Készült: 2024.05.10.23:31:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

160. ülésnap (2016.06.07.), 10. felszólalás
Felszólaló Rig Lajos (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:18


Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

RIG LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 3.0, tehát nem 3:0 a Semmelweis-terv javára, inkább a hátrányára.

Úgy gondolom, ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, akkor el lehet azt mondani, hogy a szocialisták egészségügy-rombolása után folytatódott a Fidesz egészségügy-rombolása is. Emlékszünk még arra, amikor kasszákat helyeztünk el eszméletlen betegek mellé, és ez a szocialisták bűne, illetve bevezették a vizitdíjat, majd sorra zártak be olyan kórházakat, amelyekről kiderült, hogy szükség van rájuk.

Elérkezett 2010, amikor az akkori Fidesz-kor­mány letett az asztalra egy Semmelweis-terv nevű förmedvényt, amelynek az egyik célja és előirányzata az volt, hogy a vidéki kórházakat strukturálisan átalakítsa. Az volt az indok, hogy ettől gazdaságosabb, fenntarthatóbb, átláthatóbb lesz a rendszer, és jóval nagyobb mértékben kezelhető az az adósságállomány, ami évek alatt felhalmozódott a kórházaknál. Az évek és a tapasztalatok viszont azt bizonyították, hogy ez az átalakítás nem sikerült, rosszul sikerült, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Azt elmondtam, hogy gazdasági hatékonyság volt a racionalizálás és a struktúraváltás célja. Sok osztályt bezártak, átcsoportosították más kórházba, kistérségi kórházakká avanzsálták, kiskórházakká változtatták a kistelepüléseken, például Tapolcán vagy Körmenden található olyan kórházakat, amelyekben olyan gyógyító tevékenység folyt, ami az ott élők és az odalátogatók biztonságát szolgálta. A felújításokra országosan, akár az egészségügyi intézmények, akár a mentőállomások energiahatékonysági beruházását, akár új mentőállomások létesítését nézzük, 500 milliárdot fordított a kormány, ami úgy gondolom, hogy dicséretes. Ez már kellett, ezelőtt tíz éve is kellett volna, és ezt mindig is felemlegetik a válaszukban.

A napokban viszont fény derült arra, hogy Budapestre is elérkezett a változás szele. Régen egy szuperkórházról volt szó, most már három olyan sürgősségi centrumokat igyekeznek kialakítani Budapesten, amelyek megoldanák a budapesti lakosok egészségügyi ellátását. Mi ezt támogatjuk, hiszen a Jobbiknak alapkoncepciója volt az, hogy nem egy szuperkórházat kell Budapest és az agglomeráció egészségügyi ellátására biztosítani, hanem hármat. Viszont mi megjelöltünk egy olyan nagy budai kórházat, amely fényes múltra tekint vissza, nagyon jó ellátás van benne, ez pedig a Szent János Kórház, a Keresztelő Szent Jánosról ‑ ha önök kereszténydemokratának is nevezik magukat ‑ elnevezett nagy kórház, amelyben 1 millió járóbeteget látnak el éves szinten. Itt szeretnének megszüntetni 744 aktív ágyat, és átcsoportosítani egy olyan helyre, amelynek a megközelítése sem jó, és a hozzáférhetősége is nagyon nehéz. Nem mindenki megy metróval és tömegközlekedéssel, nagyon sok olyan látogató van, aki személyautóval szeretné meglátogatni a bent fekvő rokonát, és ez nem lehetséges. Viszont ott van a Szent János Kórház, amely jó helyen van, nyugodt környezetben, nagyon jó a megközelíthetősége, sőt a kórház vezetése évekkel ezelőtt letett az asztalra egy olyan felújítási koncepciót, amely véleményünk szerint megvalósítható.

Ha a számokat nézzük, hogy mennyit szeretne a kormány a három új szuperkórház létesítésére fordítani, akkor ár-érték aránytalanságot veszünk észre. Az előzőekben említettem, hogy a vidéki kórházak felújítására, mentőállomások építésére 500, azaz ötszáz milliárdot szánt a kormány, a három új budapesti szuperkórház létesítésére pedig 335 milliárdot. Véleményem szerint ha ezt egy-egy kórházra elosztjuk, akkor is nagyon sok.

Felmerül tehát bennünk a kérdés: mi a szándékuk a Szent János Kórházzal? Az első: a Szent János Kórházból kikerül az aktív ellátás, oda szeretnék telepíteni a krónikus ellátást, és egy krónikus szakápolási otthonná próbálják átminősíteni a Szent János Kórházat? Vagy a B-variáció, ami a lehető legrosszabb, hogy strómanok kezébe adják, kiárusítják, és valamilyen hotelt vagy magasabb szintű kényelmi funkciót biztosító ellátást szeretnének ott végrehajtani. A Jobbik ezt teljes mértékben elutasítja. Aláírásgyűjtést fogunk kezdeményezni az ott élő lakosok körében, és úgy gondolom, hogy itt százszázalékos támogatottságra lehet szert tenni, hiszen a Szent János Kórház a budaiak és az ott élők kórháza, ha ezt elveszik tőlük, az olyan, mint ha a szívükből kiszakítanának egy darabot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  10  Következő    Ülésnap adatai