Készült: 2024.05.11.12:00:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

61. ülésnap (2019.03.19.), 270. felszólalás
Felszólaló Csárdi Antal (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:39


Felszólalások:  Előző  270  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hadd folytassam úgy, ahogy az előttem szóló Varju képviselőtársam elkezdte, hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzunk a késői időre való tekintettel. Én is egyetlenegy elemét emelném ki ennek a törvényjavaslatnak, ez viszont az automataberendezések NAV-os regisztrációja lenne. Merthogy én azt gondolom, hogy ez egy rendkívül örömteli pillanat, hogy végre fölébredt a magyar kormány, és megvalósítja annak a jogi feltételeit, hogy ez megvalósulhasson. De igazság szerint nem a kormánynak tartozunk köszönettel, hanem elsősorban a 444.hu online médiának, illetve Ács Dániel újságírónak, aki rendkívül hatékony és kemény munkával bemutatta, hogy hogyan lopják el a pénzt a budapesti parkolásból különböző kerületekben. Azt gondolom, hogy a kirobbanó botrány mérete volt az, ami motiválta a Pénzügyminisztériumot és/vagy a kormányt arra, hogy ezt a döntést behozza ma elénk. Mert mit is látunk itt egyébként? Azt látjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány héttel ezelőtt Tarlós István főpolgármester úr arról beszélt egy interjújában, hogy ő szerette volna megoldani a parkolási maffia problémáit, de azt mondta neki a miniszterelnök úr, tehát azt mondta neki Orbán Viktor, hogy ezt nem lehet. Tarlós István azt mondta, hogy ezt az egy kérését nem teljesítette neki a miniszterelnök úr.

Én föltettem a kérdést tisztességesen, egyenesen a múlt héten egy azonnali kérdés formájában, hogy igaz-e, amit Tarlós István állít, vagy kívánjae ezt cáfolni. És értelemszerűen sajnos a gyakorlatnak megfelelően erre a kérdésemre többszöri kérdésfeltevés után sem kaptam választ. Én ezt beismerő vallomásként kezelem, és egyébként ezzel teljes mértékben analóg, hogy erre a kérdésre egy hétre rá bejön egy javaslat, ami a parkolóautomatákat beköti az online rendszerbe.

De azt gondolom, hogy érdemes megnézni, hogy miért bűzlik ez a parkolási rendszer a fővárosban, és ha ezt megnézzük, akkor pontosan látni fogjuk azt, hogy ez a döntés önmagában nem oldja meg ezt a problémát. Ez a döntés önmagában semmilyen érdemi változást nem fog hozni a parkolási maffia ereje, bevételszerző képessége tekintetében.

Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot és a miniszter urat is, hogy számviteli bizonylatnak tekinthetőe a parkolóautomata által kiadott cédula. Hosszas gondolkodás után, és azután, hogy egyébként az újságírónak 11 alkalommal nem válaszolt erre a kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, azt a választ kaptuk a Pénzügyminisztériumtól, hogy nem számít számviteli bizonylatnak, hiszen ennek az automatának a működése nem teszi kötelezővé ezt.

(23.50)

Ami azt jelenti, hogy bár technikailag minden lehetőség adott lett volna ennek a megoldására, önök mégis az 50 forintos kávéautomata online bekötését a NAV-hoz sokkal fontosabbnak tartották, mint a több milliárdos parkolási biznisz ellenőrizhetővé tételét elősegítő parkolóautomaták online bekötését.

Persze lehet erre azt mondani, miniszter úr, hogy ez már a múlt, hiszen itt van a javaslat, és a Pénzügyminisztérium elkötelezett abban, hogy ez a kérdés rendezésre kerüljön. De van egy rossz hírem, pénzügyminiszter úr, emlékezzen vissza, a magyar önkormányzatokról szóló törvény, ha jól emlékszem  és ebben nem vagyok teljesen biztos , Rogán Antal által kezdeményezett módosítása azt mondta ki, hogy a parkolásüzemeltetési tevékenységet kötelező önkormányzati feladatként csak maga az önkormányzat vagy az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő cég végezheti el. Aki ismeri ezt a rendszert, az pontosan tudja, hogy az önök politikai közössége játszotta ki az önök által kezdeményezett önkormányzati törvény módosítását. Mert azt tapasztalhattuk  és aki figyelte ezt a történetet, az tudja , hogy azzal a technikával kerülték meg a saját törvényüket, hogy alvállalkozóként újrafoglalkoztatták azokat a szereplőket, akik egyébként már 2010 előtt rendkívül sok pénzt kaszáltak a parkolásüzemeltetéssel összefüggésben tapasztalható visszaélésekből.

Igen, tisztelt kormánypárti képviselők, azt gondolom, hogy ez az, amiről beszélünk, hogy önöknek eszük ágában sincs megoldani ezt a problémát, mert ha lenne egy minimális szándék önökben, hogy a parkolási maffiának a tevékenységét visszaszorítsák, ne adj’ isten, megszüntessék a működésüket, akkor gyakorlatilag egy tollvonással ez megtörténhetne. Egyrészt az alvállalkozók bevonásának a szabályozásával ez elősegíthető lenne, másrészt pedig azt gondolom, hogy az is komoly előrelépés lenne ebben az ügyben, ha a parlament úgy döntene, hogy úgy módosítja a magyar önkormányzati törvényt, hogy a kerületek kötelező önkormányzati feladatából elveszi a parkolásüzemeltetést, és odaadja a főváros kötelező feladatai közé, ezzel egy centralizáltabb, ezen keresztül olcsóbb és átláthatóbb rendszert hozhatna létre, és egyébként még azt gondolom, hogy arra is volna technika, ha meg akarjuk osztani a kerületek között a parkolásüzemeltetésből képződő bevételeket, hogy azt elosszuk később a kerületek között.

Az én álláspontom nagyon markáns: ez a döntés, bár szükséges, de nagyon-nagyon kevés, bocsánat, hogy ezt mondom, semmit érő, mert azokat a visszaélési formákat, amiknek már most is pontosan látjuk a technikáit, azokat nem akadályozza, és ameddig ebben nem történik érdemi előrelépés, akkor NAV-regisztráció ide, NAV-regisztráció oda, a parkolási maffia köszöni szépen, él és virul Budapesten. Az én kérdésem egy nagyon egyszerű, rövid kérdés  bocsánat, kettő -: igaze az, kérdezem pénzügyminiszter urat, hogy Orbán Viktor nemet mondott Tarlós Istvánnak a parkolásban tapasztalható visszaélések felszámolására. A másik kérdésem pedig az, hogy kívánnake érdemben fellépni, hogy ne lopjanak el kerületekben forintmilliárdokat, ezen keresztül elvonjanak forrásokat olyan önkormányzati feladatok elől, mint beruházások megvalósítása, mint bármilyen kötelező vagy önként vállalt kulturális vagy egyéb feladat megvalósítása. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik és a DK soraiban.)




Felszólalások:  Előző  270  Következő    Ülésnap adatai