Felszólalás adatai

DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Sok szó esett ma már arról a történelemről, aminek az eredményeként ’97 novemberében a Ház nagy többséggel elfogadta az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt - sajnos későn. Miközben én is nagyon örültem akkor neki - későn -, az azt megelőző idő mutatta, és sajnos az azt követő idő is azt prezentálta, hogy az agrárkérdés - még az ilyen ünnepi egyetértések mellett is - gyakran a pártpolitika foglyává silányul, parasztizálás-nosztalgiázás veszi körül, és ez nem tesz jót az ügynek.

Nyilván ezért is lehetett az, hogy ’97 novembere után, ’98-2002 között, akkor az egyik kormány, majd 2003-ban egy másik az EU-csatlakozásig, nem igazán tudott érvényt szerezni ezen törvény egy nagyon fontos garanciális szabályának, nevezetesen: a magyar agrártermékeknek az Európai Unióhoz mért támogatási hátrányát az EU-csatlakozásig kellett volna mértéktartó módon csökkentenünk. Nem sikerült ebben előrelépni. Adóssága van ebben az Orbán-kormánynak, de azt gondolom, hogy minden, jelenleg is képviselt pártnak.

Ennek a törvénynek az egyik leglényegesebb mondandója végül is az, hogy egy többfunkciós agrárgazdaságról beszélt, és ennek a fejlesztését tűzte ki célul, garanciákkal. Ez a mostani módosítás átfogó, hiszen elhangzott, hogy gyakorlatilag nincs olyan paragrafusa - bocsánat, az 5. § kivételével -, amelyiket ne érintené - jelzem, azt is érinti, hiszen abban is van egy névváltozás. Átfogó a módosítás; egyesek szerint visszalépés. Ismételten szeretném ezen képviselőtársaim figyelmét felhívni a törvényjavaslatban megfogalmazott új 1. § (1) bekezdése, illetőleg 4. § (1) bekezdése b) pontjának összefüggésére, amelyek azt hivatottak biztosítani, hogy a lehető legnagyobb mértékű költségvetési támogatást tervezze a kormány, és adja az Országgyűlés.

A mi dolgunk tehát: nekünk kell tudni kitölteni, és életet adni a fejlesztési törvénynek. Ilyen körülmények között azt gondolom, hogy azt a kósza felvetést, hogy esetleg vissza kellene vonni, a mai vita alapján talán nyugodtan el is felejthetjük.

Számtalan fontos gondolat elhangzott. Elhangzott az is, amiért én szót kértem, nevezetesen: valóban elég sok technikai jellegű módosítás van benne, de van itt azért nagyon fontos tartalmi is, és erről nagyon sokat beszéltünk is. Ez pedig nem más, mint a környezettudatosság, a fenntarthatóság és az agrár-környezetgazdálkodás kezelése. Miközben én is egyetértek vele, hogy lehetne ezt még erősebben is, de ez a mostani az eredeti javaslathoz képest jóval erősebb e tekintetben. És én azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos előrelépés.

Ugyanis amikor az agrárgazdaság fejlesztéséről beszélünk, sokaknak még ma is leginkább az jut eszébe, hogy ha fejlesztés, akkor több hektoliter tej, több tonna búza, több tonna hús s a többi, holott ez legfeljebb az egyik olvasata lehet a fejlesztésnek. Sőt, gyakran előfordul, hogy ezek a mutatók nem egy fejlesztés vagy egy fejlődés - merthogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény az agrárjövedelmek növeléséről is beszél -, hanem sokszor éppen az agrárjövedelmek rovására valósul meg. Ezért tehát el kellene felejteni, hogy a fejlesztés egyenlő több liter tej, több tonna búza s a többi, hanem nézzük meg, mit is kínál ennek a helyébe ez a törvényjavaslat - hozzátéve természetesen, hogy kerettörvény. Szól a versenyképességről, de ha egyszer nem a hatékonyság, akkor miben is tud ez többet? Aki az agrár-környezetgazdálkodás legszigorúbban vett követelményeit betartja, egy biztos: versenyképes terméke lesz már a tekintetben, hogy tiszta, és az esetek túlnyomó többségében vegyszermentes lesz, de kérdem én - és ezt a vita is jól tanúsította -, tudja-e ma ezt érvényesíteni. Nem!

És amikor a törvény jövedelemgaranciák melléhelyezéséről beszél, és kerettörvény jellegével gyakorlatilag egyéb állami szabályozók segítségét is kéri, akkor ide érkeztünk, mert ezt be is kell tudni bizonyítani, hogy jó minőségű és vegyszermentes. El kell tudni adni a portékát. Ha nem adtuk el a portékát, akkor hiába finom, hiába a miénk a legfinomabb, ha nem kapunk érte egyetlenegy eurót sem, akkor bizony felkopik az állunk.

Ezért nagyon nagy szükség lenne a jelenleginél jóval nagyobb figyelmet fordítani termékeink marketingjére. Nagyon fontos lenne azoknak a hálózatoknak a működtetése - szövetkezetek, akár az agrárrendtartási törvény kapcsán említett faktorálási rendszer -, ami biztosítja az alkuerőt, és valóban biztosítja a jó minőségű áruért kialkudott jobb ár behajtását. De az itt megfogalmazott követelményeket ne felejtsük el majd akkor sem, amikor majd elénk kerül a versenytörvény; vagy ne felejtsük el akkor sem, hiszen pont ezt írja itt le az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény, hogy egyéb állami szabályozókban is érvényesíteni kell a követelményeket.

(12.50)

Tehát többek között akkor is emlékezzünk ezekre a szabályokra, amikor majd a belkereskedelemről szóló törvény előírásaival fogunk találkozni. Ugyanis hiába a miénk a legjobb, ha egyszer a kereskedők nem azt veszik. Ha nem azt adják a magyar fogyasztónak, akkor el sem jutottunk az ízhatásokig, a kóstolásig sem.

Itt szembesülünk a nagyon kegyetlen valósággal: a magyar fogyasztót a maga fogyasztói minőségében képes a mai kereskedelmi rendszer a mai belkereskedelmi szabályokkal a mai magyar agrártermelők ellen fordítani. Nincs ma Magyarországon olyan kereskedelmi lánc, amely ne azt mondaná, ő akar a legsikeresebb lenni. Hogyan tudja ezt megtenni? Ő adja a terméket a legolcsóbban - nyilván a legolcsóbban beszerezhető -, meg merem kockáztatni, még itt is, ezek között sok a silány termék. Silány, olcsó terméket adnak, miközben jó minőséget tud termelni a magyar gazda, az övét meg nem veszik meg. Ezért fontos, hogy az agrárrendtartásról szóló törvény előírásait, a beszerzési ár alatti értékesítést kőkeményen bele kell tenni a belkereskedelmi törvénybe. Az nem tartható, hogy 1997 óta egyetlenegy ágazat, a halászati ágazat mert egyáltalán fellépni a termelők érdekeit szolgáló törvény betartatása érdekében.

30 milliót kaptak a multik? Kérem, kivették a pénztárgépből, kifizették a büntetést. Ezt tehát sokkal szigorúbban kell szabályozni. És ő mondja továbbra is; ő azért folytat ilyen politikát, hogy olcsó terméket adjon. De kérem, ez sáskapolitika. Aki így politizál, ilyen árakon, miközben a magyar termelők számára nem teszi lehetővé a jó árakat, az gyakorlatilag a cifra nyomorúság vámszedője. Ezért tehát legyünk észnél a belkereskedelmi törvény megalkotásánál.

Hozzáteszem: ez nemcsak távolabbról, hanem közelebbről is érinti azt az egyik fontos tartalmi elemet, amelyet fenntarthatóságként fogalmaz meg a törvényjavaslat. Kérem, ha nincs, aki a földön gazdálkodjon, akkor sem nem fenntarthatóan, sem máshogyan senki nem termel, senki nem gazdálkodik rajta, és ez bizony a nem fenntarthatóság követelményével vág majd egybe.

Megítélésem szerint egyébként a fenntarthatóság nem egyszerűen környezetgazdálkodási kérdés, hanem nevezzük így, nemzetbiztonsági kérdés. Most nem feltétlenül a későbbi vitára váró nemzetbiztonsági összefüggésekre gondoltam, hanem arra, hogy az a nemzet érezheti magát biztonságban, amelynek a tagjai egészségesek, márpedig a jó minőségű, környezetgazdálkodási szempontokat is tükröző gazdálkodás eredményeként létrejött termék egészséges embereket produkál. Ha így tartjuk karban a földünket, akkor nemcsak a ma szövetségi rendszerében, hanem akármilyen szövetségi rendszerben a magyar föld elegendő élelmiszert fog tudni adni, merthogy megőrizzük a fejlesztés közepette, és mert megőrizzük, elegendő élelmiszert fog tudni adni az unokáinknak is.

Nagyon sok mindent lehetne még szóba hozni, a vita végén így mégis azt gondolom, udvariatlanság volna. Bízom benne, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény ma a magyar falu számára lehetővé fogja tenni, hogy helyi, jól működő agrárgazdasága hálózatba tömörülve valóban az ország és a gazdák javát szolgálja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)