Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Képviselőtársaim már megszokhatták, hogy február óta így szólítom meg önöket, hiszen az Országgyűlés munkájának ritkításával azt sikerült elérnie a kormánytöbbségnek, hogy az Országgyűlés képviselői csak harmadannyi alkalmat kapnak arra, hogy napirend előtt vagy azonnali kérdésekben foglalkozzanak a kormány különböző csínyeivel, ballépéseivel; olyan csínyeivel, ballépéseivel, mint amilyen legutóbb a Kossuth-díjakkal kapcsolatban látott nyilvánosságot.

A rádióból, tévéből, újságokból tudjuk, hogy az idei Kossuth-díjak odaítélésénél ismét olyasmi történt, ami a múltban sem volt ismeretlen, hogy a szakbizottságok jelöltjei helyett a fő bizottságban vagy a kormányülésen másokat választott a miniszterelnök. Saját ízlése szerint döntötte el, hogy ki az a nagy író, ki az a nagy művész, aki erre a kitüntető címre jogosult.

Tudjuk, hogy a Kossuth-díj egy több mint ötvenéves intézmény Magyarországon, 1948 óta ítélik oda minden évben. Mindig megkapták a Kossuth-díjat kiemelkedő alkotók, kiemelkedő tudósok, művészek. Ugyanakkor az is előfordult, hogy igazán arra érdemesek éveken, évtizedeken keresztül kimaradtak politikai megfontolásokból, és az is, hogy érdemtelenek kapták meg politikai megfontolásokból. Azt reméltük, hogy a rendszerváltás után ebben változás következik be, hogy valóban csak a tudományos, művészi teljesítmény lesz a mérce a Kossuth-díjak, most már Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélésénél, de ebben a várakozásunkban csalatkozni kellett.

Bizony, a korábbi rendszerváltás utáni kormányok idején is előfordult nemegyszer, hogy megváltoztatták a kulturális közvélemény értékítéletét tükröző javaslatokat. Meg az is előfordult, hogy nagy művészek kitüntetésével szemben például Torgyán József úr mint a Kisgazdapárt elnöke, intézett politikai támadást az Országgyűlésben, behozva ide a parlamenti politikába annak megítélését, hogy ki méltó és ki nem méltó a művészeti és tudományos kitüntetésre. Sajnos, most is a magát polgárinak mondó kormány tevékenysége során újra azt kellett tapasztalnunk, hogy amit az irodalmi vagy a zenei szakbizottság előterjeszt, azt a miniszterelnök által vezetett fő bizottság a maga ízlése szerint megváltoztatja, hogy a miniszterelnök úr a saját politikai barátainak javaslatát érvényesíti a sokféle irányzat nézetét tükröző szakbizottsági álláspont helyett.

Én azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, az, hogy ki a nagy író, ki a nagy művész, ki a nagy tudós, az ízlés dolga. Az azonban nem lehet ízlés dolga, hogy nem a politikai hatalomnak kell eldöntenie - legalábbis egy demokratikus, ha úgy tetszik, polgári társadalomban -, hogy ki érdemes a tudományos, művészeti kitüntetésre. Az nem az ízlés dolga, legalábbis az én megítélésem szerint, hogy a politikai hatalomnak távol kell magát tartani az ízlések, a tudományos, művészeti értékítéletek világától. Sajnos nem ez történt!

Sokan gondolták korábban azt, hogy elegendő, ha a politika önmegtartóztatásától várjuk azt, hogy a politikai ítéletek nem jutnak kifejezésre ízlések, tudományos és művészi irányzatok megítélésében. A tapasztalatok azt mutatják most már három demokratikus kormány idején, hogy ez nem így van. Egyedül abban reménykedhetünk, hogy végre nem a kormány, nem a mindenkori politika fog dönteni Kossuth-díjról, Széchenyi-díjról, kulturális díjakról vagy akár kiváló, érdemes művészi címekről. Meg kell teremtenünk egy olyan intézményrendszert, ahol ezeknek az állami díjaknak az odaítélése a mindenkori kormánytól függetlenné válik.

Köszönöm a figyelmet.