Felszólalás adatai

KÖRÖMI ATTILA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Balogh Gyula képviselő úr és jómagam nevében újólag jelentkeztem hozzászólásra, mert egy újabb lista jelent meg az interneten, egyfajta állítólagos III/III-as csoportfőnökségi lista. Amiatt is jelentkeztem újólag hozzászólásra, mert jól láthatóan az eddig ellenőrizetlenül megjelent információk alapján egyszerre folyik a szerecsenmosdatás, az önmosdatás, az önfényezés, valamint a befeketítés. Azért is jelentkeztem újra hozzászólásra, mert napról napra erősebb a meggyőződésünk, hogy az úgynevezett ügynöktörvény konkrét tervezett javaslatán túl, amire jól rávilágít az éppen a sajtóban mindenfelé folyó társadalmi vita, sokkal több minden mutatkozik meg, mint amire maga a törvény orvoslást szeretne nyújtani.

Mielőtt kitérnék az utolsó pontra, a múlt heti hozzászólásomat kiegészítve én is szeretnék néhány konkrétumot önök elé tárni, hogy alapvetően miért is támogatjuk ezt a javaslatot, és mi a kifogásunk vele szemben. Azért támogatjuk, mert biztosan többet mutat meg a múltból, mint amennyit eddig láttunk belőle, és már-már banalitásnak tűnik, de mélyen igazak azok a szavak, hogy aki nem ismeri meg a múltját, az a jövőjét sohasem fogja megtalálni. Ebben bizonyosak vagyunk.

Megfelelő szabályozással kiveheti a fegyvert a zsaroló erők kezéből, ezért is támogatjuk ezt a törvényjavaslatot. Én magam személyesen is támogatom, mert a Medgyessy-bizottságban dolgozva személyesen is megtapasztaltam, szembenézhettem az állampárti elnyomó gépezet ördögi malmának különböző fogaskerekeivel, amelyek ezt az egész rendszert fölépítették, és a társadalom alávetettsége fönntartásának érdekében működtették, elsődlegesen is az állampárti diktatúra működtetőivel, az állampárt felső és megyei vezetői szintjeivel, a BM III-as főcsoportfőnökségével. Világosan láthattuk, hogyan dolgoztak át és össze a III-as főcsoportfőnökség III/I-es, III/II-es, III/III-as és további csoportfőnökségeibe beosztott emberek, mennyire nem volt ez hermetikusan elválasztott munka egymástól. Megismerhettük, amennyire lehetett, a tartó tisztek munkáját, megismerhettük az szt-tisztek munkáját, megismerhettük a társadalmi kapcsolatosok munkáját, akik nem mások voltak, mint általában a vállalatvezetők és a különböző vezető beosztásban dolgozók, megismerhettük a hálózati személyek, ügynökök, besúgók munkáját.

Illetve nem ismerhettük meg, ma sem beszélünk arról, hogy kik azok a milliók, a társadalom milliói, akiket vagy figyeltek vagy nem, vagy áldozatai voltak a megfigyeléseknek vagy nem, de bizonyára az ő alávetettségük fönntartása volt a célja a rendszernek. Hovatovább már oda jutunk, ott tartunk a szerecsenmosdatásban és az önfényezésben, hogy már-már annak kell morális lénynek tekinteni önmagát, aki nem hagyta magát beszervezni, és senki nem beszél az igazi kárvallottakról, azokról, akiket megfigyeltek, és akikről olyan jelentéseket tudtak eljuttatni az állampárt mozgatóihoz, mozgató embereihez, akik ezeket a jelentéseket elolvasva és ebből a tanulságokat leszűrve embereket és családokat tudtak egzisztenciális és egyéb hátrányokba taszítani.

Azaz támogatjuk a javaslatot, azonban két dolgot föltétlenül hiányolunk belőle. Egyrészt még a preambulumban sem említi meg, hogy ki a főbűnös. Szerintünk a főbűnös megnevezhető: az az állampárti gépezetrendszer, amely működtette, kitalálta és megbízást adott az úgynevezett - pontatlanul mondom - ügynökhálózatnak.

(14.00)

Ugyanakkor hiányzik belőle egy olyan rendelkezés, amely beépíthető lenne, ez pedig nem más, mint az összeférhetetlenség - szépen fogalmazva, nevezhetjük nevén is a dolgot: azt a személyt, aki az állampárti elnyomó gépezet bármelyik pontján is bizonyíthatóan szerepet vállalt, szeretnénk a közélettől távol tudni. Hiszen nem büntetés az, ha valaki nem tagja az Országgyűlésnek, nem lehet az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a miniszterelnök és egyéb állami szervek által kinevezett felsővezető, hiszen nagyon sokan élnek így az országban - több millióan -, akik ilyenfajta szervezeteket nem vezetnek, nem igazgatnak, és semmi bajuk nem történik.

Most pedig arról a környezetről szeretnék szólni néhány szót, amelyet az elmúlt 15 év politikája teremtett meg. Ennek működése kódoltan, törvényszerűen magában hordozta, hogy a társadalom egy idő után kénytelen lesz visszaöklendezni a rendszerváltoztatás alapvetően megemészthetetlen igazságtalanságait. A demokratikus intézmények felállítása szükséges, de nem elégséges feltétele a rendszerváltoztatásnak, ezt mindannyian tudjuk. Sokan szoktak érvelni - azok, akik szeretik befejezettnek tekinteni a rendszerváltoztatást -, hogy hiszen a jogi keretek, a politikai keretek megteremtődtek, működik az Állami Számvevőszék - mindig ez a sorrend -, az Alkotmánybíróság, az állampolgári jogok hivatala és így tovább. De mindannyian tudjuk, elsősorban a matematikából, hogy nagyon szigorúan meg lehet mondani, melyek azok a rendszerek, amelyeknek van szükséges, de elégtelen, szükséges és elégséges feltétele. Szerintünk a rendszerváltoztatásnak a politikai és az úgynevezett demokratikus intézményrendszer kialakítása csupán szükséges, de nem elégséges feltétele volt.

Hiszen hogyan lehet az, hogy egy amorális, velejéig romlott logika alapján működő rendszer felváltása éppen morális alapon nem történik meg, csak az intézményrendszer megkonstruálásával? Éppen a lényegben nem történt változtatás, sőt úgy gondolom, azt érzem, hogy ezekre az úgynevezett demokratikus intézményekre való hivatkozás még fájóbb következtetést kell kialakítson bennünk, hiszen ezek továbbörökítették ezeket az igazságtalanságokat, sőt átfordították bizonyos szempontból az igazságtalanságokat számon kérők mondatait. Tulajdonképpen felszólítanak arra, ha bárki ezeket az alapvető igazságtalanságokat támadja, hogy ezt az illető hagyja abba, ezek avítt, idejétmúlt, lejárt, moralizáló, nem idevaló, szélsőséges, és még lehetne sorolni a jelzőket, micsoda felvetések. Hiszen aki az érvek és a gyűlöletmentes fogalmazás alapján felveti az elmaradt rendszerváltoztatás igazi hiátusát, mégpedig a morális alapok megkeresését, arra darázsfelhőként csap le az értelmiségi közélet egy része, a politika; a sajtóról nem is beszélve - inkább nem is ír róla vagy egészen mást tesz vele.

Most úgy tűnik, hogy az ügynökügyek a médiát is elkezdik foglalkoztatni. Ez egy érdekes kérdés, éppen ezért talán éppen ennek kapcsán lehetne visszakanyarodni a rendszerváltoztatás elmaradt morális alapjainak a megépítéséhez. A társadalom pedig nem érti, hogy ha működik az Állami Számvevőszék, működik az Alkotmánybíróság, működik az állampolgári jogok hivatala, akkor hogyhogy nem lehet beszélni alapvető és mindenki által érezhetően tudott igazságtalanságokról. Hiszen nagyon szépen megindokolták, de mégiscsak igazságtalanság volt, hogy nem lehetett legalább a termőföldet reprivatizálni. Lehet, hogy ma a gazdák nem itt tüntetnének, a Kossuth téren, hanem lehet, hogy a boldogabb jövőjüket tudnák építeni, ha visszakapták volna a földet. De erről ne vitatkozzunk, mert az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy ezt nem lehet. Értjük, megindokolták.

Megindokolták, hogy igazságtalanság volt, illetve nem indokolták meg, de mélyen igazságtalan dolog volt, hogy a rendszerváltoztató kerekasztal-megbeszélések ellenére nem rendezték a 90-es évek elején a határon túli magyarokhoz való anyaországi viszonyt, az állampolgárságot - nevezzük nevén! Ugyan csikorogva, de megindokolták, és mégis milyen igazságtalan dolog volt, hogy nem léphetett hatályba a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvény. Ódon, avítt, idejétmúlt - ismerjük. Nem idevaló, túllépett már rajta az idő - mind ismerjük. A társadalom ezen nem lép át. Lehet, hogy el kellett telnie 10-15 évnek ahhoz, hogy ezt visszaöklendezze, lehet, hogy ha ezek az ügynökügyek nem jönnek elő, akkor erre később kerül sor, de hogy nem úsztuk volna meg, az teljesen nyilvánvaló.

Kijelenthetjük, hogy ennek a morális alapú rendszerváltoztatásnak az elmaradása okán - részleges rendszerváltoztatást nem ismerve - Magyarországon nem történt meg az a fajta rendszerváltoztatás, amit az embereknek megpróbáltak bemutatni az elmúlt 15 évben. Márpedig az ügynöktörvény éppen ennek a morális alapú rendszerváltoztatás alapjainak a hiányáról szól. Arra kérek mindenkit, senki ne mondja, hogy nem időszerű moralizálni, nem időszerű ezeket a kérdéseket legalább kérdésként idehozni az Országgyűlés elé. Véleményünk szerint mindennél időszerűbb, hiszen a problémák nem úgy jelentkeznek a társadalom asztalán, mint a befőttesüvegek a spájzban, hogy az elsőt levesszük, majd a másodikat, harmadikat, negyediket. Egyszerre kell foglalkozni a családok mindennapjait rendkívüli módon megnehezítő társadalmi, anyagi nehézségekkel, egyszerre kell foglalkozni az adótörvényreformmal, szociális reformmal, kórház-privatizációval, illetve a kórház-privatizáció elvetésével és az elmaradt rendszerváltoztatás morális alapjainak a megkeresésével. Ezek párhuzamos feladatok, az Országgyűlés elbírja ezeket az ügyeket, érdemes ezeket egymás mellé sorolni, nem pedig egymás után tologatni.

Ezért támogatjuk, még egyszer mondom, alapvetően a kezdeményezést. Szükségesnek tartjuk az összeférhetetlenség kimondását, szükségesnek tartjuk legalábbis deklarálni, hogy a fő bűnös az elnyomó rendszert működtető állampárt megfelelő apparátusrendszere volt. Ugyanakkor szeretném megismételni azt a határozott meggyőződésünket, amelyet múlt héten is elmondtam röviden, hogy akarva-akaratlanul, nem bántva senkit, én magam is részese voltam; akarva-akaratlanul a politika csendestársként nézte ezt az elmúlt 15 évet, nézte, hogy ez az ügy hogyan nem oldódik meg, mennyi sarat hord össze. Soha nem fogjuk már megtudni, hogy egy-egy döntésnek van-e köze az elvarratlan ügynökügyekhez vagy nincs. Soha nem fogjuk már megtudni, hogy a magyar családok életszínvonal-alakulása mennyiben függött össze és mennyiben nem az elmaradt rendszerváltoztatás morális alapjainak az elveszítésével. Éppen ezért azt mondjuk, hogy az Országgyűlés átmentheti a megmaradt morális tőkéjét a következő Országgyűlés számára.

És ne féljenek, nincs kételyünk abban, hogy nagy részében hasonló személyi összetételű lesz, abban az esetben, ha ennek a törvénynek az elfogadása után - Wiener képviselő úr mondta: amit nem lehet megakadályozni, annak állj az élére; álljanak az élére, hozzanak egy javaslatot, amelyet a lengyel országgyűlés, úgy tűnik, tárgyalni fog - az Országgyűlés feloszlatja önmagát, ezzel elismerve saját morális felelősségét, és utat nyit az igazi rendszerváltoztatás megkezdéséhez. És nem kell félni, Wiener képviselő úr, a parlament személyi összetétele nagyrészt ugyanez lesz, csak lesz egy óriási különbség: némi erkölcsi tőkét ezzel a lépéssel összekotor magának ahhoz, hogy azt a munkát befejezze, amelyet hogy ez az Országgyűlés 2006 tavaszáig hogyan fogja befejezni, afelől súlyos kétségeim vannak. Talán ahhoz némi erkölcsi tőkét össze tud magának kotorni, és akkor újjá tudja szervezni azt a politikai munkát, amely jelen pillanatban a Magyar Országgyűlésben, illetve a társadalomban nem megfelelően folyik.

Lesz még egy javaslatunk Balogh Gyula képviselő úrral - ezzel párhuzamosan nyújtjuk be, a kettő közül egyet csak elfogad a tisztelt Ház -, ez pedig egy vizsgálóbizottság felállítása, amelynek a neve - most csak hevenyészve mondom - az elmaradt rendszerváltoztatás okainak feltárásáról szól.

(14.10)

Ebben összefoglaljuk azokat a kérdéseket, amelyeket az előttem szóló szocialista képviselő úr - aki most mosolyog - az előbb mély és nagy átérzéssel próbált itt feszegetni, ezeket leírjuk, benyújtjuk a tisztelt Háznak, és kérjük az Országgyűlés támogatását, hogy az elmaradt rendszerváltoztatás okainak kivizsgálásáról szóló vagy erre a célra létrehozott vizsgálóbizottságot szavazza meg, és álljon neki annak a munkának, amit eddig nem végeztünk el.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki és a független képviselők soraiban.)