Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Akadémiai Elnök Úr! Professzor Urak! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A bevezetőben rögzítem, hogy tömör és lényegre törő jelentéseket kapott kézhez a tisztelt Ház. Azt is érdemes a bevezetőben rögzíteni, hogy a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 3. §-ának (3) bekezdése értelmében az Országgyűlésnek az Akadémia elnöke köteles kétévente rendszeresen beszámolni a magyar tudomány általános helyzetéről, továbbá az Akadémia munkájáról.

Ezt a törvényből fakadó kötelezettséget részletesebben is megfogalmazta az az 1996. december 16-án elfogadott országgyűlési határozat, amely megerősítette a magyarországi kutatások koordinálásában a Magyar Tudományos Akadémia szerepét. Nagyon fontos döntés volt ez akkor. Az akkori Országgyűlés a Magyar Tudományos Akadémiát mint a magyar tudomány sorsáért kiemelt felelősséget viselő testületet kérte fel, nem csupán az akadémiai kutatóintézetekre kiterjedő, hanem az egész magyar tudományos életet átfogó beszámoló elkészítésére.

Ennek a feladatnak kiválóan eleget tesz mindkét beszámoló, és a magyar tudományos élet helyzetének alakulását mind időbeli vetületben korrekt módon mutatja be, mind az Európai Unió más államaihoz mérten reálisan viszonyítja a hazai tudomány helyzetét, mind a világ más fejlett országaihoz képest is megtalálja az összehasonlíthatóság lehetőségét.

Itt engedjék meg, hogy az előre megírt beszámolóból kizökkenve, közbevetőleg megjegyezzem azt, hogy igaza van Arató Gergely képviselőtársamnak, amikor azt mondta, hogy talán a két jelentés egybecsúszása, időbeli egybecsúszása jelenthet előnyöket is, de megvallom őszintén, elsősorban a hátrányát érzékelem. A hátrányát érzékelem, és elfogadhatatlannak tartom azt, hogy ilyen időbeli összecsúszások történjenek. Elfogadhatatlannak tartom azt, és ez elsősorban a mi munkánkat minősíti, a parlament munkáját minősíti, hogy a 2001 júniusában elkészült beszámolót 2004 májusában kell nekünk értékelni és érzékelni.

Annak idején mindenképpen megpróbáltunk mindent megtenni annak érdekében, hogy bejuttassuk a parlament nyilvánossága elé - nem sikerült. Ez a magam kudarca is, ha úgy tetszik, viszont folyamatos kudarcélményekről van szó. Úgy gondolom, hogy egyaránt felelősséget kell vállaljunk ezért a mulasztásért. Amikor az ember nézi a 2000. évről készült jelentést, akkor a három esztendeje rögzített véleményemet nyilván nem fogom fölolvasni, mert sok minden idejét múlta, ugyanakkor van néhány olyan mondat, amit talán fontosnak tartok ebből, és talán jó lett volna, ha annak idején bővebben tudunk erről beszélni, itt a tisztelt Házban, az ország nyilvánossága előtt.

(14.20)

Például a Glatz Ferenc elnök úrnak, az Akadémia korábbi elnökének bevezető gondolataival 2002 decemberében benyújtott jelentés elismerően szól a Széchenyi-terv tudományos kutatásokra gyakorolt jótékony hatásairól. Annak idején bővebben tudtunk volna ennek részleteiről is beszélni. Vagy: a jelentés ugyancsak elismerően szól a nemzeti stratégiai kutatási programok folytatásáról, amelynek keretében közelebb került az elvont tudományos élet a mi hétköznapjainkhoz, s ennek keretében a Stratégiai Füzetek című kiadványsorozat formájában olyan aktuális kérdésekre adtak választ a hazai kutatóműhelyek, mint az egészségügy helyzete, az informatika jelentősége, a globalizáció értékelése. Hogyan élt mindezen ismeretekkel a tudomány? Ez egy külön kérdése, külön fejezete lehet ennek a mai plenáris vitának.

A több mint három esztendeje rögzített jelentés például több konkrét példát felsorol annak bizonyítására, hogy az ezredfordulón milyen eredményeket ért el a magyar tudomány. Jó lett volna akkor is rögzíteni ezt. Például a Veszprémi Egyetemen kiváló táplálóértékű és a betegségekkel szemben jól ellenálló burgonyafajtát nemesítettek. Vagy: a Szent István Egyetem kitűnő eredményeket ért el a szárazságtűrő növények tulajdonságainak a feltárása és hasznosítása területén vagy a mezőgazdasági hulladékok hatékony komposztálásának feladatában.

Ezekről a konkrét példákról persze adósságok és hiányosságok is az eszembe ötlenek. Például évtizedek óta nagyon lassan halad, meg-megáll a Magyarország régészeti topográfiája című akadémiai kiadványsorozat közreadása. Vagy: több mint négy évtizede, ha jól idézem emlékezetembe, 45 esztendővel ezelőtt adta ki az Akadémia az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzának az első kötetét, s még mindig adós az utolsó kötetek megjelentetésével. Az elakadt kutatások jellegére akkor is föl kellett volna hívni a tisztelt Ház, a politika figyelmét, mert ezek jelzik és jelezték azt a tendenciát, hogy a népünk anyanyelvével, kultúrájával és múltjával foglalkozó kutatók nem számítottak és ma sem számíthatnak sem külföldi, sem vállalati forrásokra. Azaz az állami költségvetésnek kell kiemelt figyelmet fordítani ezekre a kutatásokra, mint ahogy kiemelt figyelmet kellett volna és kell fordítani a tudományos szakfolyóiratok megjelentetésére, annak biztos háttérbázisa megteremtésére.

Tisztelt Ház! Az tény, hogy a korábbi kormányzati ciklusban az időbeni fejlődés egyértelmű. 2000 és 2002 között a bruttó hazai termék értékén belül a kutatásokra és fejlesztésekre fordított kiadások részaránya 0,8 százalékról 1 százalékra növekedett. Folytatódott tehát a tudományt és tudósokat pártoló időszak, amelyik megfordította a korábbi, a tudományos életre káros, leépítő tendenciát, és 1999-től a nemzeti jövedelem növekedésénél lényegesen gyorsabban bővülő forrásokat juttatott a tudományos műhelyek rendelkezésére. És ez nem Bermuda-háromszög, kedves képviselő úr, ezek a tények, mert a tudományhoz történő új kormányzati viszonyulást már a '98-2000. évekre vonatkozó akadémiai beszámoló is érzékeltette. Ebben az időszakban 9 százalékkal nőtt a nyilvántartott kutatóhelyek száma. A korábbi, 1998. előtti időszak kutatói létszámcsökkenésével szemben '98 és 2000 között 23 százalékkal növekedett a kutatói-fejlesztői létszám. Hiányolom a jelenlegi beszámolóból a nyilvántartott kutatóhelyek számának a változását, amit korábban rendszeresen közöltek. Valószínűleg tovább növekedett a kutatóhelyek száma, hiszen a kutatói-fejlesztői létszám is nőtt a 2001-2002. esztendőkben.

Tisztelt Ház! Ugyanakkor a kutatóhelyek hiányzó számaiért lehet, hogy nem is hibáztathatom a jelentést, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia nem hatóság. Nincs semmilyen eszköze azokkal az intézményekkel szemben, amelyek féltékenyen őrzik a kutatásaikra vonatkozó információkat. Már korábban is érzékelni lehetett, hogy az Akadémia csak részlegesen jutott hozzá azokhoz az adatokhoz és információkhoz, amelyek az akadémiai intézményeken kívüli kutatóhelyekre vonatkoznak. Ennek oka az lehet, hogy a nem állami irányítású felsőoktatási intézményekben folytatott kutatások egy jelentős része feltáratlan, nyilván, mert üzleti érdekből bizalmasan kezelik kutatásaik és megbízóik egy részét. Hasonló módon a vállalati kutatóhelyek sem szívesen közlik technológiai fejlesztésük irányát, tartva riválisaik ellenlépéseitől. A honvédelmi célú vagy biztonságpolitikával foglalkozó kutatások hagyományosan titkosak. Ténynek tűnik tehát, hogy a beszámoló önhibáján kívül ma sem vonatkozhat a magyar tudományos élet egészére, ezért is hiányozhatnak a kutatóhelyek számára vonatkozó adatok.

Tisztelt Ház! A tudomány növekvő támogatása ebben a két esztendőben a felsőoktatási és az akadémiai kutatóhelyekre koncentrálódott. A gazdasági szféra kutatói-fejlesztői beruházásai ugyanezen időszakban csökkentek, s minden jel szerint csökkent a gazdálkodók által fenntartott kutatóhelyek száma. A beszámoló arra figyelmezteti mind a kormányzatot, mind pedig bennünket, hogy a magyar gazdaság kutatói kapacitásának a leépülése - idézem a jelentésből - „ a versenyképesség és a tartós növekedés súlyos korlátjaként értékelhetőö. Ezt a leépülő folyamatot véleményem szerint csak az eddigi fiskális politikai szemléletnek a megváltoztatása állíthatja meg.

A beszámoló kiemeli, hogy Magyarország kutatói kapacitása nemzetközi mezőnyben nagyon olcsó. Egymillió dollárnyi egyetemi és kutatóintézeti kutatói ráfordításra nálunk jut a világon a legtöbb, szám szerint 107 nemzetközi publikáció. Ez a szám pozitív tartalmú, jelzi azt, hogy Magyarországon sikkadnak el legkevésbé a kutatásra szánt erőforrások. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezek az adatok az 1990-98 közötti évekre vonatkoznak, s már az előző, 1998-2000. évekre vonatkozó beszámoló is közölte ugyanezt az adatot, azaz az 1 millió dollár kutatási kiadásra jutó 107 nemzetközi publikációt. Félő, hogy a kilencvenes évtized közepén végbement pénzügyi restrikció annyira kimerítette a tudományos élet tartalékait, hogy ma már nem érvényes ez az előkelő helyezés a nemzetközi publikációk területén.

Közismerten nagy számban találtak megbecsülést külföldi egyetemeken és kutatóintézetekben hazai kutatók. Számukat több ezer főre becsülik. Az előző, az 1998-2000. évekre vonatkozó jelentés csupán annyit közölt, hogy “nem jelentéktelen a külföldön dolgozók száma és a hazai kutatókhoz mért arányaö. Miért ne lehetne számszerűsíteni ezt a folyamatot? Lehet, hogy a tudományos élet épp az ilyen adatok közlésével sokkolná a közvéleményt, és késztetné még több támogatásra a költségvetést és a termelő szektort?

Tisztelt Ház! Nagyon nehéz eldönteni, hogy a sokkolás időszerű lenne, avagy nem. Mindenesetre úgy tűnik számomra, hogy romló kedvünk indokolt, hiszen a tudomány művelőjére ismét nehéz idők járnak. Már az előttünk fekvő beszámoló is foglalkozik az általános forgalmi adó változásának kutatói forrásokat 13 százalékkal lecsökkentő hatásával, ami ugyan 2003-ban történt meg, de ezt a tudományra sérelmes döntést még 2002-ben hozták meg. Azóta már nyilvánvalóvá vált, hogy a bruttó nemzeti termékből a tudományos kiadások aránya 2004-ben ismét visszaesik a kilencvenes évek közepén mért 0,7 százalékos szintre.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter professzor úr az Akadémia nemrég tartott közgyűlésén sorolta a szikár adatokat. Érdemes ezt felidézni. A fajlagos kutatói létszám kevesebb az uniós felénél. Az egy kutatóra jutó dologi kiadások nem érik el az uniós 30 százalékát sem. A könyvtári ellátás hiányos. A napi munkát szolgáló technikai környezet idejétmúlt. A számítástechnikai hálózatok gyengék. Az együttműködéshez szükséges utazások, konferenciák költségfedezete messze elégtelen.

(14.30)

Ezen a közgyűlésen foglalkoztak azzal a problémával is, hogy az Országgyűlés által jóváhagyott 36,5 milliárd forintos idei költségvetési támogatási keret a kormányzati intézkedések, zárolások hatásaként 7,6 százalékkal, több mint 3 milliárd forinttal csökkent.

Az Akadémia finoman és elegánsan figyelmezteti a döntéshozókat, hogy a tudományos kutatás elengedhetetlen tényezője a kiszámíthatóság és a folyamatosság. A kutatások kényszerű megszakítása és a forráshiányra hivatkozó finanszírozási megszorítások miatt az elvont összegek többszörösét kitevő uniós pályázatokról maradhatunk le, és ez évtizedekre visszavetheti a nemzetgazdaságilag is jelentős kutatási eredmények elérését.

Tisztelt Ház! A tudományon történő takarékoskodás belátható időn belül visszaüt, és ez tovább csökkenti a gazdaság teljesítőképességét. A gazdasági élet zavarai esetén az országnak kiutat kell keresni a tudományos fejlesztésben, és nem eltorlaszolni az ilyen megoldások előtti lehetőségeket.

Számomra ebből a szempontból megnyugtatóan fejeződik be a beszámoló: az utolsó oldalak régiókra vonatkozó adatai szerint ugyanis az életszínvonal és jövedelmi szint szempontjából szegényebb alföldi régiókban - és nyilván elfogult vagyok Tisza-menti képviselőként - a jövedelmi szinthez viszonyítva több a kutatóhely és több a kutatók, fejlesztők száma, mint a tehetősebb dunántúli régiókban. Bizakodom tehát, és ennek a bizakodásnak négy rövid okát hadd idézzem föl:

Egyrészt bizakodásomnak az az oka, hogy olyan vezetése és irányítása volt a Magyar Tudományos Akadémiának Glatz Ferenc akadémiai elnök úr vezetésével, és olyan vezetést választott most a Magyar Tudományos Akadémia Vizi E. Szilveszter személyében, amely folyamatosan képes a politikával együttműködést kialakítani, és a folyamatosság is jelen van az Akadémia vezetésében. Én köszönöm Glatz Ferencnek és a korábbi akadémiai elnökségnek, irányításnak a munkáját, és köszöntöm természetesen - ha megkésve is - itt, a nyilvánosság előtt az Akadémia új vezetését, Vizi E. Szilveszter akadémiai elnök urat.

Bizakodásom másik oka az, hogy olyan regionális rendszert működtet az Akadémia, amely képes a valósággal együtt élni és a valóságból táplálkozni. Megint csak elfogult vagyok, hiszen jobban ismerem a Magyar Tudományos Akadémia Kecskeméti Regionális Kutató Központjának munkáját akár a Tisza-kutatás, tanyakutatás területéről, más területekről, és nyilván az elfogultságomnak az is oka, hogy látom, miképpen képes a helyi politika, a régiópolitika, ha úgy tetszik, beépíteni a napi vagy távlatos elképzeléseibe az akadémiai kutatásokat, és azt miképpen tudja hasznosítani.

Bizakodásom harmadik oka az, hogy jelen volt és jelen van az igény a tudomány és a politika együttműködésére. Felelőtlen és rossz az a politika, amely nem képes a megvalósíthatósági tanulmányok mögé az Akadémia által hitelesített tudásanyagot hasznosítani.

Bizakodásom negyedik oka egy konkrét ügy. Sok-sok konkrét ügy van, amiben a politika a tudomány segítségét kéri. Ezek olykor országos, olykor nemzetközi, olykor helyi ügyek, mindegyik az adott helyen nagyon lényeges, nagyon fontos. Hiszen fontos az, hogy eligazítson bennünket, törvényhozókat a génmanipuláció területén vagy éppen, mondjuk, a hévízforrások védelmében a fővárosi metróépítés tervezése során; nagyon fontos, hogy a neveléstudomány eredményeit képesek legyünk hasznosítani, több évszázados és a jelenvaló neveléstudományi gondolatokat, kutatásokat tudjuk hasznosítani, például a kisiskolák megtartásában, a kisközösségek megtartásában, a kistelepülések népességmegtartó képességének növelésében; nagyon fontos - megint csak szűkebb hazámról beszélek - a Duna-Tisza-közi homokhátsággal kapcsolatos Alföld-kutatások tudományos háttere.

És végezetül nagyon röviden, hogy mit jelentett számunkra ott, a Tisza mentén a tudomány határozottsága, amikor megszólalt a Tisza cianidszennyeződése ügyében - külön köszönöm ezt az Akadémiának, hogy az akkori kiállásával valóban nagyon határozottan tette helyére tulajdonképpen az ottani emberek gondolkodását, illetve adott egy kis biztonságot, nyugalmat, hogy nem halt meg a Tisza, de nagybeteg, ahogy fogalmazták aztán a tudomány megszólalása után az ottani állapotokat.

És most, nemrégen egy levélváltás erősített meg, hogy igenis bízhat a politika a tudományban, amikor megkerestem Vizi E. Szilveszter elnök urat a verespataki készülő, valóban fenyegető állapotok miatt, akkor ő levelében nagyon határozottan jelezte: “A Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi kapcsolatainak felhasználásával kezdeményezem, hogy a román tudományos akadémia e tárgyban készült állásfoglalását megkapjuk. A magunk részéről készek vagyunk akár az állásfoglaláshoz kapcsolódóan közös nyilatkozat tételére, akár a fenyegető veszélyre figyelmeztető akadémiai közlemény kiadására.ö Egyébként érzékelem a kormányzat erőfeszítéseit is e tekintetben, és nagyon bízom abban, hogy uniós tagságunk is - a tudománnyal együtt - képes lesz a hasonló folyamatok fenyegetettségi állapotát kiküszöbölni.

Természetesen a Magyar Demokrata Fórum támogatja az Akadémia (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mindkét jelentését.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)