Készült: 2024.05.12.14:13:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

21. ülésnap, 216. felszólalás
Felszólaló Dr. Veres János (MSZP)
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Beosztás pénzügyminiszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 2:03

Felszólalások:  <<  216  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak, hogy újabban a Fidesz ennyire fontosnak tartja a bérből és fizetésből élők keresetének alakulását. Amikor kormányon voltak, akkor ez pont fordítva volt. Statisztikailag kezelhető, egész naptári éveket számolva a Fidesz kormányzása alatta a reálbérek 14,7 százalékkal nőttek, ugyanakkor az MSZP-SZDSZ-koalíció ezt követő négy éve alatt a bérek reálértékének, a reálbéreknek a növekedése ennél több, mintegy kétszerese volt, pontosan 30,4 százalék.

Képviselő úr ugyan pontos idézeteket vett különböző szövegekből, tehát szó szerinti az idézet, azonban nem mindig összemérhető számokat próbál összehasonlítani egymással, ezért most próbálom ezt egy picit tisztázni. Elsőként: a bérek 25 százalékos emelése nyilvánvalóan a nominálbérekre vonatkozott, gondolom, ebben nincs vita közöttünk. Ez az ütem jelenleg is megvalósíthatónak tűnik a következő évekre, nem látom okát annak, hogy ez másként következne be Magyarországon. A konvergenciaprogramban készített számítások alapján a bruttó átlagkeresetek 2005-2009 között körülbelül 25 százalékkal, 2006 és 2010 között körülbelül 23 százalékkal nőnek Magyarországon. Tehát a most elfogadott konvergenciaprogram ezt a pályát tartalmazza, ezeknek a reális lehetősége biztosított az elfogadott makroparaméterek alapján.

A reálbérek esetében nyilvánvalóan más számokról kellene beszélnünk, ezért nem lehet az elsőként elmondott idézetében, illetve a második idézetében szereplő értékeket megfelelőképpen összehasonlítani.

(17.20)

Erre azt tudom mondani, ami az elfogadott konvergenciaprogramban szerepel, ami pontosan azt mondja, hogy 2007-2008-ban ez a bizonyos 4 százalékos reálbércsökkenés következhet be Magyarországon, és ugyanennyivel tud növekedni az azt követő években, ahogyan a konvergenciaprogramban szerepel. A számok pontosan kiolvashatók a program táblázatából. Kérem, ezt tekintse mindenki irányadónak mind a jelenlegi időpontban, mind pedig a költségvetés tárgyalása során.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:  <<  216  >>    Ülésnap adatai