Felszólalás adatai
| 55. ülésnap (1999.03.05.), 19-63. felszólalás | |
|---|---|
| Felszólalás oka | Általános vita lefolytatása |
| Felszólalás ideje | 2:36:03
|
Felszólalások: Előző 19-63 Előző Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem Hende Csaba államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Hende Csaba nemet int.) Az államtitkár úr nem kíván válaszolni.
Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében ma délután 14 órai hatállyal lezárom.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolója és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája lezárásig. Az előterjesztéseket J/10. és H/830. számokon kapták kézhez. Megadom a szót - és kérem, hogy jöjjön fel a pulpitusra - dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész úrnak, a napirendi pont előadójának. (Dr. Györgyi Kálmán az elnöki emelvényre lép.)
DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az 1990. évi szabad és demokratikus választások óta ma első ízben kerül sor a legfőbb ügyész beszámolójára az Országgyűlés plénuma előtt. Én ezt egy nevezetes napnak tekintem az ügyészi testület tagjaival együtt, örülök annak, hogy ez a beszámoló az Országgyűlés ülése elé került, és így lefolytatható az alkotmánynak megfelelő eljárás.
Nem első alkalommal terjesztettem be a tisztelt Országgyűlésnek beszámolót az ügyészség tevékenységéről. Az 1990 júniusában legfőbb ügyésszé történt megválasztásomat követően első ízben 1993-ban nyújtottam be beszámolót az ügyészség hároméves működéséről, majd ezt követően évente terjesztettem be beszámolót.
A Magyar Köztársaság alkotmánya szerint az országgyűlési beszámoló lényeges eleme a legfőbb ügyész közjogi helyzete és az Országgyűléssel való kapcsolata; az alkotmány szerint a legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, a legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, és működéséről köteles beszámolni. A legfőbb ügyész felelősségének lényeges eleme az is, hogy az Országgyűlés tagjai a legfőbb ügyészhez interpellációt és kérdést intézhetnek a feladatkörébe tartozó minden ügyben.
Az a körülmény, hogy az elmúlt esztendőkben előterjesztett beszámolók nem kerülhettek az Országgyűlés plenáris ülése elé, nem jelentette azt, hogy ezek a beszámolók visszhangtalanul kerültek volna be az országgyűlési irományok közé, hiszen az Országgyűlés bizottságai megtárgyalták, az alkotmányügyi és az emberi jogi bizottság mindig, esetenként az önkormányzati, rendőrségi és belbiztonsági bizottság is, csak ezekben az esetekben a bizottsági tárgyalás egyben a beszámoló országgyűlési pályájának a végállomását is jelentette. Az idei alkalommal is megvitatta a legfőbb ügyész országgyűlési beszámolóját az alkotmányügyi és az emberi jogi bizottság, azonban ez alkalommal a bizottsági tárgyalás nem a végső stáció volt, hanem egy közbenső, az Országgyűlés teljes ülése előtt.
Magam is, ügyész kollégáim is sajnálatosnak vagy - ne tekintsék tiszteletlenségnek - sérelmesnek tartottam, tartották, hogy az ügyészségről szóló beszámoló plenáris ülésen történő megvitatására, ezt követően határozathozatalára nem kerülhetett sor. Csak kisebb mértékben enyhítette ezt az érzésünket az, hogy itt nem csak a legfőbb ügyésszel, illetve az ügyészséggel volt baj. Az alkotmány és a különböző törvények sorra írnak elő jelentéstételi és tájékoztatási kötelezettséget különböző magas tisztségviselők számára; ezek nagy számára és a tárgyalásnak a Házszabályban rögzített eljárásmódjára figyelemmel az Országgyűlés a beszámolók plenáris ülésen való tárgyalására irányuló kötelezettségének képtelen volt eleget tenni.
(10.50)
Így adódhatott az a látszat, hogy az Országgyűlés a legfőbb ügyészi beszámolónak talán nem is tulajdonít akkora jelentőséget. Én az Országgyűlés iránt illő tisztelettel vagyok, és egyáltalán nem dolgom, hogy bármilyen vonatkozásban is bíráljam. Amit elmondtam, azt azért kellett elmondani, hogy az eddigi jelentések tárgyalása miért nem juthatott a plenáris ülés elé, és hogy ez nem speciális ügyészségi probléma, és nem az ügyészség megkülönböztetéséről van szó, hanem általában a jelentések, beszámolók megtárgyalása van egyfajta válságban, amire a tisztelt Országgyűlés bizonyára megfelelő megoldást fog találni.
A beszámolónak és megtárgyalásának az egész ügyészi testület működése szempontjából azért van rendkívüli jelentősége, mert az egész ügyészi testület legitimációja a mai alkotmányjogi berendezkedés mellett közvetlenül az Országgyűléstől származik. Az alkotmány szerint a neki felelős legfőbb ügyészt az Országgyűlés választja meg, aki az ügyészi szervezetet vezeti és irányítja, és az ügyészeket, ügyészségi titkárokat és fogalmazókat kinevezi. A nyomozást elrendelő vagy lefolytató, a vádat emelő, a tárgyaláson a vádat képviselő, a fellebbező, a felülvizsgálati indítványt előterjesztő vagy bármilyen más ügyben intézkedő ügyész működésének legitimációja ekként az Országgyűléstől ered, és ez a sajátos szubordináció fontos tényezője a hazai ügyészi testület jelenlegi önazonossági tudatának. Hadd mondjam el, én is büszke vagyok arra, hogy tisztségemet az Országgyűlés bizalmából töltöm be, és átérzem az ebből fakadó felelősséget.
Ez a beszámoló az 1997. esztendőről szól, és most 1999 márciusát írjuk. Mentségemre szolgáljon, hogy nem az idén nyújtottam be a beszámolót, hanem tavaly, megvárva a választásokat követően az új Országgyűlés megalakulását, mert az előző Országgyűlés már nem tudta volna megtárgyalni. A beszámolóról, annak a gyakoriságáról hadd szóljak még röviden egy szót.
Ennek a jelentésnek a 3. oldalán az áll, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya 52. §-a (2) bekezdésében, valamint a Házszabály 89. §-ában foglalt kötelezettség teljesítéseként kerül sor a beszámoló előterjesztésére. Ez egy kis kiegészítést igényel. Valójában az alkotmány csak annyit mond ki, hogy a legfőbb ügyész beszámolni köteles, de arról sem az alkotmány, sem más törvény nem rendelkezik, hogy ez a beszámolás mikor, milyen gyakorisággal történjen meg. Sok más tisztség esetében a törvény világosan megmondja, a legfőbb ügyész esetében nem. Ezért 1994-ben fordultam illő tisztelettel az Országgyűlés elnökéhez annak érdekében, hogy a beszámolási kötelezettség teljesítése valamilyen rendezett vagy rendszeres formában történjen.
Az elnök úr annak idején az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottsághoz fordult, kérve a véleményüket. Ezt követően az alkotmányügyi bizottság előtt egy számomra igen tanulságos vita folyt arról - ezen jelen lehettem -, hogy miben álljon ez a beszámoló, tehát hogy a legfőbb ügyész a működéséről vagy az ügyészi testület működéséről számoljon be. Végül itt az az állásfoglalás született, hogy ugyan a törvények nem szabályozzák kifejezetten a beszámoló gyakoriságát, az alkotmány értelmezésével mégis oda lehet jutni, hogy a beszámolóra országgyűlési ciklusonként legalább egyszer, illetőleg a legfőbb ügyész hatéves mandátumának a lejártát megelőzően sort kell keríteni.
Ezenfelül a legfőbb ügyésznek az Országgyűléshez való viszonya folytán be kell számolni esetileg, ha így dönt az Országgyűlés, illetőleg saját elhatározásából is készíthet ilyen beszámolót. Mivel ily módon erre engedélyt kaptam, 1994 óta évente terjesztettem be beszámolót az Országgyűlés elé.
Természetesen jó lenne, ha ezt törvény szabályozná, de ennek az elmúlt kilenc esztendő nem kedvezett. 1990-93 között egy átfogó ügyészségi reform előkészítése folyt, amely az ügyészség közjogi helyzetének a megváltoztatását kezdeményezte. Ennek során természetesen nem volt helye egy olyan törvénymódosítási vagy -kiegészítési javaslatnak, amely az Országgyűlés előtti beszámolás gyakoriságát lett volna hivatott rendezni.
Az 1993. évi reformkísérlet homokpadra futván úgy gondoltam, hogy az ügyészség közjogi helyzetéről folyó vita az új köztársasági alkotmány előkészítése során nyer majd széles körű egyetértéssel támogatott megoldást. Ezek a várakozások azonban nem bizonyultak megalapozottnak.
1998-ban, hamarosan a választásokat követően elkészült az új ügyészségi reformcsomag, amelynek tárgyalása jelenleg is folyik a tisztelt Országgyűlés előtt. E törvényjavaslatok az ügyészség közjogi helyzetének megváltoztatását célozván újból csak nem kínáltak alkalmat a beszámolási időszak törvényi szabályozásának javaslatba hozására. Ez most a helyzet.
Megjegyzem, talán az egy- és kétkamarás Országgyűlés volt az, amelyről az elmúlt évtizedben annyi közjogi vita folyt, mint az ügyészség helyzetéről és feladatairól. Ez a vita mindazonáltal nem tekinthető egészen újnak, hiszen Magyarországon az első nyilvános ilyen tárgyú vitát a Királyi Ügyészségről szóló 1871. évi XXXIII. törvénycikk javaslata, képviselőházi megvitatása során folytatták le először, hogy aztán ez a vita sokszor megismétlődjön. Mint ismert a jogászok jó része előtt, ezt a törvényjavaslatot Horváth Boldizsár igazságügy-miniszter terjesztette elő. Újabban egy helyütt azt olvastam egyébként, hogy magát a törvényjavaslatot Csemegi Károly írta, és ez a név igen jól cseng. A Horváth Boldizsár által előterjesztett törvényjavaslat 5. §-a úgy szólt, hogy az ügyészség a bíróságtól független, és közvetlenül az igazságügy-miniszternek van alárendelve.
Az ellenzék által előterjesztett módosító javaslat, amelynek megszövegezője Győrffy Gyula képviselő volt, úgy alakította volna át ezt a szöveget, hogy az ügyészség úgy a bíróságtól, mint a kormánytól független, és tagjainak egymáshoz való viszonyát törvény határozza meg. Ebben a vitakérdésben később véleményüket a Királyi Ügyészség nagy tekintélyű vezetői is elmondták, köztük Kozma Sándor, az első pesti királyi főügyész, majd később Varga Ferenc koronaügyész és Finkey Ferenc professzor, aki utóbb maga is betöltötte a Koronaügyészi Hivatalt.
Az újabb időkben, 1988 óta töretlen hevességgel folyó vita sajátosságának talán az tekinthető, hogy a vita résztvevői a sokoldalúan megvitatott szakmai szempontok mellett erős politikai jelentőséget is tulajdonítanak a kérdés mikénti megoldásának. Az ügyészség közjogi helyzete egyébként nemcsak Magyarországon vitatott, hanem Európa-szerte több országban, és néhány év óta szorgos bizottsági munkálkodás folyik egy Európa tanácsi ajánlás szövegének a kidolgozása érdekében.
(11.00)
A jogi közönség ezt ismeri, erről tudósít egyébként a Magyar Jog című folyóirat tavaly karácsonyi száma. A jelentés tartalmának előadására nem vállalkozhatom, ez több mint száz oldal. Hadd reménykedjek abban, hogy a jelentés felkeltette a tisztelt képviselő hölgyek és urak érdeklődését, és arra csábította őket, hogy elolvassák. Én azt gondolom, ez a jelentés elegendő terjedelmű ahhoz, hogy tájékoztasson az ügyészség 1997. évi működéséről, de nem túl nagy terjedelmű ahhoz, hogy elriassza az olvasót. Én ehhez a jelentéshez hozzátenni nem szeretnék semmit, utóbb pedig nem szeretném szépítgetni.
Azt az alkalmat, hogy én itt az Országgyűlés színe előtt beszélhetek, egy vonatkozásban mégis meg szeretném ragadni. Közbiztonságról, büntetőjogról, a büntetések szigoráról szeretnék néhány, általam fontosnak tartott gondolatot elmondani. Sok szó esik arról, milyen feladatok hárulnak a rendőrségre, az ügyészségre, a bíróságokra a közbiztonság megszilárdítása, a közbiztonság védelme terén.
A közbiztonság, azt hiszem, minden rendezett társadalmi együttélés elemi feltétele; és hogy az állam ennek a megtartása érdekében minden szükséges és lehetséges intézkedést megtegyen, úgy gondolom, pártok fölött álló érdek. Az ügyészségnek közvetlenül nem feladata a közbiztonság védelme, közvetlenül nem feladata a bűnmegelőzés. Azonban a büntetőeljárásban való közreműködése révén, a nyomozásban és a bírósági eljárásban való közreműködése révén bizonyosan közrehat a büntetőjog alkalmazásában, és ezzel a bűnözés megelőzésében, a közbiztonság védelmében.
Az egész rendőri bűnözéssel kapcsolatos fellépésben a háttérben a büntetőjogi szankciók alkalmazása, annak a lehetősége áll, és ez adja meg ennek az eljárásnak a törvényes alapját. A büntető törvénykönyv a büntetés célját a társadalom védelme érdekében, a bűncselekmények megelőzésében határozza meg, de azt soha ne felejtsük el, hogy a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás mindig egy lépéssel a bűn után jön, és éppen az elkövetett bűncselekmény miatt alkalmazott felelősségre vonástól reméli azt, hogy ez mások számára okulásul szolgál, és így megelőző hatása lehet.
Az ügyészség azokban az ügyekben teljesítheti bűnüldözési feladatát, amelyekben kézre kerül a tettes. A nyomozást az ügyek túlnyomó többségében nem az ügyész végzi, hanem a más által végzett nyomozás törvényessége fölött gyakorol felügyeletet. Ennek keretében az ügyészségnek az is dolga, hogy a nyomozás befejezése után a vádemelés kérdésében foglaljon állást. 1997-ben több mint 106 ezer ilyen ügy érkezett. Ezek 67 százalékát 15 napon belül dolgozták fel az ügyészek, 17 százalékát 30 napon belül. Ez együtt több mint 84 százalék. Az év végén, tehát '97. december 31-én 2439 ügy volt ügyészi kézben elintézetlen; ez kevesebb, mint kétheti érkezés. Ez megengedi talán azt a kijelentést, hogy az ügyészség számottevő ügyhátralék nélkül látja el a feladatát.
A büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos bírálatok egy része a büntetőeljárások elhúzódásával függ össze. Az ügyészség - erről szeretném biztosítani a tisztelt Országgyűlést és a választópolgárokat is - a jövőben még inkább arra törekszik, hogy a nyomozás során minél hamarabb megalapozott és törvényes érdemi határozat szülessen, időben sor kerüljön a vádemelésre, és az ügyészi közreműködés segítse a törvényes és megalapozott ítélet meghozatalát.
Hadd szóljak egész röviden a váderedményességről: 1997-ben ez 94,6 százalékos volt. A korábbi évekhez képest ez némileg csökkent. De hadd tegyem fel a kérdést: jó volna, a 100 százalékos váderedményesség? Annyiban talán, hogy a vád minden esetben törvényes és megalapozott volt a bírósági visszaigazolás szerint, és valószínűleg nagyobb lehetne az ügyész sikerélménye is. De nem szeretnék olyan országban élni, ahol a váderedményesség 100 százalékos, mert ez kétséget ébresztene a tekintetben, hogy független bíróság ítélkezik.
Nem zárható ki, hogy a bizonyítékokat az ügyész és a bíró eltérően értékeli, mint ahogy az sem zárható ki, hogy az elsőfokú és a másodfokú bíróság eltérően értékeli a bizonyítékokat, de az sem, hogy egy bonyolult jogi kérdést másként ítéljenek meg. Ez kiváltképp lehetséges egy átalakulóban vagy formálódóban lévő ítélkezési gyakorlat esetén. Több mint 40 új büntető tényállást vezettek be az első időszakban a magyar anyagi büntetőjogban. Egy törvényi tényállás megfogalmazása és ebben a teremben, illetve a másik teremben történő megszavazása, hivatalos lapban való kihirdetése még távolról sem jelenti ennek a törvényi rendelkezésnek a valóságos életét. Azt meg kell tanulni és meg kell tanulni alkalmazni. Én úgy gondolom, a váderedményesség kérdésében egy helyes arány megtartása tűnik kívánatosnak, ne kerüljön sor az ügyészség részéről megalapozatlan vádemelésre, a bíróság pedig ne váljék a vádiratra, vádindítványra mindig rábólintóvá.
Úgy tűnik, egyes országok büntetésalkalmazási gyakorlata - ha áttekintjük az európai országok idevonatkozó adatait - nemcsak a törvényhozásnak, nemcsak a jogalkalmazás résztvevői elhatározásának a függvényeként alakul, hanem valami egész másfajta törvényszerűségnek is látszik mindez engedelmeskedni. Azt is lehet mondani, hogy ha ránézünk Európa térképére, és elindulunk nyugatról keletre vagy keletről nyugatra, akkor az ország gazdasági-társadalmi fejlettségének, a parlamentáris rendszer erejének függvényében alakul az ismertté vált bűncselekmények száma és az alkalmazott büntetések szigora.
Magyarország, azt gondolom, olyan bűnözéssel rendelkezik, és olyan szigort produkál a büntetések alkalmazásában, ami megfelel Magyarország geográfiai elhelyezkedésének, és ha úgy tetszik, geopolitikai elhelyezkedésének, azaz az itt meglevő rendszer fejlettségi fokának. Az ügyek, amelyek Magyarországon a bíróság elé kerülnek, az ügyészség közreműködésével jutnak oda. A bíróság ügyészi indítványra büntet, szab ki tárgyalás mellőzésével vagy a tárgyalás alapján büntetést. A büntetés pontos mértékére nálunk ugyan nem lehet indítványt tenni az ügyésznek, eltérően más országoktól, de ha az ügyész elégedetlen a kiszabott büntetéssel, akkor fellebbezhet. Az ügyek nagy részében Magyarországon az ítélet elsőfokon jogerőre emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az ügyész, a bíró és a védelem között is van egyfajta konszenzus a tekintetben, hogy milyen a törvényes mértékű büntetés, azaz milyen cselekményért milyen vádlottnak mi jár.
Az ügyek kisebbik része az, amelyben az ügyész súlyosítás végett fellebbez. 1997-ben 3415 ilyen eset volt. A fellebbezések 46 százaléka volt eredményes, nagyobb részük mégis eredménytelen.
(11.10)
Az eredményesség aránya mégis növekvő: 1990-ben csak 35 százalékos volt a sikeres fellebbezések aránya, ehhez képest a 46 százalék igazán figyelmet érdemel. 1997-ben a büntetések közül a leggyakoribb a pénzbüntetés volt, ez a büntetések több mint 43 százalékát tette ki, második helyre került a próbára bocsátás nevű intézkedés, harmadik helyen a közel 19 százalékos felfüggesztett szabadságvesztés. A közérdekű munka még mindig nem tudott igazán gyökeret ereszteni, nálunk a 2 százalékot sem érte el a részesedése, és a végrehajtandó szabadságvesztések aránya 12 százalék volt. A döntő határ a büntetéskiszabási gyakorlatban igazából az, hogy becsukják-e az elítéltet, vagy pedig szabadságelvonással nem járó büntetést kapott. 1997-ben Magyarországon az elítéltek 88 százaléka nem került büntetés-végrehajtási intézetbe, és 12 százalék volt, amelyet ténylegesen becsuktak.
A büntetéskiszabási gyakorlat az elmúlt években, ha '90-től számítom az időt, látványosan enyhült. 1990-ben százalékosan pontosan a dupláját ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre, mint 1997-ben. Akkor 24 százalék volt a végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek aránya, ez '97-re 12 százalékra csökkent. De ez nem pusztán az ügyészek és bírák szemléletében bekövetkezett változás eredménye, hanem ezt a törvényhozás több intézkedése szorgalmazta. Ennek alakulásában közrehat a halálbüntetés '90 őszén történt eltörlése is, ha a legszigorúbb büntetést megszüntetik, akkor az enyhítő hatással lesz az egész büntetéskiszabási gyakorlatra.
Időközben a törvényhozás részben elfordult az 1993. évi elképzelésektől, és most minden erejével azon van, hogy a büntetéskiszabási gyakorlat szigorát befolyásolja. Én európai összehasonlításban a magyar bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatának szigorát megfelelőnek tekintem azért, mert nálunk szigorúbbak a litvánok, az oroszok, a románok és a lengyelek. A többiek enyhébbek, ha az országokat a börtönnépesség alapján vetjük össze.
Nem szeretnék visszaélni a türelmükkel, bár ahogy az órára pillantok, ez máris megtörtént. Cesare Beccaria óta tudjuk, hogy jobb megelőzni, mint büntetni. Ennek ellenére az ő fellépése óta minden megelőzési törekvés ellenére büntetni kell, mert ez a rendezett társadalmi élet feltétele, hogy a súlyosan vétőket megbüntessék annak érdekében, hogy mások ne támadjanak a jogrend ellen.
Ez a beszámoló a '97. évről szól, ez év márciusának első napján mégis olyan esemény történt, amelyről itt említést kell tennem. Akkor lépett hatályba a büntetőeljárási törvény és a büntető törvénykönyv terjedelmes novellája. Szeretném biztosítani e helyütt az Országgyűlést és a választópolgárokat, hogy az ügyészség a maga részéről e két törvénymódosítás életbe való átültetésében közreműködik a büntetőeljárásban neki kijelölt helyről.
Megköszönöm figyelmüket, a türelmüket, megköszönöm innen is az alkotmány- és igazságügyi bizottság, valamint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagjainak a beszámoló vitája során tanúsított kitüntető érdeklődését.
Kérem tisztelettel az Országgyűlést, hogy a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 1997. évi tevékenységéről szóló J/10. számú beszámolóját szíveskedjék elfogadni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, legfőbb ügyész úr. Megadom a szót Rubovszky György úrnak, a határozati javaslat előterjesztőjének. Tessék képviselő úr!
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az 1998 májusában megszerkesztett, majd az Országgyűlésnek előterjesztett beszámolót az alkotmányügyi bizottság 1999. február 23-ai ülésén megtárgyalta. Részletekbe menő vitát követően a vitában elhangzottakra adott legfőbb ügyészi választ elfogadta, s az alkotmányügyi bizottság a beszámolót egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az Országgyűlés elé terjeszti azzal, hogy általános vitára azt alkalmasnak tartja.
Az a problémakör, amelyet a beszámoló során a legfőbb ügyész úr is említett, nevezetesen, hogy a korábbi beszámolók különböző okok miatt nem jutottak el az Országgyűlés plenáris üléséig, ez a probléma indította az alkotmányügyi bizottságot arra, hogy ugyanezen a napon, február 23-án egy országgyűlési határozatijavaslat-tervezetet fogadott el, amely arról szól, hogy az Országgyűlés a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja. Ennek a határozati javaslatnak az elkészítésével kapcsolatban szintén szavazott az alkotmányügyi bizottság, ami egyben már érdemi álláspontot is tartalmaz, nem csak az általános vitára való alkalmasság kérdésében, tehát ebben az érdemi döntésben is egyhangúlag döntött, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alkotmányügyi bizottság a legfőbb ügyész úr által előterjesztett beszámoló elfogadását javasolja a tisztelt Országgyűlésnek.
Ebben a kérdésben még egyetlenegy dologról szeretnék említést tenni. Az a probléma - amely szintén a legfőbb ügyész úr szóbeli kiegészítése során elhangzott -, hogy a különböző beszámolókat és jelentéseket előíró törvények ezek alakszerűségét, terjedelmét, illetve gyakoriságát nem rendezik. E probléma feloldása végett dr. Áder János elnök úr megkereste az alkotmány- és igazságügyi bizottságot, valamit az ügyrendi bizottságot, és a két bizottságot felkérte arra, hogy egy eseti albizottságot hozzon létre e kérdéseknek a rendezésével kapcsolatban határozat vagy valamilyen eljárás kidolgozása végett.
Itt szeretném elmondani, mert megítélésem szerint idetartozik, hogy ez az albizottság létrejött, tevékenységét a következő bizottsági ülési héten meg fogja kezdeni, és akkor reményeink szerint a jövőben nem fordulhat elő olyan, hogy egyes Országgyűlésnek szánt jelentések, beszámolók nem jutnak el az Országgyűlés elé.
Tisztelettel összegezve, kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a nagyon precízen és részleteiben is kidolgozott legfőbb ügyészi beszámolót az alkotmányügyi bizottság határozati javaslatának megfelelően elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Hende Csaba államtitkár úrnak. Tessék!
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Mindannyian egyetérthetünk azzal az állítással, hogy bizonyos tekintetben jogtörténeti jelentőségű eseményhez érkeztünk: az Országgyűlés plenáris ülése a rendszerváltozást követően első ízben tárgyalja meg a magyar alkotmányos berendezkedés egyik kiemelkedő jelentőségű szervezeti rendszere, az ügyészség vezetőinek beszámolóját annak tevékenységéről.
Tanulmányozva a legfőbb ügyész úrnak az ügyészség '97. évi tevékenységéről szóló beszámolóját, elismeréssel állapíthatjuk meg, hogy az a korábbi években megszokott magas színvonalon mutatja be az ügyészség munkáját. A beszámoló a korrekt, tárgyszerű megközelítési mód révén sikerrel kerüli el az ilyen feladatoknál óhatatlanul jelentkező csábítást, amely csak pozitív vonásokat kiemelő kép kialakítását célozná. Különösen fontosak és tanulságosak a kormány számára a beszámolónak azok a részei, amelyek az ügyészség és a kormányzati szervek együttműködését érintik, illetőleg az állami szervek jogalkalmazó tevékenységének vizsgálata alapján levont következtetéseket tartalmazzák. A jogszabályok összhangjáért, a jogrendszerbe illeszthetőségéért és a jogalkotás szakmai szabályainak megtartásáért felelős igazságügy-miniszter szemszögéből pedig különös súllyal esik latba az ügyészség tevékenységének a jogszabályok minőségét érintő vonatkozása.
(11.20)
Az ügyészség több irányú feladataiból adódóan a jogalkalmazás tekintetében az egyik legszélesebb körű tapasztalatokkal rendelkező állami szerv. Ezeket a tapasztalatokat az ügyészségi törvény is hasznosítani rendeli, amikor a legfőbb ügyészt felhatalmazza arra, hogy a kormány tagjainál jogszabály alkotását, módosítását, hatályon kívül helyezését kezdeményezze és a jogszabályok tervezeteire törvényességi szempontból előzetesen észrevételt tegyen. E feladatköre alapján a legfőbb ügyész úr rendszeresen részt vesz a kormány tagjai által előkészített jogszabályok véleményezésében, illetve felkérés esetén az ügyészi feladatokat, az ügyészség szervezetét érintő jogszabály előkészítésével megbízott kodifikációs bizottságokban. Az ügyészség 1997. évi ilyen irányú tevékenységében az új büntetőeljárási törvény, illetőleg az igazságszolgáltatási reformcsomag előkészítésében való közreműködését kell kiemelni, és kijelenthetem, hogy mindkét esetben meghatározó jelentőségű volt az ügyészség hozzájárulása a törvényjavaslatokhoz.
Jól jellemzi az ügyészség aktivitását a jogszabály-előkészítés területén, egyben az ügyészség és a minisztériumok együttműködését is illusztrálja a beszámolónak az a megállapítása, amelyet munkatársaim tapasztalatai alapján magam is megerősíthetek, hogy 1997. évben a Legfőbb Ügyészség 233 jogszabálytervezetre tett érdemi törvényességi észrevételt, és azokat az előkészítő minisztérium alig néhány kivétellel el is fogadta.
Az ügyészség azonban nemcsak a jogszabálytervezetek véleményezésével, illetve jogi szabályozásra vonatkozó javaslatokkal nyújt nem elhanyagolható segítséget a jogalkotáshoz. Emellett ugyanis a rendszeres, tervszerű és átfogó, az ország egész területén végzett törvényességi felügyeleti vizsgálatok alapján készült jelentéseket a legfőbb ügyész úr minden esetben megküldi a vizsgált terület által érintett miniszternek.
Mivel ezek a vizsgálati jelentések nemcsak a jogalkalmazási gyakorlatra, hanem a jogszabályok tényleges hatályosulására is vonatkoznak, a megküldött jelentések jól hasznosíthatók annak mérlegelésekor, hogy az adott jogterületen szükség van-e jogszabály-módosításokra. Ezzel az ügyészség tevékenysége nagymértékben hozzájárul a minisztereknek a jogalkotási törvényben előírt, a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatára vonatkozó feladatának a teljesítéséhez.
Az elmondottak is igazolják, hogy az ügyészség és a kormányzat között rendszeres, szinte napi kapcsolat és együttműködési viszony létezik, amely korrekt szakmai alapokon történik. A kormány igényt tart a jövőben is az ügyészség segítségére és közreműködésére az alkotmányos követelményeknek megfelelő jogszabályok megalkotásában, és az ügyészség eleget is tett az eddigiekben és nyilvánvalóan fog a jövőben is ez irányú feladatának, hozzájárulva ezzel a jogrendszer jogállami átalakításához és megújításához.
Most, amikor az ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatása érdekében benyújtott alkotmány- és törvénymódosítások az Országgyűlést élesen megosztják - erre utalt legfőbb ügyész úr is, ennek a vitának a szakmaiságon túlmenő politikai töltetére az imént elhangzott felszólalásában -, különösen jó érzés volt a bizottsági viták során is tapasztalni azt, hogy mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők az egyetértés és az elismerés hangján szóltak a legfőbb ügyész úr beszámolójáról.
A kormány részéről ezzel egybehangzóan ki kell emelnem, hogy az igazságügy-miniszter asszony, illetve a kormányzat is elismerését és köszönetét fejezi ki a legfőbb ügyész úr, illetve az egész ügyészség, minden ügyész folyamatosan magas színvonalú és eredményes munkájáért. Hangsúlyoznom kell ezzel összefüggésben azt, hogy a kormány eme álláspontja is egyértelműen igazolja, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatására irányuló kormányzati célok és törekvések semmiképpen nem értékelhetők az ügyészség tevékenységének kritikájaként. Az ügyészség kormányzati irányításának megteremtése alapvetően a kormánynak az alkotmányból folyó felelőssége érvényesítéséhez szükséges eszközrendszer megerősítését kívánja szolgálni, ami egyben az ügyészségi tevékenységért való tényleges politikai felelősség, számonkérhetőség megteremtését is eredményezné, ugyanakkor a jelenleg is meglévő együttműködést tehetné még eredményesebbé az ország törvényességi helyzetének megszilárdításában.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány egyetért és támogatja a határozati javaslatot, kéri annak elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót István József képviselő úrnak, az emberi jogi bizottság előadójának. Tessék, képviselő úr!
ISTVÁN JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 1999. február 24-én megtárgyalta a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének az ügyészség 1997. évi tevékenységéről szóló J/10. számú beszámolóját. A bizottság örömét fejezi ki, hogy a beszámoló most már a méltó helyére kerül és megkapja a kellő nyilvánosságot, ugyanúgy, mint ahogyan megkapta az országgyűlési biztosok beszámolója is.
Bizottságunk 1993-tól kezdve minden esztendőben meghallgatta a legfőbb ügyész úr beszámolóját, esztendőről esztendőre, és minden esztendőben az írásbeli és szóban kiegészített beszámoló után ajánlotta a tisztelt Ház elé kerülésre és megvitatásra. Ez azonban idáig mindig csak - figyelembe véve az alkotmányügyi bizottság és egy alkalommal az önkormányzati bizottság előtti beszámolóval együtt - a végső stáció volt, ahogy a legfőbb ügyész úr ma is a pulpitusról velünk közölte. Mi különösen örülünk annak és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a legfőbb ügyész úr beszámolója megkapja a kellő nyilvánosságot, és ezzel együtt ez a beszámoló, ez a jelentés a maga méltó helyére kerüljön.
A beszámoló kitűnően szerkesztett - állapította meg a bizottság egyhangúlag -, szemléletes, áttekinthető, mind a szakértők számára, mind a jogász képviselők, mind a nem jogász képviselők számára is könnyen érthető.
Legtöbbet vitatott kérdés a bizottságunkban az ügyészség legitimitása, illetve az ügyészség és az Országgyűlés egymáshoz való viszonya volt. A többség egyetértett abban - a kormányzati oldalon lévő országgyűlési képviselők -, hogy mivel az igazságszolgáltatásért a felelősséget a kormány viseli, ezért az igazságszolgáltatással járó tevékenységet ellátó ügyészi szervezet - többségében a nyugati modellnek megfelelően és a magyarországi több mint 80 éves hagyománynak megfelelően - a kormányhoz kerüljön.
A bizottság kérdéseket tett fel a legfőbb ügyész úrnak a bűnözéssel, a megélhetési bűnözéssel, a bűnmegelőzéssel, a büntetés-végrehajtással, a börtönviszonyokkal kapcsolatban, és természetesen sajátosan a bizottság hatáskörébe tartozó egyéb kérdésekben, így a fiatalkorúak bűnözésével, a kábítószerrel, a fiatalkorúak agresszivitásával és a kegyetlen bűnelkövetéssel kapcsolatban; ezenkívül a társadalmi szervezetekkel, az egyházakkal és az egyházak nyilvántartásával, valamint a munka világához tartozó jogbizonytalanságokkal kapcsolatban.
A bizottsági ülésen felvetődött, hogy az ügyész felügyelheti-e a köztestületeket, tekintettel arra, hogy jelenleg Magyarországon az önkormányzatok s kiemelten a kisebbségi önkormányzatok törvényességi felügyelete nem megoldott.
A legfőbb ügyész úr a bizottsági ülésen kérte a bizottságunkat, támogassa, hogy az Országgyűlés hozzon határozatot és készítsen el bűnmegelőzési programot.
(11.30)
A legfőbb ügyész úr ezen kérését a bizottság egyhangúlag támogatta, így bizottságunk a beszámolót egyhangúlag elfogadva, 12 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül ajánlja a parlamentnek megvitatásra, és a tisztelt Háznak az alkotmányügyi bizottsági határozattal együtt elfogadásra. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Felszólalásra következik Juharos Róbert képviselő úr, Fidesz. Tessék!
DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Legfőbb Ügyész Úr! Közismert az ügyészség alkotmányjogi helyzetének rendezetlensége körüli vita. Azt gondolom, ennek abból a szempontból is jelentősége van a beszámolóval kapcsolatban, hiszen ki kell hogy mondjuk mi, politikusok, hogy a rendezetlen alkotmányjogi helyzet ellenére, a vihar árnyékában, a tatarozás alatt az ügyészség intézményének épülete működött - működött és jól működött. Köszönet és elismerés érte. (Dr. Györgyi Kálmán főhajtással köszöni meg.)
Egyetértek abban is a legfőbb ügyész úrral, hogy a mai nap valóban jelentőséggel bír, hiszen első alkalommal került beszámoló az Országgyűlés plénumának asztalára, de ugyanakkor azt is gondolom, hogy az ügyészség lebegő alkotmányjogi helyzetének kiemelésekor ezt a körülményt bizony meg kell említenünk, és azt is gondolom, hogy a következőkben legalább évente az Országgyűlés plenáris ülésének ezt a funkciót gyakorolnia kell, és az ügyészség beszámolóját bizony évente meg kell tárgyalnia a plenáris ülésnek.
A rendezetlenségre vonatkozóan azért szeretnék egy-két idézetet a legfőbb ügyész beszámolójából "A legfőbb ügyész és az Országgyűlés kapcsolata" című fejezetéből idézni. Itt a legfőbb ügyész úr kiemeli: az ügyészség alkotmányos helyzetéből adódik az, hogy a legfőbb ügyész és az Országgyűlés kapcsolatának alapvető szabályait az alkotmány rögzíti, de az alkotmányos szabályozás nem teljes körű. Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, a legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, és működéséről köteles beszámolni.
Az alkotmány nem rendelkezik a beszámolás gyakoriságáról. A '94-98-as parlamenti ciklusban az a gyakorlat alakult ki, hogy a legfőbb ügyész évenként tájékoztatja az Országgyűlést, beszámolóit azonban - bár több parlamenti bizottság is megvitatta - az Országgyűlés plénuma egyszer sem tárgyalta meg. Ez az, amiről beszélünk.
Az 1990. évi szabad, demokratikus választásokat követően az ügyészség korábbi, merőben formális parlamenti alárendeltsége alapvetően megváltozott. Ennek egyik jele, hogy míg a rendszerváltozás előtt ez ritkaságszámba ment, 1990 óta a képviselők élnek azzal az alkotmányban biztosított lehetőséggel, hogy a legfőbb ügyész interpellálható és hozzá kérdés intézhető. Ugyanakkor azonban ennek másik oldalát is meg kell hogy vizsgáljuk, hisz mint ahogy azt a legfőbb ügyész úr is kiemeli, a legfőbb ügyész és az Országgyűlés kapcsolata az ügyészség feladatai és alkotmányjogi helyzete, valamint az alkotmányban rögzített politikai semlegesség következtében nem mentes az ellentmondásoktól. A legfőbb ügyész ugyanis olyan jogalkalmazó szervezetet irányít, melynek ügyészei, ide értve a legfőbb ügyészt is, pártnak nem lehetnek tagjai, és politikai tevékenységet nem végezhetnek, munkájuk során kizárólag a hatályos jogszabályok szerint járhatnak el, járnak el. Ugyanakkor a legfőbb ügyész a hozzá intézett interpellációk, kérdések kapcsán politikai viták, illetve kritikák középpontjába kerülhet, amelyek során az ügyészség eljárásáról, intézkedéséről szóló jogi, szakmai tartalmú válaszai a szakmai lehetőségekkel nem mindig egyező politikai megmérettetés alá esnek.
A legfőbb ügyész úr beszámolója - azt kell hogy mondjam, bár a műfaji kritériumok szintén nem kerültek meghatározásra - megteremtette a legfőbb ügyész beszámolójának műfaji intézményét. A munka áttekinthető, alapos, szerkezete világos, az Országgyűlés és a polgárok számára is közérthető. A beszámoló áttekinthető statisztikai adatokkal teszi színesebbé az előadott tényeket, és itt azért egy-két dologra hadd hívjam fel én is a figyelmet, bár a legfőbb ügyész úr ezt már megtette. Például a váderedményesség alakulásáról szóló 19-es táblát én is szívesen ajánlom a figyelmükbe, amely azért jól jelzi az ügyészség működésének eredményességét, ezt a 94,6 százalékos mutatót szeretném én is itt kiemelni; valamint érdemes talán még a 13-as számú táblát is a tisztelt Országgyűlés figyelmébe ajánlani, amely a vádemelési javaslattal érkezett nyomozati anyagok feldolgozásáról szól, és itt is azért egy 97,7 százalékos mutatót látunk, ami azt jelzi, hogy az ügyészség munkájával kapcsolatban komoly aggály, gond egyértelműen nem merül fel.
Hadd hívjam fel a figyelmet arra is, hogy az ügyészség alkotmányjogi helyzetének rendezetlenségéről szóló vita nem az ügyészség munkájáról szóló kritika. A Fidesz-Magyar Polgári Párt, amikor ebben a vitában részt vett, akkor egyértelműen a kormányzati felelősséget kívánta megteremteni, és az alkotmányjogi oldaláról közelítette meg ezt a kérdést. Az ügyészség eredményességét talán még azzal is alá tudjuk támasztani, hogy a közhatalmi szervezetek közül - talán állítható ez - az ügyészség munkáját érte a legkevesebb kritika. Azt gondolom, ez azért jelent valamit.
Összességében szeretném kifejteni a Fidesz-Magyar Polgári Párt azon álláspontját, hogy a beszámolót támogatjuk, jogi kabinetünk alaposan megtárgyalta, és elfogadásra ajánlja az alkotmányügyi bizottság kiegészítő ajánlásával egyetemben az Országgyűlésnek.
Kérem, támogassák a beszámoló elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót dr. Tímár György képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. Tessék!
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Először is szeretném a magam részéről és az általam képviseltek részéről a legnagyobb köszönetet és tiszteletet kifejezni az ön által megtartott előadás miatt. Egyetlenegy elemre szeretnék rámutatni, amely megítélésem szerint részét képezi az alkotmányos alapvető emberi jogoknak, és amelyekkel kapcsolatban az ön által irányított ügyészi apparátust minél alaposabb és törvényesebb, tényeken nyugvó jogbiztonsági garanciális tevékenységre szeretném ösztönözni.
Az előzetes letartóztatás mint jogintézmény jogrendszerünkben ismert, és szeretném, ha minden körülmények között megelőzhetővé válna, ha pusztán sommás indokolással, egy törvényhelyre való utalással és a legfőbb ügyészségi állásfoglalások figyelmen kívül hagyásával - természetesen értve azokat, amelyek az adott tárgykörrel kapcsolatosak - ezt a súlyos szabadságkorlátozó intézkedést a gyakorlatban alkalmaznák.
Befejezésül szeretnék rámutatni arra, hogy körülbelül négy évvel ezelőtt hazánkban nemzetközi konferenciát tartottak az érintett nemzetközi szervek, és ott a lehető megnyugtatóbb álláspont került kifejtésre. Szeretném, ha a legfőbb ügyész úr a gyakorlatban minden esetben biztosíttatná az általa vezetett apparátuson keresztül, hogy ez a gyakorlatban tényleg így foganatosodjon.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Csiha Judit képviselő asszonynak, MSZP.
DR. CSIHA JUDIT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Legfőbb Ügyész Úr! Legfőbb Ügyész Helyettes Urak! Főügyész Urak! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az eddigiekből világossá válik, hogy a jelen beszámoló vitájának különös aktualitása van. Jóllehet, ezt mindenki hangsúlyozta is, az 1997. évi jelentés van a kezünkben, amelynek tartalmát jó ideje ismerhetjük, mégis különös jelentősége van annak, hogy éppen most került napirendre megtárgyalása.
(11.40)
Különös jelentőségét a jelentés benyújtása óta az ügyészség sorsáról szóló viták és az 1997 óta az ügyészség szervezetében, hatáskörében bekövetkezett változások és a változások tapasztalatainak értékelése adja. Az írásbeli beszámolóból, az elhangzott kiegészítésből kirajzolódó kép meggyőzött arról, hogy az utóbbi évek e területet érintő szabályozásának iránya helyes volt. Tovább erősödött az ügyészség státusza, jórészt megoldódtak a létszám- és egzisztenciális problémák is - 1998 végéig legalábbis így történt.
Kedden ugyan lezárult a vita az ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatásáról, de többen érintették ezt a kérdést, ezért engedjék meg, hogy egy-két mondat erejéig én is kitérjek rá.
Mindenekelőtt szeretném nagyon határozottan leszögezni, hogy az ügyészség alkotmányos helyzete szilárd, rendezett; az alkotmány, kétharmados törvények sora és feles törvények sorra ugyanabba az irányba mutatóan rendezik és rendezték az ügyészség helyzetét, legitimitását. Ezt ma megkérdőjelezni nem lehet. Az egy más kérdés, hogy szakmai és politikai természetű viták folynak ennek a megváltoztatásáról, és ennek érdekében a kormány előterjesztést is tett az Országgyűléshez, és ennek a vitája zajlik. Még egyszer hangsúlyozom, az ügyészség legitimitása megkérdőjelezhetetlen, alkotmányos helyzete szilárd. Nem is tudná másképp ezt a tevékenységet éveken, mondhatom, évtizedeken keresztül ilyen szinten, ilyen színvonalon ellátni, ha ez nem lenne rendben.
Az elmúlt években sokan és sokoldalúan vitatták az ügyészség alkotmányos státuszát, szakmai és politikai szervezetek egyaránt, és sokan arra a következtetésre jutottunk, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetét megváltoztatni nem szabad; nem szabad, mert nem indokolt, nem szabad, mert nem várható tőle a bűnözés visszaszorítása. Nem azért nem várható, mert az ügyészség nem dolgozik hatékonyan, hanem azért, mert a bűnözés elleni hatékony fellépés felelős szereplői között az ügyészség tevékenysége megnyugtató - erre számtalan bizonyítékot hozott épp a ma délelőtti tárgyalás is -, az ügyészség ugyanis jól él a törvényekben biztosított jogaival, eszköztára megfelelő. Nem hozható fel elfogadható érv a változtatás mellett, szakmai bizonyosan nem.
Lehetnek persze - és vannak is -, akik úgy vélik, hogy hatékonyabb lehet az állam büntetőigényének érvényesítése az ügyészség kormány alá rendelésével. Azzal érvelnek, hogy szorosabb együttműködés alakulhat így ki a különböző bűnüldöző szervek között, és ha hatékonyabb lesz az együttműködés, eredményesebb lesz a bűnüldözés. Ennek alátámasztásául azt az érvet szokták felhozni, hogy évek óta növekszik a bűnözés.
Tisztelt Ház! Ez az egyetlen érv igaz. Valóban nőtt a bűnözés 1997-ben is és nőtt 1998-ban is. Ám nézzük meg, hogyan reagált erre a tendenciára az ügyészség! Mindaz, amit a legfőbb ügyészi jelentés és a szóbeli kiegészítés tartalmaz, igaz nemcsak 1997-re, de igaz 1998-ra is, és semmi kétségem nincs afelől, hogy igaz lesz 1999-ben és 2000-ben is. Vagyis a növekvő munkateher ellenére az ügyészség szakszerű, kiegyensúlyozott, kellő időben végzett munkája egy jottányit sem romlott, sőt az időszerűség tekintetében még javult is. Tudni kell azonban, hogy e teljesítmény mögött igen feszes, fegyelmezett és jól szervezett munka van, annak ellenére, hogy az ügyészség egyre bővülő feladatkörét a létszámnövekedés nem követte kellő ütemben, és 1999-ben javadalmazásuk sem az, amit a kormány ígért.
Csak néhány dologra utalnék a pluszfeladatok közül: tanúvédelem, vád elhalasztása, adórendőrségi eljárás, és nyilván még lehet folytatni a sort. A nyomozó hatóság teljesítményromlását, mindenekelőtt a szakemberek pályaelhagyására figyelemmel - most a rendőrségről beszélek elsősorban -, sokkal időigényesebb, részletesebb és közvetlenebb ügyészi nyomozásfelügyeleti tevékenységgel kell ellensúlyozni; mindezek azt igényelnék, hogy az ügyészség munkafeltételei javuljanak. Az ügyészi szervezet szakmai értékeit és stabilitását tehát minden körülmények között őrizni kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ma egy summa cum laude címmel végzett ügyészségi fogalmazó bruttó bére 70 400 forint. A fiatal ekkor már több éve túl van az egyetemi diplomáján, és szeretné remélni, hogy fizetése hasonló lesz volt társaiéhoz. Mi történik 1999-ben? A sajtóban bőséges híradások jelennek meg arról, hogy mekkora bérfejlesztés lesz. A valóság az, hogy az adó- és más jogszabályi változások miatt a fiatal szakemberek 6-7000 forinttal kevesebbet visznek haza, és ugyanez a helyzet az ügyviteli állományban is. Hogyan hat ez a perspektivátlanság a fiatal szakmai teljesítményére? Mi történik, ha pályaelhagyási hullám indul meg? Volt már ilyen az ügyészség életében, jól emlékszünk rá, évtizedig tartott, amíg az ügyészség ezt kiheverte. Ha ez bekövetkezik, ez aligha kevésbé veszélyes, mint ha a szervezet a kormány alá lenne rendelve. Ez a politikusok felelőssége, elsősorban a kormány felelőssége, hiszen meg sem fontolta a kormány a tavalyi év végén az ellenzék által benyújtott javaslatokat, amelyekkel e méltatlan helyzet elkerülhető lett volna.
Szóltam már arról, hogy az ügyészi nyomozásfelügyelet sajnos ma többet jelent a nyomozás sikere szempontjából, mint korábban, de a sikeres nyomozást nem pótolja, és nem pótolja akkor sem, ha az ügyész a kormány alárendeltje lesz. A szereposztás szerint jellemzően a rendőr nyomoz, az ügyész felügyel, vádat emel, vádképviseletet lát el. Ez nem változik a szerint, hogy ki a felettese.
Sokan hivatkoznak nemzetközi példákra is. A kép igen színes, arra azonban nincs példa, hogy akkor helyezik kormány alá az ügyészséget, amikor a bűnözés erősödik, és a szervezett bűnözéssel szemben kell a megfelelő orvosságot megtalálni. Az ellenkezőjére van példa: Olaszországban akkor lett független az ügyészség, amikor az erősödő maffia ellen kellett hatékony fegyver. Az eredmények igazolták a várakozást, és hasonló példákat máshol is találunk.
Tisztelt Országgyűlés! Ne áltassuk magunkat: az ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatása e pillanatban politikai kérdés. Érdemes róla szakmai vitákat, érdemes róla politikai vitákat folytatni - a változtatásról dönteni azonban csak akkor szabad, ha mindannyiunk meggyőződésévé vált, hogy ez a helyes lépés. A szocialista frakciónak az a meggyőződése, hogy nem szabad változtatni, meggyőződésünk pedig évek alatt alakult ki, körültekintő, sokirányú szakmai vizsgálódás és a jogászság - benne az ügyészség - különböző szervezeteivel folytatott konzultációk és viták után.
Köszönöm a legfőbb ügyész úrnak és szervezetének, hogy oly sok bizonytalanság és nehézség ellenére az ügyészi hivatás presztízsét fenntartják, és a viták kereszttüzében is magas szinten tesznek eleget az ügyészi szolgálat követelményeinek. Remélem, a tevékenységet veszélyeztető viharfelhők károkozás nélkül vonulnak el; az ország közbiztonsági helyzete, a bűnüldözés állapota a felesleges károkozást nemigen viselné el.
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! A beszámolót és az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozatot a szocialista frakció természetesen elfogadja, és ezt ajánlom valamennyiünknek. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
(11.50)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnézést kérek, elnök úr, de én az írásban bejelentkezett két felszólalót követő rendes felszólalásra jelentkeztem. Tisztelettel akkor kérek szót.
ELNÖK: Igen, köszönöm. A Házszabály szerint - tehát az erősorrend szerint - szerettem volna szót adni, képviselő úr, az "egy kormánypárti, egy ellenzéki" elvet követni. De megértem az ön kívánságát. Szólásra következik Hankó Faragó Miklós, SZDSZ.
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés!
Igazán megtisztelő, hogy ennek a beszámolónak a vitáján a szakma legjelesebb képviselői is megtisztelték jelenlétükkel az Országgyűlés ülését. Az Országgyűlés nevében is tisztelettel köszönjük mindezt.
A Szabad Demokraták Szövetsége mind a legfőbb ügyész úr beszámolóját, mind pedig az ezzel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatot színvonalas, a legfőbb ügyész úr korábbi tevékenységéhez képest is megszokott és igen alapos munkának tartja, és ezért elfogadásra javasolja. Az elmúlt vitában a hozzászólók jelentős része szinte óhatatlanul arra a kérdéscsoportra tért ki, amely - mindannyian tudjuk - évek óta zajlik mind az Országgyűlés falai, mind pedig a magyar közéletben. Az a vita, hogy az ügyészség alkotmányos helyzete a jövőben hogyan nézzen ki. Úgy gondolom, hogy a mai napon nem elsősorban ezzel kell foglalkoznunk (Dr. Hende Csaba: Egyáltalán nem!), hanem elsősorban azzal az írott anyaggal és annak szóbeli kiegészítésével, amely J/10. számon fekszik előttünk, illetve amit a legfőbb ügyész úrtól hallhattunk.
A legfőbb ügyész úr szóbeli kiegészítője igen részletesen érintette azt a problémakört, amely ennek a beszámolónak a házszabályszerű megvitatásával kapcsolatos. Úgy gondolom, hogy az elmúlt években azok a tapasztalatok, amelyeket szerezhettünk ezeknek a beszámolóknak a vitája során, egyértelműen abba az irányba hatottak, hogy mind az ügyészi tevékenység alkotmányos jelentősége, mind pedig maga a beszámoló jellege megkívánja azt, hogy ez a vita itt, a plenáris ülésen folyjon - természetesen bizottsági előkészítést követően.
A Szabad Demokraták Szövetsége részéről helyesnek tartjuk azt, hogy elsősorban az alkotmányügyi bizottság, az emberi jogi bizottság, de a későbbiek során esetleg bármely más bizottság a hatáskörébe vonja ezen beszámolók vitáját, és a bizottsági vitát követően maga a plenáris ülés is foglalkozzon ezzel a kérdéskörrel.
Azt azonban már kissé szomorúan kell megjegyeznem, hogy itt a teremben - a vendégeket leszámítva - alig vagyunk valamivel többen, mint egy-egy bizottsági ülésen, de talán ez részben következik abból a szerintem nem túl jó tényből is, hogy az Országgyűlés egész héten ülésezett, és az ötödik napra a képviselők egy jelentős része nyilván más elfoglaltságot kellett hogy találjon magának, hiszen ha folyamatosan az Országgyűlés üléstermében tartózkodik, akkor egyetlen egyéni képviselő sem tudja úgy elvégezni a munkáját, ahogyan szeretné. Nagyon jó tehát, hogy a plenáris ülés előtt folyik ez a vita.
A beszámolóból is, de a szóbeli kiegészítésből is hallhattuk azt, hogy az elmúlt években a jogászi szakma más területeihez hasonlóan az ügyészség is igen jelentős átalakulásokon ment keresztül. Több törvény is komolyan, nagy terjedelemben érintette az ügyészi szervezeti és az ügyészi egyéb tevékenységet is. Csak egy példát említve: az általános törvényességi felügyeletet fölváltotta az ügyészi törvényességi felügyelet, amely jelentős érdemi változásokat hozott. Ennek ellenére nagyon megnyugtatónak tartom azt, hogy az ügyészi kar meg tudott felelni a kor kihívásainak, és színvonalasan látja el a feladatát a változások és az esetleges bizonytalanságok ellenére is. Nincsenek létszámgondok az ügyészségen, egyre inkább jellemző az, hogy kitűnő szakemberek választják az ügyészi hivatást, és ez a törvényesség szempontjából mindenképpen megnyugtató és örvendetes.
Természetesen úgy gondolom, hogy vannak javítanivalók ezen a téren is. Érdekes volt olvasni a tanulmánynak azt a részét, amelyben a legfőbb ügyész úr kitért arra, hogy az ügyészség tagjai közül kik milyen posztgraduális képzésben vesznek részt. Ez eddig számomra, ilyen módon összegezve, statisztikai adatokban rögzítve ismeretlen volt.
Ebből ismerhettem meg azt, hogy ha jól számoltam, jelenleg több tucat ügyész folytat posztgraduális tanulmányokat, ugyanakkor az 1169 fős ügyészi létszámhoz képest ezt egy kissé alacsony számnak gondolom. Hiszen ha jól néztem, három ügyész volt, aki részt vett vagy részt vesz például európai uniós szakjogászképzésben. Néhány évvel az uniós csatlakozást megelőzően, azt hiszem, ez a szám egy kicsit alacsonynak mondható. De biztosan fontos lenne például az is, hogy az ügyészi karban azok, akik közlekedési ügyekkel foglalkoznak, közlekedési szakjogászi képzettséggel rendelkezzenek. Nem tudom, hogy ezen belül milyen az arány és milyen a helyzet. Jó lenne, ha más területeken is minél több ügyész kolléga választaná azt az - úgymond - kötelezettséget, hogy továbbképzi önmagát, hiszen óriási változásokon megy keresztül a magyar hatályos joganyag, és azt hiszem, nagyon fontos, de természetesen nem könnyű ezzel lépést tartani.
Továbbhaladva a jelentésben, szeretnék néhány szót szólni a statisztikai adatokkal kapcsolatban, hiszen az egész alapvetően rengeteg statisztikai adatot tartalmaz. Ebből megismerhetjük azt is, hogy a bűncselekmények száma - mindannyian tudjuk - évről évre elég jelentősen emelkedik: '95-ben 502 036, '96-ban valamennyivel kevesebb, 466 050, '97-ben pedig már 514 403 bűncselekményt követtek el. Úgy gondolom - ahogyan elhangzott mások véleményéből is -, hogy ez egy olyan tendencia, amelyen mindenképpen csak mérsékelni lehet, de egyelőre bizonyosan nem tűnik valószínűnek, hogy meg lehet fordítani; jó lenne természetesen, de ez nem látszik valószínűnek.
Ha a statisztikai adatok mögé nézünk... - és erre a jelentés elég nagy terjedelemben tartalmaz kifejtéseket, és ez nagyon szerencsés dolog, mert igen érdekes dolgokat tapasztalhatunk. Azt hiszem, alapvetően mindannyian tudtuk, mégis így, leírva, konkrét adatokkal alátámasztva talán kevésbé ismertük; ez a jelentés 29. oldalán található egyébként. Taglalja, hogy több tízezer olyan bűncselekmény volt az 1997. évben - például 69 312 csalás bűncselekménye, ezek a vagyon elleni bűncselekmények a bűncselekmények döntő többségét alkotják -, ahol igazából egy-egy tettes sok-sok ezer sértett sérelmére követett el személyenként lebontva kisebb jelentőségű bűncselekményeket, pusztán néhány ezer forintnyi értéket érintő bűncselekményeket: például külföldi munkavállalással kapcsolatban, de ha jól emlékszem parkolási díjjal, reklámtevékenységgel és egyebekkel kapcsolatban.
Kétségtelen tény, és erre a legfőbb ügyész úr gondot fordított, hogy ezen álláspontját is kifejtse: az egységes rendőrségi-ügyészségi bűnügyi statisztika szabályainak alapulvételével másképpen nem lehet vizsgálni ezeket a bűncselekményeket, csak így, hogy ezeket önállóan, sértettenként, külön-külön bűncselekményként értékeljük, és ez igen nagy számban megnöveli a statisztikai adatokat. Holott mindannyian tudjuk, hogy egy-egy ilyen bűncselekmény kapcsán a bíróság a több ezer, több tízezer sértettet az eljárásba - legalábbis a bírói szakba - már nem vonja be, nem hallgat meg mindenkit tanúként, és az emberek igen jelentős része ezt nem úgy értékeli, hogy ez több tízezer bűncselekmény. Általában mindenkinek az igazságérzete jóval kisebb számúnak tekinti ezt.
Ez egy olyan ellentmondás, amely meggyőződésem szerint bizonyos mértékben adhat hamis képet is. Ha ezeket a bűncselekményeket másképpen csoportosítanánk, a bűncselekmények számának növekedése talán nem olyan mértékű lenne, mint ahogy az elsőre látszik.
Örvendetesnek tartom azt, hogy az elítélt vádlottak 86,9 százalékának ügye már elsőfokon jogerősen befejeződik, mert abba mindenki belenyugszik - az ügyész, a vádlott és a védő egyaránt -, így nem kerül sor másodfokú eljárásra. Ezt azért tartom fontosnak - sok más szempont mellett -, mert meggyőződésem, és ezek szerint talán ez az adat is bizonyíték erre, hogy szerintem visszatartó ereje igazából nem az ítéletek súlyosságának van, és nem az a legfontosabb, hogy büntetési tételeket emeljünk egyes bűncselekményeknél, hanem véleményem szerint két alapvető dolognak van igazán nagy jelentősége.
(12.00)
Az egyik az, hogy a büntetést ne kerülhesse el az elkövető - tehát a büntetés elkerülhetetlensége - és a gyors eljárás. Úgy gondolom, mind a két területen még bőven van mit javítani, de ha el tudjuk fogadni, hogy ennek igenis van jelentősége, akkor mindenképpen jó, hogy elsőfokon befejeződhet az eljárások döntő többsége - majd' 90 százaléka -, mert véleményem szerint ez mindenkinek az érdekét szolgálja, s ezt helyesnek is tartom.
Az anyag további részében nagyon sok más érdekes adatot és tényt találhatunk. Ezek közül most néhányat - kicsit más szempontból, mint ahogy ott rögzítésre került - szeretnék kiemelni, méghozzá olyanokat, amelyek nem feltétlenül tartoznak egymáshoz, csak bizonyos szempontból. Ezek azok az ügyek, amelyeknél az ügyészségnek, az ügyésznek az állampolgárok jogai védelme terén vagy monopolhelyzete, vagy - helyzetéből s a jog erejéből adódóan - meghatározó és kizárólagos szerepe van. Ezt azért teszem, mert úgy gondolom, ezeken a területeken az ügyészségnek tovább kellene növelnie a nyomozás és a bűnüldözés hatékonyságát. Találunk az anyagban erre utaló törekvéseket, s nyilvánvalóan az ügyészség egésze is úgy gondolja, hogy ezt erősíteni kellene, mégis szeretnék rá kitérni, mert nagyon fontosnak tartom.
Az egyik ilyen terület: a rendőrök által elkövetett bűncselekmények, azoknak is elsősorban az a része, amely a bántalmazás hivatalos eljárásban, a kényszervallatás, a jogellenes fogvatartás bűncselekményeket foglalja magába. Mindannyian tudjuk, hogy ez rendkívül nehezen megoldható probléma. Ezen a téren a felderítési és a váderedményességi arány talán az egyik legalacsonyabb szintű. Rendkívül nehéz bizonyítani ezeket a cselekményeket, s arra kitér a legfőbb ügyész úr is, hogy milyen bizonyítási nehézségek és egyebek vannak. Ez azonban nem lehet indok arra, hogy efölött szemet hunyjunk, és egyszerűen csak konstatáljuk ezt a tényt.
Meggyőződésem, annak érdekében is, hogy a rendőrség iránti bizalom a társadalomban folyamatosan erősödjön - amelyet érzek, fontosnak és jónak is tartok -, ennek az erősödésnek feltétlenül velejárója kell legyen, hogy ugyanakkor az ügyészségnek, amely ezen a téren abszolút monopolhelyzetben van - más nem képes arra, hogy ezeket a bűncselekményeket bármilyen módon felderítse és üldözze -, igen-igen súlyos feladatai vannak. Örömmel venném, ha azon kívül, hogy a törekvés megmutatkozik, valamilyen egyéb konkrét intézkedést lehetne tenni ezen a téren.
Hasonlóan fontosnak tartom - nem fontossági sorrendben haladok - például a jogszabálysértő cégbejegyzések elleni keresetindítási, illetve a fantomcégek kiszűrésére vonatkozó eljárásokat; 485 ilyen eljárásról számolt be a legfőbb ügyész úr - nagyon fontosnak és jónak tartom. Úgy gondolom, kétségtelen tény, hogy ezen a téren a probléma korábban, 1997-re még inkább igaz volt, alapvetően Budapesten, s óriási nagy számban érkeztek a cégbírósághoz iratok. S bizony ez lehetőséget nyújtott arra, hogy a fantomcégek és a törvénysértő cégek bejegyzésére is sor kerüljön.
Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a fővárosi cégbírósági eljárásban azóta mind jogszabályi, mind pedig gyakorlati téren óriási változás történt. Ez a helyzet remélhetőleg gyökeresen megváltozott - mondhatom talán már múlt időben - az elmúlt időben. Bizonyosan jelentős számban csökken az ilyen jellegű cégek száma a törvényi háttér megváltozásának és a Fővárosi Cégbíróságon végrehajtott reformnak köszönhetően is, de úgy gondolom, hogy ettől a feladattól eltekinteni még nem szabad. A gazdaság biztonságára rendkívüli veszélyt jelentenek azok a cégek, amelyek törvénytelen módon működnek és a fantomcégek, amelyek pillanatok alatt el tudnak tűnni a hatóságok és a partnerek szeme elől.
Egy harmadik ilyen terület: a jogerős közigazgatási határozatok elleni óvással kapcsolatos eljárások - 2947-ről tesz említést a legfőbb ügyész úr. Úgy gondolom, itt is - a jogszabályi helyzetből adódóan - nagyon fontos szerepe van az ügyészségnek. Mindannyian tudjuk, hogy a hatalom legkülönbözőbb területein a hivatali packázás az állampolgárokkal szemben sajnos nem ismeretlen fogalom Magyarországon. Ezt a hivatali packázást talán egy ügyészi fellépés is hatékonyan csökkenteni tudná; természetesen nem kizárólag az ügyészi fellépés, mert ezen a téren másoknak is vannak lehetőségei s természetesen kötelezettségei is.
Egy negyedik ilyen terület a büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete. Mindannyian jól emlékszünk arra az 1996-os jelentésre, amelyet a kínzás és az embertelen, megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezményt ellenőrző bizottság tett Magyarországon, s annak idején az alkotmányügyi bizottság is részletesen vizsgálta ezt az anyagot. Természetesen azóta is készülnek ilyen vizsgálatok és jelentések. Úgy gondolom, az abban tett súlyos megállapításokkal kapcsolatban igen-igen bokros teendői akadnak egyrészt a magyar törvényhozásnak is, hiszen az előzetes letartóztatás és az azt követő, jogerősen letöltendő szabadságvesztés végrehajtásával kapcsolatban bizonyosan az objektív körülményeken is változtatni kell, hogy hol lehessen az előzetesen letartóztatottakat fogva tartani, milyen börtön- és fogvatartási körülmények legyenek Magyarországon. De ezen fogvatartási körülmények konkrét végrehajtását a Legfőbb Ügyészségnek, s természetesen az ügyészségeknek bizonyosan nagyon fontos intenzíven ellenőriznie.
Végezetül egyetlenegy dolgot szeretnék - kicsit inkább kérdésként - megfogalmazni: számomra az anyagból, amelyet - még egyszer szeretném hangsúlyozni - nagyon színvonalasnak, nagyon alapos munkának tartunk, nem derült ki egyértelműen, hogy a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében szükségesnek tartja-e az ügyészi szakma a szervezet átalakítását. Vannak erre óvatos utalások. Természetesen a legfőbb ügyész úr az anyag elkészítésekor jól láthatóan törekedett arra, hogy semmilyen politikai jellegű megnyilatkozást ne tegyen, s nyilvánvalóan mindannyian tudjuk, hogy erre a parlamenti ülésteremben tanúsított magatartásakor és máskor is mindig törekedett. Ezt teljesen elfogadhatónak, sőt rendkívül dicséretesnek tartom, mégis szívesen hallanám a szakma véleményét arról, hogy szakmai szempontból ezt hogyan gondolja az ügyészi kar.
Mindezek után még egyszer szeretném kijelenteni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja mind a beszámoló elfogadását, mind pedig az országgyűlési határozati javaslatot, és erre kérem a többi frakciót is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Juharos Róbert képviselő úrnak, Fidesz.
DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Valójában csak azért kértem szót, mert Csiha képviselőtársam - aki időközben eltávozott a teremből - tett egy-két olyan megjegyzést, amelyekre sajnos muszáj reflektálni. Tényleg szerencsésebb lett volna, ha a J/10. számú előterjesztésnél maradunk valójában.
Azt gondolom, ki kell fejtsem azon álláspontomat, hogy szerencsés lenne, ha a Szocialista Párt képviselői nem tennék felelőssé a kormányt mindazért, amit a kormányzási idejük alatt, négy éven át elmulasztottak megtenni. (Zaj az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)
Ugyanakkor arra is szívesen felhívnám a figyelmüket, hogy ha igaz az az állítás - márpedig igaz, hiszen ezt igazolni tudjuk -, hogy kormányhatározatot is elfogadtak az ügyészség alkotmányjogi helyzetének a megváltoztatásáról, kormány alá rendeléséről, akkor jó lenne, ha nem ebből a szemszögből vizsgálnánk ezt a kérdést.
Ha már itt tartunk, annyit még engedjenek meg megjegyeznem, hogy a bűnözés növekedéséért a polgárok alapvetően a kormányzatot teszik felelőssé, ugyanakkor a kormány alkotmányjogi szempontból semmiféle felelősséget nem visel az ügyészség jelenlegi helyzetéért. Ennek a vitáról nem kellene arról szólnia, hogy milyen összefüggés van a szervezett bűnözés, a bűnözés növekedése és az ügyészség jelenlegi alkotmányjogi helyzete között - nyilvánvaló, hogy nem sok. Ez a kérdés, ez a vita, amelyet egyébként már lefolytattunk - és szerencsés lenne ezt nem megismételni -, nem erről szól! S ne próbáljanak meg olyan képet kialakítani a jelenlévőkben, hogy erről szól ez a vita - ez a vita nem erről szól! Kérem, térjünk vissza a J/10. számú előterjesztéshez!
Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Csak attól félek, hogy megint egy kétperces lavinahullám indult el ezzel a felszólalással. Ne haragudjon, kénytelen vagyok ezt a megjegyzést megtenni. Eddig nagyon tárgyszerű körben zajlott a vita, és szerettem volna, az első körben legalábbis, hogy minden frakció kifejtse a véleményét. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)
Természetesen ezt most nem tudom megtenni, mert a Házszabály szerint meg kell adnom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP. Tessék, öné a szó!
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Juharos Róbert képviselőtársam azt állította, hogy a szocialista képviselők viszik el ennek a vitának az irányát a kijelölt napirendi ponttól.
A valóság az, hogy Juharos Róbert volt az, aki a saját felszólalásában döntően nem arról a jelentésről beszélt, amelyet a legfőbb ügyész úr előterjesztett, hanem visszatért annak a kérdésnek a tárgyalására, amelyet kedd este már lezártunk, hogy miért nincs lehetőség arra, hogy az ügyészség kormány alá kerüljön. Meg kell jegyeznem, hogy a legfőbb ügyész úr beszámolójának a fogadtatása egyértelműen jelezte: az ügyészség tevékenységében semmiféle olyan tényező, ok nincs, amely e kormányzati törekvéseket indokolná.
(12.10)
Felhívnám Juharos képviselőtársam figyelmét arra is, hogy amikor az alkotmány a legfőbb ügyész személyén keresztül az ügyészséget a parlament alá rendeli, lényegében mentesítette a kormányzatot a felelősség alól. Nem lehet az alkotmány azon szövegét, amely szerint a kormány védi a törvényességet, védi az állampolgárok jogait, végrehajtja a törvényeket, úgy értelmezni, hogy ez az igazságszolgáltatásért való felelősséget jelenti.
Abban kétségtelenül igaza van Juharos Róbert képviselőtársamnak, hogy a közvélemény ma még a kormányon kéri számon a bűnözés helyzetének alakulását is, ehhez azonban van eszköz, a rendőrség irányítása, törvényjavaslat beterjesztése a büntető törvénykönyv módosítására. Ezzel a kormány élt is. A kormányzatnak pedig fel kellene hívnia a társadalom figyelmét arra, hogy a jelenlegi hatalommegosztási rendszerben nem felelős ezért. Ezért a kormány, amely oly büszke propagandájának erejére, próbálja meggyőzni a közvéleményt, hogy ne őt vonják felelősségre, hanem azokat a szervezeteket kritizálják, amelyek valóban az igazságszolgáltatási funkciók gyakorlására hivatottak a magyar alkotmányos rend szerint.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, MDF. Tessék!
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja - miként ezt az alkotmányügyi bizottság egyhangú határozata is tükrözi - természetesen támogatja az ügyészség működéséről szóló, 1997. évre vonatkozó jelentését. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a legfőbb ügyész személyén keresztül az ügyészi intézmény legitimációja érdekében 1990-től kezdve igen sokat tett a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja, illetve a kormányzati szereplői. Bizonyára ezt nem kell hosszabban indokolni.
A Hende Csaba államtitkár úr által kifejtettekkel minden szempontból egyetértve, azt a tevékenységet, amelyet az ügyész úr szóbeli kiegészítésében is előadott, és az írásban előterjesztett jelentés tartalmaz, magas színvonalúnak, és a rendelkezésre álló jogi keretek maximális kihasználásán alapuló tevékenységnek minősítjük. Nem valljuk, hogy rendezetlen az ügyészség sorsa, hiszen rendezve van 1949 óta. Más kérdés, hogy 1949-et követően csak 1952-ben hajtották végre ezt a bizonyos rendezést. De ebbe a vitába most ne menjünk bele, nem is kívánok ezzel vitatkozni.
Azt szeretném kijelenteni, hogy a Magyar Demokrata Fórum rendezettnek tekinti, és hatályosnak ismeri el az 1949-es - szovjet mintájú alkotmány magyar fordításának kapcsán kialakított - rendezést. Természetesen a legfőbb ügyész úr igen korrekt és visszafogott módon csak annyit tett szóbeli kiegészítésként a jelentés kapcsán, indokolás nélkül, hogy 1993-ig nem is került sor jelentés beterjesztésére, majd azt követően az évente előterjesztett jelentéseket csak a bizottság tudta megtárgyalni. Azt a bizottságban mondta - és engedje meg, hogy a saját ottani indokait, ha nem is szó szerint, de megismételjem -, hogy azért nem került sor 1993-ig az 1990-ben megválasztott legfőbb ügyész jelentésének a parlament elé terjesztésére, mert a legfőbb ügyész úr egyetértésével - személyében ugye 1990 óta azonos - az akkori kormány azt terjesztette elő a parlamentnek, hogy változzék meg az 1949-es alkotmányban előírt ügyészi közjogi helyzet.
Gondolom, hogy a legfőbb ügyész úr azért terjesztette ezt a közös törvényjavaslatot elő - túlnyomó részét, ha jól emlékszem, magát a szöveget is a Legfőbb Ügyészségen dolgozták ki -, mert akkor alkotmányos értelemben is ezzel értett egyet. Tehát úgy gondolom, hogy annak a hároméves jelentésnélküliségnek ez a valódi háttere. Hogy 1993-at követően 1999 márciusáig miért nem került sor ezeknek a jelentéseknek a parlament plenáris ülésén való megtárgyalására, annak is megadtuk az indokát, valamennyien tudjuk. Azért nem került erre sor, mert 1994-től egy közel négyéves alkotmányozási folyamat indult el a Magyar Országgyűlésben, amelynek kapcsán az akkori parlamentben helyet foglaló pártok közül egy kivételével mindegyik azon az állásponton volt, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetét az 1949-es, oroszról lefordított magyar alkotmányban foglaltaktól eltérően kell meghatározni.
Azért nem került tehát sor közel kilenc évig a legfőbb ügyész jelentéseinek a megtárgyalására, mert az Országgyűlés többségének - ha szabad így mondanom - más volt a felfogása, az ügyészség munkáját nem érintve, az ügyészséggel kapcsolatos közjogi helyzet tekintetében. Ez a helyzet egyébként még 1998-ban, közel egy évvel ezelőtt is nem vitásan arra az eredményre vezetett - és örülök, hogy visszajött Csiha Judit képviselőtársam -, hogy az akkori kormány - amelynek miniszteri minőségben volt tagja Csiha Judit, azt megelőzően hosszú időn keresztül igazságügyi politikai államtitkárként vitte az ügyeket, és vállalta a politikai felelősséget, sokkal korábban gyakorló ügyészként ismerte ezt a tevékenységet - 1998 februárjában - nyilvánvalóan Csiha Judit szavazatával is - hozott egy határozatot arról, hogy a kormány felügyelete alá kell most már helyezni az ügyészséget.
Ezért nagyon furcsa most, egy évvel és néhány nappal később azt hallani a képviselő asszony előadásában, hogy az, amit akkor mondtak, elhatároztak minden szakmai alapot ezek szerint nélkülözött, mert most azt hallottuk, hogy nincs szakmai indoka az ügyészség kormány alá helyezésének. Sőt, nemcsak hogy nincs, tilos - ahogy a képviselőasszony fogalmazott. Most már nagyon meg van róla győződve ő és a frakciója, hogy ez egy vakmerő és elhibázott lépés lett volna. Csak akkor az a kérdés, hogy miért hoztak egy Magyar Közlönyben megjelent határozatot, amelynek alapján megindult az a szakmai munka, amelynek az előterjesztésére igaz, hogy csak 1998 őszén került sor, de közben volt egy választás. Ezt követően az új kormány ezt a részét vállalta: az előző kormány szakmai alapokon nyugvó, kidolgozott javaslatát - egy csomag részévé téve, saját vállalkozásaként - a parlament elé terjeszteni.
Igen érdekes az események kapcsán egy-egy felszólalás mögött a valóságtartalmat és az érvek hatékonyságát megvizsgálni, mert akkor akik ezzel a kérdéssel az Országgyűlés tagjai közül többé-kevésbé kilenc éve foglalkoznak, nehezen tudnak eligazodni. Tehát még egyszer mondom, az ügyészség legitimációja szilárd, ennek elsősorban az az oka, hogy 1990-ben az akkori Országgyűlés ezt megteremtette a legfőbb ügyész úr megválasztásával, majd ezt követően annak a törvénycsomagnak a nagyon fontos részeiként való előterjesztésével és elfogadásával, amely az ügyészséggel kapcsolatban nem osztotta azt a posztkommunista országokban általános elvet, amely, mint tudjuk, zavart okozott számos volt szocialista ország igazságszolgáltatásában. Nem osztotta, bár bizonyos tekintetben a véleménye szakmai és más kérdések kapcsán néha eltért a legfőbb ügyész úr által elfoglalt állásponttól. Még egyszer mondom, hangsúlyozom, hogy ez nem azt jelenti, hogy kétségbe vonnánk az ügyészi intézmény 1997-es munkáját.
Néhány szót szeretnék arról szólni, ami egy kicsit szűkszavúan van megfogalmazva a legfőbb ügyész úr jelentésében, és amelyre szóbeli kiegészítésként sem tért ki, nyilván erre talán nem is volt szükség. De azért szeretnék rávilágítani arra, szemben azzal, amit Csiha Judit elmondott, hogy igenis vannak komoly szakmai érvek - és nem a keddi vitát szeretném folytatni, hanem az ő korábbi álláspontját szeretném feleleveníteni -, amelyek amellett szólnak, hogy az ügyészségnek nem jó az, ami a legfőbb ügyész személyén keresztül a parlamenthez kapcsolódását tükrözi. Nem lehet jó szakmai szempontból, tisztelt Országgyűlés! Mert hogyan is néz ki a helyzet? Megválasztjuk - számos egyéb közjogi funkciót betöltő személlyel egyetemben - a legfőbb ügyész urat. Igaz, hogy nem kell kétharmados többség, de általában megvolt eddig, és szemben más tisztségviselőkkel, gond nélkül, hogy úgy mondjam, simán megválasztotta a kormánypárti és ellenzéki nagy többség a legfőbb ügyészt.
Igen ám, de ezután következik egy másik alkotmányos adottság, hogy a legfőbb ügyész úr mint megválasztott tisztségviselő, alkotmányos tényező - az 1949-es alkotmány alapján, az akkori népképviselet gondolatában minden a parlament által megválasztandó; más kérdés, hogy milyen körülmények között, és milyen legitimációval rendelkeztek ezek a megválasztott személyek - személyként interpellálható. Sőt, azonnali kérdés és írásbeli kérdés is intézhető az ügyész úrhoz. Tehát sajnos máris a politika foglyává válna, ha nem az a személy lenne a legfőbb ügyész kilencedik éve, aki ezek között az igen nehéz kérdések között olyan kitűnően el tudott igazodni, és végső soron - imitt-amott néhány interpelláció el nem fogadását követően is - szilárdan tudta a politikai indíttatású kérdések kapcsán az ügyészi szervezet irányítását és igazságszolgáltatási tevékenységét ellátni.
(12.20)
De mégis azt kell mondanom - és azt hiszem, ezzel itt mindenki egyetért, legalábbis egy kivétellel az itt ülő pártok mindegyike egyetért ezzel -: nem jól van, hogy az igazságszolgáltatásban a bírósági szerephez közel álló független, csak a törvényeknek alávetett személy által irányított testületet interpellálni lehet. Hát hogy néz ez ki? Vajon miért nem lehet akkor interpellálni a Legfelsőbb Bíróság elnökét? Vajon miért nem lehet interpellálni az ombudsmant? Vajon miért nem lehet senkit sem, a Nemzeti Bank elnökét sem lehet interpellálni, csak a legfőbb ügyészt lehet interpellálni, aki konkrét ügyeken keresztül is ki van téve annak - évről évre tapasztaltuk -, hogy bizony az interpellációk politikai felhangot kapnak, és esetleg nem fogadják el a választ, mert a kormánytöbbségnek más a véleménye, valami politikai szándékot akar ezzel demonstrálni. Ezzel személy szerint, gondolom - és nagyon sokszor volt alkalmam tapasztalni -, mindig is egyetértett a legfőbb ügyész úr, nehéz lenne ennek az ellenkezőjéről azt állítani, hogy ez most így jól van, és ennek a megváltoztatása nem jól van.
A másik dolog: éppen ez interpelláció kapcsán szeretném emlékeztetni a jelenlévőket, hogy pontosan 1997-ben volt arra eset, hogy interpelláció vagy azonnali kérdés kapcsán arról volt kénytelen beszámolni a legfőbb ügyész úr, hogy vajon áll-e szándékában a Magyar Országgyűlés egyik tagjának mentelmi joga ügyében, a mentelmi jog felfüggesztése tekintetében előterjesztést tenni. Volt szerencsém ennek a kérdésnek a megfogalmazójaként a legfőbb ügyész urat erről megkérdezni - hogy, hogy nem, másnap vagy harmadnap a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem már bent volt a mentelmi bizottságnál.
Azért elég furcsa, tisztelt képviselőtársaim, az, hogy az általunk megválasztott legfőbb ügyésznek - sajátos szerepéből adódóan - büntetőhatalma van az őt megválasztó országgyűlési képviselő felett, mert mi másnak lehetne azt nevezni, hogy ő személyében dönti el a vádmonopólium alapján azt, hogy előterjeszt-e valamelyik parlamenti képviselő kapcsán a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló előterjesztést vagy sem. Ez egy nagyon furcsa, nagyon rossz megoldás, értsünk ezzel egyet, hiszen nem vitás az, hogy a legfőbb ügyész pozíciója a parlamenti megválasztásból eredően nagyon nehéz ügyekké dagasztja az olyan eseteket, mint amikor például a szocialista párti képviselő esetében a minap nem jogerősen elítélt személyről van szó, egy interpelláció után volt kénytelen előterjeszteni abban a mindenki által ismert ügyben a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelmet, ami végül is ahhoz vezetett, hogy a büntetőeljárás rendes menete megindulhatott.
Úgy gondolom, ezek a fonákságok és azok a körülmények, amelyek azt eredményezték, hogy csak a kilencedik évben juthattunk el oda, hogy a képviselők korlátozott érdeklődése, de mégis a teljes nyilvánosság biztosítása mellett megtárgyaljuk az ügyészség 1997-es tevékenységéről szóló jelentést, még inkább megerősítenek minket abban - szemben egy-két felszólalóval -, hogy ezt a helyzetet, bár nem rendezetlen, de másképp kellene szabályozni. Az ennek a megváltoztatására vonatkozó szándékunknak nem mond az ellent, ha az ügyészség stabil és nyugodt munkájához elismerésünket fejezzük ki, és természetesen az ilyen parlamenti vitáktól teljesen függetlenül mindent el fogunk követni annak érdekében - mind a költségvetése, mind az intézmény fejlesztése érdekében -, hogy az ügyészség zavartalanabbul tudja végezni a munkáját.
Még egyszer megismétlem: a Magyar Demokrata Fórum tehát támogatja a legfőbb ügyész úr jelentését. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kérem a képviselőtársakat, hogy a mobiltelefonokat kapcsolják ki, mert árt az egészségnek, különösen itt, a parlamentben. (Szórványos derültség.)
Kétperces felszólalásra megadom a szót Csiha Judit képviselő asszonynak, MSZP.
DR. CSIHA JUDIT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Balsai István képviselőtársam felszólalásának néhány része késztetett arra, hogy újra szót kérjek.
Az egyik az az ígéret, ami a felszólalásban vissza-visszatért, hogy nagyon sok szakmai érv szól a mellett, hogy az ügyészség alkotmányos státusza változzon. Azok az érvek, amelyeket hallottunk, jóslások - egyet hadd emeljek ki ezek közül! Az hangzott el a felszólalásban, hogy könnyen a politika foglyává válhat a legfőbb ügyész, ha az ügyészség státusza nem változik. Egyetlen olyan példát nem hallottunk, hogy mikor vált a politika foglyává, mert az a példa, amely talán ezt célozta volna, nem példa; alig hiszem, hogy a legfőbb ügyész úr a mentelmi jog felfüggesztése iránti kérelmét vagy indítványát a parlamenti felszólalás hatására és azt követően fogalmazta volna meg, de ezt nem az én tisztem eldönteni. E tekintetben tehát én ugyanúgy feltételezek, ahogy a képviselőtársam. De ezen kívül egyetlen olyan példát nem tudok az elmúlt kilenc évből, amely erre utaló jelet mutatna, akár a legfőbb ügyész úr, akár egyáltalán az ügyészi szervezet bármely tagja tekintetében.
A másik dolog: a következetlenség vádját elhárítom. A kormány arról hozott döntést '98 elején, hogy az igazságügyi reform addigi lépéseinek megtétele után indokolt az ügyészi szervezet alkotmányos helyzete megváltoztatásának megvizsgálása. A vizsgálatra szólt a feladat; ez a vizsgálat egy szakmai vizsgálat, amely elkészült, de már nem került a korábbi kormány elé, ennélfogva döntés sem született benne.
Természetesen minden olyan döntésnek részese vagyok és vállalom is, amely a vizsgálódásról szól, az értékeléshez ad muníciókat és a viták alapjául szolgálhat. Ennyi történt, és nem több.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Hende Csaba államtitkár úr kért szót soron kívül. Tessék!
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A világért sem szeretnék az ügyészség alkotmányos helyzetének megváltoztatásáról szóló vitához hozzászólni, mert tisztelem annyira a Házszabályt, hogy tudjam: most nem ez van napirenden.
Azt azonban kénytelen vagyok most már megjegyezni, hogy enyhén szólva megrökönyödve hallgattam képviselő asszony következő mondatát - próbálom pontosan idézni - az első felszólalásában: nem hozható fel elfogadható érv az ügyészség kormány alá helyezése mellett, szakmai érv biztosan nem. Második felszólalásában hallottuk azt, tisztelt képviselő asszony, hogy a kormány igenis elrendelte egy szakmai vizsgálódás lefolytatását. Ha szabad, akkor folytatnám: ennek a szakmai vizsgálódásnak az eredményeképpen az 1998. év tavaszán az Igazságügyi Minisztériumban - ahol, mint tudjuk, ön korábban államtitkárként tevékenykedett, tehát önben hivatali elődömet is tisztelhetem -, elkészült, tárgyiasult formát öltött, hogy úgy mondjam, az ügyészség kormány alá rendelését célzó törvénycsomag, és a tárca átadás-átvétele kapcsán ezt a kezünkbe adták mint az előző kormány produktumát. Nyilvánvaló, hogy ezt az akkori kormány nem vitatta meg; de ennek fényében azt mondani, hogy szakmai érvek sem hozhatók fel, kérem szépen, ez igen súlyos és méltatlan támadás az ön volt főnöke, Vastagh Pál miniszter úr ellen, akinek az irányítása alatt ezeket a törvényjavaslatokat kidolgozták.
Tudom, hogy ön erre most válaszolni fog, és el fogja mondani, hogy az MSZP és a kormány álláspontja más volt; ebben a szituációban viszont az a kérdés merül fel az én számomra, hogy vajon akkor miképpen kell az Igazságügyi Minisztérium korábbi vezetőinek ez irányú ténykedését mérlegelni. Ha szabad annyi humoros megjegyzést tennem: tudom, hogy a partizán harcmodornak bizonyos politikai körökben vannak előképei és előzményei, de én nem hiszem, hogy Vastagh miniszter úr partizánként küzdve, a kormány és az MSZP elfogadott álláspontjával szembemenetelve dolgoztatta volna ki az ismétlem, számunkra a kormány átadás-átvételekor büszkén átnyújtott törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tájékoztatom a képviselőket, hogy ha nem a tárgyról beszél a képviselő, meg fogom vonni a szót. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Helyes! - Közbeszólások és moraj az MSZP és az SZDSZ soraiból: Előbb kellett volna! - Dr. Csákabonyi Balázs és Keller László dr. Hende Csabára mutat.)
Kétperces felszólalásra megadom a szót Csiha Judit képviselő asszonynak, MSZP. Tehát a most napirenden lévő ügyészi beszámolóról lehet csak beszélni, a napirendi pont szerint. Tessék! (Dr. Csákabonyi Balázs: Korábban kellett volna!)
DR. CSIHA JUDIT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Személyes érintettség okán kívánok két percben reagálni az államtitkár úr által elmondottakra.
ELNÖK: Így megadom a szót személyes érintettség okán; ha eltér a tárgytól, kénytelen vagyok megvonni a szót.
DR. CSIHA JUDIT (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon sok jogász azt szokta magáról állítani, hogy precízen fogalmaz, és azt érti a fogalmak és mondatok alatt, amit mond. Én sem tettem mást, és nem is szeretnék mást tenni ezután sem.
(12.30)
Tehát én azt mondtam, és azt mondom: a kormány feladatot adott a vizsgálatra. Ezt a vizsgálatot Vastagh miniszter úr fegyelmezetten elvégeztette, ennek a vizsgálatnak a terméke megjelenik egy törvényjavaslatban, mely törvényjavaslat nem kerül döntéshozó fórum elé.
Vastagh úrtól kell megkérdezni, hogy az abban foglaltak egy szakmai munkaanyagnak minősülnek-e, vagy pedig az ő személyes álláspontjának. Attól tartok, a válasz nem lesz olyan egyértelmű, ahogy azt államtitkár úr gondolja. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót felszólalásra Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak, MIÉP. Tessék!
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Talán meglepő lesz, de az ügyészség 1997-es működéséről szóló beszámolójának az ürügyén én erről a beszámolóról szeretnék szólni - ennyiben eltérnék a korábbiaktól.
Mondhatnám, hogy megtörve bár, de késve nem kaptuk kézhez a legfőbb ügyész úrnak az ügyészség 1997-es tevékenységéről szóló beszámolóját. A késésért természetesen nem hibáztatom annak készítőjét, hiszen látjuk az anyagból, hogy ő már tavaly májusban elkészítette azt. Hogy mégis csaknem tízhónapos késéssel, a tárgyévet követően pedig jóval több mint egy évvel került a parlament elé, az már más kérdés, és nem az ő hibája. De most legalább idekerült, mert mint az anyagból kiderül, az előző ciklus éveiben egyszer sem került a legfőbb ügyészi éves beszámoló a parlament elé, mivel az ország akkori vezetői nem tartották fontosnak, hogy az ügyészség működését négy év alatt akár csak egyszer is ilyen szinten megvitassák, és nem terjesztették azt elő. A miértre a választ csak ők tudhatják. Mivel számomra ez az első legfőbb ügyészi beszámoló, amellyel találkozom, ezért azt a korábbiakkal összehasonlítani nem állt módomban, így legalább azok nem befolyásolnak a véleményalkotásomban. Ami pedig magát az anyagot illeti, ennyi idő elteltével olyan következtetéseket már aligha lehet belőle levonni, hogy mit kellene a következő évben másként csinálni, hiszen már az a következő év is elmúlt. Néhány időtálló kérdés azonban megmaradt.
A jelentés 23. oldalán a Legfőbb Ügyészség és a Katonai Főügyészség vizsgálatai alapján megállapítást nyert, hogy "Kényszerintézkedések elrendelésére az esetek túlnyomó többségében törvényesen került sor". Megnyugtató számomra ez a "túlnyomó többségében" törvényes kényszerintézkedés-elrendelés, de rögtön következik a "túlnyomó többség" kifejezésből, hogy nem minden esetben így történt. Innentől kezdve engem nem a túlnyomó többséghez tartozó esetek érdekelnek, hanem amelyek kívül esnek ezen a körön, amikor is törvénytelenül rendelték el a kényszerítő eszközök alkalmazását.
Már az alkotmány- és igazságügyi bizottsági ülésen is megkérdeztem a legfőbb ügyész urat, hogy mi lett a következménye ezeknek a törvénytelenül elrendelt kényszerítő intézkedéseknek, de ott nem kaptam erre választ, ezért újra felteszem ezt a kérdést, hátha most több szerencsém lesz a választ illetően.
Ugyanebben a fejezetben egy kicsit később, a 24-25. oldalon olvashatjuk, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen jogalkotási kezdeményezéseket tett a Belügyminisztériumnál és az Igazságügyi Minisztériumnál. A bizottsági ülésen arra is rákérdeztem, hogy ezekből a kezdeményezésekből mi valósult meg. Ott azt a választ kaptam a legfőbb ügyész úrtól, hogy nincs tudomása ilyen intézkedésekről. Tegnap azonban kaptam tőle egy anyagot, amelyben az érintett tárcák által megtett intézkedésekről ad tájékoztatást. Bár abban 1996-os intézkedés is szerepel, amelyet nyilván nem az egy évvel későbbi vizsgálat során feltárt hiányosságok miatt hoztak a tárgyévet megelőzően, de összességében örömmel olvastam, hogy a vizsgálat óta eltelt időben a Legfőbb Ügyészség folyamatos törvényességi ellenőrzései során a korábban feltárt hibák ismétlődését már nem tapasztalták. A gyors tájékoztatást ezúton is köszönöm.
Gondolom, hogy valami ilyesféle tájékoztatást kellett volna kapnia a legfőbb ügyész úrnak is az érintett minisztériumok vezetőitől még annak idején. Hogy a bizottsági ülésen a legfőbb ügyész úr nem tudott választ adni a kérdéseimre, arra enged következtetni, hogy ezeket a tájékoztatásokat ő sem kapta meg, tehát az intézkedések megtétele után az intézkedők ezt elmulasztották, ami elég sajátos és elég sajnálatos.
A jelentés szerint néhány esetben pedagógus, nevelő ellen a tanítványaikkal szemben tanúsított pedofil jellegű magatartásuk miatt került sor vádemelésre. Nagyon helyes, hiszen ez az egyik legvisszataszítóbb bűncselekmény. De felmerül a kérdés, hogy mi a következménye annak, ha tegyük fel, az ügyész megfelelő bizonyítékok nélkül, nyilvánvalóan alaptalanul emel vádat pedofília miatt pedagógus ellen, lejáratva őt a környezete előtt, kirúgatva az állásából. Amikor az így megvádolt pedagógust első fokon felmentik ezen ocsmány vád alól, azt továbbra is minden alap nélkül az ügyész megfellebbezi. S amikor a pedagógust másodfokon is, jogerősen felmentik, akkor ismét, immár egy másik hasonló ügyet indít, ugyancsak megfelelő rendőrségi bizonyítékok nélkül emel vádat ugyanazon pedagógus ellen. Amikor pedig az ügyek híre eljut a legfőbb ügyészig, tegyük fel, hogy még őt is félrevezeti az érintett ügyész a valótlanságoktól hemzsegő iratában. Ügyésznek kell lenni a talpán, aki ilyen valószínűtlen dolgokat meg mer esetleg tenni; de naponta tapasztalhatjuk, hogy manapság a legvalószínűtlenebb dolgok is előfordulhatnak. Ennek alapján felmerül, hogy talán nem is olyan biztos, hogy ügyésznek kell lenni annak, aki esetleg sorozatosan alaptalanul vádolja ugyanazt a személyt az egyik legocsmányabb bűncselekménnyel.
Az imént rákérdeztem, hogy mi a következménye a törvénytelenül elrendelt kényszerítő intézkedéseknek. Most azt kell kérdeznem, hogy van-e, lehet-e következménye a sorozatosan alaptalannak bizonyuló vádat emelő ügyész ilyen többszörösen is káros, az ügyészség intézményét is lejárató, az ártatlanul meghurcoltaknak pedig felmérhetetlen erkölcsi és jelentős anyagi kárt is okozó magatartásának, ha ilyen előfordulna. Ilyesmi abban az 5,4 százalékban fordulhat elő, ami a 94,6 százalékos váderedményesség felett van. Az említett eredményesség tehát valóban impozáns, de az alaptalannak bizonyult eljárásban meghurcoltat aligha vigasztalhatja, hogy éppen ő esett az 5,4 százalékba, nincs tehát mit tenni.
A legfőbb ügyész úr a beszámolójában említette, hogy nem szeretne olyan országban élni, amelyben 100 százalékos a váderedményesség, hiszen az az ügyészség függetlenségét fenyegetné, mivel természetes, hogy az ügyész és a bíró olykor-olykor másként értékelnek bizonyos helyzeteket. Ezzel tökéletesen egyetértek, de úgy vélem, meg kellene azt vizsgálni, hogy nem ugyanazon ügyésznél fordul-e elő többször ilyesmi, mert ha igen, akkor ott valami gond lehet.
A jelentés mellékleteiből kiolvasható, hogy az ügyészség elég jelentős fiatalításon ment keresztül. Ez egy örvendetes jelenség. Személyes tapasztalataim alapján pedig úgy tűnik, hogy az ügyészség még nem nőiesedett el úgy, mint a bíróság. Nem tudom, hogy az-e az oka, hogy az ügyésszel szemben talán nagyobb a társadalmi elvárás a kérgesszívűségre, mint a bíróknál - vagy talán más oka is van? Bár a folyamat a bemutatott statisztika alapján itt is megfigyelhető.
Szívesen olvastam volna a mellékletek között nemzetközi összehasonlítást is, mert akkor lenne viszonyítási alap, és nem önmagában kellene az előterjesztést vizsgálni, bár így is nagyon hasznos. De szívesen láttam volna például az ügyészek számát a lakosságszámhoz viszonyítva más országokban, vagy az ügyészek számát a bűncselekményekhez viszonyítva, vagy más államok váderedményességét és sorolhatnám.
(12.40)
A bizottsági meghallgatás során már jeleztem, hogy a jelentés számomra kissé terjengősnek tűnik a sok jogszabályi idézettel és a sok rendőrségi statisztikával, de persze azt is el tudom fogadni, hogy a legfőbb ügyész úr azért tartotta szükségesnek a sok jogszabályi idézetet, mert a jelentés nemcsak jogászok, hanem az egész Országgyűlés számára készült.
Összességében: a legfőbb ügyész úr jelentését az ügyészség 1997. évi tevékenységéről igen alaposnak, részletesnek tartjuk, amely jó áttekintést ad a vizsgált év tevékenységéről, amely azonban a fentiek szerint néhány további kérdést is felvet, de bízunk e kérdések megnyugtató megoldásában.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Hankó Faragó Miklós úrnak adom meg a szót, SZDSZ.
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én az első beszédemben elmulasztottam röviden reagálni arra, amit Tímár György képviselő úr az előterjesztést követően nem sokkal elmondott, nem mintha tisztem lenne, hogy megvédjem az ügyészi testületet, és egyébként érdemében teljes mértékben egyetértek azzal, amit Tímár György képviselő úr elmondott. Azzal nem értek egyet, hogy ezt itt és most mondta el, mert meggyőződésem szerint az, hogy az előzetes letartóztatások száma ma Magyarországon ilyen nagyságrendekben szerepel - utána megnéztem az anyagot: az én számításaim szerint a 9055 előzetes letartóztatásra tett ügyészi indítványhoz képest 8521 esetben, azaz 94,1 százalékban helyt adott ennek a bíróság -, az nem az ügyészség problémája, hanem egy egészen más problémakör.
Maximálisan egyetértek azzal, az én személyes meggyőződésem is szerint túlzott arányú az előzetes letartóztatások száma ma Magyarországon. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy ez nem az ügyészség problémája, hiszen az ügyészség a vádat képviseli, és ebben a tekintetben teljesen érthető az álláspont, amely alapján ők az előzetes letartóztatást indítványozzák. Azzal nem értek egyet, hogy nem biztos, hogy kellő hatékonyságú az ügyvédi fellépés ezekben az ügyekben.
Tehát úgy gondolom, ezen a téren bizony-bizony van mit javítania az ügyvédi szakmának is a tevékenységében; egyébként is a nyomozati eljárásban való részvétel kapcsán bőven van mit javítania: az ügyvédi kar jelenléte nem olyan mértékű, mint amilyen mértékű elvárható lenne. Ha ez megtörténne, akkor talán az előzetes letartóztatások száma is csökkenhetne; illetve természetesen ez egy bírói mérlegelésbe tartozó kérdéskör. Illetve, amivel megint csak egyet tudnék érteni, hogy ezen a téren talán érdemes lenne elgondolkozni, hogy jogszabályi változtatásokra nem lenne-e szükség.
Úgy gondolom, érdemben igaza volt a képviselő úrnak, ugyanakkor címezni talán nem az ügyészi karnak kellett volna ezt a kritikai észrevételt.
Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra Csákabonyi Balázs képviselő úrnak adom meg a szót.
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy adathoz szeretnék egy reflexiót fűzni, ez pedig az ügyészi fellebbezések 46 százalékos eredményessége. A legfőbb ügyészi beszámolóból mintha az csendült volna ki, hogy ez nem egy túlzottan jó arány. Nos, én a gyakorló jogász szemével azt mondom, ez igenis tiszteletreméltó és jó arány, mégpedig a következőkből vezetem ezt le:
Az ügyészi fellebbezéseket, amelyek rendszerint súlyosbításra vagy eltérő minősítésre irányulnak, nem lehet önmagukban vizsgálni - ezt mindig a védelmi fellebbezésekkel szinkronban lehet csak megvizsgálni. Abban a pillanatban, amikor egy 46 százalékos eredményességről beszélünk, akkor a védelmi fellebbezések tükrében és azok eredményességének a tükrében vizsgálva, ez a szám lényegesen jobbnak tetszik és jobban is tűnik.
És még valami ugyanebből a témakörből: azt kell vizsgálnunk, hogy az ügyészi fellebbezések milyen mértékben és minőségben alakítják a bírói ítélkezési gyakorlatot a szigorítás arányában. Nem 1997-ben, hanem az elmúlt másfél esztendő néhány nagy ügyét tekintve - egyetlenegy kivétellel -, az ügyészi fellebbezések nyomán keletkezett másodfokú ítéletek valahogy találkoztak a társadalom igazságérzetével, és mintha a kormányzati törekvések irányába hatnának, tehát általában a büntetéskiszabás szigorításának irányába.
Ha mindezeket összevetjük a pillanatnyilag bv-intézetben lévő személyek számával - ami meghaladja a 14 200 főt, ami rendkívül magas -, és ha hozzátesszük azt, hogy ez a szám '97-ben legalább 1000-1200-zal kevesebb volt, akkor azt mondhatjuk, hogy maga (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) az ítélkezési gyakorlat is lényegesen szigorúbbá vált.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót felszólalásra Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy önvizsgálattal kell kezdenem: súlyos taktikai hibát követtem el, amikor az elnök úr szót kívánt adni, és magam kiszámoltam, hogy még két felszólaló van, de nem számoltam ki a számtalan kétperces hozzászólót. Volt azonban ennek mégis valami haszna, tisztelt Ház.
Elnézést kérek, tisztelettel üdvözlöm a legfőbb ügyész urat és valamennyi megjelent vendégünket.
A haszna pedig a következő volt:
Az eddig felszólalók ugyanis az előterjesztésnek, illetve a beszámolónak az első négy és fél oldalát olyan kimerítően tárgyalták meg - ez pedig az ügyészség helye az államszervezetben, valamint a legfőbb ügyész és az Országgyűlés kapcsolata -, amihez hozzáfűzni már alig-alig lehet valamit. Ugyanis ez a négy és fél oldal, úgy tűnt az eltelt időszakban, központi kérdéssé alakult, talán nem is egészen véletlenül. Én ebben most csak a saját, illetve a Független Kisgazdapárt álláspontját szeretném a Házzal és így a közvéleménnyel is ismertetni.
Töretlenül az az álláspontunk, támogatjuk a kormánynak azt a szándékát, hogy tiszta helyzetet teremtsen ebben a kérdésben. Támogatjuk azt a szándékát, hogy az ügyészség alkotmányos helyzete úgy nyerjen végleges rendezést, hogy ez a kormány alá helyezéssel történjen. Ugyanakkor szeretném ismételten leszögezni, hogy a magunk részéről nem tartjuk elfogadhatatlannak azt a megoldást sem, ha az ügyészség a parlament, az Országgyűlés alá rendelten működik. De ebben az esetben - és erre szeretnék rámutatni - a reményeink szerint rövidesen ajánlássá váló, most még csak munkaanyagként szereplő és az Európa Tanács igazgatósága által létrehozott bizottságon kidolgozott, szigorúan pontokba foglalt feltételrendszernek érvényesülnie kell. Ugyanis itt számos érv hangzott el, amely évrendszer, azt hiszem, sok szempontból hibátlan volt. De ugyanilyen módon lehet érvelni akkor is, ha ez az érvrendszer most a másik, az Országgyűlés alá rendelés esetében érvényesíti azt a felügyeleti jogkört, amelynek meg kell valósulnia.
Én most nem kívánok itt ismétlésekbe bocsátkozni, hogy mennyire helyénvaló, rendjénvaló az interpellálhatóság, itt lehetne sorolni mindezeket a kérdéseket, ez már ismétlés lenne. Egyetlen szakmai kérdéssel szeretnék foglalkozni, bizonyos vonatkozásban ezt is érintették.
Ez a kérdés az ügyészi fellebbezés kérdése, azaz a váderedményesség kérdése. Én azt gondolom, minden ellenkező híreszteléssel szemben, kialakult egy gyakorlat. Ez a gyakorlat pedig az, hogy a váderedményesség már akkor megvalósul, ha bármire elítélik a vádlottat. Ebből következően - és ezt én nem a legfőbb ügyész úrnak címzem, hanem a gyakorlatnak - kialakult egy olyan helyzet, hogy az ügyész számára is talán az a legkényelmesebb és a legkellemesebb, de a bíró számára is, aki ebben az esetben menekül az indokolástól, hogy ha az az ítélet egy igen alacsony értéken, az első fokon lehetőleg jogerőre emelkedik. Ebben az esetben nincs fellebbezés, ebben az esetben nincs indokolás, ebben az esetben csak egy rövidített ítélet van.
Én azt gondolom, ez a gyakorlat hosszú távon nem jó, nem tartható, az ügyészi fellebbezéseknek ugyanis éppen úgy, ahogyan itt az MSZP-s képviselőtársam elmondta, nagyon jelentős súlya van: időnként képes arra, hogy helyrebillentsen bizonyos, talán az enyhébb ítélkezési gyakorlat irányába túlságosan elment bírói gyakorlatot.
(12.50)
Én úgy gondolom, ezzel élnie kell az ügyészségnek, éspedig nagyon határozottan kell a következőben élnie. Talán magán a rendszeren lehetne változtatni - nem szeretnék a világért sem semmilyen módon beleavatkozni ebbe a folyamatba, de mégis azt gondolom -, lehetne akkor, ha ez az eredményesség valamilyen elért ítéleti eredményhez is kötődne, amely nyilvánvalóan azt jelenti, hogy mondjuk, egy próbára bocsátás nem föltétlenül megfelelő büntetés egy-egy adott bűncselekmény elkövetése esetében.
Tisztelt Ház! Felmerült még két olyan kérdéskör, amellyel foglalkozni illik. Az egyik az előzetes fogva tartások kérdése. Teljesen osztom azt az SZDSZ részéről elhangzott előadást, hogy bizony az a helyzet, hogy ebben három fél érdekelt, és a három fél felelőssége teljes mértékben vagy majdnem teljes mértékben megnyilvánul és megjelenítődik. Azonban hadd mondjam el, hogy mégiscsak arról van szó, hogy az ítélkezési gyakorlatban az esetek jelentős részében mechanikusan történik ennek az elrendelése. Ha jelen van is a védő - ami sajnálatos módon tényleg elég ritkán fordul elő -, akkor is ugyanaz a mechanikus folyamat zajlik le. Tehát ezen a rendszeren valahol, valamilyen módon valóban változtatni kell.
Az már egy másik kérdés, hogy az én nézetem szerint sok-e vagy kevés az előzetes fogva tartás. Ha azt nézzük, hogy hányan vannak szökésben, mennyi a bűnismétlés, akkor kevés; ha azt nézzük, hogy az ítélkezési gyakorlat ezt követően nem mindig igazolja az előzetes fogva tartás időtartamát, akkor meg sok. Tehát ez az ügy, azt gondolom, ilyen értelemben kiegyenlített.
Az már megint egy másik kérdés, hogy szerencsés-e - és nem kívánok senkit semmilyen módon bírálni, főként azért nem, nehogy kétpercesek következzenek - most egy ilyen beszámoló ürügyén, kapcsán egyedi esetekkel foglalkozni. Azt gondolom, nem. Általános beszámolóval állunk szemben, egy olyan általános beszámolóval, amelynek a színvonalát kifejezetten magasra értékelem. Úgy gondolom, hogy ez a tartalmas, ábrákkal alátámasztott beszámoló megállja a helyét bármilyen kritika esetében. Természetesen lehet ízlés szerint valamit hiányolni, hogy az kevés, lehet mondani, hogy sok, de ez valóban ízlés kérdése. Meggyőződésem szerint az arányok jók, és ezek az arányok, úgy gondolom, a jövőben is tarthatók.
A magam részéről és a Független Kisgazdapárt részéről természetszerűleg elfogadásra ajánlom a beszámolót. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Gyuricza Béla képviselő úrnak, Fidesz. Tessék, képviselő úr!
DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani hozzászólásom ehhez a témához egy kissé rendhagyó lesz. A rendhagyósága abban jelentkezik, hogy a kormány 1998-ban, megalakulását követően a biztonságpolitikával egy külön kérdéskomplexumként foglalkozott. Munkatársaimmal együtt nagy figyelemmel tanulmányoztuk a '97. évi beszámolót, és örömömre szolgál, hogy a legfőbb jogi képviselet előtt mondhatom el ezzel kapcsolatos hozzászólásomat. Áttanulmányoztuk a '97. évi beszámolót, ennek alapján elemeztünk néhány '98. évi olyan eseményt, amelyek ezzel összefüggésben következtetésre engednek utalni, valamint számos nemzetközi tapasztalatot próbáltunk elemezni.
Ennek alapján most nem politizálni szeretnék, hanem egyetlen célom van: elmondani, hogy a meghallgatott legfőbb ügyészi jelentést követően mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy eredményesebb legyen az alapvető emberi jog, a biztonság az élethez, amelynek garantálása az állam elsőrendű feladata; olyan körülmények között, amikor közismert, hogy a '97. évi adatokhoz viszonyítva sajnos '98-ban a regisztrált bűnesetek száma jelentősen növekedett. Hozzáteszem ehhez, hogy a szervezettség, a szervezett bűnözés lehetőségei konspiratív képességei, technikai és anyagi lehetőségei lényegesen meghaladják vagy felülmúlják az állami bűnüldöző szervek lehetőségeit. Ha katonás hasonlattal élek, akkor ez valami olyasmi, mint a páncéltörő fegyverek pusztító képessége, amely mindig felülmúlja a páncélozott eszköz védőképességét.
A második gondolat, amelyet szeretnék elmondani ennek kapcsán, hogy úgy érezzük, nemzetbiztonsági szempontból az a folyamat, amely jelentkezik, bizonyos mértékig komoly odafigyelést igényel, függetlenül attól, hogy a nemzet biztonsága szempontjából nem számolunk nagy intenzitású cselekményekkel. Azonban a délszláv válság közel nyolcéves tapasztalata igazolta, hogy a lejátszódott események a szervezett bűnözésben - az embercsempészet, a fegyvercsempészet, a drogkereskedelem, a terrorizmus, a pénzek legalizálása, a maffiaszervezetek kialakulása - szemben állnak a becsületes állampolgárok millióival. Fogadónapjaimon számos esetben teszik fel az állampolgárok a kérdést: az állam szolgáltatása, amely a biztonságra vonatkozik, milyen formában fog érvényesülni a jövőt illetően? Ezért úgy érzem, éppen a tapasztalatok birtokában, hogy nélkülözhetetlen a kormányzatnak minden lehetséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy ez a munka hatékony és eredményes legyen.
Az a tény, hogy százalékban kifejezve '97-ben 46 százalékos arányban volt eredményes, azt hiszem, nem nyugtatja meg azt az állampolgárt, akinek közvetlen sérelmére bármilyen bűncselekményt követtek el. Éppen ezért nem lehet megengedni megítélésem szerint, hogy az állampolgár kezébe vegye saját védelmét, hiszen így is elszaporodtak a magántestőrségek, a biztonsági szolgálatok, amelyek ellenőrzése egyre nehezebb. Egy demokratikus jogállamban nem törvényszerű a biztonság privatizálása, főleg az új kihívásokkal szemben, ami már a nemzet biztonsága szempontjából is jelentős veszélyeket hord.
(13.00)
Engedtessék meg, hogy ebben a kategóriában egy csokorra összpontosítsam a figyelmet: a köztisztviselői, a közalkalmazotti körre, az államapparátusra és ezen belül külön a biztonsági és védelmi erőkre, a honvédségre, a határőrségre, a Vám- és Pénzügyőrségre, a büntetés-végrehajtásra, és talán még lehetne sorolni. Megítélésem szerint az államnak első számú kötelessége megvédeni és biztosítani, hogy ezek korrupciómentesek legyenek, hogy lehetőség szerint ebben a körben a szervezett bűnözés behatása a legminimálisabb legyen. Azonban engedtessék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy csak néhány adattal jelezzem, hogy sajnos az elmúlt években nőtt a robbanóanyaggal, a fegyverrel, a lőszerrel, a kábítószerrel való visszaélés, amely valamilyen formában magában hordja a korrupció csíráját az általam említett területeken.
Az alvilág szervezettsége, erőforrásai jelentős mértékben megnövekedtek, és lehetőségei vannak, hogy gazdasági hatalmát bevigye a termelés szférájába, majd a politika, az államélet és az államigazgatás területén kamatoztassa. Ez pedig egyértelműen nemzetbiztonsági kockázatot jelent az általam említett szervezetek vonatkozásában.
A másik gondolat - amely ehhez szorosan csatlakozik, és erről is szólni kell, főleg a képviselők jelenlétében -, hogy az említett területeken a morális és anyagi hanyatlás az általam említett biztonsági, védelmi és rendvédelmi szervezeteknél jelentős mértékben problémát okozott. Ezért a fegyveres testületek vagy fegyveres szervek keretén belül egyre gyakrabban találkozunk a korrumpálódással, a súlyosabb bűnökre hajlamos esetekkel, esetleg a kábítószerek alkalmazásával is. Nagy tisztelettel tudnám javasolni, hogy mint más országokban, hazánkban is vezessük be ezeken a területeken az úgynevezett veszélyeztetett szolgálati tevékenységek területén a kábítószer ellenőrzését. Ehhez legutóbbi külföldi tapasztalataim alkalmával nagy tisztelettel tudnám önöknek elmondani mind a francia, mind a német példát, vagy - legutóbb, éppen a múlt héten Olaszországból visszajőve - hogy az olasz parlament és az olasz kormány - de ez számomra nem újdonság és a legfőbb ügyész számára még kevésbé nem újdonság - minden lehetőt megtesznek annak érdekében, hogy a teljes komplett csomagot átadják a magyar parlamentnek és a magyar igazságügyi szerveknek.
Végül, negyedikként engedjék meg, hogy szóljak egy új veszélyforrásról. Hozzászólásomban korábban a szervezett bűnözés kapcsán már említettem, hogy az évszázad és a jövő évezred egyik alapvető kihívása az információs háború. Aki gyorsabban és eredményesebben osztja el az ellenfél fedő információit vagy adja meg az információs ismereteket, az uralmi pozíciót tud teremteni a saját maga számára. Éppen ezért számomra furcsa és megengedhetetlen, hogy lassan bizalmas, néha állami, szolgálati titkokat képező adatok szivárognak ki gyakran a jólértesültség, az informáltság kategóriájába anélkül, hogy ennek bármely következménye lenne. Örömmel vettem és veszem, hogy a kormány komoly szándékkal kívánja megerősíteni a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket, és az ekkor felfedett problémákra a lehető leghatározottabban kíván reagálni.
Befejezésül engedjék meg, hogy egy új gondolattal zárjam. Néhány nap választ el bennünket attól, hogy a NATO tagjai leszünk, egyben az európai uniós tagságra való felkészülésnek egy új folyamatát is megkezdjük. Kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim, az új nemzetbiztonsági stratégia megköveteli tőlünk, hogy ezekre az általam említett kihívásokra európai szinten, az európai NATO-államokkal együttesen, sokkal határozottabban, sokkal eredményesebben reagáljunk.
Ebbe a munkába én beleértem, hogy a média nyíltan, őszintén ad tájékoztatást minden olyan esetben, amikor arra már lehetőség van. De nem olyan formában teszi ezt, mint az egyik országos napilap tegnapi számában, amikor a következővel fejezi be egyik tudósítását: a nyugdíj rendezésével kapcsolatban 300 ezer embernek vált rosszabbá a helyzete. Csak a mondat első része hiányzik, hogy 3,1 millió nyugdíjasból 300 ezeré vált rosszabbá. Az objektív, korrekt tájékoztatásnak a bűnmegelőzésben meghatározó szerepe van.
Mindezek figyelembevételével azt a munkát, amit a Legfőbb Ügyészség elemzése végzett, végtelenül hasznosnak, jövőbe mutatónak tartom, mindenféleképpen a magunk részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy az 1999. év feladatai teljesítésekor az ügyészség hatékonyan és az állampolgárok javára eredményesen tudja elvégezni tevékenységét. Ennek figyelembevételével tisztelettel javaslom a határozati javaslat elfogadását.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem Györgyi Kálmán legfőbb ügyész urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Györgyi Kálmán bólint.) Igen. Tessék! (Dr. Györgyi Kálmán fellép a szónoki emelvényre.)
DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igyekszem rövid lenni. Elöljáróban az ügyészi testület és a magam nevében köszönöm szépen az elismerő szavakat. Az elismerés elsősorban az országban dolgozó ügyészek munkáját ismeri el, a köszönet őket illeti. Úgy gondolom, hogy áldozatos munkájuk gazdag jutalmát jelentik az itt elhangzott elismerő szavak. Hadd köszönjem meg külön Hende Csaba államtitkár úr igen részletes és szakmai értékelését. Mi a magunk részéről arra törekszünk, hogy a kormánnyal korrekt és kollegiális együttműködést valósítsunk meg, és el kell mondanom a magam részéről, hogy nemcsak a mi készségünk, hanem a velünk kapcsolatban levő kormányszervek kollegiális együttműködésre való törekvéséről is beszámolhatok.
Hadd ne tetszelegjek abban, hogy megdicsértek bennünket, hanem elsősorban a bírálatokra szeretnék reflektálni. A rendőrök által elkövetett bűncselekmények nyomozása ügyészségi nyomozásra tartozik. Ezeknek a rendőrök által elkövetett bűncselekményeknek a bizonyítása terén valóban vannak rendkívüli nehézségek. Az a véleményem, és ezzel kapcsolatban az elképzeléseim egyre erősebb körvonalat öltenek, hogy a rendőri munka szervezésében kellene törekedni arra, hogy az ilyen cselekmények megelőzhetők, és elkövetésük esetén pedig bizonyíthatók legyenek. Tehát igazából nem egy a büntetőeljáráson belüli intézkedéstől, hanem a rendőri munka szervezése terén hozandó intézkedéstől várnék eredményt.
Sokat költünk továbbképzésre, az 1998-as esztendő eredményei még jobbak. Nem kétséges, hogy most a legnépszerűbb a gazdasági büntetőjogi továbbképzés, amit az ELTE Továbbképző Intézete kínál. Az azt elvégzők a napi munkájukban tapasztalják ennek az előnyeit.
(13.10)
Természetesen az ezzel kapcsolatos vágyak mindig erőteljesebbek, mint a lehetőség. A szervezett bűnözéssel kapcsolatban azt gondolom, hogy itt egész Európa együtt lép; nem is Európa, az egész világ. Kérem, idén szeptemberben Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság XVI. kongresszusát, ennek témája a szervezett bűnözés a teljes jogi spektrumában, az általános részi, különös részi, eljárásjogi és nemzetközi büntetőjogi vonatkozások egyaránt a szőnyegre kerülnek. Ezekben a témákban a világ elképzelései is, a szakmai körök, az egyes országok törvényhozásainak, a nemzetközi szervezeteknek az elképzelései is alakulóban vannak. Sok minden történt, de valószínű, hogy sok mindennek kell még történni.
Az a kérdés, hogy az ügyészségen belül indokolt-e szervezeti intézkedés ennek kapcsán. Én úgy gondolom, valószínűleg, de ahhoz, hogy megalapozott intézkedés történjen szervezetileg az ügyészségen belül, ahhoz több tapasztalatra van szükség, tehát én most nem tudnék előállni egy olyan hatásos intézkedéssel, amely az ezzel kapcsolatos büntetőeljárások ügyét jelentősen előremozdítaná.
Elhangzott egy felszólalásban, hogy egy országgyűlési képviselői interpellációt követően került sor a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány előterjesztésére. Ettől megijedtem egy kicsit, és ha nem én lennék az, akiről szó van, akkor egyenesen nyugtalan lennék. Kérem szépen, a "post hoc" nem szükségképpen "propter hoc". Az, hogy valami valami után következik, az nem jelenti azt, hogy a két jelenség között kauzális nexus állapítható meg, márpedig azért nem, mert a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány nem mérlegelési kérdés.
Minden olyan esetben, amikor a legfőbb ügyész tudomására jut az, hogy országgyűlési képviselő bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható, akkor kötelessége az előterjesztést megtenni az Országgyűlés elnökének. Ha ez fordítva lenne, akkor a legfőbb ügyész kegyelmi fórum lenne, és azt a kegyelmezési jogot gyakorolná, amelyet a törvények a köztársaság elnökének biztosítanak az igazságügy-miniszter ellenjegyzése mellett. Tehát Magyarországon a büntetőeljárás alapelvei között szerepel a legalitás, ez azt jelenti, hogy bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja esetén kell üldözni. Ahol a mentelmi jog védi a gyanúsítottat, ott a mentelmi jog felfüggesztését kell kezdeményezni. Ez nem mérlegelési kérdés, és a legfőbb ügyész minden ilyen esetben köteles az előterjesztést megtenni.
Én engedélyt kérek az elnök úrtól és a vita résztvevőitől arra, hogy az itt kibontakozott közjogi vitával kapcsolatban ne nyilvánítsak véleményt.
Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak szeretnék köszönetet mondani azért a javaslatért, hogy legyen nemzetközi összehasonlítás, tehát hogy, mondjuk, százezer lakosra hány ügyész esik, mennyi pénzt költünk az ügyészségre, és egyéb nemzetközi összehasonlító statisztikákban előforduló anyagokat kell szerepeltetni. Ez mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország helyét a régióban, Európában pontosabban lássuk. Törekszem erre, a jövőben meglesz.
Kérem szépen, a fiatalítás és a hölgyek: az én hivatali működésem alatt 48,4 százalékról 54,8 százalékra nőtt a női ügyész munkatársak aránya. Én ezt a magam részéről örvendetesnek tekintem, és gondolom, hogy ezzel a képviselő úr is így van.
A fiatalítás: 77 százalék 50 éves vagy az alatti. Az elmúlt 9 év alatt az ügyészség több mint fele kicserélődött, új emberek jöttek. Ezeknek egész más az előképzettségük. Akik 1990-et követően szereztek az egyetemen oklevelet, azok nem tanulják a demokráciát, mint az idősebb generáció, hanem nekik ez olyan természetes közegük, mint a levegő, amelynek a tisztaságát lehet fokozni. (Derültség és taps.)
A képviselő úr rámpirított, hogy 1996-os termelési eredményeket próbálok meg 1997-es termelési eredményként eladni. Nem biztos, hogy jó az a megfogalmazás, amit én használtam, de itt arról van szó, hogy az IM bv országos parancsnoka kiadott egy, az országos parancsnok hatáskörébe utalt, és a fogva tartottak munkáltatására vonatkozó kérdéseket szabályozó országos parancsnoki intézkedést a mi igyekezetünkre vagy a mi buzgalmunkra. Ami itt zavaró lehetett, az az, hogy ez a kompetencia az IM bv országos parancsnokának egy '96-ban született igazságügy-miniszteri rendeleten alapul. Tehát nem azt szeretném megünnepelni, hogy a '96-os igazságügy-miniszteri rendeletet kibocsátották, hanem az országos parancsnoknak ez a kompetenciája egy '96-os IM-rendelet alapján van meg, de az intézkedést '97-ben hozta.
Itt mi beszámoltunk egy olyan jelentésről, amelyik a házkutatások, lefoglalások, zár alá vételek elrendelésének, illetve a lefoglalások megszüntetésének és a zár alá vételek feloldásának a törvényességét vizsgálta, és a vizsgálat megállapította, hogy ezeknek a kényszerintézkedéseknek az elrendelésére az esetek túlnyomó többségében törvényesen került sor, és aztán leírja a tipikus hibákat, és van hozzá - ahogy ez ilyenkor szokásos - mellékelve egy példatár.
Ennek eredményét természetesen az érintett hatóság tudomására hoztuk. Egyrészt megkapják a főügyészek, másrészt pedig megkapják a nyomozó hatóság vezetői annak érdekében, hogy a megállapításokat a munkájukban figyelembe tudják venni. Azt hadd mondjam: az én hibám, hogy az előbb említett intézkedésekről nem voltam pontosan tájékozott.
A pedofilügyről hadd mondjam: az ügy iratainak ismerete nélkül én nem tudok mondani semmit. Az természetes, hogy abban az esetben, ha ügyész alaptalanul vádol, akkor jogsértés történik. Az előfordul, hogy a vádlottat felmentik. Az előfordul, hogy az ügyész a felmentés ellen fellebbez, az is előfordul, hogy a másodfok is felmenti. Ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy a vád alaptalan, de még egyszer mondom, konkrét üggyel kapcsolatban az ügyirat ismeretének hiányában nem szeretnék mondani semmit.
Azt gondolom, a váderedményesség fogalma átgondolást igényel, Turi-Kovács képviselő úr vetette ezt fel, és ő vetette fel az úgynevezett megegyezéses büntetéskiszabást; egyes eljárási rendszerekben ez elfogadott; Magyarországon nem elfogadott, de az itt elhangzottak szerint gyakorolt.
Kérem szépen, én még egyszer szeretném megköszönni azt a figyelmet, amelyben a képviselő urak és képviselő asszony ezt a beszámolót részesítették, és az értékelést köszönöm, életem szép napjának tekintem.
Köszönöm szépen. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, legfőbb ügyész úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Arra figyelemmel, hogy módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor. Az országgyűlési határozati javaslat elfogadásáról a következő ülésünkön határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésünket berekesztem. Figyelemmel az Országgyűlés elfogadott új munkarendjére, a tavaszi ülésszak harmadik, ötnapos ülését 1999. március 22-én 13 órára összehívom. Jó pihenést kívánok mindenkinek!
(Az ülésnap 13 óra 20 perckor ért véget.)
Felszólalások: Előző 19-63 Előző Ülésnap adatai