Felszólalás adatai
286. ülésnap (2006.02.07.), 212. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Nagy Sándor (MSZP) |
Beosztás | a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend utánihoz hozzászólás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:57 |
Felszólalások: Előző 212 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy a Hörcsik Richárd képviselő úr által szóba hozott gazdaságtörténeti, közlekedéstörténeti szempontból is, jelenleg, ha úgy tetszik, térségfejlesztési szempontból is érdekes téma jó, hogy elhangzott itt az Országgyűlés üléstermében. Ahogy a képviselő úr által elmondottakból is kitűnik, Gácsország a mai Ukrajna nyugati felén fekszik, Galícia, Halics, többféleképpen lehet említeni, és való igaz, egy 1869-ből származó törvénycikk intézkedik először arról, hogy ezt a bizonyos Zemplén-Gácsország vasútvonalat vagy mozdonyvonalat meg kell építeni, ahogy az akkori fogalmakat használták. Ha a mostani térképre ránézünk, akkor abból kitűnik, hogy lényegében a magyarországi vasúti térképet tekintve ez a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalat érinti. Azt tudom önnek mondani, hogy készült ennek a vasútvonalnak a villamosítására, felújítására egy tanulmány, amely igazolja, hogy ennek a vonalszakasznak a villamosítása tulajdonképpen a Hegyalját, a Hegyközt, a Bodrogközt olyan módon érintené pozitívan, és kapcsolná be az országos vérkeringésbe egyfelől, másfelől pedig biztosítana olyan kapcsolatot kelet-szlovákiai területekkel is, ami nagy valószínűséggel gazdasági élénkülést hoz ebben a térségben.
Mindezek figyelembevételével mondhatom, hogy a kormány érdemben foglalkozik ezzel a gondolattal, azt is megemlítve, hogy alapvetően a 2007-2013 között megnyíló uniós forrásokra alapozva.
(13.50)
Egyébként pedig, hogy a kérdést konkrétan nem ismerő nézők vagy hallgatók számára világos legyen, itt a magyarországi szakaszt illetően 41 kilométer egyvágányú vonal felújításáról, 16 kilométer állomási vágányról és persze a hozzá tartozó biztosítóberendezések felújításáról van szó. Úgy gondolom, ez az általam mondott időszakban megvalósítható dolog.
Nem tartozik szorosan a témához, de azért megemlítem, mert a térségi hatását illetően azért nem hiszem, hogy elvitatható lenne, hogy itt is megemlíthető: a Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vasútvonal jelentős felújítása szintén a tágabb értelemben vett térség gazdasági fellendülését szolgálja, természetesen ez is szerepel a tervekben.
Köszönöm a figyelmet.
Felszólalások: Előző 212 Következő Ülésnap adatai