Felszólalás adatai
175. ülésnap (2020.12.14.), 104. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Magyar Levente |
Beosztás | Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:08 |
Felszólalások: Előző 104 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az első gondolat, ami megfogalmazódik az emberben Legény képviselő úr lebukásával kapcsolatban, semmiképpen nem a meglepettségé, hiszen azt eddig is tudtuk, hogy a baloldal, ahol és amikor csak tud, lop, csal és hazudik. (Moraj az ellenzék soraiban. Az elnök csenget.) Ami ehhez képest újdonság, az legfeljebb az, hogy az MSZP országos etikai tanácsa volt elnökének ezt a három gyakorlatot jelen esetben egyetlen cselekménybe sikerült sűrítenie (Derültség a kormánypártok soraiban.), e tekintetben mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, ugyanakkor meglepve nem vagyunk rajta. Az első gondolat ezzel szemben sokkal inkább az a felismerés volt, hogy már a baloldal sem a régi nagy baj lehet odaát. Az egyesült baloldal politikai, szellemi elődei Károlyi, Kun, Rákosi, Kádár, hogy csak a legnagyobbakat említsem ennél azért nagyobb pályán játszottak. Az ő vezérletükkel a baloldal elsikkasztott már nagyobb dolgokat is, mint pár ukrán cigaretta: egy egész országot, egy egész ország vagyonát, egy egész ország szabadságát nem is egyszer. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Ehhez képest pár ezer doboz ukrán cigi bizony meredek leáldozást jelent. Lehet, hogy a nagy baloldali összeborulás vizezte fel a régi erényeket? Ezen talán jó lesz elgondolkodni, ezt majd bizonyára ki fogják elemezni. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ki adta az útlevelet?)
Az egyesült magyar baloldal immár tíz éve nincs abban a pozícióban, hogy folytassa Magyarország szellemi és anyagi kifosztását, hát felcsapott cigarettacsempésznek. Ez a mostani pitiáner bűncselekmény léptékében ugyan nem méltó a baloldal bűnözői múltjához (Derültség a kormánypártok soraiban.), másrészt viszont bőségesen elegendő arra, hogy egy egész ország előtt újra nyilvánvalóvá váljon: önök még mindig lopnak, de már azt is csak kisstílűen.
Nyilvánvaló, képviselő úr, hogy felül fogjuk vizsgálni a diplomata-útlevelek kiadásának rendjét, és szigorú nemzetbiztonsági ellenőrzéshez fogjuk azt a jövőben kötni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 104 Következő Ülésnap adatai