz és Harrach Péter. Egyikőjük sincs itt, pedig ez volt az a törvény, amelyikben ötpárti konszenzus született, hogy nagyon fontos, és ki kell állni mellette, és a vitában nem volt úgymond vita, hanem mindenki értette, hogy ezt az évfordulót meg kell ünnepelni, és innentől fogva június 13-a törvény szerint a védőnők napja lesz.

(19.10)

Ehhez képest a Népjóléti bizottságkormánypárti képviselői ennyibe nézik e nap létrejöttét. Azért még egyszer, ha már itt vagyunk, és mi legalább tesszük tiszteletünket, próbálunk e mellett a nap mellett kiállni, egy kis történelmi áttekintés.

Az 1876. évi közegészségügyi törvény megalkotásának egyik alapelve a prevenció, a betegségek megelőzése volt. 1868-tól az Országos Közegészségügyi Tanács javaslatára országos elemző megbetegedési és halálozási statisztikákat is készítettek. Az első ilyen igénnyel elkészített statisztika vetített fényt a hazai csecsemő- és gyermekhalandóság nagyságára. 1876-ról beszélünk. Az első világháborúig hazánkban kiépült az állami és társadalmi szervezésen nyugvó anya- és gyermekvédelem, a gyermekvédelem elméleti és intézményrendszere. A feladatkörök és szervezetek ellenőrzése 1920 és ’32 között a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá került. Lényegi feladat letta szakemberképzés, nagyobb létszámok foglalkoztatása.

A Stefánia Szövetség az 1920-as években önerőből és jelentős állami segítséggel valóban országos szervezetté terebélyesedett, a védőnőképzést ugyan már 1917-ben elindította, de az 1920-ban újjászervezett hazai ápolónőképzés részévé is tették. Az egyetemi városokban felállított ápolónő- és védőnőképzők, majd az OKI által kiépített államosított szervezet egyik alaptörekvése a védőnők és gyermekápolónők felkészítése, nagyobb létszámban történő oktatása. A Magyar Vöröskereszt feladatkörének 1924-ben történt kijelölésekor kiépítette az Ifjúsági Vöröskereszt szervezetét, megindította a szociálisgondozó-képzést, a gyermekvédelmet és az ilyen jellegű felvilágosítást is alapfeladatnak nyilvánította.

Úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb alapellátásról beszélünk, amikor anya- és csecsemővédelemről beszélünk, a védőnői hálózat az egyik legfontosabb része úgymond a településeknek. Azt gondolom, hogy sok minden pozitív dolgot sorolhatunk fel a védőnők mellett, maga az ellátórendszer mellett, viszont beszélhetünk arról is, hogy iszonyú nagy problémákkal küszködik ez a rendszer. Beszélhetünk arról, hogy ugyanúgy problémát jelent az elvándorlás, a korfa, az utánpótlás hiánya, a szakképzés kérdései és kimondottan a szakemberhiány. Elmondtuk a vitában is, hogy nem szívesen választják a fiatalok pályának a védőnői szolgálatot, és mondhatjuk azt, hogy ez az a szakma, ahol még szolgálatról beszélhetünk. A védőnők esetében is elmondható ugyanaz a probléma, ami a szociális ágazatban egyöntetű, hogy forráshiányos, és nincsenek megbecsülve a védőnők. Nem elég egy napot egy évben kijelölni a védőnőknek, hanem a hétköznapokban kell megbecsülni őket, ahogy településszinten megbecsülik ezeket az embereket, meg kell fizetni őket, mert ha nem lesznek megfizetve, a fiatalok számára továbbra sem lesz vonzó ez a pálya.

Nagyon sok pluszfeladatot látnak el a településeken a védőnők. Próbáltam a vitában bemutatni, hogy különböző programokat valósítanak meg, amit jó példának szoktunk említeni. Sok olyan programot valósítanak meg a településeken, ahol felhívják a figyelmet különböző kérdésekre, ilyen volt, példaként hoztam fel az apák bevonását a gyermeknevelésbe, felhívták a figyelmet arra, hogy miként változott meg a világ körülöttünk és hogyan kell az apákat jobban bevonni ebbe a feladatba. De azt mondhatom, hogy ha nem becsüljük meg a saját szakembere­keinket és főleg a vidéki kistelepüléseken, akkor nagyon nagy problémát és egyre nagyobb problémát fog okozni a szakemberhiány vidéken is.

Úgyhogy mindenképpen üdvözölni tudja a Magyar Szocialista Párt ennek a napnak a kijelölését. De nem elég! Ha a hétköznapokban nincsenek ezek az emberek megbecsülve, akkor pontosan ugyanaz fog előfordulni, mint az ápolónőknél, az orvosoknál, ők is el fogják ezt az országot hagyni, és nem fognak itt maradni Magyarországon. Ne lehessen évek múlva ugyanazokat a kérdéseket feltenni, mint száz évvel ezelőtt, hogy miért hozták létre a védőnői szolgálatot, hogy miért alakult ki úgymond, ahogy a kormány nevezi, hungarikumnak a védőnői szolgálat, hogy ne tegyük fel újra ezeket a kérdéseket, hogy anya- és csecsemővédelemre miért van szükség. Arra kérem a kormányzatot, hogy ne csak egy napon emlékezzünk meg ezekről az emberekről, hanem forrást is tegyünk mellé, és próbáljuk meg ezeknek az embereknek a megbecsülését anyagiakban is odarakni.

Nagyon sajnálom, hogy a kormánypárti képviselőknek nem volt fontos, hogy a mai napon újra megfogalmazzák véleményüket. Elnézést kérek Kovács képviselő úrtól, mert ő legalább felállt és elmondta a hozzászólását, de úgy gondolom, a Népjóléti bizottság tagjainak itt kellett volna lenniük és elmondaniuk még egyszer, hogy miért is fontos ez számunkra.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)