Készült: 2024.05.12.17:52:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

227. ülésnap (2017.05.22.), 162. felszólalás
Felszólaló Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz
Videó/Felszólalás ideje 1:09


Felszólalások:  Előző  162  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Legfőbb ügyész úr, arra még mindig nem kaptam választ ‑ de egyébként köszönöm, mert legalább volt érdemi abban, amit elmondott a válaszában ‑, hogy miért nem került sor a szembesítésre, amikor minden büntetőeljárásban erre ilyen esetben sor kerül. Miért nem került sor a miniszter kihallgatására, amikor egyértelműen érintett ebben az ügyben? Ezt csak azért kérdezem, mert olyan nincsen, legfőbb ügyész úr, hogy van egy bűnszervezet, ahol megrendelnek pályázatokat, méghozzá olyanokat, amelyek irányítottan egy-egy cégre vannak kiírva. Majd a minisztériumban hirtelen ilyen feltételekkel születtek pályázatok, de erről a minisztériumban egyébként senki nem tud ‑ mert ha valaki tud róla, és eszerint írja ki, akkor a büntetőjogi felelőssége egyértelműen megállapítható.

Ennek a bűncselekménynek két oldala van, legfőbb ügyész úr, és pontosan azt kifogásoltam, hogy míg az egyiket kénytelen-kelletlen vizsgálják (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), addig pont a minisztériumi szálat, ami a miniszterig vezet, azt pedig negligálják. Érteni vélem, hogy miért, csak nem elfogadható. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  162  Következő    Ülésnap adatai