Felszólalás adatai
81. ülésnap (2007.06.11.), 214. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Németh Zsolt (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | Önálló indítvány indokolása |
Videó/Felszólalás ideje | 5:03 |
Felszólalások: Előző 214 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP frakciója közös törvényjavaslatot nyújtott be, hogy június 4-e legyen a nemzeti összetartozás napja. A mai délután folyamán az alkotmányügyi bizottságban meglepett, hogy a kormány, illetőleg a kormánypártok elutasították ezt a javaslatot. Azért lepett meg, mert a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának állandó bizottsága három hete fogadta el elnök asszonynak, Szili Katalinnak az előterjesztését, amely nem szó szerint, de lényegében ezzel a javaslattal azonos.
Meglepett ez bennünket, mert úgy vélem, hogy egy egészen egyedülálló lehetőség áll előttünk. Úgy látjuk, hogy az összetartozásra rendkívül nagy szükség van, a történelmi tragédiáink sokszor jelentettek a magyarság számára erőforrást. Ezért nincs semmi ellentmondás abban, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napjára úgy tekintsünk, mint a nemzeti összetartozásunk napjára. S tegyük hozzá, rengeteg máig megoldatlan probléma fakad Trianonból, és ezen következmények felszámolásához a legfontosabb dolog, amire szükség van, az éppen a nemzeti összetartozás tudata.
A javaslat lényege tehát, hogy szeretnénk elérni azt, hogy június 4-e a méltóságteljes megemlékezésnek legyen az alkalma, teremtsük meg a méltóságteljes megemlékezés feltételeit, mint ahogy a holokauszt-emléknappal vagy a kommunizmus áldozatainak emléknapjával kapcsolatban ezt sikerült, és az országban önkormányzatok, civil szervezetek élnek ezzel a lehetőséggel. Ha sikerül ezt a javaslatot a Magyar Országgyűlésnek tárgysorozatba venni, majd elfogadni, és én töretlenül bízom abban, hogy erre van lehetőség, ezért működtetjük a KMKF-et, ezért foglalt állást egyértelműen az öt parlamenti párt támogatólag, világossá tették a határon túli szervezetek is, hogy kívánatosnak és támogatandónak tartják ezt a javaslatot, tehát továbbra is bízom benne, hogy elérhetjük azt, hogy Trianon ne egy traumatizáló élmény maradjon, ne egy olyan belpolitikai esemény, amely pártpolitikai dimenzióba helyezi a vitáinkat, hanem Trianon legyen egy lehetőség arra, hogy erőforrást merítsünk a megemlékezés feltételeinek megteremtéséből.
(19.20)
87 év nem volt elég ahhoz, hogy földolgozzuk a trianoni tragédiát. Ennek nagyon sokféle történelmi oka volt, de jobb későn, mint soha, tisztelt képviselőtársaim. Rendkívül örvendetesnek tartom, hogy az elmúlt években gomba módra szaporodnak az egész Kárpát-medencében azok az emlékművek, azok az emléktáblák, amelyek június 4-ével, illetőleg Trianonnal összefüggésbe hozhatóak. Most is június 4-én számos alkalom volt arra, hogy a helyi önkormányzatok, a civil szervezetek meg tudták teremteni a méltóságteljes megemlékezés feltételeit.
Azt hiszem, rajtunk a sor. Részben azért, mert ha a KMKF, ez a rendkívül ígéretes kezdeményezés valamit megfontol és javasol a Magyar Országgyűlés számára, akkor azt hiszem, nagyon helytelen lenne, ha ezt elutasítanánk. Részben pedig azért, mert úgy vélem, hogy kezd megérni az idő Magyarországon arra, hogy szembesüljünk Trianonnal, szembesüljünk a tragédiával, földolgozzuk és megtaláljuk a jelenlegi, még máig ható hátrányos körülmények megszüntetésének, felszámolásának megfelelő módozatait.
Ezért kérem, hogy támogassák a Fidesz-KDNP törvényjavaslatát. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 214 Következő Ülésnap adatai