Felszólalás adatai

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Pető Iván lényegében már elmondta azt, amit én még hozzá szerettem volna tenni saját fejtegetéseimhez, ezért le tudom rövidíteni második felszólalásomat, és csupán utalnék különféle problémákra. Az egyik ilyen probléma a közszereplő fogalma. Azzal, hogy beépítem a levéltári törvénybe az 1994. évi XXIII. törvényben szereplő kategóriát, az égvilágon semmivel nem jutottam előbbre, tudniillik ez a közszereplő fogalom nem alkalmazható az úgynevezett állampártra, lévén, hogy az állampárti tisztségeknek nincs állami megfelelőjük, és fordítva. Ez alól egyetlenegy kivétel van, a hadsereg-főparancsnoki funkció, amelyet a Varsói Szerződés alapján, Magyarországon csakúgy, mint a többi szerződésbeli államban, a párt első vagy főtitkára töltött be, és a jelenlegi alkotmányos rendszerben ez a funkció a köztársasági elnöké.

De ha ettől az egyetlen kivételtől eltekintek, akkor lényegében valamennyi állampárti tisztség olyan, amelynek nincs megfelelője az állami szervezetrendszerben, tehát a törvényjavaslat 1. §-a semmit nem segít magának a pártnak a megismerésében. Kétségtelen, hogy van az 5. §-ban egy arra vonatkozó kísérlet, hogy beemeli a jogszabálytervezet az MSZMP tisztségviselője fogalmat a normaszövegbe, de ez sem jelent semmiféle előrelépést, mert ez a kategória, hogy MSZMP tisztségviselője, parttalan. Nagyon fontos pártfunkciót betöltő személyek nem esnek ezen kategória alá, míg teljesen jelentéktelen szereplők viszont ez alá esnek.

Mondanék néhány példát: MSZMP-tisztségviselő volt az, aki a párt első vagy főtitkári funkcióját betöltötte, aki a Központi Bizottság titkára volt, aki a fővárosi, megyei pártbizottság első titkára vagy titkára volt, a járási, városi pártbizottság első titkára vagy titkára volt. Községi szinten ugyanezen funkciók betöltőire vonatkozik ez a kategória, és az MSZMP tisztségviselője fogalom alá esik valamennyi alapszervezeti párttitkár, például x budapesti kerületben a 10. számú nyugdíjas alapszervezet párttitkára is tisztségviselő. Tehát a rá vonatkozó iratokat úgy kell kezelni, hogy azok egy közszereplő tevékenysége kapcsán jöttek létre.

Ugyanakkor nem MSZMP-tisztségviselő a Központi Bizottság osztályvezetője, osztályvezető-helyettese, alosztályvezetője, a Központi Bizottság munkatársai. Ugyanezt el lehet mondani a fővárosi, megyei pártbizottságok esetében is. Azon lehet vitatkozni, hogy a Politikai Bizottság, a megyei pártbizottságok és a megyei párt-végrehajtó bizottságok úgynevezett fapados tagjai, tehát akik nem töltöttek be titkári funkciót, vagy nem voltak vezető állami tisztségek betöltői, azok minek minősülnek. Ha megnézzük a köztisztviselői törvényt, amely azt mondja, hogy köztisztviselő párt nevében nem nyilatkozhat, illetőleg párt testületének nem lehet tagja, akkor ez pontosabb megfogalmazás, mert ugyan, mondjuk, egy politikai bizottsági tag nem szükségképpen tisztségviselő, de párttestület tagja. Ugyanez a helyzet a megyei pártbizottsági tagokkal és a megyei párt-végrehajtó bizottsági tagokkal.

Tehát ha párttestületi tagságot emlegetnénk, illetőleg vezető pártapparátusi funkciókat, akkor még segítene is a kutatásban valamit a benyújtott módosító törvényjavaslat, de ha azt a fogalmat használja, ami most szerepel abban, akkor az égvilágon semmilyen előrelépés nem történik felső szinten, hiszen a politikai bizottsági tagokról, KB-titkárokról nagyjából sok mindent tudni lehet, hogy milyen területen tevékenykedtek, azt is. Fel kell ütni a Ki kicsodát; meg kell nézni például Fejti Györgyöt a 2002-es Ki kicsodában. Ebből megtudjuk azt, hogy 1987 és '89 között a Központi Bizottság titkára volt, zárójelbe téve: honvédelem, belügy, állambiztonság. Tehát semmiféle különleges titokról nincs szó, mindenki tudja, hogy 1987-88 között, nem véletlen, amit mondtam, ő volt az, aki ezt a területet pártszempontból irányította, természetesen a főtitkár nagyon szoros felügyelete mellett.

Rögtön hozzá kell ehhez tenni azt, hogy nem véletlenül mondtam a '88 novemberi dátumot, tudniillik, 1988. november 22-én született egy olyan központi bizottsági határozat, amely megszüntette a Belügyminisztérium, beleértve a III-as főcsoportfőnökséget, a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium pártirányítását, és megszüntette az agitációs központot, amely szintén pártirányítás alatt állt, mégpedig a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalát. Ami persze nem azt jelentette, hogy a III-as főcsoportfőnökség és annak különböző csoportfőnökségei a megszokott rutin alapján nem küldték el ugyanúgy a jelentéseiket aztán már nemcsak az MSZMP vezető tisztségviselőinek, hanem az MSZMP megszűnte után, csak úgy rutinból az MSZP egyes vezetőinek is, ebből keletkezett egyébként a Dunagate-ügy. De rögtön meg kell jegyeznem, hogy ez a hivatalnak a szokásos önmozgása, mert ekkor már a miniszterelnök, illetőleg a belügyminiszter volt az, aki közvetlenül felelős volt ezért a területért.

Magának a pártállami szisztémának a lényegét is meg kellene ragadni. Amikor azt mondjuk, hogy pártállami iratok, akkor valóban egy jogilag pontatlan kategóriát használunk, ez például az állampárti iratokra már nem terjedne ki, ha a címét vesszük alapul. Éppen ezért szerencsésebb lenne az, amit Pető Iván is javasolt, hogy az 1990 előtt keletkezett és még napjainkban is minősített iratokról szólna ez a törvényjavaslat, ha ez a törvényjavaslat valóban alkalmas lenne arra, hogy betöltse a funkcióját.

Nagyon röviden a nemzetbiztonsági bizottság felhatalmazásával foglalkozó 6. §-ról: ezzel több probléma is van. Az egyik az, hogy egy ilyen bizottság minősítések felülvizsgálatára amúgy nem alkalmas, erre Pető Iván már utalt. A másik az, hogy ez egy politikai testület, tehát minden egyes irat esetében éles politikai küzdelem bontakozhat ki, hogy igen vagy nem. És jön egy harmadik szempont, azt a látszatot kelti, hogy az úgynevezett pártállami és állampárti iratok túlnyomó többsége állambiztonsági volt. Valójában ezen iratok döntő többsége közvetlenül nem, legfeljebb több áttétellel kapcsolódott az állambiztonsághoz, ahogy ma is például a Nemzeti Bank monetáris politikájának vannak nemzetbiztonsági vonatkozásai is.

Tehát azt a látszatot keletkezteti az előterjesztés, hogy az iratok döntően erre a területre koncentrálódnak. Valójában az állampárti és pártállami iratok túlnyomó többsége gazdaságpolitikai jellegű, szociálpolitikai jellegű, és a gazdaságpolitikai jellegűek is elsősorban az egyes minisztériumok ágazati irányításával voltak kapcsolatosak. Aki ilyen iratokat már látott, az teljes pontossággal tudja, hogy abból mit lehet megtudni, és főleg, hogy mit nem lehet megtudni.

Maga a közigazgatási és adminisztratív osztály is, ahová a Belügyminisztérium tartozott, elsősorban nem a Belügyminisztériummal foglalkozott, hanem az egész államszervezettel. Itt volt például a tanácsi alosztály, amelynek az iratanyaga nem fog senkit izgalomba hozni, mert az Állam és Igazgatásban megjelent cikkek lényegében sokszor ilyen szövegeket reprodukáltak, vagy a politikai bizottsági döntést, vagy a KB-döntést reprodukálták. Amikor készült egy ilyen előterjesztés, akkor az volt az egyik kívánalom, hogy a lehető legegyszerűbb legyen, ne legyen benne semmi, ami megnehezíti a nem szakember polbiz-tagok számára az anyag megértését.

És nehogy azt gondoljuk, hogy ezekből az iratokból, legyenek ezek pártállamiak vagy állampártiak, a valóság a maga teljességében ki fog bontakozni. Tudniillik testületi döntések általában nem vonatkoznak egyes személyekre, egész kivételes esetekben más a helyzet. Azt is világosan látni kell, hogy osztályanyagok sem döntően egyedi, operatív ügyekben keletkeznek.

(18.10)

Ha például kivételesen mégis előfordult, hogy a Politikai Bizottság valamelyik tagja vagy valamelyik KB-titkár valamely személy iránt érdeklődött, akkor letelefonált. Egy konzervatív történész mondta nekem még a hetvenes évek elején, amikor kezdő kutató voltam, hogy amióta feltalálták a telefont, nem lehet hivataltörténetet írni. Hozzá lehetne tenni, hogy amióta a személyes beszélgetést feltalálták, azóta sem lehet. Tehát az iratanyag csak egy forrás, számos más forrást is fel kell használni a múlt feltárása érdekében. S ha mindezeket a tényezőket figyelembe vesszük, akkor látnunk kell, hogy ezen törvényjavaslat alapján nem tudunk igazán nagyot előrelépni a múlt megismerésében. Amúgy pedig én magam is pártolom a tudomány szabadsága nevében azokat a törekvéseket, hogy minél több iratot minél többen tanulmányozzanak, és ha ez az interneten lenne, az mindannyiunk helyzetét megkönnyítené, mert nem kellene elmenni a levéltárba, nem kellene kiállítani egy cetlit, hogy milyen iratot kérünk ki, nem kellene napokat várni, amíg kiadják és így tovább.

Tehát nem a törvényjavaslat céljával, hanem a minőségével van alapvető problémája a Magyar Szocialista Pártnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)