Felszólalás adatai

NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Teljes mértékben szeretnék visszatérni a témánkhoz, és hozzászólásomat elsősorban a kérdés nemzetközi vonatkozásaival szeretném alátámasztani, pontosabban azt az állításomat, hogy a népi kezdeményezéssel megfogalmazott kérdésből azzal, hogy "javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot... váltsa fel", egyetértünk. Amivel nem értünk egyet, az az, hogy 2002-től, és hogy csak és kizárólag önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel. Miért tesszük ezt? Ezt szeretném kifejteni.

Az első és legkézenfekvőbb érv: szükséges röviden beszélni arról, hogy milyen haderőrendszerek vannak a világon, és ezen belül mik azok, amelyek Európára, azon belül is az Észak-atlanti Szerződésre - ebbe nagyvonalúan beleszámítva a tengerentúli országokat is - jellemzőek. Gyakorlatilag három fő típusa van a haderőrendszereknek, a keret rendszerű haderő, amely tulajdonképpen a sorozáson alapuló - részletekbe nem menve, mondjuk azt, hogy a magyar - hadsereg, a másik az úgynevezett milic rendszerű haderő, amely elsősorban Svájcra jellemző, ahol nagyon kicsi keretlétszám mellett gyakorlatilag minden hadköteles férfi állandó kiképzésben részesül, amit sokszor elrettentő példaként szoktak emlegetni. Svájcban a katonaköteles férfiaknak nemcsak az egyenruhájuk van otthon, hanem még a géppisztolyuk is.

(19.30)

Nem tudom, hogy ebből mi lenne Magyarországon, azt mindenesetre én magam sem merném javasolni, hogy ezt nálunk is terjesszük el.

A harmadik pedig az úgynevezett önkéntes haderő, amely az előző kettőtől, ami az állampolgárok általános hadkötelezettségére alapul, abban különbözik lényegesen, hogy az önkéntes haderő nem az állampolgárok általános hadkötelezettségén, hanem a katonai szolgálatot önként vállaló, hivatásos és szerződéses katonák szolgálatteljesítésén alapuló professzionális szervezet.

Már elöljáróban megemlítem, e nemzetközi példák egyértelműen bizonyítják, hogy úgy tűnik, ez az utóbbi rendszer - amit az előterjesztők is javasolnak a Magyar Köztársaság számára az önkéntes haderővel -, az e téren a legrégebbi tapasztalattal rendelkező Egyesült Államokon kívül valamennyi európai NATO-országban, ahol ez működik, olyan problémákkal küzd, ami miatt ennek bizonyos fokú átalakítását különböző formában vagy megtették, vagy fontolgatják megtenni egy úgynevezett vegyes haderőtípus átalakulása fejében, amelyet egy kombinált, önkéntes és vagy milic-rendszert, vagy egyfajta sorozást magában foglaló haderőrendszerré alakítanának.

Ez után az elvi és alapvető előkészítés után miért is nem javasoljuk mi először is azt, hogy ez 2002-től történjen? Egyrészt nem tudjuk, hogy mit jelent ez, mert eddig úgy tudtuk - én legalábbis úgy tudtam -, ha valamire megadunk egy évszámot és hozzátesszük azt, hogy "-től", ez általában azt jelenti, ha nincs hozzá valamilyen kiegészítés, hogy ez január 1-jével kezdődik. Itt közben elhangzott, hogy talán nem is erre gondolnak az előterjesztők, mert ez lehetne akár december 31-e is. Vegyük úgy, hogy ez egy pongyola kifejezés, bár hozzáteszem, hogy a dolog lényege szempontjából nem igazán releváns, hogy január 1-je vagy december 31-e, mert akármelyik időpontot is nézzük, a nemzetközi tapasztalatok birtokában úgyszintén el lehet mondani, hogy ez az idő olyan mértékben rövid, amely idő alatt ezt tisztességgel, elfogadható és a Magyar Köztársaság rendelkezésére álló pénzből nem lehet megcsinálni.

Én hajlok arra, hogy a Fideszen belül is van annyi szabadságfoka a képviselőknek, hogy például abban a tekintetben, hogy tíz év, tizenkét év, tizenöt év vagy húsz év, lehet választani. Én azt gondolom, hogy lehet, hogy nem kell erre tizenöt év, lehet, hogy elég tíz év is, lehet, hogy kilenc is elég, de hogy kettő év nem elegendő rá, az teljesen biztos.

A második érv, amiért a 2002 tarthatatlan, amire már utaltam is, hogy ennyi pénzünk nekünk nincs. Itt elhangzottak már számok, a miniszter úr és a korábban felszólalók is elmondtak néhány számadatot, én ezt nem kívánom megismételni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az az érv, miszerint most olyan rengeteg pénzt kapott a Magyar Honvédség, hogy ebből ezt minden egyéb kötelezettség teljesítése mellett vidáman és frissen teljesíteni lehetne, ez egész egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Itt minden egyes forintnak, fillérnek helye van, és olyan szükséges kiadások fedezetéül szolgálnak, amelyeket nem lehet tovább halasztani.

A harmadik érv, ami miatt ez a 2002-től való átalakítás irreálisnak tűnik, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyek az úgynevezett kombinált típusú haderő felépítéséhez szükségesek - ami lehet akár nemzeti gárdával, vagy nálunk, mondjuk, nemzetőrséggel kombinált haderő egy professzionális hadsereg mellett -, ennyi idő alatt úgyszintén nem lehet megszerezni, mert ehhez azért nemcsak pénz, hanem idő is kell, és itt nemcsak a szükséges anyagi fedezetet kell megteremteni, hanem ennek szervezeti kereteit is.

Szeretném emlékeztetni a jelen lévő képviselőtársaimat, hogy most készülünk arra, hogy a Magyar Honvédség tízéves átalakításának koncepcionális elemeit elfogadjuk. Mi, bizottsági tagok tudjuk - vagy legalábbis részben tudjuk -, hogy ez milyen hihetetlen mennyiségű feladatot fog a honvédségre róni, amelynek jelentős költségkihatása is van. Azok a többletlehetőségek, amelyek megítélésünk és reményeink szerint az elkövetkezendő tíz évben adottak lesznek erre a magyar költségvetésből, azok szűken-szépen ha elegek lesznek. Egy százmilliárdos vagy több száz milliárdos - most ne számháborúzzunk - átalakítás ebbe már nemigen fér bele. Ennyit elöljáróban.

Nézzünk egy rövid áttekintést arról, hogy mi a helyzet a NATO-tagországok és a Magyar Köztársasággal szomszédos országok haderőtípusai és az "ott teljesítendő, ahol ez van" sorkatonai szolgálatot tekintve. Azt gondolom, hogy ha az ország biztonságáról abban az értelemben beszélünk, ahogy ebben a kontextusban illik, akkor itt nemcsak a NATO-országokkal kell bizonyos fokú összehasonlítást, illetve ahhoz való viszonyulást megfogalmaznunk, hanem a szomszédos országokkal szemben is, amelyek sajnálatos módon kivétel nélkül nem tagjai a NATO-nak, viszont a szomszédaink.

Ha ilyen szempontból nézzük, először is egy rendkívül érdekes érvre vagy tényre szeretném felhívni az előterjesztők vagy a javaslattevők figyelmét. Általános érvényességű az a tény, hogy valamennyi - hangsúlyozom, valamennyi - haderővel rendelkező NATO-országban az állampolgárok alkotmányos kötelessége az általános hadkötelezettség. Tehát egyszerűen nincsen példa arra az időnként furcsa módon összemosódó érvrendszerre, amit kizárólag az SZDSZ-től lehet tapasztalni, ahol ez a kérdés vagy okkal, vagy ok nélkül, vagy tudatosan, vagy tudat alatt lebegtetve vagyon, miszerint ez tulajdonképpen az általános hadkötelezettség eltörlését is magában foglaló javaslat - bár megengedem, hogy ez szó szerint nincs leírva, de érvként azért itt már olykor-olykor elhangzott. Minden egyes országban, amelyik a NATO-hoz tartozik - a szomszédainkról nem is beszélve -, az általános hadkötelezettség, hasonlóképpen, mint nálunk, alkotmányban rögzített kötelessége minden felnőtt és bizonyos korosztályba tartozó férfinak; van, ahol a nőknek is, de nálunk csak a férfiaknak kötelező.

Egyébként képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy ma sem zárja ki semmi azt, hogy önkéntes alapon például egy hölgy a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja lehessen. Én több ilyen esetet ismerek, találkoztam már katona hölgyekkel is a Magyar Honvédség keretében.

Nézzük az előterjesztésben szereplő, önkéntes haderővel bíró, ennek már elkötelezett országokat: ez össze-vissza az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Hollandia, Belgium és Luxemburg. Nincs több, ennyi van. Ezen kívül, összeszámoltam, a környező országokat is beleszámítva, mivel vannak NATO-országok és nem NATO-országok - hogy miért számítom bele a környező, nem NATO-országokat, arra kitértem -, tizennégy olyan állam van, ahol viszont nincsen önkéntes és hivatásos hadsereg, hanem sorozással a haderőbe bevonultatott sorkatonákkal feltöltött hadsereg létezik. Érdekes módon az is megállapítható, hogy a magyar, kilenc hónapos sorkatonai szolgálat a NATO-országok átlaga alatt van. Tehát az az érv, miszerint nálunk valami extrém módon agyon vannak terhelve és sokáig vannak nyomorgatva a sorkatonák, egész egyszerűen nem igaz.

Ami szintén egy furcsa, de tényszerű adat, hogy a legrövidebb sorkatonai szolgálattal bíró ország Dánia, ahol viszont lehetőség van arra, hogy akár 24 hónapig is katonáskodjon valaki, ha éppen olyan kedve van. Tehát el lehet mondani, hogy nincsen egységes recept; a NATO és a környező országok legtöbbjében hosszabb a katonai szolgálat, mint nálunk, ezzel együtt mégis viszonylag kevés olyan ország van, amelyik nagyon erőteljesen elkötelezte volna magát az átállásra. Franciaországról beszélhetünk, amelyik most gondolkodik rajta, de Franciaország megállapította, hogy évi 0,5 százalékos honvédelmi költségvetési növekedést jelent számukra az átállás.

(19.40)

Az egyszeri átállás 2015-ig tartó periódus, amit 1996-ban kezdtek el. Akárhogy is számolom, az majdnem 20 esztendő. Már azon gondolkoznak, hogy a polgárok szélesebb körének bevonása a katonáskodásba valamilyen formában még akkor sem lesz kiküszöbölhető, ha át fognak térni.

Nézzük meg Spanyolországot! Spanyolországban már eleve egyfajta kettős katonai struktúrán gondolkoznak, hogy legyen egyfajta állandó erejük, amely profikból áll, és legyen egyfajta mozgósítási tartalék, amelynek a formáját még igazából - legalábbis az én tudomásom szerint - nem dolgozták ki, de mindenféleképpen az átállás során ezt is meg akarják valósítani, hasonlóképpen, mint ahogy mi is ezen gondolkozunk.

Olaszországban ugyan kitűzték a 2004-re tervezett átalakítást, de egyrészt már most látszik, hogy nincsen elegendő önkéntes, akikkel feltöltsék, azok is elsősorban a kevésbé képzettek közül kerülnek ki, és a realitások azt mondatják velük, hogy a professzionális hadsereg létrehozásának feltételei talán még csírájában sincsenek meg Olaszországban jelen pillanatban, holott 1996-ban elkezdték az átalakítást, és 2004-ig valószínűleg nem lesz rá elegendő erejük, sem anyagi, sem egyéb szempontból.

Amiről itt már beszélt a miniszter úr is: a skandináv országok. Norvégia - nem akarom megismételni - tőlünk kér valamiféle útmutatást arra, hogy azt a formát, amit mi csak úgy elképzelgetünk - ez a szintén egyfajta kettős honvédségi önkéntes és szerződéses, valamint ehhez kapcsolódó egyéb forma, itt most szándékosan nem mondom, hogy mi, mert ez lehet többféle -, hogyan tudnák ők bevezetni.

Svédországban pedig egyáltalán szóba sem kerül az, hogy a sorkatonai intézményt meg akarnák szüntetni, márpedig Svédország demokratizmusáról, az ott lévő polgári demokrácia klasszikus liberalizmusáról - még ha nem is liberális kormány vezeti az országot - aligha lehet bárkinek bármiféle kétsége. Tehát ott ez a téma úgymond nem is téma.

Természetesen mondhatnánk azt, hogy mit nekünk az, hogy mit akarnak a fejlett Nyugaton, mi akkor is megcsinálhatnánk, amit akarnánk; de azt gondolom, ha nem akarunk olyan hibába esni, hogy a szomszédaink és egyéb partnereink rajtunk mosolyogjanak, a legjobb, ha tartjuk magunkat ahhoz a bölcs magyar közmondáshoz, hogy más kárán tanul az okos, tehát mi nem esünk bele abba a hibába, amelyet más országok el sem kívánnak követni.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)