Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mindenekelőtt szeretném leszögezni azt, hogy a Lehet Más a Politika az egyházak társadalmi szerepét rendkívül fontosnak tartja mint értékeket közvetítő közösséget, nemcsak az államtól átvállalt szociális, kulturális és oktatási feladatok végzésében, hanem a hitéleti tevékenység végzésében is támogathatónak, támogatandónak tartja. Ugyanakkor azt is el szeretném mondani, hogy az LMP ‑ mint a jövő nemzedékért felelősséget vállaló párt ‑ kiemelten fontosnak tartja a nemzeti vagyon megőrzését, ezért megszólal és fellép mindazon törekvések ellen, amelyekkel a kormány a nemzeti vagyont veszélyeztetné.

És itt térek rá arra a pontra, amit nem hallottam a korábbi vezérszónoki felszólalások kapcsán elhangozni, amit én aggályosnak tartok, ez pedig az, hogy tulajdonképpen ez a javaslat általában megváltoztatná a nemzeti vagyonról szóló törvényt, és megteremtené az ingyenes vagyonátadás lehetőségét az egyházak számára, nemcsak átvállalt állami feladat, hanem hitéleti tevékenység támogatása céljából is. Tehát egy olyan helyzetet teremt a jövőre nézve, gyakorlatilag ez egy zászlóshajó, egy jégtörő projekt a jelenlegi geszti, de ezt követően, ha jól értelmezzük, bizony precedenst teremt, és bármely hasonló vagyonátadás megtörténhet ezen jelenlegi módosítás alapján.

Ezen túl azt gondoljuk, hogy ez a javaslat, nem maga a konkrét, hanem úgy általában sérti a szektorsemlegesség elvét, tehát például alapítványoknak nem juttatható ingyenesen vagyon. Az egyházaknak állami feladat átvállalására juttatandó források rendszerével és a hitéleti tevékenység támogatásával kapcsolatos kialakult rendszerrel sem harmonizál ez, felrúgja az ezen területen érvényesülő alapelveket, és ad hoc kormányzati hatáskört létesít arra, hogy különböző egyházak között különbséget tegyen, teszi ezt vagyonátadással vagy juttatás hiányával, tehát befolyásolni tud.

Mi a probléma ezzel? Az a probléma ezzel, hogy az egyházaknak történő… (Szilágyi György: Semmi.) Dehogynem, képviselőtársam! Az egyházaknak történő forrás- vagy vagyonjuttatás nem normatív keretek, hanem egyedi kormánydöntésektől függően tud megtörténni, és ez azt is jelenti, hogy alkalmas arra, hogy egyházakat, vallási szervezeteket anyagi függésben tartson, hiszen amit átadtak neki, az ugyanolyan mozdulattal vissza is vehető. Tehát a normatív rendszer itt bizony csorbát szenved, és bizony függőségi helyzetbe, zsarolható helyzetbe, még inkább zsarolható helyzetbe hozza az egyházakat, ami, azt gondolom, hogy elfogadhatatlan.

Az egyházak részére az állam az átvállalt feladatokra átlátható, normatív, szektorsemleges rendszerben kellene hogy a forrásokat biztosítsa, a hitéleti tevékenység támogatása is egyelőre az előre meghatározott rendben kellene hogy történjen, ahogy például az szja 1 százalékok esetében is történik.

A jelenlegi szabályok alapján van lehetősége az államnak a vagyonkezelésbe adásra, és a vagyontárgyakat az egyházak részére így feladataik ellátására átadhatják, a tulajdonba adás bizony aggályos, és felmerül a nemzeti vagyon védelmével kapcsolatos aggály.

(12.40)

Azt gondolom, hogy ez erősen átgondolandó ilyen szempontból.

Felmerül néhány kérdésem, a miniszter úrtól várok majd erre választ. Ilyen például a korábbi felszólaló által említett park, ami a kastélyhoz tartozik, ez egy 27 hektáros terület a Körös-Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. Erre is vonatkozik-e vajon az átadás?

Választ kaptunk már arra, ami korábban nem volt világos, hogy a kastélyban működő könyvtár és általános iskola milyen sorsra vár; örülünk, hogy egy szép épületet kapnak. A számok egy kicsit meglepőek, de ezeknek majd nyilván részletesebben utánakérdezünk, utánanézünk mi is, hogy mi indokolja ezt a kiemelten magas költséget. Azt gondoljuk, és ahogy elhangzott, valóban, az országnak bizony nem csak egy-két ilyen körzete van, több olyan körzete is van, ahol hasonló állapotok uralkodnak, amelyeket a miniszter úr látott, és bizony jó lenne, hogyha ezekre is hasonlóan figyelnének és ellátogatnának.

Még egy apróságra ‑ nem is apróságra ‑ sze­retném felhívni a figyelmet, ez pedig nem más, mint hogy a szeghalmi kistérség a 2001-es népszámlálási adatok alapján bizony a megyei átlagnál is rosszabb felekezethez tartozási arányokkal bír, tehát 39 százalék az, aki a népszámlálási adatok alapján nem vallja magát semmiféle vallási közösséghez tartozónak. Nem gondolom, hogy ez különösebben releváns, de azért megjegyzem ezt.

Mindazokból, amik viszont elhangzottak akár a miniszter úr által vagy a vezérszónoki felszólalásokban, feltűnt az, hogy kiemelten nagy jelentőségű a Tisza-család méltatása. Egy kastélyról, egy nemzeti kulturális értékről beszélünk, aminek bizony botrányos a múltja és aminek bizony nagyon méltatlan a jelene, és ahogy elhangzott, a Tisza-család méltatását teljesen helytállónak tartom nagyon-nagyon sok szempontból, azonban ezt nem a család kapja vissza ‑ vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy a család élő tagjai közül jó néhányat személyesen is ismerek ‑, ezt egy egyház fogja visszakapni. Annak ellenére is, hogy tisztában vagyok vele, hogy mennyire megfelel az egyház elvárásainak az a fajta államférfi tevékenység, amelyet a Tisza-család tagjai végeztek, ennek ellenére az egyház az, aki ezt megkapja. Nem mondom, hogy ezt a családnak kellene megkapnia, de a családot méltattuk, az egyház kapja, nem annyira látom a közvetett összefüggést ilyen módon.

Engedjék meg azonban, hogy néhány szót szóljak még így a Tisza-családról, mert valóban az a tevékenység, az a közéleti tevékenység, amit ők végeztek, tiszteletreméltó, kiváltotta ezt a tiszteletet a kortársakból is. Az a műveltség, említve akár csak Tisza Istvánt, hogy Oxfordban is folytatott tanulmányokat, vagy az az ismeret, az a munkabírás, amit ez az ember megjelenített, az a tudás és következetesség, az bizony tiszteletreméltó, és az az erkölcsi tartás is, amit bizony mindemellett, nem személyeskedve, de tisztelettel ajánlok figyelmükbe. Bizony, hogyha Tisza Istvánhoz hasonló erkölcsi tartással bíró emberek vezetnék az országot, akkor kevesebb ilyen erkölcsi aggály merülne fel.

Egy apróság. Elhangzott, ha jól emlékszem, a miniszter úr szájából, hogy Geszten születettek, Gesztre születtek. Azt azért fontosnak tartom pontosítani, hogy Tisza Kálmán 1830. december 16-án Nagyváradon született, és Tisza István pedig 1860. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: ’61!) ‑ 1861. április 22-én pedig Budapesten született, ez csak egy apró pontosítás.

Ismét visszakanyarodva, egyébként érdekes ez az összecsengés. Hogyha a reformáció 500. éve megünneplésével kötjük ezt össze, akkor, én azt gondolom, hogy egy szép gesztus ‑ egy kis szójáték: geszti, gesztus ‑, hogy valamilyen módon ezt kifejezi az állam, de biztos, hogy ez a református egyház legfőbb vágya, hogy egy ilyenféle juttatást kapjon. Maga a konkrét gesztus egy szép dolog, azt gondolom, és mint olyan támogatandó, azonban az aggályunkat, ahogy korábban mondtam, azzal kapcsolatban fejezem ki, hogy ez bizony nem egy normatív rendszerben történik, és bizony a nemzeti vagyonról van szó, és olyan következményekkel járhat, ami akármilyen más, hasonló vagyonátadás, ami bizony felveti azt a felelősséget, az azon a felelősségen való elgondolkodást, hogy ezt megtehetjük-e.

Egy kicsit hasonlítanám, néhány hónappal ezelőtt tárgyaltunk a Habsburg Alapítvánnyal kapcsolatban is, ott is azt állítottuk, hogy egy valamilyen szép eszme mögé bebújva gyakorlatilag egy jégtörőként, egy ékként, egyetlenegy projektként ki tudja, milyen következményekkel jár ez. Ezekkel az aggályokkal szeretném zárni a felszólalást, és kifejezni azt, hogy magát a gesztust szépnek tartjuk, azonban nagyon sok probléma és kérdés van, ami még itt felmerül mindezek kapcsán. Köszönöm a figyelmet.