Felszólalás adatai

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tegnap volt a költészet napja. Azt a költőt ünnepeltük, aki többek között azt a zseniális sort is leírta, hogy "az őssejtig vagyok minden ős." Ez a sor a természet folytonosságát jelenti, amelybe az embernek nem volna szabad beavatkoznia. Olyan társadalmat jelent, amelyet a természet, az Isten képes csak egyes-egyedül létrehozni. És ha ebbe beavatkozunk, ahogy ezt a liberalizmus teszi, akkor magunknak ártunk olyképpen, hogy észre sem vesszük, fel sem fogjuk, csak egyszerűen eltűnünk, mint egy közösség, mint egy nemzet - volt, nincs.

Ez a törvényjavaslat, illetve módosítás, amelyet az Alkotmánybíróság javaslatára és a magzatvédő szervezetek harca eredményeként tárgyalunk, valójában a rendszerváltás és egyáltalán egész létezésünk legfontosabb politikai törvényét, rendszertörvényét tartalmazza.

(16.30)

Beszélhetünk itt válsághelyzetről, beszélhetünk akármiről, tanácsadásról, egészségügyi megoldásokról, itt, kérem, közvetlenül és nyersen a legfontosabb uralmi kérdés van terítéken.

Mi vezeti ezt a társadalmat? A liberalizmus avagy nem a liberalizmus? A konzervativizmus, a kereszténység, az ősi erkölcsök, a nemzet szolgálata - avagy a liberalizmus vezeti? Meg kell állapítanom - annak ellenére, hogy sok felszólalást nagyon nagy örömmel és tisztelettel hallgattam, például Lezsák Sándorét és az MDF minden hozzászólását -, hogy a helyzet egyelőre eléggé kilátástalan. A liberalizmus volt az úr ennek a törvénynek az előző változatánál, és a liberalizmus az úr ennek a mostani változatnak az előterjesztésében is, a megszövegezésében, sőt még az Alkotmánybíróság kérdésfeltevésében is, mert csak gyámoltalanul, bizonytalanul mer feltenni bizonyos kérdéseket, és nem kívánja, hogy az Országgyűlés határozott választ adjon a kérdésre.

Élet, emberi élet a fogamzás pillanatától a magzat? Igen, az. Ehhez kétség sem fér. Mégis van rá lehetőség, hogy ezt az életet a társadalom segítségével, a liberalizmus elveinek megvalósításaként kioltsák. Ez a helyzet. Ezen változtatni ez a kormány, ez az Országgyűlés - bármennyire ellen fogunk is itt állni néhányan -, megmondom előre: nem fog. Nem fog, mert nem mer nekirontani ennek a száz év óta vagy kétszáz év óta élő és ható liberális világfelfogásnak, hegemóniának, amelyről Molnár Tamás írt könyvet, akit éppen most tüntettek ki Széchenyi-díjjal, és aki pontosan leírja ezzel kapcsolatos véleményét is, és természetesen mindenféle magzatelhajtással szemben áll: erkölcstelennek, életellenesnek tartja.

Nem lehet itt ma bevezetni egymagában egy ilyen jellegű, szigorított törvényt, mert ahhoz meg kellene változtatni az egész társadalmat, az egész közfelfogást; ahhoz meg kellene változtatni, hölgyeim és uraim, véletlenségből, a médiatörvényt is! De világossá kellene tenni, hogy az embernek kötelessége-e szavazni vagy nem kötelessége! Kötelessége-e a pénzügyi uralom alatt élnie avagy nem! Ilyen költségvetési törvényekből, amilyeneket ez meg az előző összes Ház elfogadott, az következik, hogy ez a törvény csak ilyen hézagos lehet, és mindenekelőtt a nő önrendelkezési jogát lobogtatja fennen, ami gyönyörűszép szabadságtörvény, liberális törvény - csak éppen nincs sehol a való életben.

Ne tessék áltatni magunkat azzal, hogy létezik a nő önrendelkezése ebben a társadalomban! Nem létezik, mert gyermekkorától olyan nevelést kap, hogy már nem látja tisztán a saját életét sem! Nem látja tisztán azt, hogy életet olt ki vagy sem! Nem igaz, hogy a magyar nők jelenleg is úgy élik meg a magzatelhajtást, a nagy többség - természetesen tisztelet a kivételnek -, hogy gyilkolnának. Sajnos nem, nem úgy élik meg; nem úgy vannak kondicionálva, ugyebár - hogy én is egy ilyen kifejezést használjak.

És aztán akkor jöjjenek az anyagiak! Hát van annak a nőnek önrendelkezése, aki ott él egy büdös lépcsőházban? Egymaga nevel már esetleg egy gyereket, és egy zavaros félcsaládból megint gyermekáldás elé nézhetne? De nincs, ezt az egyet sem tudja, mert az az iszákos férje... - és a többi, és a többi. Ez a társadalmi valóság, hölgyeim és uraim! Nem lehet azt mondani, hogy ennek a nőnek van önrendelkezése, amikor odarohan a bizottsághoz, és ha kell, kétszer is odamegy, háromszor is odamegy - nem sokat törődik ezzel az egész rendelkezéssel. (Dr. Kökény Mihály: Nincs is bizottság!) Mert nem tud, nem mer, nem vállalhat még egyet!

Olyan ez a társadalom, hölgyeim és uraim, hogy nem meri vállalni az állam, a közösség, hogy azt az akármilyen módon teherbe esett nőt felemelje, hogy biztosítson számára minden anyagi lehetőséget és minden erkölcsi megbecsülést, pusztán azért, mert így vagy úgy... - természetesen jobb volna, ha szigorú erkölcsi rendszerben esne teherbe. Neeem! Azt a szabadságot adja meg neki, hogy öljön. Hogy az ős, ami csak egyszer lehetséges... - minden ember egyéni, annak az egy pillanatnak, annak az egy fogamzási pillanatnak a terméke! Mindannyian azok vagyunk! Ezt nem lehet megismételni! A természet minden egyes ilyen magzattal óriásit veszít! Abban a rendszerben, a véletlenszerűségnek abban a rendszerében, az isteni elrendeltetés véletlenszerűségében veszítünk, amikor gyilkolunk - mert azt nem lehet megismételni! Lehet, hogy rossz, lehet, hogy jó; e között a sok millió magzat között, akiket így meggyilkoltak - gyilkoltak -, rengeteg zseni van, aki most hiányzik. (Dr. Béki Gabriella: Sok kis liberális!) Azok között kevés a zseni - de sok a gazember. (Erkel Tibor, dr. Béki Gabriella felé fordulva: A felszólalásodnak köszönheted.)

Tisztelt Országgyűlés! Az igazságot akkor is ki kell mondani, ha nem kecsegtet sikerrel a szavazás. Nagyon örülök neki, hogy a törvény mostani tárgyalásakor egyre több hangon szól az igazság hangja; nemcsak általunk, hanem szinte mindegyik oldalon legalább egy-egy érintés erejéig, egy-egy hangütés erejéig. Ez ad nekem reményt arra, hogy majd egyszer eljön az az időszak, amikor az egészet meg tudjuk változtatni, és akkor ilyen törvényről nem is kell beszélni, mert magától értetődő lesz az élet - az élet, az élet.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)